Szerző: Boa Bence

  • Most te is megtervezheted a Red Bull három leendő idei festését!

    Most te is megtervezheted a Red Bull három leendő idei festését!

    Versenyt hirdetett a Red Bull Forma-1-es csapata. A Bikák az Egyesült Államokban esedékes 3 verseny során (Miami, Austin és Las Vegas) különleges fényezést fognak alkalmazni az RB19-en és ezeket a festéseket bárki megtervezheti.

    A „Make Your Mark” névre hallgató versenyt – ahol akár a szurkolók is részt vehetnek – Christian Horner jelentette be a Red Bull hivatalos bemutatóján, ahol megláthattuk, milyen lesz az RB19 festése.

    „Ezt a megmérettetést azért találtuk ki, hogy a szurkolók is kivehessék a részüket a projektünkből és meghatározhassák az autónk kinézetét” – nyilatkozta az energiaitalosok csapatfőnöke a New York-i bemutatón. – A 3 amerikai futam során ezen apropóból lesz lehetősége a szurkolóknak megalkotnia a festésünket.”

    „Ez szerintem egy hatalmas lehetőség, rengeteget gondolkodtunk ezen a versenyen. Szerintünk az emberek örömmel fogják üdvözölni ezt a döntésünket. A szurkolók is azt szeretnék, hogy részesei lehessenek a csapatunknak, így most meg is tehetik ezt.”

    A versenyre a Milton Keynes-i istálló hivatalos oldalán lehet jelentkezni és a legtöbb szavazatot szerző pályamunkák „az RB19 oldalszekrényein, illetve szárnyvéglapjain” jelennek majd meg.

  • Verstappen és Ricciardo is Afrikába vinné az F1-et

    Verstappen és Ricciardo is Afrikába vinné az F1-et

    A Red Bull hivatalos bemutatója előtt Max Verstappen, Sergio Pérez és Daniel Ricciardo is adott egy rövid interjút a GQ Magazine-nak. A Red Bull versenyzői többek között arra a kérdésre is választ adtak, hogy melyik új helyszínre vinnék el a száguldó cirkuszt.

    A Bikák New York-i bemutatója sok embernél kiverte a biztosítékot. A show rendkívül hosszú volt és a végén konkrétan a tavalyi autón mutatták meg az idei festésüket, holott mindenki azt gondolta, hogy tényleg le fog hullani a lepel az RB19-ről.

    A kétszeres holland világbajnoktól azt is megkérdezték, hogy mit csinálna, ha nem a versenyzéssel foglalkozna. A holland klasszis „még ebben az esetben is a versenyzésben próbálkozna”, de nem a vezetésben, hanem vezetőként próbálna sikereket elérni az édesapjával.

    A másik lényegesebb kérdés az volt, hogy melyik új helyszínre vinnék el a Red Bull versenyző az F1-et, ha nyílna erre egy lehetőségük. Pérez szerint New York is vonzó helyszín lenne, de Verstappen és Ricciardo Afrika mellett tette le a voksát, mert mindkettőjük azon a véleményen van, hogy ez lenne a leglogikusabb döntés.

    „Szükségünk van egy afrikai futamra” – nyilatkozta a 35-szörös futamgyőztes. – Technikailag az összes másik kontinensen van futam, így már csak Afrika hiányzik a képből. Ez egy logikus lépés lenne a sport számára.”

    Verstappen nem az első pilóta, aki kiáll és kampányol Afrika mellett. Lewis Hamilton is azon pilóták között van számontartva, akik szívesen versenyeznének az Európától délre fekvő kontinensen. Dél-Afrikában már rendeztek futamokat 1967-től egészen 1985-ig, majd 1992-ben és 1993-ban is, de azóta nem került vissza a Forma-1 versenynaptárába.

    Ezért nem ment fel a színpadra Domenicali a Red Bull bemutatóján

  • Hangerőt feltekerni: Leclerc meghajthatta Schumacher legendás Ferrariját

    Hangerőt feltekerni: Leclerc meghajthatta Schumacher legendás Ferrariját

    Nem mindennapi lehetőség adódott Charles Leclerc előtt a mai nap folyamán. A Ferrari monacói pilótája Michael Schumacher 2002-es autójával körözhetett Abu Dhabiban.

    Az üvöltő V10-es motor által működtetett F2002 repítette a német rekordbajnokot az 5. világbajnoki címéhez, amit rekord korán, már a júliusi Francia Nagydíjat követően megnyert.

