Szerző: Bognár Viktor

  • Wolff ígéri, nem fog úgy nyavalyogni, ahogy Horner tette

    Wolff ígéri, nem fog úgy nyavalyogni, ahogy Horner tette

    Hosszú évek Mercedes-uralma után most a Red Bull tartja kontroll alatt a Forma-1 bajnoki címeinek sorsát, de Toto Wolff azt mondja, ő Christian Hornerrel ellentétben nem fog szabályváltozásokért kiáltani. Tegyük hozzá, azok ígyis-úgyis közelednek.

    Akárhogy is tekintjük a Forma-1 elmúlt tíz évét, a hibridkorszak 2014-es kezdete óta csak elvétve találni olyan szezont, amelyben egy csapat technikailag nem állt magasan a többiek előtt. 2021 persze örök klasszikusként vonult be a sport történelmébe Max Verstappen és Lewis Hamilton utolsó körig tartó csatájával, 2017-2018 során pedig a Ferrari legalább a nyár végéig képes volt nyomás alatt tartani a Mercedest, de a valóság az, hogy hét olyan szezont követően, amelyben a Mercedes könnyedén sétált el mindkét bajnoki címmel, jelenleg harmadik éve a Red Bull – kétségtelenül még a Mercedesénél is nyomasztóbb – egyeduralmának időszakát tapossuk.

    A Mercedes csapatvezetője ma már élcelődve gondol vissza azokra az időkre, amikor a Mercedes fölénye mellett a Red Bullt vezető Christian Horner azt hangoztatta, szabályváltozásokra lenne szükség annak érdekében, hogy kiegyenlítsék az erőviszonyokat az élmezőnyben – egyik akkor javaslata szerint az FIA-nak a motorteljesítménybe kellene belenyúlnia.

    Azóta a szerepek megcserélődtek, jelenleg Wolff van abban a helyzetben, amikor csapata minden erőfeszítés ellenére sem képes felvenni a harcot a pályán a Red Bull-lal, ám most hangsúlyozta, tartózkodni fog a Horneréhez hasonló követelésektől.

    A Mercedes megint a sötétben tapogatózik

    „Nem akarok abba a csapdába esni, amibe a szomszédunkban lévő csapatfőnök esett 2014 és 2015 során, aki azt mondta, hogy meg kellene változtatni a szabályokat, mert túlságosan dominálunk” – idézi az Autosport a Hornerre utaló Wolffot.

    „Az elmúlt két évben messze ők végezték a legjobb munkát az összes csapat közül, emiatt pedig megérdemlik az elismerést. Egyszerűen kedvük szerint el tudnak tűnni a távolban, és senki nem érhet a közelükbe, más ligában vannak. A mi sportunk azonban igazságos sport, a legjobb teljesítményt nyújtó autót és embert jutalmazza.”

    Persze könnyű ezt annak ismeretében mondania Wolffnak, hogy a következő technikai szabályváltozások már a látóhatáron belül vannak, 2026-tól ismét alaposan átalakulhatnak az autók, noha egyelőre csak a hajtásláncra vonatkozó előírásokat véglegesítették.

    Igaz, addig még két szezont át kell vészelniük a Red Bull ellenfeleinek, akiknek az első két 2024-es futam alapján, amelyeket az energiaitalosok egyaránt kettős sikerrel abszolváltak, idén vajmi kevés esélyük lesz beleszólni a bajnoki címek sorsába.

    A fejlesztések persze folytatódnak, a Mercedes az első két hétvége tapasztalatai nyomán előáll néhány „kísérlettel” az Ausztrál Nagydíjra a csapat mérnökigazgatója, Andrew Shovlin megfogalmazása szerint.

     

  • Räikkönen lánya is elkezdte a sikergyártást egy olyan sportágban, ahol fontos a jó tapadás

    Räikkönen lánya is elkezdte a sikergyártást egy olyan sportágban, ahol fontos a jó tapadás

    Kimi és Minttu Räikkönen két nagyobb gyereke már igen fiatal korukban kiemelkednek generációjukból egy-egy sportágban. Az egykori F1-es pilóta most lánya tornászsikeréről számolt be.

