Szerző: Bognár Viktor

  • Hamilton másodszor turnézza körbe kedvenc kontinensét, hogy nyugalomra leljen

    Hamilton másodszor turnézza körbe kedvenc kontinensét, hogy nyugalomra leljen

    A Forma-1-es mezőny tagjai közül az egyik legaktívabban Lewis Hamilton tölti az augusztusi szünetet, aki napról napra Afrika más-más országaiban tűnik fel.

    A brit származása miatt mindig is közel érezte magát az afrikai kontinenshez, ám sokáig hiányérzete volt amiatt, hogy alkalmi látogatásain kívül nem igazán jutott ideje az etnikailag és kulturálisan rendkívül sokszínű földrész jobb megismerésére. Először két éve, a 2022-es nyári szünetben töltött el egyhuzamban néhány hetet Afrikában, akkor Namíbia, Ruanda, Kenya és Tanzánia meglátogatása után azt mondta: „Már nem ugyanaz az ember vagyok, aki az utazás előtt voltam.”

    Abban az évben még friss élmény volt számára karrierje alighanem legnagyobb csalódása, amikor egy az FIA által is elismerten hibás versenyigazgatói döntés eredményezte nyolcadik bajnoki címének elvesztését a 2021-es Abu-dzabi Nagydíjon Max Verstappennel szemben.

    Hamilton megválthatja a halhatatlanságot, ha bajnok lesz a Ferrarival?

    Az azóta tartó hosszú nyeretlenségi sorozatát csak a közelmúltban tudta megtörni, Silverstone után pedig legutóbb Spában is győzött, így idén már a két évvel ezelőttihez képest más lelki állapotban, régi önbizalmát visszanyerve és Ferrari-szerződéssel a zsebében új kihívások elé nézve szervezte meg újabb afrikai túráját, amelynek első állomásáról, Marokkóból meg is osztotta tapasztalatait.

    „Ez a második év, amikor abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy Afrikát utazhatom keresztül a szünet alatt. Már az első alkalommal is lenyűgözött, hogy mennyire gyönyörű és gyógyító erejű ez a világ, és ez a mostani út sem különb. Ahogy legutóbb, most is napról napra egyre inkább megtalálom önmagam és békére lelek. Marokkó volt az első állomás, az élmény pedig szavakkal le sem írható. Remélem, a képek azért valamit átadnak belőle. Még mindig rengeteg dolog van itt, amit láthatok és tanulhatok” – írta Instagramon, egy csokor kép kíséretében.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Lewis Hamilton (@lewishamilton) által megosztott bejegyzés

    Hamiltont azóta egy-egy fotón már elkapták más országokban is. Marokkó után feltűnt Szenegálban, majd pedig a kontinens túlsó végén, Mozambikban, ahol a parttól nem messze lévő Bazurato-szigeten helikopterrel landolt.

    Hamilton sohasem rakott össze olyan szezont, mint Verstappen

     

  • Elkerülhetetlen volt: az F1-et is elérte a szuperlaza török sportlövő mémje

    Elkerülhetetlen volt: az F1-et is elérte a szuperlaza török sportlövő mémje

    Még ha az ember felületesen is követte csak a hétvégén véget ért nyári olimpiai játékokat, akkor is könnyen szembetalálkozhatott az internet kedvenc sportolójával, akit sok híresség után most Alexander Albon is megszemélyesített.

    A török Yusuf Dikeç partnerével együtt ezüstérmet szerzett a légpisztoly 10 méteres vegyes páros számában Párizsban, s csak ezt követően kapta fel a széles internetes nyilvánosság, hogy az 51 éves sportlövő mennyivel sallangmentesebben végzi a feladatát, mint ellenfelei. Míg a versenyszámban a sportolók hagyományosan alaposan felszerelkezve, általában egy a fejükre helyezett és a célzásukat jobban segítő eszközzel állnak ki a versenyekre, a szemüveges Dikeç mindenféle kiegészítő és szemfedő nélkül, egy pólóban, zsebre tett kézzel lőtt rendkívüli pontossággal a céltáblára.

