Szerző: Bognár Viktor

  • „Verstappen rajongója vagyok” – védekezik a büntetést osztó felügyelő, akit épp az ellenkezőjével vádolnak

    „Verstappen rajongója vagyok” – védekezik a büntetést osztó felügyelő, akit épp az ellenkezőjével vádolnak

    A Jos Verstappentől a Mexikóvárosi Nagydíj után a versenyhétvége egyik sportfelügyelője felé intézett kritikára válaszolva az érintett, Johnny Herbert elmondta, miért voltak indokoltak Max Verstappen büntetései.

    A Red Bull holland pilótája kétszer tíz másodperces időbüntetést kapott a mexikóvárosi futamon, miután néhány kanyar leforgása alatt kétszer is leszorította a pályáról Lando Norrist. Bár a manőver következtében Charles Leclerc átvette a második helyet, Norris később visszaelőzte a monacóit, míg Verstappen a 6. helyen zárta a versenyt.

    A háromszoros világbajnokra kiosztott két büntetés komoly beszédtémát szolgáltatott a verseny után, különösen Verstappen néhány korábbi, érintetlenül hagyott megmozdulásának fényében. Apja, Jos nemes egyszerűséggel részrehajlással vádolta meg a hétvégén ténykedő sportfelügyelőket, egész konkrétan egyiküket.

    „Egyes korábbi versenyzők jobban szimpatizálnak a jelenlegi mezőny egyes versenyzőivel” – mondta, ezzel kétségtelenül a posztot Mexikóban betöltő Johnny Herbertre utalva, aki történetesen Norris honfitársa. A holland De Telegraaf egy másikukat is felhozta, azt a Tim Mayert, aki a korábbi McLaren-tulajdonos Teddy Mayer fia, mint akinek szintén lehetnek preferenciái a Norris–Verstappen bajnoki csatában.

    Verstappen büntetése után az FIA egyik felügyelőjére mutogat az apja

    Herbert válaszolt a vádakra, kijelentve, hogy ellenszenv helyett sokkal inkább rajongással tekint Verstappenre, ám a mozdulatait, amelyeket a Norris pontvesztésére irányuló piszkos taktikája során megengedett magának, széles körben elítélendőnek tartja.

    „Mi csak az irányelveket követtük, a csapatok pedig egyetértettek a döntésünkkel. A helyes ítélet született, a Maxre kiszabott 20 másodperces büntetés pedig nem volt súlyos. Verstappen vezetése tényleg túlment egy határon. Durva stílusban vezetett, hiszen letolta az egyik társát a pályáról, részemről ez elfogadhatatlan, és nem csak én gondolom így, hanem a jelenlegi versenyzők, a korábbi versenyzők és a felügyelők is” – mondta Herbert az Action Networknek, amit az Autosport idéz.

    „Én tényleg nagy rajongója vagyok Verstappennek, emiatt pedig nagyon frusztrál, amikor úgy vezet, ahogyan Mexikóban tette. Nincs erre szüksége, hiszen annyira jól bánik az autóval, hogy a bajnokság jelenlegi állása mellett már az is elég lenne, ha csak kimaradna a bajból.+

    +Azzal próbált előnyt szerezni magának, hogy egy másik autót lesodort a pályáról a Ferrari kettős vezetése érdekében. Amikor ilyen rémes dolgokat diktál az agya, fel kellene ismernie, hogy nincs szüksége ilyenekre.”

    Alacsony a fizetésük, emiatt lehetnek következetlenek az F1-es felügyelők

  • Súlyos büntetést kaptak a szabályt szegő F1-es gyártók

    Súlyos büntetést kaptak a szabályt szegő F1-es gyártók

    Költséges könyvelési hibát követett el a Honda és az Alpine a 2023-as költségvetési elszámolásban, emiatt a két motorgyártó összesen egymillió dolláros bírságot köteles befizetni.

    Az FIA lezárta az előző Forma-1-es szezon költségvetési limitjeinek betartásával kapcsolatos vizsgálatot, amit minden évben megtesz azóta, hogy 2021-től szigorú költekezési limitet vezetett be a csapatok, valamint a motorgyártók számára is, ezzel járulva hozzá a sport fenntartható működéséhez.

    A közlemény szerint 2023-ban senki nem lépte túl a költséglimitet, ugyanakkor két gyártót, a Hondát és az Alpine-t eljárásbeli vétségek miatt komoly pénzbüntetéssel sújtott.

    A Red Bullt és az RB-t ellátó Honda a vizsgálat szerint olyan költségeket is kivont, illetve korrigált a leadott számadásában, amiket nem lett volna szabad, ugyanis bele kellett volna őket számítani a költségkeret hatálya alá tartó többi költségbe.

    Az Alpine (amit ilyen néven hivatkoznak, ám valójában a Renault-motorgyártó) könyvelését pedig amiatt találták hibásnak, mert releváns információk maradtak ki belőle.

    Visszavonulót fújt 2026-ra az egyik F1-es motorgyártó, újabb furcsa összefonódás van születőben a helyén

    A vétségek miatt a Hondát 600 000 dolláros, az Alpine-t pedig 400 000 dolláros pénzbírsággal sújtották, aminek befizetésére 30 nap áll rendelkezésükre.

