Szerző: Bognár Viktor

  • Hamilton megtalálta hasonmását Barcelonában

    Hamilton megtalálta hasonmását Barcelonában

    Azok az idők, amikor Lewis Hamiltonra még ellenségként tekintett a Spanyol Nagydíj közönségének egy jelentős része, rég letűntek – ma már a hétszeres világbajnokot támogató üzenetek és gesztusok ütnek meg extrém szintet, aminek legékesebb példája ezen a hétvégén a szurkolói zónában járó-kelő másik Lewis Hamilton.

    Egy rajongó ugyanis a Mercedes pilótájához megszólalásig hasonló külsővel és fizimiskával jelent meg a pályán, s vidáman állt oda egy-egy képre az őt a valódi Hamiltonnal azért valószínűleg nem összekeverő szurkolótársai mellé. A fülbevaló, a szakáll formája, a befont haj mind a helyén volt, csak a túl hosszú haj nem igazán stimmel, de a közönségtalálkozón a színpadról még maga az igazi Hamilton is kiszúrta hasonmását.

    A brit egészen ötletes és kedves üzeneteket is olvashatott a hölgyrajongói által készített papír- és kartonlapokon. Egyikük mintha eltűnt személy után adott volna fel hirdetést: „Keresek egy férfit az F1-ben. Mercedes-pilóta, hétszeres világbajnok, 1,74 méter magas, barna szemű. Aki megtalálja, kérem, lépjen velem kapcsolatba.” A szimpátia legfőbb jele azonban a szöveg rejtett utalásában érhető tetten, a „hétszeres világbajnok” szövegrész mellé ugyanis zárójelben egy kis nyolcas is odakerült, kétségtelenül a 2021-es, Hamilton által vitatott körülmények között elveszített vb-címre utalva. (A kép nagy méretben itt.)

    Egy másik üzenetből a viszonzatlan szerelem kétségbeesettsége árad: „Lewis, kérlek, utasíts vissza, hogy tovább tudjak lépni.”

    A Hamilton irányába özönlő különösen intenzív rajongást a brit csapattársa, George Russell is érzékelte, hiszen amikor a közönségtalálkozón Hamiltont a spanyol ételekhez való viszonyáról kérdezték, az alábbi beszélgetés zajlott le.

    Hamilton: Mivel nincs spanyol barátnőm, nem ismerek valami sok spanyol ételt.

    Russell: Nem spanyol barátnőd, hanem spanyol barátnőid vannak!

  • Norris elvesztett egy pár cipőt a tűzben, a vasárnapjára is kihatással lesznek a történtek

    Norris elvesztett egy pár cipőt a tűzben, a vasárnapjára is kihatással lesznek a történtek

    Lando Norris úgy szerzett rajtelsőséget a Spanyol Nagydíjra, hogy pár órával korábban még komoly ijedtség zavarta meg a McLarent, amikor kigyulladt a csapat motorhome-ja a paddockban. A brit szerint nem kizárt, hogy a vasárnapi felkészülését is megzavarja a szobájának hiánya.

    A harmadik szabadedzés előtt tűz ütött ki a McLaren motorhome-jában, ami a csapat elmondása szerint szerencsére nem járt sérülésekkel, de a teljes személyzetnek el kellett hagynia a vendéglátó-egységet, s noha a tűzoltók megfékezték a lángokat, az épületet lezárták, és várhatóan a hétvége során már nem is térhet oda vissza senki.

    A motorhome fontos központja minden csapat versenyhétvégéjének. Az istálló kulcsembereinek, így a pilótáknak is saját szobájuk van benne, de itt zajlik a teljes személyzet étkeztetése, s a sajtóesemények is. Már a tűz észlelésekor is bajtársiasan a McLaren segítségére sietett a többi csapat, majd ezt követően is a teljes paddock, az FIA és az F1 személyzetével együtt felajánlásokat tett a bajba jutott istálló számára eszközök, szobák és étkezés formájában.

    Tűz a paddockban, evakuálták a McLaren motorhome-ját

    „A legfontosabb, hogy mindenki biztonságban van, mindenki jól van. Egy személyt ellenőrzésre kórházba vittek, de egyébként minden rendben” – fogalmazott Norris, aki kicsit feledtette is a kellemetlenségeket csapattagjaival azáltal, hogy a 2021-es Orosz Nagydíj óta először szerzett pole-t a McLarennek. A tűzeset pillanatában neki is menekülnie kellett a motorhome-ból, és ekkor a paddockban még cipő nélkül, zokniban látták.

