A Las Vegas-i Nagydíj után az FIA vizsgálat alá vonta Lando Norris és Oscar Piastri autóját is a McLaren garázsában.
Frissítés a cikk végén
Az első paddockbeli beszámolók még arról szóltak, hogy csak Norris lehet bajban, és a vizsgálatnak köze lehet a futam végén látott lassulásához. A csapat vélhetően amiatt kérte lassításra a pilótáját, mert kritikus szintre csökkent autójában az üzemanyagmennyiség, és gondoskodni kellett arról, hogy a brit nemcsak eljut a célig, de a mintavételhez szükséges egy liter üzemanyag is marad még a tankjában.
Ezzel kapcsolatban egyelőre nem nyilatkozott a csapat, viszont a paddockban több újságíró és riporter is jelezte, hogy a futam után az FIA vizsgálatot tart a McLarennél, Norris autóján. Ted Kravitz, a Sky Sports riportere szerint ugyan Norrist véletlenszerűen választották ki a technikai ellenőrzésre, de tudomása szerint az ilyenkor rutinszerű vizsgálatoknál többet is elvégeznek.
Adam Cooper újságíró pedig arról számolt be, hogy a jelek legalábbis valamilyen rendkívüli esetre utalnak, hiszen az FIA együléses szakágait vezető Nikolas Tombazis is feltűnt a McLaren garázsában, ahol Andrea Stellával folytatott beszélgetést. A McLaren csapatfőnökének sajtótájékoztatóját el is halasztották.
Looks like a scrutineering issue for @LandoNorris. The FIA's Nikolas Tombazis is in the garage in discussion with Andrea Stella, whose media session has been postponed. pic.twitter.com/vmB3gfVAWl
Norris a második helyen ért célba Las Vegasban a győztes Max Verstappen mögött, és eredményével újabb hat ponttal távolodott csapattársától és fő bajnoki riválisától, Oscar Piastritól – közöttük a különbség jelenleg 30 pont.
FRISSÍTÉS:
A The Race jelentése szerint nem az üzemanyagmennyiség, hanem a kopólemez vizsgálatát végzi az FIA, ráadásul nemcsak Norris, hanem Piastri autója is érintett. Amennyiben a kopólemez a megengedettnél vékonyabbnak találtatik a verseny utáni ellenőrzés során, annak mindig az autó versenyből való kizárása az eredménye.
Az FIA közben közzé is tette a dokumentumokat Norris és Piastri kopólemezének vizsgálatáról. Eszerint a lemez vastagsága mindkét autón a minimális 9 mm-nél vékonyabb volt a méréskor. Az ügy a sportfelügyelők elé került.
FRISSÍTÉS 2:
Közép-európai idő szerint nem sokkal 11 óra előtt megérkezett a bejelentés a két McLaren kizárásáról. Részletek itt.
Lando Norris a rajtnál elkövetett hibájával viccelődik, George Russell az őt a verseny során sújtó problémákat fejtegeti, a győztes Max Verstappen pedig továbbra is a bajnoki esélyeit mérlegelheti a Las Vegas-i Nagydíj után.
Verstappen a második helyről rajtolva már az 1-es kanyarban az élre állt, miután az őt a belső ívre szorítani igyekvő Norris túl későn fékezett és szélesen fordult be az első balosba – a holland első helye innentől nem volt nagy veszélyben.
„Hagytam Maxet nyerni, hagytam hogy elmenjen, és legyen egy jó versenye. Csak jó műsort akartam csinálni, elvégre ezért vagyunk itt Vegasban, nem igaz?” – viccelődött először Norris, amikor a leintés után a hibájáról kérdezték.
„Csak túl későn fékeztem, az én elb…om volt. Rámenősnek kell lennünk az 1-es kanyarban, de én túlságosan is az voltam. Ráfizettem, de néha megtörténik az ilyen. De a második hely is jó eredmény, sok pontot ér, szóval nem mondanám, hogy csalódott vagyok.”
Bár miután a bokszkiállások után Norris megelőzte a pályán Russellt a második helyért, mérnöke még azzal biztatta, hogy Verstappent is elkaphatja, ám nem sikerült öt másodpercnél közelebb férkőznie a Red Bullhoz, és az utolsó körökben valamilyen probléma miatt még jelentősen vissza is kellett vennie a tempójából.