    Az FIA hangsúlyozza, hogy csak adminisztrációs hibákról volt szó, vagyis egyik gyártó sem lépte túl a rendelkezésére álló költséglimitet, s arra sem találtak bizonyítékokat, hogy bármelyikük is rossz hiszemben járt volna el, vagy bármi előnye is származott volna a pontatlan adatszolgáltatásból.

    Nem ez az első alkalom a költséglimit eddig vizsgált három éve alatt, hogy büntetést osztott az FIA. Tavaly minden csapat és gyártó precízen végezte a dolgát, 2022-ben azonban (a 2021-es szezonra vonatkozóan) hasonló adminisztrációs hibát találtak az Aston Martin és a Williams csapatánál, de ami még súlyosabb, a költséglimit tényleges megsértésén kapták az egyéni vb-címet szerző Red Bullt. Az energiaitalosok akkor 7 millió dolláros büntetéssel és a szélcsatornahasználati kvótájuk 10%-os csökkentésével bűnhődtek.

    A Mercedes „gatyába rázza” pilótáit egy F1-ben eddig nem alkalmazott személlyel

  • Mi a baj Alonsóval? Zsinórban a második nagydíjon kért kivételezést

    Mi a baj Alonsóval? Zsinórban a második nagydíjon kért kivételezést

    Ahogy egy héttel ezelőtt a mexikóvárosi pályára, Fernando Alonso az interlagosi versenyhétvégére is késéssel érkezik meg, amihez csapatának engedélyt kellett kérnie az F1-től.

    Az Aston Martin a hétvégi brazíliai verseny előtt közölte, hogy Alonso kihagyja a csütörtöki médianapot, csak pénteken érkezik majd meg a pályára. A spanyol rejtélyes késésének köze van ahhoz, hogy egy héttel ezelőtt, a Mexikóvárosi Nagydíjon ugyanígy tett, betegség miatt akkor is csak az első edzésnapon jelent meg először a pályán, sőt a nyitóedzést – ettől függetlenül betervezve – is Felipe Drugovich teljesítette helyette, így egy kicsivel még több időt szánhatott a pihenésre.

    Mint a silverstone-i istálló közleményéből kiderül, Alonso egészségügyi gondjai nem szűntek meg az elmúlt hétvégén, ahol egyébként 15 kör után a túlmelegedő fékek miatt feladta a versenyt.

    „Fernando ki fogja hagyni a médiakötelességeit Brazíliában. Már a Mexikóvárosi Nagydíj előtt összeszedett egy bélfertőzést, majd visszautazott Európába, hogy egy specialistától kapjon további kezelést. Az erre szánt nap késleltette az utazási terveit Brazíliába, ugyanakkor gondoskodott róla, hogy a hétvégén készen álljon a versenyzésre” – fogalmaz a csapat.

    Alonso: Alig van sportoló rajtam kívül, akinek a szülők és a gyerekeik is drukkolnak

    A tervek szerint tehát ezen a hétvégén a pályán nem lesz szükség Alonso helyettesítésére – nem is lenne ideális, hiszen Interlagosban sprintversenyes hétvége lévén csak egyetlen szabadedzést rendeznek, péntek késő délután pedig már a sprint időmérőjére kerül sor. Drugovich persze tartalékpilótaként most is ott lesz a csapattal, hogy ha bármilyen szükséghelyzet adódik, hazai pályán ejthesse meg F1-es debütálását.

    Alonsónak F1-es karrierje során eddig két versenyt kellett kihagynia egészségügyi okokból: a 2015-ös szezonnyitót a McLarenhez való visszatérésének kezdetekor, amit egy titokzatos tesztbalesettel magyaráztak, majd pedig a 2016-os Bahreini Nagydíjat, miután az orvosok a hatalmas melbourne-i bukása után pihenőt javasoltak neki.

    Most persze szó sincs erről, az Aston Martinnál úgy készülnek, hogy Alonso ott lesz az autóban 401. nagydíjhétvégéjén és 398. versenyén.

    43 éve nem történt meg a Forma–1-ben, ami az idén

  • 43 éve nem történt meg a Forma–1-ben, ami az idén

    43 éve nem történt meg a Forma–1-ben, ami az idén

    Carlos Sainz idei második győzelmével a 2024-es szezon sokszínűsége újabb szintet lépett. Statisztikák a Mexikóvárosi Nagydíjról.

    Immár ugyanis hat versenyző mondhatja el magáról, hogy idén legalább két futamot nyert, ez pedig akkora ritkaság, hogy az F1 történetében eddig mindössze egyszer, 1981-ben fordult elő – és megerősíti azt, hogy egyszeri, talán szerencsés körülményekből adódó győztesek helyett több egyformán erős kihívót tud felsorakoztatni a szezon.

    Most Max Verstappen (7 győzelem), Charles Leclerc (3), Lando Norris (3), Oscar Piastri (2) és Lewis Hamilton (2) után Sainz is feliratkozott erre a listára. 43 évvel ezelőtt Nelson Piquet (3), Alain Prost (3), Alan Jones (2), Carlos Reutemann (2), Gilles Villeneuve (2) és Jacques Laffite (2) nyertek egyaránt legalább kétszer, bár tegyük hozzá, akkor erre a 15 futamos szezon elég volt, most viszont csak az évad 20. állomásán lett meg ez az együttállás.

