Szerző: Bognár Viktor

  • Russell felfejtette a Mercedes-paradoxont: minél gyorsabb az autó, annál többet veszít

    Russell felfejtette a Mercedes-paradoxont: minél gyorsabb az autó, annál többet veszít

    A csapata vétségének következményeit megúszta George Russell, de a szuzukai időmérőn elkövetett saját hibája miatt így is van oka morgolódni. Bár Lewis Hamilton is csak a 7. lett, mégis pozitívan látja a helyzetet, miután végre úgy állíthatta be az autóját, ahogyan szereti.

    Hamilton hetedik pozíciója mellett Russell csak a kilencedik helyre kvalifikált a Japán Nagydíjon. A különbségek rendkívül kicsik voltak a Red Bull üldözői között, a negyedik és a nyolcadik pozíció között egyetlen tizedmásodperc jelentette az eltérést. Russell egy hiba miatt maradt le erről a bolyról, s most amiatt bosszankodik, hogy enélkül előttük is végezhetett volna.

    „Úgy kalkuláltunk az időmérő előtt, hogy egy tizeden belül leszünk a Ferrarihoz, a McLarenhez és az Aston Martinhoz képest. Ilyen kis különbségnél pedig akár hat helyezés is múlhat azon, hogy sikerül-e jól összerakni a kört. Erős körön voltam, a 11-es kanyarban úgy állt, hogy előnyben vagyok a többiekhez képest, de aztán elkövettem egy apró hibát és eldobtam az összes időt” – magyarázta Russell.

    Az időmérő a brit ellen indított vizsgálattal kezdődött, miután a Q1-ben a Mercedes az érkező Olacar Piastri McLarenjére nem figyelve engedte ki őt a garázsból. Az ausztrálnak el kellett rántania a kormányt, hogy ne ütközzön neki Russell, a figyelmetlenségért viszont végül csak a csapatot büntették 5000 euróval.

    Pérez megszorongatta Verstappent, de a holland Szuzukában is folytatta hibátlan időmérős sorozatát

    A Mercedesnél előre tartottak a hétvégétől amiatt, mert autójuk érezhető hiányosságokkal rendelkezik a gyors kanyarokban, amelyekből a szuzukai pályán szép számmal találni. Russell kifejtette, miért következik ebből az, hogy minél gyorsabb köridőt érnek el, annál nagyobb lemaradást szednek össze a Red Bull-lal szemben, amely autóinak pedig kifejezetten fekszik ez a pályakarakter.

    „Ismerjük az autónk erősségeit és gyengeségeit. A gyengeségünk a gyors kanyarokban mutatkozik. Ráadásul az időmérőn, amikor kiszívjuk az üzemanyagot, a kanyarok csak egyre gyorsabbakká válnak, így csak még több tempót veszítünk azokon a pontokon. A versenyen ellenben nagyjából 30 km/órával lassabban vesszük ezeket a kanyarokat, ezáltal pedig inkább már közepes sebességűvé válnak” – fogalmazott Russell.

    „Egyre drasztikusabb dolgokat tesztelünk annak érdekében, hogy felülkerekedjünk ezen a problémán a gyors kanyarokban. A közepes és lassú tempójú kanyarokban az autó hozza azt a teljesítményt, amit várunk tőle.”

    Hamilton idén először volt gyorsabb a csapattársánál egy időmérőn, és bár eredmények szempontjából 2009 óta nem kezdett ilyen gyengén egy szezont, mégis szokatlanul feltüzelten nyilatkozott, s továbbra is úgy érzi, hogy a Mercedes idei autója komoly előrelépést jelent az elmúlt két évben bevetettekhez képest.

    Leclerc nem hiszi, hogy a hibája okozta volna a gyenge rajthelyét

    „Valójában ez idén az első hétvége, amikor nem megyek el őrült szélsőségekig a beállításokkal és nem tesztelek egy csomó dolgot, így visszatértem a normalitásba. Úgy érzem, sikerült az autót egy sokkal jobb működési tartományba hoznunk, igazán élvezetes vezetni. Pontosan tudom, érzem, hogy mely területen nem elég erős az autó, így már meg tudom mondani a csapatnak, hogy mire figyeljenek oda jobban” – mondta Hamilton.

    „Természetes módon nem vagyok elégedett a hetedik hellyel. Bizonyos pillanatokban ennél előrébb is álltunk, így bíztam benne, hogy közelebb kerülhetünk, de ma így alakult. Tavaly több mint egy másodperc volt a hátrányunk, most pedig közelebb vagyunk, hét tizedre – de még mindig sok teljesítményt kell találnunk.”

