Szerző: Bognár Viktor

  • Hamilton úgy érzi, az autója a rémes szezonkezdet ellenére is elképesztő

    Hamilton úgy érzi, az autója a rémes szezonkezdet ellenére is elképesztő

    A 2024-es F1-es szezon első két futama során a legjobb hat közé kerülni sem tudó Lewis Hamilton szerint a Mercedes idei autója a látszat ellenére nem hordozza elődje betegségeit, és a győzelemre is megvan benne a potenciál.

    Bár a Mercedes optimistán vágott neki az idei évnek, miután új alapokra építette W15-ös modelljét, szakítva az elmúlt két év hibásnak ítélt koncepciójával, a csapat távol maradt a dobogótól Bahreinben és Szaúd-Arábiában. George Russellnek egy 5. és egy 6., Hamiltonnak pedig egy 7. és egy 9. hely jött össze csupán.

    A hétszeres világbajnok helyezések és átszámított pontok tekintetében eddig csak egyszer, 2009-ben kezdte ennél is gyengébben a szezonját, akkor a McLarennel egy kizárás és egy 7. hely volt a mérlege két futam után – bár figyelembe véve, hogy akkor Melbourne-ben sem egy technikai szabálytalanság miatt vették el a 4. pozícióját, hanem azért, mert csapata sportigazgatójával együtt hazudtak a felügyelőknek a kettőjük közötti rádiókommunikációról, valójában az önerőből elért eredményessége még abban a McLarennel tragikusan induló évben is jobb volt, mint idén.

    Hamilton azonban a Mercedes többi tagjával egyetértésben továbbra is azt vallja, hogy az idei autó remek alapokkal rendelkezik ahhoz, hogy a jelenleginél jóval előkelőbb helyekért harcoljon a mezőnyben – egyelőre csupán nem sikerült kihozniuk belőle ezt a teljesítményt.

    „Az álom, a cél továbbra is változatlan, hogy győzelmeket és dobogókat szerezzünk idén. Ez nagyszerű lenne” – idézi a melbourne-i sajtónapon beszélő Hamiltont az Autosport.
    „Az, hogy tavaly az ismert problémáink fényében is másodikak lettünk a konstruktőri bajnokságban, megmutatta, hogy mire vagyunk képesek egy nem tökéletes technikával is. Ezért remélem, hogy idén is meg tudjuk ismételni ugyanezt.”

    A Mercedes kísérletező üzemmódra vált Melbourne-ben

    „Két verseny után Maxnek 50 pontja van, nekem meg 8. Persze tisztában vagyunk vele, hogy hosszú a szezon, és még változhatnak a dolgok, de ha logikusan gondolkodunk, nagyon nehéz lesz befogni ezeket a srácokat. Az autójukat csak ledobják a pályára és azonnal működik. Ehhez képest mi tényleg küzdünk azért, hogy a szükséges szintre hozzuk fel a teljesítményét.”

    Közte és a listavezető között ráadásul egy ponttal még a felvázoltnál is nagyobb a különbség, hiszen Verstappen Szahírban megfutotta a leggyorsabb kört.

    A Mercedesnél „kísérletezéssel” készültek az ausztrál hétvégére, aminek Hamilton reményei szerint látszani is fognak az eredményei a pályán.

    „Reméljük, hogy ez a hétvége előrelépést jelent. Hatalmas munka zajlik a háttérben, ezért pozitív vagyok. Két nem túl fényes hétvége áll mögöttünk, de még hosszú a szezon” – fogalmazott, majd az idei autó képességeit mentegette:

    „Semmiképp nem mondanám, hogy az előzőnek lenne a gonosz nővére. Tényleg azt gondolom, hogy elképesztő autónk van, temérdek potenciállal. Csak egyszerűen még nem tudtuk azt belőle kihozni a beállítások miatt, hibák miatt.”

  • Hamilton: Sohasem bíztam az FIA elnökében

    Hamilton: Sohasem bíztam az FIA elnökében

    „Ha panaszt nyújtasz be, kirúgnak.” A Mercedes két pilótája kritikus az F1-et az utóbbi hónapokban marcangoló, átláthatatlan belviszályok kapcsán, Lewis Hamilton támogatja az FIA elnök ellen feljelentést tevő Susie Wolffot.