    „Ráijesztett ez az egész csapatra, és nekem is stresszesebb volt a napom, mint szerettem volna. Elvesztettem a cipőmet, de ez a legrosszabb, ami velem történt. Azt hiszem, minden ruhadarabból maradt még egy-két szettem, és van, amit sikerült is kihozni, bár talán nem mindent ajánlatos használni közülük, mert magukba szívták a füstöt. Ezt követően nem a megszokott szobámban voltam, nem tudtam ugyanúgy relaxálni, ahogy mindig teszem. De rengeteg felajánlást, segítséget kaptunk másoktól.”

    A csapatnak így egyes pályán kívüli tevékenységekben alternatív megoldásokat kellett találnia a hétvége hátralévő részére, s Norris el is árulta, hol alakították ki ideiglenesen a versenyzői pihenőhelyiségeket.

    „Én fenn vagyok, a mérnöki irodában, Oscar pedig a kamion alsó részében, ami Zak [Brown] irodája. Semmivel nem volt különösebb gondunk, és én nem is vagyok az a fajta, aki ilyesmik miatt panaszkodik. Ha kell, nem csinálok semmit, és egyszerűen csak beugrok az autóba, de persze ha megvan a lehetőség, hogy pár percet magamra fordítsak és ellazuljak, akkor szeretek élni vele. Ma semmi különöset nem éreztem, de lehet, hogy holnap kicsit jobban megérzem majd, hogy nem tölthetem el csendben azt a néhány percet az indulás előtt. De nem a világ vége, szóval nem fogok morogni miatta” – mondta a brit.

    A McLaren vezérigazgatója, Zak Brown szintén elkísérte a csapatot a Spanyol Nagydíjra, s közösségi oldalán maga sem győzött hálálkodni a paddockban kapott rengeteg segítségért.

  • Átesett a GT Open tűzkeresztségén Nagy Dániel, de nem hiba nélkül

    Átesett a GT Open tűzkeresztségén Nagy Dániel, de nem hiba nélkül

    Új kihívást vállalt a Zengő Motorsport és Nagy Dániel azáltal, hogy beneveztek a Hungaroringre látogató GT Open hétvégéjére. A magyar versenyző a 18. helyen ért célba a szombati versenyen, de büntetést kapott.

    Az elmúlt napok hősége után borús, viharos idő fogadta a túraautós mezőnyt és kísérősorozatait a mogyoródi versenypályán. A GT Open időmérője vizes pályán zajlott, amin Nagy a 22. helyre kvalifikálta a Mercedes AMG GT3 Evót a 30 nevező közül. A sorozatban hagyományosan két versenyző osztozik minden autón, és a futam bokszkiállása során pilótacsere történik, ám lehetőség van egyfős nevezésre is – a Zengő pedig az egyike volt a mezőny mindössze két egységének, amely így járt el.

    A futam már száraz pályán, továbbra is hűvös időjárás mellett zajlott, Nagynak pedig sikerült javítania néhány pozíciót, a 18. helyen intették le a 28 célba érkező közül. Utólag azonban kiszabtak rá egy 5 másodperces időbüntetést, mivel túl korán hagyta el a bokszutcát, amikor megérkezett kerékcserére és tankolásra. A GT Openben van egy kijelölt minimális időtartam, amennyit mindenképpen a bokszutcában kell tölteniük az autóknak, ezzel gondoskodva arról, hogy a pilótacserék biztonságosan, kapkodás nélkül megtörténhessenek. A Zengő közlése szerint azonban Nagy a megengedett időnél 0,61 másodperccel korábban áthajtott a bokszkijáratot jelző vonalon. Az ilyen hibák általában a csapatnak róhatók fel, hiszen ők mérik az időt, hogy autójuk a limitidő letelte után a lehető legkorábban, de ne túl korán hagyja el a bokszutcát.

    A versenyt a hétvégére a bajnokság 6. helyén érkező Christopher Haase és Simon Reicher párosa nyerte egy Audival.

    Vasárnap egy újabb időmérőt és versenyt teljesít a mezőny, előbbit 9:15-ös, utóbbit 13:45-ös kezdettel.

  • Russell: Ha tízszer lefutjuk a versenyt, kilencszer ugyanaz lesz az eredmény

    Russell: Ha tízszer lefutjuk a versenyt, kilencszer ugyanaz lesz az eredmény

    A Mercedes pilótái elégedetten nyugtázzák, hogy elhozták a második rajtsort a Spanyol Nagydíj időmérőjén, s igyekeznek majd nyomást gyakorolni Lando Norrisra és Max Verstappenre.

    Újabb rendkívül szoros időmérőt rakott le a pályára az élmezőny Barcelonában: Norris meglepetésre két századmásodperces előnnyel elcsente a pole-t Verstappentől, s végül három tizedes lemaradással zárt mögöttük Lewis Hamilton és George Russell – a két mercedesest pedig csupán két ezred választotta el egymástól. Az eredmény további magabiztosságot adott a brackley-i istállónak, amely az elmúlt hetekben találta meg a helyes fejlesztési irányt a W15-ös modell számára, ennek eredménye pedig Montreal után most egy másmilyen karakterű pályán is megmutatkozott.

    „Az elmúlt három év alatt sohasem bíztunk még ennyire az autóra hozott frissítésekben – fogalmazott Russell. – Ez részben természetszerűleg is adódik abból, hogy folyamatosan tapasztalatot gyűjtünk. Az új szabályok harmadik évében járunk, mostanra mindannyian tudjuk, mi teszi gyorssá korunk versenyautóját.”

    Norris legyőzte Verstappent, második F1-es pole-ját szerezte a Spanyol Nagydíjon

    „Ha a pozitívumokat nézzük, ott vagyunk a többiek nyakán. Lando nagyszerű kört futott, míg Lewis és én sem tudtuk a magunkét tökéletesen összerakni. Mindazonáltal a 3. és a 4. helyről jó eséllyel harcolhatunk a győzelemért. Stratégiailag jó helyzetben vagyunk ahhoz, hogy valami eltérővel próbálkozzunk, bár ha tízszer lefutnánk a holnapi versenyt, kilenc alkalommal valószínűleg mindenképpen a leggyorsabb versenyző nyerne.”

    „Láthatjuk, mennyire szoros a csata a négy legjobb csapat között, így a következő versenyeken is valószínűleg sok rajthely sorsa fog múlni apró különbségeken.”

    Hamilton azzal, hogy a harmadik helyre állhat fel a rajtrácson, alaposan felülírta idei legjobb időmérős eredményét, ami csupán a hetedik pozíció volt.

    „Az autót lassan sikerül versenygéppé formálnunk, amivel remélhetőleg harcba szállhatunk a többiekkel. Végre látjuk az apró lépéseink eredményét. George is jó munkát végzett, így remélhetőleg nyomást helyezhetünk az előttünk lévő két autóra. Nem feltétlenül számítottam arra, hogy a pole-ért fogunk harcolni, de szoros volt a küzdelem, és hálás vagyok, amiért így alakult” – mondta a hétszeres világbajnok.

  • Norris legyőzte Verstappent, második F1-es pole-ját szerezte a Spanyol Nagydíjon

    Norris legyőzte Verstappent, második F1-es pole-ját szerezte a Spanyol Nagydíjon

    Amikor már úgy tűnt, Max Verstappen beérhetetlen időt ért el, Lando Norris két századdal még a Red Bull címvédőjét is felül tudta múlni, így a McLaren rajtolhat az élről a Spanyol Nagydíjon.

    A harmadik szabadedzés utolsó pillanatai két furcsa koccanást hoztak, az egyikben Charles Leclerc Lando Norrisszal, a másikban Lance Stroll Lewis Hamiltonnal ért össze a pályán. A két ügyben még lezajlott a meghallgatás és megszületett a döntés az időmérő előtt, s mindkét esetben a gyorskörön lévő pilótát, Leclerc-t és Strollt találták vétkesnek, ám figyelmeztetéssel megúszták.

    A helyi idő szerint 16 órakor startoló kvalifikáció első 18 perce aztán már incidensek nélkül lezajlott a teljes mezőny részvételével. Hamilton jegyezte a leggyorsabb időt 1:12,143-mal, különösebb meglepetés pedig a kiesők között sem történt, hiszen Kevin Magnussen, Cunoda Juki, Daniel Ricciardo, Alexander Albon és Logan Sargeant került az utolsó öt rajthelyre. Az RB számára mindenesetre okozhat némi fejvakarást az idei első kettős Q1-es kiesés, hiszen az egyik legtöbb fejlesztéssel felvértezett autóval érkeztek Barcelonába, amiből viszont egyelőre nem tudták kihozni a legtöbbet.

    A Q2-ben Verstappen fél másodperccel tovább javította a hétvégi etalont, 1:11,653-as körét már viszonylag korán feljegyezte, így a hajrában már nem is kellett kihajtania. A két Mercedes a végén feljött két tizeden belülre a 2. és a 3. helyre, de a Ferrari és a McLaren is lőtávolon belül maradt. Idén először került mindkét autójával a Q3-ba a feljavult tempóját már az edzéseken is meg-megvillantó Alpine, kiszorult viszont onnan Fernando Alonso, aki csak a 11. rajthelyet szerezte meg – a spanyol így az utóbbi öt hétvégéből már negyedszer maradt le az időmérő utolsó fordulójáról. Az Alonso mögötti rajthelyekre Valtteri Bottas, Nico Hülkenberg, Stroll és Csou Kuan-jü kerültek.

    A Q3-ban öt csapat, a Red Bull, a Mercedes, a McLaren, a Ferrari és az Alpine volt ott mindkét autójával. Az első gyorskörök után 1:11,673-mal Verstappen állította az élre a Red Bullt, de három tizeden belül követte őt sorrendben Norris, Hamilton, Russell, Sainz és Leclerc. A folytatásban jött a várt tűzijáték: először a Ferrarik pár századra megközelítették Verstappent, a holland viszont hamarosan további két tizeddel el tudott lépni, Hamilton és Russell is csak mögé besorolt be. Az utolsóként érkező Norris azonban két századdal felülmúlta még a holland idejét is, 1:11,383-mal megszerezte második rajtelsőségét a 2021-es Orosz Nagydíj után.

    A másik McLarennek nem alakult jól a végjáték, Piastri egyetlen körre hajtott ki az időmérő végén, de lecsúszott a pályáról, így a 10. helyen zárt. A csapatnál így is van ok az örömre, különösen azok után, hogy pár órával korábban a motorhome-jukban keletkezett tűz zavarta meg a felkészülésüket.

    Leclerc és Sainz az 5. és a 6. helyről rajtolhat, a két Alpine által közrefogott Pérez pedig csak a 8. – ehhez jön hozzá a Kanadai Nagydíjról áthozott három rajthelyes büntetése, így a mexikóinak ismét a mezőny sűrűjéből kell majd megpróbálnia előrejuttatni a Red Bullt.

    Az időmérő végeredménye:

  • Verstappen szokatlan tesztjén próbálta megoldani súlyos problémáját a Red Bull

    Verstappen szokatlan tesztjén próbálta megoldani súlyos problémáját a Red Bull

    Rendhagyó módon Max Verstappen szerdán is Forma-1-es autót vezetett, mielőtt megérkezett volna a Spanyol Nagydíj hétvégéjére. A Red Bullnak nyomós oka volt rá, hogy soron kívül is munkába küldje a hollandot.

    A csapat az imolai versenypályát bérelte ki egy napra, ahol Verstappen a két évvel ezelőtti modellt, az RB18-at vezette – a szabályok ugyanis nem engedélyezik a privát teszteket ennél újabb autókkal. Több csapat is bonyolít ilyeneket a színfalak mögött, de ezeket általában a fiatal pilótáik felkészítésére szánják, mint ahogyan teszi például mostanság a Mercedes Andrea Kimi Antonellivel, vagy az Alpine Jack Doohannel.

    Az viszont felettébb szokatlan, hogy egy aktív F1-es pilóta teljesítsen ilyen tesztet, hiszen 2022-es autóval nem sok hasznos információt lehet gyűjteni az idei szezonra vonatkozóan. Kivéve persze, ha egy olyan probléma megoldása a cél, ami már évek óta fennáll, és ilyesmi motiválta most a Red Bullt is. A csapatnál idén beszéltek róla először nyíltan, hogy már az új szabályrendszer 2022-es érkezése óta küszködnek autóik a kerékvetőkkel, azokra ráhajtva a pilóták komoly instabilitással szembesülnek, ami rontja a vezethetőséget, így pedig a teljesítményt is. Az elmúlt két évben a mezőnnyel szemben meglévő tempófölényük elfedte ezt a hiányosságukat, mondják, idén azonban veszélyes közelségbe zárkóztak fel rájuk a riválisok, ami kihangsúlyozza ezt a gyengeségüket.

