Szerző: Boa Bence

  • Egy legendás versenyző nevét viseli majd a COTA utolsó kanyarja

    Egy legendás versenyző nevét viseli majd a COTA utolsó kanyarja

    A Circuit of the Americas (COTA) tulajdonosai a soron következő Forma-1-es Amerikai Nagydíj előtt jelentették be, hogy a pályájuk utolsó kanyarja ezentúl Mario Andretti nevét fogja viselni.

    Az amerikai legenda az IndyCarban, a NASCAR-ban és a Forma-1-ben is képes volt megmutatni a tehetségét. A legutóbb említett sorozatban még anno Enzo Ferrari ajánlatát is elutasította, és ez a döntése végül ki is fizetődött, ugyanis 1978-ban világbajnok lett a Lotusszal.

    A COTA utolsó kanyarja egy éles jobb kanyar, ami után a versenyzők a célegyenesbe érnek és vágtathatnak felfelé a „Big Red” névre hallgató 1-es kanyarba.

    Az Andretti kanyart a csütörtöki nap folyamén fogják felavatni a COTÁ-n. Az Austinban található pálya 2012-ben csatlakozott az F1 versenynaptárához és először az a 82 éves Andretti körözhetett rajta, aki nemrégiben egy 2013-as McLarent is pályára vihetett Laguna Secában.

    Az autósport királykategóriája soha nem látott népszerűséggel bír a tengerentúlon. Ezt az a tény bizonyítja a legjobban, hogy a tavalyi versenyen 400.000 szurkoló nézte meg élőben Max Verstappen és Lewis Hamilton gigász csatáját. Mondani sem kell, hogy ezzel minden nézettségi rekordot megdöntött az esemény és az idei versenyen is hasonlóan sok nézőre lehet majd számítani.

  • Ecclestone: A Red Bull súlyos büntetést kaphat majd

    Ecclestone: A Red Bull súlyos büntetést kaphat majd

    Az FIA nemrégiben bejelentette, hogy a Red Bull tényleg megszegte a költségsapkára vonatkozó szabályokat 2021-ben. A Bikák emiatt konstruktőri pontlevonást is kaphatnak, mint lehetséges büntetés, azonban a Forma-1 egykori első embere, Bernie Ecclestone szerint ennél súlyosabb büntetést érdemelnének Christian Hornerék.

    Egyelőre annyit lehet tudni, hogy a Red Bull az előírt 145 millió dollárhoz képest 5 százalékon belül költekezett túl, tehát a szabályszegésük mértéke nem számít súlyosnak. Ugyan ez az összes sajtóértesülések szerint mindössze 2 millió dollár lehet, de a Milton Keynes-i istálló riválisa, a Mercedes és a Ferrari is egy súlyos büntetésért lobbizik az FIA embereinél.

    Bármi megtörténhet még, azonban Ecclestone a Blick-nek adott interjújában elárulta, hogy a büntetés akár súlyos is lehet. „Nem csupán a pontlevonások miatt kell izgulniuk a Red Bullnál, ugyanis annál akár sokkal rosszabb dolog is várhat majd rájuk.”

    A brit üzletember nem árulta el, hogy pontosan milyen büntetésre is gondolt pontosan, de a biztos, hogy szerinte „ott leng Damoklész kardja az energiaitalosok feje fölött.”

  • Vajon Newey melyik bajnoki autója a legdominánsabb?

    Vajon Newey melyik bajnoki autója a legdominánsabb?

    Max Verstappen idei bajnoki címének köszönhetően egy újabb bajnoki konstrukció kerülhet fel a legendás brit tervezőguru, Adrian Newey neve mellé. Ebben a cikkben pedig lerántjuk a leplet arról, hogy melyik vb-t nyerő autója rendelkezik a legjobb győzelmi hatékonysággal.

    Newey először a Leyton House csapatánál tűnt fel a 80-as évek vége felé és a kiscsapat az innovációinak köszönhetően néha még az élmenőkkel is képes volt felvenni a versenyt. A brit által tervezett March 881 olyannyira jól sikerült, hogy a későbbiek folyamán számos ott használt megoldása megjelent a domináns Williamsein.

