Szerző: Boa Bence

  • A Mercedesnél a sötétben tapogatóznak az újabb hibát követően

    A Mercedesnél a sötétben tapogatóznak az újabb hibát követően

    A bahreini teszt egyelőre közel nem a Mercedes tervei szerint zajlik. A második napon George Russell a délutáni szakasz folyamán egy hidraulikai hiba miatt volt kénytelen leparkolni a W14-et a bukótérben, ami miatt az ezüstnyilak számára a vártnál korábban ért véget a nap.

    A Mercedesnél pedig csak a fejüket tudták vakarni az autójuk megállását követően. A csapazfőnök Toto Wolff és a műszaki igazgató Andrew Shovlin sem tudja azt, hogy a brackley-i istálló vajon hol helyezkedhet el a 2023-as F1-es erősorrendben. Mindkét szakember szerint közel sem volt ideális a pénteki napjuk.

    „Nem volt egy jó napunk” – véli Shovlin, aki nemrégiben Nyck de Vries elvesztéséről is beszélt részletesebben. – Nem volt jó, hogy egy technikai hiba miatt megállt az autó, valamint az sem, hogy a változó körülmények miatt az autó egyensúlyával is szenvedtünk. Már folynak a vizsgálatok, hogy megérthessük a probléma okát.”

    Az Auto Motor und Sport értesülései szerint Russell a hidraulikai probléma előtt még az első tengelyen is erőt veszített, ami egy újabb orvosolandó problémát jelent a Mercedes számára. Wolffék olyannyira nem tudták kideríteni a probléma forrását, hogy péntek este egy sürgősségi értekezletet hívtak össze a csapaton belül.

    Ezek nem jó jelek a stuttgarti márka számára, akinek a célja idén a világbajnoki címek visszaszerzése. Ettől pedig távol állnak jelen pillanatban, azonban a Mercedes csapatfőnöke abban reménykedik, hogy szombaton már nem lesz probléma az autójukkal.

    Már az első métereken megadta magát a Mercedes új autója

  • Pérez azonnal megszerette a Red Bull idei autóját

    Pérez azonnal megszerette a Red Bull idei autóját

    Miután Max Verstappen a tegnapelőtti tesztnap teljes egészét megkapta a Red Bulltól, így Sergio Pérez csak a tegnapi nap folyamán vezethette először az RB19-et a bahreini teszten. A mexikói pilóta elégedett volt az autóval és ebből kifolyólag pozitívan értékelt a délelőttöt követően.

    A Red Bull mexikói versenyzője összesen 76 kört tett meg a délelőtt folyamán és a 14. legjobb időt autózta a tesztnap végén. Ebből az következik, hogy Pérez első sorban a hosszú etapokra koncentrált, az egy körös tempót pedig egyáltalán nem erőltette.

    „Örülök, hogy újra vezethettem az RB19-et” – nyilatkozta az négyszeres futamgyőztes. – Első sorban a hosszabb etapokat preferáltuk, mert most az az elsődleges, hogy megbizonyosodjunk az autónk megbízhatóságáról.”

    „A tempónk nagyon jó volt és remélhetőleg szombaton még finomabbra tudjuk hangolni az autó beállításait. Vannak különbségek a tavalyi autóhoz képest, de ebben az új gumik is szerepet vállalnak. Jól érzem magam az autóban és ez a fontos. A holnapi nap folyamán egész nap én fogom vezetni az autót. A versenyszimulációk mellett az egykörös tempót is meg fogjuk nézni” – fejezte be a mondandóját Pérez.

    Autót villantott a címvédő: bemutatkozott a valódi RB19

  • Megszabadult a sokat hibázó főstratégájától a Ferrari

    Megszabadult a sokat hibázó főstratégájától a Ferrari

    Nagy átszervezéseken eshetett át a Ferrari csapata. Az egyik komolyabb változás az olasz istálló berkein belül pedig Inaki Rueda gyárba „száműzése” volt – írja a Corriere della Sera.

    A spanyol szakember az utóbbi években mindig jelen volt a versenyhétvégék folyamán a Ferrari pitwallján. Rueda a Vörösök főstratégája volt, és egy ideig jól is végezte a munkáját, azonban a tavalyi szezonban rengeteg stratégiai hiba volt a maranellói istállónál, amiért ő volt az első számú felelős.