    „Próbáltunk Maxnek viszonyítási pontot adni egy korábbi autóval – idézi az Autosport a teszt létjogosultságát kifejtő Paul Monaghant, a Red Bull főmérnökét. – Az erősségeinket és a gyengeségeinket ugyanis a jelenlegi autó viszonylatában tudjuk meghatározni, és ilyenkor könnyű rávágni, hogy a korábbi években valami máshogyan működött. De ezt nem tudhatjuk biztosan, hiszen nem azonos időben futottunk velük.”

    „Ha egyszerű lenne a probléma, már megoldottuk volna. De megnézve más autókat, ők sem tudják könnyedén meglovagolni a kerékvetőket. Más autók is ugyanúgy a levegőbe emelkednek, ahogy mi. Így a kérdés az, hogy képesek leszünk-e annyit fejlődni, hogy gyorsabbak legyünk a többieknél. A választ pedig egyelőre nem tudjuk.”

    Az elmúlt három pálya Imolában, Monte-Carlóban és Montrealban egyaránt a kerékvetők intenzív használatát igényelte, ám kettőt kis előnnyel ezek közül is meg tudott nyerni Verstappennel a Red Bull.

    „Imolában győztünk ugyan, de csak Max képességeinek köszönhetően – méltatta pilótáját Helmut Marko, a csapat tanácsadója. – Komoly gondjaink voltak ugyanis a vezethetőséggel. Még egy régebbi autó is segíthet szimulálni bizonyos dolgokat, hogy rájöjjünk, mi lehetetett a problémánk a kerékvetőkkel.”

  • Tűz a paddockban, evakuálták a McLaren motorhome-ját

    Tűz a paddockban, evakuálták a McLaren motorhome-ját

    Ijesztő jelenetek játszódtak le a barcelonai paddockban alig fél órával a Spanyol Nagydíj harmadik szabadedzésének kezdete előtt: a McLaren vendéglátó-egységében tűz ütött ki.

    A paddockban dolgozó személyzet gyorsan felfigyelt rá, hogy füst tolódik ki a McLaren motorhome-jának ajtaján, így hamarosan a fotók is ellepték a közösségi médiát. A tűz oka egyelőre nem ismert, az Autosport szerint a konyha feletti részen csaphattak fel először a lángok.

    Helyszíni beszámolók szerint a segítség gyorsan megérkezett a tűzoltók és a mentők képében, de a többi csapat, valamint a Pirelli F1-es főnöke, a mentősként is dolgozó Mario Isola is igyekezett segédkezet nyújtani.

    A McLaren motorhome-ját kiürítették. A csapat szóvivője szerint mindenkinek biztonságban sikerült elhagynia az épületet, senki nem sérült meg a személyzet tagjai közül. A Sky Sports értesülései szerint két tűzoltó a füst belélegzése miatt kapott kezelést, de állapotuk nem súlyos.

    „Ma délelőtt tűzjelzés miatt evakuáltuk a paddockbeli vendéglátó-egységünket. A csapattagok biztonságban elhagyták az épületet, a helyi tűzoltók pedig kezelték a helyzetet” – áll a McLaren rövid közleményében.

    Az F1-es paddock legutóbbi tűzesete szintén a Spanyol Nagydíj hétvégéjén történt, a 2012-es futam leintését követően a Williams garázsában – akkor az üzemanyag kapott lángra.

     

  • Wolff agyturkászhoz küldené a Hamilton-elmélettel zaklató őrülteket

    Wolff agyturkászhoz küldené a Hamilton-elmélettel zaklató őrülteket

    Különös e-mail kezdett keringeni a barcelonai paddockban a Spanyol Nagydíj hétvégéjének kezdetén, amelynek tartalma szerint a Mercedes szabotálja Lewis Hamilton szezonját. Wolffnak nincs kedve tréfálkozni, rendőrséggel keresi az álhír terjesztőit.

