Szerző: Boa Bence

  • Hiába a győzelem, a Ferrari szerint továbbra is a Red Bull a viszonyítási alap

    Hiába a győzelem, a Ferrari szerint továbbra is a Red Bull a viszonyítási alap

    A Ferrari nagy meglepetésre kettős győzelemmel volt képes elhagyni az Albert Parkot. Azonban Carlos Sainz szerint az első komolyabb fejlesztési lépcső megérkezéséig a Ferrari nehezen lesz képes tartani a lépést Red Bullokkal.

    Habár a vörösök versenyzői még egyik versenyen sem tudtak két tizedmásodpercen belül kerülni az eddigi összes pole-t megszerző Max Verstappenhez képest, a Scuderia legutóbb még így is az első két pozíció megszerzésével volt képes örömöt szerezni a szimpatizánsainak.

    Sainz győzelemmel tért vissza a kórházból, Verstappen drámai módon esett ki az Ausztrál Nagydíjon

    Az első két versenyen a Red Bull dominált Verstappen vezetésével. A bikások holland kiválósága mindkét alkalommal kényelmesen tudta győzelemre váltani a szombaton megszerzett rajtelsőségét. A melbourne-i futam is hasonlóan kezdődött, Verstappen itt is a pole-ból rajtolhatott, de a fékproblémái miatt először csak pár pozíciót veszített, de amint probléma súlyosabbá vált, fel is kellett adnia az 58 körös futamot.

    Sainz számára bátorítóan hatott a Ferrari tempója, de figyelmeztette a szurkolókat, hogy az első fejlesztési csomag bevetése szükséges lesz a Red Bull-lal szemben lévő hátrányuk ledolgozásához.

    „Az autónk nagyon jól működött a mostani hétvégén – ismerte el a spanyol háromszoros futamgyőztes. – Azonban nehéz lesz lépést tartani a Red Bullokkal minden versenyhelyszínen, amíg az újításaink meg nem érkeznek. A különbség akkora lehet, mint amit Bahreinben és Jeddah-ban is lehetett látni.”

    „Ausztráliában azonban már az első körtől fogva azt éreztem, hogy ennek az autónak kell nyernie. Ugyan a Red Bull is gyors volt, és végül a pole-pozíciót is megszerezte, nem lett volna lehetetlen dolog elkapni őket.”

    „Lesznek olyan helyszínek, amelyek a tavalyi szezonhoz hasonlóan jól fognak feküdni az autónknak. Idén nagyon úgy néz ki, hogy ezen helyszíneken a versenytempónk is erősebb és versenyképesebbek vagyunk. Remélem a fejlesztésekre vonatkozó terveink jók lesznek, és gyakrabban léphetünk első a Red Bull kihívóivá.”

    A Scuderia a jelenlegi terve alapján Szuzukára kisebb aerodinamikai fejlesztéseket vinne, a jelentős újításokat pedig majd Imolában vetné csak be. Azonban sajtóértesülések szerint a Melbourne-ben aratott győzelem akkora motivációt adott a Ferrari számára, hogy a jelentős fejlesztéseket is megpróbálják előrehozni a soron következő Japán Nagydíjra.

    Sainz azt is hozzátette, hogy szerinte ha Verstappen nem esik ki a fékhibája miatt, akkor is nagy valószínűséggel megnehezítette volna a dolgát. A spanyol Ferrari-pilóta nagyon sajnálja, hogy nem így lett, és emiatt a szurkolók egy lehetséges jó csatáról maradhattak le.

    Leclerc emiatt tekinti jó csapattársnak Sainzot

  • Leclerc emiatt tekinti jó csapattársnak Sainzot

    Leclerc emiatt tekinti jó csapattársnak Sainzot

    Charles Leclerc elismerően nyilatkozott a csapattársáról az Ausztrál Nagydíjat követően. A monacói pilóta szerint a spanyol kollégája folyamatosan arra sarkalja őt, hogy egyre gyorsabban vezessen.

    A spanyol pilóta számára rendkívül eseménydúsan alakul a 2024-es szezon. Sainz – akinek jelenleg nincsen ülése egyik csapatnál sem a 2025-ös évadra – a szezonnyitón elért dobogós helyezése után rajthoz sem tudott állni Szaúd-Arábiában a vakbélműtéte miatt. Ekkor még senki nem gondolta volna, hogy a spanyol kiválóság már visszatérése után azonnal képes lesz versenyt nyerni.

    A Ferrari tovább szorítaná a hurkot a Red Bull nyaka körül

    Sainz pontosan ezt tette Melbourne-ben, és ugyan ehhez Max Verstappen kiesése is nagymértékben segítette őt, de a Ferraritól az idei év végén távozó versenyző tökéletesen uralta a futamot, és senki nem volt képes a közelébe férkőzni az 58 körös versenytáv során.

    A háromszoros futamgyőztes lehengerlő formájával Leclerc sem volt képes mit kezdeni. A monacói Ferrari-pilóta az időmérőn és a versenyen is hátrányban volt a csapattársához képest, de mivel az utóbbin a 2. helyen lett rangsorolva, így ő is kivette a maga részét a Scuderia kettős győzelméből. Leclerc a verseny után elárulta, hogy miként lehetett volna jobb az ausztrál hétvégéje.

    „Egyszerűen jobb teljesítményre lett volna szükségem – árulta el a monacói, aki 2022-ben győzni tudott az Albert Parkban. – Már a kvalifikáción sem nyújtottam eleget, nem voltam elég jó.”

    „A kemény gumikon futott második etapban nagyon szenvedtem a bal első szemcsésedésével a virtuális biztonsági autós fázis során. Az utolsó etapom jó volt, de nem bizonyult elégnek. Carlos egyszerűen jobb volt nálam a mostani hétvégén.”

    „Azonban ez már harmadik éve van így. Amikor megérkezünk egy hétvégére, van olyan, hogy Carlos a gyorsabb. Ebben a helyzetben jobban nyomom a következő hétvégén, és akkor fordulhat a kocka. Ez egy érdekes és egyben jó helyzet, hogy egy ilyen gyors csapattárssal rendelkezem.”

    Ugyan Sainznak még nincs csapata a következő szezonra, de a jó eredményeivel magára irányíthatja az élcsapatok figyelmét is. Leclerc mellett Lando Norris is méltatta egykori csapattársának teljesítményét, és még Christian Horner is elmondta azt, hogy nem hagyhatják figyelmen kívül azt a tényt, hogy egy szabadügynök képes volt győzelmet szerezni. Ha Sainz képes lesz folytatni a jelenlegi formáját, akkor akár Max Verstappen csapattársa is lehet a Red Bullnál, miután Sergio Pérez szerződése az évad végén lejár, és a mexikói pilóta eredményei eddig elmaradnak az elvárásoktól.

    „A jobb versenyzőjét küldi el a Ferrari” – beleszállt Leclerc-be és Hamiltonba a spanyol sajtó

  • A korábbi Forma-1-es pilóta szerint Verstappen tökéletesen illene a Mercedeshez

    A korábbi Forma-1-es pilóta szerint Verstappen tökéletesen illene a Mercedeshez

    Az utóbbi időben számos olyan pletyka látott napvilágot, hogy Max Verstappen a szerződése lejárta előtt elhagyhatja a legfőbb sikerei helyszínét, a Red Bullt. Ralf Schumacher szerint a Mercedes egy tökéletes alternatíva lenne a holland kiválóság számára.

    Miután a brackley-i i stálló legnagyobb húzóneve, Lewis Hamilton az idei szezon végén a Ferrarihoz szerződik, Toto Wolfféknak illene egy, a brithez hasonló kaliberű pilótát ültetni a helyére. Az osztrák szakember nemrégiben kijelentette, hogy a holland háromszoros világbajnok megszerzése lesz az első számú céljuk 2025-re.

    Távozott a Red Bulltól Verstappen egyik legközelebbi munkatársa

    Verstappen 2028-ig van érvényes szerződése a bikásokkal, de a hatalmi harcok miatt kialakult belső konfliktusok akár a korai távozását is eredményezhetik. A holland pilóta azonban nemrégiben elmondta, hogy továbbra is hűséges a Red Bullhoz, és szívesen kitöltené ott a jelenlegi szerződését.

    „Max Verstappen beszél németül, és emiatt egy jó lehetőség lenne számára a Mercedes – ismerte el Schumacher, aki a Sky Sports német kiadásának szakértőjeként szokott jelen lenni a Forma-1-es versenyhétvégéken.

    „Szerintem illik a Mercedeshez, különösen a személyisége miatt. Ezek a dolgok Helmut Markóra is igazak, és ez már csak azért is megtörténhetnek, mert az ő szerződése Verstappenhez van kötve. Nem hiszem, hogy bárki is az útjukba állna a Red Bullnál, ha tényleg távozni szereznének onnan.”

    Az 55-szörös futamgyőztes az idei évben is ott folytatja, ahol tavaly abbahagyta, miután képes volt simán megnyerni az első két versenyt 2024-ban. Ugyan a legutóbbi Ausztrál Nagydíjon egy fékhiba miatt 43 verseny után nullázni kényszerült, még így is óriási esélye van az újabb címvédésre.

    „Csupán egy kis dologról volt jó, egy véletlen egybeesés volt az egész – véli a Jordan, a Williams és a Toyota egykori F1-es pilótája a holland kieséséről. Ez az egész helyzet arra is rávilágít, hogy a belső konfliktus valamilyen szinten megviseli a csapatot.”

    „Hallottam már hírét, hogy egy apró figyelmetlenség okozta az egész problémát, de természetesen a pontos okot nem ismerjük. Amit viszont biztosra vehetünk, hogy megoszlanak a személyiségek a csapaton belül, és ez feszültséget generál. Max édesapja is frusztrált, és emiatt nézhet más lehetőségeket is a fia számára.”

    Ugyan Verstappen elmondta, hogy mindig jó érzéssel tölti el, ha szóba hozzák a nevét egy rivális istállónál, de jelenleg hidegen hagyja az egész téma, és semmilyen mértékben nem befolyásolja őt a versenyzésben.

  • Fontos műtéten esett át a korábbi F1-es csapatfőnök

    Fontos műtéten esett át a korábbi F1-es csapatfőnök

    A Renault Forma-1-es csapatának egykori csapatfőnöke, Flavio Briatore az elmúlt napokban szívműtéten esett át. Az olasz szakember szervezetéből jóindulatú daganatot távolítottak el az orvosok.

    A műtét sikeres volt, és nem sokkal később a 73 éves Briatore már el is hagyhatta a milánói kórházat. Az ex-F1-es csapatfőnök az Instagramján üzent a követőinek az általa „teljes mértékben sikeresnek” titulált operációt követően.

    „Egy rutinvizsgálat után szívműtéten estem át, mert egy jóindulatú daganatot találtak nálam, amelyet egy minimálisan invazíveljárással távolítottak el.”

    Briatore sokáig volt az autósport királykategóriájának meghatározó alakja, és a sportban eltöltött évei alatt öszesen 4 világbajnoki címet szerzett. Az első kettőt a Benettonnál aratta 1994-ben és 1995-ben Michael Schumacherrel, majd a második kettőt már a Renault csapatával szerezte meg 2005-ben és 2006-ban. A szóban forgó két szezonban Fernando Alonso volt a csapat vezéregyénisége, aki mindkét F1-es bajnoki címét az enstone-i istálló pilótájaként nyerte meg.

  • Leclerc bizakodó: „Minden esélyünk megvan a Red Bull legyőzésére”

    Leclerc bizakodó: „Minden esélyünk megvan a Red Bull legyőzésére”

    Charles Leclerc bizakodó a Ferrari Ausztrál Nagydíjon való győzelmi esélyeit illetően. A monacói pilóta szerint minden esélyük megvan az idei szezonban eddig egyeduralkodó Red Bull legyőzésére.

    A vörösök egy majdnem tökéletes pénteki napot zártak Melbourne-ben, miután majdnem fél másodperces előnnyel nyerte meg a második edzést az 5-szörös futamgyőztesnek köszönhetően. Leclerc – akinek a jó versenytempója is aggasztó lehet a bikások számára – joggal érzi azt, hogy az SF-24 teljesítménye akár a dobogó legtetejéig is elrepítheti őt.

    Leclerc remekelt, Hamilton szenvedett a második szabadedzésen

    A monacói Ferrari-pilóta tisztában van azzal, hogy az összképet vizsgálva a Red Bull még mindig előnyben van az olasz istállóhoz képest, de szerinte Melbourne-ben akár fordulhat a kocka, és sokkal jobb teljesítményre lehetnek képesek a szezon első két futamához képest.

    „Szerintem jobb helyzetben vagyunk, mint az első két verseny során voltunk – nyilatkozta Leclerc, aki 2022-ben már meg tudta nyerni az Ausztrál Nagydíjat. – Azonban a Red Bull még nem nyomta igazán, szóval még nem ismerjük az utójukban rejlő valós potenciált. Ugyan még mindig előttünk vannak, de az idény kezdete óta most van a legnagyobb esélyünk a győzelemre.”

    Leclerc mindkét edzésen nagyon jól érezte magát a Ferrarijában, nagyon kevés dologgal volt elégedetlen, és azt is hozzátette, hogy a sebességét illetően még bőven lesznek tartalékai a hétvége hátralévő részére.

    „Jó érzés volt vezetni az autót – folytatta Leclerc. – Pozitív volt a napunk, az nyitóedzés első körétől egészen a délutáni gyakorlás leintéséig, szóval ez tényleg remek érzés.”

    „Azonban ennek ellenére továbbra is keményen kell dolgoznunk, mert biztos vagyok benne, hogy lesznek még itt meglepetések. Vannak még dolgok, amiken javítanunk kell, hogy holnap is a többiek előtt lehessünk. Szerencsére vannak ötleteink, és a versenytempónk sem volt rossz, ami bizakodásra ad okot.”

    A monacói pilóta már a szezon első versenyétől fogva szívesen felvette volna a kesztyűt a Red Bullokkal, de ez eddig egyszer sem jött össze a számára. Hiába rajtolhatott Bahreinben és Szaúd-Arábiában is az első sorból, előbbi helyszínen egy fékhiba hozta őt nehéz helyezte, utóbbin pedig nem volt meg a tempója ahhoz, hogy lépest tartson Max Verstappennel és Sergio Pérezzel.

    Leclerc a szurkolókkal vegyülve gokartozott

  • Felemás napot zárt a Mercedes, de kiderült, miért szenvedett Hamilton

    Felemás napot zárt a Mercedes, de kiderült, miért szenvedett Hamilton

    Nagyon rövid idő alatt óriásit fordult a világ Lewis Hamiltonnal. A brit hétszeres világbajnok a nyitóedzésen még élvezte a Mercedes vezetését, azonban pár rossz változtatás elég volt ahhoz, hogy az utóbbi időszak egyik, hanem a legrosszabb edzését tudja maga mögött.

    A brackley-i istálló némileg megváltoztatta a W15 beállítását a Szaúd-arábiai Nagydíjat követően, és ez a húzás be is jött, mert a hétszeres világbajnok elégedetten nyilatkozott az első gyakorlást követően az autóban megszerzett tapasztalatairól.

    Norris zárta az élen a Williams balesete miatt megszakított melbourne-i nyitányt

    A stuttgarti márka délutánra folytatta a változtatásokat, de azok már rosszul sültek el. Hamilton állítása szerint egyre rosszabb az érzése, és egyáltalán nem volt magabiztos egyik gyorskörén sem. A brit klasszis ezen kijelentései a stopperórán is láthatóak voltak, mert végül csak a 18. helyen fejezte be a második 60 perces edzést.

    „Nyilvánvalóan nem érzem jól magam – ismerte el a 103-szoros futamgyőztes a második szabadedzést követően. – Hosszú idő óta nem teljesítettünk ilyen rosszul egy szabadedzést, mint azt most tettük. Az első gyakorlás még jó volt, az autó talán ott volt a legjobb.”

    „Onnantól fogva azonban egyre rosszabb és rosszabb lett az egész. A második edzésre is sok mindenen változtattunk, és ez nehezített meg a munkánkat. A gyakorlást követően egyáltalán nem voltam magabiztos, soha nem éreztem még így magam ebben az autóban. Azonban az első szabadedzésen teljesített programunk pozitív volt a számomra.”

    Amíg Hamilton látványosan szenvedett, addig a csapattársa, George Russell jobban érezte magát a W15-ben. A fiatal brit pilóta az első edzésen a 3., a másodikon pedig a 6. helyet szerezte meg, de állítása szerint utóbbin akár előrébb is végezhetett volna, ha a gyorskörén nem rontja el az utolsó pár kanyart.

    Leclerc remekelt, Hamilton szenvedett a második szabadedzésen

  • Vettel Porschét tesztel – közeleg a visszatérés?

    Vettel Porschét tesztel – közeleg a visszatérés?

    A Porsche hivatalosan is bejelentette, hogy Sebastian Vettel ki fogja próbálni a WEC-ben használt sportautójukat, a 963-ast. A német négyszeres világbajnok a Spanyolországban található Motorland Aragón versenypályán tesztelheti majd az autót és a vezetési képességeit.

    Vettel még a 2022-es szezon végén vonult vissza a Forma-1-ből, hogy több időt tölthessen együtt a feleségével és három gyermekével, valamint jobban tudjon koncentrálni a környezetvédelmi tevékenységeire is. A német kiválóság a 2022-es Abu-dzabi Nagydíj óta nem nagyon ült versenyautóban: a Bajnokok Tornáján kívül még a Nordschleiffén parádézott az egykori Red Bulljában, amivel az F1-es világbajnokságot is meg tudta nyerni 2011-ben.

    Vettel – aki az autót már huzamosabb ideje próbálgatta a szimulátorban – a stuttgarti márka Le Mans-i 24 órás versenyre való felkészülésében fog segédkezni a 36 órás teszten, amit Aragónban fognak megtartani.

    „Már nagyon várom, hogy kipróbálhassam a Porsche 963-at – ismerte el Vettel a bejelentést követően. – Egy korábbi alkalommal már volt szerencsém megtapasztalni az autót Weissachban. Mindig is figyelemmel követtem más kategóriákat, és a hosszú távú versenyzés iránti kíváncsiságomnak köszönhetően adtam egy lehetőséget az egésznek.”

    „Kíváncsi vagyok, hogy mi fog történni Aragónban, ha majd én ülök a volán mögött. Nyilvánvalóan más lesz vezetni ezt az autót a megszokott hoz képest, és szükségem lesz némi időre az átálláshoz, de szerencsére a csapaton belül mindenki nyitott és segítőkész.”

    „Ez egy új fajta tapasztalat lesz a számomra. Meglátjuk, hogy mit hoz majd a jövő, jelen pillanatban nincsen konkrét tervem az elkövetkezendő évekre vonatkozóan.”

     

  • Botrány az F3-ban: el kellett volna tiltani Alonso neveltjét

    Botrány az F3-ban: el kellett volna tiltani Alonso neveltjét

    Elképesztő eseménysoroknak lehettünk szemtanúi a Formula 3 melbourne-i hétvégéjének szabadedzésén. Az ART Grand Prix bolgár pilótája, Nikola Colov nemes egyszerűséggel a falba terelte Alex Dunne-t, és az eltiltás helyett csak egy három rajthelyes büntetést kapott.

    Az Alpine-junior Colov gyorskörön volt, és elkezdett Dunne autója felé húzódni, aki nem sokkal előtte feltartotta őt. Azonban a Fernando Alonso menedzsmentjéhez tartozó bolgár fiatal végül nemcsak megközelítette, hanem neki is ment az MP Motorsport ír pilótájának, aki emiatt a falnak csapódott és össze is törte az autóját.

    Colov – aki a három rajthelye mellé még két büntetőpontot is kapott – az esetet követően azonnal a kritikák kereszttüzébe került, és elmondta, hogy szerinte a tettében semmi szándékosság nem volt. A stewardok azonban másként látták, mert ők a beszámolójukban azt írták, hogy Colov a felvételek alapján a manőverével elégtételt vett versenytársán.

    Ezek alapján úgy tűnt, hogy a versenybírák úgy ítélték meg ezt az esetet is, mint bármelyik ehhez hasonló ütközést. Emellett azt is hangsúlyozták, hogy az eset nem volt szándékos, annak ellenére, hogy elkerülhető lett volna.

    Ez talán megmagyarázza a rajtbüntetés alkalmazását, mert állítólag az ítéletet a korábbi esetekkel összhangban hozták meg. Azonban ehhez hasonló baleset nem nagyon történt a sorozat 2019-es kezdete óta. Itt nem csak egy ütközésről volt szó, mert a szándékos kitérés egyáltalán nem normális, a megfelelő döntés azonban mégis elmaradt.

    Az FIA Nemzetközi Sportszabályzata kimondja, hogy egy autót tilos kiszámíthatatlanul vagy olyan módon vezetni, hogy az más versenyzőkre potenciálisan veszélyt jelenthesen. A szándékot leszámítva azonban Colov minden kétséget kizáróan ezt tette, hacsak a stewardok nem azt gondolták, hogy a manőverében semmi kivetnivaló nem volt. Az FIA első számú feladata az lenne, hogy felszámolja az ehhez hasonló versenyzői viselkedéseket, még akkor is, hogyha azok a pillanat hevében kialakuló érzelmekkel megmagyarázhatók.

    A Forma-1-ben legutóbb a 2017-es Azerbajdzsáni Nagydíjon történt egy hasonló eset Lewis Hamilton és Sebastian Vettel között. A német négyszeres világbajnok úgy érzékelte, hogy a brit riválisa féktesztelte őt a biztonsági autó mögött, ami miatt a Ferrarijával nekiment az akkor még csak háromszoros világbajnok Mercedesének. Vettel végül három büntetőpontot és egy 10 másodperces stop and go büntetést is kapott, utóbbi a kizárást leszámítva a legsúlyosabb büntetésnek számít a Forma-1-ben.

    Ha valaki nagy sebességénél nekimegy egy versenytársának, és a falba teszi őt, akkor abban az esetben már az eltiltásnak is fel kellene merülnie, mint lehetséges büntetés. Ehelyett az enyhítés tényén van a súly, mert maga a sértett (Dunne) is megrovást kapott a feltartás miatt. A stewardok szerint ez azt mutatja meg, hogy az MP Motorsport versenyzőjének jobb ítélőképességre lenne szüksége és a pályán is tudatosabban kellene közlekednie.

  • Megvan a döntés: félreállítja vétlen pilótáját a Williams

    Megvan a döntés: félreállítja vétlen pilótáját a Williams

    A Williams kénytelen volt meghozni azt a döntést Alexander Albon balesetét követően, amire sokan számítottak. Ugyan a Red Bull korábbi pilótája hibázott, mégis a vétlen Logan Sargeant kerül parkolópályára az Ausztrál Nagydíj hátralévő részére.

    Albon még az első szabadedzésen törte össze a Williamsét, miután a hetes kanyar kijáratán megdobta őt a rázókő, és emiatt nagy sebességgel a jobb oldali korlátnak vágta azt. Az eset következtében olyan mértékű károsodás keletkezett a Williams vázán, hogy a grove-i istálló szerelői nem tudták megjavítani azt.

    Brutális döntésre készül a Williams, de vajon igazságos ilyet tenni egy pilótával?

    Mivel a Williamsnek nincsen tartaléka ebből az elemből a futam helyszínén, így a hétvége hátralévő részében csak egyetlen autóval tudják folytatni a versenyzést. A csapatfőnök James Vowles egy nagyon nehéz döntést volt kénytelen a meglépni: a pontszerzés reményében a hibázó, de tapasztaltabb Albonnak biztosít lehetőséget Sargeant autójában. Az amerikai pilóta emiatt nem fog tudni részt venni az idei év harmadik versenyhétvégjének további megmérettetésein.

    A Williams csapatfőnöke egy részletes magyarázattal állt elő a hivatalos bejelentést követően, ahol többek között azt is elmagyarázta, hogy mi alapján döntöttek mégis Albon mellett.

    „Ugyan Logannek nem kellene szenvednie egy olyan hiba miatt, amit nem ő követett el, ám minden verseny számít, és miután a középmezőnyben való verseny minden eddiginél szorosabbnak mondható, így annak alapján hoztuk meg a döntésünket, hogy maximalizálni tudjuk a pontszerzési esélyeinket.”

    „Nem volt könnyű meglépni ezt, és nem győzöm megköszönni ezt Logannek, aki békésen vette tudomásul a fejleményeket, ezzel is kifejezve az elkötelezettségét a csapat iránt. A mostani hétvége nagyon nehéz a Williams számára, és ez egy olyan helyzet, amit nem szeretnénk még egyszer átélni a jövőben.”

    Albon természetesen megköszönte csapattársa megértését, és azt is elmondta, hogy innentől fogva arra fog koncentrálni, hogy maximalizálja a lehetőségeit, és a létező legjobb munkát végezze el.

    Ahogyan az várható volt, Sargeant nehezen vette tudomásul a Williams döntését, de elfogadta azt, és az ausztrál hétvége hátralévő részében is igyezkszik segíteni a csapatának.

    „Emlékeim szerint a mostani karrierem legnhezebben megemészthető pillanata – nyilatkozta az amerikai fiatal a hivatalos bejelentést követően. – Azonban továbbra is itt leszek, és igyekszem mindenhez hozzájárulni, ami segítheti a csapat munkáját.”

  • Hülkenberg: Bearmant el fogják felejteni, ha…

    Hülkenberg: Bearmant el fogják felejteni, ha…

    Nico Hülkenberg szerint Oliver Bearman lenyűgöző bemutatkozása a feledés homályába fog merülni, ha nem lesz képes egy jó eredménnyel zárni a Formula 2-es szezon idei kiírását.

    A fiatal brit pilóta volt a két héttel ezelőtt megrendezett Szaúd-arábiai Nagydíj sztárja, ugyanis képes volt a pontszerző 7. helyet megszerezni a futamon a vakbélgyulladása miatt parkolópályára került Carlos Sainz helyén. Bearman már a tavalyi évben is teljesített két első szabadedzést a Haasnál, és a tervek szerint ez a szám idén hattal fog tovább nőni.

    Bearman alvás helyett inkább a saját teljesítményét cincálta

    Ugyan sokan gondolják azt, hogy a Ferrari-junior megállná a helyét a királykategóriában, Hülkenberg szerint a brit fiatalnak most első körben a Formula 2-es bajnokságra kell összepontosítania, és nem szabad hagynia, hogy a Forma-1-ben történt jó dolgok összezavarják.

    „Szerintem még túlságosan korai erről beszélni, és bármilyen fajta kijelentést tenni ezzel kapcsolatban – ismerte el a Haas német kiválósága. – Most van egy nagy feladata az F2-ben, mert ha ott nem fog jól teljesíteni, akkor a Dzsiddában való versenyét két nap után el fogják felejteni az emberek. Mindannyian tudjuk, hogy ez az iparág miként működik. Nagy lesz rajta a nyomás, hogy képes legyen megfelelni az elvárásoknak a Formula 2-ben.”

    A német pilóta – aki még 2010-ben mutatkozott be a száguldó cirkuszban a Williams pilótájaként – azt is hozzátette, hogy a Forma-1-es lehetőség kihasználása is nagyon fontos, és szerinte Bearman ezt 100%-ban meg tudta valósítani.

    Azonban a mindösszesen 18 éves brit versenyző idei Formula 2-es évada egyáltalán nem az elképzeléseinek megfelelően vette kezdetét. A szezonnyitó bahreini hétvégén pont nélkül maradt, és Dzsiddában hiába szerzett pole-t, a Forma-1-es beugrása miatt nem tudott részt venni egyik versenyen sem.

    A mostani hétvége sem indult jól a számára, a mai időmérő edzésen csak a 16. helyet szerezte meg, miután egy késői sárga zászló miatt a mezőny túlnyomó többsége már nem volt képes javítani a legjobb köridején.

    Bearman első forgalmi vizsgája rosszabbul ment, mint az első F1-es versenye