Szerző: Bognár Viktor

  • Wolff szíve a semmi ágán ül, autói pedig a senki földjén

    Wolff szíve a semmi ágán ül, autói pedig a senki földjén

    Egyetlen ponton múlik, hogy nem csupán a konstruktőri tabella ötödik helyén tanyázik négy futam után a Mercedes, de Toto Wolff csapatvezető még az idén megszerezhető győzelmek kapcsán is többes számban beszél – még ha a bajnoki esélyeket 2026-ig nem is tartja reálisnak.

    Egyetlen, még a szezonnyitón George Russell által szerzett ötödik hely a Mercedes eddigi legjobb eredménye idén az első négy nagydíjhétvége után, a csapat pedig az elmúlt két évnél is sokkal lehangolóbb kezdéssel 34 ponttal a konstruktőri tabella negyedik helyén tanyázik. De a harmadik McLaren pilótái már kétszer ennyi pontot gyűjtöttek (69), az Aston Martin pedig csupán eggyel van mögöttük.

    Hiába a versenyzők a tavalyinál pozitívabb visszajelzései az autóról, az eredmények eddig nem tükrözik a lelkesedést, a Mercedes rendre a Red Bullt követő, rendkívül szoros üldözőboly második felében találja magát – így történt ez Szuzukában is, ahol Russell és Lewis Hamilton csak a 7. és a 9. helyet tudta megszerezni.

    A Mercedes ezzel mondhatni máris kiírta magát a bajnoki csatából, és bár Verstappen előnye az egyéni tabella élén melbourne-i kiesésének köszönhetően négy futam után még nem nyomasztóan nagy, Wolff képzeletben máris odaadta a hollandnak negyedik vb-címét az idei szezonért.

    Alonso már megint lassítással próbált kiszúrni Russell-lel

    „Senki sem fogja elkapni Maxet idén. Ahogy vezet, és az autója egyaránt lenyűgöző. Ez a szezon már csak arról szól, hogy ki lesz a többiek közül a legjobb. Ebben a harcban remélhetőleg elkaphatjuk a McLareneket és a Ferrarikat a második helyért. Idén is ugyanaz a cél, mint tavaly, amikor megszereztük a második helyet” – mondta Wolff Szuzukában.

    A Mercedes 2022 óta csak egyetlen győzelmet szerzett, a csapatvezető szerint azonban az idei szezon elég hosszú ahhoz, hogy a későbbiekben akár a gyorsabbik Red Bull legyőzésén is gondolkodhassanak.

    „Olyan csapatként, amelynek célja a győzelmek és bajnoki címek szerzése, most egy kicsit a senki földjén állunk, mert Max és a Red Bull messze előttünk járnak, mi pedig az üldözők között vagyunk. Egyik csapat számára sem kielégítő, ha a második, harmadik és negyedik helyért harcol. Sportszakmai szempontból nézve csak az első hely számít, nem az utána következők” – fogalmazott.

    „Viszont most ebben az újfajta valóságban járunk, és ebből is megpróbáljuk kihozni a legjobbat a többiek legyőzésével, miközben elismerjük, hogy valaki jobb munkát végez nálunk. A célunk az, hogy versenyeket nyerjünk idén, erről pedig nem akarok lemondani – a jövő évre pedig végképp nem. 2026-ban aztán új kezdet jön, ami már mindenképp realisztikusabb lehetőséget nyújt mindannyiunknak a Red Bull legyőzésére.”

    Hamilton a humán és reál tantárgyakról: Szörnyű vagyok nyelvekből és matekból is

  • Hamilton a humán és reál tantárgyakról: Szörnyű vagyok nyelvekből és matekból is

    Hamilton a humán és reál tantárgyakról: Szörnyű vagyok nyelvekből és matekból is

    Ha az utóbbi időben választ kaptál egy Lewis Hamiltonnal kapcsolatos kérdésedre valamelyik közösségi oldalon, lehet, hogy tényleg maga a hétszeres világbajnok írta azt.

    Hamilton nemrég a GQ magazin felkérésére nemcsak komolyabb, a versenyzéssel kapcsolatos dolgokról adott interjút, de könnyedebb szórakozásban is benne volt, ennek jegyében pedig különböző közösségi oldalakra regisztrált új saját profilt, és azokon keresztül válaszolt a rajongói által hozzá intézett kérdésekre. Mivel minden versenyzőről rengeteg álprofil kering, nehéz lehetett elhinni, hogy például az Actually Lewis Hamilton nevű profil mögül valóban ő ír, ám a GQ által közzétett videóból kiderül, hogy kiknek válaszolt személyesen a Mercedes pilótája.

    A videóban, ahol Hamilton szóban is elmondja a leírtakat, szóba kerül kedvenc itala, kedvenc autóversenyzésen kívüli sportolója és a versenyhétvégéken viselt kedvenc divatruházata is, két különböző személy pedig a legjobb és a legrosszabb képességeire kérdezett rá.

