Szerző: Bognár Viktor

  • Hamilton nem hibáztat, ha lesajnálod az esélyeit, de nincs igazad

    Hamilton nem hibáztat, ha lesajnálod az esélyeit, de nincs igazad

    Lewis Hamilton a Ferrari által készített interjúban hangsúlyozza, mennyire sok idő és munka kell ahhoz, hogy olajozottan működjön az F1-ben egy újonnan összeállt partnerség – és tisztában van vele, hogy a külső szemlélők ezt nem tudják átérezni.

    Nemcsak a győzelemtől van messze, de dobogós helyezések számában is már 7:0-s hátrányba került Hamilton csapattársához, Charles Leclerc-hez képest első ferraris szezonjában. Míg a győzelmek elmaradása az élmezőnyben lépéshátrányban lévő istálló kontójára írható, a csapaton belüli lemaradását csak apró lépésekben tudja ledolgozni az idén új közegbe csöppent hétszeres bajnok – ráadásul a szerencse is ritkán van az ő oldalán, Mexikóban például az élmezőny több pályaátvágója közül csak ő kapott büntetést.

    A napokban az olasz sajtó már azt kezdte megszellőztetni, hogy jelenlegi teljesítményszintje mellett nem fogja meghosszabbítani Hamilton jövőre lejáró szerződését a Ferrari, és már lehetséges új jelöltek neve is felmerült.

    A Ferrari hivatalos kommunikációjában persze semmi jele a bizalomvesztésnek, s mintegy ezt megerősítendő a Ferrari Magazine egy friss interjút is közreadott Hamiltonnal, amelyben a brit a döcögős kezdésre és az őt emiatt érő kritikákra is kitért.

    „Tudtam, hogy hatalmas dolog lesz, ha összefogunk [a Ferrarival], de még mindig azt érzem, hogy ez valami annál is erősebb dolog, mint azt képzeltem. Rengeteg pozitívumot hozott már ez, de persze sok felelősséggel és teherrel is jár. Mindenki arra számított, hogy azonnal nyerünk, de Rómát sem egy nap alatt építették – vette elő az Olaszországban kifejezetten ismerősen csengő szólást Hamilton. – Hogy meddig tartott? Ennek utána kell néznünk!”

    Hamilton korábbi ferraris mérnöke teljesen új kalandba vág

    Mint egy igazi alákérdezős interjúban, a Ferrari Magazine ekkor hozzátette: „mindenki, aki az F1-ben dolgozik, tudja, hogy a sikerhez idő kell”.

    „És ez nem túl sok ember – folytatta a gondolatmenetet Hamilton. – Csak azok tudhatják, hogyan működik valójában az F1, akik tényleg belülről látnak egy csapatot. Enélkül el sem lehet képzelni, ahogyan ez a gépezet dolgozik. Én már hosszú ideje az F1-ben vagyok, de amikor megérkeztem ehhez a csapathoz, nekem is mindent újra kellett tanulnom. Szóval nem hibáztatom az embereket, amiért ezt nem tudják. Én annyit tehetek, hogy azokra a dolgokra koncentrálok, amelyekre ráhatásom van. Olyanokra, mint hogy hogyan készülök fel, hogyan dolgozok a csapattal és hogyan maradok pozitív minden nap.”

  • „Nem célunk a szenzációhajhászás” – az F1 nem vevő arra, hogy Alonso rajtuk keresztül üzengessen

    „Nem célunk a szenzációhajhászás” – az F1 nem vevő arra, hogy Alonso rajtuk keresztül üzengessen

    A Forma–1 televíziós közvetítéseinek elmúlt hetekben terítékre került hibáira, kritikáira válaszolt Dean Locke, a sport közvetítésekért és médiáért felelős igazgatója.

    Fernando Alonso és Carlos Sainz még a Szingapúri Nagydíj után kezdte el ostorozni a közvetítések készítőjét, amiért a futam végén több kulcspillanat sem került képernyőre.

