Szerző: Bognár Viktor

  • Dobogóra vonatozta magát Michelisz Marrakesben, de csökkent a pontelőnye

    Dobogóra vonatozta magát Michelisz Marrakesben, de csökkent a pontelőnye

    A harmadik helyről rajtolva ugyanebben a pozícióban is ért célba Michelisz Norbert a TCR World Tour idei második versenyhétvégéjének első futamán, a marrakesi versenypályán.

    A TCR csúcssorozata 2019 után tért vissza a korábban gyakran látogatott marokkói pályára – amelynek viszont a korábbiakhoz képest most egy rövidített, mindössze hat kanyarból álló vonalvezetését használta a mezőny.

    Az első, vallelungai forduló mindkét versenyét a Hyundai nyerte Michelisz és Néstor Girolami révén, így a dél-koreai márka autói kapták a legnagyobb ballasztot erre a hétvégére. Michelisz és Girolami így is képesek voltak a második sorba kvalifikálni, csak két Lynk & Co előzte meg őket: a 0:49,6-os idővel pole-t szerző Yann Ehrlacher, valamint Santiago Urrutia.

    A rajtnál a két Lynk & Co igyekezett lezárni az utat a falakkal szegélyezett célegyenesben, így az első kanyar után megmaradt az Ehrlacher, Urrutia, Michelisz, Girolami sorrend… és a 36. kör végére is, hiszen a Hyundaiok nem tudtak támadási közelségbe kerülni az előzés szempontjából egyébként sem könnyű pályán. A kevés pozíciócsere egyikeként Mikel Azcona felhozta a harmadik Hyundait az ötödik helyre, miután megelőzte John Filippit, míg mögöttük Esteban Guerrieri maradt alul a másik két Lynk & Cóval szemben.

    Ehrlacher a pole és a győzelem párosával 45 pontot zsákolt, ezzel a hétvége előtt a tabellán elfoglalt 8. helyéről a 2.-ra ugrott fel, közvetlenül Michelisz mögé. A magyar versenyzőnek a harmadik rajthely és a dobogó összesen 30 pontot ért, így most 91-gyel őrzi a vezetést a bajnokságban, 9 egységgel előzve meg a franciát.

    A második futamot szintén még szombaton, 16:30-as kezdettel lebonyolítják. Ezen Michelisz a 8. helyről rajtol majd. A pole-ból Ma Csinghua indul, mögüle Guerrieri, valamint a karrierje során többször is balhés magatartásával kitűnő Dusan Borkovic, aki idén a TCR Europe-ban fut teljes szezont, de ezen a hétvégén vendégszereplője az elit mezőnyének.

  • Dőlnek a dominók a Red Bullnál, repkednek az önéletrajzok a paddockban, állítja a McLaren főnöke

    Dőlnek a dominók a Red Bullnál, repkednek az önéletrajzok a paddockban, állítja a McLaren főnöke

    Adrian Newey csak az első tagja lehetett annak a dominósornak, amely a tervezőzseni távozásával elkezd dőlni – állítja Zak Brown, a McLaren vezérigazgatója, aki más Red Bull-szakemberektől érkezett megkeresésekkel támasztja alá kijelentését.

    Amióta februárban a nyilvánosságba is berobbant a Red Bull hatalmi belviszálya, esélyesnek tűnt, hogy a csapat elveszítheti néhány kulcsfiguráját. Emiatt Brownt nem is érte váratlanul, hogy a héten Newey bejelentette a címvédő csapattól való távozását, a McLaren első embere szerint pedig a Red Bull felbomlása még csak most kezdődik.

    „Hogy meglepődtem-e? Hat hónappal ezelőtt meglepődtem volna. De tudva, hogy mi minden történt a szezon kezdete óta, és jól ismerve Adriant és az értékrendjét, nem lep meg, hogy továbbáll” – idézi Brownt az Autosport.

    „Szerintem eléggé destabilizáló, ami náluk folyik. Eldőlt az első dominó, ami – kiindulva abból, hogy mennyi önéletrajz repked jelenleg – szerintem koránt sem az utolsó.”