    Van valami, amire nem vagy képes? – firtatták Hamilton gyengeségeit.

    „Igen. Szörnyű vagyok a nyelvekben, szörnyű vagyok teniszben, nem vagyok valami jó golfozó sem, szörnyű vagyok matekból. Sok minden van, amiben nem vagyok jó. De bármiről is legyen szó, mindennel teszek egy próbát, még ha nem is én leszek benne a legjobb. Sohasem adom fel, még ha frusztrációt is okoz” – írta és mondta a brit, akinek már többen ajánlották, hogy jövőre, a Ferrarihoz érkezve kezdjen majd el ismerkedni az olasz nyelvvel.

    Hamilton „bevonzotta” a Ferrarit, az elrabolt bajnoki cím fájdalmát pedig még mindig érzi

    Persze ahhoz, hogy valaki hétszeres Forma-1-es világbajnok és 103-szoros futamgyőztes legyen, nincs szükség nyelvtudásra és összetett matematikai műveletek elvégzésére sem. Hamilton ellenben vitathatatlanul az egyik legjobb versenyző, aki valaha F1-es autót vezetett, s most nem először vetődött fel, hogy a fékezéshez pilótatársai többségéhez képest is kivételesen jó érzéke van.

    „Ez akkor kezdődött, amikor nyolcéves koromban elkezdtem versenyezni – kezdte első gokartos tapasztalatainak felidézését. – Az apám kiállt a pálya szélére az egyik kanyarhoz, ahhoz a ponthoz, ahol a mezőny két-három leggyorsabbja fékezett. Aztán néhány méterrel odébb sétált és azt mondta, nekem ott kell fékeznem. Mire azt mondtam, »De apa, nem tudok ott fékezni.« Akkor még része volt a szókészletemnek a »nem tudom«. De ő azt mondta, hogy képes vagyok rá. Gyakoroltam, kipördültem, és ezer próbálkozás után tényleg képes voltam ott fékezni. Ez rámutat, hogy nincs olyan, hogy valamit ne tudnánk megcsinálni. Ha elbukunk, újra próbálkozunk. Igazából olyan sincs, hogy elbukunk, hiszen minden csak egy új lecke.”

    Arra a kérdésre, hogy milyen örökséget szeretne hagyni maga után, nemesebb célkitűzést fogalmazott meg annál, mint hogy a legsikeresebb F1-es pilótaként vonuljon be az emberek emlékezetébe: „Elkötelezett vagyok aziránt, hogy segítsek az embereknek, például az oktatás révén, tudva, hogy az én életem legrosszabb időszaka éppen az oktatás éveire tehető.”

  • Pérez csattanós választ adott Verstappennek és Sainznak: „Az én apám van a legnagyobb veszélyben!”

    Pérez csattanós választ adott Verstappennek és Sainznak: „Az én apám van a legnagyobb veszélyben!”

    A Japán Nagydíj dobogósai közül ketten a sajtótájékoztatón amiatt aggodalmaskodtak, hogy a raliversenyzésben ténykedő apáik sokkal nagyobb veszélynek vannak kitéve, mint ők maguk az F1-es pályákon. Sergio Pérez viszont kontrázott: mindez semmi az ő apjának állásához képest!

    Jos Verstappen és idősebb Carlos Sainz jól ismerik egymást még azokból az időkből, amikor mindkettőjük fia a Red Bull szárnyai alatt, 2015-ben csapattársakként csatlakoztak az F1-es mezőnyhöz. A két autóversenyző apa között pedig még több lett a hasonlóság, amióta a szintén korábbi F1-es pilóta Verstappen maga is elkezdett ralizni, így csak még több közös témájuk van a kétszeres rali-világbajnok és ötszörös Dakar-győztes Sainzcal.

    Fiaik vasárnap osztoztak a dobogón a Japán Nagydíjon, majd a sajtótájékoztatón Max Verstappent és ifjabb Sainzt megkérdezték arról, saját vagy apjuk autósportos tevékenységét tartják-e veszélyesebbnek. A két pilóta azonos előjelű választ adott.

    „Én személy szerint nagyobb veszélyben érzem az apámat, mint magamat – kezdte Sainz. – Már csak amiatt is, mert 62 éves, és már rengeteg kockázatot vállalt az életében. Rendszeresen kérdezgetem tőle, hogy miért csinálja ezt még mindig, amikor otthon nyugodtan golfozgathatna velem vagy az anyámmal tölthetné az idejét. De továbbra is el akar indulni a Dakaron és két-három további raliversenyen minden évben, és esélytelen, hogy lebeszéljük őt róla.”

    Verstappen rámutatott, hiába ő vezeti a gyorsabb autót, egy Forma-1-es versenypályának felmérhetetlenül magasabb a biztonsági szintje, mint a természetes környezeté, ahol a raliversenyzők száguldanak.