    Leclerc-t a Vörösök egykori csapatfőnöke, Jean Todt is élőben nézte. A francia szakember vezérletével Schumacher és Rubens Barrichello a csapatbajnokságot is magabiztosnak mondható, 129 (!) pontos előnnyel zsebelték be. Mindezt úgy tették, hogy akkoriban még csak az első 8 helyezett kapott pontot és egy győzelemért is csupán 10 pontot lehetett szerezni.

    A 2002-es év tehát sok szempontból emlékezetes volt a Ferrari és Schumcher számára is. Nem csak a világbajnokságot nyerte meg a német, hanem egy olyan rekordot is felállított, amit nagy valósínűséggel soha másnak nem sikerül majd elérnie. A 17 versenyből 11 alkalommal elsőnek intették le elsőként, de itt most nem is ezen van a hangsúly.  hétszeres világbajnok német pilóta ugyanis a maradék 6 versenyen is dobogóra tudott állni, így a 2002-es szezon összes versenyén pezsgőzhetett a futam végén.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Charles Leclerc (@charles_leclerc) által megosztott bejegyzés

  • Ferrari: Idén csak a bajnoki cím lesz elfogadható eredmény a számunkra

    Ferrari: Idén csak a bajnoki cím lesz elfogadható eredmény a számunkra

    A Ferrari ügyvezető igazgatója, Benedetto Vigna a Speedweek-nek adott nyilatkozatában elárulta, hogy a Ferrari számára egy elfogadható eredmény lesz 2023-ban: a világbajnoki címek megszerzése.

    Mattia Binotto 4 csalódást keltő bajnoki szereplést követően állt fel a csapatfőnöki székből, ahol Frédéric Vasseur vette át a helyét.  A svájci-olasz szakember távozásában az is szerepet vállalt, hogy a felső vezetést alkotó Vigna-John Elkann tengely már nem úgy bízott meg benne, mint azt régen tették.

    A Vörösök kezében minden eszköz megvolt 2022-beb, ami a bajnoki címek megszerzéseihez volt szükséges, azonban a folyamatos stratégiai rontások, technikai és pilótahibáknak köszönhetően a Red Bull végül utcahosszal verte meg őket az egyéniben és a konstruktőri bajnokságban egyaránt. Max Verstappen győzelmi rekordot állíthatott fel az egy szezonon belül aratott 14 sikerével, amíg a szezon vége felé a Ferrarinak a szezon vége felé már inkább a régi formáját kereső Mercedesre kellett figyelnie.

    A Ferari tudja, mit kell tennie a siker érdekében

    Vigna tisztában van azzal. hogy a tavalyi események nem történhetnek meg még egyszer a Ferrarival és a nemrégiben adott interjújában leszögezte, hogy Vasseur-éknek nem lesz lehetőségük hibázni.

    „Az előző szezonban már megmutattuk, hogy tudunk győzelmekért és dobogós helyezésekért harcolni. Most pedig már az lesz a célunk, hogy ne csak megszerezzük az előnyt, hanem hogy meg is tartsuk azt. Emiatt már a vb-címet kell megcéloznunk és ezzel Vasseur is tisztában van.”

    Az olasz szakember azt is hozzátette, hogy „a szimulátorozásban, a WEC-ben és a GT világbajnokságban is szeretnének sikereket elérni”, az virtuális térben pedig „úttörők szeretnének lenni” mindenki számára.

    A Red Bull bemutatója alatt bejelentette a Ferrari, hogy működik a motorjuk

  • Kínos: a Ferrari sztárjának meggyűlik a baja a parkolással

    Kínos: a Ferrari sztárjának meggyűlik a baja a parkolással

    Charles Leclerc az utóbbi években már számtalanszor megmutatta, miért kapott bizalmat a Ferraritól a Forma-1-ben. A monacói pilóta remekül vezet, azonban a parkolási stílusa már több kivetni valót is hagy maga után.

    Ezen tény hallattán pedig amikor majd a legközelebb mondjuk problémába ütköznél egy párhuzamos parkolás során, jusson az eszedbe, hogy ez még egy 5-szörös Forma-1-es futamgyőztes pilótának sem megy tökéletesen. Leclerc kínos parkolási bakijairól számos kép és videó is készült, amik megtalálhatók a Twitteren.

    Az alábbi képen például jól látható, hogy a Ferrari monacói pilótája túl közel parkolta le a luxusautóját az egyik mellett lévő járműhöz, ráadásul a parkolóhelyet jelölő fehér vonalakat is figyelmen kívül hagyta. Ez egyáltalán nem elegáns, viszont Leclerc-nek a hatalmas fizetése miatt nem jelenthet neki gondot egy esetleges parkolási bírság kifizetése.