    Newey ezt követően megfordult a Williamsnél, a McLarennél és végül a Red Bullnál is, ahol még jelen pillanatban is aktívan részt vesz a tervezési és fejlesztési folyamatokban. Az évek alatt olyan legendás autók épültek meg a tervrajzai alapján, mint az 1991-es Williams FWB14 vagy a 2013-as Red Bull RB9.

    Jelen állás szerint Newey legjobb győzelmi hatékonysággal rendelkező autója az 1996-os Williams FW18, amivel Damon Hill és Jacques Villeneuve 12 futamot volt képes megnyerni a 16 versenyből álló szezonból. Ez 75%-os hatékonyságot jelent, mögötte pedig az RB9 érkezik nem sokkal lemaradva, a saját maga 68,42%-ával.

    Azonban az idei Red Bull, az RB18 még az előbb említett két autó teljesítményét is túlszárnyalja jelen pillanatban. Az idei szezonból még 4 futam van hátra és az eddig megrendezett 18 versenyből 14 alkalommal állhatott a dobogó tetején a Bikák valamelyik pilótája. Ez pedig 77,77%-ot jelent és Verstappen pokoli tempóját elnézve ez az érték még nagyobb is lehet a szezon végéig.

     

    Szezon Győzelmek
    Red Bull RB18 2022* 14 / 18* 77.77*
    Williams FW18 1996 12 / 16 75
    Red Bull RB9 2013 13 / 19 68.42
    Red Bull RB7 2011 12 / 19 63.15
    Williams FW15C 1993 10 / 16 62.5
    Williams FW14B 1992 10 / 16 62.5
    McLaren MP4/13 1998 9 / 16 56.25
    Red Bull RB16B 2021 11 / 22 50
    Red Bull RB6 2010 9 / 19 47.36

    *= még tart a szezon

    Max Verstappen, red bull
    Verstappen már 12 győzelemnél jár az idei szezonban és akár 16-ig is elmehet idén Fotó: Clive Mason/Getty Images / Red Bull Content Pool

    „Nem vagyok valami jó a statisztikai adatok terén, de ez tényleg jó érzés” – nyilatkozta Newey, amikor tudomására jutott az RB18 győzelmi hatékonysága. – Nyilvánvalóan egy fantasztikus évünk van eddig, ahol rendkívül jó eredményeket értünk el.”

    „ A Ferrari autója is gyors volt a szezon elején és számos futamon voltak gyorsabbak hozzánk képest. Azonban mi képesek voltunk jobban fejleszteni az autónkat és az újításainknak köszönhetően képesek voltunk az összes pályán az élmezőnyben lenni.”

    A brit szakember szerint a Red Bull idei sikere „csapatmunka volt” és mindezek mellett megköszönte a gyárban dolgozó mérnökök folyamatos jó munkáját, ugyanis nélkülük az RB18 nem lenne olyan versenyképes, mint jelen formájában.

  • Így büntetné meg Binotto a Red Bullt a költségsapka megszegése kapcsán

    Így büntetné meg Binotto a Red Bullt a költségsapka megszegése kapcsán

    Nemrégiben óriási port kavart az FIA bejelentése a Forma-1-es csapatok tavalyi költekezései kapcsán. A pletykák ugyanis beigazolódtak: a Red Bull ugyan nem sokkal, de túllépte a megszabott limitet és emiatt büntetéseket fognak majd kapni az FIA-tól. Mattia Binotto pedig most ötleteket adott ezen téma kapcsán az F1 irányító szervének.

    A Bikák a bejelentést követően egy közleményt adtak ki, amelyben „meglepődötten és csalódottan” vették tudomásul a Nemzetközi Automobil Szövetség által közölt információkat. Az energiaitalosokon kívül még az Aston Martin vétett a szabályok ellen, azonban a Zöldek várhatóan nem fognak akkora büntetést kapni, mint a Bikák.

    A Ferrari csapatfőnöke pedig kendőzetlenül elmondta a véleményét az eset kapcsán. Binotto szerint az nem lenne reális, ha emiatt elvennék Max Verstappen tavaly megszerzett egyéni vb-címét.