    Ebben az F1 vezető személyeinek és a média képviselőinek elküldött elektronikus üzenetben egy magát a Mercedes dolgozójának nevező személy csúnya vádakat fogalmazott meg a csapatról: az állítások szerint a Mercedes „szisztematikusan szabotálja” a csapattól év végén távozó Hamilton autóját és stratégiáját, ami kihatással van a mentális egészségére, és végső soron életvesztélyt is hordoz magában.

    A Mercedes szabotálja Hamiltont? – újabb lejárató e-mail kering az F1-es paddockban

    Wolff a csapatfőnökök sajtótájékoztatóján határolódott el az üzenet küldőjétől, s elárulta, a rendőrséget is ráállította a névtelenségbe burkolózó személy felkutatására.

    „Nem a csapat egy tagjától származik – szögezte le azonnal az üzenet eredetével kapcsolatban. – Nagyon felkavaró ilyen e-maileket kapni, amelyek halálról szólnak, és rengeteg ilyet kapunk. Ebben az esetben utasítást adtam a teljes visszatámadásra. A rendőrség már nyomoz. Kutatjuk az IP-címet, kutatjuk a telefont. Mindezt azért, mert az online zaklatásoknak véget kell vetnünk. Az emberek nem tehetik meg, hogy a telefonjuk vagy a számítógépük mögé bújva ilyen módon bántalmazzák a csapatokat vagy a versenyzőket.”

    „Mindig lesznek emberek, akik egy laptoppal az ölükben ülnek a hálószobájukban, és összevissza irkálnak. Azoknak, akik Instagram-profilok mögé bújva támadnak, azt javaslom, álljanak elő, fedjék fel magukat. Ebben az esetben elfogadjuk a kritikájukat és beszélhetünk róla. De ne bujkáljanak.”

    A közösségi média elterjedése óta minden sport, minden ismert ember védtelen a világon az online támadásokkal, gyakran frusztráció okozta üzenetekkel szemben, ez a mostani eset viszont amiatt súlyosabb egy egyszerű Facebook-kommentnél, mert valaki az F1 vezető személyeinek elérhetőségével is rendelkezett – hasonlóan ahhoz, mint amikor az év elején valaki Christian Horner állítólagos magánbeszélgetéseit küldte szét.

    „Amikor ilyen e-mail-címekre vagy telefonszámokra érkeznek ezek az üzenetek, akkor ott számomra a viccelődés véget ért. Utána fogunk menni, függetlenül attól, hogy sikerrel járunk-e. Viszont mindennek megvan a határa” – mondta erélyesen Wolff.

    A csapatfőnök fontosnak tartotta megismételni azt az F1-ben már sokszor, sokak által nyomatékosított tényt, hogy egy istállónak semmilyen körülmények között sem éri meg szándékosan visszafogni az egyik autóját, már csak ezért is blődségnek számítanak az üzenet állításai.

    „El nem tudom képzelni, mi jár ezeknek az őrülteknek vagy összeesküvés-elméletek gyártóinak a fejében. Lewis 12 éve a csapatunk tagja. Barátok vagyunk, bízunk egymásban, és erősen szeretnénk lezárni ezt az együttműködést. De ha valaki ezt nem hiszi el, azt tényleg elhiheti, hogy a konstruktőri bajnoki címre hajtunk, ehhez pedig két győztes autóra van szükség. Szóval javaslom az összes ilyen őrültnek, hogy keressen fel egy agyturkászt.”

  • Már nem szentségtörés: itt épülnek a Ferrari elektromos (verseny)autói

    Már nem szentségtörés: itt épülnek a Ferrari elektromos (verseny)autói

    Fennállása egy fontos mérföldkövéhez érkezett el a Ferrari péntek este, amikor Maranellóban megnyitották a cég új gyárépületét, ahol elektromos autók építése is zajlik majd.

    Az e-épület névre keresztelt létesítményt a Ferrari kampuszának északi részén húzták fel két év alatt: a 42500 négyzetméteres alapterületű új gyárrészleg felépítése a csapat elmondása szerint 200 millió euró (80 milliárd forint) befektetésével készült el, napjaink legmodernebb technológiái által működtetve pedig a fenntarthatóságra helyezi a hangsúlyt: energiaellátását teljes mértékben a tetőn elhelyezett 3000 napelem biztosítja, de az esővizet is felhasználják majd az ökotudatosság jegyében.

    A gyárat péntek este nyitották meg, amin még Olaszország elnöke, Sergio Mattarella is tiszteletét tette a Ferrari elnöke, John Elkann, elnökhelyettese, Piero Ferrari, és vezérigazgatója, Benedetto Vigna társaságában.

    Vigna egy videóban is bemutatja az új épületet, amely elmondása szerint felvillanyozza majd a Ferrari jövőjét, s lehetővé teszi a cégnek, hogy újraértelmezze a határait annak, ami lehetséges.

    Bár az épület az elektrifikáció felé való nyitás szellemében készült, a teljes motorrészleg itt összpontosul mostantól, hiszen a belső égésű, a hibrid és az elektromos erőforrásokat is egy tető alatt fejlesztik.

    A Ferrari első elektromos utcai autója várhatóan jövőre gördül majd le a gyártósorról, de a versenyprogramban is nagy segítséget nyújt, hogy immár házon belül állíthatják elő az elektromos hajtás minden szükséges összevetőjét, az akkumulátorokkal és az inverterekkel együtt. Ez segíti a 2026-tól a hibrid rendszert még kiterjedtebben használó F1-es motorfejlesztést, az idén is Le Mans-győzelmet termelő WEC-programot, és lendületet adhat azon sejtéseknek is, hogy a maranellói istálló idővel a Formula E-ben is csapatot indíthat.

  • Váratlan reakciókat váltott ki a korábban eltiltott Briatore F1-es visszatérése

    Váratlan reakciókat váltott ki a korábban eltiltott Briatore F1-es visszatérése

    Az Alpine a Spanyol Nagydíj péntekjén bejelentette: az istállót korábban vezető Flavio Briatore újra munkába áll Enstone-ban. A Renault-hoz hasonlóan a Mercedes és a Ferrari vezetői is csak a jóra emlékeznek a 2009-ben az F1 egyik legnagyobb botrányát kirobbantó olaszról.

    Briatore 1988 óta vezette a Benettont, ami 2002-től a Renault gyári csapata lett, ám 2009 őszén távoznia kellett az istállótól Pat Symonds technikai igazgatóval együtt, miután fény derült arra, hogy kitervelői voltak a 2008-as Szingapúri Nagydíj ütközésbotrányának – szándékosan az autó összetörésére kérték Nelson Piquet Jr.-t egy előre kijelölt pillanatban, hogy az előidézett biztonsági autó stratégiai előnyt adjon Fernando Alonsónak, aki ennek köszönhetően a 15. rajthelyről meg is nyerte a versenyt.

    Az olaszt hamarosan életre szólóan eltiltották attól, hogy újra a Forma-1-ben dolgozzon, egy évvel később azonban a bíróságon elérte, hogy visszavonják ezt az ítéletet. Briatore különféle üzleti érdekeltségei révén azóta is az F1 közelében maradt, Alonso karrierjének egyengetésében például máig szerepet vállal, de 15 év után most először kapott ismét megbízatást egy csapattól. Történetesen pont attól, amelynek hírnevét a 2009-es botránnyal besározta, azt követően ugyanis fokozatosan csökkentette F1-es érdekeltségeit a Renault – öt éven át a Lotus neve alatt futott a csapat –, s 2016-ban tért vissza ismét gyári istállóként. 2021-ben Alpine névre keresztelkedett át, ám ez továbbra is ugyanaz a márka és csapat, amelynek legnagyobb csúcs- és mélypontjai egyaránt Briatoréhoz kötődnek.

    A most 74 éves üzletember Michael Schumacher és Alonso vezényletével négy egyéni és három konstruktőri bajnoki címet szerzett – 2009-es távozása óta azonban az enstone-i istálló csak hárommal növelte győzelmei számát, ebből kettőt Lotusként Kimi Räikkönennel szereztek, egyet pedig Esteban Ocon a 2021-es Magyar Nagydíjon már az Alpine-nak.

    Tényleg megtörtént: korábbi tönkretevőjét hívta segítségül az Alpine

    Briatore újbóli leigazolása jelzi, hogy a Renault-nál fátylat borítottak a múltra, és a csapatvezető Bruno Famin szemei előtt is csak az lebeg, hogy az olasz szakember tapasztalatával előrelendítsék az idén mélypontra süllyedt istállót.

    „40 évnyi tapasztalata van a Forma-1-ben, tudja, hogyan kell működtetni egy győztes csapatot. Jó eredményekre és számos világbajnoki címre tekinthet vissza. Ennek a tapasztalatát, a küzdőszellemet hozza a csapatba. A vezérigazgató tanácsadója lesz, de össze fogunk dolgozni, és rendszeresen beszélgetünk majd” – mondta a csapatfőnökök pénteki sajtótájékoztatóján Famin, akit nem érdekel Briatore és a Renault múltbeli botrányos elválása.

    „Csak a jövőbe tekintek, és azon gondolkodok, hogyan tehetnénk a csapatot jobbá. Flavio tanácsadói szerepkörében lehetőséget látok. Mindent tud a Forma-1-ről, rengeteg embert ismer, így biztos vagyok benne, hogy segíteni tudja majd a csapatot a gyorsabb fejlődésben.”

    Faminnek semmilyen kapcsolata nem volt az F1-gyel 2009-ben, akkoriban még a Renault riválisánál, a Peugeot sportrészlegénél dolgozott. A sajtótájékoztatón jelen lévő Mercedes, Ferrari és Sauber vezetőinek szintén nem sok közük volt még akkoriban a királykategóriához. Briatore viszont jó barátságot ápol Stefano Domenicalival, az F1 vezérigazgatójával, aki akkoriban a Ferrari csapatfőnöke volt, mostanság pedig sűrűn jelennek meg közös fotóik az Instagramon.

    Toto Wolff éppen 2009-ben csöppent bele az F1-be, amikor részvényeket vásárolt a Williamsben.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Flavio Briatore (@briatoreflavio) által megosztott bejegyzés

    „Szerintem meg kell adnunk az esélyt a jóvátételre – fogalmazott az osztrák Briatore visszatérése kapcsán. – Én rendkívül leleményes üzletemberként ismertem meg Flaviót. Rengeteget tud a Forma-1-ről. Az elmúlt több mint tíz évben közelebbi kapcsolatot, barátságot alakítottam ki vele, és eddig minden, amit tőle kaptam, a hasznomra vált. Ahogy Bruno is mondta, 40 évnyi Forma-1 rendkívüli szakértelemmel ruházta fel őt. És szerintem mindenki megérdemli az esélyt a visszatérésre. Mindenképp hasznosnak gondolom, hogy egy újabb kiváló elme érkezik az Alpine-hoz, aki képes leegyszerűsíteni bizonyos dolgokat és a józan ész mentén döntéseket hozni.”

    Frédéric Vasseur másfél évtizeddel ezelőtt még a juniorszériákban volt érdekelt az ART csapatvezetőjeként – az F1-be 2016-ban érkezett, éppen a visszatérő Renault nevezte ki csapatfőnökének.

    „Először is, nem szeretném kommentálni, hogy mi történik más csapatoknál, van elég dolgom a sajátommal is – mondta a Ferrariról a francia. – De összességében úgy gondolom, hogy ez egy előrelépés az Alpine számára. Az F1 számára is jót tesz, ha ennek eredményeként az Alpine ismét versenyképes lesz majd. Mind tudjuk, hogy mi történt, de megfizette az árát. Immár lehetséges számára a visszatérés, így hát visszatérhet.”

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Flavio Briatore (@briatoreflavio) által megosztott bejegyzés

    Kollégáihoz hasonlóan nincs ellenvetése Briatore visszatérésével kapcsolatban a Saubert irányító Alessandro Alunni Bravinak sem – az olasz még viszonylag friss arc az F1 nagyjai között, s bár maga is eltöltött már pár évtizedet az autósportban, elmondása szerint Briatorét nem is ismeri személyesen.

    „Csak azt látom, hogy milyen eredményeket ért el a Forma-1-ben, illetve hogy mit tett kereskedelmi ügyekben az elmúlt évek során, az általa hozott új szponzorok és helyszínek pedig fontos lépcsőfokok voltak a Forma-1 fejlődésében. Nagytudású emberekre van szükségünk a Forma-1-ben, Flavióról pedig elmondhatjuk, hogy nagytudású.”

    Amíg nem töltött be aktív szerepet a sportban, Briatore átesett egy az arcát érintő plasztikai műtéten, valamint néhány hónapja egy szívműtéten is.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Flavio Briatore (@briatoreflavio) által megosztott bejegyzés