Szerző: Bognár Viktor

  • Hideg Ádámnak a rajtok és az újraindítások mentek a legjobban Portimaóban

    Hideg Ádámnak a rajtok és az újraindítások mentek a legjobban Portimaóban

    Az egész hétvégén műszaki gondokkal küzdve is tisztesen helyt állt a Forma-4-es spanyol bajnokság portugáliai Portimaóban rendezett második fordulóján Hideg Ádám. A Cram Motorsport versenyautójával induló magyar tehetség sebességváltó- és motorproblémával együtt is mindhárom futamon javítani tudott az időmérőn elért rajthelyén, így a maga részéről kihozta a maximumot ebből a hétvégéből.

    A Hungarian Motorsport Academy 16 éves versenyzője csaknem 40 fős mezőnyben versenyez a spanyol bajnokságban, ahol több mint 25 újonc – köztük Hideg Ádám – harcol a helyezésekért és a bajnoki pontokért.

    A kaposvári születésű pilóta a versenyek után elmondta, alapvetően tetszik neki a portimaói pálya, amelyen korábban még soha nem indult, így a mezőny túlnyomó részével szemben, akik már teszteltek itt korábban, hátrányban volt. A nehézségek ellenére Hideg Ádám 14., 18. és 23. lett a futamokon.

    „Sajnos nem volt túl sok lehetőségem megszokni és megtanulni a pályát, mert a pénteki szabadedzésen jött az eső, illetve volt egy olyan technikai problémánk, ami miatt volt egy hosszabb kihagyásunk. Nem igazán találtuk a tempót, ezért eléggé hátra tudtuk csak kvalifikálni magunkat az időmérőn” – mondta Hideg Ádám.

    Fotó: Hideg Ádám Média

    „A versenyeken tudtam néhány pozíciót előre jönni, de igazából ott sem volt jó a tempónk. Még az újraindításokból és a rajtokból jól el tudtam jönni, de ha két-három körnél több volt zöld zászlónál, akkor egyszerűen nem volt meg a tempó” – fejtette ki a versenyző.

    „Nyilvánvalóan segített volna egy tesztelési lehetőség, mert itt a szabadedzéseken nem tudtam gyakorolni, így az időmérőre úgy mentem be, hogy valójában nem is tudtam pontosan, hogyan kell itt a gumit bemelegíteni. Voltak más problémák is, és összességében biztosan jó lett volna, ha korábban tudok itt tesztelni, de ez a hétvége most nem csak ezen múlt. A következő pályán, a Paul Ricardon tavaly kétszer is jártam, mentem rajta esőben és száraz körülmények között, ráadásul két márkájú gumival is. Vezetés szempontjából nagyon élvezetes pálya, bár a versenyek ott kevésbé izgalmasak” – nyilatkozta a magyar versenyző.

    Hideg Ádám így az első forduló után az összetett 15. helyén áll, az újoncok külön értékelésében pedig a 10. pozíciót foglalja el.

    A spanyol bajnokság július 5. és 7. között a franciaországi Paul Ricard versenypályán folytatódik.

  • Üres kézzel és milliméterek híján egy csattanással távoztak Montreal esőgumis hősei

    Üres kézzel és milliméterek híján egy csattanással távoztak Montreal esőgumis hősei

    A Kanadai Nagydíj első köreiben váratlanul a Haas két autójára vetült a rivaldafény, Kevin Magnussen ritkán látható magasságokba küzdötte fel magát a mezőnyben – de végül néhány fájdalmas hiba után mégis pontok nélkül maradt a csapat.

    Az eső éppen nem esett, de a pálya még rendkívül vizes volt a montreali futam rajtjának idején, amihez a mezőny nagy többsége az intermediate gumikat választotta – ezeken az első köröket csak fokozott óvatossággal tudta teljesíteni az élmezőny is, de számítottak arra, hogy néhány kör alatt gyorsan feljavulnak a körülmények, így pedig megúszhatnak egy plusz kerékcserét.

    A Haasnál nem így döntöttek. Noha az előrejelzéssel ők is tisztában voltak, a 14. helyről induló Magnussen és a 17. helyről startoló Nico Hülkenberg extrém esőgumikat kapott, bízva abban, hogy meglepetést okozhatnak, a vártnál talán lassabban tisztul le a pálya, illetve hogy talán az eggyel több bokszkiállással együtt is pozíciókat tudnak nyerni.