    „A szituáció ellenére nem gondolnám azt, hogy a Red Bull emiatt elveszítheti a vb-címet” – idézi a svájci-olasz mérnök szavait a Eurosport. – Ez már csak a pályán történtek és a különböző fajta ünneplések miatt is nehezen lenne kivitelezhető.”

    „Ne fejleszthessék az autójukat.”

    A Red Bull ugyan a konstruktőri bajnokságot nem, de az egyéni bajnokságot megnyerték Max Verstappen révén a tavalyi évben. Mivel a Milton Keynes-i istálló nem sokkal haladta meg a költségsapka által előírt pénzösszeget, ezért az egyik lehetséges büntetésük az lehet, hogy pontlevonást kapnak a konstruktőri bajnokságban.

    Binotto szerint azonban a Red Bull komoly büntetést érdemel, miután a többi csapathoz képes több pénzt költöttek el és ezzel jogtalan előnyre tehettek szert a fejlesztési versenyben.

    „Egy olyan büntetést kellene kiszabni a Red Bullra, ami megtiltaná nekik az autójuk fejlesztését. Ha ez nem történik meg, akkor az előnyük meg fog maradni, mivel a következő szezonnak mindenki egyenlő feltételekkel vághat majd neki.”

  • Megnevezte F1-es karrierje legnagyobb riválisait Sebastian Vettel

    Megnevezte F1-es karrierje legnagyobb riválisait Sebastian Vettel

    Sebastian Vettel 2007 óta tartó Forma-1-es karrierje az idei Abu Dhabi Nagydíjjal véget fog érni. A német klasszis már a Magyar Nagydíj előtt bejelentette a visszavonulását és egy nemrégiben adott interjúban elárulta, kiket tekintett a legnagyobb ellenfeleinek az F1-ben eltöltött 15 éve alatt.

    Az Aston Martin kiválóságának számos nehéz ellenféllel kellett megküzdenie. Az 53-szoros futamgyőztes Vettel 2010 és 2013 között zsinórban négy világbajnoki címet tudott nyerni, de 2010-ben és 2012-ben egy hajszálnyin múlott a sikere Fernando Alonsóval szemben. A spanyolnak előbbi évben 6, utóbbi évben 3 ponttal maradt le a végső sikerről még a Ferrari pilótájaként.

    A német a ferraris korszakában (2015-2020) pedig két szezonban is Lewis Hamilton első kihívójának számított a vb-címért folytatott versenyfutásban. Ugyan a Ferrari konstrukciója 2017-ben és 2018-ban sem volt rossz, végül mindkét szezonban alulmaradtak a Hamilton-Mercedes duóval szemben. Mindkét bajnoki vereség annak is betudható volt, hogy a csapat, valamint Vettel is sok hibát vétett, amit a brackley-i istálló kegyetlenül is ki is használt.

    Ugyan Vettel utolsó győzelmét a 2019-es Szingapúri Nagydíjon aratta, de még a mai napon is a Forma-1 történelmének 3. legeredményesebb és olyan versenyzőket előz meg a listán, mint Alain Prost vagy éppen Ayrton Senna.

    Vettel a mostani napokban adott egy interjút az Aston Martin hivatalos oldalának és ott többek között azt is megkérdezték tőle, hogy kit tekint pályafutása legkeményebb riválisának.

    „Lewis Hamiltont,”- válaszolta az idei szezon végén visszavonuló Vettel. – Különösen akkor volt az, amikor a Ferrarinál versenyeztem, de igazából Lewis mindig is ott volt az élmenők között. Ezt megelőzve pedig Fernando (Alonso – a szerző) volt.”

    2010-ben a spanyol hiába várhatta a szezonzárót 15 pontos előnnyel a némethez képest, a Ferrari rossz taktikája és Vitaly Petrov szélvészgyors Renault-ja megpecsételte az akkori ferraris sorsát.