    Newey: Fáradt vagyok, nincs tervem

    Hogy Newey hol fog kikötni, miután 2025 tavaszán elhagyja a Red Bullt, arról egyelőre csak találgatni lehet, de Brown tudomása szerint már technikai szakemberek is követni készülnek a brit szakember példáját. „Igen, megnőtt a csapattól hozzánk befutó önéletrajzok száma. Adrian minden idők legsikeresebb tervezője, így nem csak a technikai szakértelmét viszi egy csapathoz, hanem másokat is vonz, akik az ő oldalán szeretnének dolgozni.”

    Brown megjegyzése után a Red Bull reagált is az elhangzottakra, közleményük szerint a csapatnál semmiféle dominósortól nem tartanank.

    „Az elmúlt néhány hónapban a csapatunk technikai vezetőinek mindegyike hosszú távú szerződéssel kötelezte el magát a Red Bull Racing mellett. Nem tudjuk, Zak milyen önéletrajzokról beszél, de semmilyen jelentős veszteségre nem számítunk, és különösen olyan dominóhatásra nem, amiben Zak bízik” – idézi a Milton Keynes-i istálló közleményét a racingnews365.

  • A Ferrari festése a különleges? Ricciardo csapata a szivárvánnyal kelt versenyre Miamiban

    A Ferrari festése a különleges? Ricciardo csapata a szivárvánnyal kelt versenyre Miamiban

    A Miami Nagydíj előtt új, egyszeri festést mutatott be a Red Bull kisebb csapata, az RB, amelynek színeit azok sokasága és átmenetei miatt elég nehéz felsorolni. Inkább vessen rá mindenki egy pillantást alább!

    Miközben fehér-kék alapszínét megtartotta, az autó több szegletébe a sárgából a lilába tartó színátmenet került, ezáltal egészen tarkává, szivárványszerűvé téve Daniel Ricciardo és Cunoda Juki hétvégi munkaeszközét. Hogy segítsen a beazonosításban, a csapatnak van is rá saját neve: ez a „kaméleon festés”. Egyáltalán nem véletlen egybeesés, hogy a faenzai istálló egyik névadó szponzorának, a Cash Appnak is pont van egy kaméleon nevű bankkártyatípusa.

    Az új külső leleplezését a nyilvánosság előtt, Miami Wynwood körzetében tartották, amely a street art jellegzetes helyszíne a városban. Az RB ügyvezető igazgatója, Peter Bayer azt ígéri, a csapat több hasonló pályán kívüli eseményt is tervez még idén, ezzel próbálja megkülönböztetni magát a Red Bulltól és önmaga előző inkarnációtól, na meg lecsapni arra a közönségre, amelyre mindenkinek fáj a foga: a fiatalokra.

    „A februári Las Vegas-i bemutatónk óta nagy lépéseket tettünk, és egy izgalmas utazásra invitáljuk a rajongókat – idézi Bayert az Autosport. – A partnereinkkel való egyeztetéseink egyik fő témája, hogy egy új, fiatalabb közönséget célzunk meg, akiket a közösségi médián keresztül tudunk megszólítani. Persze a hangsúly a versenyzésen van, amit nagyon komolyan veszünk, ugyanakkor viszont értékesnek is akarjuk láttatni a csapatot, amely szórakoztatni is képes.”

    Ennek egyik lépéseként a hétvégi Miami Nagydíj három napján tehát Ricciardo és Cunoda egy kaméleonszerű autóval fog kitűnni a mezőnyből – a külsejével egész biztosan.

    Szerdán a Ferrari is ideiglenes festést mutatott be Miamira – ők csak két színt kombináltak össze, de egy mindig piros autótól már ez is egészen izgalmas húzás.

  • Nem feltétlenül lesz valósághű a Senna-sorozat, amely főszereplője egy év alatt már a második F1-es pilótát alakítja

    Nem feltétlenül lesz valósághű a Senna-sorozat, amely főszereplője egy év alatt már a második F1-es pilótát alakítja

    A Netflix közzétette új F1-es sorozatának előzetesét, amelynek történetét Ayrton Senna élete és karrierje inspirálta.