    Az olimpia első napjaiban látott jelenséget aztán a későbbiekben temérdek más sportoló leutánozta, még a rúdugró Armand Duplantis is előtte tisztelegve ünnepelte meg legújabb világcsúcsát.

    Bár az F1-es versenyzők mindeközben a nyári szabadságukat töltik, azért közülük sem mindenki zárkózott el teljesen a közösségi médiától, s elsőként a barátnőjével Svájcban kiránduló Albon vette fel a pár nap alatt legendássá vált pózt, pisztoly gyanánt egy műgalambot tartva a kezében.

    A kép Albon barátnőjének Instagramra feltöltött fotósorozatában rejtőzik, melyekből az is kiderült, a Williams thai versenyzője jobbkormányos autóval vágott neki a jobboldali közlekedést használó Svájc hegyes útjainak.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    lily muni he (@lilymhe) által megosztott bejegyzés

  • Alonsót az vigasztalja, hogy több versenyző nála is szomorúbb lesz

    Alonsót az vigasztalja, hogy több versenyző nála is szomorúbb lesz

    Fernando Alonso ugyan nem lehet elégedett az Aston Martin idei formájával a tavalyival összevetésben, ugyanakkor véleménye szerint lelkileg jobbat tesz számára, hogy a pontverseny középmezőnyében fog végezni, nem pedig másodikként a bajnok mögött.

    A jelenlegi nevével és Lawrence Stroll vezetésével 2021 óta az F1-es mezőnyben lévő Aston Martin az építkezés folyamatában tart, ami csak mostanság pörgött fel igazán a maximális fordulatra, hiszen elkezdődött a munka a silverstone-i csapat új gyárában, s nemrég jelentettek csak be olyan nagy kaliberű érkezőket a technikai személyzet élére, mint Andy Cowell és Enrico Cardile, a sor pedig egyre erősödő értesülések szerint Adrian Newey-val folytatódik majd.

    Ennek fényében az volt a meglepő, hogy az Aston 2023-ban nagy ugrást téve rendszeres dobogóssá lépett elő Fernando Alonsóval, aki az év során nyolcszor is megjárta a pódium második vagy harmadik fokát. Idénre aztán a csapat a félrecsúszott fejlesztések nyomán az egyértelmű ötödik helyen ragadt az erősorrendben, távol az élmezőnytől, Alonso azonban legutóbbi nyilatkozatában úgy fogalmazott, nem hagyja, hogy az idei forma a kedvét szegje, hiszen a cél továbbra is az, hogy a szabályváltozások évére kerüljenek nyerő helyzetbe.

    „Élvezem az utazást. Bajnokok akarunk lenni. A célunk, hogy jövőre versenyképesek legyünk, 2026-ban pedig megragadjuk a nagy lehetőséget. Nem annak van itt az ideje, hogy frusztráltak legyünk, hanem annak, hogy élvezzük a nagycsapattá válás folyamatát” – idézi a spanyolt a Motorsportweek.

    Alonso tavaly tíz év óta a legerősebb pozíciót elérve a 4. helyen zárta a bajnoki tabellát, idén azonban nagy fordulatnak kellene történnie ahhoz, hogy a 9. helynél előrébb végezzen – és ahhoz is, hogy hátrébb, hiszen csapattársa, Lance Stroll van hozzá legközelebb, de 49-24 ponttal állnak. A spanyol viszont éppen elég örömöt és csalódást átélt már az F1-es karrierjében, hogy ne érezze magát rosszul ettől a visszaeséstől.

    „Ilyen a sport természete. Persze kétségtelen, hogy nem vagyunk elégedettek a jelenlegi helyzetünkkel, de decemberben úgyis csak egy valaki lesz boldog. A második helyezett minden bizonnyal frusztráltabb lesz nálam, mint ahogy a harmadik és a negyedik is.”