    Egy Forma-1-es világbajnok családjában nem is lehetett kérdés, hogy az apa a gyerekeket megismerteti a gokartozás világával, és a jelek szerint Robin Räikkönen komolyan is gondolja szárnyainak bontogatását ebben a különleges sportágban. Hamarosan hétéves lánya, Rianna szintén kipróbálta magát négy keréken, ám egy ideje egy egészen más sportágat kezdett el űzni versenyszerűen.

    Rianna első szertornás sikereiről már tavaly is lehetett hallani a családtól, most pedig Kimi tett közzé képeket Instagram Storyban arról, hogy lánya, aki gerendán is gyakorlatot teljesített, a dobogó tetején állhatott egy versenyen.

  • Elképesztő utolsó körös, külső íves előzéssel hódított meg egy újabb bajnokságot a McLaren

    Elképesztő utolsó körös, külső íves előzéssel hódított meg egy újabb bajnokságot a McLaren

    A McLaren megszerezte első futamgyőzelmét a Formula E-ben, Sam Bird egy olyan előzést mutatott be tavalyi csapattársa ellen, amivel szinte egy csapásra újraélesztette a sokak szerint már leáldozóban lévő karrierjét.

    A McLaren az előző szezonban szállt be az elektromos szériába, méghozzá a korábbi két évben minden bajnoki címet megnyerő, majd dolga végeztével kiszálló Mercedes csapatának átvételével. Az immár Nissan-hajtásláncot használó csapatnak azonban a 2022/23-as szezonban legjobb eredményként mindössze egy harmadik helyezés jött össze.

    Az idei évre Jakes Hughes mellé leigazoltak egy másik britet, a sorozatban a kezdetek óta jelen lévő Birdöt, aki többször is közel volt már a bajnoki címhez, ám a Jaguarnál eltöltött legutóbbi két évében a várakozások alatt teljesített, futamgyőzelem nélkül, miközben csapattársa, Mitch Evans a bajnokságért harcolt.

    A 37 éves Birdöt azonban a jelek szerint új lendülettel töltötte fel a környezetváltozás, hiszen nagyszerű versenyzéssel, az FE történetének egyik leglátványosabb befutóját szolgáltatva már a szezon negyedik futamán, a Sao Paulo ePrix-n felállhatott a dobogó tetejére új csapatával.

    Fotó: Formula E

    A brazil város utcáin kialakított pályára másodszor látogatott el a Formula E. A verseny pedig jóval több bizonytalanságot tartogatott, mint a szezon előző három futama: Mexikóvárosban és Dirijában a megszokottnál több energiával gazdálkodhatott a mezőny a versenytáv során, ami azt eredményezte, hogy noha spórolás nélkül, teljes erőbedobással száguldhattak az autók, ám az versenyek a vártnál kevesebb előzést hoztak. Az FE így a brazil fordulóra visszatért a korábbi koncepcióhoz: most az ideálisnál kevesebb energiával kellett gazdálkodni, így viszont, főleg a táv első felében szemmel láthatóan tapogatózva haladt a mezőny, már jóval a kanyarok előtt gázelvétellel lassítva, miközben senki nem igazán akart az élen állni.

    Mégis a 4. helyről startoló Bird volt az, aki a verseny derekán hosszú időn át vezetett, így arra lehetett számítani, hogy mivel üldözővel ellentétben nem tud szélárnyékban takarékoskodni, a végén rosszabbul fog állni az energiaszintjével, mint az üldözői. Ez beigazolódni is látszott, amikor négy körrel a vége előtt Evans a Jaguarral megelőzte a britet. Bird azonban mégsem vált a többi érkező martalékává, ehelyett képes volt a továbbiakban is tapadni korábbi csapattársára, az utolsó körre pedig egy támadást is felépített. Két kanyarral a vége előtt egy balosban külső íven próbálkozott, ahol bár nem látszott jó esély a sikeres előzésre, a Bird mégis el tudta fordítani a McLarent a Jaguar előtt, ezzel drámai fordulatot hozva a Sao Paulo ePrix végjátékába!

    Brid 2021 után nyert ismét futamot az FE-ben, a McLaren pedig, amely istálló az elmúlt néhány évben alaposan kiszélesítette versenyzési spektrumát, hiszen az F1 és az FE mellett az IndyCarban, az Extreme E-ben, idéntől pedig a WEC-ben is jelen van, egy újabb bajnokságban ért fel a csúcsra.