    Premierdátum még nincs, de a szolgáltató ígérete szerint még az idei évben elérhetővé válnak a Senna címet kapó limitált sorozat epizódjai. A limitált sorozat olyan, általában nem túl sok részből álló szériát jelent, amely egy előre meghatározott történetet mesél el, rendelkezik konkrét lezárással, vagyis a legtöbb sorozattervvel ellentétben nem is készülhet hozzá folytatás. Senna életét ismerve persze, amely éppen 30 évvel ezelőtt a San Marinó-i Nagydíjon történt tragikus balesettel ért véget, egy már kerek történettel rendelkezik a világ, amit most az évforduló alkalmából – meg az F1 iránti megnövekedett érdeklődés apropóján – szélesebb közönséggel is megismertetnének.

    A Senna-sorozat készítői azt ígérik, hogy a brazil versenyző pályán és azon kívüli életét is bemutatják, viszont a leírás szerint az írói szabadság adta lehetőségekkel élve, vagyis nem feltétlenül a valóság pontos bemutatása a cél: „A még idén érkező új limitált sorozatot minden idők legjobb brazil F1-es pilótájának élete, karrierje és kapcsolatai inspirálták” – hirdetik a Sennát.

    Az előzetes képei alapján Senna 1988 és 1993 között tartó mclanrenes időszaka lesz a sorozat középpontjában, amelyek a brazil pilóta nemcsak legsikeresebb, de legturbulensebb évei is voltak – köszönhetően az Alain Prost elleni, először csapaton belül, majd már azon kívül zajló rivalizálásának. A Professzor karaktere szintén szerepelni fog a szériában.

    Érdekesség, hogy Sennát az a szintén brazil Gabriel Leone fogja alakítani, akit nemrég már egy másik Forma-1-es pilóta megszemélyesítőjeként is láthattunk a filmvásznon. A tavaly decemberben bemutatott Ferrari című filmben ő játszotta Alfonso de Portagót, Enzo Ferrari egyik legmegbízhatóbb pilótáját az 1957-es szezonban.

    A Senna előzetese:

  • Megjöttek a képek: bekékült és új nevet is kapott a Ferrari, de túlzásokba azért nem esett

    Megjöttek a képek: bekékült és új nevet is kapott a Ferrari, de túlzásokba azért nem esett

    Ahogy ígérte, valóban új festéssel rukkolt elő a hétvégi Miami Nagydíjra a Ferrari. A csapat szerdán le is leplezte a módosított színösszeállítású külsőt, amelyen már a frissen megszerzett névadó szponzor is feltűnik.

    A Ferrari néhány napja már világoskék külső ígéretével csigázza követőit, és az már ki is derült, hogy Charles Leclerc és Carlos Sainz hétvégi szerelése tényleg teljes egészében pirosról kékre változik.

    https://twitter.com/ScuderiaFerrari/status/1785655531450806542

    Az autón is megjelent ez a színséma, de persze a tradicionális Ferrari-vörös azért nem változott át teljes egészében kékre: az új szín viszont az autó szinte minden szegletén megtalálható az első- és hátsó vezetőszárnytól a kerékfedőkön át a halóig.

    A múlt héten két különálló, kékítéssel kapcsolatos hír is megjelent a Ferrariról: az egyik a speciális festés a miami hétvégére, a másik pedig a HP névadó szponzorként való érkezése. Végül ráadásul ez a két esemény egybeesett, hiszen a HP matricái is már ettől a hétvégétől megjelentek az autókon, a két betű pedig bekerült a csapat hivatalos nevébe is, ami mostantól Scuderia Ferrari HP.

    A festés tehát egyszeri és csak az előttünk álló hétvégére szól, a HP viszont hosszú távon marad – hogy mennyi kékség marad kék-fehér logójú szponzor miatt végül a Ferrarin, az viszont alighanem majd csak a rákövetkező versenyhétvégén, az Emilia-romagnai Nagydíjon derül ki.

  • Még mindig kaszálnak a nevével, beperli a csapatot korábbi főnöke

    Még mindig kaszálnak a nevével, beperli a csapatot korábbi főnöke

    Günther Steiner jogi eljárást indít a tavalyi év végéig őt alkalmazó csapat, a Haas ellen: az ok pénzügyi juttatások elmaradása, valamint népszerűségének folytatódó használata.