A két brit versenyző közül inkább Russell adott hangot győzelmi reményeinek a verseny után, mert bár a Mercedes kormányozhatóságával nem volt minden rendben, a pilóta reális esélyt látott arra, hogy amikor Verstappen az orra előtt tért vissza a pályára a bokszból, még elkaphatja őt – végül azonban Russell is rosszul jött ki a rámenősségéből.
„Amikor Max kijött a bokszból hideg gumikon, tényleg azt éreztem, hogy lehet esélyem. Viszont túlságosan is keményen nyomtam, elmelegítettem a gumikat, és onnantól már abban sem voltam biztos, hogy kibírják majd a végéig. Szóval nem volt valami jó versenyünk, és valószínűleg az volt a legtöbb, amit kihozhattunk belőle, hogy itt vagyok a dobogón.”
Verstappen a győzelmével újra csökkentette a ponthátrányát Norrishoz képest, de a 42 egységnyi lemaradás elég tetemes két versennyel és egy sprinttel a szezon vége előtt – a bajnoki küzdelem matematikailag továbbra is háromesélyes, de a holland azt mondja, ő nem számolgat.
„Szerintem ez a jobb hozzáállás, mert még mindig elég nagy a különbség. Mindig próbáljuk a legtöbbet kihozni a lehetőségeinkből, ami ezen a hétvégén az első hely volt. A következő hétvégéken is megpróbálunk nyerni, aztán Abu-Dzabiban majd meglátjuk, hol végzünk. Elég hullámzó évünk volt, nehéz és csodás pillanatokkal egyaránt, de sokat tanultunk, amely tudás értékes lesz a következő évre. Jövőre szeretnénk már a szezon elejétől kezdve harcban lenni.”
Mérföldkőhöz érkezett karrierjében a Las Vegas-i Nagydíjon George Russell, ennek nyomán pedig visszaidézte eddigi legemlékezetesebb futamait, amelyeken fájdalmas pillanatok, nagy megkönnyebbülések, csalódások és sikerek váltakozása faragta őt azzá, amilyennek ma ismerjük.
Két versenyző is a 150. nagydíjrajtjára készül a Las Vegas-i szombat estén: Russell és Lando Norris egyaránt 2019-ben debütáltak, és egy versenyt sem hagytak ki azóta, karrierjük tehát ilyen szempontból párhuzamosan halad.
Russellt a hétvége előtt összeültette a Mercedes versenymérnökével, Marcus Dudley-val, hogy képeken és videókon visszaidézzék a brit pilóta F1-es karrierjének eddigi legfontosabb állomásait – az „ünnepelt” pedig készséggel megosztotta, milyen emlékeket, tapasztalatokat raktározott el ezekről a meghatározó pillanatokról.
2019, Ausztrál Nagydíj
Debütálófutam a Williamsszel
„Még mindig emlékszem rá, hiszen az egész családom ott volt, és az álmom vált valóra azáltal, hogy eljutottam az F1-be. Ugyanakkor furcsa érzés is volt, mert a Williams akkoriban csődközeli állapotban volt. Az autó nem készült el időben, tesztelni sem tudtunk eleget, és nagyjából egy másodperccel lassabbak voltunk, mint a második leglassabb csapat. Lewis [Hamilton] és Valtteri [Bottas] két-három alkalommal lekörözött, de én mégis az álmomat éltem.”
2020, Emilia-romagnai Nagydíj
Az első nagy esély a pontszerzésre, de a biztonsági autó mögött kicsúszott a 10. helyről
„Nem életem legbüszkébb pillanata. De onnantól megtanultam, hogy hideg gumikkal sohasem szabad felfelé váltani egy huppanón. Ez az eset azt is bemutatta, hogy az F1-es autók micsoda szörnyetegek, amelyek bármely pillanatban kifoghatnak rajtunk. És annak is bizonytéka, hogy ezeket az autókat nem arra tervezték, hogy lassan menjenek. Hatalmas idiótának éreztem magam. Mentálisan is próbára tett ez az egész, mert össze kellett szednem magam egy olyan helyzet után, amelyben nagyon kínosan éreztem magam, és az egész világ figyelt. De ma már csak nevetek rajta.”
2020, Szahíri Nagydíj
Egy futamra beugorhatott a domináns Mercedesbe a beteg Lewis Hamilton helyére, a második helyről indulva pedig lerajtolta Bottast, de később tévedésből a finn gumijait kapta meg a bokszban, majd defekt is sújtotta, így csak a 9. lett.
„Az az autó egy vadállat volt. Annyira könnyű volt vezetni, mindent úgy csinált, ahogy akartam, szinte mintha PlayStationön játszottam volna. Meg kellett volna nyernünk azt a versenyt. Szinte végig én vezettem, aztán jött a biztonsági autó, a rossz gumik, a hatodik helyről visszakapaszkodtam és üldöztem Checót [Pérez] a győzelemért, de aztán még a defekt is… Valaki nem akarta, hogy én nyerjek azon a napon. Nagyon fájdalmasan éltem meg, de valójában nem lenne ma más az életem attól, ha megnyertem volna azt a versenyt. Viszont ez volt számomra az a pillanat, amikor meggyőződhettem róla, hogy ha megkapom a megfelelő technikát, akkor képes vagyok futamot nyerni.”
Fotó: LAT Images/Mercedes AMG Petronas
2021, Magyar Nagydíj
Az első pontszerzés a Williamsszel egy őrült futam végén
„Az összes versenyző és csapat elbaltázta ezt a versenyt azzal, hogy nem a megfelelő gumikkal hajtott ki a rajtrácsra [a piros zászló után]. Korábban teljesen el volt ázva a pálya, ezért senki nem hitte, hogy fel fog száradni, aztán a kivezető körön mindannyian rájöttünk, hogy száraz a pálya, és Lewis egymaga állt fel a rajtrácsra az intereken.”
„Ami engem illet, még mindig fiatal srác voltam, de a csapat pénzügyi helyzetét ismerve láttam, hogy emberek munkahelye forog kockán. Az volt a kérdés, hogy túlélünk-e vagy sem, és ez az eredmény egyből a 10.-ről a 8. helyre lőtt minket a tabellán, ami óriási különbséget jelentett a pénzbevételekben.”
2021, Belga Nagydíj
A hírhedt egykörös futam, amin a 2. helyről rajtolva 2. lett a végeredményben is, első dobogóját szerezve
„Ez egy időmérős verseny volt. Számunkra már az is eredménynek számított, ha bejutottunk a Q2-be, így itt egészen elképesztő volt, hogy a Q3-ban is ott lehettünk. Esett az eső, de sikerült tökéletesen vennem az Eau Rouge-t, így amikor túljutottam ezeken az első kanyarokon, már tudtam, hogy ez egy jó kör lesz. A csapat több mint három éven keresztül az utolsó helyen állt a konstruktőrök között – ezek után fel sem tudtuk fogni, hogy az első rajtsorba kerültünk. A másnapi történésekkel pedig nagyon szerencsés voltam.”
Fotó: Jiri Krenek / Mercedes
2022, Brazil Nagydíj
Az első győzelem, már a Mercedes állandó pilótájaként
„Az volt az első esélyünk a győzelemre egész évben. Verstappen, Pérez és a Red Bull szupergyorsak voltak, a Ferrari is vezette a bajnokságot egy darabig, de ezt a lehetőséget ki tudtuk használni.”
2024, Osztrák Nagydíj
A második győzelem, miután az élen csatázó Norris és Verstappen összeütközött
„Toto kiabált a fülembe a féktávon: »George, ezt megnyerheted!« Mire én: »Igen, tudom, láttam a balesetüket, és most én is majdnem baleseteztem, de köszi.« Örülök, hogy ott voltam, és hasznot tudtam húzni a helyzetből.”
2024, Belga Nagydíj
A dobogó tetején ünnepelt, de utólag elvették a győzelmét, mivel a súlyhatár alatt volt az autója
„Ezt még mindig életem egyik legjobb versenyének tartom. Nagyon jó volt a kommunikációnk azon a versenyen, és az egy kiállás mellett döntöttünk, miközben mindenki más kétszer állt ki. Akkor nagyon szomorú voltam, hogy elvették a győzelmem, de már magam mögött hagytam. Továbbra is nagyon büszke vagyok arra, ahogyan az a verseny zajlott, és csak még élénkebben él bennem az emléke amiatt, ami utána történt.”
2025, Kanadai Nagydíj
A negyedik győzelem
„Már nem is emlékszem, hogy dominánsak voltunk-e ezen a hétvégén vagy sem. De ezt a versenyt nagyon meg akartam nyerni, mert 2024-ben is nagyon erős autónk volt Kanadában, de rosszul versenyeztem, amit most jóvá akartam tenni. Már szombaton is örültem az eredménynek, még ha tudtam is, hogy nem sokat számít, hiszen az előző évben is a pole-ban álltam. De esélyt kaptam, hogy helyre tegyem a dolgokat, és egy nyugodt versennyel meg is lett a győzelem.”
Hanem a ceremóniamester személye, akinek bajsza van, és 10 F1-es nagydíjgyőzelme.
A Las Vegas-i Nagydíj díszletének egyik különleges eleme az F1-es paddockban kialakított kápolna, ahol házasságok is köttethetnek a versenyhétvége során. Volt már ez a helyszíne egy nagy publicitást kapó pillanatnak, hiszen az 1997-es világbajnok, Jacques Villeneuve itt kötött házasságot harmadik feleségével két évvel ezelőtt, az új vegasi pálya debütálóhétvégéjén.
Ezúttal az időmérő előtt egy civil pár, Amanda és Eduardo kelt itt egybe, ám az eseményt talán még a helyszínnél is emlékezetesebbé tette, hogy ki vezette a ceremóniát: Valtteri Bottas, a Mercedes tartalékpilótája.
A finn egy halom bolondozásban, vicces tartalomgyártásban benne volt már idén, a tavalyi sauberes és a jövő évi cadillaces szezonja közötti pihenőévében, de ez a szereplés – ami mellesleg dupla volt, hiszen a menyasszonyt is ő vezette végig a folyosón – alighanem az ő szezonjában is a kiemelt pillanatok közé kerül. Már csak azért is, mert a szövegével is igyekezett kerülni a hivatalos protokollt.
🚨Valtteri officiated the wedding of this couple at the Las Vegas GP🥹
🗣️”I heard that for the last 5 years you’ve been trying to get married. It was difficult, but then you found me.”👌 pic.twitter.com/RgGclisHQb
„Azért vagyunk ma itt, Amanda, Eduardo, hogy valami csodálatosat ünnepeljünk meg. Az egész 2018-ban kezdődött egy texasi zenei fesztiválon, amikor a tekintetük megtalálta egymást, és azonnal egymásba szerettek. Tulajdonképpen még én is érzem most ezt a szerelmet, szóval jól csináljátok.”
„Azt hallottam, hogy már öt éve próbáltok összeházasodni. Nehéz volt, de aztán megtaláltatok engem. Ma itt vagyunk, én pedig felteszem nektek a kérdést: készen álltok-e arra, hogy együtt töltsétek az életetek hátralévő részét, szerelemben, gondoskodásban?”
A Las Vegas-i Nagydíj esős időmérőjén sokáig George Russell tűnt a pole legfőbb várományosának, ám végül az első három helyről is lecsúszott.
A brit a harmadik szabadedzéssel kezdődően diktálta a tempót ezen a csapadékos napon, de aztán éppen a Q3-ban érte őt utol a baj, elmondása szerint egy kisebb technikai hiba fosztotta őt meg annak lehetőségétől, hogy harcba szálljon Lando Norrisszal a rajtelsőségért.
Russell és a Mercedes már tavaly is remekelt ezen a pályán, aminek győzelem lett az eredménye, az idei versenyhétvége kezdetén pedig úgy tett jóslatotaz erőviszonyokról, hogy saját csapatát kivonta az egyenletből. Azt sejtette, hogy a McLaren küszködni fog a Red Bullhoz képest, ám ez egyelőre nem jött be, hiszen Norris megszerezte a pole-t Max Verstappen előtt.
„Mi voltunk a leggyorsabbak a harmadik edzésen, majd a Q1-ben és a Q2-ben is. A Q3-ban aztán problémám adódott a kormányszervóval, és negyedik helyre kvalifikáltam. Lando nagyszerű munkát végzett, hiszen nehéz körülmények uralkodtak, és ilyenkor mindig az utolsó körön múlik – nekem pedig sajnos adódott ez a gondom. Nem akarom azt mondani, hogy biztosan ott lettem volna azonos szinten Landóval, de kár, hogy a kulcsfontosságú pillanatban maradtunk le” – fejtette ki a történteket Russell az időmérő után a Sky Sportsnak.
Az ötszörös futamgyőztes azt ígéri, a negyedik rajthelyről is a győzelmet veszi célba.
„Úgy gondolom, van esélyünk, ott leszünk a harcban. Szerintem nem lesz nagy különbség az élen lévő három csapat tempója között” – utalt alighanem a Mercedesre, a McLarenre és a Red Bullra, jótékonyan kihagyva az esélyesek közül a harmadik helyre kvalifikáló Carlos Sainz Williamsét.
„Azt nem tudom megmondani, ki lesz közülünk a leggyorsabb és a leglassabb, de meglepne, ha egy tizedmásodpercnél nagyobbra nyílna az olló a három csapat között.”
Pénteken nagy figyelmet generált a paddockban az az észrevételezés, hogy Oscar Piastri Instagram oldala megosztott egy olyan bejegyzést, amely azt a felvetést tartalmazza, miszerint a McLaren Lando Norrist látná szívesebben világbajnokként.
A bejegyzés Bernie Ecclestone nyilatkozatát idézte, aki szerint Norris jobb marketingértékkel rendelkezik, és inkább sztáralkat, mint Piastri, és ezért számít jelenleg kedveltebb bajnokjelöltnek a McLarenen belül. Ez persze csak egy vélemény az F1 korábbi vezetőjétől, tehát nem biztos, hogy valóban így is gondolják a külvilág felé a versenyzők egyenlőségét kommunikáló McLarennél, az viszont nagyon is sokatmondó, hogy Piastri repostolta azt a saját Insragramján – noha ezt követően rövid időn belül eltűnt onnan.
Nem tartott sokáig, hogy a Las Vegas-i paddockban az ausztrál megkapja a kérdést a sajtótól, mégis mire véljük tőle ezt az üzenetértékű megosztást. Piastri azonban azt mondja, sokáig nem is tudott az egészről, vagyis semmiféleképp nem volt szándékos a részéről, ami történt.
„Nem tudom. Akkor láttam, amikor ma reggel felébredtem, szóval nem tudom. Lehet, hogy véletlenül csináltam. Nyilvánvalóan nem volt szándékos. Nem tudtam róla, hogy ez történt. Szóval nem tudom” – válaszolta az ügy kapcsán Piastri, akit a Motorsport Week idéz.
Az ausztrál az ötödik helyre kvalifikált Las Vegasban, míg Norris Mexikóváros és Interlagos után újra pole-t szerzett – ez pedig már sorozatban a hetedik időmérő, amelyen Piastrit legyőzte a csapattársa. Bár a 24 éves pilóta egy másik interjúban azt mondta, ezúttal jól érezte magát az autóban a nehéz körülmények ellenére is, és csak egy sárga zászló akadályozta meg abban, hogy előrébb végezzen, ám ez az újabb vereség csak tovább rontja az esélyeit a bajnoki versenyfutásban, amelyben az utóbbi hetekben rohamléptekben veszíti a pontokat Norrisszal szemben.
Persze a futam még hozhat fordulatot, és Piastri úgy érzi, a dobogóra mindenképpen felérhet.
„Nehéz látni, hogy ki hol is áll pontosan, mert nem nagyon voltak releváns versenyszimulációk ezen a hétvégén. De úgy hiszem, hogy az autónk minden körülmény mellett gyors – az volt az esőben, és az volt tegnap szárazon is” – mutatott rá.
A Las Vegas-i Nagydíj időmérőjének első három helyezettje közül senki nem örült az esős körülményeknek. Lando Norris és Max Verstappen elsősorban azzal volt elégedett, hogy egy darabban eljutott a leintésig, a leginkább meglepő eredményt szállító Carlos Sainz viszont ezúttal is a pole-pozíció gondolatával kacérkodott.
Norris karrierje 16. rajtelsőségét szerezte az esőben, rendkívül csúszós pályán tartott kvalifikáción, ezzel az eredménnyel pedig tovább erősíthette önbizalmát az elsősorban Oscar Piastri ellen folytatott bajnoki versenyfutásban – az ausztrál ugyanis csak 5. lett.
„Az időmérő előtt kicsit lepihentem, és arra számítottam, hogy száraz pályára fogok felébredni. De amikor láttam, hogy esik, azt mondtam magamnak, hogy »a francba, ez így nem lesz jó«. Senki sem vezetett még itt korábban esőben, szóval nem lehetett tudni, mire számíthatunk. A Q1 után úgy éreztem, bármelyik kanyarban balesetezhetek, nagyon könnyen vége lehetett volna. Egy ilyen nap viszont még nagyobb sikernek érződik a nehézségek miatt. A vége pokolian stresszes volt – nem gondoltam, hogy utánam már senki nem érkezik gyorskörrel” – nyilatkozta a McLaren brit versenyzője az időmérő után.
Verstappen rendszerint tündököl esős körülmények között, és a második rajthely miatt nincs is oka panaszra, elmondása szerint azonban ezt a helyzetet most még ő sem élvezte.
„Nagyon-nagyon csúszós volt. Ez a pálya még szárazon is csúszós, esőben pedig egyáltalán nem volt élvezetes. Én szeretek vizes pályán vezetni, de ez inkább a jégen vezetéshez hasonlított. Sokáig tartott, mire életet lehetem a gumikba” – fogalmazott a Red Bull pilótája, aki ezen a futamon matematikailag is elveszítheti esélyét a bajnoki címre, ha legalább kilenc ponttal kevesebbet szerez, mint Norris.
„Úgy érzem, az extrém esőgumin versenyképesebbek voltunk, de a pálya állapota feljavult, így interekre kellett váltanunk. Az utolsó körben többet kockáztattam, de így is messze voltam attól, hogy az első helyért harcoljak. De egyáltalán nem rossz, hogy az első sorban vagyok. Remélem, hogy a belső íven is jó lesz a tapadás.”
Az időmérő legmeglepőbb teljesítményét Sainz szállította, aki a harmadik rajthelyre kormányozta a Williamst – ez idén a második kimagasló kvalifikációs eredménye azt követően, hogy Bakuban második lett.
„Szárazon feküdt nekünk ez a pálya, a vizes harmadik edzésen viszont már nem tűntünk olyan ígéretesnek. De elvégeztünk néhány változtatást, amik segítettek az esőben, és a leggyorsabbak között lehettem a Q1-ben és a Q2-ben is. Sejtettem, hogy az intermediate gumikon a többiek utol fognak érni minket, de elégedett vagyok a harmadik hellyel. Persze szerettem volna pole-t szerezni, de ehhez nem voltunk elég jók” – fogalmazott a spanyol, aki szeptemberben Azerbajdzsánban dobogóra tudta váltani az előkelő rajthelyet.
Végig vizes pályán zajlott a Las Vegas-i Nagydíj időmérő edzése, a nagy kihívást jelentő pályaviszonyok mellett pedig Lando Norris szerezte meg a pole-t, míg bajnoki riválisai közül Max Verstappen a 2., Oscar Piastri pedig az 5. lett.
A száradó pályán zajló utolsó szabadedzés után bekövetkezett az, amitől a mezőny nagy része előzetesen tartott: az időmérőre még több eső érkezett Las Vegasba, ami rendkívül nehézzé tette a versenyzők dolgát. A villanyfényben, az autók által felvert vízpermetben a látási viszonyok is nehézséget okoztak, a pálya tapadása pedig esős körülményekhez képest is alacsony volt.
Ritkán van példa ilyenre, de az extrém esőgumik bizonyultak az ideális választásnak. Elsőre csak az Aston Martinok választották azokat, így némi kezdeti előnybe kerültek a többiekhez képest, akiknek vissza kellett hajtaniuk a bokszba, hogy lecseréljék az intermediate-jeiket.
Temérdek kicsúszást, sárga zászlós jelzést hozott az első 18 perc, de sokáig mindenkinek sikerült elkerülnie a fallal való csattanást. A sorrend folyamatosan változott az eredménylistán, ahogy a pálya állapota kissé javult, és az eső is enyhülni kezdett. Az utolsó percekre fordulva Alexander Albon lett az időmérő első áldozata, aki falnak csapta a Williamst, de sérült autójával is vissza tudott térni a bokszba, nem volt szükség piros zászlóra.
Az eredménylista élén George Russell zárta az első szakaszt, akit Max Verstappen és Fernando Alonso követett, ám már a Q1 is szedett nagy áldozatokat, egy Mercedest, egy Red Bullt és egy Ferrarit is. Kiesett ugyanis Albon, Kimi Antonelli, Gabriel Bortoleto, Yuki Tsunoda és Lewis Hamilton!
Igen, Hamilton a legutolsó, 20. helyen zárt, 4 másodpercet kapva Russelltől és 2,3-at Charles Leclerc-től, majd pedig arra panaszkodott, hogy nem tudta működésre fogni a gumijait. A Sky Sports utólagos visszajátszása szerint az is lehetséges, hogy Hamilton Ferrarija alá beszorult egy bója, amit elütött.
Leclerc végül a 9. helyen jutott tovább, de ő is küszködött, egy alkalommal le is fulladt a Ferrarija a pályán, vélhetően a túl alacsonyra eső fordulatszám miatt egy megcsúszás után – de újra tudta indítani az autót.
A Q2-re az eső elállt, de a pálya állapota nagyon lassan javult, nem vált lényegesen könnyebbé a továbbra is rengeteget csúszkáló versenyzők dolga. Még mindig az extrém esőgumik voltak használatban, egyedül Lance Stroll döntött úgy az egyébként erősnek tűnő Aston Martinok egyikében, hogy egy idő után intermediate-ekre vált – ez viszont rossz választásnak bizonyult, hiszen egyetlen köre maradt ezeken a gumikon, amivel nem is tudott javítani, ekkorra viszont már a 12. helyre csúszott a tabellán, és kiesett.
Ezúttal is Russell volt a szakasz leggyorsabbja, akihez Isack Hadjar és Carlos Sainz férkőzött a legközelebb. Piastri csak a 10. helyen jutott tovább, mögötte Nico Hülkenberg, Stroll, Esteban Ocon, Oliver Bearman és Franco Colapinto esett ki.
A Q3-ban – ahova csak a McLaren és a Racing Bulls jutott be mindkét autójával –, már mindenki intermediate gumikat választott, és végig a pályán maradt velük, folyamatosan körözve a 12 perces szakasz során.
Sokáig Piastri állt a legjobb idővel, de két perccel a vége előtt Norris átvette tőle a vezetést. A tűzijáték persze a leintést követő pillanatokra maradt, amikor többen is váltották még egymást az élen, de végül Norris kerekedett felül, három tizedmásodperccel megszerezve a pole-t Verstappen előtt. Sainz remek eredményt ért el a harmadik hellyel, de egy Q1-es pályára való veszélyes visszatérés miatt még vizsgálat alatt áll. A negyedik Russell, Piastri pedig bajnoki riválisától ismét vereséget szenvedve az ötödik lett. Mögötte Lawson, Alonso, Hadjar, a végén megpördülő Leclerc és Gasly végzett.
Az időmérő végeredménye:
It's Lando Norris and Max Verstappen on the front row, with Carlos Sainz in P3! 🙌
Lewis Hamilton a 11. és a 10. helyen zárta a Las Vegas-i Nagydíj első két szabadedzését – ki gondolta volna, hogy ezek után „elégedett” és „izgatott”.
A gyors, hűvös utcai pályán a Ferrarinál az idei utolsó esélyt látják egy kimagasló, akár győzelemmel is kecsegtető eredményre, az ezzel összhangban lévő teljesítményt azonban a csütörtöki edzések során egyelőre csak Charles Leclerc szállította egy 1. és egy 3. pozíció formájában.
Hamilton mindkétszer a középmezőnyben zárt, bár ez leginkább abból fakadt, hogy nem jöttek ki jól számára az utolsó gyorskörök – a második edzés végén egy elmozduló csatornafedél piros zászlós leállásokat is okozott.
„Egész jól éreztem magam a pályán. Elégedett voltam az első edzéssel is, csak a végén nem lett meg a köröm, és ugyanez történt a második edzésen is. A második gyakorlásra javítottunk az autón, ami továbbra is erősnek bizonyult az első szektorban, de a sárga és piros zászlók sajnos közbeszóltak. Ám mindenki ugyanebben a hajóban evezett, én pedig így is sok hasznos tudást szereztem, és már izgatottan várom az időmérőt” – fogalmazott Hamilton, aki egy évvel ezelőtt éppen ezen a pályán állt utoljára dobogóra, amikor második lett a Mercedesszel.
„A pálya elég csúszós volt, de gyorsan javult az állapota – remélem, száraz marad az idő. Nagyon-nagyon hideg van, de elégedett vagyok az autóval, így valószínűleg nem fogunk rajta változtatni.”
Megfigyelők szerint Oscar Piastri egy olyan Instagram-bejegyzést osztott meg, amelyben Bernie Ecclestone azt fejtegeti, szerinte a fű alatt a McLaren valójában miért Lando Norris bajnoki címéért szorít.
Azok után, hogy még a 2008-as világbajnoki szezon integritása is megkérdőjeleződött egy pár évvel ezelőtti kijelentése által, Ecclestone, az F1 korábbi főnöke most az idei bajnoki versenyfutásba is bekavart – bár ezúttal tényleg csak közvetett módon, a gondot ugyanis a jelek szerint az okozhatja, hogy Piastri megosztotta a 95 éves üzletember egy nyilatkozatát, ezzel hallgatólagosan is egyetértését kifejezve azzal.
Több orgánum is beszámolt róla, és fotós bizonyíték is előkerült arról, hogy Piastri az Instagram-oldalán repostolt egy olyan nyilatkozatot, amelyben Ecclestone azon véleményének ad hangot, hogy szerinte a McLaren minden ezzel ellentétes, az egyenlőség elvét hirdető kommunikációja dacára Norris bajnoki címének mégis jobban örülne, mint Piastriénak.
Az alábbi nyilatkozat még november 4-én került ki a gpfansglobal Instagram-oldalára, erre dobott a Las Vegas-i hétvége péntekjén egy megosztást Piastri, aminek azonban az ausztrál oldalán már nincs nyoma, vagyis azóta már törölték is azt.
„A McLaren az angol versenyzőt, Norrist preferálja. Ő az, aki inkább sztáralkat, marketingszempontból is nagyobb a vonzereje, többet szerepel a kamera előtt és a sajtóban. Valószínűleg ezért jobb ő a McLaren számára” – olvasható Ecclestone sport.de-nek tett állítása azon a bizonyos fotón.
Piastri teljesítménye szeptember óta látványosan visszaesett Norriséhoz képest, a Zandvoort óta eltelt hat nagydíjhétvége mindegyikén pontot veszített a csapattársával szemben az ausztrál, 34 pontos előnye pedig 24 pontos hátránnyá alakult mostanra. Ennek persze számos oka lehet, amit az ausztrál mentális teherbírásában is lehet keresni, mielőtt azt feltételeznénk, hogy a McLaren szándékosan hátráltatná, vagy akár csak nem egyforma feltételekkel küldené a pályára a versenyzőit, de egy ilyen megosztás után, ami megrengetheti a Piastri és a csapat közötti bizalmat, nehéz lesz visszadugni a szellemet a palackba.
Egyik fél sem kommentálta még a történteket, és persze az sem zárható ki, hogy véletlen történt a megosztás, vagy nem is maga Piastri kezelte az Instagram-oldalát abban a pillanatban. Ez az eset viszont újabb példáját adja annak, hogy a közösségi médiában a legapróbb mozdulat, reakció, megingás sem maradhat észrevétlen, ha egy ismert embertől származik, akit milliók követhetnek.