    Sainz hétvégéjének további egészen valószerűtlen adaléka, hogy a spanyol a mexikóvárosi pályán 2015-ös debütálóéve óta lépcsőzetesen egyre jobb és jobb időmérős eredményeket ért el. 2015-ben a 11. helyre kvalifikált, s fokozatosan, pusztán a 3. és a 4. rajthely átugrásával érkezett meg idén a rajtelsőségig.

    r/formula1 - Sainz constant progression in the Mexican GP Quali (via Canal +)

    A Ferrari spanyolja idén először nyert egynél több futamot, és azt a különlegességet is elmondhatja, hogy eddigi négy győzelme mind különböző kontinensről való (Silverstone, Szingapúr, Melbourne, Mexikóváros). Sorozatos erős teljesítménnyel mondjuk nem lehet vádolni a spanyolt, hiszen most még csak másodszor fordult elő vele karrierjében, hogy két egymást követő versenyen az első két hely valamelyikén végzett – ezt megelőzően a 2022-es Kanadai és Brit Nagydíjon.

    Közel volt a Ferrari kettős győzelme is Mexikóvárosban, ami Austin után két hétvége alatt a második duplázásuk lehetett volna. Már izzott a statisztikusok billentyűzete, hiszen ez lehetett volna 2008 óta az első alkalom, hogy a Ferrari két egymást követő futamon kettős győzelmet szerez – és bár ez nem jött össze, egy ahhoz az évszámhoz kötődő másik eredményesség igen. Szintén 2008-ban történt legutóbb, hogy a Ferrari mindkét versenyzője legalább két futamot nyert, akkor Kimi Räikkönen és Felipe Massa személyében.

    Alonso nemcsak csapatot, 100-as mérföldkövet is balszerencsésen választ

    Általában a pilóták minden századik versenyükre különleges módon emlékeznek meg, és a többség azt a statisztikát veszi ehhez alapul, amely azokat a versenyeiket számolja, amelyen ténylegesen el is rajtoltak. Fernando Alonso azonban nem így tett, amikor Mexikóban megünnepelte 400. nagydíjrészvételét, hiszen ebbe három olyan verseny is beletartozik, amelyekre kvalifikált ugyan, de ilyen-olyan okokból nem rajtolt el – sőt, a 2001-es Belga Nagydíjon valójában elrajtolt, ám kiesett a piros zászlós megszakítás előtt, és mivel az eredeti rajtsorrend szerint indították újra a mezőnyt, az akkor alkalmazott szabályok szerint őt nem számították a verseny résztvevői közé.

    A századik nagydíjaival mindenesetre nincs szerencséje Alonsónak, hiszen most a 400.-ról ugyanúgy kiesett, mint a 300.-on a McLarennel a 2018-as Kanadai Nagydíjról, és mint a 200.-on a Ferrarival a 2013-as Malajziai Nagydíjról. A 100. nagydíját azért a dobogón zárta, amikor a 2007-es Török Nagydíjon harmadik lett a McLarennel.

    A Williams büszkén hirdeti, hogy új pilótája, Franco Colapinto az első öt versenyének mindegyikén a legjobb 12 között ért célba. Bár ez önmagában nem hangzik olyan egetrengető tettnek, valójában egy igazi kuriózum, hiszen legutóbb 2015-ben Felipe Nasr mondhatta ezt el magáról, azt megelőzően 2007-ben Lewis Hamilton (ő rögtön öt dobogóval), előtte pedig 1994-ben Olivier Panis.

    Colapinto egyébként az előző két futam hajrájában egyaránt birtokolta a futam leggyorsabb körét, de az utolsó körökben aztán elé kerültek páran a később kereket cserélők közül.

    Vége a dalnak? Horner erős célzásokat tett Pérez kirúgására

  • A Red Bull bizonyítani tudja, hogy Norris trükközése miatt jogtalan Verstappen egyik büntetése

    A Red Bull bizonyítani tudja, hogy Norris trükközése miatt jogtalan Verstappen egyik büntetése

    Christian Horner szokatlan módon felszerelkezve, kinyomtatott telemetriai adatokkal jelent meg a Red Bull sajtótájékoztatóján a Mexikóvárosi Nagydíj után, amelyek szerinte bizonyítékul szolgálnak arra, hogy Lando Norrisnak esze ágában sem volt bevenni a kanyart a Max Verstappennel való első incidensük során.

    A verseny 10. körében előbb a 4-es, majd a 7-es kanyarban is leszorította a pályáról Verstappen Norrist, legalábbis így értelmezték a gyors egymásutánban következő két esetet a sportfelügyelők, amelyekért egyenként 10 másodperces büntetéssel rótták meg a bajnoki címvédőt. A Red Bull szerint azonban a két ítélet közül az első mindenképpen jogtalan volt, Horner ugyanis Norris telemetriai adataival igyekezett bizonyítani, hogy a 4-esben a külső íven támadó brit akkora tempóval érkezett a kanyarba, mint a verseny során egyetlen más alkalommal sem – s emiatt biztosan át kellett volna vágnia a pályát, nem állt fenn a leszorítás ténye.

    „Mindenekelőtt szerintem nagyon súlyos büntetés a kétszer tíz másodperc. Úgy gondolom, hogy itt többről van szó, ez tulajdonképpen az elmúlt hétvégére adott reakció” – idézi az Autosport Hornert, aki a két pilóta USA Nagydíjon történt esetére utalt, ahol pedig vitatható módon Norris kapott büntetést.

    „Fontos lenne, hogy a versenyzők és a felügyelők leüljenek ezt megbeszélni. Nézzük csak meg ezeket a GPS-adatokat Landótól a 4-es kanyarban. Ezen, amely Lando versenyen futott leggyorsabb köréből való, látható, hogy hol fékez, majd pedig nyilvánvalóan beveszi a kanyart. Abban a körben viszont, amelyben a Max elleni incidense történt, 15 km/órával gyorsabban érkezett meg, és később is lépett a fékre, mint a leggyorsabb körében. Semmiképp nem tudta volna bevenni a kanyart, lecsúszott volna a pályáról. Ez látható a kormánymozdulataiból is a fedélzeti kamerán. Ráadásul a verseny ezen pontján nagyjából 80 kg-mal több üzemanyagot is cipelt, mint akkor, amikor a leggyorsabb körét futotta.”

    Horner szerint Norris egyszerűen piszkos taktikát alkalmazott, azzal próbálta ártatlannak beállítani magát és előnyére fordítani a helyzetet a felügyelők szemében. De tette mindezt a szabályok adta lehetőségeken belül, vagyis a csapatfőnök szerint az irányelvekben az utóbbi évek történt módosítgatásokkal mostanra alaposan félrecsúszott az előzési helyzetek megítélése.

    Verstappen: Hah, ez a 20 másodperc azért elég sok!

    „Egykoron a legbátrabb versenyzők jutalma volt, hogy a külső íven kerülik meg a másikat. Viszont olyan, mintha mostanra a feje tetejére állítottuk volna az előzés törvényeit, amikor a versenyzők egyetlen célja, hogy az ő autójuk orra legyen előrébb a kanyarcsúcsponton, majd ez alapján amellett érveljenek, hogy a másik autó nem adott nekik elég helyet a kijáratnál” – mutatott rá.

    „Ez nagyon egyértelműen látszik abban, hogy [Norris] tulajdonképpen elemelte a lábát a fékről, nagyon mélyen bevetődött, hogy ezzel megnyerje a szabályértelmezési vitát, és az ellenfele kapjon büntetést.”

    „A versenyzés alapelve éveken át úgy szólt, hogy aki a belső ívet birtokolja, annak van elsődleges joga a kanyar bevételére. De ezek a szabályok és irányelvek mostanra úgy módosultak, hogy arra ösztönözzék a versenyzőket, hogy a kanyarcsúcsponton legyen előrébb az orruk, függetlenül attól, hogy be tudják-e venni a kanyart.”

    Horner a második incidensnél, amikor Verstappen úgy előzte vissza Norrist a 7-es kanyar belső ívén, hogy eközben mindketten elhagyták a pályát, már nem vitatja a büntetés helyességét, ugyanakkor megjegyezte, szerinte a holland abbéli frusztrációja szülte a túl rámenős manővert, hogy Norris nem engedte őt vissza maga elé a pár másodperccel korábbi történések után.

    Kérdésre válaszolva a csapatfőnök hozzátette, bár bizonyítékaik egyértelműek, nem tervezik az első büntetés felülvizsgálatát kérni, ahogyan azt a McLaren tette Norris és Verstappen egy héttel korábbi viaskodása nyomán. Ennek egyik indoka bizonyára az, hogy amint azt Horner is kifejtette, nem a döntéshozással, hanem magával a szabállyal van gond ebben az esetben. A másik ok pedig az lehet, hogy ha utólag semmissé is tennék Verstappen egyik tíz másodperces büntetését, azzal együtt is a hatodik helyen maradna az eredménylistán, egy másodperccel George Russell mögött.

    A felügyelők egyébként a leintés után még módosítottak a Verstappenre kirótt büntetésen, és hozzáadtak a holland szuperlicencéhez két büntetőpontot is – egész pontosan a 4-es kanyarban történtek miatt, amelyben Verstappen vétkességét ugyebár Horner fentebb részletekbe menően vitatja. A háromszoros bajnok így jelenleg hat büntetőponttal áll.

    Valamilyen változás a versenyzési irányelvekben pedig a küszöbön van, hiszen az FIA ígéretet tett arra, hogy a Katari Nagydíj hétvégéjén egy új ezzel kapcsolatos előterjesztést tesz a pilóták felé.

    Az FIA bezárja a Verstappen által Norris ellen kihasznált kiskaput

  • Verstappen: Hah, ez a 20 másodperc azért elég sok!

    Verstappen: Hah, ez a 20 másodperc azért elég sok!

    Max Verstappen a versenyen őt ért sérelmek fényében higgadtan nyilatkozott a Mexikóvárosi Nagydíj után, elmondása szerint a rá kiosztott két büntetésnél sokkal nagyobb aggodalomra ad okot, hogy anélkül sem tudott volna dobogó helyre kerülni.

    A Red Bull bajnoki éllovasa, miután a verseny elején elveszítette a vezetést Carlos Sainzcal szemben, Lando Norris célpontjává vált, akit egy körön belül kétszer is leszorított a pályáról, melyekért kétszer 10 másodperces időbüntetést kapott. A holland a bokszkiállásakor letöltötte a szankciót, majd a hatodik helyen végzett a versenyen, egy perces hátrányban a győztes Sainzhoz képest, de még a büntetései nélkül is csak a Mercedeseket tudta volna legyőzni a negyedik helyért. Elsősorban ez aggasztja Verstappent, nem pedig a sportfelügyelők ítélete, aminek túlzó mértékét azért egy elejtett félmosollyal nyugtázta a Sky Sportsnak.

    „Az a baj, hogy ha lassabbak vagyunk, akkor ilyen helyzetekbe kényszerülünk. Én pedig nem adom meg magam könnyen – magyarázta a Norrisszal való csata körülményeit. – De végső soron nem is az a kérdés, hogy egyértértek-e a büntetéssel vagy sem. Hah, mondjuk ez a 20 másodperc elég sok. A mai napunk legnagyobb problémája, ami engem is a leginkább aggaszt, az a versenytempónk, ami nagyon nem volt jó. Ezt ki kell elemeznünk, mert még a büntetések nélkül sem lett volna semmi esélyünk arra, hogy az élen harcoljunk.”

    • Norris és Verstappen csatája, ami két büntetést ért:

    Norris és Verstappen Austinban is bemutatott egy látványra hasonló, duplán pályaelhagyós csatát, az viszont a brit pilóta előzésével járt, s a McLaren kapott érte büntetést, amit a csapat sikertelenül támadott meg a héten. Norris, aki csütörtökön elmondta, kész alkalmazkodni Verstappen stílusához a csatáik során, most már nem is lepődött meg az agresszív védekezésen.

    „Tudtam, hogy mire számíthatok. Nem akartam, hogy ilyen történjen, mert versenyzőként nagyon tisztelem Maxet, de készen álltam arra, hogy jöhet valami ilyen. Az én véleményem szerint nem volt valami tiszta versenyzés, de sikerült elkerülnöm a bajt” – fogalmazott a brit, aki a második helyen célba érve tíz ponttal csökkentette hátrányát riválisához képest, ami most 47-en áll.

    Chirstian Horner, a Red Bull csapatfőnöke szerint az előzési szabályok gyors letisztázására lenne szükség az elmúlt hetek többféle módon értelmezhető esetei után, ugyanakkor ő is az autó versenytempóját emelte ki a számukra legnagyobb fejfájást okozó tényezőként, miközben Mexikóban a konstruktőri második helyet is elvette tőlük a Ferrari.

    „Max nem hagyta el a pályát a 4-esben, utána pedig Lando nagyon későn nyitotta ki számára az ajtót, és ott mindketten lementek a pályáról – próbálta védelmébe venni Verstappent főnöke. – De a probléma szerintem az, hogy nagyon veszélyes vizekre kezdünk evezni, ha azt akarjuk eldönteni, hogy egy bevetődés mikor számít elfogadhatónak. Ebben az ügyben tényleg az FIA-nak és a versenyzőknek kellene összeülniük, hogy megvitassák, mi az, ami elfogadható, és mi az, ami már nem.”

    „Mindig a szabályok szerint kell játszanunk, és tanulni fogunk ebből a versenyből is, de sokkal fontosabb számunkra az a tény, hogy az időmérő után ma nem volt meg a tempónk a McLarenhez és a Ferrarihoz képest.”

    Valamilyen változás a versenyzési irányelvekben pedig a küszöbön van, hiszen az FIA ígéretet tett arra, hogy a Katari Nagydíj hétvégéjén egy új ezzel kapcsolatos előterjesztést tesz a pilóták felé.

    Az FIA bezárja a Verstappen által Norris ellen kihasznált kiskaput

  • Sainz győzelmével reális a Ferrari vb-címe, a Norrisszal keménykedő Verstappent agyonbüntették

    Sainz győzelmével reális a Ferrari vb-címe, a Norrisszal keménykedő Verstappent agyonbüntették

    A Mexikóvárosi Nagydíjon szerzett első és harmadik hellyel végképp bejelentkezett a konstruktőri bajnoki címért a Ferrari. Carlos Sainz csak rövid időre veszítette el a vezetést a verseny elején Max Verstappennel szemben, a holland azonban ezt követően dupla időbüntetést kapott a Lando Norris elleni manővereiért, így 10 pontot veszített vele szemben a tabellán.

    Az idei első pole-ját birtokló Sainznak a pálya legsikeresebb versenyzője, az elmúlt öt mexikói versenyből négyet is megnyerő Verstappen ellen kellett védekeznie a szezon egyik leghosszabb rajt utáni sprintjében.

    A holland azonban egy árnyalatnyival jobban kapta el a rajtot, ez pedig elég is volt ahhoz, hogy Sainz mellé érjen a belső íven, ami innentől már az előnyösebb pozíciót jelentette. Verstappen lezárta az utat a mögötte helyezkedő Norris előtt, majd elsőként fordult el az 1-es kanyarban. Sainz próbált mellette maradni, ameddig csak tudott, ám a 2-esben már nem maradt helye, át kellett vágnia a kanyart, ezáltal nagy előnnyel az élre került, majd szabálytudóan vissza is adta a vezetést Verstappennek, még mielőtt felmutatták volna a biztonsági autó érkezését jelző táblákat.

    Egy még az első kanyar előtt történt baleset miatt kellett ugyanis semlegesíteni a versenyzést: Cunoda Juki később fékezve esett be Alexander Albon elé a külső íven, a két autó azonban helyszűkében összeért, s mindketten kiestek, a japán RB-je háttal a védőfalba csapódva. A versenybalesetnek nyilvánított incidensben nem osztottak büntetést, nem úgy abban az ügyben, amely a 18. helyről startoló Sergio Pérezt a 11-re repítette az első kanyar végére: mint a felvételekből egyértelműen látszott, a mexikói előrébb állt a rajtkockájában a megengedettnél, ezért öt másodperces időbüntetést kapott.

    A biztonsági autós időszak segítette a pilótákat az egy kerékcserés taktika megvalósításában, majd amint ismét útjára engedték a mezőnyt, Sainz már a DRS nélküli első körben is megmutatta, hogy a szélárnyékban ott tud maradni Verstappen nyakán. A 9. körben aztán Sainz az 1-es kanyarban meg is előzte a hollandot, aki némi csata után besorolt a spanyol mögé.

    Pár kör múlva Norris volt a következő, aki támadást indított bajnoki riválisa, Verstappen ellen, ami pedig ezúttal sem zajlott le balhés esetek nélkül. Norris először a 4-es kanyar előtt próbálkozott, a külső íven pedig a Red Bull elé is került, de az agresszíven védekező Verstappen a kanyarban elé zárt, a füvön való menekülésre kényszerítve a britet – aki elöl maradt, és nem is készült visszaadni a pozíciót. Néhány kanyarral később, a 7-esben aztán Verstappen bedobta magát Norris mellé, de maga is elvétette a kanyart, az austini incidensükhöz hasonlóan mindketten a pályán kívül fordultak. Ekkor a holland került előre, ám kisodródásuk közben Leclerc mindkettőjük mellett elsuhanva megjött a második helyre.

    „Ez az ember veszélyes. El kellett kerülnöm az ütközést, ugyanaz történt, mint a legutóbb!” – méltatlankodott Norris a rádióban.

    Gyorsan érkeztek is az értesítések a versenyirányítástól, hogy a 4-es és a 8-as kanyarban történt incidenst is vizsgálják, s hamarosan mindkét esetben kihozták a hollandot vétkesként, először Norris leszorítása, másodszor pedig a pálya elhagyásával történt előnyszerzés miatt. 10-10 másodperces időbüntetést kapott értük, vagyis amikor a 26. körének végén a harmadik helyről a bokszba hajtott, húsz másodpercnyi várakozás után végezhették csak el szerelői a kerékcserét a Red Bullján.

    A 71 körös verseny féltávjára nyugodtabb mederbe tért a körözés, az eredménysor élén pedig nagyon hasonló képet láthattunk, mint egy héttel ezelőtt Austinban, ugyanis a Ferrari ismét kettős vezetést őrzött, ezúttal Sainzcal az első helyen. A spanyol nyolc másodperccel vezetett Leclerc, és további néggyel Norris előtt.

    Miután mindenki letudta a bokszkiállását, Verstappen a 6. helyen találta magát, nem sokkal Lewis Hamilton mögött, akit a rajt utáni pozícióvesztése után látványos csatában előzött vissza George Russell. A holland viszont nem tudott a Mercedesekkel menni, a mögötte haladó Haasoknál pedig gyorsabb volt, s a hátulról rajtoló, rövidebb kemény keverékes második etapra bazírozó Oscar Piastri tempójától sem kellett tartania, aki csak Kevin Magnussen és Nico Hülkenberg közé, a 8. helyre tudott beékelődni, bár a Red Bull befogására sarkallták a bokszból.

    A verseny végéhez közeledve azonban Norris még mozgósította a McLaren tartalékait és elkezdett nyomást gyakorolni a második helyen haladó Leclerc-re. Bár előzési közelségbe még nem került, a monacói a 62. kör végén elvétette az utolsó kanyart, a megbicsakló autóját éppen irányítása alá tudta fogni, mielőtt az a falban kötött volna ki, és visszatért a pályára, ám a pozícióját ezzel elveszítette Norrisszal szemben.

    Norrisnak a Melbourne után idei második győzelmét megszerző Sainzt már nem sikerült beérnie a hátralévő körökben, a leggyorsabb körért járó egy pontot pedig még elvette tőle a friss gumikat vételező Leclerc, akinek biztos volt a harmadik helye. A Mercedeseké volt a leglátványosabb csata a futam utolsó harmadában, amelyben Hamilton vissza tudta venni a negyedik helyet a már sérült első szárnnyal vezető Russelltől.

    Verstappen a hatodik helyért nyolc pontot kapott, Norris pedig a másodikért tizennyolcat, így a brit hátránya 57-ről 47-re csökkent.

    A Ferrari a kettős dobogóval megelőzte a Red Bullt a konstruktőri második helyért, és már az éllovas McLarentől is csupán 29 pont választja el, amikor még négy futam van hátra a 2024-es szezonból.

    A Mexikóvárosi Nagydíj végeredménye:

    Image

  • Russell számára teljesen rendben van, ha a Mercedesnek nem marad pénze fejleszteni

    Russell számára teljesen rendben van, ha a Mercedesnek nem marad pénze fejleszteni

    Toto Wolff a napokban aggodalmas nyilatkozatot adott a Mercedes költségvetési helyzetéről, miután az elmúlt időszakban több komoly baleseti kárt is javítania kellett a csapatnak. Az egy héten belül kétszer is autót törő George Russell azonban a legkevésbé sem bánja, ha már nem kap új fejlesztéseket ebben a szezonban.

    „Komoly bajban vagyunk” – fogalmazott a Mercedes csapatvezetője a Mexikóvárosi Nagydíj péntekjén, ahol a második edzésen Russell alaposan összetörte az autót, mindössze hét nappal azután, hogy az austini időmérőn szintén balesetezett. Ehhez még vegyük hozzá Andrea Kimi Antonelli szeptemberi bukását a monzai edzésről, és Wolff szerint a csapat a nem tervezett javítási munkák és legyártandó új elemek miatt nehéz helyzetbe került, hogy a költséglimit keretein belül maradjon a 2024-es szezonban.

    Russell szerint viszont egyáltalán nem olyan vészes a helyzet a Mercedesnél, mint azt a főnöke lefesti, és ő maga egyébként sem fog az idei autó további fejlesztése mellett kardoskodni, hiszen ez a szezon is elúszott: a konstruktőrök között a csapat szinte bizonyosa negyedik lesz, a versenyzők pedig legvalószínűbb esetben a 6-7. helyen zárnak majd az egyéni tabellán – ami a három futamgyőzelem dacára is a leggyengébb szezonja lesz a Mercedes elmúlt három szűk esztendejének.

    „Komoly bajban vagyunk” – jelentette ki Toto Wolff a Mercedes helyzetéről

    „Nem, nincsenek aggályaink a költséglimit miatt, mert mindig hagyunk benne egy kis mozgásteret, és folyamatosan mérlegeljük, hogy bizonyos erőforrásokat az idei vagy a következő szezonba tegyünk-e bele” – idézi Russellt a planetf1.

    „Lehet, hogy most kompromisszumot kell kötnünk a szezon hátralévő részére, de őszintén szólva én ennek egyébként is örülök, mivel nem vagyunk harcban a bajnokságokért. Szóval inkább kitartanék a rég padlólemez mellett is, ha ez azt jelenti, hogy jobb esélyeink lesznek a jövő évben.”

    „Ugyanakkor úgy hiszem, a terv továbbra is az, hogy kijavítjuk az austini padlólemezt. Nem sérült meg annyira, mint azt előzetesen gondoltuk, és így Brazíliában már visszahozhatjuk.”

    Hamilton, aki Mexikóvárosban is az új padlólemezt használja, egyébként is úgy gondolja, hogy az utóbbi fejlesztések csak lassabbá tették a Mercedest.

    Hamilton azzal magyarázza vereségét, hogy az új fejlesztésektől lassabb lett az autója

  • Alonso: Alig van sportoló rajtam kívül, akinek a szülők és a gyerekeik is drukkolnak

    Alonso: Alig van sportoló rajtam kívül, akinek a szülők és a gyerekeik is drukkolnak

    Fernando Alonso 400. nagydíjhétvégéjén arról elmélkedik, milyen hatást gyakorolt a Forma-1 közegére rekordhosszú karrierjével. Szerinte az élmezőnybe való 2023-as visszatérésével olyan kapcsot hozott létre a családokon belül, amire nem sokan képesek a sportéletben.

    Alonso 2001-ben, 19 évesen debütált a Forma-1-ben, és még 2024-ben, 43 évesen is itt van. Három szezont kihagyott ugyan ezalatt, de már rekorder azzal, hogy 23 és fél évet ölel át karrierje, s azzal is, hogy 21. szezonjában tagja a mezőnynek. Sőt, az Aston Martinnal idén megkötött szerződéshosszabbítása értelmében még legalább további két évre Forma-1-es versenyzőként számol magával.

    Szintén a spanyol az első az F1 történetében, aki eljutott 400. nagydíjhétvégéjéig (Katarban pedig 400. versenyén is elrajtolhat majd), ennek apropóján pedig az Aston Martin weboldalán beszélt arról, hogy hosszú karrierje által valódi kapocsnak érzi magát versenyzők és nézők generációi között egyaránt.

    „Ez teljes mértékben így van. Az első két szezonomban még Jos Verstappen ellen versenyeztem, most pedig Max ellen!” – mondta Alonso, aki Michael és Mick Schumacher révén egy másik apa-fiú párossal is osztozhatott már a rajtrácson.

    • Az F1 így sűrítette bele egy félperces videóba Alonso 400 nagydíját:

    „Biztos vagyok benne, hogy a nézők fiatalabb generációja sokáig egy régi versenyzőnek tartott, mert csak a szüleiktől hallhattak a világbajnoki címeimről, a Renault-val, a McLarennel és a Ferrarival szerzett győzelmeimről. Egy 12-13 éves gyerek pedig gyakran reagál erre úgy, hogy nem akar a múltban élni, hiszen az ő jelenjében már más versenyzők a győztesek. A tavalyi év viszont ébresztőt jelentett ennek a fiatal generációnak. Hirtelen ráeszméltek, hogy ez a Fernando Alonso nevű csávó még mindig itt van, még mindig versenyképes, és amit a szülei mondtak róla, az tényleg igaz. Ők is szurkolni kezdtek.”

    Alonso 2013 óta nem nyert versenyt az F1-ben, ám tavaly az Aston Martinnal váratlanul az élmezőnyben találta magát, s nyolc dobogós hellyel adta a világ tudtára, hogy még mindig képes a legjobbak között harcolni.

    „Most pedig már két teljesen különböző generáció támogat engem és érdeklődik a Forma-1 iránt, olyan egyveleg, akik életkorában 20 év a különbség. Látom őket a reptereken, az utcán, a pályán, a múzeumomban. Bármely sportágban is keresgélünk, nagyon nehéz olyan sportolót találni, aki képes így összekötni rajongók két ennyire eltérő generációját. A gyerekek együtt nézik a versenyeket a szüleikkel, és hihetetlen belegondolni, hogy én vagyok a kapocs a sport iránti szenvedélyükben. Csodálatos történet, hogy ez így körbeért” – mondta az érzelmes spanyol.

    • Alonso egyedi sisakfestéssel versenyez a hétvégén, amelyen karrierjének pillanatképei köszönnek vissza:

    A sztori persze akkor lenne csak igazán kerek, ha több mint egy évtizednyi várakozás után meglenne az a bizonyos 33. győzelem is, és Alonso újra a dobogó tetején ünnepelhetne – amivel újabb rekordot állítana fel a két győzelem között eltelt időben, s tovább mélyítené hagyatékát a generációk emlékezetében.

    „Bele szoktam gondolni, és tényleg sokat jelentene, nemcsak nekem, hanem magának a sportnak, valamint számos fiatal versenyzőnek is, akik nehéz időszakon mennek keresztül. Ha ennyi év után meg tudnék nyerni egy Forma-1-es versenyt, az mindennél erősebben hordozná magában az üzenetet: soha ne add fel, mindig küzdj az álmaidért, kövesd azt, amit a szenvedélyed diktál. Tedd azt, amit tenni akarsz.”

    400 nagydíj ide vagy oda, Alonso nem az F1-ben élte meg legkimerítőbb versenyét

  • Sainz: A Ferrari jövőre bajnokesélyes lesz, és nem jó érzés, hogy én már nem leszek itt

    Sainz: A Ferrari jövőre bajnokesélyes lesz, és nem jó érzés, hogy én már nem leszek itt

    A Mexikóvárosi Nagydíjon rajtelsőséget szerző Carlos Sainzban keserédes érzést hagy a Ferrari remek év végi formája, hiszen neki is hatalmas szerepe volt a csapat felemelkedésében, ám mégsem szüretelheti le a szerinte ennek a munkának 2025-re beérő gyümölcsét.

    A spanyol pilóta már a szezonkezdet előtt megtudta, hogy ez a negyedik lesz az utolsó szezonja a Ferrari versenyzőjeként, hiszen a csapat leszerződtette a helyére Lewis Hamiltont. Ő maga minden várható élcsapat üléséről lemaradt, s hosszas keresgélés után végül a Williams mellett kötelezte el magát, akikkel eleinte valószínűsíthetően nem harcolhat majd a futamgyőzelmekért.

    Sainznak az erős szezonkezdet után volt egy hosszabb látványtalan időszaka, amely során Charles Leclerc leszakította őt a tabellán a Ferrari házi versenyében. Spielberg után hét futamon át tartó dobogómentes sorozatot szakított meg a múlt hétvégén Austinban, most Mexikóvárosban pedig rajtelsőséggel nyomatékosította, hogy tényleg a csúcson szeretné befejezni ferraris korszakát, amire a győzelemért folyó harcba ősszel visszatérő csapattal esélye is nyílhat.

    Sainz egy feladatot még teljesítene a Ferrarinál, de fél, hogy visszaköszön a Hungaroring

    „Tudva, hogy milyen erős az autó, és én is milyen jól vezetek az utóbbi időben, bizakodva nézek az utolsó öt verseny elébe. Ugyanakkor kicsit keserédes is mindez, mert nagyon az az érzésem, hogy a Ferrari jövőre a világbajnoki címért fog harcolni, én pedig már nem leszek itt, hogy éljek ezzel a lehetőséggel” – mondta az időmérő utáni sajtótájékoztatón Sainz, az F1-es versenyzői lét egyik igazságtalanságára rámutatva ezzel.

    „Úgy érzem, hogy fontos szerepem volt a csapatnál az elmúlt négy év során abban, hogy felkészüljünk és bajnoki esélyessé váljunk a következő szezonra, az pedig, hogy nekem ilyen jó formában vezetve már csak ez az öt versenyem maradt, nem is tudom… nem jó érzéseket hagy bennem. De hát ez van. Ahogy azt korábban is mondtam, igyekszek győzelmeket és dobogókat szerezni, és kiélvezni azokat, ameddig lehet. A következő éven pedig majd csak ezután gondolkodom.”

    Sainz karrierje hatodik F1-es rajtelsőségét szerezte, idén azonban még csak az elsőt. Tette ezt úgy, hogy körét látványosan az ideális ívtől eltérő nyomvonalon zárta le, az utolsó kanyarban szűken, a bokszutca fala mellett befordulva. Az ezt firtató kérdésre elárulta, korábbi csapattársától, Lando Norristól és az ő versenyszimulátorban szerzett tapasztalatából merítette az ötletet.

    „Ez csak egy Lando-féle dolog, ő szereti így csinálni, talán az iRacingből tanulta. Ő előszeretettel választja a rövidebb utat a célvonalig, és most én is úgy voltam vele, hogy nincs mit veszítenem, talán még nyerek is egy-két ezredmásodpercet azzal, hogy leharapok egy kicsit a távolságból. Semmiképp nem akartam időt hagyni a körömben. Emlékszem, hogy a mclarenes éveimben ő gyakran csinálta ezt, amit akkor még nem nagyon tudtam hova tenni” – fedte fel Sainz, aki most 225 ezredmásodperccel győzte le a második helyezett Max Verstappent az időmérőn, ekkora különbség mellett pedig kijelenthető, hogy nem ezen az egyetlen kanyarvételen múlt az elsősége.

    Sainz lett a nevető harmadik Verstappen és Norris csatájában, a Ferrarié a pole Mexikóban