    Egy másik eset azonban már tényleg kínos a monacói szempontjából. A monacói a Ferrariját egy kereszteződésben parkolta le egy gyalogáthelő hely kellős közepén, ráadásul még a járdán is túllógott az autója. A Forma-1-es versenyek során minden versenyzőnek kijelölt parkolóhelye van a közúti autóik számára. Egy alkalommal Leclerc elfoglalta Lando Norris parkolóhelyének a felét, miután nem egyenesítette ki az autóját.

    Azonban a 24 éves Leclerc nagy szerencséjére amikor a legjobb háromban végez az időmérőn edzéseken vagy a versenyeken, a Forma-1-es autóját szinte mindig tökéletesen be tudja parkolni az adott tábla elé.

    Megható: Egy tévéműsorban váltotta valóra rajongója álmát Leclerc

  • Horner: Még Mateschitz is támogatta a Forddal való együttműködést

    Horner: Még Mateschitz is támogatta a Forddal való együttműködést

    A Red Bull a tegnapi nap folyamán mutatta be az idei autójának, az RB19-nek a festését és emellett egy másik lényeges, régóta pletykált hír is hivatalossá vált. 2026-tól a Ford által fémjelzett erőforrásokat fogják használni a Bikák és a hírre többek között Christian Horner és Max Verstappen is reagált.

    A Red Bull a Honda távozása miatt kénytelen volt létrehozni a Red Bull Powertrainst, ahol majd megépíthetik és fejleszthetik is a saját erőforrásukat a 2026-os szezontól kezdődően. 2025-ig ugyanis a motorszabályok befagyasztása miatt még használhatják a japán gyártó által épített hajtásláncot.

    A Ford csatlakozásával azonban a Red Bull Powertrains nevébe az amerikai gyártó neve is bele fog kerülni, így ő lesz a Milton Keynes-i istálló hivatalos motorbeszállítója. A Red Bull csapatfőnöke pedig rendkívül pozitívan nyilatkozott a bejelentést követően.

    „A mostani egy óriási fejezet a csapat történetében” – nyilatkozta a brit szakember. – Személy szerint a Ford egy remek márka. Technológiailag és markenting szempontból is egy remek szerződést kötöttünk, ami már csak azért előnyös a számunkra, mert az USA egy óriási piaclehetőségnek számít. Friss motorgyártóként is igyekszünk segíteni a munkájukat, különösen az elektronikus komponensek kapcsán, amiket ők fognak majd tervezni.”

    Horner azt is hozzátette, hogy a Red Bull-Ford frigyről még a csapat elhunyt alapító atyja, Dietrich Mateschitz is tudott. Az osztrák milliárdosnak rengeteget köszönhetnek a Bikák, de sajnálatos módon Mateschitz a tavalyi Amerikai Nagydíj előtt egy hosszan tartó betegség következtében 78 évesen elhunyt.

    „Ez volt az egyik utolsó dolog, amiről Didi (Mateschitz – a szerző) még tudott. Teljes mértékben támogatta az ötletet, mielőtt sajnos el nem veszítettük őt. A cégünkben tulajdonrésszel rendelkező emberek és cégek akaratával azonosan cselekszünk, így az utóbbi 18 évben nyugodtan alkalmazhattuk az általunk preferált üzleti modellt.”

    Marko: A csapat Mateschitz szellemiségével száguld tovább

  • Rendkívül hosszú szerződést kaphat Las Vegas

    Rendkívül hosszú szerződést kaphat Las Vegas

    Az idei szezonban egy újabb, az Amerikai Egyesült Államokban található helyszín került be a Forma-1 versenynaptárába. Ez a helyszín pedig nem más, mint a nevadai sivatagban található Las Vegas, ahol a mezőny egy, a Strip körül kialakított utcai versenypályán mérheti majd össze a tudását egymással.

    A szerencsejáték fővárosa eredetileg egy 3 évre szóló szerződést kötött a Forma-1 vezetőivel, azonban könnyen lehet, hogy akár egy évtizedig is nézhetjük majd a száguldozó versenyautókat Las Vegas utcáin. Egy helyi médium értesülései szerint ugyanis a Clark County Commission a verseny 2032-ig tartó jövőjének tervezetéről rendelkezik majd február 7-én.

    A versenyt mindig ugyanabban az időpontban rendeznék majd meg, egy héttel Hálaadás előtt. Ez egy rendkívül komoly szerződés lenne a verseny számára, azonban a tervezetet a Forma-1, illetve a város vezetőségének is jóvá kell még hagynia.

    Foglalt volna egy szobát a vegasi hétvégére, de inkább meggondolta magát a korábbi F1-es pilóta

  • 80 éves korában elhunyt a korábbi F1-es futamgyőztes

    80 éves korában elhunyt a korábbi F1-es futamgyőztes

    A Renault első Forma-1-es pole-pozícióját megszerző Jean-Pierre Jabouille a mai nap folyamán elhunyt. A francia ex-F1-es pilótát 80 éves korában érte a halál.

    Számos francia médium hozta le azt a hírt, hogy Jabouille a csütörtöki nap folyamán távozott az élők sorából. Ugyan a francia nem sok évig lehetett tagja az F1 mezőnyének, a Renault mégis sokat köszönhet neki, ugyanis a francia pilóta a 70-es évek végén sikerre vitte a francia márkát.

    Jabouille neve mellett 2 futamgyőzelem szerepel: az 1979-es Francia Nagydíjon, valamint az 1980-as Osztrák Nagydíjon szelhette át elsőként a célvonalat a vasárnapi verseny végén.

    Azonban a francia a Forma-1-en kívül is megfordult pár sorozatban. A 60-as és a 90-es évek között számos alkalommal rajthoz állt a Le Mans-i 24 órás versenyen, legjobb eredménye pedig négy darab 4. hely volt.

  • Tragédia: szörnyű autóbalesetben hunyt el egy mexikói NASCAR tehetség

    Tragédia: szörnyű autóbalesetben hunyt el egy mexikói NASCAR tehetség

    A NASCAR egyik legtehetségesebb fiatalja, Federico Gutiérrez egy szörnyű autóbalesetben az életét veszítette. A mexikói fiatal mindösszesen 17 éves volt.

    Federico mellett a bátyja, Max is az autóban ült, amikor a baleset történt. A fiatal mexikóit már a baleset helyszínén halottá nyilvánították, amíg a bátyja nem szenvedett életveszélyes sérüléseket, de kórházba szállította őt a mexikói mentőszolgálat.

    Az ifjabb Gutiérrezben rengeteg volt a potenciál, ugyanis a NASCAR Mexico Challenge Series legjobb újonca volt 2022-ben. A fiatal mexikói testvére is a tengerentúlon versenyez, de ő már a Mexico NASCAR Series-ben bontogatja a szárnyait.

    A NASCAR közössége azonnal közleményt tett közzé Gutiérrez halálát követően, amit „sokkolva vettek tudomásul” és „ezekben a nehéz időkben együttérzésüket küldik a családja és a barátai számára.”

     

    Újabb két évig a Network4 csoport közvetíti a NASCAR Cup Series versenyeit

  • Máris kezdetét vette a rivalizálás az Audi és a Mercedes között

    Máris kezdetét vette a rivalizálás az Audi és a Mercedes között

    Az már biztos, hogy az Audi 2026-tól a Sauber motorgyártójaként és a svájci kiscsapat többségi tulajdonosaként lesz jelen a Forma-1-ben. A Volkswagen AG-hez tartozó Audi érkezése nem fog jól jönni a Mercedesnek és sajtóértesülések szerint már el is kezdődött az áskálódás a két német gyártó között.

    A brackley-i istálló nem is igazán foglalkozott az Audi F1-es csatlakozásával, azonban a rivális német márka már több dolgot is elsütött az ezüstnyilakkal szemben. A Volkswagen konszernhez tartozó Audi ugyanis még augusztusban az F1-es bejelentésüket követően azt írták a közösségi oldalukon, hogy a legójukon található „gyűrűk lesznek az új csillagok”.

    Azonban ezzel még korán sem ért véget a sztori, mert az Audi még a Németországban található központjukkal is próbálták felhúzni a Mercedest, akiknek a karosszéria összeszerelő Brackley-ben, az erőforrás fejlesztő központjuk pedig Brixworth-ban található. „Évtizedek óta először fog megtörténni az, hogy egy Forma-1-es erőforrás épül majd Németországban” – írta az Audi, aki ezzel az üzenetével is a Mercedesnek próbált odaszúrni.

    Németországnak pedig ténylegesen szüksége lenne egy pilótára vagy egy gyártóra, ami újra beindíthatja a Forma-1 iránti szeretetet az országban, mint azt Michael Schumacher érkezése tette meg még 1992-ben. A Német Nagydíj évekig kihagyhatatlan eleme volt a száguldó cirkusz versenynaptárának, azonban az évek alatt egyre csak csökkent az emberek érdeklődése, ami miatt 2020 után nem rendeztek több Forma-1-es futamot az ország területén.

    Az Audi nehéz kezdetre számít a Forma-1-ben