Szerző: Boa Bence

  • Te körbetalálnál vakon a mexikói pályán?

    Te körbetalálnál vakon a mexikói pályán?

    Érdekes kihívás elé állították Sergio Pérezt a Mexikói Nagydíj előtt. A hazai versenyére készülő Red Bull pilóta megmutatta, hogy akár vteljesen vakon is képes lenne körbetalálni az Autodromo Heemanos Rodriguez-en.

    A 4,304 kilométer hosszú, 17 kanyarból álló aszfaltcsík még 2015-ben tért vissza a száguldó cirkusz versenynaptárába és 2020 kivételével minden évben megrendezték az itt esedékes futamot. Pérez pedig most számot tett arról, hogy kitéve betéve ismeri a pályát, ugyanis csukott szemmel, egy kormánnyal a kezében képes volt imitálni egy gyorskört, ráadásul még a váltásokat is megcsinálta.

  • Leclerc frusztrált: Még mindig nem vagyunk olyan jók, mint a Red Bull

    Leclerc frusztrált: Még mindig nem vagyunk olyan jók, mint a Red Bull

    A soron következő Mexikói Nagydíj rendkívül különleges lesz Charles Leclerc számára. A monacóinak ugyanis a mostani lesz a 100. versenye a Forma-1-ben és a csütörtöki sajtótájékoztatón többek között a győzelmi esélyeiről, valamint az idei rövid távú céljairól is beszélt.

    A Ferrari megbízhatósági gondjai, stratégiai blamái és versenyzői hibái miatt már hónapok óta esélytelenné vált a bajnoki címekért folytatott harcban. Max Verstappen már Japánban megszerezte az egyéni bajnoki címet, a Red Bull pedig egy futammal később Austinban a konstruktőri címet is bezsebelte. Leclerc azonban ennek ellenére sem csüggedt és a szezon hátralévő versenyit arra használná fel, hogy redukálják a hibák mennyiségét, és hogy csapatként jobban működjenek együtt a Scuderiával.

    „Gyorsan elértem ezt a mérföldkövet” – nyilatkozta az 5-szörös futamgyőztes Mexikóvárosban. – Ez egy különleges verseny lesz a számomra és remélem egy jó eredményt leszek majd képes elérni. Emlékszem az első versenyemre még a Saubernél. Anno egy álmom vált valóra azzal, hogy bekerültem ide.”

    „Ezután bekerülhettem a Ferrarihoz, amiért szintén nagyon hálás voltam. Rengeteg álmom van még, remélhetőleg egy napon majd világbajnokságot is nyerhetek majd a Ferrarival.”

    A Ferrari jól indította az idei szezont, mivel az F1-75 egy rendkívül jó konstrukciónak számított a szezon elején. Azonban a Red Bull versenyről versenyre közelebb került a Vörösökhöz, majd végül le is hagyta őket. Ha az időmérőkön nem is, de a vasárnapi versenyek folyamán rendre képesek voltak magabiztosan felülmúlni a gumiproblémákkal küszködő Ferrarit, akik Ausztriában örülhettek legutóbb Leclerc első helyének.

    „Szerintem megint a Red Bull lesz a legerősebb csapat, ugyanis ők mindig találnak valamit a versenyekre, amire mi képtelenek vagyunk. Egy napon majd mi is el fogunk jutni erre a szintre. Nem tudom, hogy ez a pályára mennyire fekszik majd nekünk, de szerintem szoros lehet a harc a győzelemért vasárnapi verseny folyamán.”

    Leclerc emellett azt is kijelentette, hogy „számára nagyon fontos lesz az egyéni bajnokság második helye”, ugyanis Sergio Pérez mindössze 2 ponttal van lemaradva hozzá képest az egyéni pontvadászatban 3 futammal a bajnokság vége előtt.

     

  • Célt ért az Alpine, Alonso visszakapta a 7. helyét

    Célt ért az Alpine, Alonso visszakapta a 7. helyét

    Az Alpine-nak megérte megfellebbeznie az FIA Amerikai Nagydíj után hozott döntését. Fernando Alonso így megtarthatta a 7. helyét, a felülbírálás nagy vesztese pedig a Haas lett, akik így nem kaptak plusz pontokat Kevin Magnussen révén.

    Az amerikai kicsapat még az austini futam után nyújtott be egy fellebbezést a kétszeres spanyol világbajnok autója kapcsán. A 32-szeres spanyol ugyanis a verseny közben összeütközött Lance Stroll-lal, ami miatt a jobb oldali tükrének rögzítése megsérült. Alonso tovább versenyzett a sérült elemmel, ami végül le is szakadt, ez pedig a Haas szerint veszélyes volt.