    Megoldották, hogy most már azt is lehessen büntetni, amit Alonso korábban megúszott

     

  • „Nevetséges” – így fitymálják le az F1-es csapatok a legjobb tehetségeket is

    „Nevetséges” – így fitymálják le az F1-es csapatok a legjobb tehetségeket is

    Tényleg nincs ma már más szelekciós szempont az újonc versenyzők Forma-1-be való behozatalára, mint a csapatok saját versenyzői akadémiái és a vaskos bankszámlák? Egy másik világbajnokságban remeklő pilótából kiszakadt a frusztráció.

    Mivel az F1-es csapatok létszáma nem bővül, a versenyzők karrierje pedig egyre inkább kitolódik, minden korábbinál nehezebb egy újonc pilótának bekerülnie a Forma-1 körforgásába. Még küzdelmesebb úgy, ha nem valamelyik F1-es csapat nevelőprogramjában képződik, hiszen már csak elvétve tudja megvetni a lábát a királykategóriában olyasvalaki, aki se kapcsolatokkal, se pénzzel, pusztán rendkívüli tehetséggel érkezik.

    Erre futtatja ki gondolatait az új-zélandi Mitch Evans, aki tíz éve még maga is a Forma-1-es bemutatkozásért küzdött, lehetőségek híján azonban a Formula E-ben kötött ki, ahol sikeres karriert épített fel a Jaguar pilótájaként, még ha a világbajnoki címről drámai körülmények között le is csúszott a szezonzárón – már nem először.

    A 30 éves Evanst a Total-Motorsport kérdezte az F1-be való bekerülés nehézségeiről, ő pedig saját fájdalmas példája mellett versenyzőtársa, Nyck de Vries esetét is felhozta, akin szintén éveken át keresztülnéztek a csapatok, mígnem a 2022-es Olasz Nagydíjon megejtett egyszeri beugrásával lenyűgözött mindenkit.

    „Már egy F1-es tesztlehetőséghez is nehéz hozzájutni – kezdte a tarthatatlan pilótapiaci viszonyok miatti méltatlankodást Evans. – Én is ültem a szimulátorban, gyorsabb voltam a csapat versenyzőinél, versenyképesnek tűntem, de mégsem ért semmit. Tartalékversenyző sem tudtam lenni, mert vannak, akik fizetnek azért, hogy ők legyenek a tartalékok. Nevetséges.”

    Váratlan pilótaigazolás lehet Binotto egyik nagy húzása az Audinál

    „Aki tényleg benne van, az látja csak igazán, hogy mennyire megőrült ez a sport. Nézzük csak meg Nyck de Vries esetét. Semmi esélye nem volt az F1-es ülésre, aztán váratlanul lehetőséget kapott a beugrásra, amikor Alex Albon beteg lett, jó munkát végzett, és hirtelen úgy beszéltek róla, mint a legjobb dolog, amit a szeletelt kenyér óta felfedeztek. Pedig ugyanaz a versenyző volt a korábbi években is. Vagy ott van Oliver Bearman, aki szintén gyors srác, de egy héttel korábban Bahreinben még a 18. helyre kvalifikált [az F2-ben], aztán megkapta az esélyt a Ferrarinál. A csapatok ma már nem akarnak kockáztatni a versenyzőkkel. Az egyetlen esély lehetőséghez jutni, ha valami őrült dolog történik.”

    Idén 1977 óta először újonc versenyző nélkül zajlott egy szezonnyitó, a két említett, mások vakbélgyulladása miatt debütálási lehetőséget kapó pilótán kívül pedig tavaly Liam Lawsonnak is csak Daniel Ricciardo sérülése nyitotta meg a kaput a rajtrácsra. 2023-ban Logan Sargeant és Oscar Piastri debütált még (utóbbi tényleg nagy ázsióval érkezve, s harcoltak is érte a csapatok), 2022-ben Csou Kuan-jü, 2021-ben Cunoda Juki, valamint az anyagi megfontolásból pilótáit két újoncra cserélő Haasnál Mick Schumacher és Nyikita Mazepin. Legutóbb 2019-ben lépett be egy igazán erős újoncgeneráció az F1-be Lando Norris, George Russell és Albon révén, de nekik is megkönnyítette a dolgukat, hogy már évek óta kapcsolatban álltak egy F1-es csapattal.