    Az utóbbi időben sorjáznak a botrányok, titokzatos ügyletek a Forma-1 körül, a szálak pedig több esetben az FIA legfelső vezetéséhez vezetnek. Tavaly decemberben a Toto és Susie Wolff közötti állítólagos, a sport ügyeivel kapcsolatos információáramlás miatt kezdett vizsgálódni az FIA, aminek nyomán Susie éppen most jelentette be, hogy egy francia bíróságon eljárást indított az FIA-val szemben, miután az ügy magyarázat nélkül robbant ki és zárult le.

    Éppen most zárt le az FIA egy belső vizsgálatot is, amelyben saját elnöke, Mohammed bin Szulajm érintettségét próbálta felfedni két tavalyi nagydíj körüli történések kapcsán. A közleményben tisztázták az elnököt, ismét anélkül, hogy a nyilvánosság bármi betekintést kaphatott volna abba, hogy hogyan zajlott az eljárás és milyen érvek merültek fel.

    Hasonlóan átláthatatlan ügy, bár nem az FIA-hoz kapcsolódik a Red Bull belviszályba torkolló hatalmi harca, ami első számú beszédtémaként február eleje óta rátelepedett a Forma-1-re anélkül, hogy az érintettek közül bárki is elárulta volna, mi folyik valójában a háttérben, mennyire megalapozottak az egyes vádak és értesülések.

    Toto Wolff felesége feljelentette az FIA-t

    2024 első negyedévében bármerre nézünk az F1-ben (a pályán kívül), valamilyen balhéba botlunk, ám a paddockban is frusztrációt szül, hogy tulajdonképpen nagyon kevés konkrétumot lehet tudni mindegyik ügyben.

    A Mercedes pilótái, Lewis Hamilton és George Russell a csütörtöki sajtótájékoztatón kiálltak Susie Wolff akciója mellett, és szintén elégedetlenségüket fejezték ki az FIA jelenlegi működésének átláthatatlansága miatt. Amikor Hamiltont megkérdezték, megvan-e még a bizalma Bin Szulajm FIA-elnökben, a hétszeres világbajnok súlyos szavakkal válaszolt.

    „Sohasem volt.”

    „Egy olyan világban, ahol az embereket gyakran elhallgattatják, nagyszerű üzenetet hordoz az ő kiállása. Örülök, hogy így tett, mert a sporton, az FIA-n belül híján vagyunk az elszámoltathatóságnak. Bizonyos dolgok zárt ajtók mögött történnek, amibe így nem láthatunk bele. Remélem, az ő kiállása változtatni tud ezen és pozitív hatása lesz. Különösen a nők számára, hiszen továbbra is egy férfiak által dominált sportban élünk.”

    „Napjaink világának az a rémes üzenete, hogy ha panaszt nyújtasz be, kirúgnak. A sportunknak viszont, amely olyan sokat beszél az elfogadásról, ügyelnie kell arra, hogy hű maradjon az alapelveihez.”

    Nincs itt semmi látnivaló: az FIA szerint nem manipulálta a saját elnöke Alonso versenyét

    Russell bizalma szintén megingott a sport vezetőségében: elmondása szerint a tény, hogy az érintettek elhallgatják a részleteket, őt is arra engedi következtetni, hogy olyan dolgok folynak a háttérben, amelyek ha kiderülnének, csak még nagyobb vihart kavarnának.

    „Bízunk abban, hogy a sport vezetői a szívükből jövő legjobb érdekből, nem pedig saját érdekükből cselekszenek. És itt megint az átláthatóságról van szó. Ha beleláthatunk a történésekbe, és aztán látjuk a végkifejletet, akkor a tények ismeretében mindannyian véleményt alkothatunk arról, hogy mi zajlik. De amikor nincs átláthatóság, nem kapunk tényeket, akkor óhatatlanul is azt gondoljuk, hogy rejtegetnek valamit. Emiatt fontos a Forma-1 támogatói, nézői, résztvevői számára, hogy ne söpörjünk dolgokat a szőnyeg alá” – fogalmazott Russell.

  • Sainz: „Nem vagyok hülye – ha rosszul érzem magam, kiszállok”

    Sainz: „Nem vagyok hülye – ha rosszul érzem magam, kiszállok”

    Carlos Sainz ott van a Forma-1-es paddokban Melbourne-ben és készen áll versenyezni az Ausztrál Nagydíjon, noha tudja, hogy nem lesz tökéletes formában, hiszen az elmúlt tíz napot az edzőterem helyett az ágyban töltötte.