    „Remélem, hogy ez a pozíció azért jó lesz a versenyre, ami a stratégiáról, a bokszkiállások időzítéséről fog szólni. De ha mindenből kihozzuk a maximumot, talán átugorhatunk néhány srácot az előttünk állók közül.”

  • Leclerc nem hiszi, hogy a hibája okozta volna a gyenge rajthelyét

    Leclerc nem hiszi, hogy a hibája okozta volna a gyenge rajthelyét

    Mindent remeknek érzett egyetlen Q3-as gyorskörén Charles Leclerc, ami után meglepte, hogy csak a nyolcadik helyet szerezte meg a Japán Nagydíj időmérőjén. Bár a trendekkel ellentétben most a Ferrari versenytempója tűnik erősebbnek, a monacói erre sem alapoz komoly reményeket.

    Leclerc időmérője már az első Q1-es gyorskörében félresiklott, ahol hibázott, így még az első szakaszban el kellett használnia egy újabb szett lágy gumit a biztos továbbjutáshoz. Ez azt eredményezte, hogy a többiekkel ellentétben a Q3-ban csak egy mért körre maradt elég friss abroncsa, és bár a pálya középső szektorában remek tempót autózott, az első menetek után csak a 7., végül pedig a 8. helyre volt elég az eredménye – ezt pedig kicsit ő is értetlenkedve látta.

    „Ez az a fajta edzés volt, amelyen minden jónak tűnt, és az érzéseim alapján azt gondoltam, hogy egy egészen erős kört raktam össze – de aztán az eredményjelzőn mégis egy másodperces lemaradást láttam. Amikor ilyesmi történik, akkor először mindig a gumik felmelegítésében keressük az okokat. Sok különböző dolgot kipróbáltam ennek kapcsán, de egyik sem működött, szóval egyelőre nincs válaszom a miértekre” – fogalmazott Leclerc, hozzátéve, hogy szerinte nem jelentett számára különösebb hátrányt, hogy a végjátékban csak egyszer próbálkozhatott, miután a többiek a második menetek során sem tudtak jelentősen javítani.

    A Ferrari autóinak jellegzetes tulajdonsága volt az elmúlt két szezonban – és idén is hivatkozott már erre a csapat –, hogy az időmérőkön rendszerint jobb helyezéseket tudnak szerezni, mint a versenyeken. Leclerc szerint azonban Szuzukában fordított a helyzet, és a futamon képes lehet az előrejutásra a Ferrari – bár a pálya karaktere ezt nem teszi könnyűvé.

    „Ha kell egy pozitívumot is találnom, akkor azt mondanám, hogy a versenytempónk ezúttal egy kicsit erősebbnek tűnik, de egy ilyen pályán rendkívül fontos az időmérős eredmény, ma pedig nem végeztünk jó munkát” – fogalmazott.

    Pérez megszorongatta Verstappent, de a holland Szuzukában is folytatta hibátlan időmérős sorozatát

    Melbourne-höz hasonlóan ezúttal is Carlos Sainz jegyezte az erősebb kvalifikációs helyezést a Ferrarinál, a spanyol most negyedik lett, Lando Norrisszal osztozik a második rajtsoron, és érzése szerint ő is lesz az első számú ellenfele a versenyen.

    „A harmadik edzésen már láttuk, hogy nincs meg az a tempónk, amit az első után még reméltünk. Nehezebb hétvégére készültünk, de ehhez képest elég szép előrelépést értünk el az időmérőre. Lando két tizeddel végzett előttem a harmadik helyen, ami viszont már elérhetetlen lett volna nekem. Elégedett vagyok az eredménnyel, csak a helyzet az, hogy a Ferrarinak nem ez a legjobb pályája – de tudjuk, hogy miért.”

    „Jó lenne, ha harcolhatnánk a dobogóért Landóval, Fernandóval és a Mercedesekkel. Érdekes csatára számítok a pódiumért, de a Red Bullok sajnos másik ligában vannak egy ilyen érdesebb aszfalttal és gyors kanyarokkal rendelkező pályán” – mondta Sainz, aki ezúttal nem számít a melbourne-ihez hasonlóan erős formára, ahol az első körökben harcba tudott szállni Max Verstappennel, és Sergio Pérez szerint még a holland műszaki hibája nélkül is a spanyol lett volna a futam fő esélyese.

  • Pérez megszorongatta Verstappent, de a holland Szuzukában is folytatta hibátlan időmérős sorozatát

    Pérez megszorongatta Verstappent, de a holland Szuzukában is folytatta hibátlan időmérős sorozatát

    Max Verstappen a Japán Nagydíjon a szezon negyedik időmérő edzését is megnyerte, Sergio Pérez viszont ezúttal alaposan megszorongatta a pole-ért. A második sorban egy McLaren és egy Ferrari áll, a Mercedesek visszaestek. 

    Miután az eső a csapatok számára használhatatlanná tette a pénteki második szabadedzést, a szombati harmadikon többen is igyekeztek az elmaradt hosszú etapos gyakorlást bepótolni. Ilyen előzményekkel fordult rá a mezőny helyi idő szerint 15 órakor az időmérőre, miközben a szombati időjárás továbbra is száraz maradt.

    A kvalifikáció rögtön egy potenciálisan szabálytalan mozdulattal kezdődött: a felügyelők jelezték, hogy az időmérő után vizsgálat alá helyezik George Russellt, amiért Oscar Piastrit veszélyeztetve hajtott ki a garázsból, hiszen a mclarenesnek balra kellett kormányoznia, hogy elkerülje a Mercedesszel való ütközést.

    A hétvége favoritjának számító Max Verstappen már az Q1-et is az élen zárta, mögötte Fernando Alonso végzett, az edzések alapján a legközelebbi kihívónak tűnő Mercedesek viszont visszaestek a relatív erősorrendben. A Q1 legnevesebb búcsúzója egy Aston Martin volt, a 16. helyen záró Lance Stroll mögött kiesett még Pierre Gasly, Kevin Magnussen, Logan Sargeant és Csou Kuan-jü,

    A Red Bullok fölénye folytatódott a Q2-ben, Sergio Pérez ezúttal csupán 12 ezreddel végzett Verstappen mögött, a hajrában pedig Lewis Hamilton ugrott fel mögéjük. A továbbjutásért folyó csata fő mozzanataként Cunoda Juki hazai pályáján beférkőzött a 10. helyre, méghozzá csapattársa kárára, hiszen Daniel Ricciardót szorította le onnan. Kiesett még az ausztrál mögött sorrendben Nico Hülkenberg, Valtteri Bottas, Alexander Albon és Esteban Ocon.

    A Q3 a Red Bull, a két Ferrari, a két Mercedes, a két McLaren, valamint Cunoda és Alonso részvételével zajlott. Az első gyorskörök során Verstappen 1:28,240-nel állt az élre, mögé Lando Norris, Pérez és Carlos Sainz sorolt ekkor be. A másik Ferrarival Charles Leclerc-nek már csak egy friss szett lágy gumija maradt az utolsó szakaszra, így egyetlen gyorskörre hajtott ki. A monacói ígéretes dolgokat mutatott, hiszen a középső szektorban ekkor mindenki más első próbálkozásánál gyorsabb volt, végül azonban így is csak a 7. helyre volt jó az ideje.

    A többiek számára még jöttek a második kísérletek. Verstappen képes volt még egy kicsit javítani 1:28,197-re, de a szintén javító és végül 66 ezreddel másodikként záró Pérez ellen az első ideje is még éppen elég lett volna – a holland ezzel az idei negyedik nagydíj hétvégén is megszerezte a rajtelsőséget. Norris a harmadik helyre csúszott, ő Sainzcal osztozik a második soron, mögöttük pedig Alonso, Piastri, Hamilton, Leclerc, Russell és Cunoda zárta a Japán Nagydíj időmérőjét.

    Az időmérő végeredménye:

  • Vettel: A Mercedes nélkül Lewis karrierje nagyon más lenne – és az enyém is!

    Vettel: A Mercedes nélkül Lewis karrierje nagyon más lenne – és az enyém is!

    Sebastian Vettel egyáltalán nem zárkózik el attól, hogy versenyzőként visszatérjen a Forma-1-be, noha egyeztetéseket még nem folytatott erről. A Mercedest, ahonnan Lewis Hamilton az év végén távozik, ő maga még mindig vonzó lehetőségnek látja.

    Vettel a 2022 végi F1-es visszavonulása után apró lépésekkel ismét elkezdett közeledni az autóversenyzés világa felé, nemrég pedig már a Porsche hiperautóját is tesztelte a márka Le Mans-ra való felkészülésének keretében.