    A futam elején a taktika remekül működött, a nagyobb vízmennyiség kiszorítására gyártott gumik jobban tapadtak, pilótáik szinte állva hagyták a riválisaikat, Magnussen pedig három kör alatt tíz helyet javított, megelőzte többek között Lewis Hamiltont, Fernando Alonsót és Oscar Piastrit is, s máris a 4. pozícióban találta magát – amilyen magasságokba ritkán jut fel a Haas, különösen önerőből.

    A román miniszterelnöknek fontosabb volt a Kanadai Nagydíj, mint az EP-választás

    Magnussen a 7. kör végén hajtott a bokszba, de sok időt veszített a kerékcserével, szerelői ugyanis még nem álltak készen a fogadására – pedig elmondása szerint nem az ő hirtelen jött ötlete volt a kiállás, ő maga még elodázta volna azt kissé. Innen végül a 14. helyre hajtott ki, vagyis visszafoglalta startpozícióját. Hülkenberg a 7. helyig kapaszkodott fel, ő végül a 12. körben érkezett kerékcserére, s a mezőny hátsó traktusaiba esett – a Haas húzása így bár látványos, de eredménytelen volt.

    „Ahhoz képest, hogy mennyi lehetőséget tartogatott a verseny, nem érzem, hogy a legtöbbet kihoztuk volna belőle, ami elég kiábrándító – kezdte összegzését Magnussen. – Annyi minden történt, hogy kicsit összefolyik, de azt biztos, hogy rengeteg esély kínálkozott, mi pedig pont nélkül távoztunk. Volt egy nagyon lassú és egy közepesen lassú bokszkiállásunk, emellett úgy gondolom, hogy túl korán váltottunk az esőgumikról intermediate-ekre. A verseny elején úgy tűnt, hogy rajta vagyunk valamin, de végül semmit nem tudunk felmutatni.”

    A két Haas végül a 11. és a 12. helyen zárt, a két Alpine-t üldözve, de már éppen a pontzónán kívül. Az elrontott kerékcserék nélkül máshogyan festhetett volna a kép, de végül nem sokon múlott, hogy megint a károkat kelljen felmérnie a csapatnak, hiszen Hülkenberg csak egy hajszállal tudta elkerülni Cunoda Juki RB-jét, ami a japán hibája után az orra előtt csúszott vissza a pályára.

    „Az első tíz kör nagyon jól ment, de aztán a pálya felszáradt, így ismét semmissé lett, amit csináltunk, de persze tudatában voltunk ennek a lehetőségnek. Cunoda megpördülésekor próbáltam reagálni, fékezni és valahogy elkerülni őt, ami valószínűleg csak pár milliméterrel sikerült. Már készültem a becsapódásra” – fogalmazott Hülkenberg, megkönnyebbülve azok után, hogy a Monacói Nagydíj első körében a Haas mindkét autója részese volt a balesetnek.

  • Horner: A visszafejlesztett Red Bull is jobb, mint a továbbfejlesztett Mercedes

    Horner: A visszafejlesztett Red Bull is jobb, mint a továbbfejlesztett Mercedes

    A Kanadai Nagydíjon újabb szópárbajba bonyolódott egymással a Mercedes és a Red Bull – amit a futamhoz hasonlóan utóbbi istálló nyert meg.

    Bár a Red Bull továbbra is vezeti a bajnokságokat, a szezon legelején látott fölénye a többiekkel szemben fokozatosan elillant. A monacói küszködés után Montrealban is hasonló nehézségekre számított a csapat az intenzív kerékvetőhasználat miatt, ami instabillá teszi az autóit.

    A hétvégén beérte tempóban a Red Bull a Mercedes is, hiszen a csapat váratlan rajtelsőséget szerzett Montrealban, amit James Allison technikai igazgató úgy magyarázott, nemcsak ők léptek előre, hanem a Red Bull is hátra, miután nekik nem váltak be legutóbbi újításaik.

    „Úgy tűnik, hogy a fejlesztésük visszafejlesztés lett. Ha egy fejlesztés nem működik, az tényleg megnehezíti egy csapat életét, hiszen elkezd kételkedni az eszközeiben, visszakoznia kell, eközben pedig jelentősen lemarad. Az idő a legjobb barát, az idő elveszítése a legnagyobb ellenség” – szúrt oda még a futam előtt a riválisnak Allison.

    Bár a verseny első húsz körében még Russell vezetett, végül azonban Verstappen kerekedett felül, így Christian Horner csapatfőnök nem is mulasztotta el, hogy visszaszóljon a Mercedesnek.

    Nesze, sánta, itt egy púp! – Pérez büntetést kapott Barcelonára, már Horner is türelmetlen

    „Még a visszafejlesztésünkkel is le tudtuk győzni a fejlesztésüket. Ez a győzelem nagy elégtétel volt” – idézi az Autosport Hornert, aki mindazonáltal elismeri, hogy egyre nagyobb nyomás helyeződik rájuk a riválisoktól.

    +Az elmúlt pár versenyzünk kicsit zűrzavaros volt, de így is megnyertünk az utóbbi háromból kettőt. Pole-t szereztünk Imolában, és itt is azonos kört futottunk a pole-idővel, mindezt egy olyan autóval, amelynek mindkét versenyző érzi a hiányosságait.”

    „Tudjuk, hogy lesznek még később olyan pályák, például Szingapúr, ahol felmerülhetnek hasonló problémák. De enélkül is arra számítunk, hogy a Ferrari, a McLaren, és az ezen a hétvégén felzárkózó Mercedes minden pályán versenyképes lesz. Szóval annak dacára, hogy hat versenyt megnyertünk az eddigi kilencből, folyamatosan csúcsformában kell lennünk, hogy megtartsuk az előnyünket.”

  • A román miniszterelnöknek fontosabb volt a Kanadai Nagydíj, mint az EP-választás

    A román miniszterelnöknek fontosabb volt a Kanadai Nagydíj, mint az EP-választás

    Az autósport és a politika iránt egyaránt érdeklődőknek nehéz döntést kellett meghozniuk vasárnap este, hogy a Kanadai Nagydíj vagy az európai parlamenti választások, illetve adott esetben az eggyel egyidőben zajló helyhatósági választások fejleményeit kövessék-e. Marcel Ciolacu román miniszterelnök szavazata Montrealra ment.

    Bizonyára sokan voltak az Európai Unió állampolgárai közül, akik a hétvége során a Kanadában versenyző F1 és az EP-választások történéseit is nagy érdeklődéssel figyelték, és a futam alatt olykor rá-rápillantottak a választási műsorokra. Számukra szerencsés időzítés volt, hogy a szavazás eredményeit csak több mint egy órával a futam leintése után hozták nyilvánosságra, de a választási verseny érdekeltjei azért jóval nehezebben tudták összeegyeztetni a két eseményt.

    Az F1-es közösséget is bejárta a romániai Antena 3 televíziós csatorna választási műsorának azon jelenete, amikor a műsorvezető élő adásban odamegy Románia miniszterelnökéhez, Marcel Ciolacuhoz abban a hitben, hogy ő is a választási műsort nézi nagy beleéléssel a telefonján, ehelyett viszont a politikus lelombozóan közli, hogy a Kanadai Nagydíjat követi, amely akkor éppen pár perce rajtolt el, a rajt pedig az egyik legfontosabb része a versenynek.

    Ciolacunak tényleg nem volt oka a választási eredmények miatt aggódni, hiszen politikai közössége, a Szociáldemokrata Párt (PSD) minden más riválisánál több, 11 mandátumot szerzett az Európai Parlamentben, s hárommal növelte is képviselőinek létszámát a 2019-es választásokhoz képest. A PSD a helyhatósági választásokon is fölényes győzelmet aratott.

  • Hamilton élete legrosszabbjai közé sorolja idei legjobbját

    Hamilton élete legrosszabbjai közé sorolja idei legjobbját

    Vegyes érzések uralkodnak a Mercedesnél a Kanadai Nagydíj után, mert bár a csapat idén még nem harcolt olyan előkelő pozíciókért, mint ezen a hétvégén, mégis elszalasztott lehetőségnek tűnik, hogy a 3. és a 4. helyet szerezték meg.

    Lewis Hamiltonnak a hétvégi futam előtt a hatodik hely volt a legjobb eredménye az idei versenyeken, és F1-es karrierje legrosszabb szezonkezdetének számít a 2024-es. A Mercedes új fejlesztései, köztük a nagy visszhangot kapott első szárnnyal azonban jelentősen előrelendítették a csapatot Montrealban: George Russell a pole-ba kvalifikált, és Hamilton is a közelében lehetett volna, ha nem ront az időmérő végén. A futamon aztán a fiatalabb brit harmadik lett, a csapat idei első dobogóját megszerezve, bár az istállóban uralkodó érzés szerint kevesebb hibával előrébb is végezhettek volna, hiszen a végén a slick gumikon ők tűntek a leggyorsabbnak.

    „Részemről a teljes hétvége során ez egy nagyon gyenge teljesítmény volt – fogalmazott a Sky Sportsnak Hamilton, akinek volt néhány pályaelhagyása a nehéz körülmények között. – Az időmérőn közbejött néhány dolog, de nagyrészt az is rajtam múlt. Utána pedig a valaha volt egyik legrosszabb versenyemet futottam. Sok hibát elkövettem, de persze ha jobban kvalifikálok, akkor a végeredmény is sokkal jobb lehetett volna.”

    „Az autónk lassan olyanná válik, amivel már harcolhatunk, ami igazán ígéretes a szezon folytatására. Tudom, hogy további fejlesztéseink érkeznek, így ha összeszedem magam, egy ponton jobb eredményeket fogok elérni. Ezen a hétvégén az autó képes volt a győzelemre, emiatt nem olyan jó érzés ez a helyezés.”

    Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke a terminológiát illetően elrugaszkodott a talajtól, ugyanis „sztratoszférikusnak”, meg „galaktikusnak” nevezte Hamilton versenytempóját, így megérti, hogy miért csalódott a brit, miután lemaradt a dobogóról.

    „Ahhoz képest, hogy honnan érkeztünk, a harmadik és negyedik helyet pozitív versenyként könyvelhetjük el. Ez sokkal jobb eredmény, mint amiket az előző versenyeken elértünk, és mindkét pilótánk látta, hogy ennél akár több is elérhető. Elcsíphettünk volna még egy-két pozíciót, emiatt tűnik ez most csalódásnak, de a hétvége előtt valószínűleg mindketten elfogadták volna a 3. és 4. helyet” – fogalmazott Wolff.

  • Sainz hibát követ el, ha nem ehhez a csapathoz igazol?

    Sainz hibát követ el, ha nem ehhez a csapathoz igazol?

    Lassan minden érintett nyílt lapokkal játszik a pilótapiacon elérhető legnagyobb ázsiójú versenyző, Carlos Sainz jövője kapcsán. James Vowles nem kertel: szerinte saját csapata, a Williams az egyértelmű legjobb választás a spanyol számára.

    A háromszoros futamgyőztes által vágyott forgatókönyv már, hacsak egy újabb drámai fordulat nem következik be, nem fog megtörténni. Sainz elsődleges célja az volt, hogy a Ferraritól való év végi távozás után továbbra is egy győzelemre esélyes csapatnál, a Mercedesnél vagy a Red Bullnál folytassa karrierjét, ám mindkét kapu bezárult előtte: a Red Bull már véglegesítette 2025-ös felállását Sergio Pérez bejelentésével, a Mercedes pedig minden jel szerint Andrea Kimi Antonellire teszi zsetonjait.

    Sainz így kénytelen volt a mezőny jelenlegi második felére fordítani a figyelmét, és megfontolni az Audi ajánlatát, valamint meghallgatni más lehetőségeket is. Szintén felvette a kapcsolatot a Williamsszel, ami már nem titok és nem is pletyka a paddockban: maga a grove-i istálló csapatvezetője ismerte el a Sky Sportsnak.

    „Nagyon egyszerű, a listánk két versenyzőt tartalmaz, és elég nyíltan beszélünk arról, hogy ki áll az élén” – utalt Sainzra Vowles.

    „Hogy miért válassza a Williamst? Ugyanazért, amiért én is itt vagyok. Ez már nem ugyanaz a Williams, amely három évvel ezelőtt volt. Már az a tény is bizonyítja a csapat szemléletváltását, hogy egyáltalán Carlosszal egyeztetünk. Azt akarjuk, hogy két világklasszis versenyző képezze a csapatunkat. Azt akarjuk, hogy a világ felfigyeljen ránk, és lássa, hogy komolyak a szándékaink. Mindent beleteszünk, ami ahhoz kell, hogy visszatérjünk az élre.”

    A csapatfőnök szavai alapján az Alexander Albonnal szemben rendszeresen alulteljesítő Logan Sargeant megtartása aligha szerepel a lehetőségek között, az új tulajdonosai révén az anyagi nehézségekből kikecmergő, komoly modernizálásokba, toborzásba fogó egykori bajnokistálló maga mögött készül hagyni a főként keserűséggel teli elmúlt két évtizedet – legkésőbb az új szabályok érkezésekor.

    „2026-ban miénk lesz az egyik legjobb, ha nem a legjobb hajtáslánc – utalt Vowles a Mercedesszel még éveken át biztosan kitartó együttműködésre. – Remélhetőleg hamarosan bejelentjük nagyjából 30 ember érkezését más csapatoktól, akik toborzását az elmúlt egy év során végeztük. A világ változik, Carlos pedig nagyon jól beleillene abba a vízióba, amit most építünk.”

    „De az ő döntése, hogy ide akar-e jönni. Szerintem látja az erősségeinket. Persze nekem, a Williams csapatruházatát viselve könnyű ezt mondanom, de szerintem egyértelmű döntés minket választani. Köztudott, hogy neki is van egy-két lehetősége, és ezek egyike vagyunk mi. Személy szerint úgy gondolom, mi lennénk a helyes választás, összeillenénk, de a döntést neki kell meghoznia.”

    Az utóbbi hetekben másik két futamgyőztest, Valtteri Bottast és Esteban Ocont is szóba hozták a Williams jövő évi ülésével. Hogy ki a második személy a csapat listáján, az nem derült ki, mindenesetre bizonyos, hogy 2025-re pénzügyi szempontból nem készülnek semmiféle kompromisszumra a pilótaválasztásnál – talán 2016 óta először, amikor még Felipe Massa és a most visszatérni vágyó Bottas vezetett náluk.

  • Nyomásgyakorlás: csak egyik versenyzőjével hosszabbított kiscsapatában a Red Bull

    Nyomásgyakorlás: csak egyik versenyzőjével hosszabbított kiscsapatában a Red Bull

    Az RB bejelentette, hogy a 2025-ös szezonra is megtartja japán versenyzőjét, Cunoda Jukit. A másik ülés sorsát azonban még nyitva hagyták, ami üzenetértékű Daniel Ricciardo számára: meggyőzőbb teljesítményt várnak tőle.

    A héten a Red Bull pilótaprogramját egyengető Helmut Marko már elhintette, a Kanadai Nagydíj időmérője előtt pedig hivatalossá is vált, hogy Cunoda jövőre egy ötödik szezont is megkezdhet a faenzai alakulattal.

    A csapat azonban második versenyzőjét egyelőre nem nevezte meg, az ülésre a jelenlegi pilóta, Daniel Ricciardo, valamint a sérülése alatt tavaly őt öt nagydíjon helyettesítő Liam Lawson az esélyes. Az új-zélandi idénre visszatért a tartalékpilótai szerepkörbe, de aligha mutatna jól, ha egy újabb szezonra mellőzné őt nevelőcsapata, eközben viszont Ricciardo tapasztalata miatt értékes az RB számára.

    Az istálló az egyértelmű 6. helyen áll a bajnoki tabellán, meglógva a mezőny második felének többi csapatától. 24 pontjának zömét Cunoda szerezte, Ricciardo a Miami Nagydíj sprintversenyén elért negyedik helyével tűnt eddig ki, amivel eddigi mind az öt pontját szerezte.

    A japán 2021-ben debütált az F1-ben az akkor még AlphaTauri néven működő jelenlegi csapatánál. Első két szezonjában még elmaradt a pontversenyben akkori csapattársa, Pierre Gasly mögött, de tavaly óta többnyire jobben teljesít a másik autónál, akár Ricciardo, Lawson vagy éppen Nyck de Vries vezette azt. Cunoda eddigi legjobb F1-es eredménye észrevétlen maradt: még első szezonjában, a mindenki számára kaotikusan véget érő, és vitás bajnoki végjátékot hozó 2021-es Abu-dzabi Nagydíjon lett negyedik.

    Az elmúlt hetek átigazolási híreiben Cunoda neve is felmerült, aki a mezőny második felének több pilótát kereső csapatának radarján is szerepelhetett, a 24 éves japánt azonban immár lehúzhatjuk a listáról. Más kérdés, hogy mi lesz a sorsa 2026-ban, amikortól az őt szintén támogató Honda már nem a Red Bull két csapatát, hanem az Aston Martint fogja ellátni erőforrásokkal.

  • Bevált a Mercedes új első szárnya? Hamilton nagy előnnyel az élen a száraz edzésen

    Bevált a Mercedes új első szárnya? Hamilton nagy előnnyel az élen a száraz edzésen

    A Kanadai Nagydíj hétvégéjének első száraz szabadedzésén a Mercedes diktálta a tempót, Lewis Hamilton jelentősnek mondható előnnyel végzett az élen Max Verstappen előtt. A 60 perc során a Bajnokok Fala sem maradt érintetlen.

    A hétvégén eddig szokatlan körülményekkel szembesült a mezőny a Kanadai Nagydíj harmadik edzésén: a gyakorlás egésze száraz pályán zajlott, ami temérdek teendőt adott a csapatoknak az eső által erősen befolyásolt péntek után.

    Miközben senki sem lehetett biztos benne, milyen lesz a folytatás – az időmérő környékén ismét lehetséges az eső Montrealban –, ebbe az egy órába igyekezett mindenki belesűríteni az egykörös- és a versenytempó finomhangolását is. A hangsúly és a program csapatonként eltérő volt: míg a Red Bullok az utolsó negyed óráig nem futottak igazán gyors kört, az RB részéről Laurent Mekies csapatfőnök elmondta a Sky Sportsnak, hogy ők inkább az időmérős tempóval foglalkoznak.

    A korábbi esőzések miatt a pálya igencsak felgumizatlan volt a szombati edzésnaphoz képest, sokan panaszkodtak a rendkívül alacsony tapadásra. Ez tréfálhatta meg Csou Kuan-jüt is már az edzés ötödik percében, amikor az 1-es kanyar bevétele után megcsúszott, és a bokszkijárat előtt a szalagkorlátnak koccant Sauberjének hátuljával. A kínai pilóta ezzel a hétvége során már másodszor okozott piros zászlót, azzal pedig, hogy lemaradt a folytatásról, szinte vakon kell készülnie az időmérőre.

    Fél óra elteltével kezdtek érkezni tömegesen az időmérős szimulációra hasonlító, lágy gumis körök, s hamarosan a Mercedes pilótái álltak az élre. Lewis Hamilton 1:12,549-es köre kimagasodott, hiszen sokáig az azt legjobban megközelítő George Russell eredménye is hét tizeddel elmaradt tőle. A leintésig Max Verstappen tudta őt a legjobban megközelíteni, de ő is 374 ezredre elmaradt, míg Russell végül négytizedes hátránnyal lett a harmadik. Őt Lance Stroll, Oscar Piastri és az első győzelmét tíz éve ezen a pályán megszerző Daniel Ricciardo követi. A Mercedes új első szárnnyal érkezett a hétvégére, de alighanem csak egy száraz időmérőn derülhet ki, valós-e visszatérésük az élmezőny környékére.

    Nem maradt érintetlenül a Bajnokok Fala sem – a pálya utolsó kanyarjában, a célegyenes bejáratának külső ívénél lévő fal, amely az 1999-es itteni balesethullám után kapta gúnynevét. Ezúttal nem történt nagy csattanás, de amikor Alexander Albon jobb hátsó kerekével hozzáért, megsérülhetett a felfüggesztése, hiszen az edzés utolsó perceit már a garázsban töltötte. A leintés pillanataiban Verstappen szintén hasonló módon vette érintőre ezt a hírhedt falat.

    A 3. szabadedzés végeredménye:

     

  • Leclerc előhívta a piszkos levegőt, de csalással sem sikerült nyernie Sainz ellen

    Leclerc előhívta a piszkos levegőt, de csalással sem sikerült nyernie Sainz ellen

    Nem tűnik könnyűnek úgy átgurítani egy pingponglabdát az asztalon, hogy az a szándékunknak megfelelő ponton essen le, Carlos Sainz és Charles Leclerc pedig bizonyították, hogy a gyakorlatban sem az.

    Legújabb játékában ugyanis erre a feladatra szólította a versenyzőit a Ferrari: mindketten 6-6 pingponglabdát kaptak, az asztal túloldalán pedig két 10, egy 5 és két -5 pontos pohár várta a találatokat. A 10-es és a -5-ös persze közvetlenül egymás mellé kerültek, növelve a rizikót, ha valaki a legnagyobb értékre próbálna rámenni.

    A versenyzők felváltva gurítottak, és ugyancsak felváltva méltatlankodtak, amikor a jó irányba tartó labda mégsem esett be a pohárba, hanem egyszerűen átpattant felette.

    Elsőre Sainz nyert, majd lejátszottak még egy menetet, de ezen is a spanyol gyűjtötte a legtöbb pontot. Pedig Leclerc itt már a piszkos játszmáktól sem rettent vissza, egy alkalommal egyszerűen elfújta csapattársa 10-esbe tartó labdáját.

    Mindezek után kicsit hiteltelennek tűnt a monacói mentegetőzése: „Csak azért nem nyertem, mert nem is akartam.”

    Leclerc és Sainz bolondos játékainak előző epizódjai:

  • Nem volt csapatsorrend, Michelisz kemény csatában szerezte meg a 2. helyet

    Nem volt csapatsorrend, Michelisz kemény csatában szerezte meg a 2. helyet

    Az utolsó körök hozták a legtöbb izgalmat a TCR World Tour mid-ohiói első versenyén: ekkor veszítette el Mikel Azcona a győzelmet Thed Björk, majd a második helyet Michelisz Norbert ellen.

    A rajtnál a második sorból rajtoló Lynk & Cók jóval fürgébbek voltak, mint az előttük álló Hyundaiok. Björk néhány méter alatt faképnél hagyta Micheliszt, a magyar versenyző nyakára pedig Ma Csinghua is megérkezett, akinek támadásaival szemben az első körben végig védekeznie kellett – végül sikeresen ellenállt, a kínai pilóta pedig hamarosan leszakadt és visszaesett Nestor Girolami és Esteban Guerrieri mögé.

    Az első hármas innentől nem volt veszélyben, Girolami több másodperccel leszakadva követte Micheliszt, aki lassan visszazárkózott Azcona és az őt nyomás alatt tartó Björk párosára. Két és fél körrel a vége előtt a svéd hadjárata eredményt hozott, kihasználta Azcona apró hibáját, és egy gyors jobbos kanyarban helyet találva a belső íven elsuhant a Hyundai mellett.

    Björk szemfüles előzése:

    A csaták ezzel nem értek véget, ekkor ugyanis Michelisz került közvetlenül a spanyol mögé. Bár a magyar pilóta vezette a pontversenyt, ám előnye egy futamgyőzelemnyinél is kisebb volt Azconához képest, ráadásul mivel még a szezon első felében tart a bajnokság, nem volt indokolt csapatutasítás alkalmazása. Azcona kanyarokon keresztül védekezett és tartotta pozícióját, de az utolsó körben Michelisz is utat talált mellette.

    Azcona és Michelisz csatája:

    Björk 2021 óta csak egyetlen győzelmet szerzett az aktuális túraautós világsorozatban, de most egy számára fontos helyszínen térhetett vissza a dobogó tetejére – hiszen azon kevesek közé tartozik a mezőnyben, akik már versenyeztek Mid-Ohióban. Mint a leintés utáni első interjújában a 43 éves versenyző visszaemlékezett, még 2000-ben az azóta már megszűnt Barber Dodge Pro Series formaautós sorozat mezőnyével járt itt, és vezette is a versenyt, mígnem az utolsó körben egy motorhiba megfosztotta őt a győzelemtől.

    A bajnokságban Michelisz jelentősen növelte az előnyét ezzel az eredménnyel: míg a hétvége előtt 11 ponttal vezetett Santiago Urrutia előtt, az időmérőt és az első versenyt követően már 26 ponttal áll a mögé felugró csapattársa, Azcona előtt.

    Az első verseny végeredménye: