Szerző: Bognár Viktor

  • Hiába igaz, hogy Alonso neve D betűvel kezdődik, mégsem ért pontot Péreznek

    Hiába igaz, hogy Alonso neve D betűvel kezdődik, mégsem ért pontot Péreznek

    A nyári szünetre érkezett meg az F1-es mezőny tagjait mindenféle bolondos játékoknak kitevő Grill the Grid legújabb része, amelyben a pilóták ismét beleeshettek abban a kellemetlen csapdába, amikor nem jut eszükbe, hogy ők maguk a helyes válasz.

    A versenyzőknek néhány korábbi esethet hasonlóan ezúttal is végig kellett zongorázniuk az ábécét, most minden betűvel egy olyan aktív vagy korábbi pilóta vezetéknevét mondani feladatként, aki legalább száz nagydíjon rajthoz állt már a Forma-1 történetében.

    A videó az angol nyelv mélyebb ismerete nélkül is teljességgel élvezhető, hiszen jórészt nevetés, ööö-zés, meg nevek hangzanak el benne, miközben a néző maga is találgathat.

    A feladat persze ismét nehezebb, mint amilyennek tűnik, a versenyzőknek olykor aktuális pilótatársak nevei sem ugrottak be, abban pedig nagyobb eltérés figyelhető meg, hogy ki mennyire van képbe a sport múltbeli alakjaival.

    Akadtak bőven meglepődések, bakik és cseles válaszok is. Utóbbira példa, hogy Sergio Pérez a D betűnél Fernando Alonsót említette, tudja ugyanis, hogy a spanyol pilóta második vezetékneve Díaz, a kegyetlen játékvezető azonban ezt nem fogadta el helyes válasznak.

    Alonso egyébként a mezőny 20 tagja közül egyedüliként nem vett részt a játékban. Ennek lehet oka egyéb elfoglaltság is a felvétel készültének napján – korábban a Mercedes pilótáinak részéről is előfordult limitált részvétel a Grill the Gridben.

    A végén pedig összesített táblázatban látható, hány pontot értek el a versenyzők.

  • A Ferrari elnöke megtalálta a párhuzamot Hamilton, Đoković és Biles között

    A Ferrari elnöke megtalálta a párhuzamot Hamilton, Đoković és Biles között

    A sportvilág legismertebb olimpiai bajnokaihoz és hosszú ideig sikeres nagyságokhoz hasonlítja John Elkann a Ferrari legújabb szerzeményét, Lewis Hamiltont.

    A Ferrari elnökét Párizsban, a nyári olimpia forgatagában kapta el a Corriere dello Sport egy interjúra, amely során természetesen az F1-es istállóhoz a jövő évtől átigazoló Hamilton is szóba került.

    Még ha Hamilton motivációja és elhivatottsága körül nincs is kérdőjel, a januárban 40. születésnapját ünneplő brit életkora továbbra is gyakran felmerül lehetséges hátráltató tényezőként. A Ferrarinak utoljára 1982-ben, Mario Andretti személyében volt 40 évnél idősebb pilótája néhány futamra, Elkann viszont elmondta, nem tart attól, hogy a karrierje fénykorát a Mercedesnél megélő Hamilton már túl lenne teljesítőképességének csúcsán.

    „Meg akarja szerezni a nyolcadik címet, a Ferrari pedig szintén nyerni akar, és Lewisszal erősebbek vagyunk. Nem a nyugdíjas éveire jön a Ferrarihoz, és fontos, hogy motivált emberekkel vegyük körbe magunkat, akik tényleg nyerni akarnak” – fogalmazott az elnök.

    Hamilton megválthatja a halhatatlanságot, ha bajnok lesz a Ferrarival?

    „A Forma-1-ben most tényleg kemény a harc, hiszen négy csapat, a Red Bull, a Ferrari, a McLaren és a Mercedes is nagyon közel vannak egymáshoz. Sokat számít, hogy a maximumot tudjuk kihozni a lehetőségeinkből, a tapasztaltabb versenyzők pedig kiegyensúlyozottabban is teljesítenek, ahogy azt Hamilton és [Fernando] Alonso bizonyítja.”

    Az olimpián a 37 évesen címet nyerő szerb teniszező, Novak Đoković, valamint a szertornában 27 évesként már veteránnak számító, mégis három aranyérmet szerző amerikai Simone Biles szolgáltatták a legszemléletesebb példát arra, hogy a sportolók ma már olyan életkorban is a csúcson tudnak maradni, ami korábban még elképzelhetetlen volt. Arra a felvetésre, ami Hamilton is Đokovićhoz hasonló kortalan bajnokként emlegethető-e, Elkann így felelt.

    „Ők ketten, akárcsak [Roger] Federer, Biles, [Cristiano] Ronaldo, [Lionel] Messi és [az olasz úszó, Gregorio] Paltrinieri. Elhivatottság és komoly áldozatok árán sikerült leküzdeniük az életkor jelentette fizikai akadályokat. Egyúttal pedig az is igaz, hogy napjainkban az emberek hosszabb ideig élnek, ezzel párhuzamosan pedig a sportolók karrierje is megnyúlik.”

    Hamilton az olimpián, Norrist kiütötte a főnöke – így kezdte a nyaralást az F1-es mezőny

  • Leclerc visszasírja a Forma-1 előtti időket, amikor még átlagemberként élt

    Leclerc visszasírja a Forma-1 előtti időket, amikor még átlagemberként élt

    Világszinten ismert sportolóként minden Forma-1-es versenyző lemondhat a magánéletéről, ám alighanem Charles Leclerc-nek van a legkevesebb nyugta a rajongóktól. Nosztalgikusan gondol vissza az F1 előtti életére.

    Ha valaki a Ferrari versenyzője, Monacóban él, ráadásul jó kiállású fiatalember, alighanem az F1-es rajongók számára is az egyik legvonzóbb célpontnak számít. Valójában elképzelni is nehéz, hogy milyen lehet egy híresség élete, amikor kilép az utcára, de több versenyző is beszélt már annak kihívásairól, hogy bármilyen házon kívüli program, séta vagy étkezés zavartalan lebonyolítását megnehezíti, hogy bármikor megszólíthatja őket valaki.

    „Senki nem tudja megtanítani, hogyan legyek híres” – az F1 legújabb győztesének frusztrációja

    Leclerc esetében pár éve arról is lehetett hallani, hogy rajongói túlléptek bizonyos határokat, mert miután megtudták monacói lakcímét, a lakásába is felcsengettek.

    Az F1-ben 2018-ban debütált, egy évvel később pedig már a Ferrarinál ülést kapott monacói most az olasz Motorsportnak nyilatkozva elmondta, beletelt némi időbe, mire rájött, mennyire is hiányzik számára az átlagemberek élete, amikor nem a versenypályán tartózkodik éppen.

    „A helyzetem miatt tényleg nincs okom panaszra, én vagyok a legszerencsésebb ember a világon. Az persze igaz, hogy ennek a szerepkörnek is vannak hátrányai, amiket ha tíz évvel ezelőtt valaki elmesélt volna, nem is hittem volna el. Az első Forma-1-es években még nem is igazán tudatosul, hogy mit jelent a magánélet hiánya, hiszen elmerülünk az események forgatagában, és mindent a munkánk elismeréseként értékelünk, ami körülöttünk történik” – mondta.

    „De aztán, ahogy teltek az évek, rájöttem, hogy alig tudok időt szánni a szeretteimre, különösen olyat, amit tényleg egyedül tölthetek el velük. Néha arra vágyom, bárcsak úgy élhetném meg ezeket a pillanatokat, mint egy átlagos ember. Amikor egy házban vagyok a gyerekkori barátaimmal, akiket 12 éves korom óta ismerek, akkor senkit nem érdekel, hogy ki vagyok, de ezek az összejövetelek is egyre ritkábbak. Ezek a dolgok tényleg hiányoznak, de a munkám rengeteg előnnyel is jár, így tényleg nem panaszkodhatok.”

    Leclerc idén is kipipált egyet öt nagy célja közül, már csak egy van hátra

  • Binotto boríthatja az eddigi terveket az Audinál, tíz győzelemmel sem érezheti magát biztonságban az ember

    Binotto boríthatja az eddigi terveket az Audinál, tíz győzelemmel sem érezheti magát biztonságban az ember

    Valtteri Bottas kevésbé biztos abban, hogy az Audi a Sauber feletti hatalomátvétel éveiben is számít a szolgálataira, miután a gyártó Mattia Binottót nevezte ki új vezetőjének.

    Azok után, hogy komoly belső ellentéteket követően az Audi az F1-es projektet felülről igazgató mindkét vezetőt, Andreas Seidlt és Oliver Hoffmannt is menesztette, új, a sport berkeiben jól ismert személyek vették át a helyüket, jóval letisztultabb szerepkörökkel.

    Az új csapatfőnök a Red Bulltól távozó Jonathan Wheatley lesz, míg a korábbi Ferrari-csapatfőnök, Mattia Binotto vezető műveleti igazgatóként igyekszik átfogni a csapat szervezését és a technikai részleget, vagyis a főbb irányokat várhatóan ő fekteti le.

    Kirúgta egymással vitázó vezetőit az Audi, Binotto kapta a feladatot, hogy F1-es csapatot építsen a romokból

    Binotto érkezését július végén jelentette be az Audi, s augusztus 1-jétől meg is kezdte a munkát.

    „Elég váratlanul jött a hír – idézi a Sauberrel harmadik szezonját töltő Bottast a gpblog. – Azt gyanítom, hogy az egész nagyon gyorsan zajlott le, de persze az ilyen döntések a legmagasabb szinten történnek, a versenyzők és a csapat legtöbb dolgozója pedig nem tudja, mi folyik a színfalak mögött.”

    „Most egy kicsit mindent újrakezdünk, mert a vezetőváltások idején mindig időbe telik az átállás. Mattiának ki kell ismernie a csapat gyengeségeit és erősségeit, meg kell határoznia a prioritásokat rövid- és hosszú távra. De szerintem a csapat mostani működését ez nem fogja túlságosan érinteni, inkább csak a jövőbeli dolgokat.”

    A Binotto ténykedésével kapcsolatos egyik első sejtés az volt, hogy az olasz új szemléletet hozhat a pilótaválasztási folyamatba, s Nico Hülkenberg mellé már nem feltétlenül egy másik rutinos versenyzőt keresnek, hanem akár próbát tehetnek az F2 egyik ígéretes újoncával is.

    Váratlan pilótaigazolás lehet Binotto egyik nagy húzása az Audinál

    Bottas azon dolgozik, hogy biztosítsa a csapattal való maradását, miután a Williamsnél Sainz leigazolásával bezárultak számára a kapuk. Bár eleinte úgy tűnt, ez erősítheti a Mercedesszel tízszeres futamgyőztes finn maradását jelenlegi munkahelyén, a vezetőváltás óta már nagyobb bizonytalanságot érez.

    „Ez az egyeztetéseket is kicsit megakasztja, mert eddig Andreasszal és Oliverrel kommunikáltam, mostantól pedig Mattiával kell. Kicsit komplikáltabbá vált a helyzet, szóval beszélnünk kell, aztán majd meglátjuk, hogyan alakul” – mondta a 34 éves versenyző, akinek minden bizonnyal a Sauber maradt az egyetlen esélye arra, hogy 2025-re is a mezőnyben maradjon.

  • Mick Schumachert már nyolcévesen rávette apja, hogy ugorjon ki egy repülőből, azóta ez lett a hobbija

    Mick Schumachert már nyolcévesen rávette apja, hogy ugorjon ki egy repülőből, azóta ez lett a hobbija

    Különös szabadidős tevékenységéről mesélt Mick Schumacher, amibe még apja, Michael vezette be gyerekkorában. Azóta szinte megszámlálhatatlan alkalommal ejtőernyőzött már, de ő valahogy mégis számontartja.

    Az F1-es mezőnybe való visszatérésben bízó Schumacher az Autosportnak adott interjút, amelynek legérdekesebb része váratlanul akkor jött el, amikor a 25 éves német a hobbijáról kezdett el beszélni, ami a skydiving. Ez a repülőgépből való kiugrásnak egy extrém, szabadidős tevékenységként űzött formája, amely során az ugrók a lehető legtovább próbálják átélni a szabadesés élményét, mielőtt kinyitnák az ejtőernyőt.