    Sebastian Vettel, Fernando Alonso
    Vettel és Alonso csatája rendkívül fordulatos volt 2012-ben Fotó: Andrew Hone/Getty Images/Red Bull Content Pool

    2012-ben már más volt a helyzet, mert itt Alonsónak kellett volna hátrányból fordítania Vettellel szemben. A spanyol mindent megtette és egy őrült, változó körülmények között lezajló versenyen lett második Jenson Button mögött. Azonban ez nem volt elég a számára, mert Vettelnek így már egy 7. hely is elég lett volna a bajnoki címéhez, de a Red Bull versenyzője a 6. pozícióban látta meg a kockás zászlót.

    A sors iróniája, hogy az Aston Martintól és a Forma-1-ből távozó Vettel helyét pont Alonso fogja átvenni.

  • Austinban érkezik a Mercedes idei utolsó nagy dobása

    Austinban érkezik a Mercedes idei utolsó nagy dobása

    A Mercedes Forma-1-es csapatának műszaki igazgatója, Andrew Shovlin bejelentette, hogy a W13-ra tervezett utolsó fejlesztési csomagot a soron következő Amerikai Nagydíjon fogják bevetni.

    A brackley-i istálló számos aerodinamikai fejlesztést és súlycsökkentő megoldást alkalmaz majd az idei autóján, hogy ezzel már most megkezdjék a 2023-as szezonra való felkészülésüket.

    „Reméljük, hogy ezen újításokkal még előrébb tudunk majd lépni” – árulta el Shovlin a Mercedes egyik videójában. – Fokozatosan próbájuk megismerni az autónkat és azzal kísérletezni, hogy mivel tudnánk azt jobbá tenni jövőre. Mindezek mellett pár olyan elemet is alkalmazni fogunk, amik remélhetőleg még közelebb visznek majd a súlyhatárhoz.”

    „Nehéz lesz megmondani, hogy a fejlesztésekkel mire megyünk majd. Szingapúrban Lewis révén nagyon közel voltunk a pole-hoz, de Suzukában jelentős volt a lemaradásunk a többiekhez képest. A tempónk alapvetően nem rossz és ha minden jól alakul, akkor a következő futamokon a Red Bullokkal és a Ferrarikkal is felvehetjük a harcot. Azonban már elmondtam azt, hogy nagyon sok dolog függ a tanulástól, de biztos vagyok abban, hogy mindent bele fogunk adni a hátralévő 4 futam során.”

    A bajnoki címvédő istálló műszaki igazgatója hozzátette, hogy COTA-n egyáltalán nem könnyű optimálisan beállítani az autót, de a pályán található huplik segíthetik majd őket.

    „A bukkanók és a folyamatosan túlmelegedő gumik miatt már tavaly is nehéz volt ezen a helyszínen versenyezni. Másfelől a Red Bull sokkal jobban viselkedett a lágyabb keverékű abroncsokon.”

    „Az egyenetlen aszfalt miatt már újra is aszfaltozták azt, szóval reméljük, hogy a tavalyihoz képest jobb lesz a helyzet. Nem szeretnék jósolni az erősorrend kapcsán, mert először teljesítenünk kell majd a pénteki napot és azt követően már jobban körvonalazódik majd a helyzet.”

    A W13 alapjában véve nem számít egy rossz autónak, de Suzukában tökéletesen látszódott, hogy mi az első számú problémája Toto Wolfféknak. Lewis Hamilton a Japán Nagydíj túlnyomó részét Esteban Ocon Alpineja mögött töltötte. A brit klasszis hiába volt gyorsabb szinte az összes kanyarban az Alpine-nál, az egyenesekben való gyenge végsebessége miatt esélye sem volt az előzésre.

  • Sajtó: Gasly degeszre keresi majd magát az Alpine-nál

    Sajtó: Gasly degeszre keresi majd magát az Alpine-nál

    Az Alpine még a Japán Nagydíj folyamán jelentette be, hogy Pierre Gasly veszi majd át az idei év végén távozó Fernando Alonso helyét a csapatuknál. Sajtóértesülések szerint az AlphaTauri pilótáját busásan meg fogja fizetni az enstone-i istálló és közel annyi lehet majd a fizetése, mint a kétszeres spanyol világbajnoknak jelenleg.