    Sainz 13 nappal ezelőtt, a Szaúd-arábiai Nagydíj időmérőjének délelőttjén került kórházba rosszulléte után, ahol miután megállapították, hogy vakbélgyulladása van, még aznap végre is hajtották rajta a műtétet.

    A spanyol versenyzésre készen érkezett most meg a Ferrarival az Albert Parkba, gyors felépülésében pedig nem mulasztotta el megemlíteni a technológia fejlődésének szerepét.

    „Mindez az orvostudomány elmúlt 20-30 évben elért fejlődésének köszönhető. Amikor apámat műtötték, még fel kellett őt vágni, ma viszont laparoszkópos módszerrel csak három kis lyukat szúrtak belém, ami kétszer-háromszor gyorsabbá teszi a felépülést, mint korábban. Elképesztően modern berendezések segítik ma már a gyógyulást. Emiatt van, hogy ha egy sportoló sérülést szenved, sokkal gyorsabban fel tud gyógyulni belőle, mint mások” – idézi Sainzt a The Race.

    „A műtét után az orvosok azt mondták, hogy szoros lesz a határidőt, ha 14 nap múlva vissza akarok ülni az autóba, de lehetséges. Persze ők nem tudják, hogy milyen erők hatnak ránk egy F1-es autóban, de a jelenlegi közérzetem alapján tényleg lehetségesnek érzem.”

    „Hogy 100%-os leszek-e? Természetesen nem. 100%-os akkor lennék, ha az elmúlt tíz napot edzéssel, szimulátorozással töltöttem volna, ehelyett tíz napot az ágyban feküdtem. Való igaz, az első hét elég kemény volt, akkor még kicsit sötétebben láttam az esélyeket, de a második hétre felgyorsult a gyógyulás, minden nap sokat javultam.”

    Fotó: Ferrari

    Egy nappal a szabadedzések előtt még mindig nem teljesen biztos azonban, hogy Sainz lesz ott az Ausztrál Nagydíj vasárnapi rajtjánál, hiszen először fel kell mérnie, hogyan érzi magát az autóban a sebeivel. Ezen a hétvégén is a spanyol helyén két hete remek hetedik helyet szerezve beugró Oliver Bearman áll készenlétben a Ferrarinál, hiszen a Forma-2 Melbourne-be is ott van az F1 kísérősorozataként.

    „Nem vagyok hülye, szóval ha nem érzem jól magam holnap, felteszem a kezem és belátom, hogy szükségem van még két hétre a következő versenyig – mondta Sainz. – Az FIA-val is lefektettük ezt a tervet, figyelemmel kísérik az állapotom, így holnap átesek még egy ellenőrzésen. De most úgy érzem, képes leszek beülni az autóba és jól teljesíteni.”

    „A tél folyamán rengeteg edzőmunkát végeztem, így figyelembe véve, hogy mennyire fitt voltam Dzsiddában és Bahreinben, szerintem holnap is az leszek, hiszen két hét alatt nem veszik el az izomzat.”

    A spanyol hozzátette, Szaúd-Arábiában sem a keményfejűsége miatt maradt betegen is az autóban az első edzésnapon: elmondása szerint a gyógyszeres kezelésnek köszönhetően volt képes a vezetésre, a tünetei pedig nem vakbélgyulladásra, hanem gyomorrontásra utaltak: „Azt hiszem, nem kell részleteznem, hogy az mivel jár. Emellett magas lázam is volt.”

    Bearman jegyet váltott az F1 jövő évi mezőnyébe?

  • „Apám nem akart bármi áron nyerni” – Piero Ferrari felfedi a Ferrari-film ferdítéseit

    „Apám nem akart bármi áron nyerni” – Piero Ferrari felfedi a Ferrari-film ferdítéseit

    2023 végén került a mozikba az Enzo Ferrari életének legturbulensebb időszakát bemutató film, a Ferrari. A történet által bemutatott egyetlen még ma is élő személy, a legendás csapatalapító fia saját emlékei alapján mondja el, hogyan színezte ki a valóságot a rendező, Michael Mann.

    A film névadó főszereplője az Adam Driver által megformált, akkor 59 éves Enzo Ferrari, a történetbe pedig 1957-ben csöppenünk bele, ahol megismerhetjük feleségét és eltitkolt családját is, valamint a spanyol autóversenyzőt, Alfonso de Portagót, a csapat legújabb reménységét.

    Miért pont 1957-ben játszódik a film? – szól az első kérdés Piero Ferrarihoz, aki apja titkos kapcsolatának gyermeke, ma a Ferrari alelnöke, jelenleg 78, a megfilmesített évben pedig 12 éves.

    „Sok minden történt 1957-ben. Mindenki emlékszik arra az évre, hiszen akkor rendezték meg utoljára a Mille Migliát, ami óriási tragédiával végződött. De Portago és a navigátora, valamint kilenc néző meghalt. Súlyos tragédia volt a sport számára. És közben ugyanabban az évben derült ki, hogy apámnak van egy másik családja is. Az egyik Laurával és a közös gyerekükkel, Dinóval, aki a megelőző évben halt meg, a másik pedig én voltam és az anyám, Lina.”

    F1-en innen, Le Mans-on túl: mit tud a Ferrari-film, amit a többi nem?

    A film elején De Portago először az utcán szólítja meg a jelzőlámpánál álló Enzo Ferrarit, majd a modenai tesztpályára is utána megy, hogy felajánlja neki szolgálatait. A valóságban is így játszódott le, hogy a spanyol a legjobb pillanatban, Eugenio Castellotti 1957-es halálakor, a soron következő Mille Miglia előtt jelent meg az elnök életében?

    „Nem úgy történt, mint a filmben, hiszen valójában már az előző évben találkoztak, és De Portago már akkor elkezdett dolgozni a Ferrarinak. Különleges karakter volt, spanyol nemesi családból érkezett, nagyon-nagyon szabadelvű életet élt, és csakis szenvedélyből versenyzett. Emlékszem, apám nagyon aggódott, mivel 1956-ban Cortinában rendezték a téli olimpiát, De Portago pedig tagja volt a spanyol bobcsapatnak. Apám azt mondogatta, hogy ha ott megsérül, többé nem versenyezhet nálunk.”

    A filmben a Giuseppe Festinese által alakított fiatal Piero Ferrari folyamatosan nyaggatja apját azzal, hogy szerezzen egy aláírást új kedvenc versenyzőjétől, De Portagótól. A valóságban is így történt?

    „Nem, ez a film alkotói szabadságának szüleménye. Abban az időben az emberek még nem gyűjtöttek autogramot. Én legalábbis biztosan nem, de ha jól emlékszem, a barátaim sem. Az elgondolás jó, mert már akkor is mindenki odafigyelt a versenyzőkre és rajongott értük, de az aláíráskérés akkoriban még nem létezett.”

    Enzo Ferrarit olyasvalakinek tünteti fel a film, mint aki bármit képes feláldozni a győzelemért. Tényleg ilyen volt?

    „Nem, nem ilyen volt. Persze mindig a győzelem volt számára a cél, bármilyen kihívást is tűzött ki maga elé. De nem akart bármi áron nyerni, különösen nem a versenyzőinek élete árán. Egy-egy szörnyű baleset után, mint amilyen a Mille Miglia, majd később Lorenzo Bandini halála volt, amikor hazajött, azt mondta, »elég volt, nem folytathatjuk így tovább.« Aztán hétfőn bement a gyárba, a mérnökökre és a szerelőkre pillantott, és feltette a kérdést: »Mihez kezdjünk most? Tovább kell lépnünk, gondoskodva arról, hogy ilyen balesetek többé ne történjenek.« Ebből merített erőt a folytatásra.”

    Igaz, hogy Enzo Ferrari csak nagyon kevés alkalmazottjában bízott, ahogy azt a film is bemutatja?

    „Igen, ez igaz. Voltak, akikben megbízott, de azt mondta, hogy a bizalmat nem lehet részletekben adni: vagy bízunk valakiben, vagy nem. Nem fogalmaznék úgy, hogy kételyei voltak bizonyos személyekkel kapcsolatban, mindenesetre akadtak, akiket az egyes részlegek vezetőinek felügyeletére bízott.”

  • Ecclestone szuper dolgokat látott és visszaszívta tíz évvel ezelőtti kemény kritikáját

    Ecclestone szuper dolgokat látott és visszaszívta tíz évvel ezelőtti kemény kritikáját

    A 93 éves Bernie Ecclestone bizonyítja, soha nincs késő az önreflexióra: az F1 korábbi vezetője meggondolta magát a Formula E-vel kapcsolatban, már nem tartja azt a fűnyírók bajnokságának.

    Ecclestone komoly lépésre szánta el magát a mögöttünk hagyott hétvégén: elutazott Sao Paulóba, hogy személyesen nézze meg a Formula E ottani versenyét. Ez furcsán hangozhat annak fényében, hogy a brit üzletember egyike volt a sorozat legnagyobb kritikusainak, amikor a forradalmi húzással kizárólag elektromos technológiával meghajtott autókat használó bajnokság 2014-ben megkezdte első szezonját. Még az F1 vezetőjeként, 2012 októberében tett egy olyan lesajnáló megjegyzést az FE-re, amelyben fűnyíróknak nevezte az elektromos autókat.

    Az elmúlt hétvégi, egyébként a McLaren első FE-győzelmét hozó Sao Paulo ePrix rajtrácsán Ecclestone is ott volt, aki felesége és egyéb üzleti érdekeltségei miatt egyébként is sok időt tölt Brazíliában, most azonban a sorozatot megálmodó Alejandro Agag hívására érkezett a helyszínre.

    „Amikor belevágtam az elektromos sorozatba, figyelmeztetett, hogy legyek vele óvatos, de mindig támogatott. Megígérte, hogy egyszer el fog jönni egy versenyre, és most itt van” – mondta Agag, aki nagy tisztelettel beszélt Ecclestone-ról, hiszen elmondása szerint az ő segítségével került az autósportba.

    Ecclestone pedig, még mielőtt láthatta volna a győzelemről döntő szenzációs utolsó körös előzést, máris áradozott az FE-ről, elismerve, hogy tévedett, amikor sötét jövőt jósolt a sorozatnak.

    „Ez az első verseny, amire eljöttem, és szuper, szuper, szuper. Azt hittem, hogy az első versenye lesz egyben az utolsó is. De örömmel látom a fejlődését, technikailag pedig elérte a Forma-1 szintjét” – fogalmazott az F1 korábbi ura, aki viszont megszokott élcelődő hangvételét is elővette, amikor az elektromos széria pozitív környezeti hatásait vetették fel neki.

    „Ezzel még várjunk. Szerintem jelenleg senkinek fogalma sincs, milyen irányba megy a világ.”

    Ecclestone az elmúlt héten a Felipe Massa által a 2008-as sérelmeinek jóvátételéért indított eljárás kapcsán is nyilatkozott. Massa, aki az F1-es hétvégéken az üggyel való előhozakodása óta nem szívesen látott vendég, szintén ott volt most a Formula E-vel Sao Paulóban, s ő fuvarozta a versenyzőket a dobogóra.

    A versenyzők kinevetik Massa lépését, de Ecclestone nem bánja, hogy beperelték

  • Nem tudott botránymentesen üléshez jutni az F1-es tesztpilóta, kifakadt a hoppon maradt fél

    Nem tudott botránymentesen üléshez jutni az F1-es tesztpilóta, kifakadt a hoppon maradt fél

    Az Aston Martin tartalékpilótája, Felipe Drugovich egy év kényszerszünet után talált magának versenyzői ülést, de a jelek szerint olyat, amit valaki már birtokolt.

    Drugovich 2022-ben a Forma-2 bajnoka lett, ám nem kapkodtak érte az F1-es csapatok: az Aston Martin végül leigazolta tartalékpilótának a tavaly év elején, ám a brazil versenyző esélyei ennek ellenére sem tűnnek jónak arra, hogy Felipe Massa 2017-es távozása után visszavigye hazája zászlóját a rajtrácsra.

    2023-ban teljes egészében az Astonnal való munkára szánta idejét Drugovich, ám mivel idénre is a partvonalon maradt, kénytelen volt más sorozatokban versenyzői lehetőség után nézni – az F1-ben tesztpilótai szerepkörbe szoruló versenyzők között tartja magát a hit, hogy aki egy évnél tovább távol marad a versenyzéstől a királykategóriában nyíló lehetőségre várva, az búcsút is mondhat a további komoly karriernek, lekerül a csapatok radarjáról. Hasonlóan tett idén Mick Schumacher is, aki a Mercedes tesztpilótai feladatait az Alpine WEC-csapatában való versenyzéssel ötvözi.

    Drugovich eggyel alacsonyabb szinten, az európai Le Mans-sorozatban (ELMS) talált ülést idénre, ahol a Vector Sport LMP2-es ORECA-Gibson 07-esét vezeti majd Stephane Richelmivel és Ryan Cullennel váltásban.

    Igen ám, de a bejelentés után Instagram-üzenetben megszólalt a francia Gabriel Aubry, aki abban a tudatban kezdte meg ezt az évet, hogy övé a harmadik ülés.

    „Teljesen összetört a helyzet, ami köztem és korábbi csapatom között kialakult. Úgy áll a helyzet, hogy bár a csapat az én nevemet adta meg a Le Mans-i 24 órás és az ELMS nevezési listájára, mégis egy másik versenyzőt igazolt le” – írta Aubry, aki tavaly is a csapat pilótája volt.

    „Napokon át próbáltam megoldást találni, de jelenleg már találkozni sem hajlandóak velem. Az év ezen pontján már valószínűtlen, hogy versenyezni fogok az előttünk álló szezonban. De nem szállok ki a sportból, amit annyira szeretek, és nem adom fel az álmomat, hogy megnyerjem a Le Mans-i 24 órást.”

    Idén az LMP2-es autók már nem indulhatnak a WEC-ben, az egyetlen kivétel ez alól Le Mans lesz, ahol a Vector Sport is rajthoz áll. Ha a csapat Aubry elmondása szerint nem is akar vele tárgyalni, a csapatvezető Gary Holland az Autosport szerint azt mondta, szeretnék a franciát is megtartani „bővülő programjukban”. Drugovich szerződése egyelőre csak az ELMS-szezonra szól, így még arra is van esély, hogy a Le Mans-i indulásnál továbbra is számítanának Aubryra.

    Az ELMS szezonja csupán hat négyórás versenyt foglal magában, így nem köti le Drugovich minden idejét, noha ezek közül négy is ütközik F1-es hétvégével, amikor az Aston Martinnak szüksége lesz egy készenlétben álló tartalékpilótára. Ezeken az alkalmakon viszont rendelkezésükre áll az ezen szerepkört betöltő másik pilótájuk, Stoffel Vandoorne – aki 2018-ban versenyzett utoljára az F1-ben, azóta viszont világbajnok lett a Formula E-ben.

    Az Aston Martin nem akar kigyógyulni abból a fertőzésből, amit Alonso terjeszt

  • A Ferraritól máris azt kérdezgetik, ki lesz Hamilton utódja

    A Ferraritól máris azt kérdezgetik, ki lesz Hamilton utódja

    Frédéric Vasseur csapatfőnök csöppet elhamarkodottnak tartja, hogy máris arra kellene választ adnia, mikor kap állandó ülést Oliver Bearman a Ferraritól. A francia a sorok között Carlos Sainz felépüléséről is elejtett egy fontos részletet.

    Oliver Bearman remek F1-es beugrásának visszhangja tíz nappal a Szaúd-arábiai Nagydíj után sem csitul, a 18 éves brit sokak szerint a szezon egyik legnehezebb pályáján, minimális felkészülés után elért 7. helyével bizonyította, hogy máris felnőtt a feladatra, megérdemelne egy teljes állást az F1-ben. Ehhez képest a realitás az, hogy Bearmannek a szezon hátralévő részét a Forma-2-ben kell teljesíteni, majd néhány év várhat még rá az F1-ben a Haasnál, mire szóba kerülhetne a neve egy állandó ferraris szerződés kapcsán, hiszen a januárban hosszú távra hosszabbító Charles Leclerc mellé még jövőre érkezik Lewis Hamilton, aki szintén aligha csak egy évvel számol vörösben.

    Vasseur azonban máris kérdéseket kapott azzal kapcsolatban, Hamilton utódját látja-e Bearmanben, miután a hétszeres világbajnok egy napon a visszavonulás mellett dönt majd.

    „Ne kezdjünk beszélgetni a Hamilton utáni időszakról, hiszen Lewis még nincs is a csapatnál. A jelek persze jók Ollie számára, hiszen fontos mérföldkövet ért el. Melbourne-ben visszatér az F2-es feladataihoz, hiszen az jelenleg számára a legfontosabb kihívás” – idézi a FormulaPassion Vasseurt. A csapatfőnök ezen elszólásával arra is utalt, hogy Sainz visszatérésére számít az Auszttrál Nagydíjon, noha valójában alighanem egy csütörtöki orvosi vizsgálat állapítja majd meg, hogy kellően felépült-e vakbélműtéte után a versenyzéshez. A spanyol egyébként már elutazott Melbourne-be.

    Máris elképesztő a Ferrari szupertehetségének piaci értéke

    Vasseur hozzátette, Sainztól függetlenül is biztosan többször látni fogjuk még Bearmant az idei F1-es mezőnyben, még ha a dzsiddaitól eltérő minőségben is.

    „Hamarosan beül majd a Haasba egy szabadedzésen, mert számunkra is fontos, hogy még több tapasztalatot és kilométert szerezzen. A Haasszal és velünk is lesz néhány szabadedzése idén, hat hónap múlva pedig már ti és én sem Dzsiddáról fogunk beszélgetni, hanem Mexikóról és Brazíliáról. Számára most még minden nap egy új kihívás, de ha továbbra is ilyen marad a hozzáállása, akkor minden rendben lesz vele” – fogalmazott a francia csapatfőnök.

  • Apja elmondta, mitől szeretne megszabadulni Verstappen a Red Bull-botrányban

    Apja elmondta, mitől szeretne megszabadulni Verstappen a Red Bull-botrányban

    Jos Verstappen nem optimista azt illetően, hogy gyorsan pont kerülhet a Red Bullt feszítő belháború végére, viszont amíg fia sorra gyűjti a győzelmeket, addig szerinte olyan óriási baj azért nincs. Bár a folyamatos kérdések eléggé bosszantják Maxet.

    Nagyjából 50 napja zajlik már a nyilvánosság szeme láttára a hatalmi harc a Red Bull ausztriai és thaiföldi vezetősége között, amelynek középpontjában az F1-es csapat vezetőjének, Christian Hornernek az állása forog kockán. Nem titok – főleg, amióta Jos Verstappen is kikelt Horner ellen a sajtóban –, hogy a háromszoros világbajnok és apja Horner távozásában látja a béke kulcsát, ám a feszültség továbbra is feloldatlannak tűnik, miközben Max Verstappen mindezzel együtt is az idei világbajnokság megkérdőjelezhetetlen várományosa már pusztán két futam után is.

    „Muszáj, hogy visszatérjen a nyugalom a csapatba, de jelen körülmények között ez még el fog tartani egy darabig, azt hiszem – idézi Jos Verstappent a belga Sporza. – Nem mondhatok róla sokat, de remélem, hogy hamarosan ismét a versenyzésre koncentrálhat a csapat, elvégre erről szólna az egész.”

    „Fontos, hogy bármi is történik, tovább szállítsa a győzelmeket. Az autó remekül működik, közte és a mérnökei között pedig minden rendben zajlik. Max ki tudja zárni egy részét annak, ami történik, de folyamatosan kérdéseket kap róla. Ennek egyáltalán nem örül, de ez is része a Forma-1-nek.”

    Maga a pilóta a nyilvánosságban apjával ellentétben nem beszélt negatívan Hornerről, aki mégiscsak a főnöke, így szükség van köztük egy egészséges munkakapcsolatra. „Annak alapján, hogy hogyan működteti a csapatot, Christian mindig is elképesztő csapatvezető volt. A teljesítmény szempontjából ez megkérdőjelezhetetlen, és nekem ez a fontos” – mondta Verstappen még Szahírban.

    Elkezdhette elásni a csatabárdot Horner és Marko a Red Bull belviszályában

  • Az F1-es szezon eddigi legnagyobb vesztese aláírta a versailles-i szerződést

    Az F1-es szezon eddigi legnagyobb vesztese aláírta a versailles-i szerződést

    No nem arról van szó, hogy bárki is békediktátumra kényszerítette volna Pierre Gaslyt, ellenben a francia a Forma-1 után egy másik sportba, a labdarúgásba is beszállt.

    Gasly ugyanis kisebbségi társtulajdonosa lett az FC Versailles futballcsapatának, amely jelenleg a francia harmadosztály tabellájának középmezőnyében, a 10. helyen tanyázik. A csapat tulajdonosi köre ezzel háromfősre bővült, Gasly Alexandre Mulliez és Fabien Lazare mellé érkezett.

    A francia pilóta F1-es szezonja rémálomszerűen indult, hiszen az Alpine az erősorrend végére zuhant, s a 2020-as Olasz Nagydíj győztese Bahreinben csak a 18. helyen ért célba, Szaúd-Arábiában pedig váltóhiba miatt az első kör végén a garázsba parkolt. Két futam után az utolsó, 21. helyen áll az egyéni tabellán. Ezek után felüdülés a 28 éves pilóta számára, hogy valami új projektbe vághatott.

    „Örülök, hogy részt vehetek az FC Versailles munkájában, mert mindig is szerettem volna beszállni a profi labdarúgásba. Alexandre, Fabien és én közös értékekben és célokban osztozunk, és megvan bennünk az a versenyszellem, ami segíteni fog minket abban, hogy a helyes irányba fejlesszük a csapatot. Ez egy gyönyörű történet kezdete. Hajrá, Versailles!” – olvashatók Gasly szavai a csapat közleményében.

    Párizs elővárosának csapata azzal büszkélkedhet, hogy korábban a fiatal Thierry Henry is viselte a kék mezét, fennállásának legnagyobb sikerét pedig két éve, 2022-ben érte el az együttes, amikor elődöntőig jutott a Francia Kupában.

    Nem Gasly az első F1-es pilóta, aki más sportba is pénzügyileg beszáll, Lewis Hamilton például a Denver Broncos NFL-csapatban, Valtteri Bottas pedig a finn jégkorongligában szereplő Lahti Pelicansban társtulajdonos.

    Az Alpine hónapok óta színlelte, hogy minden rendben van

  • Az Aston Martin nem akar kigyógyulni abból a fertőzésből, amit Alonso terjeszt

    Az Aston Martin nem akar kigyógyulni abból a fertőzésből, amit Alonso terjeszt

    Fernando Alonso páratlan kvalitásait méltatja az Aston Martin csapatfőnöke, Mike Krack, akit a spanyol pályán kívüli magatartása és a pályán való látása is lenyűgöz.

    Az 1991-ben még Jordanként létrejött, azóta több átalakuláson is átesett silverstone-i istállónak története során nem volt lehetősége olyan kaliberű versenyzőkkel dolgozni, mint akik azóta érkeztek, hogy Lawrence Stroll átvette az irányítást, hiszen Sebastian Vettelt tavaly Alonso váltotta az egyik ülésben.

    Krack szerint az Alonso által a csapathoz hozott munkamorál átvételével már önmagában is gyarapodni tudott az istálló, a spanyol azonban a pályán is úgy működik, mint egy számítógép.

    „Nem csak a tehetségéről és a versenyzési képességeiről van szó, arról nem is kell beszélnünk. Ennél is többet hoz a csapatba, amivel hajt és motivál mindenkit, példamutatóan a reggel első pillanatától késő estig. Ezzel megfertőzi az egész csapatot, és ez olyasvalami, amit meg akarunk őrizni” – idézi a luxemburgi csapatvezetőt a Motorsport.

    „A versenyeken mindig képben van az összes stratégiai lehetőséggel, és pontosan átlátja, hogy ki hol áll. Ezért figyelni kell, hogy mikor beszél őszintén – néha csak azért mond bizonyos dolgokat, mert tudja, hogy a riválisok is hallják. Egy igazi ravasz róka.”

    A 2023-as első közös év a vártnál jobban sikerült az Aston Martin és Alonso számára, hiszen a Red Bull pilótái mögött a spanyol szerezte a legtöbb dobogós helyet. A júliusban 43. életévét betöltő kétszeres bajnok azonban idén már a szezon legelején jelezte, még nem tudja, folytatni fogja-e az F1-es karrierjét ezen az éven túl is, így a csapat számára a prioritást az jelenti, hogy megpróbálja őt maradásra bírni – amit csak még nehezebbé tesz, hogy a Mercedes mellett a Red Bullnál is nyílhat szabad ülés 2025-re, amelyek vonzóbb ajánlatok lehetnek a 33. F1-es győzelmét tíz éve hajszoló Alonso számára.

    „Nem titok, hogy mérlegeli, mit csináljon a továbbiakban. Ahogyan az sem titok, hiszen rendszeresen mondom, hogy mi pedig szeretnénk folytatni a munkát Fernandóval. A legfontosabb dolog ehhez pedig az, hogy gyors autót adjunk neki, ezáltal pedig továbbra is higgyen ebben a projektben és ebben a csapatban. Egyértelmű, hogy egy ilyen kaliberű versenyző mindenki számára vonzó, de próbáljuk őt megtartani” – szögezte le Krack.

    Ugyanakkor abban is biztosak lehetünk, hogy ha Alonso mégsem marad az Aston Martinnál, Stroll azon lesz, hogy egy újabb nagy nevet bújtasson zöld overallba.

    Meglepő helyen köthet ki Verstappen – mégsem a Mercedeshez megy a holland?