    Steiner távozásának körülményeiben alapvetően nem volt semmi visszás: az olasz-amerikai csapatvezető szerződése lejárt a Haasnál 2023 végén, amely istállót nyolc éven át vezetett, a tulajdonos Gene Haas pedig úgy döntött, nem hosszabbítja azt meg, és Komacu Ajao kinevezésével szemléletváltást honosít meg a csapat élén a hosszú ideje elmaradó teljesítményjavulás reményében.

    Steiner azonban most a Haas kannapolisi főhadiszállását is magában foglaló államban, Észak-Karolinában, a mecklenburgi bíróságon keresetet nyújtott be korábbi csapata ellen. A jogi lépésnek két oka van: az egyik, hogy az Autosport által látott dokumentumok szerint a csapat nem fizetett ki bizonyos jutalékokat Steiner számára szerződésének utolsó három évében, 2021-től kezdődően. A dokumentum nem konkretizálja ezen kifizetések mibenlétét, de a brit lap szerint a Steiner által a csapathoz hozott szponzorokhoz köthetők.

    Steiner: Sokan üzentek, hogy jó munkát végeztem

    A másik pont, amelyben Steiner elmarasztalja egykori munkaadóját, az a nevének és imázsának az idei évben is folytatódó használata. A csapatvezető váratlan népszerűségre tett szert az elmúlt években a Netflix F1-es sorozata, a Hajsza a túlélésért által, Steiner szerint azonban nincs rendben, hogy a Haas a menesztése után is használja a nevét a weboldalán és az csapat termékein.

    „A Haas F1 gyakran szerepelt a sorozatban, Mr. Steiner műsorban való jelenléte pedig egyre több és több rajongót vonzott a Haas F1-hez – áll a bírósághoz eljuttatott dokumentumban. – Ez a jelenlét rendkívül értékes volt az induló csapat számára, különösen a bevételi források felhajtásában, amelyek segítségével fenntartotta magát a Forma-1 hírhedten drága világában.”

    „A Haas F1-nek nincs joga használni Mr. Steiner nevét és imázsát a munkaviszonyának megszüntetése után. A Haas F1 nem kompenzálta Mr. Steinert a nevének és imázsának engedély nélküli felhasználásáért.”

    Káromkodásban nem hoz minőségi javulást Steiner utódja

  • Newey megkaphatta az engedményt, elkezdődött az F1 szupercsapatának széthullása

    Newey megkaphatta az engedményt, elkezdődött az F1 szupercsapatának széthullása

    A Red Bull Racing hivatalos közleménye megerősíti és konkretizálja Adrian Newey távozásának körülményeit: a sztártervező még közel egy évig a csapattal marad, de az F1-gyel már nem foglalkozik. 

    „A Red Bull Racing bejelenti, hogy a technikai főigazgató, Adrian Newey távozik a Red Bull Technology Grouptól 2025 első negyedévében – nyit a közlemény. – A mérnök visszalép a Forma-1-es tervezési feladatoktól, hogy a Red Bull első hiperautójának, az RB17-nek a fejlesztésére koncentráljon. A befejezéséig részese marad ennek az izgalmas projektnek.”

    A közlemény konkrétan nem tér ki rá, de a The Athletic szerint miután Newey 2025 tavaszán befejezi a munkát a Red Bullnál, máris szabadon csatlakozhat egy másik csapathoz – az úgynevezett „kertészkedési szabadságát” ugyanis már most megkezdi azzal, hogy egy évig nem folyik bele az F1-es fejlesztésekbe.

    Hivatalos: Newey távozik a Red Bulltól, lezárul egy nagy korszak

    „Gyerekkorom óta gyors autókat akartam tervezni – kezdte búcsúüzenetét a közleményben Newey. – Az álmom az volt, hogy mérnök legyek a Forma-1-ben, és kellően szerencsés voltam ahhoz, hogy valóra váltsam ezt az álmot. Közel két évtizeden át ért az a megtiszteltetés, hogy kulcsszerepet töltsek be a Red Bull Racing felépítésében, amint újonc csapatból többszörös világbajnokká vált.”

    „Úgy érzem azonban, most eljött a megfelelő pillanat, hogy átadjam a stafétát másoknak, magam pedig új kihívásokat keressek. Addig viszont még előttünk áll az BR17-es fejlesztésének utolsó szakasza, a csapatnál töltött időm maradék részében pedig arra helyezem a figyelmem.”

    „Szeretnék köszönetet mondani a tudásáért, az elhivatottságáért és a kemény munkájáért annak a rengeteg elképesztő személynek, akikkel együtt dolgozhattam a Red Bullnál az elmúlt 18 év során. Megtiszteltetés volt, és biztos vagyok benne, hogy a mérnöki csapat felkészülten állhat neki a jelenlegi szabályrendszer szerint épülő utolsó autó fejlesztésének.”

    Sajtó: Newey és Vasseur Londonban találkoztak, készül a Ferrari új álomcsapata

    „Ami a személyes részt illeti, szeretnék köszönetet mondani a részvényeseknek is, a néhai Dietrich Mateschitznek, Mark Mateschitznek, Chalerm Yoovidhyának a rendíthetetlen támogatásukért a Red Bullnál eltöltött időm során, valamint Christiannak [Horner], aki nemcsak üzleti partneremmé, hanem a családi barátunkká is vált. Szintén köszönettel tartozok Oliver Mintzlaffnak az irányításért, és Eddie Jordannek, közeli barátomnak és menedzseremnek.”

    Bár az elmúlt napokban többen is azt taglalták, a Newey és Horner között megromlott viszony vezetett a mérnök távozásához, a csapatvezető is kiemeli kettőjük barátságát.

    „Az elmúlt 20 év során az összes nagy pillanatunknál Adrian Newey kezében volt a technikai részleg kormánya – mondta a közleményben Horner. – Az ő képzelőereje és zsenialitása 20 szezon alatt 13 bajnoki címhez segített hozzá minket. Kivételes képessége van ahhoz, hogy az F1-en túlról szerzett inspirációit átültesse a versenyautókba, hogy megtalálja az új szabályokban azokat a területeket, amelyekre a leginkább érdemes hangsúlyt fektetni, emellett pedig óriási győzni akarás hajtja, mindezekkel pedig talán még annál is komolyabb tényezővé tette a Red Bullt, mint azt a néhai Dietrich Mateschitz remélte.”

    „Mindezen túl pedig az Adriannel töltött 19 év hatalmas élmény volt. Én már akkor is szupersztár tervezőnek tartottam, amikor a Red Bullhoz csatlakozott, két évtizeddel és 13 bajnoki címmel később pedig egy igazi legenda. A barátomnak tekintem, és örökké hálás leszek neki mindenért, amivel hozzájárult ehhez a partnerséghez. A Milton Keynes-i gyár falai visszhangozni fogják a hagyatékát, az RB17-es sportautó pedig illő lenyomata lesz a velünk töltött idejének.”

  • Sajtó: Newey és Vasseur Londonban találkoztak, készül a Ferrari új álomcsapata

    Sajtó: Newey és Vasseur Londonban találkoztak, készül a Ferrari új álomcsapata

    A héten felgyorsultak az események Adrian Newey körül, a Red Bulltól várhatóan hamarosan távozó tervezőzseni legvalószínűbb következő állomása pedig a Ferrari, amit most a Gazzetta is megerősített.

    Bár hivatalos bejelentés még nem történt, egybehangzó sajtóértesülések szerint biztosra vehető, hogy Newey a Red Bull-lal való szakítás küszöbén áll, miután megromlott a viszonya a vezetőséggel, és elsősorban Christian Horner csapatvezetővel az év elején kirobbant hatalmi belharc nyomán.

    Egyelőre csak találgatni lehet Newey következő lépéséről. A 65 éves szakembert a nagycsapatok mindegyikével szóba hozták már, de a leglogikusabb állomása a Ferrari lehet: az F1 történetének legrégebbi és legsikeresebb istállója, amely egyelőre hiányzik a korábban a Williamst, a McLarent és a Red Bullt is a csúcsra juttató szakember életrajzából, ezen hiányérzetéről pedig korábban már maga is beszélt.

    Az események pedig a jelek szerint ezen egyesülés felé gördülnek tovább: a La Gazzetta dello Sport értesülései szerint a Ferrari csapatvezetője, Frédéric Vasseur kedden nem Miami felé vette az irányt, ahol a hétvégi Forma-1-es verseny zajlik, hanem Londonba repült, ahol este Newey-val találkozott. A lap szerint könnyen lehet, hogy Newey Ferrarihoz szerződését már a Miami Nagydíj utáni héten bejelentik a felek.

    Hogy a szakember mikor kezdhet el valóban dolgozni új csapatánál, az viszont még nem tisztázott, a BBC értesülései szerint jelenleg erről folyik az egyezkedés Newey és a Red Bull között, a 65 éves tervező ugyanis ügyvédei segítségével szeretne engedményt kiharcolni, hogy már a 2026-os, új szabályok szerint épülő autóra is lehessen ráhatása.

    Newey engedményt akar kicsikarni a Red Bulltól?

    Persze még semmi sem végleges, de a Ferrari elmúlt hónapokban folytatott mozgásai arra utalnak, hogy a csapat történetének második francia csapatvezetője összerakni készül a csapat második álomcsapatát. Az 1990-es években Jean Todt hozta az istállóhoz Michael Schumachert, Ross Brawn technikai igazgatót és Rory Byrne tervezőt, akik közreműködésével beköszöntött Maranello történetének legdominánsabb korszaka. Most Vasseurnek már sikerült megszereznie az F1 legsikeresebb versenyzőjét, Lewis Hamiltont 2025-re, ha pedig ehhez a gépezethez a legnagyobb elismertséggel rendelkező mérnök is csatlakozik, akkor a kulcsszereplők legalábbis ismét rendelkezésre fognak állni egy újabb fényes korszakhoz.

    A Ferrari sokszor befürdött, Newey érkezése sem tűnik garanciának a sikerre

  • Szerencséje volt az esővel, de az F1 szerint ez is azt igazolja, hogy még több sprintre van szükség

    Szerencséje volt az esővel, de az F1 szerint ez is azt igazolja, hogy még több sprintre van szükség

    A sanghaji péntek és szombat izgalmai tovább erősítették Stefano Domenicalit azon hitében, hogy több sprinthétvégére van szüksége az F1-nek. Ezzel az eső miatt eseménytelen szabadedzések számát is csökkentenék.

    Viszonylag eseménydús időmérővel és futammal mutatkozott be a Kínai Nagydíjon a sprintversenyes hétvégék új lebonyolítása, amely kizárólag a menetrend felépítésében hozott változást az előző évhez képest. Bár a hétvégén kissé korábbra tolt sprintesemények magukban hordozzák annak veszélyét, hogy csökkentik a sprintekre irányuló figyelmet, hiszen péntek délután immár „csak” a rövid időmérőt rendezik, a rövid verseny pedig egy nézői szempontból nem ideális idősávba, szombat délelőttre került, ám Sanghajban az időjárás gondoskodott arról, hogy a sprint eseményei is szolgáltassanak beszédtémát: a kvalifikáció végére megérkező eső felbolygatta a rajtsorrendet az első tízben, ami a megszokottnál nagyobb átrendeződést vont maga után a verseny 19 körére.

    A Forma-1 vezetői számára a betételem 2021-es bevezetése óta fontos, hogy a sprintek elérjék céljukat a nézők bevonzása terén, vagy legalábbis egy-egy érdekes momentumot megragadva lehessen ezt kommunikálni róluk, így Stefano Domenicali vezérigazgatót Sanghajban elégedettséggel töltötték el az eső által megbolondított sprintfejlemények, s a Racefans szerint Sky kérdésére gyorsan rávágta, több ilyen kibővített hétvégére lenne szükség.

    „Miért is ne? – mondta Domenicali, aki korábban már nyolcban határozta meg a sprintek szerinte egy szezonban ideális számát, míg idén hat ilyet tartalmaz a naptár. – Szerintem ez nagyszerű dolog, mert minden napra feszültséget tartogat. Meg fogjuk ezt vitatni a későbbiekben, de egyelőre várjuk meg, hogyan alakul az idei többi sprint.”

    Alonso szerint nem kellett volna elindulnia a sprinten, az tette tönkre a versenyét

    „A mostani sprint időmérője elképesztő körülmények között zajlott, amely miatt sokat voltak a pályán az autók. Ez pedig emlékeztetett minket azon kötelességünkre, hogy minden napra valamilyen akciót kell vinnünk a pályára. Ezzel a helyszínre kilátogató nézőinket is megtiszteljük, akik jól akarnak szórakozni.”

    Az F1 hosszú ideje megoldatlan problémája, hogy ha egy szabadedzésen elered az eső, az egy óra gyakran minimális esemény mellett pereg le, hiszen ha a hétvége további részére száraz idő van kilátásban, akkor a versenyzők feleslegesnek tartják a körözést, ha viszont további csapadék várható, akkor a gumikkal spórolnak. A Japán Nagydíj második szabadedzésén már idén is kaptunk ízelítőt ebből, Domenicali célzása szerint pedig jelen helyzetben legkönnyebben azzal lehet garantálni, hogy a versenyzők vizes pályán is kihajtsanak és mindent beleadjanak, ha szabadedzések helyett téttel rendelkező eseményeket tartanak. Ebben pedig fontos szerepet játszanak a sprinthétvégék, amelyek két edzést is izgalmasabb elemre cserélnek.

    „Ez nem jó azoknak, akik eljönnek, hogy megnézzenek minket – mondta Domenicali az elmosott edzésekről. – Biztos vagyok benne, hogy ez a csapatok is megértik, így megoldást kell találnunk.

    Így lövi lábon magát folyamatosan a sprintversenyekkel az F1

  • Önzőség és egó is kellett ahhoz, hogy Hamilton elhagyja a Mercedest, véli Ecclestone

    Önzőség és egó is kellett ahhoz, hogy Hamilton elhagyja a Mercedest, véli Ecclestone

    Az F1 korábbi vezetője, Bernie Ecclestone biztos benne, hogy csapatvezetői korszakában ő sohasem szerződtetett volna egy Lewis Hamiltonhoz hasonló egyéniséget, akinek túlságosan nagy beleszólása van a csapata életébe.

    A Forma-1-es pilótapiacot az évszázad egyik legnagyobb átigazolási híre, Lewis Hamilton 2025-ös ferraris szerződése hozta mozgásba idén igen korán, a brit pilóta nagy döntéséről pedig a sportot 2016 végéig irányító Bernie Ecclestone-nak is megvan a véleménye: a brit üzletember szerint a tény, hogy Hamilton Wolff háta mögött egyezett meg és egy évvel előre nyilvánosságra hozta az elszerződést, annak jele, hogy a felek között nem volt meg az általuk hangoztatott kölcsönös bizalom.

    „Nagyon-nagyon furcsa lépés volt. Toto túlságosan is megbízott benne, és önös érdekből kerültek túl közel egymáshoz. Szerintem még sohasem létezett olyan kapcsolat, amelyben a két fél egyformán megbízhatott egymásban – és nyilvánvalóan ez sem volt olyan, hiszen az egyik fél lelépett” – idézi Ecclestone-t a racingnews365.

    A 93 éves üzletembernek abban is vannak kételyei, hogy a Ferrari – amely az F1-en is túlmutató együttműködést ajánlott, és Hamilton más projektjeit is támogatni fogja – valóban olyan jó üzletet kötött volna a jövőre 40 éves világbajnok leigazolásával. „Az emberek azt gondolják, hogy zseniális húzás volt részükről a megszerzése, de szerintem az egó is szerepet játszott benne. Fred [Vasseur] már régóta ismeri őt, John Elkann szempontjából pedig egy kicsit az egóról is szólt, hogy megszerezze az egyik legjobb Forma-1-es versenyzőt – sokak véleménye szerint a legjobbat.”

    Ecclestone, aki 1971 és 1988 között a Brabham tulajdonosa és csapatvezetője volt, elmondása szerint a maga idejében biztosan nem igazolt volna le egy Hamilton igényeivel rendelkező pilótát.

    „Túl nehezen kezelhető, szükségtelenül nehéz eset. Egy kicsit az ő kezében van az irányítás a Mercedesnél. Toto megengedte ezt neki, hogy boldog legyen és megtarthassa. Én sohasem kezeltem így a versenyzőimet, és ennek ellenére is máig jó barátaim. Nem akartam olyan kapcsolatokat kialakítani, hogy ugranom kelljen, ha valaki más azt kéri. Mindig azt csináltam, ami szerintem a helyes volt” – fogalmazott Ecclestone.

    Vasseurnek van egy sejtése, Leclerc és Hamilton közül ki fogja segíteni a másikat