     Az FIA el is fogadta a Haas észrevételét és egy 30 másodperces büntetéssel sújtották Alonsót, aki így csak a 15. helyen lett rangsorolva. Azonban az enstone-i istálló nem nyugodott bele a sorsába és azonnal megtámadta az FIA ítéletét. Szerintük, ha az FIA minden esetben így járna majd el a futamokon, akkor a”z autók 50, 60, de akár 70 százaléka” is kieshetne a versenyekből.

    Mindezek mellett az is egy ütőkártya volt az Alpine kezében, hogy a Haas csak határidőn túl volt képes beadni a fellebbezésüket és megfogalmazni az észrevételeiket Alonso autója kapcsán.

    Az FIA eleinte nem adott helyet az Alpine-nak, de a franciák egy ismételt újravizsgálást kértek, ahol a határidőn túli beadásra fektették a hangsúlyt. Az F1 irányító szerve ebben az esetben már elfogadta a fellebbezést és ugyan a Haas még beadhatott volna egy fellebbezést, de ez végül nem így lett és a döntés értelmében Alonso visszakapta a nagy nehezen kivívott 7. pozícióját.

  • A Red Bull és az Aston Martin is elfogadta a sorsát a költségvetési botrány kapcsán

    A Red Bull és az Aston Martin is elfogadta a sorsát a költségvetési botrány kapcsán

    A Red Bull és az Aston Martin is megegyezett az FIA-val, hogy milyen büntetést kapnak majd a költségvetési sapka megszegése miatt. Sajtóértesülések szerint az ezzel kapcsolatban pénteken történhet majd hivatalos bejelentés.

    Nemrégiben nagy port kavart az a hír, miszerint az előbb említett két csapat átlépte a Nemzetközi Automobil Szövetség által meghúzott 145 millió eurós határt. Az erről szóló egyezményt a Milton Keynes-i és a silverstone-i istálló képviselői is elfogadták. Ezzel pedig hivatalossá vált, hogy mindketten vétettek a szabályok ellen és emiatt bármilyen fajta szankció érheti majd őket.

    A Bikák egyes források szerint csak kis mértékben szaladtak túl a limiten. Ez körülbelül 1,8 millió euró plusz kiadást jelent, ami miatt sportszakmai és anyagi büntetést is kiszabhat majd rájuk az FIA. Az viszont már a jövő zenéje, hogy emellett korlátozzák-e majd őket a különböző aerodinamikai tesztektől vagy akár az autójuk fejlesztésétől.

    Az okok eléggé sokrétűek és számos teória látott már napvilágot az energiaitalosok túlköltekezése kapcsán. A catering részleg egyedi működésétől, a táppénzen, valamint létszám felettivé váló dolgozókon át a be nem számlázó Adrian Neweyig már minden volt, de a hivatalos okot még tényleg nem lehet tudni.

    Az Aston Martin esetében azonban a Nagy-Britanniában érvényben lévő adózási szabályok okozhattak galibát, ami miatt a Zöldek egyes dolgokat másként, a szabályoktól eltérő módon értelmeztek. Az ő esetükben a pénzbüntetés lehet a legvalószínűbb opció, csakúgy, mint a Williamsnél.

  • A Mercedes megnehezítené a Red Bull életét Mexikóban

    A Mercedes megnehezítené a Red Bull életét Mexikóban

    Toto Wolff reméli, hogy a Mexikói magaslati levegőnek köszönhetően a Mercedes képes lesz közelebb kerülni a Red Bullhoz. A brackley-i istálló ugyanis szívesen megdolgoztatná a pénzéért a friss konstruktőri bajnok Bikákat.

    A Mercedesnek 3 futama van arra, hogy futamot nyerjen, mert ha ezt nem teszik meg, akkor 2011 óta először fog velük előfordulni, hogy nyeretlenül zárnak egy évadot a Forma-1-ben. Az Ezüst Nyilak a szezon elején még képtelen voltak felvenni a harcot a Red Bull-lal és a Ferrarival, de a szezon előrehaladtával képesek voltak pozitív irányba haladni az autójuk fejlesztésével.

    Lewis Hamilton a múltkori Amerikai Nagydíjon nagyon közel került agyőzelemhez, de Max Verstappen tempójával ő sem volt képes mit kezdeni és 7 körrel a futam vége előtt visszaesett a 2. helyre, majd végül ott is ért célba. A brit klasszis legnagyobb problémája az volt, hogy az autójának végsebessége sokkal rosszabb volt a Red Bulléhoz képest, ami miatt komolyabb esélye sem volt a visszatámadásra.

