Szerző: Boa Bence

  • Marko jobban tart a Mercedestől, mint a Ferraritól

    Marko jobban tart a Mercedestől, mint a Ferraritól

    A Red Bull szaktanácsadója, Dr. Helmut Marko szerint a Red Bullnak jobban kellene tartania a Mercedestől, mint a Ferraritól.

    A 2022-es Forma-1-es szezon a Bikák dominanciájáról szólt. Max Verstappen rendkívül magabiztosan védte meg a világbajnoki címét és ennek köszönhetően az energiaitalosokat a konstruktőri bajnokságban sem tudta legyőzni egyik másik rivális csapat sem.

    Verstappen és csapattársa, Sergo Pérez a szezon második felében lévő 11 verseny közül 10-et voltak képesek megnyerni, csupán Interlagosban tudta legyőzni őket a Mercedes. A brackley-i istállónak ez volt az egyetlen sikere a tavalyi évadban, miután nem voltak képesek egy hatékony autót építeni az új szabályrendszerre. Az ezüstnyilak pedig ezen ok miatt az év túlnyomó részében a Red Bull és a Mercedes mögött volt az erősorrendben.

    Az év vége felé azonban a Mercedes feltámadt a hamvaiból, aminek köszönhetően George Russell és a mai napon a 38. születésnapját ünneplő Lewis Hamilton is jobb eredményeket volt képes elérni. Ugyan ez a feltámadás nem volt elég Toto Wolffék számára, hogy elvegyék a Ferrari 2. helyét a gyártók versenyében. Azonban arra jó volt, hogy Marko elkezdjen aggódni a Mercedes miatt.

    „Azt kell mondanom, hogy a Mercedes veszélyesebb lehet” – nyilatkozta a Red Bull szaktanácsadója. – Talán azért mondom ezt, mert a stratégia és a megbízhatósági dolgok terén is jobbak a Ferrarihoz képest.”

    A tavalyi szezon elején a Vörösök tűntek a Red Bull első számú kihívójának, de a dolgok nagyon gyorsan megváltoztak. A Ferrari ugyanis több területen is nagyon súlyos hibákat vétett (stratégia, megbízhatóság) és ennek tetejében még a versenyzők sem voltak makulátlanok, ami miatt mindkét bajnoki küzdelemből ideje korán voltak kénytelenek kiszállni.

    A maranellói istálló berkein belül történtek is változások a tavalyi csúfos vereség miatt. A csapatfőnök Mattia Binotto távozott és a helyére Frédéric Vasseur érkezett az Alfa Romeótól.

    Ugyan a Red Bull tavalyi szezonban nyújtott teljesítménye tényleg lenyűgöző volt, Marko szerint nem lesznek képesek egy hasonló dominanciát elindítani, mint azt a Mercedes tette a turbóhibrid éra kezdetén 2014-ben.

  • Így került a Forma-1 tűzközelébe anno Ken Block

    Így került a Forma-1 tűzközelébe anno Ken Block

    A 2023-as év nem is indulhatott volna rosszabbul az autó és motorsport, különösen a raliszurkolók számára. A héten ugyanis Ken Block egy hószán baleset következtében az életét veszítette. Ebből a cikkből pedig megtudhatjátok, hogy a Gymkhana amerikai legendája anno miként tesztelhetett volna egy Forma-1-es autót.

    Block egy élő legenda volt a motorsport világában és nem csak a rali világában, hanem más szakágak jelen képviselői is nagy tisztelői voltak az 55 éves korában elhunyt versenyzőnek. A WRC jeles képviselőjét annyira kedvelte a Pirelli, hogy egy F1-es tesztet szerettek volna biztosítani a számára. Ekkor 2011-et írtunk és az olasz gumigyártónak aez volt az első éve az autósport királykategóriájában.

    A Pirelli akkori motorsport főnölének, Paul Hemberynek volt egy kész terve az egész projektre. Autót a Toyotától szerzett, akik a tesztekre TF109-et (a 2009-es konstrukciójukat – a szerző) ajánlották fel. Nem sokkal később pedig a dátumra, valamint a helyszínre is fény derült: 2011 augusztusában Monzában egy 3 napos gumiteszten lett volna az akció. Az első 2 napon Lucas di Grassi elvégezte volna a különböző keverékek tesztjeit, majd az utolsó napon Block körözhetett volna az F1-es autó volánja mögött. A hírt a 2011-es Kanadai Nagydíjon jelentették be és Block a verseny helyszínén azt nyilatkozta, hogy „nem is gondolta volna, hogy valaha is lesz ehhez hasonló lehetősége.”

    A teszt lényege nem csak annyi lett volna, hogy az amerikai klasszis belekóstoljon az F1-be, hanem bár Gymkhana manővert is bemutatott volna a 2009-es Toyotával. Nem sokkal a bejelentést követően Block útja a Toyota kölni központjába vezetett, ahol komoly feladatok vártak rá. Első körben a csapat szimulátorát kellett volna kipróbálnia, hogy megszokja a sebességet és a G erőket, miután az amerikai soha életében nem vezetett együléses versenyautót.

    Azonban volt egy nap probléma: Block magassága és a különösen hosszú lábai. A 183 centiméteres magasság nem volt probléma, ugyanis Blocknál magasabb pilóták is megfordultak már a Forma-1-ben. A hosszú lávai azért okoztak problémát, mert a Toyota 2009-es autóját két alacsony pilótára, Jarno Trullira és Timo Glockra szabták.

    A legnagyobb baj az volt, hogy Block a megfelelő pozíció felvétele után blokkolta a kormány mozgását az autóban. A Toyota megpróbált megoldást találni a problémára, de az idő gyorsan telt és a teszt végül kútba esett. Nem szabad elfelejteni, hogy a japán gyártó a 2009-es évad végén a gazdasági világválság miatt távozott a sportból és emiatt már 2 éve nem is foglalkoztak igazán az F1-gyel.

  • WRC: Block tiszteletére átmenetileg visszavonultatták a 43-as rajtszámot

    WRC: Block tiszteletére átmenetileg visszavonultatták a 43-as rajtszámot

    A WRC-ben idén egyik autón sem láthatjuk majd a 43-as rajtszámot. A sorozat vezetői Ken Block sokkoló halálhírét követően hozták meg ezt a döntést.

    A 2023-as év nem is indulhatott volna rosszabbul a motorsport szurkolók számára, miután az 55 éves Block egy hószán balesetet szenvedett és belehalt sérüléseibe. A rali közösség egy szerethető karaktert veszített el, aki a pályán semmilyen téren nem ismert határokat és mindig a maximumot hozta ki a rendelkezésére álló technikából.

    Block számos generációra gyakorolt komoly hatást, miután a Gymkhana műfajteremtőjeként számos látványos videó készült róla, ahogyan a raliautója határait feszegeti. A WRC pedig az emléke miatt az ide szezonra visszavonultatta a 43-as rajtszámos, ugyanis az amerikai pilótát ez a rajtszám kísérte végig az itt teljesített versenyei során. Legjobb eredményét 2013-ban egy mexikói versenyen érte el, ahol a 7. helyen lett rangsorolva.

    „Figyelembe véve azt, hogy Ken Block milyen mértékben járult hozzá a motorsporthoz és hogy mekkora megbecsülése volt az emberek között a világon, szerintünk a leghelyesebb döntés az, hogy a 2023-as szezonra visszavonultatjuk a 43-as rajtszámot” – nyilatkozta az FIA elnöke, Mohammed Ben Sulayem. – Ez egy apró gesztus a részünkről, de reméljük, hogy valamilyen szinten támogatást nyújt a családja és a barátai számára ebben a nehéz időszakban.”

    A WRC elnöke, Jona Siebel is méltatta a tragikusan elhunyt Blockot.

    „Képtelenség alábecsülni azt a hatást, amit Ken gyakorolt a ralira. Ezzel pedig egy vadonatúj generációval szerettette meg az egész sportot. Számára az volt a legfontosabb, hogy a rajongókat is a sportág részévé tegye. A 43-as szám pedig az évek alatt egybeforrt Kennel, így a visszavonultatása a létező legjobb döntés, amit meghozhattunk.”

  • Sainz pozitív: Nem vagyunk messze a Red Bulltól

    Sainz pozitív: Nem vagyunk messze a Red Bulltól

    Carlos Sainz és a Ferrari kénytelen volt végignézni, ahogyan a Red Bull az egyéni és a konstruktőri bajnokságot is megnyeri 2022-ben. A spanyol szerint azonban a tavalyi szereplésük nem a Ferrari valódi minőségét tükrözi és idén már borsot törnének a Bikák orra alá.

    Sajtóértesülések szerint a Vörösök nagyon jól haladnak a 2023-as szezonra való felkészüléssel és Sainz már csak emiatt is reméli azt, hogy az idei szezonban már közelebb lehetnek majd a Red Bullokhoz.

    „Szerintem lesznek esélyeink a Red Bull-lal szemben” – nyilatkozta Sainz, aki nemrégiben a Dakar Rally-n majdnem bajt okozott az édesapja, idősebb Carlos számára. – A Red Bull nyilvánvalóan domináns volt, de ami a tempót illeti, nem voltak mindig előttünk.”

    A Ferrari jól kezdte a tavalyi szezont és Charles Leclerc révén az első 3 versenyből 2-t meg is tudtak nyerni. Azonban Sainz nem tudott felnőni a csapattársához és ugyan Silverstone-ban megszerezte pályafutása első F1-es versenyét, rengeteget hibázott és emiatt az összetettben még George Russelltől is kikapott a csapattársa és a két Red Bull mellett. Sainz emiatt is szeretne visszatérni a tavalyelőtti énjéhez, mert 2021-ben képes volt folyamatosan jól teljesíteni.

    „Nem hiszem azt, hogy a fejlesztési versenyben és egy körös tempójuk annyival jobbak lennének, mint mi. Austinban például pole-ban voltam, ráadásul Charles lett a második, így ki is sajátítottuk az első sort. Ezért mondtam azt, hogy szoros csatára számítok majd 2023-ban.”

  • Rekordot döntött a motorbüntetések száma 2022-ben

    Rekordot döntött a motorbüntetések száma 2022-ben

    Amióta az FIA limitálta a különböző motorkomponensek használatát a Forma-1-es csapatok számára, az ezzel kapcsolatos rajtbüntetések a versenyhétvégék szerves részév váltak.

    A motorszabályok befagyasztása valamilyen szinte stabilizálta ezt a helyzetet. A csapatok ugyanis a döntés értelmében ugyanazon erőforrásokat fogják használni a 2025-ös szezon végéig és csak akkor végezhetnek el változtatásokat, ha folyamatosan gond akad a hajtómű megbízhatóságával.

    Azonban a megengedett mennyiséghez képest 137-tel több motorkomponens került a mezőny autóiba összesen, ami rekordnak számít a sportág történelmében. 20 alkalommal fordult elő, hogy az illetőnek a rajtrács legvégéről kellett megkezdenie a futamot és ezen szankciókon felül 135 pozícióval soroltak hátrébb a szabályok ellen vétő versenyzőket.

    A „büntetési versenyt” Yuki Tsunoda nyerte, mert az AlphaTauri japán pilótája 3 alkalommal is mezőny legvégére lett száműzve a büntetései miatt. Ezeken kívül még volt egy 5 rajthelyes büntetést eredményező váltócseréje, valamint egy 10 rajthelyes hátrasorolása, miután kigyűlt a 3 megrovása.

    A dobogó másik két helyén nagy meglepetésre a Ferrari versenyzői végeztek. A 2. helyen Charles Leclerc végzett a 10 rajthelyes büntetésével és a 2 mezőny végéről való rajtjával, amíg a 3. helyen végző Carlos Sainz ugyanennyiszer volt kénytelen a mezőny végéről startolni, de a spanyol ezen felül csak egy 5 rajthelyes büntetést kapott egy váltócsere következtében.

    Sainz-cal holtversenyben végzett a két Alpine pilóta, ugyanis Fernando Alonso és Esteban Ocon is pont ugyanolyan büntetéseket kapott a 2022-es során, mint a Ferrari spanyol pilótája.

    Azonban a negatív példák ellenére voltak olyan csapatok is, akik képesek voltak büntetés nélkül végigcsinálni a szezont. Ugyan a Mercedes csapatos autók erőforrásai az E10-es üzemanyag használata miatt jelentősen gyengébbek lettek, de legalább a megbízhatóságuk megmaradt ugyanolyan jónak, mint volt. Ez abban nyilvánul meg, hogy mindkét Aston Martin és Williams autóban sem kellett a megengedettnél több motorkomponenst használni és rajtuk kívül még Daniel Ricciardo (McLaren – Mercedes – a szerző) is át tudta vészelni a szezont büntetés nélkül.

  • Webber szerint Vettel túl korán vonult vissza

    Webber szerint Vettel túl korán vonult vissza

    Mark Webber nagyon sajnálja, hogy nagy valószínűséggel soha nem láthatja többé egykori csapattársát, Sebastian Vettelt a Forma-1-ben. A németnek – aki nemrégiben elismerően nyilatkozott az ausztrálról – a tavalyi szezon volt az utolsó éve a száguldó cirkuszban, de az ex-RedBull-os csapattársa szerint túl hamar hozta meg ezt a döntését.

    Vettel 16 évet húzott le a Forma-1-ben és ezen időszak alatt megfordult a Saubernál, a Toro Rossónál (AlphaTauri), a Red Bullnál, a Ferrarinál és az Aston martinnál is. A legfőbb sikereit a Red Bullnál érte el (4 vb-cím, 38 futamgyőzelem és 44 pole-pozíció) és ugyan az utolsó pár szezonjában már nem harcolhatott a győzelmekért, az utolsó szezonjában így is megállta a helyét: az egyéni bajnokság 12. helyén zárt a megszerzett 37 pontjával.

    Vettel – aki elismerte, hogy a szurkolóktól kapott üzenetek még nehezebbé teszik számára a visszavonulást – helyét Fernando Alonso veszi majd át, de Webber szerint pár év még biztosan benne lehetett volna a hétszeres világbajnokban.

    „Szerintem Seb még mindig nagyon jól vezet” – ismerte el a 9-szeres futamgyőztes ex-F1-es Webber a Speedcafe-nak adott nyilatkozatában. – Mondtam is neki nemrég, hogy talán túl hamar akasztotta szögre a sisakot. Jót nevettünk ezen a legutóbbi beszélgetésünk során.”

    „Az is nagyon meglepett, hogy még mindig nagyon egyben van és egy remek karriert tudhat maga mögött. A kezdetekben egy igazi óriásnak számított és az utóbbi pár évben is képes volt számos nagyszerű dolgot véghez vinni. Elvégre egy négyszeres világbajnokról beszélünk, aki nagyon hiányozni fog a sport számára.”

  • Az Andretti a Cadillac oldalán érkezne meg a Forma-1-be

    Az Andretti a Cadillac oldalán érkezne meg a Forma-1-be

    Az Andretti Global és a General Motors hivatalosan is bejelentette, hogy a Cadillac-kel együttműködve csatlakoznának a jövőben a Forma-1-es mezőnyhöz.

    Az Andretti még tavaly februárban nyilatkozta azt, hogy a közeljövőben egy Forma-1-es projektbe vágnák bele a fejszéjüket. Emiatt pedig az egész tavalyi szezonban arról szóltak a találgatások, hogy az amerikai csapat melyik évben csatlakozhatna a 10 csapatos mezőnyhöz.

    Az FIA elnöke, Mohammed Ben Sulayem egy Twitter posztban jelentette ki azt, hogy üdvözölné egy új csapat érkezését a királykategóriába és a jövőben mindent meg is fog tenni ennek az érdekében. A mai nap folyamán pedig az Andretti be is jelentette, hogy a Cadillac oldalán egy „teljes mértékben amerikai” Forma-1-es csapatot hoznának létre.

    Az Andretti csoport elnöke és vezérigazgatója, Michael Andretti még nem árulta el, hogy pontosan mikor fognak csatlakozni az F1-hez, mert ezt a folyamatot számos tényező befolyásolja majd. Az ex-F1-es amerikai azt is hozzátette, hogy „akkor határozzák majd el magukat végleg az F1 mellett, amikor már értelmet nyer a projekt.”

    Az esetleges új istálló nagy valószínűséggel nem gyári csapat lenne, ami azt jelentené, hogy valamelyik motorgyártónak majd be kellene szállítania majd a számukra. A technikai oldalon azonban az Andretti és Cadillac is ott lenne, ami egy rendkívül ütős páros lehet. A csapat főhadiszállása pedig az Andretti Global lenne, aminek az építése 2025-ben veszi majd kezdetét Indianában. Emellett természetesen Európában is lenne egy szatellit központjuk.

    Legutoljára a Haas csatlakozott a Forma-1 mezőnyéhez még 2016-ban és azóta nem is volt hasonlóra példa. Maga a csatlakozási folyamat eléggé bonyolult, mert a sportág vezetőinek és a 10 csapatnak is támogatnia kell az új istálló érkezését. A 200 millió dolláros díjról pedig még nem is beszéltünk, amit az új csapat fizetne ki és az összeget a jelenlegi 10 csapat között osztanák fel, mivel így az év végén a konstruktőri helyezés alapján kiadott pénzösszegek felosztása is teljes mértékben megváltozna.

  • Újra bevetésre megy majd az Arrows három üléses versenyautója

    Újra bevetésre megy majd az Arrows három üléses versenyautója

    Az Arrows egyik ikonikus három üléses versenyautója újra akcióba lendül majd az Adelaide-i Motorsport Fesztiválon.

    Az Arrows AX3 egy bemutatón fog majd részt venni, amit a Forma-1 szurkolók által jól ismert Victoria Parkban fognak megrendezni. A helyi drukkereknek pedig egy hamarosan induló nyereményjátéknak köszönhetően lehetőségük nyílik majd élmény autózást nyerni. Az Arrows még 2001-ben fejlesztette ki az AX3-at a szurkolók szórakoztatásának céljából.

    A konstrukciónak az Arrows A21 alkotja az alapját, amivel a már rég csődbement csapat a 2000-es Forma-1-es szezonban versenyzett. Az autót ebből kifolyólag egy 3,5 literes Hart V10-es erőforrás működtet, aminek hangzása nosztalgikus érzéseket kelt az régebbi szurkolók számára.

  • Sajtó: Jól halad az autója súlycsökkentésével a Ferrari

    Sajtó: Jól halad az autója súlycsökkentésével a Ferrari

    Nagyon úgy tűnik, hogy a Ferrari jó úton halad a 2023-as autójának fejlesztésével – írja a Motorsport.com globális kiadása. Az olaszok állítólag a konstrukciójukon lévő felesleges kilók eltüntetésével is kitűnően állnak.

    A Ferrari első számú céljai között azon terültek optimalizálása lett kitűzve a télre, ahol a tavalyi szezonban gyengeségeket mutattak. A vezetőségben is történtek változások: Mattia Binottót Fred Vasseur váltja majd a csapatfőnöki székben, de a Vörösöknél ezen kívül is jól haladnak a színfalak mögött zajló munkálatok.

    Az F1-75 is változásokon fog átesni, ugyanis sajtóértesülések szerint a Ferrari az innovatív oldalszekrényeit szeretné még tovább fejleszteni, hogy azok aerodinamikailag hatékonyabbak legyenek és ne legyen túlságosan nagy a légellenállásuk. Emellett a 675-ös projektnek a legfőbb célja az autó súlyának csökkentése, amivel szintén jól áll a maranellói gárda. A cél a lesz, hogy a 796 kilogrammos súlyhatár alá kerüljenek, és ha sikerrel járnak, az egy óriási lépés lehet a számukra a Red Bull-lal és a Mercedesszel szemben.

    Mindkét előbb említett csapat súlyproblémákkal kezdte a tavalyi évet és ugyanis a Bikák, valamint az ezüstnyilak is képesek voltak javítani a helyzetükön ezen téren, egyikük sem olyan mértékben tette azt meg, mint azt előzetesen szerette volna. Ugyanakkor Christian Hornerék állítólag a 2023-as szezonra tartogatják a könnyített karosszériájukat, ami akár 3 kilo mínuszt eredményezhet az idei autójukon.

    A súlycsökkentés több szempontból is jól jönne a Ferrari számára. Egyfelől a könnyebb autóval jobb köridőket lehet elérni, másfelől a gumikezelés is jobbá válik és ez a Vörösök szinte az egész tavalyi évben hadilábon álltak a Pirelli 18 colos kerekeivel.

    Ezek azonban csupán találgatások és majd csak a szezonnyitó után tudhatjuk majd meg azt, hogy mennyire végeztek jó munkát a Ferrari mérnökei a téli szünet folyamán.

  • De Vries: A Forma-1-ben is szeretnék sikeres lenni

    De Vries: A Forma-1-ben is szeretnék sikeres lenni

    Ugyan Nyck de Vriesnek nem sikerült egyből a Formula 2-es bajnoki címe után bekerülnie a Forma-1-be, de végül megérte várnia. A holland pilóta idén az AlphaTauri versenyzőjeként mutatkozhat majd be a királykategóriában és nem kis célokat állított fel a maga számára.

    De Vries számára nagyon jól jött Alex Albon betegeskedése az Olasz Nagydíj során, ugyanis így ő versenyezhetett a helyén a Williamsben. A grove-i csapat autója pedig nagyon jól muzsikált a gyors pályákon és ezt a Formula E bajnok holland ki is tudta használni. De Vries a 9. helyen ért célba, amivel pontot szerzett és mindenkit elvarázsolt az F1-es paddockban.

    A Red Bullt és Dr. Helmut Markót különösen, mert a távozó Pierre Gasly helyére de Vriest szerezték meg a Mercedestől. Így de Vries a Formula E-s kalandja és a Mercedesnél eltöltött tesztpilótai szerepkör után révbe ért: Forma-1-es versenyző lesz. A holland pedig azonnal szeretné meghálálni Markóéknak a belé vetett bizalmukat.

    „Szeretnék sikereket elérni a Forma-1-ben is” – árulta el az AlphaTauri pilótája. – Először persze el kell jutnod oda és ez nekem most sikerült. Már ez a dolog is egy rendkívül egyedi lehetőség a számomra. Egy pillanatig lehetetlennek tűnt, de most végre megélhetem ezt és ez több, mint hihetetlen érzés.”

    A 27 éves holland azt is hozzátette, hogy „már csak emiatt is megérte a 22 évig tartó kemény munkája”, ami végül így elég volt ahhoz, hogy bekerüljön az autósport királykategóriájába.