    Az előző futamon, Mexikóban aztán Alonso folytatta is a szerinte minden fontos rádióbeszélgetésre lecsapó rendezői stábon való élcelődését, és miután a rajtnál azt látta, hogy több versenyző is átvágta az első kanyarokat (amelyek végül nem értek büntetést), a rádióban próbálta felhívni a figyelmet a szabálysértésekre. „Úgyis minden privát rádiózást bejátszanak. Remélem, ezt is be fogják, és így felfigyelnek majd az 1-es és a 2-es kanyarra” – mondta Alonso a futam elején, mint azt az Autosport írja, ez az üzenete ugyanis nem került adásba.

    A lap megkereste Locke-ot az elmúlt hetekben a közvetítéseket ért versenyzői kritikák miatt, a szakember pedig Alonso játszmázására is reagált.

    „Felelősségünk, hogy igazságosan és pontosan meséljük el a történeteket, emiatt nem is teszünk közzé semmi olyat, ami félrevezető lenne vagy más szándékkal születik. Csodálatra méltó, ahogy Fernando az autóban dolgozik, és emellett még gondolkodni is van ideje. De nem vagyunk a szócsövei” – szögezte le.

    „Védelmet kell képeznünk a félreértelmezésekkel szemben. Be akarjuk ültetni a nézőt a pilótafülkébe, és bemutatni számára, hogy kicsoda is valójában a versenyző – de mindezt túlzások vagy szenzációhajhászás nélkül. Emlékszek, hogy volt egy idő, amikor Fernando olaszul kommunikált a rádióba, de miután mi ezt elkezdtük feliratozni, felhagyott vele. Szóval néha ilyen mögöttes dolgok is közrejátszanak, de igyekszünk ezekkel okosan bánni.”

    Végre megérkezett a józan hang is az életveszélyes F1-es incidens kapcsán

    A Sainz által Szingapúrban megfogalmazott kritika szerint a futamok közvetítésében túl nagy hangsúlyt kapnak a barátnők és egyéb hírességek, ami az akciók bemutatásának rovására megy. Bár azon a bizonyos futamon biztosan nem állta meg a helyét, hogy túl sok külső dolgot mutatott volna a kamera, amit most Locke is kihangsúlyoz, ugyanakkor hozzáteszi, hogy a versenypályák környezetének bemutatása is a feladataik közé tartozik – és ez valójában egy olyan előny, amivel sok más sportág nem rendelkezik.

    „Azt hiszem, egyes megjegyzéseket eléggé kiragadták a környezetükből. Az a verseny során például összesen háromszor mutattunk pályán kívüli képet, és egyszer sem akció közben. Az is a dolgunk, hogy átadjuk a teljes esemény légkörét, vagyis nemcsak a pályán, hanem az akörül történteket is, ebbe pedig beletartozik a rajtrács, a rajongók és a díjátadó is” – mutatott rá Locke.

    „Ha mindig csak az autókról mutatnánk közeli képeket, azt sem lehetne tudni, melyik pályán járunk. Szerencsések vagyunk, hiszen sok pályának egészen sajátos hangulata van, legyen szó akár Abu-Dzabiról, Austinról vagy Monzáról, ezt pedig meg kell ragadnunk. A stadionban zajló sporteseményeknél, mint amilyen a labdarúgás, ez nem igazán van meg.”

    „A Manchester United stadionja látványra nagyon hasonlít a többi stadionra, ezzel szemben minden F1-es versenynek megvan a sajátos karaktere. Így magát az eseményt is képernyőre kell vinnünk, de persze a középpontban a pályán zajló akciónak kell lennie. Az pedig minél feszültebb, annál jobb.”

  • Elég ijesztő halloweeni kosztüm, ha egy F1-es pilóta MotoGP-sztárnak öltözik?

    Elég ijesztő halloweeni kosztüm, ha egy F1-es pilóta MotoGP-sztárnak öltözik?

    A technikai sportok két csúcssorozatának kereszteződésével örvendeztette meg a rajongókat az idei Halloween Lando Norris és Fabio Quartararo jóvoltából.

    A világszerte elterjedt Halloweenhez kötődő események során valami ijesztő figurának szokás beöltözni (a rendszerint a mexikói halottak napja körül rendezett F1-es hétvégén George Russellnek ez egész jól is ment), és nem egyértelmű, hogy Lando Norris ijesztgetni akart-e, amikor Fabio Quartararo MotoGP-szerelésében fotóztatta magát a hétvégén.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Lando Norris (@lando) által megosztott bejegyzés


    A McLaren brit versenyzője nagy kedvelője a motorversenyzésnek is, gyerekként először ő is kétkerekű járműveken ismerkedett a sebességgel, és Valentino Rossi jelentette számára az inspirációt. A jelenlegi MotoGP-mezőnyből talán Quartararóval ápolja a legszorosabb kapcsolatot, olykor meg is látogatta már őt versenyhétvégéken, és egy alkalommal ezt a Yamaha-szerelést kapta tőle ajándékba.