    „Az én apám is elkezdett ralizni két-három éve, és amikor a fedélzeti kamerás felvételeit nézem, határozottan úgy érzem, hogy nagyobb veszélyben van, mint én. Nagyon tisztelem a raliversenyzőket, lenyűgöző, amit tesznek ott a fák és mindenféle dolgok között. Minket itt a versenypályákon olyan falak vesznek körül, amelyeket arra tervezték, hogy elnyeljék a becsapódás energiáját, de egy fa általában nem így viselkedik” – fogalmazott a szuzukai győztes.

    Sainz felidézte, hogy Jos Verstappen nemrég már saját ralis videóit mutogatta az ő apjának, igazolva, hogy csak még szorosabbá vált közöttük a kötelék.

    Az eddig nehezen szóhoz jutó Sergio Pérez, akinek apja, Antonio nem autóversenyző, a beszélgetés végén aztán elsüthette a csattanót: „Ne aggódjatok, az én apám a politikában mozog, szóval szerintem ő nagyobb veszélyben van!”

    Pérez apja a mexikói parlament alsóházának tagja.

    A játék, ahol Pérez nem ismerte fel saját magát – anagrammázz a Red Bull versenyzőivel!

  • Alonso az újabb trükközésről: Nem merek semmit mondani, mert még kizárnak a bajnokságból

    Alonso az újabb trükközésről: Nem merek semmit mondani, mert még kizárnak a bajnokságból

    A balesettel és büntetéssel végződő Ausztrál Nagydíj után újabb „lassítási ügy” miatt került rivaldafénybe Fernando Alonso a Japán Nagydíjon. Az áldozat ismét George Russell, aki ezúttal iróniával reagált a spanyol húzására.

    A szuzukai futam végén a hatodik helyen haladó Alonso azáltal igyekezett kivédeni a mögötte frissebb gumikon érkező George Russell támadásait, hogy DRS-közelségbe engedte magához Oscar Piastrit, így elodázva azt, hogy a brit a McLaren megelőzésével közvetlen támadási pozícióba kerüljön hozzá képest. Ebben a szándékos lassításba semmi kivetnivaló nem volt, mások által is használt módszer a védekezéshez, így a Russell balesetével és Alonso büntetésével végződött melbourne-i esettel csak abban mutatott hasonlóságot, hogy történetesen most is ez a két pilóta volt a főszereplője – de a pufferként használt Piastri is beszélt az esetről.

    „Fernando játszmázik, ez újdonság!” – kommentálta ezúttal csak némi iróniával az ügyet Russell, aki az utolsó körben végül Piastrit megelőzte, Alonsónak viszont már nem ért a nyomába.

    A spanyol két hete húsz másodperces büntetést kapott, amiért a felügyelők szerint indokolatlanul korán fékezett Russell előtt, ezzel balesetbe hajszolva a britet – azzal a büntetéssel máig nem ért egyet, aminek fényében most ő is kicsit viccesre fogta a magyarázatát.

    „Ausztrália után nem tudom, mit mondjak, mert még kizárnak a szezon hátralévő részéből” – kezdte, majd azért mégis belement a történtek értelmezésébe.

    Alonso már megint lassítással próbált kiszúrni Russell-lel

    „Az, hogy Piastri mögöttem volt, esélyt adott arra, hogy védjem magam Russell-lel szemben. Ő pedig biztosan több energiát használt, hogy egy másodpercre kerüljön Piastrihoz képest a célegyenesben. De ugyanezt alkalmazta Carlos is tavaly Szingapúrban, DRS-t adva a második helyezettnek, hogy védje magát a harmadiktól. Ez teljesen normális dolog, minden versenyen csináljuk.”

    Alonso egyébként F1-es karrierje legjobb futamai közé sorolja a számára hatodik hellyel záruló Japán Nagydíjat, és sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy erre pár nap múlva rajta kívül alighanem már senki nem fog emlékezni.

    „Nehéz számszerűsíteni, hogy ez volt-e a legjobb versenyem. De mindenképpen a legjobb volt az elmúlt több mint egy évben. Szerintem tavaly április-május óta nem volt olyan hétvégém, amely ennyire tökéletes lett volna, mint ez a mostani. Valószínűleg ott van a valaha volt öt legjobb versenyem között” – idézi a spanyolt a motor.es.

    „De senki nem fog emlékezni arra, hogy mi történt velem Szuzukában 2024-ben. Ötödikként kvalifikáltam és hatodikként értem célba, de mindezt úgy, hogy egyértelműen csak az ötödik legerősebb autóval rendelkezünk. A Red Bull és a Ferrari más ligában vannak, de a McLaren és a Mercedes is előttünk áll, szóval a természetes helyezésünk a 9. és a 10. lenne minden időmérőn és versenyen. Én örökké megőrzöm az emlékeimben ezt a versenyt, de a közönség 2-3 nap múlva elfelejti.

    Piros zászlós rajt után Verstappen kettős győzelemre vezette a Red Bullt Szuzukában

  • Alonso már megint lassítással próbált kiszúrni Russell-lel

    Alonso már megint lassítással próbált kiszúrni Russell-lel

    A Japán Nagydíj alakulása úgy hozta, hogy a verseny végén Fernando Alonso számára ismét George Russell közelsége jelentette a legnagyobb veszélyt. A védekezés érdekében most is visszavett a tempóból, de ezúttal a Melbourne-ben látottaktól eltérő módszerrel, senkit nem veszélyeztetve.

    Alonso a verseny utolsó etapjában a hatodik helyen haladt, közvetlenül mögötte Oscar Piastri McLarenjével, akinek kemény keverékű gumijai az övéihez hasonló állapotban voltak. Az utolsó körökre felzárkózott azonban rájuk George Russell Mercedese, akinek frissebb közepes keverékeken esélye volt arra, hogy akár mindkettőjüket megelőzze a záró körökben.

    Végül az utolsó kör kezdetén Piastrin túljutott Russell, de Alonsónak ekkor már nem érhetett nyomába. Az ausztrál a leintés után a Sky Sportsnak elmondta, biztosra veszi, hogy a spanyol szándékosan engedte őt magához közel a DRS-zónák érzékelési pontja előtt, hogy ezzel mindkettőjüket védje Russell támadásaitól.

    „Abból, ahogyan az energiaszintjét használta, ki tudtam találni, hogy próbál engem DRS-távolságon belül tartani annak reményében, hogy George nem előz meg engem, és így nem fogja megtámadni őt sem. Pontosan tudtam, hogy mit csinál, de elkövettem egy kis hibát az utolsó sikánban, elfékeztem magam, és ennyi volt” – fogalmazott Piastri.

    Ez a taktika, a szándékos DRS-adás a közvetlen üldözőnek, hogy ezáltal könnyebben védekezhessenek egy hátulról érkező, gyorsabb autóval szemben, többeknél is előkerült már az elmúlt év során, például Carlos Sainz ennek segítségét vette igénybe a tavalyi szingapúri győzelmekor. És kétségtelenül biztonságosabb és szabályosabb lassítási módról van szó, mint amit Alonso két héttel ezelőtt, az Ausztrál Nagydíj utolsó körében vetett be Russell-lel szemben, ami a Mercedes-pilóta balesetével ért véget, és amiért a spanyol büntetést kapott.

    A McLarenek Norris 5. és Piastri 8. helye révén a harmadik legjobb csapat voltak a Japán Nagydíjon, amit a még harmadikként rajtoló Norris szomorúan nyugtázott a leintés után.

    „Minden szépen visszarendeződött, a Red Bull és a Ferrari után következünk mi. Kár érte, mert nem valami jó érzés, amikor a harmadik helyről rajtolok, de csak hátrafelé haladok. Ilyenkor olyan csatát vívok ezekkel a srácokkal, amit biztosan elveszítek, hiszen minden tekintetben többet tudnak: hosszabbra nyújthatják az etapjaikat, többet hozhatnak ki a gumijaikból, ez ellen pedig egy ilyen pályán nagyon nehéz bármit tenni” – fogalmazott a brit.

    Piastri hozzátette: „Egyértelműen nem vagyunk még a Ferrari szintjén, szóval találnunk kell még egy kis tempót. Ez rám is vonatkozik, mert ez a mostani nem volt a legjobb hétvégéim közül való.”

    A McLaren a konstruktőri tabellán már négy forduló alatt is eléggé a senki földjére került, hiszen 69 pontjával máris messze került a Red Bulltól (141) és a Ferraritól (120), de kényelmesen vezet a Mercedes (34) és az Aston Martin (33) előtt.

    Alonso a vitatott büntetés után sem változtat a hozzáállásán

  • Piros zászlós rajt után Verstappen kettős győzelemre vezette a Red Bullt Szuzukában

    Piros zászlós rajt után Verstappen kettős győzelemre vezette a Red Bullt Szuzukában

    A Daniel Ricciardo és Alexander Albon első körös balesete miatt fél órára leállított Japán Nagydíj mindkét rajtját hibátlanul kapta el Max Verstappen, aki Sergio Pérez és Carlos Sainz előtt végül elsőként is ért célba. Leclerc sokat lépett előre olyan taktikával, ami a Mercedesnek nem vált be.

    Bár a hét eleji előrejelzések vasárnapra adták a legnagyobb valószínűséget az esőnek, végül száraz, a hétvége legmelegebb időjárása fogadta a mezőnyt vasárnap, ami a gumikezelés szempontjából vetített előre kihívásokat.

    A rajtnál Verstappen el tudott lógni Sergio Pérez és a többiek elől, s az első kilenc helyen változatlan maradt a sorrend az első kanyarok után, a figyelem azonban hamarosan a mezőny második felére helyeződött, miután két autó nagy robajjal a 2-es kanyar gumifalban landolt. Daniel Ricciardo és Alexander Albon autója csak enyhén ért össze, miután a kanyar előtt az ausztrál a külső ív felé húzta az RB-jét, ezzel leszorítva a Williamst, de ez is elég volt, hogy mindkét pilóta kezéből kivegye az irányítást. Ricciardo és Albon is épségben szállt ki az autóból, a tartalékalkatrészekkel híján lévő Williamsnek viszont további fejfájást okozhat a baleset.

    A gumifal viszont olyannyira elmozdult a becsapódásoktól, hogy a versenyirányítás az első körben piros zászlót rendelt el. A helyreállítás nagyjából fél órát vett igénybe, ekkor állórajttal, az első szektorban jegyzett állás szerint indulhatott újra a verseny.

    A sorrend másodszorra sem kavarodott fel a rajtnál, Verstappen eljött Pérez, Norris, Sainz és Alonso előtt. A Mercedesnél merész taktikát választottak, a piros zászló alatt lecserélve a közepes keverékű gumikat keményekre Lewis Hamilton és George Russell autóján is, azzal a tervvel, hogy a többiekkel ellentétben csak egyetlen tervezett bokszkiállással teljesítsék a futamot. A rosszabbul tapadó gumik miatt mindkét pilóta veszített egy pozíciót a rajtnál, s úgy festett, ezzel a taktikával is a mezőny első felének utolsó helyein maradnak. Különösen Hamilton tűnt hitetlennek a terv sikerét illetően, aki először saját felvetését követően elengedte maga mellett Russellt, majd a rádión a stratégia megváltoztatását kérte, miután az egyszer már kiállók is sorra száguldottak el a Mercedesek mellett.

    Norris azáltal, hogy négy körrel korábban állt ki, átugrotta Pérezt, de a mexikói végül visszaelőzte őt a második helyért, és a mclarenes ugyanígy járt második kerékcseréje után is.

    Leclerc azáltal szállt be a dobogóért folyó harcba, hogy szintén egy kiállás mellett döntött – ő a közepes keverékű gumikat tartotta életben hosszú ideig, így a vezetést is átvette egy időre, majd keményekre váltott, s miután csapattársa, Sainz is letudta a maga második kiállását, a nyolcadik helyről startoló monacói a harmadik pozíciót őrizte Verstappen és Pérez mögött, de Norris előtt.

    A Mercedesek ekkor az 5-6. helyen álltak, ám sebezhetővé váltak a két kiállással mögéjük került Sainz, Alonso, Piastri trióval szemben, így a csapat valóban megváltoztatta a stratégiát, mindkét pilótát kihívva egy második kerékcserére, amely során közepes keveréket kaptak.

    A mezőny első feléből így Leclerc volt az egyetlen, aki kitartott az egy kiállás mellett, s tizenöt körrel a vége előtt őrizte is a harmadik helyet a nyomában lévő Norrisszal és Sainzcal szemben – ebben a csatában pedig a spanyolé volt a stratégiai előny, akinek gumijai tíz körrel újabbak voltak, mint két riválisának autóján. Norris egy elfékezése után Sainz le is vadászta korábbi csapattársát a célegyenesben, majd Leclerc nem is védekezett ellene, miután a rádión figyelmeztették, hogy a Norris elleni csatára figyeljen.

    Bár az időmérő után Pérez még remélte, hogy a versenyen is ott lehet Verstappen nyomában, a holland végül könnyedén, tizenkét másodperces előnnyel nyerte meg a Japán Nagydíjat, melbourne-i kisiklása után visszatérve a dobogó tetejére. A Red Bull idén harmadszor ünnepelhetett kettős győzelmet, a harmadik helyezett Sainz pedig továbbra is minden futamon dobogóra állt, amelyen elrajtolt.

    Leclerc végül tartani tudta Norrist a negyedik helyért, Alonso már nagyobb lemaradással lett hatodik, mögötte pedig az utolsó körökre megérkezett Piastri nyakára Russell, aki az utolsó kör kezdetekor az ausztrál egy apró hibáját kihasználva át is vette a 7. helyet. Hamilton a kilencedik pozícióval csak két pontot szerzett.

    Az utolsó pontszerző hely Cunoda Jukié lett, miután hazai pályán a 10. helyre vezette az RB-t.

    A Japán Nagydíj végeredménye:

  • A mozgássérült Wickens a Nordschleife leggyorsabb pontján szenvedett újabb csúnya balesetet

    A mozgássérült Wickens a Nordschleife leggyorsabb pontján szenvedett újabb csúnya balesetet

    Ijesztő baleset történt szombaton a Nordschleifén zajló hosszútávú versenyen, amikor Robert Wickens elveszítette az irányítást kézi vezérlésű autója felett a Döttinger Höhe végén.

    A most 35 éves Wickens egykoron még az európai versenyszféra kiválóságaként az F1-es lehetőséget hajszolta, de végül csak tesztekig jutott a királykategóriában, így végül az IndyCarban talált otthonra. Életét és karrierjét azonban végzetesen megváltoztatta egy baleset a 2018-as poconói versenyen, amelyen gerincsérülést szenvedett és kerekesszékbe került. Bár a lábainak mozgását hosszú rehabilitáció során valamelyest visszanyerte, képes lábra állni, ám továbbra is a székhez van kötve, a versenyzésben pedig – amihez visszatért – átalakított kormányon kézi vezérléssel kezeli a gázt, a féket és a kuplungot is.

    Wickens a Bryan Herta Autosport színeiben túraautóversenyeken indult az elmúlt két évben, tavaly pedig bajnok is lett az amerikai Michelin Pilot Challenge TCR-kategóriájában egy Hyundaijal.

    A kanadai ezen a hétvégén a kizárólag nordschleifei hosszútávú versenyekkel operáló NLS idénynyitó négyórás futamán állt rajthoz a Hyundaijal, amin Mark Wilkinsszel osztozott, ám a pálya leggyorsabb egyenesének, a Döttinger Höhének a végén balesetet szenvedett, a hírek szerint az autója átrepült a szalagkorláton.

    A Bryan Herta Autosport szombat délután nem sokkal fél öt körül adta ki közleményben, hogy Wickens a verseny féltávjánál balesetet szenvedett, de eszméleténél volt, amikor kórházba szállították. Fél órával később már meg is jöttek az eredmények a vizsgálatokról, amelyek szerint a kanadai nem szerzett komoly sérüléseket, de elővigyázatosságból éjszakára a kórházban maradt.

    Hamarosan maga Wickens is kiadott egy közleményt, amelyben biztosította az érte aggódókat, hogy készen áll a visszatérésre: „Jól érzem magam, de a hétvége alatt pihenek egy kicsit a kórházi személyzet felügyelete mellett. Már alig várom, hogy újra munkába álljak és visszatérjek a pályára a BHA-val.”

  • Verstappen szerint nem lenne jó ötlet, ha a Red Bull leigazolná Alonsót

    Verstappen szerint nem lenne jó ötlet, ha a Red Bull leigazolná Alonsót

    Az idén rendkívül korán beindult átigazolási találgatások forgatagában Max Verstappen beszélt arról, hogy szerinte milyen versenyzőt kellene leszerződtetnie a Red Bullnak, és reagált a rá a hálóját kivető Toto Wolff nyilatkozatára is.

    A 2025-ös pilótapiac még számos permutáció szerint alakulhat, a mozgások irányát pedig elsősorban az határozza majd meg, hogy hány ülés szabadul fel a Red Bullnál. Bár Verstappen 2028-ig szóló szerződéssel rendelkezik, az elmúlt két hónapban sokat lehetett hallani arról is, hogy az istállónál folyó hatalmi harc akár idő előtti távozásra is sarkallhatja a hollandot – főleg úgy, hogy a jelek szerint Christian Horner megerősödve jött ki belőle. Sergio Pérez szerződése lejár az év végén, ám éppen most kapott hízelgő szavakat a feljavult teljesítménye miatt Helmut Markótól.

    A Red Bull szerint Pérez most kezdte el félteni a helyét, ezért javult fel

    A Red Bullnál jelen állás szerint szélsőséges esetben akár mindkét ülés felszabadulhat, de az is lehet, hogy jövőre is változatlan marad a felállásuk. Fernando Alonso mindenesetre a sajtóértesülések szerint aktívan érdeklődik a mezőny legerősebb csapatánál esetlegesen számára megnyíló lehetőség iránt, ami nyomós okot adna számára ahhoz, hogy még további néhány évvel meghosszabbítsa F1-es karrierjét.

    Verstappen azonban a limburger.nl-nek adott interjújában elmondta, nem tartaná jó ötletnek Alonso leigazolását – no persze nem azért, mert a kiemelt státuszát féltené a spanyoltól.

    „Nem érdekel, hogy ki lesz a csapattársam, és ezt a csapattal is közöltem. Mindig hiszek magamban, és úgy gondolom, hogy bárkit le tudok győzni. De ha engem kérdeznek, szerintem furcsa lenne leigazolni egy 42 éves versenyzőt, hiszen a Red Bull hagyományosan mindig kiképezte a saját fiatal versenyzőit. Sergio leigazolásával is már szakítottak ezzel a szokással, egy 42 éves versenyző pedig végképp ezt jelentené. Jól kijövök Fernandóval, szóval nem erről van szó, csak a csapat jövőjét tartom szem előtt. De persze a csapat dönt arról, hogy ki hol vezessen” – magyarázta Verstappen.

    Toto Wolff, a Mercedes csapatvezetője már beszélt arról, hogy tartott informális egyeztetéseket Verstappenékkel a Red Bullnál kialakult helyzetről és a holland esetleges elérhetővé válásáról. A háromszoros világbajnok azt mondja, noha a régi feszültségeket (amelyek egyrészt a sárdobálástól sem mentes 2021-es bajnoki évből eredeztethetőek, másrészt 2014-ből, amikor helyettük a Red Bullt választotta) már szőnyeg alá söpörték, ám a versenyképessége miatt nem tartja vonzó opciónak a Mercedest.

    „Megértem, miért mondja ezt, nem hagyhat engem figyelmen kívül – mondta Verstappen Wolff azon nyilatkozatára, amelyben egyértelműen kijelentette, hogy le akarja őt igazolni 2025-re. – A múltban, még mielőtt a Red Bullhoz csatlakoztam volna, már voltak egyeztetéseink a Mercedesszel. Akkor lefektették, hogy milyen lépéseken kell végigmennem, hogy sikeres legyen. Azt hiszem, azóta már megmutattam, hogyan kell csinálni. Megértem, hogy engem akarnak az autójukba.”

    Az igaz, hogy pár évvel ezelőtt még nagyobb feszültség volt köztünk a Mercedesszel, de mindkét fél túl tud lépni ezen. Ezzel viszont még nem azt akarom mondani, hogy máshol szeretnék vezetni. Ráadásul nem a Mercedesé a leggyorsabb autó jelenleg, azzal továbbra is a Red Bull rendelkezik.”

    Így forgolódik Verstappen, Alonso és Sainz a Red Bull–Mercedes–Aston Martin-háromszögben

  • Átvészelte a szívműtétet Hamilton korábbi csapattársa, de még messze a vége

    Átvészelte a szívműtétet Hamilton korábbi csapattársa, de még messze a vége

    Nemrég beszámoltunk arról, hogy Heikki Kovalainennek szívproblémák miatt komoly kockázatokkal járó műtétre kellett befeküdnie. A finn a beavatkozás óta most először adott állapotjelentést.

    Kovalainen 2007 és 2013 között versenyzett az F1-ben, de dobogóesélyes autót csak első éveiben vezethetett, s a McLarennel a 2008-as Magyar Nagydíjon a győzelmet is sikerült begyűjtenie, miután Felipe Massa Ferrarijának motorja az utolsó körökben felmondta a szolgálatot.

    A finn azóta elsősorban Japánban versenyzett, bajnok lett a Super GT-ben, az elmúlt években pedig az ország ralibajnokságának lett állandó résztvevője. Idén azonban hiányzik a nevezési listákról, s nemrég kiderült, hogy ennek hátterében egészségügyi problémák állnak.

    A 42 éves versenyző nemrég átesett a nyitott szívműtéten, s most a közösségi oldalain közzétett videóban mesél részletesen az állapotáról és a történtekről. Mint mondja, a beavatkozás a lehető legjobban sikerült, arról azonban még nem beszélt, hogy visszatérhet-e valaha a versenyzéshez – a hosszú gyógyulási szakasz végén lehet csak ezzel kapcsolatban tisztán látni.

    „Ahogy néhányan talán már láttátok is a hírekben az elmúlt hetekben, aortatágulattal diagnosztizáltak az elmúlt év végén – kezdte Kovalainen. – Ez volt az oka annak, hogy semmilyen ralin vagy bármilyen más eseményen nem tudtam részt venni a tél folyamán. Az elmúlt hónapokban végigvettük az orvosaimmal, hogy milyen lehetőségeim vannak, és végül a műtét mellett döntöttünk. Az operáció a múlt héten zajlott le a Tamperei Egyetemi Kórház szívsebészetén. Nyitott szívműtétről volt szó, szóval örökké hordozni fogom a nyomát a mellkasomon.”

    „A műtét jól sikerült, pontosan azt tudták végrehajtani, amit terveztünk. Kivágták az aorta kitágult részét és egy mesterséges elemet tettek be a helyére. Minden jól ment, de mivel ez egy komoly műtét volt, az azt követő néhány napban még elég ramatyul éreztem magam. Azóta viszont már sokat javult a helyzet, így már itthon folytatom a felépülést.”

    „A kilátások egészen jók. Lehetséges a teljes felépülés és az erőnlétem teljes visszanyerése, de majd csak az idő fogja megmondani, hogyan alakul minden. A becslések viszont egyelőre jó előjeleket mutatnak, aminek örülök. Addig is folytatom a gyógyulást, remélhetőleg hamarosan kimehetek és fokozatosan egyre több mindent csinálhatok. Mindenekelőtt időt kell hagynom a mellkasi csontnak, hogy begyógyuljon, de ha minden jól megy, utána visszatérhetek a megszokott napi rutinjaimhoz.”

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Heikki Kovalainen (@heikkikovalainen) által megosztott bejegyzés

  • A Red Bull szerint Pérez most kezdte el félteni a helyét, ezért javult fel

    A Red Bull szerint Pérez most kezdte el félteni a helyét, ezért javult fel

    Sergio Pérez a második rajthelyre kvalifikált a Japán Nagydíjon, ami hosszú idő óta a legjobb időmérős szereplése. A mexikói úgy érzi, visszatért önbizalma révén akár a futamon is felveheti a harcot Max Verstappennel.

    Pérez mindössze 66 ezreddel maradt el Verstappentől és a rajtelsőségtől a szuzukai időmérőn, ezzel pedig olyan magasságokba jutott, ahol egy éve nem járt, ugyanis a tavaly tavasszal, a Miami Nagydíjon szerzett pole-ja óta nem kvalifikált az első sorba (noha Spában Verstappen büntetése miatt végül másodikként rajtolt).

    A mexikói idén eddig látványos hibák nélkül vezet, ami szöges ellentétben áll a tavalyi szezon második felében látott formájával, amikor a gyenge időmérők mellett a futamon is sorozatosan keveredett zűrökbe. A tavaly szeptemberi Japán Nagydíjon a Kevin Magnussennel való ütközés jelentette számára a futam végét, miután lehetetlen pozícióból próbált bebújni a Haas mellé.

    „Mindenki emlékezhet, hogy tavaly itt hét tizeddel voltam elmaradva Max mögött, és a balansz szempontjából ez volt a legnehezebb hétvégém – nyilatkozta Pérez a mostani második helye után. – Idén azonban sokkal jobban festenek számomra a dolgok, kezd visszatérni a bizalmam az autóban. A világon semmi más nem fogható ahhoz az érzéshez, mint amikor Szuzukában jó az autó balansza, így ezt a napot nagyon élveztem. Max és én azonos szinten vagyunk egész hétvégén, szerintem holnap is közel leszünk és harcolni fogunk egymással.”

    Perez, Red Bull
    Fotó: Clive Mason/ Getty Images / Red Bull Content Pool

    Később, a sajtótájékoztatón a mexikói arról is beszélt, minek köszönhető, hogy sikerült maga mögött hagyni a tavalyi sötét időszakot.

    „Ahogy Carlos mondaná, többé nem próbálunk meg feltalálni dolgokat – utalt Carlos Sainzra, aki egy elhíresült 2022-es silverstone-i rádióüzenetében kérte arra a csapatát, hogy ne találjanak ki mindenféle dolgokat, amikor nyomást helyeznek rá hátulról (mindketten a „stop inventing” kifejezést használták).

    „Amikor tavaly megérkeztünk ide, olyan szakaszban jártunk, ahol már egyszerűen semmi nem működött. Olyan spirálban voltunk, ahol csak a saját farkunkat kergettük. Túl sokat állítgattuk az autót, de most sokkal jobb alappal rendelkezünk.”

    Persze tavaly csak Pérez és szerelőcsapata voltak ilyen mélyponton, hiszen eközben Verstappen sorozatban szállította a győzelmeket a másik autóban. Idei teljesítménye azonban a Red Bullon belül sem maradt észrevétlenül, Helmut Marko főtanácsadó pedig ennek okát abban látja, hogy a mexikóira inspiráló nyomást helyez az év végén lejáró szerződése. Az osztrák szerint a Lewis Hamilton által idén korán mozgásba hozott pilótapiac miatt idén nekik is a megszokottnál korábban le kell rendezniük a pilótaügyeket.

    „A vártnál jobban teljesített, különösen a tavalyi szörnyű hétvégéje után. Hihetetlen mértékben fejlődött, az első szektor kanyarjaiban pedig tartotta a lépést Maxszel” – mondta Marko Pérezről az Autosportnak.

    Pérez megszorongatta Verstappent, de a holland Szuzukában is folytatta hibátlan időmérős sorozatát

    „Láthatjuk, hogy meg tudja csinálni. Ebben talán az is szerepet játszik, hogy a jövő évi szerződés forog konckán. Idén már jóval korábban előtérbe került ez, mint az megszokott, és a jelek szerint ez nagyon motiválóan hat rá.”

    „Hagyományosan áprilisban még egyáltalán nem beszélgetünk a pilóták szerződéséről. Idén valamiért minden jóval korábban kezdett el mozogni, de számunkra ez még túl korai. Egy kicsit még várni fogunk, mielőtt meghoznánk a döntést.”

    A Red Bullnál mindenesetre könnyen összetettebb lehet a pilótakérdés annál, mint hogy megtartják-e Pérezt, hiszen egyelőre Verstappen (és Marko) maradási szándékai is kérdésesek az idei szezonon túl – a Mercedes már be is jelentkezett a holland szolgálataiért. A Milton Keynes-ieknek mindenesetre bőven lehet válogatási lehetőségük, hiszen elérhetővé válik Fernando Alonso és Sainz is – utóbbi spanyol kapcsán Marko most elismerte, számításba veszik annak lehetőségét is, hogy visszatérjen a Red Bull családjába.

    Wolff: Verstappen és a Mercedes házasságának meg kell történnie