    Azonban az Autdromo Hermanos Rodriguez több, mint 2200 méterrel a tengerszint fölött helyezkedik el, ezért ekkora magasságban a levegő közel nem olyan sűrű, mint egy alacsonyabb magasság esetén. Emiatt pedig a nagy légellenállással rendelkező Mercedes sem fog olyan mértékben szenvedni, mint a legutóbbi futamok során. A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff nagyon bízik ebben, de azt is elmondta, hogy nem szeretne előre jósolgatni, ami az erősorrendet illeti.

    „Voltak olyan pillanatok az évben, amikor kijelentettem, hogy ezen a pályán jól fogunk majd menni, de mégsem úgy lett,” – nyilatkozta az osztrák szakember. – Mexikóban jók lehetünk, mert a nagy légellenállással rendelkező autónk nem jelent akkora hátrányt. Nagyon jó, hogy szünet nélkül utazunk Mexikóba, mert így azonnal megdolgoztathatjuk majd a Red Bullt a pénzükért.”

    A Mercedes legutóbb 2019-ben tudott futamot nyerni Mexikóvárosban, amikor Hamilton a győztes autójával vehetett részt a pódium ceremónián. A tengerentúli helyszín az utóbbi években a Red Bullnak kedvezett, amit Verstappen eddigi 2 futamgyőzelme elég jól példáz.

  • Különleges sisakkal készül a hazai versenyére Sergio Pérez

    Különleges sisakkal készül a hazai versenyére Sergio Pérez

    Egy hazai futamhoz mindig különleges sisak dukál. Ezt a nézetet vallja Sergio Pérez is, aki egy, a mexikói stílusjegyekben és az ország zászlajának színeiben pompázó bukósisakban fog majd versenyezni a hazai közönsége előtt.

    A Red Bull mexikói pilótája eddig nagyon jó szezont fut és még nagy harcban van az összetett 2. helyéért Charles Leclerc-rel 3 futammal a végelszámolás előtt. Pérez – aki a tavalyi szezonon dobogóra tudott állni Mexikóban – mindössze 5 ponttal van lemaradva a monacóitól és a hátrányából szíve szerint egy hazai győzelemmel csinálna előnyt.

    Az energiaitalosok egy videót is csináltak, amiben Pérez bemutatta az újdonsült sisakfestését, ami „minden eddigieknél több mexikói stílust hordoz magában”.

  • A FRECA friss bajnokával erősített a Prema

    A FRECA friss bajnokával erősített a Prema

    A Prema Formula 3-as csapatánál immáron csak egy szabad ülés van. Az olasz csapat a Mercedes üdvöskéje, Paul Aron után most a Ferrari pilótaakadémiájának egyik legígéretesebb tagját, Dino Beganovicot is megszerezte.

    A svéd még 2020-ban teljesítette első teljes formula autós szezonját az olasz Formula 4-ben a Premával, ahol a 3. helyet szerezte meg az összetettben. Beganovic a következő évben lehetőséget kapott a Formula Regional Championship by Alpine-ban, ahol szintén remekül szerepelt és

    A Ferrari junior a második szezonjában azonban már dominálni tudott a sorozatban és már az utolsóelőtti mugellói hétvégén képes volt bebiztosítani a bajnoki címét. Ez a fajta jó szereplése pedig egy év végi Formula 3-as tesztet eredményezett a számára, ahol a Prema egyik autóját próbálhatta ki Jerezben.

    „Nagyon örülök, hogy a Premával tovább folytatódik a közös utunk és az FIA Formula 3-ban is velük versenyezhetek majd,” – nyilatkozta Beganovic a bejelentését követően. – Ez lesz a 4. közös évünk együtt és már alig várom, hogy kezdetét vegye a szezon és hogy a közös munka tovább folytatódjon.”

    „A Prema elképesztő történelemmel rendelkezik a sorozatban, ugyanis eddig minden évben képesek voltak megnyerni valamelyik bajnokságot. A jövőm szempontjából ez a lehetőség rendkívül pozitívnak számít. Már a jerezi teszten jól éreztem magam az autóban és az ott megszerzett tapasztalatokra szeretnék építeni.”

  • Hivatalos: Az Audi 2026-tól jelen lesz a Forma-1-ben!

    Hivatalos: Az Audi 2026-tól jelen lesz a Forma-1-ben!

    Nagy nap a mai a Forma-1 számára, ugyanis az Audi hivatalosan is bejelentette, hogy a Sauber oldalán jelen lesznek a sportban a 2026-os szezontól kezdődően.