    De a francia motoros sem maradt adós a válaszreakcióval, hiszen hamarosan ő is Norris-overallban jelent meg a saját Instagram-oldalán. „Így lesz a tökből papaja” – írja.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Fabio Quartararo (@fabioquartararo20) által megosztott bejegyzés

  • A McLarennél rájöttek, nem érdemes a saját versenyzőiket szívatni

    A McLarennél rájöttek, nem érdemes a saját versenyzőiket szívatni

    Az elmúlt két versenyhétvégén egyaránt összeütközött a két McLaren, egyikben Lando Norris, a másikban Oscar Piastri volt inkább a felelős. Andrea Stella csapatfőnök elismerte, már csak azért sem érdemes szankciókat foganatosítani saját versenyzőikkel szemben, mert Max Verstappen veszélyes közelségben leselkedik mögöttük a bajnokságban.

    Miután a Szingapúri Nagydíj rajtjánál Norris előzési manővere eredményezett ütközést Piastrival, kiderült, hogy a McLaren valamilyen enyhe „következményeket” rótt ki Norrisra a szezon hátralévő részére – sajtóértesülések szerint ez abban nyilvánult volna meg, hogy az időmérők zárószakaszában mostantól mindig Piastri kapja a kedvezőbb időzítést, ő hajthat pályára közülük másodikként.

    Ám ez a szankció csak egy versenyhétvégét élt meg. Miután az austini sprintversenyen a két autó ismét ütközött, az ezúttal kettős kiesésüket eredményező rajtbaleset kiváltásában pedig inkább Piastri optimista manőverének volt szerepe, Mexikóvárosban már azt kommunikálta a csapat, hogy a Norrisra korábban kiszabott „következményeket” is felszámolta, ismét egálból, egyenlő esélyekkel küzdhet a vb-címért a két versenyző.

    Verstappen a saját hétvégi esélyeire vetett keresztet, de Marko inkább Piastriéira

    Stella Mexikóban az Autosportnak nyilatkozva beszélt arról, miért hagynak fel a saját versenyzőik házon belüli büntetésével, ha azok megszegnék a tiszta versenyzésről szóló „papajaszabályaikat”.

    „Szokás szerint nagyon nyitottan és nagyon konstruktív módon mindig kielemezzük a csapat és a versenyzők teljesítményét. Úgy gondoltuk, hogy az a legjobb hozzáállás, ha tiszta lappal folytatjuk, és egyetlen dologra helyezzük a fókuszt: arra, hogy az egyéni bajnoki cím papaja színű legyen.”

    Minden más ennél kevésbé fontos, miközben valaki nagy lendülettel érkezik. A küldetésünk az, hogy megállítsuk ezt a lendületet, és átvigyük azt a papaja oldalra” – mondta a McLaren csapatfőnöke, a „lendület” alatt kétségtelenül Verstappenre gondolva, aki négy versenyhétvége alatt 104-ről 40-re csökkentette pontbeli lemaradását a tabellát vezető Piastrival szemben.

  • A pályakórházban kötött ki a McLaren pilótája a szabadedzés után

    A pályakórházban kötött ki a McLaren pilótája a szabadedzés után

    Idei első szereplését ejtette meg egy F1-es versenyhétvégén Pato O’Ward, a McLaren tesztpilótája, aki, mint utólag kiderült, egészségi problémákra panaszkodott a szabadedzés után.

    A teljes állásban a McLaren IndyCar-csapatában versenyző mexikói pilóta a tavalyi év után idén ismét a hazai pályáján kapott beugrási lehetőséget, amikor Lando Norris autóját vehette át az első edzés 60 percére.

    O’Ward a 13. helyen zárta az edzést, a kilenc beugró pilóta közül a második leggyorsabb volt, csapattársától, Oscar Piastritól pedig hét tizedmásodpercet kapott.