    „Ha jól emlékszem, nyolc vagy kilencéves koromban skydivingoltam először – mesélte Schumacher. – Akkor még természetesen tandemben valakivel. Fölmentünk, de nem nagyon tetszett az ötlet, ám miután a nővérem kiugrott, úgy voltam vele, hogy ha neki sikerült, nekem is meg kell tennem. Csukott szemmel ugrottam ki, de annyira tetszett, hogy utána azonnal mentem még egy menetre. Amikor idősebb lettem, már egyedül is bevállaltam, először 16 éves koromban. Mostanra 1600 ugrásom van, és licenccel is rendelkezek.”

    Tényleg nem pislognak az F1-es versenyzők az autóban?

    Viszonytási alapként ez a hatalmas szám nagyjából egyenlő azzal az 1566 ponttal, amit a három különböző F1-es pontrendszer alatt versenyző Michael Schumacher a karrierje során összegyűjtött.

    Azt eddig is lehetett tudni, hogy Mick Schumacher kipróbálta már ezt az extrém sportot, hiszen korábban Lewis Hamiltonnal együtt is ugrottak, ám azt, hogy ennyire komoly szinten űzi, eddig titokban tartotta.

    „Lehetőséget ad arra, hogy jobban megismerjem a testem, hiszen a kezeknek, a lábaknak, a törzsnek, a fejnek és a szemeknek is össze kell dolgozniuk – magyarázta, hogyan hasznosíthatja élete más területein is a szabadesés tapasztalatait. – Ez segít a versenyzésben is, emellett pedig az időjárásról és a szélről is sokat tanulhatunk általa. Néha kellemetlen pozícióba kerülök, és olyankor gyorsan kell cselekedni, ami hasonló érzést ad, mint a versenyzés, ráadásul itt nincs körülöttem egy autó, ami biztonságot nyújt. Korábban apámmal osztoztam ezen az élményen, ezért is szeretem csinálni.”

    „Senki nem tudja megtanítani, hogyan legyek híres” – az F1 legújabb győztesének frusztrációja

  • Hamilton megválthatja a halhatatlanságot, ha bajnok lesz a Ferrarival?

    Hamilton megválthatja a halhatatlanságot, ha bajnok lesz a Ferrarival?

    Biztosan lesz oka bánkódni a döntése miatt Lewis Hamiltonnak, ha a következő években a Mercedes autója gyorsabbnak bizonyul a Ferrarinál? Günther Steiner szerint a brit már éppen eleget elért ahhoz, hogy minden további siker már csak extra adalék legyen a karrierjében.

    Bár a Forma-1 legáltalánosabb velejárója, hogy két szezon között is jelentős átrendeződés történhet az erőviszonyokban, egy új szabályrendszer érkezése pedig végképp felkavarhatja a lapokat, az utóbbi hónapokban mégis egyre több szkeptikus vélemény hallatszik a paddockban azzal kapcsolatban, hogy Hamilton jó döntést hozott-e a Ferrarihoz való 2025-ös leszerződéssel.

    Elvégre a nyár beköszöntével a Mercedes átugrotta a Ferrarit az idei erősorrendben, ráadásul a 2026-ra zajló előkészületekről érkező hírek szerint az új motor fejlesztésével is a német gyártó áll a legjobban. És már ennyi is elég volt, hogy sokan arról kezdjenek el beszélni, hogy Hamilton még megbánhatja télen meghozott döntését.

    A Haas korábbi csapatfőnöke, Günther Steiner szerint azonban Hamilton bölcsebb annál, mint hogy ilyen gondolatok aggasztják, ugyanis tudja, hogy egy erős Ferrarival sokkal többet nyerhet, adhat hozzá a sport történelméhez, mint amit veszíthet akkor, ha néhány eredménytelenebb évvel zárja impozáns karrierjét.

    „Úgy gondolom, Lewis kellően magabiztos. Meghozta a döntést, és tudja, hogy már nem változtathat rajta. Nem sajnálkozik, hanem előre tekint” – idézi Steinert a racingnews365.

    A Mercedesnél nincs egyetértés abban, miért hagyja el őket Hamilton

    „Gondoljunk bele, mi történne, ha elkezdene futamokat nyerni, ahogy most a Mercedesszel teszi. Igazi hősként tekintene rá a világ. Kétségtelen, hogy már most is egy legenda, de ha eljuttatná a Ferrarit a világbajnoki címig, és alighanem ezzel a céllal megy oda, akkor örökre emlékezni fog rá a világ.”

    „Bizonyosan eszébe fog jutni, hogy mi lett volna, ha marad, de bízik magában. Hét világbajnoki cím után már nincs mit bizonyítania.”

    A Ferrari 17 évvel ezelőtt nyert utoljára egyéni, 16 évvel ezelőtt pedig konstruktőri címet, ha pedig utóbbiról idén is lemarad, azzal saját története legrosszabb időszakát írja újra, hiszen korábban 16 évnél tovább még sohasem maradt konstruktőri titulus nélkül. A teljes F1-es tekintve viszont a McLaren írhat történelmet idén, ők ugyanis 26 évvel ezelőtt, 1998-ban nyerték meg utoljára a csapatok bajnokságát, ilyen hosszú kihagyás után pedig senki nem tudott még visszatérni a csúcsra.

    Korábbi főnöke értékeli a lefelé igazoló Sainz helyzetét: Nem jó, ellenben tragikus

  • Verstappen: 1%-on működik az agyam, amikor kérdezgettek

    Verstappen: 1%-on működik az agyam, amikor kérdezgettek

    Max Verstappen napjaink Kimi Räikkönenjeként híres a sallangmentes versenyzés iránti vágyáról – többször hangoztatta már, hogy legszívesebben csak az autó vezetésével foglalkozna az F1-ben. A mai világban persze ez már nem így működik, a holland pedig elmondta, hogyan küzd meg a zavaró PR-eseményekkel.

    Nyilvánvalóan egyik versenyző sem az interjúkat és a vicces csapatvideók gyártását élvezi leginkább a Forma-1-es létben, de Verstappen az, aki a leghangosabban kritizálja a versenyhétvégék során rá váró töltelékfeladatokat, mint a közönségtalálkozók, sajtótájékoztatók vagy a közösségi médiás tartalomgyártásban való részvétel.

    Egy a tavalyi Las Vegas-i hétvégén készült, de most nyilvánosságra került videóban Verstappen elmondja, hogyan igyekszik kikapcsolni az agyát, amikor médiakötelezettségeit teljesíti, és ugyanezzel a lendülettel a sajtó munkatársainak is odaszúrt, akik szerinte folyamatosan kiszámítható kérdéseket tesznek fel.

    „Próbálok nem túl sok energiát elégetni erre. Persze tudom, hogy ez is része a Forma-1-nek, szóval elfogadom, hogy bizonyos dolgokat meg kell csinálni” – mondta a holland.

    „De megkönnyíti a helyzetet, hogy minden hétvégén ugyanazokról a témákról kell beszélni, szóval elég repetitív az egész. Szerintem sokkal inkább megszenvednék ezzel, ha az emberek hirtelen újfajta, egymástól eltérő kérdéseket kezdenének el föltenni, amikre nem vagyok fölkészülve. Ez bizonyára jobban lefárasztana. De legtöbbször az interjúk során már azelőtt meg tudom mondani a választ, hogy elhangozna a kérdés. Fejben ilyenkor már rég máson gondolkodok. Nagyon alacsonyan, 1%-on tartom az agyi aktivitásom, hogy az idő gyorsabban elszálljon.”

    Persze nehéz is úgy rejtve maradni a nyilvánosság figyelme elől, ha az ember a Forma-1 aktuális legjobbja, aki zsinórban negyedik világbajnoki címe felé halad, ráadásul beszólásaival rendszeresen maga ad alapanyagot a címlapsztorikhoz. A Magyar Nagydíj során a kíméletlenül őszinte rádióüzeneteivel kavart nagy port, de véleménye szerint ebből sem miatta lett hír, hanem azért, mert a sportok közül szinte egyedülálló módon az autóversenyzők szájához mikrofon van kapcsolva, a rendező pedig kedve szerint válogathat, hogy mit játsszon be az elhangzottak közül a közvetítésbe.

    „Ha nem tetszik a beszédem, tekerd le a hangerőt” – üzeni a mérnökével kibékülő Verstappen

  • „Senki nem tudja megtanítani, hogyan legyek híres” – az F1 legújabb győztesének frusztrációja

    „Senki nem tudja megtanítani, hogyan legyek híres” – az F1 legújabb győztesének frusztrációja

    A 2023-ban debütált Oscar Piastri viszonylag gyorsan megvetette a lábát a Forma-1 élmezőnyében, a legnehezebben leküzdhető akadállyal pedig nem is a versenypályákon, hanem a magánéletében találkozik.

    Az ausztrál versenyző a Going Purple podcastben beszélt arról, mi volt számára a legnagyobb kihívás a sportba való megérkezéskor. Piastrinak olyan szempontból szerencséje volt, hogy 2023 elején egy a formáját még nem találó McLarenben debütált, s viszonylag észrevétlenül gyűjthette a tapasztalatot, hogy aztán nyárra a csapattal együtt felfejlődve már dobogóesélyes versenyzőként pozícionálja magát.

    Az idei Magyar Nagydíjon aztán első F1-es futamgyőzelmét is megszerezte, elmondása szerint pedig ezzel teljesítette is korábbi célkitűzését, ami helyett most újat kell megfogalmaznia karrierjében. Világbajnoki tervek helyett viszont óvatosan egyelőre csak a „még több győzelmet” nevezte meg erre a kérdésre.

    Piastri az F3 és az F2 megnyerése, valamint egy F1-es tesztpilótaként töltött év után vált a mezőny tagjává, a legtöbb újdonságot azonban nem a pályán, hanem azon kívül kell megszoknia – a híressé válással pedig máig nem tudott teljesen megbarátkozni.

    A McLaren egy évvel előrébb jár, mint gondolta

    „Nem igazán tudom, hogy mire számítottam, milyen lesz [az F1]. Vannak persze részei, amelyek mindenképpen összhangban állnak azzal, amit reméltem: munkámként a világ leggyorsabb autóit vezethetem” – mondta.

    „Viszont ahhoz a legfurcsább hozzászoknom, hogy az emberek felismernek. Az oké, hogy felismernek a versenypályán, az együtt jár a sporttal, de arra, hogy felismernek az utcán vagy vacsora közben, nem igazán lehet felkészíteni magunkat. A fizikális tréningünk mellett van médiatréning is, ami felkészít bizonyos dolgokra, de azt senki nem tudja megtanítani, hogyan legyünk híresek. Nekem még mindig furcsa érzés ezt hírnévnek nevezni.”

    „A rajongók szerves részei a sportunknak, ezért nem akarok nekik csalódást okozni, ugyanakkor valahol mégis meg kell húznunk a magánéletünk határát. Nekem ehhez volt a legnehezebb hozzászokni. Nem feltétlenül nevezném ezt rossz dolognak, mert bár mindig akad egy-két ember, aki feszegeti a határokat, de a rajongók többsége tiszteletben tartja azokat.”

    A McLaren és a Red Bull tapasztalatból sejtheti, hogy nem lesz fordítás Verstappen ellen

  • „Nem ütötte meg a szintet” – kíméletlenül őszinte kritika a Verstappen mellé vágyó Ricciardónak

    „Nem ütötte meg a szintet” – kíméletlenül őszinte kritika a Verstappen mellé vágyó Ricciardónak

    Daniel Ricciardo szívesen venné a lehetőséget, ha még egyszer azonos autóban összemérhetné magát Max Verstappennel, ám tudja, hogy a Red Bull ehhez egyenletesen erős formát vár tőle.

    A nyári szünet előtt erősen ingott Sergio Pérez helye a Red Bullnál a szezon folytatására, és valószínűnek tűnt, hogy lecseréli őt egy másik, az RB-nél vagy a partvonalon várakozó pilótájára a címvédő istálló. Ez végül rejtélyes okokból nem történt meg, mindenki marad az eddigi helyén a Holland Nagydíjra is.

    Sajtó: Az F1 nyereségvágyból nem engedte, hogy kirúgják Pérezt

    „Az elgondolás az volt, hogy visszahozzuk Ricciardót a Red Bullhoz, ha sokkal gyorsabbnak bizonyul Cunoda Jukinál. Daniel teljesítménye azonban hullámzott, így egyelőre nem felelt meg a kritériumoknak, ami ahhoz kell, hogy Red Bull-versenyző legyen” – mondta Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója a döntésről.

    Ha kimagasló produkciót várt a csapat Ricciardótól, az valóban nem érkezett meg, viszont a májusi, imolai forduló óta az ausztrál ugyanannyi pontot gyűjtött, mint japán csapattársa, vagyis a lehangoló szezonkezdetén sikerült túllépnie.

    A most 35 éves Ricciardo az utolsó versenyző, aki azonos szinten tudott teljesíteni a Red Bullnál Verstappennel. A 2016-os Spanyol Nagydíjtól a 2018-as szezon végéig voltak csapattársak, s bár igaz, hogy még egy jóval tapasztalatlanabb, többet hibázó Verstappen érkezett akkor a Ricciardo köré szerveződött istállóhoz, ám az együtt töltött közel három évük során a holland futamgyőzelmekben csak 5:4-re, dobogós helyek tekintetében 22:19-re nyerte a csatájukat, a háromból két szezonban pedig az ausztrál szerezte a több pontot kettőjük közül.

    „Nem fogok diplomatikus választ adni. Természetesen szeretnék – mondta Ricciardo a racingnews365 azon kérdésére, hogy szívesen megmérkőzne-e ismét Verstappennel azonos autóban. – Tudom, hogy ki kell érdemelnem, és nem fogják csak úgy nekem adni. De ha kiérdemlem és megkapom a lehetőséget, akkor persze szívesen csinálnám.”

    „Kanadában például némi nyomás alatt versenyeztem, de erős hétvégém lett, és hirtelen mindenki arról beszélt, hogy visszatértem. De ha aztán nem teljesítünk jól a következő hétvégén, akkor visszaesünk a kiinduló pontra. Szóval hétvégéről hétvégére változhat a helyzet – persze jó lenne mindegyiken erősnek lenni.”

    Fel is út, le is út, középen is út – Ricciardo sorsáról szintén döntött a Red Bull

  • Tényleg nem pislognak az F1-es versenyzők az autóban?

    Tényleg nem pislognak az F1-es versenyzők az autóban?

    George Russell rajongói kérdésekre válaszolt a Mercedes új videójában – néhány triviálisra és néhány kevésbé triviálisra, amelyek között szóba került a pislantás és a pisilés is.

    A videóban a brit közérthetően magyarázza el például az olyan alapfogalmak jelentését, mint az alulkormányzottság, a G-erők vagy a DRS, a legérdekesebb, eddig nem igazán tárgyalt kérdést azonban egy fiziológiai folyamattal kapcsolatban kapta: hányszor pislantasz egy kör során?

    Számítások alapján egy felnőtt ember átlagosan 14-17 alkalommal pislog egy perc alatt, ebből kiindulva az ennél az időtartamnál valamivel hosszabb F1-es körök során ez a szám nagyjából 20 körül mozoghat. Igen ám, de a versenyautóban, nagy sebességgel és rendkívüli precizitással vezetve a pilóták nem engedhetik meg maguknak, hogy akár csak a másodperc tört részére is csukva legyen a szemük, magyarázza Russell.

    „Egy időmérős körön egyáltalán nem pislantunk, mert annyira koncentrálunk az útra magunk előtt. A versenyen én az egyenesekben igyekszek pislogni, máskülönben a szemem nagyon kiszáradna. Átlagosan úgy körönként háromszor csinálom” – mutatott rá a meglepő tényre a brit.

    Egy másik szükséglet, a vizelési inger enyhítésének kérdésére jóval gyakrabban kell válaszolniuk az F1-es pilótáknak, Russell pedig diplomatikus körülírással fogalmazta meg, hogy ő nem szokott szembesülni ezzel az ingerrel a versenyzés során.

    „Ezt inkább a képzeleterőtökre bízom. De igazából amint beindulnak a motorok és elindul a verseny, teljesen megfeledkezek erről. Szerintem nagyon nehéz lenne a nadrágunkba vizelni 320 km/órás sebességnél, de talán valaki mást is meg kellene erről kérdezni.”

    Korábban meg is kérdeztek másokat, és nincs ezzel így mindenki:

    „Akartam, de nem ment” – versenyzők őszintén az autóban pisilésről