    Vettel leküzdhetetlen vágyat érzett a Porsche-teszt iránt, de a csapat is sokat tanult tőle

    A 36 éves német immár nyíltan beszél arról, hogy versenyképes ajánlat esetén akár a Forma-1-be is kész lenne visszatérni. Legutóbb Londonban járt egy a részvételével kifejlesztett sportital, a Perple népszerűsítése kapcsán, és a Sky News számára fejtette ki, hol is tartanak jelenleg a gondolatai az F1 kapcsán. Arra a kérdésre, hogy őt is a 2025-ös pilótapiac tagjának tekinthetjük-e, így felelt:

    „Hát, potenciálisan igen, mivel nincs ülésem. A kérdés inkább az, hogy keresek-e egyet. Azt hiszem, hogy ez a csomagtól függ. Azzal a szándékkal vonultam vissza a Forma-1-ből, hogy nem térek vissza, de azt is hozzátettem, hogy sohasem tudhatjuk, mi fog történni. Ezt pedig még mindig így gondolom. Vannak dolgok, amik hiányoznak, főként a versengés, és vannak olyanok is, amelyek nem” – mondta Vettel.

    „Persze az élet nagyon másképpen néz ki, ha az ember nincs benne ebben a körforgásban, és én ezt élvezem is, sok újdonságot kipróbálok. Évekkel ezelőtt például nem gondoltam volna, hogy egy sportitallal fogok foglalkozni. Nem tudhatjuk előre, hova vezet minket az élet: lehet, hogy engem visszavezet a pilótafülkébe, de az is lehet, hogy nem.”

    Nemrég már Toto Wolff, a Mercedes csapatvezetője is elismerte, hogy beszélgetett telefonon Vettellel, azt azonban a négyszeres világbajnok is gyorsan leszögezi, hogy ezt nem valamiféle tárgyalások kezdeteként kell értelmezni.

    „Voltak beszélgetéseink, de nem igazán a versenyzői ülésről. Átfogóan beszéltünk vele a helyzetről, de ugyanígy kapcsolatban voltam másokkal is. Továbbra is tartom a kötelékeket az F1-gyel néhány projekt és ötlet keretében, de majd még meglátjuk, hogy lesz-e belőlük valami – mondta a német, aki tavaly a Japán Nagydíj hétvégéjén egy a szuzukai pályán elhelyezet méhhotel ürügyén volt jelen. – Mindenesetre ha komolyra fordulna, még szükségem lenne néhány telefonhívásra, hogy több részletet is megtudjak.”

    Vettel nehezen akarta elhinni, hogy Hamilton a Ferrarihoz igazol

    „A Mercedesé az egyik legjobb ülés a mezőnyben, az eredményeik magukért beszélnek. Az utóbbi pár évben kicsit küszködnek, de ez a küszködés azt jelenti, hogy még így is másodikak vagy harmadikak a konstruktőri versenyben, azért nem a senki földjén vannak.”

    A Mercedesnél azáltal nyílt egy szabad ülés 2025-re – amelyre a csapat első számú kiszemeltje Max Verstappen –, hogy Hamilton a Ferrarihoz szerződik, a német pedig megérti, miért vág bele korábbi nagy riválisa 40 évesen új kihívásba.

    „Ez egy csapatsport, amivel Lewis is tisztában van, hiszen rendszeresen köszönetet mond a csapatának. A Mercedes nélkül Lewis karrierje nagyon másmilyen lett volna – és az enyém is! – célzott arra, hogy a Ferrari versenyzőjeként 2015-ben, 2017-ben és 2018-ban is csak Mercedes-pilóták előzték meg őt a bajnoki tabellán. – De ez már csak így megy. Maga hozta meg a döntést, és az a legfontosabb, hogy őt ez izgalomban tartja. A külvilág számára az a mérce, hogy sikeresek vagyunk-e, de valójában csak az számít, hogy Lewis jól érzi-e magát.”

  • Új autófestés, új sisak, új pilóta és rengeteg cseresznyevirág – így még sohasem készült a Japán Nagydíjra az F1

    Új autófestés, új sisak, új pilóta és rengeteg cseresznyevirág – így még sohasem készült a Japán Nagydíjra az F1

    A most először a versenynaptár elejére került Japán Nagydíj az első olyan futam idén, amelynek a mezőny egy része szerint már kijár a különleges körítés: a McLaren új festéssel is készül, de a hétvége felvezetéseként minden csapat olyan fotókat lőhet, amilyeneket a Japán Nagydíj idején eddig még soha.

    Már a szezon negyedik állomásán jön az idei első különleges autófestés, méghozzá a McLarentől, amelynek papaja-fekete színét több helyen is kék-fehér mintázat tarkítja majd ezen a hétvégén. A dizájt a MILTZ művésznevű japán alkotó tervezte, és az edomodzsi, a japán írásmód egyik betűtípusa inspirálta.

    A mezőny egyetlen hazai pilótájától alkalmi sisakfestés is érkezik, Cunoda Juki egy másik híres japán grafikus, Verdy karaktereivel tűzdelte tele fejvédőjét.

    Pénteken jön az idei első tervezett pilótacsere is, a Honda-protezsált Ivasza Ajumu beülhet az RB-nél Daniel Ricciardo autójába az első szabadedzésen. A 22 éves japán az alábbi videóban bemutatkozik és elmondja, mennyire örül a lehetőségnek. (Nagyon.)

    A csapatok eközben sajátos hangulatú fotókkal árasztják el a közösségi oldalaikat, amelyek ezúttal kissé másmilyen hangulatot árasztanak, mint azt a szuzukai látogatásokkor megszokhattuk. Alig telt el fél év a legutóbbi Japán Nagydíj óta, ám azáltal, hogy a verseny most először őszről tavaszra került, egy színesebb világba csöppenhetett az F1, hiszen most van a japáncseresznye virágzásának szezonja, az ország jellegzetes fája pedig rózsaszínbe borítja a tájat – és a csapatok közösségi profiljait is.

  • Eső várható Szuzukában – de mekkora cunamiveszélyt jelent a tajvani földrengés?

    Eső várható Szuzukában – de mekkora cunamiveszélyt jelent a tajvani földrengés?

    Nem kizárható, hogy idén először szüksége lesz az F1-es mezőnynek a vizes pályára alkalmas gumik használatára, az időjárás ugyanis meglehetősen szeszélyesnek és kiszámíthatatlannak tűnik a hétvégére.

    Szahírban, Dzsiddában és Melbourne-ben végig száraz körülmények között zajlott a 2024-es Forma-1-es évad első három versenyhétvégéje, a Japán Nagydíj azonban gyakran dobja be az időjárást is a változók közé. Idén ráadásul mindenki számára új körülmény, hogy ősz helyett most először tavasszal rendezi a futamát az ország – ezt megelőzően a tavalyi, szeptember 24-i időpont volt a legkorábbi F1-es versenye a naptárban 1987 óta kisebb kihagyásokkal szereplő Szuzukának.

    Az őszi időpontokon többször is előfordult az időmérő vagy a verseny halogatását megkövetelő özönvízszerű viharok (legutóbb 2022-ben ilyen körülmények között szerezte meg második vb-címét Max Verstappen), de most először a tavaszi előrejelzéseket kell kémlelniük a csapatoknak.

    Európa több pontjához hasonlóan Japánban is hozott rekordmagas hőmérsékleteket az előző hét, erre a hétre azonban már enyhébb, viharosabb idő várható. A Japán Meteorológiai Ügynökség előrejelzése szerint vasárnap tartós eső érheti el Szuzukát, noha az elmúlt napokban valamelyest csökkent az eső várható intenzitására, hozzáteszik azonban, hogy a vasárnapi időjárás bizonytalansági faktora jelenleg még meglehetősen magas. Péntekre és szombatra azonban következetesen száraz időt helyeznek kilátásba.

    Szerda reggel a Richter-skála szerinti 7,4-es erősségű földrengés sújtotta a Japántól délkeletre található Tajvan szigetét, amelynek epicentruma a keleti partnál lévő Hualien tartományban volt. Az ország 25 éve nem tapasztalt ilyen erős földmozgást, amelyben épületek dőltek össze, a jelenlegi adatok szerint pedig legalább négyen meghaltak és több százan megsebesültek.

    A Csendes-óceáni földrengések további állandó veszélyfaktora, hogy mekkora szökőár indul el a nyomukban, ami további károkat okozhat a környező partokon – az előrejelzéseken pedig a Japán Nagydíjra készülő F1-es stáb is rajta tartja a szemét. A Japán Meteorológiai Ügynökség azonban csak a két szigetország között található, Japánhoz tartozó Okinava-szigetekre adott ki riasztást cunami lehetséges érkezése miatt, az onnan több száz kilométerre található fő szigetek nincsenek veszélyben, így a Szuzukát magában foglaló Mie prefektúra sem.

    Szerdán is erősen elázott pálya fogadta a berendezkedő csapatokat Szuzukában, de az autóknak leghamarabb csak a pénteki edzésnapon fog számítani az időjárás.

  • Nem akármilyen idős hölgy sétált oda Norrishoz a repülőtéren

    Nem akármilyen idős hölgy sétált oda Norrishoz a repülőtéren

    Egy-egy országba megérkezve az F1-es versenyzők nehezen tudják elkerülni a rajongók hadát, Lando Norrist viszont Tokióban olyasvalaki is megszólította, aki Alexander Albon nagyanyjának adta ki magát. Nem hazudott.

    Ahogy a Japán Nagydíj hetének elején sorra érkeznek meg a Forma-1-es csapatagok az országba, kedden előkerült egy fotó és egy üzenetváltás a közösségi médiában arról, ahogy Albon thaiföldi nagymamája vélhetően egy családtagjának küldött el egy Norrisszal közös képet.

    „Nézd, kivel találkoztam a Narita repülőtéren. Megszólítottam, és mondtam neki, hogy Alex nagymamája vagyok. Egy álmom vált valóra. Szóljatok Alexnek, hogy Lando ne gondolja azt, hogy egy öregasszony csak kitalálta ezt egy fotó kedvéért” – írta a hölgy.

    A történtekre a két érintett pilóta közül elsőként Albon reagált egy mosolyogva könnyező hangulatjel kíséretében: „Úgy tűnik, a mamának új kedvenc versenyzője van.” Albon egyébként thaiföldi kikapcsolódással töltötte a Japánba utazás előtti napokat.

    Norris ezúttal tartózkodott a viccelődéstől, de szintén megosztotta a képet az Instagramján: „Szerencsés voltam, hogy összejött vele egy kép.”

  • Megszólalt a másik oldal: ha Horner ártatlan, miért titkolózik?

    Megszólalt a másik oldal: ha Horner ártatlan, miért titkolózik?

    Bár a Red Bull igyekszik nem beszélni róla a nyilvánosság előtt, Christian Horner és az ellene viselkedése miatt először cégen belül panaszt tevő, majd bírósági eljárást is indító hölgy ügye még nem zárult le. Most a hallgatni kénytelen alkalmazott barátja mesél arról, hogyan látja a történteket az eddig meg nem szólaltatott oldal.

    Az egész Red Bull-belviszály február elején még azzal robbant be a nyilvánosságba, hogy a csapat egy alkalmazottja feljelentést tett a csapatfőnök ellen zaklatás vádjával, és bár mostanra a nagy kép, a hatalmi harc letisztázódni látszik, ez az ügy még mindig nem zárult le, és továbbra is hatása lehet a Red Bull F1-es és azon kíívüli működésére is. Miután tisztázta Hornert a vádak alól, a csapat felfüggesztette az alkalmazottat, aki nyilvánosság elé eddig nem állt, ám az egyik F1-es lap állítása szerint kiderítette a személyazonosságát.

    Előkerült egy fotó a Hornert feljelentő nőről, lassan összeáll a puzzle a Red Bull hatalmi harcában

    Most sem őt, hanem a hölgy egy barátját találta meg a BBC, aki neve elhallgatása mellett lefestette, hogyan érzi magát jelenleg a sértett, és mit tud ő maga a történtekről úgy, hogy a hölgy egy jogi nyilatkozat aláírásával elfogadta, hogy az apján és a testvérén kívül senkinek nem beszélhet a Red Bull-lal és Hornerrel történtek részleteiről.

    „Mások számára képtelenség megérteni, hogyan érzi most magát. Nem beszélhet róla, és nem is fog. De azt elmondhatom, mit tesz vele ez a helyzet. Bármikor kérdezek tőle valamit, könnyekben tör ki, mert nem engedélyezett számára, hogy beszéljen. Egyszerre nagyon zaklatott, nagyon dühös, nagyon rémült, nagyon megfélemlített és nagyon magányos” – idézi a BBC a meg nem nevezett forrást.

    Miután február végén a Red Bull lezárta a belső vizsgálatát, a szezonnyitó Bahreini Nagydíj edzésnapján ismeretlen feladótól chatüzenetek érkeztek az F1-es csapatok és a sajtó vezető alakjaihoz, amelyek állítólag Horner és a sértett közötti beszélgetéseket tartalmazták. Bár azok valóságtartalmát eddig senki nem erősítette meg, a barát bizton állítja, hogy nem manipulált képekről van szó.

    „Mind elolvashatjuk a WhatsApp-üzeneteket, és mindenki eldöntheti magának, hogy vajon ez egy megfelelő viszony volt-e egy ügyvezető igazgató és egy asszisztens között. Christian azt mondja, lezártnak tekinti az ügyet. Nos, ha tényleg igazságos és független eljárás folyt, amelyben semmilyen elítélendő cselekedetre nem derült fény, akkor miért nem állnak ki és tisztázzák az ügyet a nyilvánosság előtt, és Christian miért nem tagadja, hogy a WhatsApp-üzenetek valósak?” – vetette fel a kérdést.