    A Volkswagen konszernhez tartozó német motorgyártó ezzel egy óriási kihívást vállalt el. A Forma-1-es projektjükkel ugyanis az innováció és a fenntarthatóság mellett az autósport királykategóriájában is meg kell állnia a helyét.

    Az Audi csatlakozásának a legfőbb oka nem más, mint a vadonatúj, 2026-tól használatos motorformula. Ettől az évtől kezdődően nagyobb szerepet kapnak majd a szintetikus üzemanyagok és ez az elektromos hajtásért felelős motorkomponensek is. Az Audi számára nagyon fontos a Forma-1-es projektjük és emellett azt is megerősítették, hogy az erőforrásukat a Bajorországban megtalálható, a Duna partján fekvő Neuburg an der Donauban fogják fejleszteni.

  • Óriási lehetőséget kap Mick Doohan fia az Alpine-tól

    Óriási lehetőséget kap Mick Doohan fia az Alpine-tól

    Egybehangzó sajtóértesülések szerint Jack Doohan Mexikóban és Abu Dhabiban is egy-egy pénteki szabadedzésen vezetheti majd valamelyik Alpine-t.

    Az idei Forma-1-es szezonból már csak 3 futam van hátra és mivel Brazíliában a sprintfutamos versenyhétvégének megfelelő beosztás lesz, így Mexikó és Abu Dhabi lesz az utolsó esély a csapatok számára, hogy fiatal pilótáinak lehetőséget adjanak egy FP1 alkalmával.

    A média információi szerint a francia istálló azért adott ilyen későn sanszot Doohannek, mert Laurent Rossiék az utolsó pillanatig szerették volna megtartani Oscar Piastrit, akit a McLaren végül elhappolt előlük.

    A Formula 2-ben versenyző ausztrál fiatalnak az idei szezonban már volt egy F1-es tesztje a tavalyi Alpine-nal a Hungaroringen. Ez ugyanaz a teszt volt, ahol többek között olyan nevek is körözhettek, mint Antonio Giovinazzi vagy a Red Bull család által felkarolt Nyck de Vries. Mick Doohan fia emellett még egy monzai filmforgatási napon is pályára vihette az Alpine-t, ahol további tapasztalatokat gyűjthetett.

    Piastri távozásával Doohan olyannyira vonzó opció volt az Alpine számára, hogy ha Pierre Gaslyt nem tudták volna megszerezni, akkor ő lehetett volna Esteban Ocon csapattársa 2023-ól. Doohan az akadémián belüli kiemelt státuszát a Formula 2-ben való jó szereplésének köszönheti. Jelen pillanatban a hátrom futamgyőzelmével a 4. helyen áll az egyéni bajnokságban két futammal a bajnokság vége előtt.

  • Stroll az Alonso esetről: Elég helyet hagytam magam mellett

    Stroll az Alonso esetről: Elég helyet hagytam magam mellett

    Lance Stroll versenye rendkívül látványosan ért véget Austinban. A kanadai egy felesleges kormánymozdulattal behúzódott az előzést megkezdő Fernando Alonsóra, aki szó szerint katapultálta magát az Aston Martinról. Stroll szerint váltig állítja, hogy elegendő helyet hagyott maga mellett a leendő csapattársa számára.

    A baleset a futam 22. körében történt egy biztonsági autós újraindítást követően. Alonso ugyan nagyot repült az ütközést követően, de folytatni tudta a száguldást és csodával határos módon a 7. helyen ért célba. Stroll azonban már nem volt ilyen szerencsés, miután a hátsó szárnya mellett még számos más helyen is megsérült az autója és emiatt be is kellett fejeznie a futamot.

    Az FIA a futam után meg is fogja vizsgálni az esetet, és a „toronyban” majd azután fognak döntést hozni, miután mindkét versenyzőt meghallgatták. A felvételek alapján azonban szinte egyértelmű, hogy Stroll volt a hibás az eset során, azonban a kanadai ezt nem így látja.

    „Próbáltam eldönteni, hogy hol is van pontosan mögöttem Fernando (Alonso – a szerző),” – nyilatkozta az Aston Martin pilótája a kiesését követően. – Nem én értem hozzá, hanem az ő első szárnya ütközött neki az autóm hátuljának.”

    „A pályán bőven hagytam neki elég helyet, nem az volt, hogy a falhoz szorítottam volna vagy bármi ehhez hasonló dolog. Korábban is kihúzódhatott volna balra, nem kellett volna ennyit várnia és úgy nem is lett volna túl közel hozzám.”

    Az eset már csak azért is érdekes, mert Alonso és Stroll 2023-tól egymás csapattársaként fog majd versenyezni a silverstone-i istállónál.