    A Forma-1-es paddock egyik legrosszabbul titkolt pletykája sokáig az volt, hogy Gasly azon dolgozik, hogy 9 év után elhagyhassa a Red Bull családot az Alpine kedvéért. Ehhez azonban a Bikák beleegyezése is kellett, mert a franciának még élő szerződése volt velük 2023-ig. Az energiaitalosok ennek ellenére hajlandók voltak elengedni a pártfogoltjuk kezét és elfogadni az Alpine által szabott feltételeket.

    Gaslynak a Red Bullon belül az AlphaTauri lett volna a csúcs, ugyanis az anyacsapatnál Max Verstappennek 2028-ig, Sergio Péreznek pedig 2024-ig biztos a jövője az újonnan kapott 2 éves szerződésének köszönhetően. A francia számára pedig kapóra jött az, hogy az Alpine nagyon rövid idő alatt veszítette el Alonsót és Oscar Piastrit, aki 2023-ban a McLarennél bizonyíthat majd.

    A sajtó információi szerint a 2020-as Olasz Nagydíj győztese egy 2 éves kontraktust írt alá a francia istállóval, opcióval még egy évre. Ha ezen hírek igazak, akkor Gasly F1-es jövője 2025-ig biztosítva van, a 2023-as fizetése pedig akár a 15 millió eurót is elérheti. Ez pedig azért számít meglepőnek, mert jelen pillanatban a kétszeres bajnok Alonso is hasonló összeget tehet zsebre évenként az Alpine versenyzőjeként.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    BWT Alpine F1 Team (@alpinef1team) által megosztott bejegyzés

  • Verstappen: Már júliusban tudtam, hogy bajnok leszek

    Verstappen: Már júliusban tudtam, hogy bajnok leszek

    Meglepő nyilatkozatot adott nemrégiben Max Verstappen. A holland ugyanis állítása szerint már a július végén megrendezett Francia Nagydíj után érezte, hogy meg fogja védeni a 2021-ben megszerzett vb-címét.

    A 32-szeres futamgyőztes már Suzukában, 4 futammal a világbajnokság vége előtt megszerezte 2. világbajnoki címét, miután behozhatatlan előnyre tett szert a közvetlen riválisaihoz képest. A holland már 12 győzelemnél jár idén, ami miatt bátran kijelenthető, hogy magabiztosan dominálta az idei évet és már a nyár eleji versenyek során óriási előnyre tett szert Charles Leclerc-rel szemben.

    A Ferrari monacói pilótája Barcelonában és Bakuban is jelentős pontoktól esett el az F1-75 megbízhatatlansága miatt, de az Osztrák Nagydíjon aratott győzelmét követően még csak 38 pont volt a hátránya a Red Bull holland kiválóságával szemben. Ekkor azonban jött a Francia Nagydíj, ahol Leclerc az élről esett ki vezető helyről. Az eset miatt Verstappen egy nagyon könnyű győzelmet aratott, amivel már 63 pontra növelte az előnyét az 5-szörös futamgyőztessel szemben.

    A 25 éves holland a Japán Nagydíjat követően elárulta, hogy már a Paul Ricard-on megrendezett futam után tisztában volt azzal, hogy jó eséllyel pályázik a címvédésre.

    „A Francia Nagydíjon aratott győzelmünket már tudtam azt, hogy meg fogjuk nyerni a bajnokságot” – árulta el a holland pilóta, aki a Suzukában aratott győzelmével és az újabb vb-címével minden téren utolérte Fernando Alonsót.

    „Az autónk kifejezetten versenyképes volt és ugyan azzal is tisztában voltam, hogy szorosak lesznek a soron következő versenyek. A pontelőnyünk tudatában azonban sejtettem, hogy nem lehet problémánk a cím megnyerésével.

    Verstappen a Magyar Nagydíjtól egészen az Olasz Nagydíjig mind az 5 versenyt képes volt megnyerni. Végül ez bizonyult döntőnek a Ferrari pilótáival való harcában és ezen 5 győzelme közül 3 alkalommal kellett átgázolnia a mezőnyön. Monzában a 7., a Hungaroringen a 10. és Spában pedig a 14. helyről rajtolva volt képes győzelmet aratni. A legutóbb említett helyszínen elért első helye volt Verstappen idei kedvence, mert szerinte a Spában mutatott teljesítménye „tökéletesen mintázza a 2022-ben mutatott jó formáját.”

  • Pénteki edzéslehetőséget adott francia tehetségének az Alfa Romeo

    Pénteki edzéslehetőséget adott francia tehetségének az Alfa Romeo

    A Sauber akadémiájához tartozó Théo Pourchaire először bizonyíthat hivatalos Forma-1-es versenyhétvégén. A francia fiatal az Amerikai Nagydíj első szabadedzésén vezetheti majd Valtteri Bottas Alfa Romeóját.

    A 19 éves Pourchaire-nek – aki jelen pillanatban a 2. helyen áll a Formula 2 bajnoki összetettjében – ez lesz a második alkalma, hogy egy Forma-1-es autó volánja mögött bizonyítsa képességeit. A Sauber akadémista első ízben a hinwili csapat 2019-es konstrukcióját vihette a pályára a Hungaroringen 2021 augusztusában.

    Az Alfa Romeo mindezek mellett azt is bejelentette, hogy 2023-tól már Pourchaire lesz a teszt és fejlesztő pilótájuk. Az utóbbi években Robert Kubica töltötte be ezt a szerepkört a svájci kiscsapatnál.

    „Nagyon örülök annak, hogy részt vehetek majd az austini első szabadedzésen” – írta a fiatal francia a közösségi média oldalán. – Ez lesz a második lehetőségem egy Forma-1-es autóban, de mégis úgy érzem, hogy a mostani lesz az első a hivatalos versenyhétvége miatt.”

    „Ezzel egy álmom válik valóra és nagyon szeretném megköszönni az Alfa Romeónak a belém vetett bizalmat. Alig várom már, hogy a pályára hajtsak, elvégezzem a rám bízott feladatokat, hogy maximálisan mértékben segítsem a csapat felkészülését a versenyre.”

    Az Alfa Romeo csapatfőnöke, Fred Vasseur kiemelte, hogy Pourchaire rengeteget fejlődött 2020 óta. A fiatal francia ugyanis ekkor csatlakozott az akadémiájukhoz és már az első Formula 3-as szezonjában a 2. helyezést szerezte meg az összetettben Oscar Piastri mögött. Mindezek mellett ő vallhatja magát a Formula 2 történetének legfiatalabb győztesének is.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Théo Pourchaire (@theopourchaire21) által megosztott bejegyzés

  • Schumacher súlyos sérüléseket szenvedett a horrorbalesetében

    Schumacher súlyos sérüléseket szenvedett a horrorbalesetében

    David Schumachernek eltört az ágyékcsigolyája a DTM hockenheimi szezonzáróján, ahol egy horrorisztikus balesetet szenvedett.

    Schumacher volt az egyik kieső a DTM szombati versenyén, ahol az egyik biztonsági autós újraindítást követően szabadult el a káosz. A horrorbukást követően a versenyirányításnak azonnal félbe is kellett szakítania a versenyt.

    Ralf Schumacher fia Thomas Preininggel csatázott a 7. helyért, amikor a 8-as kanyarban összeértek, ami miatt a német autója nagy sebességgel a falba csapódott. A Winward Mercedest vezető Schumachert azonnal a ludwigshafeni kórházba szállították a bukását követően. A vizsgálatok után kiderült, hogy az egyik térdén és az ágyékán is súlyos zúzódások vannak.

    A 20 éves versenyző édesapja azonban most elárulta, hogy a fiának eltört az ágyékcsigolyája, ami miatt hosszú ideig fűzőben kell eltöltenie a mindennapjait. A Williams BMW egykori pilótája a sok ross mellett viszont egy komoly jó hírrel is szolgált. Davidnak ugyanis nem kell megműteni a gerincét és így a gyógyulási folyamat már most elkezdődhetett.

    Schumacher a balesete miatt már nem is tudott részt venni a sorozat vasárnapi szezonzáróján. Az ex-Formula 3-as pilóta legjobb eredménye egy 11. hely volt, amit Spában ért el.