    Egész Ausztria evakuálhatja az F1-et, miután Horner teljhatalmat kapott a Red Bullnál

    „Tudom, vannak, akik erre azt válaszolják, hogy kettőn áll a vásár, de ez csak eltereli a beszélgetést a lényegről. A kérdés itt az, hogy Christiannak ügyvezető igazgatóként szabad volt-e azt tennie, amit tett.”

    A sértett azóta bírósági eljárást is indított Horner ellen, a barát szerint ugyanis eltökélt azt illetően, hogy igazságot nyerjen az általa elszenvedett sérelmekért.

    „Több pénzügyi ajánlattal is megkeresték, de még csak meg sem hallgatta egyiket sem – mondta. – Már be van jegyezve a munkaügyi pere, ami nyilvános tárgyalás, de feltételezem, hogy Horner mindent el fog követni annak érdekében, hogy mégse nyilvánosan történjen – ahogyan arra eddig is minden lépésnél odafigyelt. Sajnos a tárgyalás időpontja még nagyon messze van. A Red Bull felfüggesztette, és tisztán látszik, hogy végül ki akarják majd rúgni.”

    A BBC a cikkében a Red Bull szóvivőjét is idézi, aki cáfolta a barát által mondottakat: „Christian semmilyen kísérletet nem tett [annak érdekében, hogy a tárgyalás privát keretek között folyjon]. Ő [az alkalmazott] pedig nem azzal a szándékkal lett felfüggesztve, hogy menesszük” – hangzik a csapat álláspontja. A szóvivő emellett megerősítette, valóban aláírtak egy kétoldali megállapodást az alkalmazottal arról, hogy egyik fél sem teregeti ki az ügy részleteit a nyilvánosságnak.

  • A mezőny káromkodókirálya számára sokkal nehezebb befogni a száját, mint vezetni

    A mezőny káromkodókirálya számára sokkal nehezebb befogni a száját, mint vezetni

    Visszahúzódó pilótaként érkezett a Forma-1-be Cunoda Juki, ma viszont már sűrűn kerül a képernyőre amiatt, mert cifra dolgok hagyják el a száját. A japán elmesélte, hogyan próbálja visszafojtani a káromkodási kényszerét.

    A jövő hónapban 24. életévébe lépő Cunoda idén már negyedik szezonját tapossa a Red Bull kiscsapatánál, a jelenlegi RB-nél, érési folyamata pedig nemcsak a versenyautóban, de a kamerák előtt is nyomon követhető volt. Amikor 2021-ben megérkezett a királykategóriába, az előtte Európában csak két szezont versenyző japánnak még az angol nyelvvel is meggyűlt a baja, ám csapata segítette őt abban, hogy gyorsan médiaképes szintre zárkózzon fel.

    Közkeletű mondás, hogy aki egy új nyelvvel ismerkedik, a szitokszavakat az elsők között tanulja meg, ezt az állítást pedig erősíti Cunoda is, aki elég hamar olyan pilótaként is kéretlen ismertséget szerzett, aki nehezen tud szalonképes maradni a csapatrádióban, amikor valamilyen sérelem éri a pályán.

    Idén ezt a szezonnyitó Bahreini Nagydíj végén szavak mellett tettekkel is bizonyította, amikor dühösen reagált arra, hogy a csapat Daniel Ricciardo elengedésére kérte. Utólag maga is elismeri, hogy ott a leintés után „felforrósodott az agya”, ám amikor egy héttel később Dzsiddában Kevin Magnussen szabálytalanul előzte meg őt, már visszafogta magát és elégedett volt azzal, ahogyan lekommunikálta a helyzetet.

    „Ilyen pillanatokban megszokott számomra, hogy megnyomom a rádió gombját és rám jellemző dolgokat mondok. De változtatni akarok magamon – mondta káromkodós szokásáról az Autosportnak Cunoda. – Persze nehéz ezt fenntartani, de tudom, hogy meg kell tennem. Nem mindig könnyű, a sisak alatt el kell harapnom a nyelvem.”

    „Azt eddig nem tudtam, hogy csendben maradni és visszatartani ezt a feszültséget valójában sokkal több energiámat emészti fel, mint ami ahhoz kell, hogy a nyakam ellenálljon a G-erőknek. Biztosan időbe fog még telni, mire ehhez hozzászokok.”

    A múlt azonban megmásíthatatlan, a YouTube-on már káromkodásválogatást is hallgathatunk Cunodától.

  • Hamilton „bevonzotta” a Ferrarit, az elrabolt bajnoki cím fájdalmát pedig még mindig érzi

    Hamilton „bevonzotta” a Ferrarit, az elrabolt bajnoki cím fájdalmát pedig még mindig érzi

    Lewis Hamilton a GQ magazin interjújában beszélt a közeljövőről és a közelmúltról, rámutatva, hogy melyik mozzanatát érezte döntő fontosságúnak karrierje megítélésének szempontjából a Max Verstappen elleni 2021-es drámai bajnoki fináléban.

    Hamilton a Forma-1 történetének legeredményesebb pilótája, és minden bizonnyal ekként is fog visszavonulni egy napon, ám jelenleg, 39 évesen továbbra sem a befejezés az a téma, amiről a legtöbbet kérdeznék, hiszen még jövőre vág bele karrierjének új szakaszába a Ferrari versenyzőjeként, miközben egészen egyedi múltbeli sérelmei még mindig emésztik. A brit egy többnyire könnyed hangvételű életmódinterjút adott a GQ-nak, néhányszor azonban eközben is szakmai területre, a versenyzésre terelődött a szó.

    A hétszeres világbajnok kapcsán két és fél év távlatából is megkerülhetetlen beszédtéma az az eset, ami miatt nem nyolcszorosként hivatkozhatunk rá: a 2021-es szezonzáró Abu-dzabi Nagydíj, amelyen egy az FIA által is hibásnak ítélt versenyirányítási döntés révén előzhette meg az utolsó körben Hamiltont Verstappen a győzelemért, és ezzel együtt a bajnoki címért. A brit most egy új megközelítésből világította meg akkori érzéseit, kifejtve, hogy ma karrierje egyik kulcspillanatának tartja, hogy akkor a leintés után a visszás érzéseivel együtt is erőt vett magán és odament gratulálni ellenfelének.

    „Hogy megraboltak-e? Hát persze. Mindenki ismeri a történetet. De az szerintem csodálatos volt abban a pillanatban, és ezt őrzöm meg belőle, hogy az apám ott volt mellettem. Az egész életünk során óriási hullámvasúton utaztunk keresztül. És azon a napon, amikor a legnagyobb fájdalmat éreztem, ott volt velem ő, aki úgy nevelt, hogy mindig álljak fel és emelt fővel járjak” – idézi vissza Hamilton.

    „Odamentem Maxhez, hogy gratuláljak neki, Akkor még nem tudatosult bennem, hogy ennek mekkora hatása lesz, de mintha éreztem volna, hogy a lelkiismeretem kívülről figyel. Éreztem, hogy ez meghatározó pillanata az életemnek. Még nem tudtam, milyen fogadtatásban részesül majd ez, de annak tudatában voltam, hogy a következő 50 méteres sétám vagy a halálomat vagy a felemelkedésemet fogja jelenteni.”

    Arra a kérdésre, hogy még mindig nyugtalanságot érez-e a verseny végkifejlete miatt, így felelt: „Ha látom a felvételt, még mindig rám tör az érzés. De megbékéltem vele.”

    Max Verstappen Lewis Hamilton
    Fotó: Lars Baron/Getty Images/Red Bull Content Pool

    A brit idén, a csapattal töltött 12. szezonja után távozik a Mercedestől, jövőre pedig már Charles Leclerc csapattársa lesz a Ferrarinál. Bár a februári bejelentés előtt kevesen tudták elképzelni, hogy Hamilton valaha is felveszi a vörös overallt, és korábban maga sem beszélt ilyen vágyáról, mostani elmondása szerint régóta munkált benne az érzés, hogy az útja a sport legnevesebb csapatához vezet.

    „Őszintén, mindent bevonzottam, amit valaha is meg akartam tenni. A Tommyval (Hilfiger) dolgozhatok együtt. Megnyertem a világbajnokságot. Rekordokat döntöttem. És a jövőre nézve is vannak terveim.”

    Amikor megkérdezték tőle, a ferraris szerződésre is úgy tekint-e, mint amit „bevonzott”, helyeslően felelt: „Igen. De azt hiszem, ez inkább tudat alatt történt életem korai szakaszától kezdődően. Mindig ott volt ez bennem. Addig még viszont idén olyan magasra emelem a Mercedest, amennyire csak tudom. Nem menekülésként tekintek erre. A csapat iránti elkötelezettségem pontosan ugyanolyan, mint az előző években. Ki akarok nyírni minden más csapatot, le akarjuk győzni őket. A végsőkig ugyanúgy fogok hozzáállni. Nem hagyhatom, hogy a gondolataimat eltérítse, mi fog történni ezután” – felete Hamilton, aki a 2024-es első három futam alapján eddigi leggyengébb szezonkezdetét produkálja a nyertes formáját továbbra sem találó Mercedesszel.