    Az edzés után azonban a mexikói pilótának orvosi ellátásra volt szüksége, tudta meg a racingnews365. A csapat egy szóvivője ezt megerősítette, ám abba nem ment bele, hogy milyen problémája volt pontosan a 26 éves pilótának.

    „Az első edzés után az orvosi központba vitték, miután jelezte, hogy rosszul érzi magát. A vizsgálatok elvégzése és egy megfigyelési időszak után kiengedték, és visszatért a csapathoz. Ennél több részletbe nem szeretnénk belemenni.”

    O’Ward, aki az utóbbi négy év mindegyikében kapott már egy-egy F1-es szabadedzést a McLarentől, azóta bejelentkezett a közösségi oldalán, de rosszullétéről nem beszélt – az általa közzétett képen egy elektrolitos ital volt a kezében, és megköszönte rajongóinak a kedves üzeneteket.

    A mexikói egyébként a pályán egy apró incidensnek is része volt, egy alkalommal ugyanis feltartotta őt a Red Bull juniorja, Arvid Lindblad, ami miatt a felügyelők elő is vették a brit pilótát. A meghallgatáson O’Ward is részt vett, és elmondta, nem érezte veszélyeztetve magát a Red Bull versenyzője által, s végig irányítás alatt tartotta az autóját. Kiderült, a Red Bull nem megfelelően tájékoztatta Lindbladot a mögötte érkező McLaren tempójáról, a történtek miatt pedig a pilóta és a csapat figyelmeztetést kapott.

  • Verstappen a saját hétvégi esélyeire vetett keresztet, de Marko inkább Piastriéira

    Verstappen a saját hétvégi esélyeire vetett keresztet, de Marko inkább Piastriéira

    A második szabadedzésen elért legjobb ideje ezúttal megtévesztő – mutat rá Max Verstappen, aki küszködésre készül a Mexikóvárosi Nagydíjon.

    A holland a legjobb idővel zárta a második pénteki szabadedzést, Charles Leclerc és Kimi Antonelli tudtak hozzá a legközelebb kerülni az eredménylistán, míg Norris a negyedik lett. Sokszor előfordul, hogy aki egy körön a leggyorsabb, az a versenytempóban is a mezőny élén találja magát az adott hétvégén, ám Verstappen szerint ezúttal nem ez a helyzet. Elmondása szerint sokat csúszkált az edzés során a Red Bull megfelelő tapadásának hiánya miatt. Közepes keverékeken futott 10 körös etapja 1:22,8-as körátlagot hozott, míg Norris a lágyakon teljesített 9 körös menetét 1:21,8-as átlaggal zárta.

    „A lágy gumin futott rövid etap során sikerül jó köridőt elérnem. De minden más egészen rossz volt. A közepes hosszúságú etap sem ment valami jól, az igazán nagy problémát pedig a hosszú etap jelenti, ahol a jelek szerint eléggé küszködünk. Ez pedig nyilvánvalóan nagy aggodalmat jelent a versenyre” – mutatott rá Verstappen, akit az Autosport idéz.

    „Így nem lehet megnyerni a versenyt. Lehetünk gyorsak egy körön, de ha a versenyen nulla tempónk van, akkor nagyon küzdelmes lesz. Szívesebben lennék gyors a versenyen és kevésbé gyors egy körön.”

    Verstappennek olyan versenyző ígért segítséget, akitől nem feltétlenül várhatta

    A négyszeres világbajnoknak Oscar Piastrival szemben 40, Norrisszal szemben pedig 26 pontot kellene ledolgoznia a bajnokságban, hogy váratlan fordítással idén újabb címvédést ünnepelhessen. Piastri Norriséhoz hasonló (10 körös, lágy gumis) etapja pénteken 1:22,4-et átlagolt, ami több mint fél másodperccel elmarad a csapattárshoz képest. Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója ebből kiindulva már nem is számol Piastrival a hétvége favoritjai között, és Verstappen esélyei szempontjából pozitív fejleménynek tekinti, hogy nem a tabellát vezető pilóta van a legjobb formában.