    A harmadik helyért szintén a végletekig kiélezett csata folyt, ugyanis a Nissannal Oliver Rowland az utolsó kanyarban tudott elsuhanni az egymással küzdő Paswal Wehrlein és Jake Dennis mellett.

    Az esélyesek közül a legutóbbi futamot megnyerő Nick Cassidy a falnak csapódva fejezte be a versenyt, miután az első vezetőszárnya a Jaguarja alá szorult, ám négy pontot még így is őriz előnyéből a tabella élén Wehrleinnal szemben.

    A szezon eddigi négy futama négy különböző győztes hozott, két hét múlva pedig egy új pályán folytatódik a körözés, hiszen az FE-nek végre sikerült összehoznia a régóta vágyott versenyt Tokió utcáin.

  • Abszurd: szezon közben vezetik be a gyártók bajnokságát

    Abszurd: szezon közben vezetik be a gyártók bajnokságát

    Kapkodós döntésnek tűnik, hogy a Formula E a 16 futamból álló szezon negyedik versenye előtt jelentette be egy új pontverseny létrehozását, amelybe az eddig elért eredményeket is beleszámítják.

    Az elektromos szériában a kezdetek óta két bajnoki címért folyik a csata, hiszen az egyéni titulus mellett a legjobb csapat is átvehet egy trófeát a szezonok végén. Az FE-ben nem konstruktőri bajnokságról kell beszélnünk, hiszen magukat az autókat, a karosszériát nem a résztvevők gyártják, hanem a Spark Racing Technology szállítja le mindenki számára ugyanazt az egységes külsőt. A hajtáslánc fejlesztését a gyártók már maguk végezhetik, akikkel egyes csapatok szorosabb, mások lazább formában működnek együtt.

    Hosszú ideig, amíg bővelkedett motorgyártókban a sorozat, könnyen hozzá lehetett kapcsolni mindegyik márkát valamelyik csapathoz: a 2020/21-es hatodik szezonban például a 12 istálló autóit még 10 különböző gyártó erőforrása hajtotta meg. Az azóta eltelt években azonban lecsökkent a számuk, és általánossá vált, hogy egy beszállító a saját gyári istállója mellett egy másik csapatot is ellát, innentől pedig már könnyen előfordulhatnak olyan furcsa helyzetek, mint amit tavaly láthattuk.

    A 2022/23-as szezon egyéni címét Jake Dennis nyerte az Andretti színeiben, amely csapat a Porsche ügyfele – legyőzve a gyári alakulatot. A csapatok bajnokságában pedig az Envision végzett az élen, akik a Jaguartól kapták a technikát, ám a gyári istálló itt is hoppon maradt.

    Szombat délutántól késő éjjelig lehet száguldást nézni – hétvégi autósport program

    A The Race értesülései szerint éppen a Jaguar volt az, amelynek vezetői a leginkább kardoskodtak az új pontverseny létrehozása mellett, hiszen ha már tavaly is létezett volna a gyártók bajnoksága, azt a brit márka nyerte volna meg.

    De az újítás általános elfogadottságnak örvend az ezen a hétvégén Sao Paulóban versenyző FE paddockjában. „Valójában senki sem tudja a Formula E bajnokaként hirdetni magát, szóval már hosszú ideje váratott magára ez a megoldás” – mondta Roger Griffiths, az Andretti csapatvezetője.

    A döntés értelmében már az idei szezontól kezdve kettő helyett három bajnoki címet osztanak ki az FE-ben, a MotoGP-hez hasonlóan a versenyzők és a csapatok mellett immár a gyártókat is külön tabellán értékelik, mégpedig úgy, hogy minden futamról a két legjobb eredményüket veszik számításba. Jelenleg a 11 csapatot 6 gyártó látja el, közülük a kínai ERT van hátrányban, egyetlen partnerrel. A Porschénak, a Jaguarnak, a Nissannak, a Mahindrának és a DS-nek egyaránt két csapata van (ami utóbbiakat illeti, a Maserati is a DS hajtásláncát használja, miután mindkét márka a Stellantis csoport tagja).

    A furcsaság egyedül az, hogy ez a döntés a szezon folyása során született meg, vagyis miután Mexikóvárosban és Dirijában már lebonyolódott összesen három futam. Bár idáig nem zajlott ez a pontverseny, utólagosan összeszámolják a pontokat, vagyis már nem nulláról indul a számláló: noha eddig a Porsche 2, a Jaguar 1 győzelmet jegyzett idén, mégis utóbbi áll az élen a gyártók első tabelláján.

  • Leszavazták az egyik szabályváltozást, amitől jobb versenyeket remélt az F1

    Leszavazták az egyik szabályváltozást, amitől jobb versenyeket remélt az F1

    Az F1 döntéshozóinak egyik célja a 2026-os szabályokkal, hogy visszafordítsák az autók tömegének elszabadult növekedését. A Pirelli azonban nem ment bele, hogy újra kisebb kerekeket gyártson.

    Hosszú időn át 600 kg körüli volt a Forma-1-es versenyautók pilótával együtt mért minimális össztömege, ám 2010-től ez a szám fokozatosan növekedésnek indult, nagyrészt a bonyolultabb hajtásláncok, valamint az autók dimenzióinak megnyúlása miatt. A legutóbbi nagy ugrás 2021 és 2022 között történt, amikor 752 kg-ról 798 kg-ra változott a minimumérték – a közel 50 kg-os növekedéshez az is jelentősen hozzájárult, hogy a Pirelli 13 colos helyett ekkortól kezdett 18 colos felniket gyártani a sport számára.

    A növekvő össztömeg azonban nem vágyott hatása az elmúlt évek szabályváltozásainak, a versenyzők gyakran fel is hozzák kritikaként, hogy az autók – viszonylagosan – lomhának, a gyors kanyarokban kevésbé mozgékonynak tűnnek, és általános vélekedés az is, hogy a könnyebb autókkal a versenyzés is szorosabb lehetne.

    Ennek érdekében keres az F1 technikai személyzete olyan területeket az autókon, amelyeken súlycsökkentést lehetne elérni 2026-ra, amikor az új szabályokkal egyébként is újabb technológiai átalakulás köszönt a sportra. Az egyik célkeresztbe helyezett területet pedig a gumik jelentik: a sport fel is vetette az olasz beszállítónak, hogy fontolja meg, 2026-tól 18 helyett 16 colos felniket gyártson, ezzel hozzájárulva az autók által cipelt terhek enyhítéséhez.

    Az Autosport értesülései szerint azonban az új szabályokról zajló legutóbbi tanácskozáson, amelyen az FIA mellett a csapatok és a Pirelli képviselői is részt vettek, a gumigyártó nyomására elvetették az ötletet, így maradnak a 18 colos kerekek.

    Kinevezték az új igazgatót, akinek fontos szerep jut az F1 2026-os szabályainak megalkotásában

    Bár hivatalos megerősítés erről még nem történt, az Autosport idézi Mario Isolát, a Pirelli F1-es programjának vezetőjét, aki azt mondta, gyakorlati okokból, a sport által kialakított imázs szempontjából és a technológia közúti relevanciája miatt sem tartotta jó ötletnek, hogy mindössze négy év után visszafelé induljanak el a kerekek méretében. Ráadásul az új dimenziók teljesen új tesztelési programot igényelnének, amit ebben az esetben be kellene iktatni a csapatokkal a 2025-ös szezonba.

    Isola azzal érvel, pusztán a felni méretének ilyen mértékű csökkentése egyébként sem járult volna hozzá jelentősen a tömeg csökkentéséhez, sőt csak új problémákat okozott volna a könnyebben túlmelegedő gumik által. Az olasz szakember ellenben ígéretet tett rá, hogy más megoldásokkal mégis igyekeznek majd eleget tenni a csapatok kérésének: bár a 18 col marad, az arra kerülő gumiréteg vastagsága csökkenhet, valamint a kerekek szélességét szintén redukálnák valamelyest – erről pedig továbbra is folynak az egyeztetések.

  • Vajon hogy került bele Verstappen szerződésébe a Marko-záradék?

    Vajon hogy került bele Verstappen szerződésébe a Marko-záradék?

    Több szálon görög tovább a Red Bull hatalmi harca, hiszen újabb sajtóértesülések szerint egy második belső vizsgálatot is indított a cég, miközben az ügyben kulcsszerepet játszó nő is jogi lépésekre készül.

    A Red Bull több mint egy hónapja a nyilvánosság előtt zajló belviszályából azt már megtanulhattuk, hogy ami nyilvánosságra kerül, az sem feltétlenül az, aminek elsőre látszik. A Szaúd-arábiai Nagydíj és az Ausztrál Nagydíj között az események folyása kissé lelassulni látszik, legalábbis a nyilvánosság számára: Christian Horner továbbra is irányítja a csapatot, Helmut Marko is megkapta a Red Bull GmbH jóváhagyását Oliver Mintzlafftól a folytatásra, Jos Verstappen szerint azonban a csapat robbanásveszélyes állapotba kerül, ha Horner a helyén marad.

    Az ügyben eddig is több fejleményt szállító lapok újabb értesülésekkel álltak elő. A holland De Telegraaf arról számolt be, hogy a Horner ellen korábban feljelentést tévő, majd a csapat által nemrég állásából felfüggesztett női alkalmazott az elmúlt napokban új jogi képviselőt keresett, s most a döntés elleni fellebbezésre készül.

    Wolff: Gyorssá kell tennünk a Mercedest, hogy vonzó legyen Max számára

    A brit The Telegraph eközben arról ír, hogy a Red Bull egy második belső vizsgálatot is kezdeményezett az elmúlt hetek történéseinek nyomán, aminek célja egyelőre nem ismert.

    Néhány, a földtől kissé elrugaszkodottnak tűnő sejtés is előbukkant a közelmúltban az ügy kapcsán, és talán ezek közé sorolható az brit lap által megerősítettnek vallott értesülés is, amely Max Verstappen szerződésének azt a bizonyos záradékát érinti, amely szerint ha Helmut Marko távozna a csapattól, akkor ő maga is szabadon megteheti azt, kilépve 2028-ig szóló kontraktusából. A The Telegraph viszont állítása szerint most kiderítette, hogy azt a bizonyos „Marko-záradékot” meglévő jogköre által maga Helmut Marko adta hozzá Verstappen szerződéséhez utólagosan, anélkül, hogy a Red Bull Racing vagy az enargiaital-vállalat vezetői ahhoz hozzájárultak volna – így pedig megkérdőjelezhető annak jogi érvényessége.

    Persze vannak, akik inkább azt kérdőjelezik meg a hír hallatán, hogy a nagy aprólékossággal kidolgozott F1-es szerződések világában mégis mennyire lehet valószerű, hogy ügyvédek és a vezetőség jóváhagyása nélkül bekerülhet egy olyan kitétel egy versenyző kontraktusába, amivel most hetek óta mégis jolly jokerként dobálóznak a paddockban az érintettek…

  • A mai mezőnyben már Michael Schumacher sem debütálhatna? Testvére szerint az F1 a vesztébe rohan

    A mai mezőnyben már Michael Schumacher sem debütálhatna? Testvére szerint az F1 a vesztébe rohan

    Újoncok csak szerencsével tudnak bekerülni a Forma-1-be, miközben Fernando Alonso még 42 évesen is kirobbanthatatlan. Ralf Schumacher szerint ha a sport ennyire keresztülnéz a fiatalokon, akkor előbb-utóbb teljesen elapadhat az utánpótlás áramlása.

    Idén 1977 óta először történt meg az F1-ben, hogy egy szezonnyitón egyetlen újonc sem debütált a mezőnyben, s akár a történelem első újoncmentes szezonja is összejöhetett volna 2024-ben, de Olver Bearman váratlan dzsiddai beugrása gyorsan megmentette ettől a sportot.

    A csapatok napjainkban minden korábbinál többet adnak a tapasztalatra, emellett az istállók száma alacsonyabb, belépési lehetőségük pedig lényegesen rosszabb, mint az 1990-es években, amikor Michael és Ralf Schumacher még egy egész országot tudtak megnyitni az F1 számára. Ralf szerint azonban ma nagyon rossz irányba kormányozza magát az F1, ha nem ad kellő teret a sportba beszállni vágyó legígéretesebb újoncoknak sem a kibontakozásra.

    A hatszoros futamgyőztes német szerint nagyon más volt még a világ, amikor három évtizeddel ezelőtt előbb bátyja, Michael, majd pedig ő bemutatkozhatott a királykategóriában – akkor a tehetség döntő fontosságú volt, emellett pedig a támogatók is jóval nagyobb elánnal álltak be egy-egy fiatal mögé, miközben ma szinte kizárólag a csapatok saját pilótaprogramjain keresztül vezethet az út a mezőnybe.

    „Hihetetlen volt, ami Michael körül történt, az ő érkezése pedig megnyitotta az utat sok más német versenyző előtt. De nem hiszem, hogy az az út, amit mi bejártunk, ma még működne. Akkoriban sokkal nagyobb volt a hajtóerő a motorsportban, Németországban pedig különösen nagy vágy keletkezett arra, hogy felzárkózzunk” – mondta Ralf Schumacher a német Sky Sportsnak.

    Bearman reméli, a következő versenyen már nem vezet a Ferrarinál

    „Ma már a pénz le tudja győzni a tehetséget, mert ha valaki megengedheti magának, hogy rengeteg időt eltöltsön gokartokban és versenyautókban, akkor idővel egyszerűen megtanulja, hogyan kell jól csinálni.”

    „Meg kell törnünk ezt az ördögi kört, hogy a fiatal versenyzők újra esélyt kapjanak, mert helyettük még ma is a 42 éves Alonso köröz. Semmi bajom Alonsóval, de nem lehet az a Forma-1 célja, hogy egyre öregebbé váljon a mezőny.”

    Schumacher bízik abban, hogy Bearman remek dzsiddai szereplése a Ferrarival kissé visszahozza a csapatok újoncokba vetett bizalmát, ám a hosszú távon is működő megoldást abban látja, ha jóval több tesztelési lehetőséget engedélyezne a sport a fiataloknak. Jelenleg F1-es hétvégék szabadedzései nyújtják a legjobb lehetőséget az újoncok számára ahhoz, hogy az aktuális modellekkel ismerkedjenek, emellett privát teszteken csak két évvel ezelőtti autókkal körözhetnek – s egyik sem nevezhető ideális felkészülési körülménynek.

    „Egyszer elérkezik az a pont, amikor a szponzorok, a befektetők, az apák többé nem hisznek már a fiatal növendékek támogatásában, mert előre tudni fogják, hogy az sehova sem vezet, a pénz pedig nem jön vissza. Ha hagyjuk, hogy így megszűnjön az érdeklődés, az nagyon veszélyes” – vonta meg lehangoló konklúzióját Schumacher.

  • Ha ezt megteszi Hamilton, imádni fogják a Ferrarinál – véli a csapat korábbi mérnöke

    Ha ezt megteszi Hamilton, imádni fogják a Ferrarinál – véli a csapat korábbi mérnöke

    Számára teljesen idegen közegbe fog csöppenni 2025-ben Lewis Hamilton, amikor a Mercedestől átszerződik a Ferrarihoz, ám a csapat korábbi mérnöke, Rob Smedley szerint a britre motiválóan fog majd hatni az új közeg – de ennek érdekében neki is tennie kell majd egy kicsit.

    Smedley 2004 és 2013 között dolgozott a Ferrarinál, az ott töltött idejének nagy részében Felipe Massa versenymérnökeként ténykedett, az utóbbi években pedig a Forma-1 számára végzett adatelemzői munkát. A brit mérnök most a Formula for Success podcastban tapasztalatból beszélhetett arról, mi vár egy szigetországbeli alkalmazottra, amikor a kulturálisan egészen más közeget jelentő Olaszországba, a maranellói gyárba teszi át a székhelyét.

    „Szerintem Lewis egy olyan versenyző, aki ki tud majd teljesedni a tifosi által átszőtt környezetben” – vélekedett Smedley. – Igaz, hogy a Red Bull ismét ellépett, de az időmérős különbségeket tekintve a Ferrari ott van a nyakukon. Jó kérdés, hogy ha Lewis már most a Ferrariban ülne, fel tudná-e venni a harcot Maxszel és a Red Bull-lal, ám nem véletlenül szerzett hét világbajnoki címet. Azért szerezte, mert minden idők egyik legjobbja, és szerintem Lewis éppen olyan versenyző, aki meg tudja adni azt a plusz egy-két százaléknyi teljesítményt, ami a csapatnak hiányzik.”

    Smedley szavai szöges ellentétben állnak Flavio Briatore véleményével, aki az elmúlt napokban éppen azt mondta, Hamilton nem lesz elég motivált ahhoz, hogy extra erőfeszítéseket tegyen új csapatánál.

    Briatore szerint rosszak a Ferrari kilátásai: „A Hamilton-félék nem sokat tesznek bele”

    A mérnök szerint azért Hamiltonnak törekvést kell majd mutatnia a beilleszkedésre, s nem ő az első, aki a nyelvtanulást javasolja neki ehhez.

    „Önmaga és munkaadója miatt is kötelessége lesz, hogy amennyire csak lehetséges, beágyazza magát ebbe az új közegbe. Ha egy kicsit meg tudna tanulni olaszul, a csapat imádná őt érte. De bármit is csinál, abban biztos lehet, hogy ha 100 százalékot ad bele, akkor 100 százalékot is fog visszakapni” – mondta Smedley.

  • A játék, ahol Pérez nem ismerte fel saját magát – anagrammázz a Red Bull versenyzőivel!

    A játék, ahol Pérez nem ismerte fel saját magát – anagrammázz a Red Bull versenyzőivel!

    „Ez biztosan Zhou. Van benne Z betű! Ki másnak a nevében van még Z?” – tette fel a kérdést tanácstalanul Sergio Pérez a Red Bull legújabb játékában, amiben otthon is bárki kipróbálhatja magát.

    Anagrammarejtvényekből kellett felismernie Max Verstappennek és Péreznek az idei Forma-1-es mezőny tagjait. A pilóták neveinek betűit összekeverték, lehetőleg értelmes angol szavakat alkotva belőlük – egyesek elég árulkodóak voltak, másokkal viszont igencsak meggyűlt a bajuk a Red Bull versenyzőinek.

    A játékban a videó leállításával bárki kipróbálhatja magát, legfeljebb arra figyeljen, hogy Nico Hülkenberg nevében a C helyett K-t használtak, Csou Kuan-jü és Cunoda Juki nevének pedig természetesen az angol átiratát kell keresni (Guanyu Zhou, Yuki Tsunoda).

  • Bearman máris visszaült a Ferrariba, folytatja a felkészülést

    Bearman máris visszaült a Ferrariba, folytatja a felkészülést

    Négy nappal azt követően, hogy újoncként a mély vízbe dobva remek bemutatkozást produkált a Ferrarival a Szaúd-arábiai Nagydíjon, Oliver Bearman egy tesztnapot is eltöltött a csapattal.

    Szerdán a 18 éves brit pilóta a Ferrari saját tesztpályáján, Fioranóban lendült munkába, ahol persze már nem az idei autót, hanem a 2022-es F1-75-öt vezette, hiszen a szabályok a két évvel ezelőttinél újabb modellekkel nem engedélyezik a komoly tesztmunkát.

    A Ferrari a közösségi oldalain közzétett bejegyzésben elmondta, ez a teszt már korábban is tervben volt a csapat és a pilóta számára, azaz nem a hétvégi beugrása, és az esetleges melbourne-i újabb bevetése miatt iktatták közbe. Arról ugyanis egyelőre nem tudni, hogy a Dzsiddában vakbélműtéten átesett Carlos Sainz felépülése elég gyorsan halad-e majd ahhoz, hogy a jövő hétvégi Ausztrál Nagydíj pénteki szabadedzésén már ott ülhessen az autóban.

    Bearman a 38-as rajtszámot használta Szaúd-Arábiában, ami a Ferrari számára kiosztott tesztpilótai rajtszám, vagyis nem a brit versenyző választotta. Mint azt ő maga mondta, amint megteheti, a 87-est szeretné majd felragasztatni az autójára, ám erre majd csak akkor lesz lehetősége, amikor teljes szezonos szerződést kap egy csapattól.

    Ez a teszt is mutatja, a Ferrari intenzív felkészítési programot nyújt az idén még a Forma-2-ben versenyző Bearman számára, hogy a lehető legjobban felkészüljön az F1-es jövőjére, 7. hellyel végződő remek múlt hétvégi bemutatkozása pedig bizonyosan növelte az ázsióját, s a Haasnál akár lehet esélye egy ülésre 2025-ben.

    Bearman jegyet váltott az F1 jövő évi mezőnyébe?

    A Mercedes egyébként szintén hasonló felkészítő tesztprogrammal készül saját neveltje, Andrea Kimi Antonelli számára, aki jövőre ugyancsak esélyes egy F1-es ülésre – az Autosport értesülései szerint azonban az ifjú olasz számára ez a program majd augusztus végétől, 18. életévének betöltése után kezdődik.