    Ha Hamilton a Forma-1 Đokovića, akkor Verstappen a Federere?

    „Csak úgy maguktól nem fognak beültetni senkit. Hiába produkál valaki jó adatokat, tud erős önéletrajzot felmutatni a juniorkategóriákból és dolgozik a szimulátorban, akkor sem fog lehetőséget kapni. Nagyon furcsa ez a sport, nem sok értelme van így” – morgolódott tovább Evans.

    „Sokan, akik lehetőséget kapnak, pénzt hoznak. Ott van például Sergio Pérez, aki továbbra is ezt teszi a Red Bullnál. Nem rossz pilóta, de ezzel kell versenybe szállnunk, csupán tehetséggel pedig nehéz bárkit is legyőzni, ennyi az egész.”

    „Ennek a sportnak a furcsa világában nem minden a teljesítményen múlik. Nem olyan, mint a tenisz, a golf vagy a labdarúgás, ahol bármikor be lehet robbanni a képességekkel. A csapatok vagy a biztonságos opciót választják, vagy valakit a saját merítésükből.”

    Nemrég az F1 Bizottság megvitatta annak ötletét, hogy az újoncok tapasztalatszerzésének céljából a csapatok alkalmanként szabadkártyás indulóként egy harmadik autót is benevezhessenek a hétvégékre, ám a javaslatot a logisztikai és pénzügyi akadályok miatt végül elvetették.

    A MotoGP-ből próbáltak átültetni egy érdekes ötletet az F1-be

  • Mintha bomba pusztított volna, úgy néz ki a Hungaroring három héttel a Magyar Nagydíj után

    Mintha bomba pusztított volna, úgy néz ki a Hungaroring három héttel a Magyar Nagydíj után

    Július 21-én még Oscar Piastri ünnepelte első futamgyőzelmét azon a helyen, ami már nem is létezik. A Magyar Nagydíj után szélsebesen megindult a pálya felújításának következő szakasza, aminek nyomán a központi épület máris porrá vált.

    A Hungaroring már az idei év első felében is rendszeresen beszámolt a pályán zajló munkálatokról, és bár a paddock újjáépítése és a pálya alatti alagutak kialakítása is komoly felfordulással járt, az igazán szívszorító képek csak most érkeztek, hiszen a központi épület, a pálya szíve és agya a földdel lett egyenlő nagyon röviddel azután, hogy még tele volt élettel a Forma-1-es hétvégén.

    Persze nincs ebben semmi váratlan, a terv mindig is az volt, hogy az idei Magyar Nagydíj után azonnal megkezdődik a nagyszabású felújítási munkálatok második szakasza, amely elsősorban a központi épület és a lelátók megújulását hozza magával. Mire jövőre, az augusztus 3-i futamra visszatér ide az F1-es mezőny, már tágasabb garázsokban rendezkedhetnek be a csapatok, és sokkal modernebb épületbe léphetnek be az FIA és a média képviselői, illetve az egyéb vendégek.

    Az eddigi épületkomplexum legújabb része, a 2001-ben átadott Millennium Tower magányosan még mindig áll a romok között a pálya által kiadott képeken, ám ez nem jelenti azt, hogy marad, csupán utolsóként válik belőle törmelék.

    A lelátók újjáépítésével pedig azok neve is megváltozik majd – ezt érdemes észben tartani a jövő évi versenyre való jegyvásárláskor:

    Megszűnik a Gold, Silver és Bronze tribün – figyelj, hova veszed a jegyed a 2025-ös Magyar Nagydíjra!

  • Leclerc ugyanolyan hozzáállással készül Hamiltonra, ahogy Vettel ellen is versenyzett

    Leclerc ugyanolyan hozzáállással készül Hamiltonra, ahogy Vettel ellen is versenyzett

    Charles Leclerc-nek jövőre másodszor lesz sokszoros világbajnok csapattársa a Ferrarinál, a monacói azonban nem retten meg a kihívástól, sőt, Lewis Hamilton érkezésében önmaga és a csapat számára is fejlődési lehetőséget lát.

    Leclerc a Ferrari saját nevelésű pilótájaként már 2019 óta a csapatnál versenyez az F1-ben, az év eleji szerződéshosszabbítás értelmében pedig egy évtizedet is eltölthet náluk, hiszen 2028-ig aláírt. Helye és státusza sohasem volt veszélyben, és a 2021-es szezont leszámítva, amikor néhány ponttal Carlos Sainz mögött végzett a tabellán, mindig ő volt a Ferrari jobb helyen végző pilótája is.

    Jövőre azonban alighanem nagyobb kihívással szembesül a hatszoros futamgyőztes monacói, mint ami elé Sainz, vagy előtte Sebastian Vettel állította, hiszen a hétszeres világbajnok Hamiltonnal szemben kell helyt állnia, ugyanakkor a brit érkezését minden szempontból pozitív fejleménynek tartja.

    „Csak megerősített, mert ha egy csapat megszerzi Lewis Hamiltont, az jelzésértékű. Lewis érkezése további tehetséges szakemberek érkezését is serkentheti a csapatnál” – idézi Leclerc-t az olasz Motorsport.

    „Emellett érdekesnek és motiválónak találom, hogy az F1 egész történelmének egyik legjobb versenyzőjétől tanulhatok, és nagyon kíváncsi vagyok, hogyan teljesítek majd vele szemben azonos autóban.”

    Sebastian Vettel, Charles Leclerc, Ferrari, racingline
    Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

    Arra a kérdésre, hogy kevésbé fájó-e egy rutinosabb pilótával szemben alulmaradni, mint egy újonccal szemben, Leclerc nem igazán tudott összehasonlításokat tenni.

    „Sohasem voltam még abban a helyzetben, hogy én legyek a tapasztaltabb pilóta a csapatban. Nem számít, hogy Lewisnál vagy bárki másnál vagyok-e két tizeddel lassabb, ugyanúgy nem szeretem az érzést, és ezzel szerintem mindenki így van a mezőnyben: minden körülmények között elsők akarunk lenni. Már Seb ellen is utáltam, amikor mögötte végeztem, és bár még csak az első évem volt a Ferrarinál, és egy sokkal tapasztaltabb csapattárs ellen versenyeztem, szerintem ez nem lehetett kifogás. Sohasem szeretem, ha legyőznek.”

    Leclerc visszasírja a Forma-1 előtti időket, amikor még átlagemberként élt

  • Egy csapatutasítás bomlasztó ereje: a Renault válsága már Ricciardo 2019-es érkezésével elkezdődött

    Egy csapatutasítás bomlasztó ereje: a Renault válsága már Ricciardo 2019-es érkezésével elkezdődött

    Egy öt évvel ezelőtti, Daniel Ricciardo és a Renault sikertelensége okán kialakult feszültségről lebbentette most fel a fátylat Nico Hülkenberg, ami arról árulkodik, hogy 2019-ben sem volt már minden rendben a csapatnál.

    Hülkenberg a GPRacingnek adott interjúban mesélt a Forma-1-től való hosszú távollétének előzményeiről, ami új színezetet ad az elmúlt évek egyik legváratlanabb, de végül sikertelenül záruló csapatváltásának.

    Idézzük vissza a helyzetet: 2019-et írunk, a világjárvány még sehol, Hülkenberg pedig harmadik szezonjára készül a Renault pilótájaként, ahol a McLarenhez távozott Carlos Sainz helyére leigazolták mellé a Red Bullt váratlanul elhagyó Daniel Ricciardót. Az élcsapattól, közelmúltbeli futamgyőzelmekkel érkező ausztrál pilóta ázsiója akkoriban még jóval magasabb volt, mint jelenleg, a Renault igazi sztárversenyzőt szerzett, akivel a középmezőnyből való kitörést tűzték ki célul.

    Daniel Ricciardo, Renault. racingline, racingline.hu, racinglinehu
    Fotó: Renault Sport

    A 2019-es szezon viszont csalódással, dobogós helyezések nélkül ért véget az enstone-i csapat számára, Ricciardo és Hülkenberg csak a 9. és a 14. helyen zártak a bajnokságban. A német teljesítménye a szezon második felében esett vissza, ez pedig elmondása szerint szoros kapcsolatban állt azzal, hogy a csapat erősen beállt Ricciardo mögé, elvégre ő volt az értékesebb pilóta, aki nagy eredmények ígéretével igazolt le a csapatvezető, Cyril Abiteboul.

    „Alapvetően nem volt nehéz [Ricciardo] csapattársának lenni. De abban az időszakban olyan dolgok történtek a csapatban, különösen a vezetőség körül, amik… engem nem pozitívan értintettek” – mondta a német.

    „Amikor valaki leigazol egy nagynevű versenyzőt, meggyőzi a vezetőséget, kifizeti a nagy pénzeket, ám ha az ígért eredmények nem érkeznek, a nyomás egyre csak fokozódik. Ez pedig azt eredményezte, hogy néhány stratégiai döntés ellenem dolgozott.”

    Hülkenberg felfedte, onnantól kezdte el igazán kényelmetlenül érezni magát a Renault-nál, hogy az azévi Kanadai Nagydíjon a csapat arra kérte őt, jobb tempója ellenére se előzze meg Ricciardót, miközben a 6. és a 7. helyen haladtak.

    „Azt egyáltalán nem értettem, és ez fordulópontot is jelentett. Oké, nehéz szezonunk volt, de friss gumikon könnyedén megelőzhettem volna őt, bármiféle kockázat nélkül. Számomra se füle, se farka nem volt annak a magyarázatnak. Utólag visszagondolva nem kellett volna engedelmeskednem. Persze okozott volna némi feszültséget, de az ilyen súrlódások rendszeresek egy csapaton belül, és aztán mindenki nagyon gyorsan elfelejti őket” – mutatott rá Hülkenberg.

    Nico Hülkenberg, Renault, racingline

    „A szezon második felétől aztán már nem éreztem a támogatást, nem igazán tudtunk egységet alkotni a vezetőséggel. Amit az előző két évben felépítettünk, hirtelen szertefoszlott. Ez pedig aztán a teljesítményemre is kihatással volt.”

    Hülkenberg 2019 végén távozott a Renault-tól, a csapat ugyanis Esteban Ocont szemelte ki a helyére. A német az elkövetkező három évben összesen csak négy F1-es futamon állt rajthoz beugróként koronavírusos versenyzők helyén, de 2023-ra mégis elkezdett a visszatérésen dolgozni, amit meg is valósított a Haasszal. Elmondása szerint csak pihenője harmadik évében tört rá a hiányérzet, miszerint még rendezetlen dolga van a Forma-1-gyel.

    Azt pedig nem is rejti véka alá, hogy nem volt jó a viszonya a Renault-nál Abiteboullal, aki 2020 végén aztán maga is elhagyta az Alpine-ná formálódó csapatot.

    „Vicces, hogy öt évvel később már eltűnt – szúrt oda egykori főnökének Hülkenberg. – Én is eltűntem, de vissza is tértem, és még mindig itt vagyok, ez pedig beszédes. Azt a részletet pedig talán nem sokan tudják, hogy valójában még Fred [Vasseur] hozott a csapathoz, de aztán neki is gondjai voltak, és korán távozott.”

    Hülkenberg pedig olyannyira meg tudott ragadni a mezőnyben visszatérésével, hogy jövőre már az átalakulás útján járó Sauber versenyzője lesz, hiszen az Audi 37 évesen is hosszú távra tervez vele F1-es gyári csapatában.

    Nem is a csapat felélesztése, hanem a felszámolása miatt hívta vissza Briatorét a Renault?

  • Frissen adott világbajnokot a sportnak, de az F1-ből kiábrándult az autógyár, amely senkinek sem kellett

    Frissen adott világbajnokot a sportnak, de az F1-ből kiábrándult az autógyár, amely senkinek sem kellett

    A Porsche sportprogramjának vezetője egyértelműsítette, a gyártó számára hosszú időre lekerült a napirendről a Forma-1-be való visszatérés kérdése azok után, hogy két éve meghiúsult a megállapodásuk a Red Bull-lal.

    Szokatlan fejlemény volt, hogy a Volkswagen Csoport két prominens brandjével, az Audival és a Porschével egyaránt jelezte a Forma-1-be való beszállási szándékát a 2026-os, új szabályrendszert hozó időszakra, s egy időben mindkét német cég intenzív tárgyalásokat folytatott a mezőny jelenlegi csapataival a partnerségről.

    Végül csak az Audinak sikerült otthonra lelnie, azóta pedig a Sauber felvásárlásával már nagy erőkkel készül arra, hogy másfél év múlva saját néven, gyári istállóként jelenjen meg a rajtrácson.

    Binotto boríthatja az eddigi terveket az Audinál, tíz győzelemmel sem érezheti magát biztonságban az ember

    A Porsche sokáig a Red Bull lehetséges új partnerének tűnt, ám 2022 őszén váratlanul megszakadtak a tárgyalások, miután, mint kiderült, a felek között áthidalhatatlan ellentétek húzódtak abban a kérdésben, hogy kinek a kezében legyen a gyeplő: a Porsche a gyári támogatás mellé döntéshozási hatáskört is kért volna magának a Red Bull életében, az osztrák istálló viszont mindenképpen ragaszkodott önállóságához, így végül saját motorrészleg felállítása mellett döntött, 2026-tól pedig a Red Bull Powertrains által gyártott erőforrások hajtják majd meg a cég két csapatának autóit.

    A Porsche kapcsán egy ideig még tartotta magát a feltételezés, hogy esetleg a McLarennel léphetnek szövetségre, újraélesztve az 1980-as évek turbókorszakában bajnoki címeket is eredményező együttműködést, a német gyártó azonban végül letett az F1-be való beszállási szándékáról. Arról, hogy ideig most biztosan nem tervezik újra felmelegíteni az ügyet, a Porsche sportprogramját vezető Thomas Laudenbach beszélt az Autosportnak.

    „Már nem téma számunkra, lekerült az asztalról. Az F1 jelenleg nem tartozik a feladataink közé, semekkora energiát nem fordítunk rá. Csak arra koncentrálunk, amivel jelenleg is foglalkozunk, és már most is számos különböző tevékenységet folytatunk, amelyek bőven lekötnek minket” – mondta.

    Laudenbach kifejtette, három szinten űzi jelenleg sporttevékenységét a Porsche, egyrészt GT-autókkal a legkülönfélébb kategóriákban, másrészt a Hosszútávú Világbajnokságon, ahol vezetik is a bajnokságot a hypercarok között, harmadrészt pedig a Formula E-ben, ahol gyári csapatukkal július végén szerezte meg az egyéni bajnoki címet nem mindennapi körülmények között Pascal Wehrlein – és egy időre a gyártói titulust is, amit viszont pár órával később egy büntetés miatt elveszített.

    Da Costa megtorpedózta a csapattárs riválisát, a Jaguar mindkét pilótája elbukta a vb-címet az őrült fináléban

  • Ha Hamilton a Forma-1 Đokovića, akkor Verstappen a Federere?

    Ha Hamilton a Forma-1 Đokovića, akkor Verstappen a Federere?

    Talán az olimpiai nyár teszi, de divatja lett más sportágak nagyságaihoz hasonlítani a Forma-1-es versenyzőket. A Ferrari elnöke után megtette ezt Pierre Wache, a Red Bull technikai igazgatója is.

    Elkann a napokban Párizsban beszélt arról, hogy már csak amiatt sincsenek kételyei a Ferrarihoz jövőre csatlakozó Lewis Hamilton életkora miatt, mert napjainkban a sporttudomány fejlődése már lehetővé teszi, hogy sportolók jóval hosszabban elnyújtsák aktív és sikeres karrierjüket, mint az még néhány évtizede elképzelhető volt. A Ferrari elnöke egy kérdésre válaszolva egyetértett azzal, hogy Hamilton ilyen szempontból hasonlít a férfi egyesben a tenisz olimpiai bajnoki címét 37 évesen megnyerő Novak Đokovićhoz, majd felsorolásában más sokáig kitartó sportolókat, köztük Roger Federert is felhozta példaként.

    A Ferrari elnöke megtalálta a párhuzamot Hamilton, Đoković és Biles között

    Pierre Wache, a Red Bull technikai igazgatója is egy teniszes hasonlatot vett elő, amikor Spában a crash.net arról kérdezte, egy műszaki szakember szemszögéből nézve mi teszi különlegessé Max Verstappent, akivel hat éve senki nem képes tartani a lépést csapattársként.

    „Az, hogy ő is olyan, mint a többi sport nagy legendái. Egyesek olyan dolgokra is képesek, amire senki más nem. Nem tudom, ez hogyan lehetséges, de a képességei teszik különlegessé, akárcsak Roger Federert vagy Michael Jordant” – vette elő az NBA korszakos zsenijét is Wache.

    „A versenyző az egyedüli, aki irányítja az autót, ő pedig úgy működteti azt, ahogyan senki más nem tudja. Ezáltal szabad agykapacitása is marad, így a vezetés mellett még azt is ki tudja elemezni, hogy mire van éppen szüksége. A visszajelzései azért is nagyon érdekesek, mert annyira a határokig viszi az autót, mint senki más.”

    Olyat pedig alighanem tényleg csak egy technikai igazgató tud mondani, hogy nem az F1-es autó építése a bonyolult, hanem annak a versenyzőkhöz való igazítása – emiatt nélkülözhetetlen, hogy Verstappen és Sergio Pérez hogyan rezonál az aktuális modell viselkedésére.

    „A versenyzőink visszajelzései az autó fejlesztése, javítása miatt fontosak. Egy gyors versenyautót megépíteni alapvetően nem nehéz. A nehéz része az, hogy olyan legyen, amit egy versenyző használni tud. Én magam nem lennék képes kihozni belőle azt a teljesítményt, ezért nagyon fontos, hogy olyan specifikus módon bánjanak vele, ahogy csak a versenyzők tudnak.”

    Verstappen: 1%-on működik az agyam, amikor kérdezgettek

  • Leclerc is ugyanúgy próbálja elcsalni a gyufaszálas feladatot, ahogy mindannyian tennénk

    Leclerc is ugyanúgy próbálja elcsalni a gyufaszálas feladatot, ahogy mindannyian tennénk

    „Mozdíts el egyetlen gyufaszálat, hogy igaz legyen az egyenlet!” Kinek ne jutott volna még eszébe az ilyen feladatoknál, hogy azt az egy elemet az egyenlőségjel áthúzására használja, ezzel trükkös megoldást alkalmazva a megoldáshoz? Nos, Charles Leclerc-nek is ez volt az első ötlete.

    Gyufaszálak helyett pálcikákat kapott a monacói pilóta a Ferraritól, amelyekkel két feladatot kellett megoldania. Az első felrakott alakzatból úgy kellett három pálcikát áthelyeznie, hogy három négyzetet hozzon létre, és ne maradjanak felesleges elemek az asztalon.

    A másodiknál pedig a számokból kirakott 9 + 3 = 6 egyenletet kellett egy pálcika elmozdításával igazzá tennie. Miután a „nem egyenlő” megoldását nem fogadták el, a hatszoros futamgyőztes előrukkolt a helyes megfejtéssel is.

    Nektek ment volna?