    „Találnunk kell valamit, máskülönben nagyon nehéz lesz Norris, a Ferrarik és a Mercedesek ellen. Az időmérős meneten versenyképesek voltunk, és a lágy gumin is jól működött az autó, de nem annyira, mint Norris alatt. A hosszú etapokat tekintve viszont, ha minden így marad, Norris egyszerűen el fog húzni. Az jó hír, hogy úgy tűnik, Norris ismét sokkal versenyképesebb, mint Piastri” – fektette le az erőviszonyokat talán kicsit elhamarkodottan Marko.

    Piastri eközben egyáltalán nem aggodalmasan beszélt a saját formájáról, amikor a pénteki edzésnap végén úgy fogalmazott: „Van néhány dolog, amiket elég könnyen ráncba tudunk szedni, ezért bízom benne, hogy jó időmérőnk lehet.”

  • Beült a nézők közé az F1-es versenyző, a világon senki nem ismerte fel (videó)

    Beült a nézők közé az F1-es versenyző, a világon senki nem ismerte fel (videó)

    Míg a Mexikóvárosi Nagydíj első szabadedzésén a partvonalra állított versenyzők közül többen is a bokszutcai irányítóközpontból figyelték a történéseket, hogy új szakmai tapasztalatokat gyűjtsenek, a Mercedesnél George Russell hozzájuk képest is egészen különleges szerepkörbe bújt.

    A mexikói első szabadedzésen kilenc állandó versenyzőnek is át kellett adnia az autóját csapata egy tesztpilótájának, hiszen minden istállónak kötelező egy évben négy alkalommal egy újoncot ültetni az autóba egy szabadedzésen.

    Russellt a Mercedesnél a dán Frederik Vesti helyettesítette, a brit pedig úgy döntött, nem a bokszutcából, hanem egy a versenyzők számára ennél is szokatlanabb szemszögből kíséri figyelemmel az edzés történéseit: a stadionrészben lévő egyik nézőtéri lelátóról! Igen ám, de ha egy F1-es versenyző csak úgy beül a nézők közé egy F1-es nagydíjon, biztosan semmi nyugta nem lenne, kezelhetetlen mennyiségben rohamoznák meg.

    „Valaki kölcsönvette az autómat, én pedig már nagyon-nagyon régen láttam F1-es autókat a pályán, szóval gyerünk! De kell valamilyen álca…” – mondta Russell a Mercedes által készített videóban, amelyben ezen a ponton odadobtak neki egy maszkot, ami a mexikói halottak napja (Dia de los Muertos) környékén rendezett F1-es hétvégén teljesen megszokott kellék a nézőtéren, vagyis a brit semmiféle feltűnést nem keltett azzal, hogy így ült ki a lelátó felső sorainak egyikébe.

    Fotó: @georgerussell – Instagram

    A videó tanúsága szerint tényleg senki nem ismerte fel a környéken ülők közül, hogy megjelent közöttük az egyik világsztár, aki miatt kilátogattak a nagydíjra – pedig Russell néha még meg is szólalt.

    A legviccesebb jelenet pedig alighanem az volt, amikor távozáskor két, Russell-pólót viselő szurkolónak a maszkos Mercedes-pilóta odaszólt: „Ő egy jó versenyző.” A fiatalok erre csak értetlenkedve néztek, hogy mi is történt.

    Mielőtt visszatérésekor belépett volna a paddockba, Russell már levette a maszkot, de a beléptetőkapunál lévő őr így is majdnem megállította, amiért a belépőkártya használata helyett a kapu hanyag átugrásával hatolt be a területre.

  • Verstappennek olyan versenyző ígért segítséget, akitől nem feltétlenül várhatta

    Verstappennek olyan versenyző ígért segítséget, akitől nem feltétlenül várhatta

    Ha egy pilóta a bajnoki címért harcol, és csapaton belül erre már csak neki van esélye a szezon végéhez közeledve, általában számíthat csapattársa segítségére. Max Verstappennek eddig igencsak limitáltan tudott hasznára lenni a vele szemben jelentős lemaradásban lévő Yuki Tsunoda, de a japán most ígéretet tett arra, hogy jobb teljesítménnyel próbálja majd bosszantani az ellenfeleket – és érzése szerint még ezen felül is hozzá tud járulni csapattársa sikeréhez.

    A Red Bull ülését az idei szezon harmadik futamától megkapó Tsunoda – de Verstappen több más csapattársa is az elmúlt évekből – olyan hátrányban találta magát a hollandhoz képest, ami a modernkori F1-ben egyáltalán nem megszokott látvány. Egyre több jel utal arra, hogy nem a képességbeli különbségek ekkorák, egyszerűen a Red Bull autója annyira Verstappen stílusára lett öntve, hogy másnak nagyon nehéz belőle hasonlóan erős teljesítményt kisajtolnia – ezért sem volt már értelme a csapatnak tovább cserélgetni a pilótákat.

    Miközben Verstappennek a nyári szünet óta új löketet adtak a Red Bull fejlesztései, és négy hétvége alatt 104-ről 40 pontra csökkentette lemaradását a bajnoki éllovas Oscar Piastrihoz képest, és a vb-címért harcol, Tsunoda csak a 16. helyen áll a bajnoki tabellán. A japánnak Bakuban és Austinban szintén volt két erősebb hétvégéje, amelyeken egy 6. és egy 7. helyet szerzett, és jól jött számára az is, hogy az új csapatfőnök, Laurent Mekies jobban figyel az igényeire, de attól még mindig messze van, hogy akár időmérőn vagy versenyen beékelődhessen Verstappen és a két McLaren-pilóta közé, mint amilyen segítség egy csapattárstól ilyen esetben általában elvárt.

    Újabb aggasztó előjel a McLarennek, Verstappen a mexikói péntek leggyorsabbja

    Tsunoda azonban azt mondja, jelen helyzetében is képes lehet némi időveszteséget okozni a McLareneknek azáltal, hogy megnyújtott etapokkal teljesíti majd a versenyeket – arra apellálva, hogy a korábban kereket cserélő McLaren-pilóták egy időre beragadhatnak mögé a pályán.

    „Ha sikerülne minél jobb pozícióban haladnom, az több lehetőséget nyitna meg olyan stratégia számára, amivel segíthetem a csapatot. A helyzettől függ majd, milyen hosszúra nyújtom az etapokat. Értem a szerepem, segítenem kell Maxnak, megnehezítve a riválisaink életét, hogy jobb eséllyel végezzen az első helyen” – fogalmazta meg ezt Tsunoda a Racefans szerint.

    „Nem én harcolok a bajnoki címért, hanem a csapattársam. Szóval természetesen segíteni fogom őt. Ehhez persze következetesen jó teljesítményre lesz szükségem, mint azt tettem az austini sprintversenyen. És több ilyen kell tőlem az időmérős menetek során is.”

    A japán emellett biztos benne, hogy az autó beállításai terén is hasznosak lesznek a visszajelzései.

    „Úgy gondolom, több területen is segíthetek, például a beállítások megtalálásában is. Továbbra is sokat dolgozunk azon, hogy új beállításokat fedezzünk fel, amelyek révén a lehető legtöbbet tudjuk kihozni a jelenlegi csomagból.”

    Tsunodának még nincs szerződésre a következő szezonra, és jelenleg valószínűbbnek tűnik, hogy Verstappen Isack Hadjar személyében új csapattársat kaphat. A japán mindazonáltal érzi, hogy teljesítménye, versenytempója jelentősen javult a szezon elejéhez képest, ebben pedig Mekies és a szerelők figyelmességét emelte ki. „Nélkülük nem lennék itt és nem lennék képes fejlődni.”

  • Alonso elég privát helyen őriz egy fényképet egyik riválisáról, magyarázkodnia kellett miatta

    Alonso elég privát helyen őriz egy fényképet egyik riválisáról, magyarázkodnia kellett miatta

    Fernando Alonso jártában-keltében elintézett egy ártalmatlan telefonhívást a mexikóvárosi paddockban, eközben viszont akaratlanul is egy nagy titokról rántotta le a leplet.

    A Motorsport vette ugyanis észre egy a spanyolról ekkor készült fényképre alaposan ránagyítva, hogy a mobiltokjának hátulján George Russell feszív mercedeses szerelésben. Látható, hogy mellette ott van Alonso is, szóval úgy tűnik, mintha egy csoportkép került volna a telefontok hátuljára, amibe a spanyolon kívül más is belóg.

    Russell mindenesetre nem akarta elhinni, hogy Alonso tényleg az ő képével a zsebében éli az életét, amikor közölték vele ezt a tényt a paddockban.

    „Én és Fernando jó kapcsolatban vagyunk, de hogy mobiltok-kapcsolatban lennénk? Neeem” – hitetlenkedett.

    @mercedesamgf1

    This bromance. Asking George about Fernando’s phone case 🤣 #mercedes #f1 #georgerussell #fernandoalonso #mexico

    ♬ original sound – Mercedes-AMG F1

    A brit viszont később, amikor összefutott kollégájával, mégis rákérdezett, hogy mi a helyzet azzal a telefontokkal. Alonso elővette a telefonját, és Russell legnagyobb megdöbbenésére valóban ott pózolt rajta ő maga.

    „Biztos voltam benne, hogy fake!” – mondta Russell, akinek előtte már megmutatták a közösségi médiában terjengő fotót.

    „Az unokahúgom készített egy fényképet Miamiban, és sajnos te is ott vagy rajta” – adott magyarázatot erre a furcsaságra Alonso.

    Az F1-es média működésén időnként egyébként is morgó Alonso az Aston Martin TikTok-csatornáján, egy autó hátsó üléséből aztán még méltatlankodott egy kicsit azon, hogy miből generált hírt a nyilvánosság.

    „Tipikus F1-es félreértés, félreinformálás. Csak 5%-a volt látható a képnek, és rögtön egészen vad elméletek láttak napvilágot. Nem fogom felfedni, hogy mi látható a kép maradék 95%-án. Titok, senki nem fogja megtudni, soha!”

    @astonmartinf1

    About that phone case…📱 #FernandoAlonso #AstonMartinF1 #F1 #F1TikTok #MexicoGP

    ♬ original sound – Aston Martin Aramco F1 Team

  • Újabb aggasztó előjel a McLarennek, Verstappen a mexikói péntek leggyorsabbja

    Újabb aggasztó előjel a McLarennek, Verstappen a mexikói péntek leggyorsabbja

    Max Verstappennek meg sem kottyant az első szabadedzés kihagyása a Mexikóvárosi Nagydíjon, a másodikon ugyanis rögtön az élen robbant be a hétvégébe, miközben a bajnoki éllovas Oscar Piastri a mezőny második felébe szorult.

    A pénteki második gyakorlásra minden állandó versenyző visszakapta a volánt, miután az első edzésen még kilencen istálló is egy tesztpilótának adta egy-egy autóját, eleget téve az erre vonatkozó kvótának. A pálya határaival ismerkedő új autóba ülők közül pedig többen is kisebb kicsúszással kezdtek: Lewis Hamilton, Lance Stroll, Esteban Ocon és George Russell is így járt.

    Leclerc első edzésen jegyzett 1:18,380-as etalonját elsőként ő maga javította meg 15 perc elteltével, de a köridők akkor kezdtek el igazán látványosan javulni, amikor félidőhöz közeledve minden autón megjelentek a lágy gumik. A monacói ekkor 1:17,5-ös körre javított, pár perccel később azonban Verstappen 1:17,392-vel állt az élre, és ott is maradt a leintésig, hiszen a mezőny hamarosan áthelyezte a hangsúlyt a hosszú etapok gyakorlására.

    A három keverék közül többen is a lágyakon gyakorolták a versenyszimulációt, ez a gumitípus ugyanis szinte biztosan mindenkinél szerepet kap majd a versenyen – a közepes (C2) és a kemény (C4) között ugyanis ezen a hétvégén két lépést is hagyott a Pirelli, így utóbbi várhatóan nem lesz népszerű választás a futamra.

    A nap leggyorsabbja tehát Verstappen lett, akit Leclerc és Kimi Antonelli követnek az eredménylistán. Negyedik lett a jobbik McLarennel Lando Norris, negyed másodperccel lemaradva a holland mögött. A bajnokságot vezető Oscar Piastri azonban további hat tizedmásodperces hátránnyal csak a 12. lett, miután leggyorsabb körében hibázott az utolsó szektorban.

    Norrist Lewis Hamilton, George Russell, Yuki Tsunoda és Fernando Alonso követi az első nyolc helyen, de még a 16. helyezett is egy másodpercen belül végzett Verstappenhez képest.

    A hétvége programja szombaton 19:30-kor a harmadik edzéssel folytatódik.

    A második szabadedzés végeredménye: