Szerző: Boa Bence

  • Elkelt a DAMS második ülése is

    Elkelt a DAMS második ülése is

    Nemrégiben hivatalossá vált, hogy Ayumu Iwasa egy újabb szezont fog eltölteni a DMAS csapat versenyzőjeként. A japán pilóta így Arthur Leclerc csapattársa lesz a sorozat egyik legpatinásabb csapatnál.

    A japán Red Bull junior volt az idei Formula 2-es szezon egyik nagy felfedezettje. A 21 éves Iwasa ugyanis képes volt újoncként 2 futamgyőzelmet, 6 dobogós helyezést és 2 pole-pozíciót is szerezni. Az előbb felsorolt eredmények pedig egészen az egyéni bajnokság 5. helyére repítette őket.

    Iwasa az idei szezonban megszerzett tapasztalataira építene 2023-ban, hogy akár a bajnoki címre is esélye legyen.

    „Nagyon örülök, hogy ilyen jól alakult az első szezonon az F2-ben, rengeteget tudtam tanulni és versenyről versenyre jobban éreztem magam az autóban. Emellett amiatt is boldog vagyok, hogy a DAMS-nál folytathatom, mert már egy szezont követően otthon érzem magam itt. Így egy számomra ismerős környezetben kezdhetem meg a következő szezont, ahol új kihívások és versenyhelyszínek is várnak majd rám többek között.”

  • Domenicali: Nem lesz itt semmilyen Verstappen-éra

    Domenicali: Nem lesz itt semmilyen Verstappen-éra

    A Forma-1 első embere, Stefano Domenicali szerint nem Max Verstappen dominanciájáról fog szólni a sport elkövetkezendő időszaka. Az olasz szakember erről nemrégiben a La Gazzetta dello Sport-nak adott interjújában mesélt bővebben.

    A királykategória idei évada teljes mértékben a Red Bull holland kiválóságáról szólt. Verstappen ugyanis a 22 futamból 15-öt is képes volt megnyerni, aminek köszönhetően már 4 futammal a szezon vége előtt bebiztosította a bajnoki címét Suzukában. Az előbbiekből következik, hogy a csapattársa, Sergio Pérez, de még a Ferrari és a Mercedes versenyzői sem voltak borsot törni az orra alá, ami miatt magabiztosan védte meg a 2021-ben szerzett titulusát.

    A Bikák dominanciája ellenére Domenicali úgy véli, hogy a 35-szörös futamgyőztes holland versenyző nem lesz képes egy Michael Schumacherhez hasonló sikersorozatot írni a száguldó cirkuszban.

    „A Forma-1-ben megszokott jelenségnek számít, ha egy csapat vagy egy versenyző egy hosszabb időszakon keresztül képes dominálni” – fogalmazott a Ferrari egykori csapatfőnöke. – Azonban a jelenlegi szabályrendszernek és a költségsapkának köszönhetően egy szorosabb harcban reménykedem, mert így akár több csapatnak is lehetősége lesz majd felnőni a Red Bull szintjére.”

    Jelen pillanatban elég valószínűtlennek tűnik, hogy jövőre majd 3 csapat is harcolhat majd a vb-címekért. A Mercedes a szezon vége felé már kezdte elkapni a fonalat, de ahhoz, hogy folyamatosan a futamgyőzelmekért harcolhassanak, rengeteget kell még fejlődniük. A Ferrarinál pedig nagy kérdés, hogyan jönnek ki abból a változásból, hogy 2023-tól már Fred Vasseur irányítja majd a csapatot Mattia Binotto helyett.

    Domenicali ugyanakkor hozzátette, hogy „ezek a dolgok semmit nem vesznek el Verstappen érdemeiből”, akit jelen pillanatban „egy olyan kannibálnak tart, aki futamról futamra képes a legjobbját nyújtani a pályán.”

  • A Haas sikeresen abszolválta a kötelező törésteszteket

    A Haas sikeresen abszolválta a kötelező törésteszteket

    Jó hírt közölt a Haas a közösségi média oldalán. Az amerikai kiscsapat ugyanis teljesítette az FIA töréstesztjeit az első szárnyukra és a pilótafülkéjükre vonatkozóan is, így tovább folytathatják a jövő évi autójuk, a VF-23 fejlesztését.

    A töréstesztet mind a 10 Forma-1-es csapatnak teljesítenie kell, és ha már egy, az FIA által megszabott kritérium nincsen rendben, akkor módosítani kell az adott alkatrészen. Ezt pedig addig kell csinálni, amíg nem kapnak zöld utat a sikeres teszteket követően.

    A Haasnak a tavaly szezon után idén is sikerült elsőre abszolválnia a töréstesztet, ami nagyon jó hír Günther Steinerék számára. 2021-ben ugyanis az első alkalom során elbuktak és ez valamilyen szinte rá is nyomta a bélyegét arra a szezonjukra, ahol szerzett pont nélkül zártak a konstruktőri tabella utolsó helyén.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Haas F1 Team (@haasf1team) által megosztott bejegyzés

  • Gasly: Ha nem változnak a szabályok, sokakat tilthatnak majd el

    Gasly: Ha nem változnak a szabályok, sokakat tilthatnak majd el

    Pierre Gasly szerint ha az FIA nem módosít a büntetőpontokkal kapcsolatos szabályokon, akkor a jövőben nem csak ő válhat majd annak áldozatává.

    A francia versenyző szerint az F1 irányító szervének figyelembe kellene vennie azt, hogy 2023-tól kezdődően 6 sprintkvalifikációs versenyhétvégét rendeznek majd. Ezzel a pályán történő versenykilométerek száma is megnő az előbbi évekhez képest, valamint a versenyzőknek is több lehetőségük lesz büntetőpontokat szerezni.

    Az Alpine pilótája jelen pillanatban 10 pontnál jár, és ha május előtt kigyűlik neki a 12, mielőtt veszítene a jelenlegi büntetőpontjainak mennyiségéből, automatikusan el fogják tiltani őt egy versenyhétvégére.

    Az utóbbi időszakban sokakat (Lance Stroll, Fernando Alonso és Alex Albon) csapott már meg az eltiltás szele, de végül egyikük sem járt pórul. Gaslynak azonban minden esélye megvan erre, de a francia hajthatatlan és az utóbbi hónapokban változást sürgetett ezen téren.

    „Próálok nem gondolni rá, mert nem tartom magam egy őrült, de még csak veszélyes pilótának sem” – ismerte el a francia fiatal, aki nemrégiben Enstone-ban járt az új csapat főhadiszállásán. – Próálok óvatos lenni, hogy a különböző incidensek okozva, valamint protokollok megszegése miatt se kapjak több büntetőpontot.”

    „Próbálok majd minden tőlem telhetőt megtenni, de a versenyzéshez való hozzáállásomon nem fogok változtatni. A tél folyamán át a végére kell járnunk és át kell gondolnunk ezt az egész rendszert, mert ha minden marad a régiben, nem én leszek az egyetlen pilóta, aki az eltiltás sorsára juthat majd. Ez a szám akár 4-5-re is megnőhet.”

    Amikor a büntetőpontokra vonatkozó regulákat meghozták, még csak 19-20 verseny volt egy szezonon belül. Azonban az utóbbi években ezek száma 24-re nőtt, és ha még a 6 sprintkvalifikációt is beleszámoljuk, akkor már 30 versenyt kapunk. Ez pedig jelentősen több büntetési lehetőséget von maga után, ami miatt Gasly az FIA-val és GDPA-val (versenyzők szövetsége) szorosan együttműködve keresik a megoldást.

  • Leclerc-nek vegyes érzései vannak az idei szezonja kapcsán

    Leclerc-nek vegyes érzései vannak az idei szezonja kapcsán

    Charles Leclerc egyáltalán nem elégedett azzal a ténnyel, hogy végül csak a két Red Bull szétválasztására volt képes a Forma-1 idei évadában.

    A Ferrari monacói pilótája kirobbanó formában kezdte az évet, miután a Bahreinben és Ausztráliában aratott győzelmeivel magabiztos előnyt szerzett magának az egyéni bajnokságban.

    Azonban a Ferrari és Leclerc kezdeti lendülete gyorsan elfogyott és ezt követően mindössze egy győzelemre futotta az erejükből. Ezt a Red Bull és Max Verstappen pedig kegyetlenül kihasználta és a holland klasszis rendkívül simán védte meg a vb-címét, mert a nyári szünet után a Bikák autója már egyértelműen jobb volt, mint a Vörösöké.

    Amíg a Red Bull holland kiválósága abszolút győzelmi rekordot döntött a saját maga 15 sikerével, addig Leclerc a 2 sikere után csak Ausztriában pezsgőzhetett már a dobogó legtetején. Ezeken kívül pedig számos technikai és stratégiai hiba hátráltatta őt, ami miatt nagyon korán le kellett mondania a bajnoki koronáról.

    Ugyan a Ferrari monacói versenyzője végül le tudta győzni Sergio Pérezt az egyéni 2. helyéért folytatott versenyben, a monacói egyáltalán nem volt elégedett azzal, hogy „csupán szétválasztani volt képes a Red Bull versenyzőit”.

    „Összességében egy jó szezonon vagyunk túl. Különösen akkor mondhatom el ezt, ha figyelembe vesszük a 2020-ban és 2021-ben nyújtott teljesítményünket, mert ez a két év rendkívül nehéz volt a számunkra. A körülmények nem voltak adottak ahhoz, hogy mindkét bajnokságban rögtön a 2. helyre ugorjunk előre.”

    „Eddig minden szép és jó, azonban ha megnézzük, miként alakultak a dolgok idén a mi szempontunkból, azzal már közel sem lehetünk ennyire elégedettek. Különösen a szezon közepe volt frusztráló a számomra, mert ott rendre képtelenek voltunk összerakni a vasárnapi versenyeket.”

    „Emiatt vegyesek az érzéseim az idei év miatt, de a 2. hely teljesen rendben van. Remélem a következő szezonban képesek leszünk megtenni a végső győzelemhez szükséges lépéseket.

    Leclerc bajnoki esélyeit az sem segítette, hogy 3 alkalommal is vezető helyről volt kénytelen feladni a versenyt (Barcelona, Baku és Paul Ricard). A francia helyszínen pedig a monacói pályafutásának egyik, hanem a legdrámaibb kiesésének lehettünk szemtanúi, amikor egy vezetői hibát követően falba állította a Ferrariját, majd ezt követően rendkívül frusztráltan kiabált a rádióban a csapatával.

    Az 5-szörös futamgyőztes Ferrari versenyző pedig annak tudta a be a rossz szereplésüket, hogy „a szezon ezen szakaszában folyamatosan követték egymást a versenyek” és „ez megnehezítette a dolgukat.”

  • Wolff: Schumacher megérdemelne egy újabb esélyt

    Wolff: Schumacher megérdemelne egy újabb esélyt

    Toto Wolff szerint Mick Schumacher már csak azért is megérdemelne egy újabb lehetőséget a Forma-1-ben, mert korábban mindkét nívósabbnak számító alsóbb kategóriában bajnok lett. Az osztrák szakember szerint pedig ez egyáltalán nem egy egyszerű feladat.

    Ugyan a német fiatal idén még tagja volt a Forma-1 mezőnyének, de ez 2023-ban már nem lesz igaz, ugyanis a Haas nem tartott igényt a hétszeres világbajnok német legenda Michael Schumacher fiának a további szolgálataira. Schumacher jövője így még annak ellenére is kérdéses, hogy a Mercedes érdeklődik iránta.

    Wolff ugyanis a Beyond the Grid podcastjében elárulta, hogy személy szerint nagyon kedveli az ifjabb Schumacher munkásságát és az édesapja miatt mindig lesz számára hely az Ezüst Nyilaknál. Az osztrák emellett meg is védte Schumachert, akinek a csapattársától, Kevin Magnussentől elszenvedett veresége, valamint a jelentős anyagi költségekkel járó balesetei pecsételték meg a sorsát a Haasnál.

    „A dolgok gyorsan ellened fordulhatnak az első F1-es éveidben” – véli a Mercedes csapatfőnöke. – Micken egyre nagyobb volt a nyomás és ez egyáltalán nem segített rajta. A Forma-1 rendkívül kegyetlen tud lenni. Talán ez az egy éves kényszerszünet jót tesz majd neki és így erősebben térhet majd vissza 2024-ben.”

    „Már az első pillanattól fogva lenyűgözött a személyisége. Először 2018-ban találkoztunk a Hockenheimringen, amikor még a Formula 3-ban versenyzett és már akkor is egy nagyszerű srác volt. Mindezek mellett pedig a Formula 3-ban és a Formula 2-ben is bajnok lett és ezek az eredmények nem jönnek ám csak maguktól.”

  • Leclerc: Nem az én feladatom eldönteni, ki legyen az új csapatfőnökünk

    Leclerc: Nem az én feladatom eldönteni, ki legyen az új csapatfőnökünk

    Érdekes időszak előtt áll a Ferrari csapata. Mattia Binotto lemondását követően ugyanis jelen pillanatban csapatfőnök nélkül állnak a 2023-as szezon kezdete előtt pár hónappal. Ugyan Fred Vasseur fogja nagy eséllyel átvenni Binotto helyét, de amikor Charles Leclerc-t faggatták erről, a monacói diplomatikus válasszal szolgált az őt kérdező újságíróknak.

    Leclerc 2018-ban már dolgozott együtt a francia szakemberrel. Akkor ugyanis a monacói az újonc szezonját teljesítette a királykategóriában a Sauber csapatánál és Vasseur volt a csapatfőnöke ekkor. A tegnapi FIA-gálán pedig azonnal megtalálték azzal a kérdéssel a monacóit, hogy mit szólna ahhoz, hogy ha újra az egykori csapatfőnökével dolgozhatna együtt a Ferrarinál.

    „Mindössze a múltban megszerzett tapasztalatomat árulhatom el Freddel kapcsolatban, amik nagyon jók, mert szerettem együtt dolgozni vele” – válaszolta az előbb felvázolt kérdésre az 5-szörös futamgyőztes. – Nem csak az F1-ben, hanem már az alsóbb kategóriákban is egy oldalon álltunk és minden szuperül működött közöttünk. Azonban a csapatfőnök megválasztása nem az én feladatom és emiatt az én szavam egyáltalán nem számít ebben a döntésben.”

    Az olasz sajtóban már kész tényként kezelik Vasseur Ferrarihoz való szerződését, de Leclerc még nem eszi ilyen forrón a kását. A monacói szerint „még semmi nincsen kőbe vésve” és „az elkövetkezendő pár hónapban majd elválik, mi fog történni a Ferrarinál ezen téren.”

  • Kiss Norbi és Verstappen is megérkezett az idei FIA-gálára

    Kiss Norbi és Verstappen is megérkezett az idei FIA-gálára

    A mai napon kerül majd megrendezésre az idei FIA-gála Bolognában. A rendezvényen többek között az idei szezonban újabb kamion Európa bajnoki címet szerző kis Norbert és a Forma-1-es világbajnokságot megnyerő Max Verstappen is tiszteletét teszi majd.

    A Nemzetközi Automobil Szövetség rendezvényén az égiszük alatt összegyűlt szériák versenyzőit szokták díjazni évről évre. Többek között a Forma-1-es világbajnoknak járó egyedi serleget is csak ekkor veheti át a tulajdonosa és ez a konstruktőri kupáról is ugyanígy elmondható. Azonban nem csak a Forma-1-es világbajnokság első 3 helyezettjét jutalmazzák, hanem többek között a Formula E, a WRC és WEC sikeres pilótáit is.

    A gálán kötelező a részvétel és ebből 2021-ben egy kisebb fajta botrány is kikerekedett. Történt ugyanis, hogy a Lewis Hamilton és Toto Wolff sem tette tiszteletét az eseményen az Abu Dhabiban való botrányt követően. Ezen kívül semmi atrocitás nem történt a gála története során, amit egy 21:30-kor kezdődő online streamen keresztül tudtok majd figyelemmel követni.

  • Vettel: Ha egy nap visszatérek a paddockba, az rendkívül kínos lesz

    Vettel: Ha egy nap visszatérek a paddockba, az rendkívül kínos lesz

    Sebastian Vettel biztos benne, hogy egy napon újfent meg fogja látogatni a Forma-1-es paddockot. A német szerint azonban ez a pillanat „rendkívül kínos” lesz a számára.

    Az már idén júliusban egyértelművé vált, hogy a négyszeres világbajnok számára az idei lesz az utolsó szezonja a Forma-1-ben. Az Aston Martin pilótája eldöntötte, hogy 2022 után nem folytatja tovább a királykategóriában és szögre akasztja a bukósisakját.

    Vettel a Forma-1-ben eltöltött 15 éve alatt megjárta a Toro Rossót, a Red Bullt, a Ferrarit és az Aston Martint is, a legfőbb sikereit pedig az energiaitalosok anyacsapatámál érte el (4 vb-cím, 38 futamgyőzelem).

    A négyszeres világbajnok az Autosport év végi díjátadóján még díjat is kapott az illusztris karrierje miatt és ezt követően árulta el azt, hogy egy napon biztosan látjuk majd még őt az F1-es paddockban.

    „Egyszer majd, ha eljön a megfelelő alkalom, biztosan be fogok nézni majd, hogy minden rendben van-e” – árulta el az 53-szoros futamgyőztes. – Imádom a sportot és az itt dolgozó embereket. Biztosan furcsa lesz majd, hogy nem a versenyzés céljából megyek oda, de egy napon ez is be fog következni. Még nincsenek konkrét terveim a jövőre nézve, azonban idővel minden ki fog alakulni, ebben biztos vagyok.”

    Vettel – akitől a Forma-1-es mezőny egyóriási búcsúvacsorával köszönt el – hatalmas álló ovációt kapott, miután az Autosport gáláján átvehette a Gregor Grnat díjat a nagyszerű F1-es karrierje miatt. A német számára „rendkívül sokat jelent ez a díj” és a környezetvédelmi tevékenységét igyekszik majd a jövőben is hasonló elánnal folytatni, mint azt az eddigiekben tette.

  • Az olasz média szerint eldőlt, ki lesz a Ferrari új csapafőnöke

    Az olasz média szerint eldőlt, ki lesz a Ferrari új csapafőnöke

    Egyre többet pletykálnak arról a médiumok, hogy Fred Vasseur veszi majd át Mattia Binotto megüresedett helyét a csapatfőnöki székben. A bejelentés pedig már idén megtörténhet és most egy újabb komoly bizonyíték került elő, ami alátámasztja az előbbi feltételezést.

    A svájci-olasz szakember sorsát az olasz istálló idei vb kudarca pecsételte meg. A Vörösök nagyszerűen kezdték a szezont, azonban a folyamatos taktikai és technikai hibák, valamint a versenyzőik rontásai miatt idejekorán szálltak ki a világbajnoki címekért folytatott versenyfutásból.

    Binotto egy héttel a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjat követően nyújtotta be a felmondását és 2023-tól már nem is a Ferrarinál fog dolgozni. A mai FIA gálán is a maranellóiak sportigazgatója, Laurent Mekies lesz majd ott Bolognában helyette. Sokan az Alfa Romeónál dolgozó Vasseurt tartják a legesélyesebbnek a pozícióra és a pletykák nemrégiben valóság alapot is szereztek.

    A Motorsport.com olasz kiadása ugyanis arról számolt be, hogy Vasseur nemrégiben Maranellóban járt, ahol már egy ingatlant is vásárolt saját magának. A francia szakember állítólag már be is költözött, így az olasz sajtóorgánumok mér kész tényként kezelik Vasseur érkezését.

    Információik szerint az Alfa Romeo és a Ferrari is normálisan fog eljárni ezen ügyben. Ez annyit takar, hogy először a hinwili kiscsapat jelenti majd be Vasseur távozását, a Ferrari pedig majd ezt követően üdvözölheti az ART Grand Prix egykori vezetőjét a csapatuk berkein belül.