Szerző: Bognár Viktor

  • Valószínűbb, hogy a bokszból felérsz a dobogóra, mint hogy kétszer kiessen mindkét Ferrari

    Valószínűbb, hogy a bokszból felérsz a dobogóra, mint hogy kétszer kiessen mindkét Ferrari

    Rendkívüli vagy egészen ritka rekordokat, sorozatokat és teljesítményeket hozott a Brazil Nagydíj, amiket Lando Norris és Max Verstappen kitehet az ablakba, a Ferrari és a Red Bull viszont kevésbé. Az interlagosi hétvége statisztikai összegzése.

    Lando Norris legutóbb, Mexikóban elérte, hogy első tíz futamgyőzelmét tíz különböző pályán szerezze meg, ami előtte csak Michael Schumachernek jött össze. A brit azonban most interlagosi győzelmével egyedüliként állt ennek a különleges rekordlistának az élére, hiszen itt még szintén nem nyert korábban.

    Alexander Albon futotta a verseny leggyorsabb körét, ami a thai versenyző karrierjében az első, a Williamsnek pedig 11 év óta az első: legutóbb a 2014-es Orosz Nagydíjon futotta meg azt számukra Valtteri Bottas. Messze ez volt a leghosszabb periódus a Williams történetében, amelyet egyetlen leggyorsabb kör abszolválása nélkül teljesített, egy 1981 és 1985 közötti közel négyéves időszak a második.

    A Q3-ból a Q1-be

    Az időmérő nagy sztorija az volt, hogy Max Verstappen a 16. hellyel már a legelső szakaszban elvérzett. Ez volt a hetedik alkalom a holland F1-es karrierjében, hogy nem jutott túl a Q1-en, ám az első olyan, amikor nem hátráltatta valamilyen technikai probléma.

    Yuki Tsunoda is csak a 19. lett az időmérőn, vagyis mindkét Red Bull számára véget ért a munka az első szakasz végén. Arra, hogy mindkét Red Bull a Q1-ben kiessen, ezt megelőzően még csak egyetlen egyszer volt példa azóta, hogy 2006-ben bevezették a háromszakaszos időmérőt: még a rendszer legelső és a Red Bull második évében, a 2006-os Japán Nagydíjon, amikor a csapat még messze járt attól, hogy az élmezőnybe kerüljön, s David Coulthard és Robert Doornbos vezették az autóikat.

    Fegyelmezni kellett a Norris ellen hergelő rivális csapattagot

    És még egy egészen rendhagyó eredmény, ami az időmérős rendszerhez köthető: Verstappen korai kiesése is kellett ahhoz, (Lewis Hamilton és Fernando Alonso Q2-es búcsúja mellett), hogy egyetlen világbajnok se jusson be a Q3-ba. Erre is még csak most negyedszer volt példa a vonatkozó 20 éves periódusban: a 2006-os Magyar Nagydíjon (ahol Alonso és Schumacher furcsa időbüntetést kaptak), a 2008-as Ausztrál Nagydíjon (Kimi Räikkönent műszaki hiba sújtotta), a 2020-as Szahíri Nagydíjon (amit Hamilton kihagyott), illetve most.

    Az élről az élre

    Ez volt zsinórban a hetedik verseny, amit a pole-pozícióból rajtoló pilóta nyert meg, a sorozat Piastri zandvoorti győzelmével indult. Legutóbb a 2019-es USA Nagydíj és a 2020-as Brit Nagydíj között történt meg, hogy hétszer egymás után az élről induló lett a győztes. Ez a negyedik példa egy ilyen hetes sorozatra, de egyszer az is előfordult már az F1 történetben, hogy nyolc egymást követő versenyt nyertek meg az első rajthelyről. Ez ráadásul nem is a csúcsrajáratott megbízhatóságot hozó elmúlt évtizedben történt, hanem közel 50 évvel ezelőtt: az 1976-os Nyugat-USA Nagydíj és Német Nagydíj között, vagyis a meg is filmesített, Niki Lauda és James Hunt csatájáról ismert szezon során.

    De nem csak az első helyen volt ekkora stabilitás az elmúlt futamokon, hanem a másodikon is! A Brazil Nagydíj sorozatban már a negyedik verseny lett, amelyen az első és a második helyről induló pilóta ugyanebben a sorrendben futott be az első és a második helyen, és ilyen négyes sorozatra is még csak kétszer volt példa ezt megelőzően: 1992-ben a Mexikói és a San Marinó-i Nagydíj között (itt mindet Nigel Mansell nyerte, és háromszor is Riccardo Patrese végzett mögötte), valamint 2016-ban az USA és az Abu-dzabi Nagydíj között (itt mindegyiken Hamilton-Rosberg volt a sorrend). Ezekhez képest a mostani sorozat jóval változatosabb, a négyből egyszer sem végzett ugyanaz a páros az első két helyen, és öt versenyző is érintett volt benne.

    Hamilton és Leclerc is üzent az őket kritizáló Ferrari-elnöknek?

    A bokszból a dobogóra

    Max Verstappen a dobogón végzett úgy, hogy a bokszutcából rajtolt el, vagyis csak a mezőny vége után eredhetett. Legutóbb 11 évvel ezelőtt volt képes egy versenyző ilyenre, 2014-ben a Magyar Nagydíjon Hamilton a bokszból szintén harmadik lett. Ez összesen a nyolcadik alkalom volt, amikor egy bokszutcából induló pilóta a dobogón kötött ki: győznie még senkinek nem sikerült, 1984-ben Kyalamiban Alain Prost és 1989-ben a Paul Ricardon Mansell második helyen végzett, az ezt követő hat alkalommal pedig harmadik helyezett lett a nagyot menetelő (2003-ban Melbourne-ben Räikkönen, 2005-ban Montrealban Rubens Barrichello, 2009-ben Melbourne-ben Jarno Trulli, 2012-ben Abu-Dzabiban Sebastian Vettel, valamint Hamilton 2014-es és Verstappen mostani esete).

    Verstappen pedig mindeközben egy újabb rekordot is magához ragadott, ő lett az a versenyző, aki a legtöbb különböző rajtpozícióból indulva szerzett már dobogós helyet egy F1-es futamon. Összesen 17 pozícióból: az 1., a 2., a 3., a 4., az 5., a 6., a 7., a 8., a 9., a 10., a 14., a 15., a 16., a 17., a 18. és a 20. hely mellé most felírhatjuk újabbként a bokszutcai indulást.

    A holland ezzel Räikkönent előzte meg, aki 16 különböző rajtpozícióból szerzett dobogót karrierje során, őt pedig 15-tel követi Jacques Laffite, Barrichello és Hamilton.

    A különböző rajtpozíciókból szerzett győzelem rekordját Verstappen a maga tizedikjével már tavaly megdöntötte, éppen Interlagosban, amikor a 17. helyről indulva állhatott a dobogó tetejére.

    A még reménykedő Verstappen-drukkerek inkább ne nézzék meg, mit mondott Toto Wolff

    Kettős kiesésből kettős kiesésbe

    A Ferrari idén már második dupla kiesését könyvelte el, Zandvoort után Interlagosban sem ért célba egyik autójuk sem – mind a négy alkalommal baleset, vagy az autó ütközésből adódó sérülése volt a kiváltó ok, és érdekes egybeesés, hogy Charles Leclerc-t mindkétszer Kimi Antonelli Mercedese ütötte ki.

    Ebben az évszázadban egyetlen másik év akad csupán, amelyben két kettős kiesése is volt a Ferrarinak, az eredményesség szempontjából is a csapat egyik történelmi mélypontjának számító 2020-as, amikor a Stájerországi és az Olasz Nagydíjon esett ki egyaránt Leclerc és Vettel. Ezt megelőzően az 1997-es szezon a következő, amelyben ilyen történt. Mellesleg a Ferrari utolsó interlagosi kettős kiesése is Leclerc és Vettel párosához kötődik, aminek ráadásul igencsak tevékeny résztvevői voltak, hiszen egymással ütköztek össze a 2019-es verseny végén a 4-5. helyen haladva.

    Az előző évezredben persze még jóval magasabb volt a kiesés valószínűsége az F1-ben, de a címben tett kijelentés az elmúlt negyed századra mindenképp igaz, hiszen 2000 óta már hat évben is volt példa arra, hogy egy bokszutcából induló versenyző a dobogóig száguldjon, a Ferrari dupla kettős kiesésére viszont csak kettőben.

  • Úgy szórja ki pilótáit a McLaren, mintha nem lenne holnap

    Úgy szórja ki pilótáit a McLaren, mintha nem lenne holnap

    Nagytakarítást rendezett versenyzőnevelő programjában a McLaren, egyetlen kaszalendítéssel három fiatal tehetségtől, köztük egy korábbi F1-es pilóta fiától is elköszönt. Helyükre egyelőre egyetlen új nevet jelentett be a csapat.

    A McLaren versenyzőnevelő programjának három tagja is a Forma–3-ban versenyzett idén – a szezon már szeptemberben véget ért, most pedig mindhármukkal, Brando Badoerrel, Ugo Ugochukwuwal és Martinius Stenshorne-nal is szerződést bontott az istálló. Közülük a norvég Stenshorne nyújtotta magasan a legjobb teljesítményt az idény során, két győzelmet is szerezve az ötödik helyen zárt a tabellán, míg Ugochukwu a 16., a korábbi Ferrari-tesztpilóta Luca Badoer fia, Brando pedig csak a 25. lett.

    Az olasz és a norvég fiatal pilótát tavaly vette fel programjába a McLaren, ám a nigériai felmenőkkel rendelkező, amerikai állampolgár Ugochukwuval hosszú távú, ígéretesen induló partnerségnek vetettek véget. Őt már 2021-ben, 13 évesen felkarolták – éppen abban az életkorban, amelyben annak idején Lewis Hamiltont is –, a pilóta így már a formaautózás világába is az ő segítségükkel lépett fel 2022-ben, ahol több F4-es sorozatot is év végi dobogós pozícióban zárt, 2024-ben pedig megnyerte a fiatal pilóták legnagyobb presztízsű felmérőjét, a Makaói Nagydíjat. A kapcsolat azonban most megszakadt – az már biztos, hogy Ugochukwu jövőre is az F3-ban versenyez majd, a Prema helyett a Campos színeiben, ám már a McLaren támogatása nélkül.

    A három menesztés egy hónappal azt követően történt, hogy a McLaren az F1-hez legközelebb járó pilótájától, az idén az F2-es tabella élén is megforduló ír Alex Dunne-tól is megvált, azt követően, hogy a szezon során Spielbergben és Monzában már F1-es szabadedzésre is beültette őt.

    Nem üresedik azért ki teljesen a McLaren F1-be vezető létrája, bár egyelőre csak egyetlen új pilótát jelentettek be most az október eleje óta menesztett fenti kvartett helyére: a 18 éves olasz Matteo De Palót, aki idén szállította formaautós karrierje eddigi legjobb eredményét azzal, hogy második lett a Formula Regional Európa-bajnokságon Freddie Slater mögött. De Palo első versenye a McLaren szárnyai alatt az e hétvégi Makaói Nagydíj lesz.

  • Senki nem úszta meg, hogy feladatot kapjon az újra F1-es versenyre látogató Vetteltől

    Senki nem úszta meg, hogy feladatot kapjon az újra F1-es versenyre látogató Vetteltől

    Sebastian Vettel a tavalyi év után idén is ellátogatott a Brazil Nagydíjra, s ezúttal is egy nemes cél vezérelte, amihez a versenyzők segítségét kérte.

    Az F1-től 2022-ben visszavonult Vettel egy új környezetvédelmi kampányt indított F①REST néven, amit az Amazonas nagy részét magában foglaló Brazíliában tárt a nyilvánosság elé.

    „Tavaly is elutaztam ide, hogy felfedezzem az Amazonas esőerdőit és találkozzak az őslakos népekkel, akik szívélyesen fogadtak az otthonukban. Megláthattam, mennyire gyönyörű, változatos, de egyúttal sérülékeny is ez a környezet, és hogy mennyire sürget az idő, hogy megvédjük” – számolt be élményeiről a négyszeres világbajnok a versenyhétvége előtt, aki tavaly ugyanitt egy gigantikus, újrahasznosított anyagokból készült Senna-sisak prezentálásával irányította rá a figyelmet a környezetvédelemre.

    Fotó: Ferrari

    „Most visszatérek, és a F①REST keretében azt szeretném, hogy mind rajzoljunk egy fát. Minden versenyzőt, rajongót, gyereket, időset, fiatal, különböző hátterű embert meghívok, hogy rajzolja le a saját fáját, és gyűjtsük őket össze. Sok fa együttese pedig erdőt alkot, így tehát létrehozhatjuk a saját gyönyörű és változatos F1-es erdőnket.”

    És Vettel így is tett, az interlagosi pályára belépve külön rajzolós eseményt szervezett a rajongóknak, de körbejárta a csapatok motorhome-jait is, hogy ugyanerre kérje a versenyzőket – itt van a Ferrari, a Mercedes, a Haas és a Racing Bulls posztja erről, de Vettel még korábbi Red Bull-os csapattársát és riválisát, Mark Webbert is befűzte. A német is kapott egy saját garázst a pályán, amit kiállítóteremmé alakítottak, s kidíszítették a hétvége során elkészült fás rajzokkal. Vettellel együtt még egy csoportképre is összeállt a mezőny, amiben a német igazi szervezőként, nagy gonddal rendezgette el mindenkinek a pozícióját.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés

  • Antonelli elismerte, az ő hibája előzte meg a Piastrival való ütközést

    Antonelli elismerte, az ő hibája előzte meg a Piastrival való ütközést

    Noha a felelősséget egyik fél sem vállalta magára, Kimi Antonelli is elmondta, a saját szemszögéből hogyan festett az Oscar Piastrival való ütközés a Brazil Nagydíj hatodik körében. Eközben az ausztrál egy újabb interjúban már olyan kijelentést tett, ami szembemegy a sportfelügyelők indoklásával.

    Piastri sem érezte magát hibásnak, és még a láncreakció nyomán kieső Charles Leclerc is úgy látta, a felügyelőknek nem kellett volna a teljes felelősséget az ausztrálra terhelniük, aki tíz másodperces büntetést és két büntetőpontot kapott tettéért.

    Antonelli ugyan az ütközés nyomán ideiglenesen pozíciót veszített Piastrival szemben, de végül a második helyen befutva idén kezdődött F1-es karrierje legjobb eredményét érte el. Bár ő sem gondolja, hogy bármit is rosszul csinált volna az 1-es kanyarban Piastri támadásakor, azt elárulta, hogy a biztonsági autó kiállásakor elkövetett hibája vezetett ahhoz, hogy a McLaren pilótája azonnal támadást tudott indítani ellene.

    „Egy kicsit ráhajtottam a nedvesebb részre a kigyorsításkor, emiatt kipörögtek a kerekeim és lendületet vesztettem az 1-es kanyar felé haladva. Végül nagyon bonyolult helyzetben találtam magam, hiszen egy autó a belső, egy pedig a külső ívemen haladt. Próbáltam későn, de nem túl későn fékezni. Ekkor az jelentette a problémát, hogy már nem láttam a mellettem lévő autót, ezért arra figyeltem, hogy abból a helyzetemből is jó íven tudjak fordulni. És igen, végül kaptam egy ütést, majd én is elég keményen eltaláltam Charles-t, amivel sajnos véget vetettem a versenyének. Ezután talán már a kormányom sem állt teljesen egyenesen, de szerencsés voltam, hogy megúsztam és folytathattam a versenyt” – árulta el Antonelli.

    De nem lehet, hogy Verstappen nyert volna Brazíliában, ha mellőzi a harmadik kerékcserét?

    Még ha a történtekért kiosztott büntetés egy újabb véleményes versenybírói döntésként is vonul be a köztudatba, azon változtatni utólagosan már nem lehet, csak a tévesen elszámolt büntetőpontokat korrigálta némi késéssel az FIA. Piastri pedig még vasárnap egy másik interjúban, a Viaplaynek nyilatkozva úgy fogalmazott, érzése szerint annak a szabálynak is eleget tett, amiben a felügyelők elmarasztalták, vagyis sikerült annyira Antonelli mellé pozicionálnia az autót, mint azt a versenyzési irányelvek vonatkozó része megköveteli.

    „Tisztán mellette voltam, amikor a fékre léptem. Volt egy pont, amikor egyértelműen ott voltam. Mindannyian elég későn fékeztünk, nekem pedig nem hagytak elég helyet” – fogalmazott Piastri, akit a Racefans idéz.

  • „Nem ütik meg a mércét” – keményen kiosztotta Hamiltont és Leclerc-t a Ferrari elnöke

    „Nem ütik meg a mércét” – keményen kiosztotta Hamiltont és Leclerc-t a Ferrari elnöke

    Szokatlan helyre célzott kritikával jelentkezett a Ferrari elnöke, John Elkann egy olyan hétvége után, amelyben a WEC-ben szerzett világbajnoki cím és az F1-es Brazil Nagydíjon elkönyvelt kettős kiesés révén szélsőséges eredményeket szállítottak a versenypályákon a márka csapatai.

    A Hosszútávú-világbajnokságba 2023-ban visszatérő Ferrari endurance-projektje nagyon gyorsan beérett, hiszen azok után, hogy eddigi mindhárom évükben megnyerték a Le Mans-i 24 órást, az e hétvégi bahreini szezonzárón első alkalommal szerezték meg a bajnoki címeket is a gyártók, valamint James Calado, Antonio Giovinazzi és Alessandro Pier Guidi #51-es autója révén a versenyzők tabelláján is. A Ferrari így 1972 óta először lett bajnok a hosszútávú versenyzés aktuális csúcssorozatában, akkor nyerték meg legutóbb a Sportautó-világbajnokságot.

    Eközben az F1-es Brazil Nagydíj hétvégéjén Charles Leclerc és Lewis Hamilton sem tudta befejezni a versenyt, idei második kettős kiesését könyvelte el a csapat, és ezáltal jelentős lemaradásba került a konstruktőri bajnokságban, ahol a második helyért hajt.

    Bár a Ferrari elmúlt évtizedét az F1-ben leginkább az jellemezte, hogy noha elsőosztályú versenyzőkkel rendelkezett, ám a szervezeti működés akadozott, Elkann szerint mostanra megfordult ez a trend, és nem kertelve Leclerc és Hamilton felé fogalmazott meg kritikát a csapat gyengélkedése kapcsán.

    „A Ferrari akkor nyer, amikor egységes. Ezt tanítja számunkra a WEC-ben elért eredményünk is. Amikor mindenki összefog, nagy dolgokat érhetünk el” – idézi az elnököt az Autoracer.

    „Brazília nagy csalódást jelentett. A mi szerelőgárdánk végzi el a leggyorsabb kerékcseréket a Forma–1-ben, a mérnökök dolgoznak az autó jobbá tételén, a többi viszont nem üti meg a lécet. Lényeges lenne, hogy a versenyzőink kevesebbet beszéljenek, és a vezetésre koncentráljanak. Fontos versenyek állnak előttünk, és még nem lehetetlen, hogy megszerezzük a második helyet. Ez a legfőbb üzenete Bahreinnek: ha a Ferrari egy csapatot alkot, mi győzünk.”

    Elkann azt nem részletezte, hogy mire gondolt a pilóták túl sok beszéde alatt, mindenesetre az interlagosi első körben két autóval is ütköző Hamilton a kiesése után azon lamentált, hogy noha álomszerű számára a Ferrari tagjának lenni, az eddig közösen elért eredményeik inkább a rémálom-kategóriába tartoznak.

    A Ferrari a legutóbbi, mexikói hétvége előtt egy pont előnnyel visszaugrott a Mercedes elé a konstruktőri második helyre, ám azáltal, hogy Brazíliában már a sprintversenyük sem sikerült jól, majd vasárnap nulláztak, nemcsak a Mercedes, de még a szinte egyautós Red Bull is eléjük ugrott. A 362 pontos Scuderia így már csak a negyedik helyen áll, 4 ponttal a Red Bull és 36-tal a Mercedes mögött, amikor még három nagydíjhétvége van hátra a szezonból.

  • Fordulópont? Norris úgy érzi, már jóval korábban meglépett egy fontos változtatást

    Fordulópont? Norris úgy érzi, már jóval korábban meglépett egy fontos változtatást

    Lando Norris az egymást követő második versenyhétvégéről utazhatott el a maximális megszerezhető pontszámmal, és miközben Interlagosban is hallhatott pfújolásokat a nézőtérről, továbbra sem érzi, hogy bevitte volna a végzetes csapást Oscar Piastrinak a bajnoki harcban.

    Norris pár hétvége alatt fordított nagyot a bajnoki pontverseny állásán: miközben Piastri a legutóbbi három futamon egyaránt csak az ötödik helyen ért célba, a brit az austini második helyet egy mexikóvárosi és egy interlagosi győzelemmel fejelte meg, így 24 pontos előnyt épített ki csapattársával szemben. Innentől a saját kezében van a sorsa, vagyis még ha a hátralévő három versenyen és egy sprinten minden alkalommal a második helyen futna be Piastri mögött, akkor is ő ünnepelhetné a bajnoki címet.

    „Ez csak egy újabb olyan hétvége volt, amelyre azért érkeztem, hogy megpróbáljak nyerni és a lehető legtöbb pontot szerezzem, ami sikerült is. És sikerült az előző hétvégén is. Nem gondolom, hogy bármelyik is fordulópont lenne. Egyszerűen csak erős eredmények, pontosan olyanok, amikre szükségem van, ezekért küzdök minden héten, minden nap. Elégedett vagyok, de még mindig messze a vége, szóval egyelőre nincs okom arra, hogy örüljek vagy izgatott legyek” – mondta Norris a Brazil Nagydíjon aratott idei hetedik győzelmét követően a sajtótájékoztatón.

    Bár semmi vitathatót nem tett a hétvége során, a díjátadó során ezúttal is hallható volt némi Norrist célzó pfújolás, kifütyülés a nézők egy kisebbsége részéről. Ez már két héttel ezelőtt, mexikói győzelme után is megtörtént, arra született is egy lehetséges magyarázat egy helyi újságírótól. A szezon ezen késői szakaszában, amikor még nyitott a bajnoki cím sorsa, persze könnyen lehet, hogy egyszerűen csak az egyéni szimpátia dönti el, mely versenyző sikerének mennyire örülnek a rajongók.

    Az álom rémálomba csap át – valami eltört Hamiltonnál Interlagosban, és nem csak az autóján

    Norris elismerte, hogy kihívást jelentett számára az idei szezonban az őt érő negatív hangokkal, véleményekkel, reakciókkal való megbirkózás, de egyik fontos 2025-ös pillanatának inkább azt tartotta, amikor megtanulta kissé más hozzáállással feldolgozni ezeket.

    „Mindig vannak olyanok, akik próbálnak lehúzni, de ez szerintem normális. Amikor valaki a világ szemei előtt van, sokan mondanak mindenfélét, remélve, hogy ez hatással lehet másokra. Nemcsak az éljenzéseket, de a nem-éljenzéseket is hallom, ami nem a legkellemesebb, de szerintem jól kezeltem ezt az elmúlt hónapokban” – mondta a bajnokság éllovasa.

    „Foglalkoztat, hogy az emberekben milyen kép alakul ki rólam, és hogyan mutat be engem a média. Talán túlságosan is foglalkoztatott a szezon elején, és lehet, hogy ez nem volt rám a legjobb hatással. De talán megtanultam jobban bánni ezekkel a dolgokkal. Nem úgy, hogy már nem érdekel, mert továbbra is jó benyomást akarok kelteni, biztosan nem leszek goromba. De igyekszem elmondani a saját álláspontomat. A leginkább azt tanultam meg ebből, hogy magamat kell adni, bíznom és hinnem kell magamban, és mindig el kell mondanom, amit gondolok.”

  • De nem lehet, hogy Verstappen nyert volna Brazíliában, ha mellőzi a harmadik kerékcserét?

    De nem lehet, hogy Verstappen nyert volna Brazíliában, ha mellőzi a harmadik kerékcserét?

    Max Verstappen a bokszutcai rajtból valaha elért egyik legjobb eredményt szállította a Brazil Nagydíjon azáltal, hogy harmadikként ért célba. A verseny második felében ráadásul úgy tűnt, még a rajt óta az élen haladó Lando Norris győzelmére is veszélyt jelenthet, de a Red Bull nem próbálkozott a futam megnyerésével. Hibázott ezzel a csapat?

    A bokszutcai rajt fejében elvégezhető változtatásoknak köszönhetően Verstappen Red Bulljának teljesítménye jelentősen feljavult a hétvége korábbi részéhez képest, temérdek előzéssel hámozta át magát a mezőnyön, a 22. körben már a 4. helyen haladt, az 51.-ben pedig a vezetést is átvette.

    Aktuális pozícióját a verseny egy részében ugyan torzította, hogy miután a 7. körben lassú defekt miatt egy nem tervezett kerékcserét is be kellett iktatnia, más stratégiai vonalra került, mint a többség. Mégis úgy tűnt, hogy ezt követően már csak egy további bokszkiállást terveznek nála beiktatni a Red Bullnál, így miután Norris a maga első és második kerékcseréje után is Verstappen mögött tért vissza a pályára (jelentősen jobb állapotú gumikkal, de ugyanannyi hátralévő kiállással), a holland akár a győzelemért is meccsben lehet – ami példátlan siker lett volna egy bokszutcából rajtoló autótól.

    Norris az 50. kör végén hajtott ki a maga utolsó kerékcseréjére, és néhány körös használt közepes keverékeket kapott, de így is számottevően jobb gumiállapottal számolhatott, mint a 34. körben új közepeseket vételező Verstappen. A holland ekkor vette át a vezetést, a McLaren pedig nyolc másodperces lemaradással üldözte, amikor még 20 kör volt hátra a versenyből.

    A következő két körben Norris előbb 4, majd 5 tizedmásodpercet faragott a hátrányából, ilyen ütemben pedig utolérte volna Verstappent még a leintés előtt, szóval úgy tűnt, a hollandnak védekeznie kell majd, és a pályán zajló csatával dőlhet el a Brazil Nagydíj győzelme.

    Verstappen: A bokszutcából a dobogóra egy defekttel, ez hihetetlen!

    Ám a Red Bull ezt nem várta meg, az 54. körben egy harmadik bokszkiállásra is kihívta Verstappent, amit még indokoltabbá tett, hogy a rá veszélyt jelentő két Mercedes is nemrég cserélt kereket, így szervizelés nélkül a holland azt kockáztatta volna, hogy ha a futam végére túlságosan elhasználódnak a versenytáv több mint felét teljesítő gumijai, akár a dobogóról is lecsúszhat.

    Verstappen a 4. helyen tért vissza a pályára friss lágyakon, így viszont már nála volt a gumielőny, és a 63. körben az 1-es kanyar külső ívén megelőzte George Russellt, majd Kimi Antonellire is nyomást gyakorolt, akit viszont már nem tudott elkapni a célig.

    Ezzel meglett a harmadik hely, de adta magát a kérdés, hogy nem tudta volna-e Verstappen kivédekezni akár az első helyet is Norrisszal szemben, ha a használtabb gumikkal a pályán marad. Elvégre a bajnokság jelenlegi helyzetében ez lett volna a holland egyetlen esélye arra, hogy pontokat hozzon a briten és reális esélyt hagyjon magának a fordításra a hátralévő három futamra. Ha sikerül, a mostani 49 helyett 32 pont lenne csak a hátránya.

    Ám mint a csapatvezető Laurent Mekies elmondta, a Red Bullnál nem létezett olyan matematikai egyenlet, amely Verstappent győztesként hozta volna ki a Brazil Nagydíjon.

    „Nem, nem gondoljuk, hogy ez nyerhető volt – mondta erre a felvetésre Mekies. – Alighanem sohasem fogjuk megtudni, hol végeztünk volna. Folyamatosan zajlott erről a gondolkodás a bokszutcai irányítóközpontban, de egy ponton meg kellett hoznunk a döntést, és végül ez a döntés született. Ezáltal jó esélyünk nyílt arra, hogy rámenjünk a dobogós helyekre, és végül meg is szereztük. Talán ha van még egy kör, elérhető lett volna a második hely is, de azt nem hiszem, hogy bármilyen módon is megtarthattuk volna az első helyet, már csak a gumik állapota miatt sem.”

  • Elszámolta magát Piastri büntetésével, visszakozott az FIA a futam után

    Elszámolta magát Piastri büntetésével, visszakozott az FIA a futam után

    A Brazil Nagydíj leintése után az FIA indoklást adott az Oscar Piastrira kiszabott büntetésre, a dokumentumban viszont olyasmit is feltűntetett, amit az ausztrál biztosan nem érdemelt.

    Mint ismeretes, Piastrira 10 másodperces időbüntetést róttak ki, amiért a 6. kör kezdetén, a biztonsági autós újraindítást követően a belső íven kezdeményezett előzési kísérlete közben összeütközött Kimi Antonelli Mercedesével. Az ausztrál az első bokszkiállásakor letöltötte a büntetést, az ilyesmit pedig utólagosan már nem lehetséges visszavonni.

    Nem is ebben vétettek hibát a felügyelők – bár akadtak néhányan, köztük a baleset vétlen áldozata, Charles Leclerc is, aki szerint nem volt helyes döntés Piastrira hárítani a felelősséget –, hanem a büntetőpontok számlálásában. A futam után kiadott indoklásból derült ki, hogy az ausztrál két büntetőpontot is kapott a vétségéért, ezzel pedig számuk Piastri licencén 8-ra nőtt az elmúlt 12 hónapos periódusban – állította legalábbis az FIA.

    A matek viszont így sehogyan nem jön ki: Piastri az elmúlt egy év során két büntetőpontot kapott a tavalyi Abu-dzabi Nagydíjon a Franco Colapintóval való ütközésért, és további kettőt az idei Brit Nagydíjon a biztonsági autós újraindítás előtti hirtelen fékezésért. És ehhez jött még hozzá ez a mostani kettő, vagyis a számlálóján hat pontnak kellene állnia. Az FIA utólag észrevette a hibát (nem tudni, hogy esetleg a McLaren figyelmeztette-e őket erre), és több mint két és fél órával később módosította a dokumentumot, miszerint Piastri helyesen hat büntetőponttal áll jelenleg.

    Piastri a balesetről: „Nem tűnhettem csak úgy el!”

    A nyolc már csak azért sem mutatott volna jól, mert az eltiltáshoz egyik legközelebb álló pilótává lépett volna elő általa az ausztrál. A friss büntetőpontlistát jelenleg Oliver Bearman vezeti 9-cel (ő nemrég állt már 10-en is, ezen a hétvégén a sprinten Liam Lawsonnal való ütközésért kapott egyet), 7-tel pedig Lawson, Lance Stroll és Yuki Tsunoda rendelkeznek.

    Ami a Piastri büntetését részletező dokumentumot illeti, az FIA abban kifejtette álláspontját az ütközéssel kapcsolatban: a felügyelők Antonellit mindenféle felelősség alól felmentették, pedig Leclerc és a Sky Sports szakértője is úgy látta, az olasz is vétkes volt az incidens kiváltásában amiatt, hogy nem hagyott egy autónyi helyet maga mellett a támadójának. Erről viszont a hivatalos magyarázatban nem is esik szó.

    „Piastri nem alakította ki a szükséges átfedést, vagyis autójának első tengelye nem került a 12-es autó tükrével egyvonalba, ahogy azt a versenyzési irányelvek előírják a kanyar belső ívén történő előzéseknél” – áll az FIA indoklásában.

    „Piastri blokkolta a kerekeit, miközben lassítással próbálta elkerülni az ütközést, de erre nem volt képes, így érintkezett Antonellivel. Ez azt eredményezte, hogy Antonelli egy második ütközésnek is részese volt a 16-os autóval (Charles Leclerc), aki a külső íven helyezkedett el, és ennek következményeként fel kellett adnia a versenyt.”

    „Így Piastrit terheli a teljes felelősség az ütközésért. A tíz másodperces büntetést és a két büntetőpontot tartjuk megfelelőnek, ami összhangban is áll a korábbi precedensekkel.”

  • Az álom rémálomba csap át – valami eltört Hamiltonnál Interlagosban, és nem csak az autóján

    Az álom rémálomba csap át – valami eltört Hamiltonnál Interlagosban, és nem csak az autóján

    A Brazil Nagydíjon újabb olyan hétvégén esett át Lewis Hamilton, amelyen a legkevésbé sem a számításai szerint alakultak a dolgok – két első körös ütközés után a mezőny végén szenvedett, mielőtt a garázsba parkolta a Ferrarit, hogy aztán sokatmondó nyilatkozatban foglalja össze ingadozó érzelmeit.

    Hamilton az utóbbi futamokon már stabilan hozta Charles Leclerc szintjét, ám az eredményei így sem voltak kimagaslóak – amikor a Ferrari erősnek tűnt, a brit napját rendre félresiklatta valami, mint legutóbb Mexikóban a pályaátvágásért kapott büntetés.

    Ezúttal Interlagosban minden baj csőstül találta meg a hétszeres világbajnokot: most az időmérőn is jelentősen lemaradt csapaton belül, hiszen csak a 13. helyre kvalifikált, majd pedig a futama már az első körben megpecsételődött, amikor a célegyenes végén Carlos Sainz Williamse ütközött a Ferrari bal oldalának, majd a kör végén Franco Colapinto hátsó kerekéhez ért hozzá előzési kísérlet közben, amitől az első szárnya az autó alá szorult. A két incidens nyomán alaposan megrongálódott Hamilton autójának padlólemeze, a futam során balesetveszélyesnek is nevezte a vezetést, s miután letöltötte a Colapintóval való ütközésért kapott 5 másodperces büntetést, a 37. körben az utolsó helyről feladta a futamot.

    „Nem igazán tudom, mi történt az első kanyarban, de nyilvánvalóan nem jött jól, hogy ütést kaptam. Onnantól kezdve az autó nem működött normálisan” – mondta Hamilton az első incidenséről, majd rátért a másodikra.

    „Az utolsó kanyarból kijövet jó szélárnyékot fogtam, és ahogy elkezdtem közelíteni rá, mindketten egyszerre mozdultunk, emiatt hozzáértem. Az összeszedett sérülések hatalmas leszorítóerőveszteséggel jártak, nagyon nehéz volt kontrollálni az autó hátsó részét. Bár a csapat mindent megtett, hogy megoldást találjon, a versenyképességünk hiánya és a büntetés azt eredményezték, hogy végül fel kellett adnunk.”

    A Hamiltonnal ütköző egyik versenyző, Sainz azzal magyarázta az incidenst, hogy szendvicsbe került az 1-es kanyar előtt.

    A brit a Sky Sportsnak nyilatkozva nyújtott betekintést abba, milyen kettősséget, hullámvasutat él át érzelmileg idén a Ferrarinál azáltal, hogy minden törekvése ellenére az eredmények csak nem akarnak jönni.

    „Ez egy rémálom, és már ebben élek egy ideje. Folyamatosan váltakozik bennem az az álomszerű érzés, hogy ennél az elképesztő csapatnál vezethetek, és az a rémálom, amit az eredményeink jelentenek. Nagyon megterhelő. De holnap újra felkelek, folytatom az edzést, folytatom a munkát a csapattal. Szerettem volna sok pontot szerezni nekik ezen a hétvégén, de a következő versenyre igyekszem a lehető legjobb formában visszatérni és összeszedni magam” – mondta.

    Egy másik interjúban pedig hozzátette, egyszerűen nem lehetőség, hogy felhúzzák a fehér zászlót a Ferrarival:

    „Tudom, hogy ez mindenkinek fájdalmas, de tényleg hiszem azt, hogy ezek a nehéz idők valami nagyszerű dologra készítenek fel minket. Tényleg hiszem, hogy valami pozitív áll előttünk. Muszáj ezt hinnem.”

  • Verstappen: A bokszutcából a dobogóra egy defekttel, ez hihetetlen!

    Verstappen: A bokszutcából a dobogóra egy defekttel, ez hihetetlen!

    Bár nem nyert, és a bajnoki esélyeiről is lemondott, Max Verstappen maradéktalanul elégedett a Brazil Nagydíjon szerzett harmadik helyével, hiszen azt bokszutcai rajt után érte el. Elmondása szerint azért is szeret a Red Bull közegében dolgozni, mert a csapat kész bevállalni a mostanihoz hasonló merész húzásokat.

    Miután az autója beállításainak és specifikációjának megváltoztatása a sprintverseny és az időmérő között nagy mellényúlásnak bizonyult – Verstappen a 16. helyen már a Q1-ben kiesett –, a csapat vasárnap arról döntött, hogy feladják ezt a gyenge rajthelyet a hollanddal, és bokszutcai rajtért cserébe újabb jelentős változtatásokat hajtanak végre az autón annak reményében, hogy jobb esélyekkel szállhat majd harcba a versenyen.

    Ez a húzás már remekül bevált, az első bokszkiállások lebonyolítása után Verstappen máris dobogóesélyessé vált, és végül a nap során számos előzést bemutatva valóban megszerezte a harmadik helyet – mindezt úgy, hogy a pontszerzők közül egyedüliként három kerékcserével teljesítette a futamot, mivel a hetedik körben egy lassú defekt miatt nem tervezetten is ki kellett hajtania szervizelésre.

    Legutóbb a 2014-es Magyar Nagydíjon Lewis Hamilton tudott a bokszutcából rajtolva dobogóra állni.

    „A tegnapi nap nagyon nehéz volt számunkra, de azt szeretem ebben a csapatban, hogy sohasem adja fel – kezdte értékelését Verstappen a Sky Sportsnak. – Mindig jobbak akarunk lenni, nem érjük be a második hellyel, máskülönben a sprint után is mondhattuk volna azt, hogy inkább ne nyúljunk hozzá az autóhoz, ne kockáztassunk, hiszen annyira azért nem vagyunk rosszak. Ez viszont nem vallana a csapat mentalitására, hiszen mindig a még több teljesítmény megtalálásán dolgozunk. Ez az időmérőn ugyan nem jött össze, viszont a történtek lehetővé tették, hogy ismét változtassunk az autón, és sokkal versenyképesebbé tegyük mára.”

    „Az is igaz, hogy ma sokkal hűvösebb volt, ami valószínűleg segített nekünk egy kicsit. De az, hogy a bokszutcából felértünk a dobogóra, 10-11 másodperccel a győztes mögött, ráadásul egy defekttel, elképesztő eredmény számunkra.”

    Bár vitathatatlanul a nap legjobb teljesítményét tette le az interlagosi aszfaltra Verstappen, a bajnoki esélyei mégis romlottak ezzel a harmadik hellyel, hiszen a pontversenyt vezető Lando Norris győzött, a teljes hétvégét tekintve pedig 13 pontot veszített a McLaren britjével szemben. A nyári szünet óta remek sorozatban lévő holland az Olasz Nagydíj óta most először nem közeledett a bajnoki első helyhez, hátránya 36-ról 49 pontra nőtt, amikor még maximum 83 egység szerezhető a szezonból hátralévő három versenyhétvégén. A valós erőviszonyok érvényesülése mellett már biztosan nem tudna fordítani, a McLarenek további balszerencséjére is szüksége lenne ehhez.

    Verstappent viszont ez már csak azért sem bántja, mert már szombaton búcsút intett bajnoki esélyeinek, és a most mutatott remek forma sem változtatott a véleményén.

    „Túl sok pontot elveszítettünk a szezon közepéig. Már az is elég nagy meglepetés, hogy egészen idáig esélyesek voltunk. Reálisan nézve ki kell mondanunk, hogy a szezon egésze során nem voltunk elég jók, de továbbra is hajtunk azért, hogy a szezon végéig még emlékezetes pillanatokat szállítsunk és versenyeket nyerjünk – elvégre ezért vagyunk itt.”