    Tavaly még Mattia Binotto volt a Ferrari csapatfőnöke, de a csalódást keltő szezont követően lemondott a pozíciójáról. A helyére Frédéric Vasseur érkezett az Alfa Romeótól és ugyan a francia szakvezető elmondta, hogy nem szeretne azonnal nagy változtatásokat eszközölni, az olasz sajtó forrásai szerint már zajlanak az események a színfalak mögött.

    2023-tól Ravin Jain lesz a Ferrari stratégiáért felelős munkatársa, akinek a munkáját Rueda is fogja segíteni a Vörösök maranellói központjából. A indiai felmenőkkel rendelkező, mindössze 26 éves Jain számára az egy óriási lehetőség, ugyanis korábban szintén stratégiai mérnökként dolgozott a nagy múltú olasz csapatnál.

    A legjobban Sainz autója delfinezett délelőtt, aggódhat a Ferrari?

  • Verstappen ott folytatta, ahol tavaly Abu Dhabiban abbahagyta

    Verstappen ott folytatta, ahol tavaly Abu Dhabiban abbahagyta

    Tökéletes első tesztnapot zárt Bahreinben Max Verstappen. A kétszeres világbajnok holland pilóta végzett az első helyen az első tesztnap folyamán és emellett még a legtöbbször is ő ment körbe a pályán, amiből az szűrhető le, hogy az RB19 megbízható.

    A Milton Keynes-i istálló eléggé érdekesen szabta meg a pilótáik beosztását a 3 napos bahreini tesztre. A tegnapi nap folyamán Vertstappen ült az autóban, aki még a mai nap délelőttjén folytathatja az ismerkedést az energiaitalosok új autójával. A mai nap délutánja, illetve a holnapi tesztnap egésze Sergio Pérezé lesz.

    A Red Bullnál minden rendben volt a tegnapi nap folyamán és ez Verstappen pozitív értékelőjéből is kivehető volt.

    „Minden rendben volt, rengeteg kört tudunk megtenni és ezzel az egyik legfontosabb célunkat teljesíteni is tudtuk” – értékelt a tesztnapot követően a 35-szörös futamgyőztes a nap végén Bahreinben. – Mivel semmi problémánk nem volt, így tovább folytathattuk az autó, illetve a gumik megismerését is.”

    „A tavalyi autó viselkedését már jól ismertük, így most már valamivel könnyebb dolgunk volt. Remek látni, hogy az idei autó a tavalyi továbbfejlesztett változata. Ugyan valamivel másként viselkedik, de ez részben az új gumik miatt van. Összegezve a dolgokat, egy remek napot zártunk.”

    Alonso a problémák ellenére is Verstappen nyomában végzett

  • Leclerc édesapja elvesztéséről: Ő volt az első számú szurkolóm

    Leclerc édesapja elvesztéséről: Ő volt az első számú szurkolóm

    Charles Leclerc rendkívül sok sikert ért már el pályafutása során, azonban a bajnoki címet és a jó eredményeit számos szerettének a halála árnyékolta be. Nem elég, hogy a monacói pilóta már két jóbarátját, Anthoine Hubert-t és Jules Bianchit is elveszítette, az édesapja, Hervé már lassan 6 éve nincs köztünk.

    Az ifjú Leclerc még a Formula 2-es bajnoki címe felé robogott, amikor megtörtént a tragédia. Hervé – aki rengeteget segített a fiának a karrierje beindításában – már nem élhette meg a fia Bakuba aratott sikerét 2017-ben, amit Charles neki is ajánlott. A monacói fiatal pár hónapra rá lett bajnok és kapott lehetőséget az F1-ben, amit az édesapja sajnos már nem láthatott.

    „Egy ilyen dologra soha nem állsz igazán készen” – olvashatók a Ferrari pilótájának szavai a Rémi Boudal által írt „Le Prodige” (Az őstehetség” című könyvében. – Jules halála után 2 évvel édesapámat is elveszítettem és ezzel a ténnyel rendkívül nehéz volt együtt élnem. Ebben a nehéz időszakban sokkal érettebbé tudtam válni. Mindenkit teljesen megváltoztat a szülei elveszítése.”

    „Ő volt az első számú szurkolóm, mindig ott volt mellettem. Mindig azt szerette volna, hogy nyerjek és biztos vagyok benne, hogy tovább támogatott volna a céljaim elérésében.”

    Leclerc-hez hasonlóan Bianchi is a Ferrari akadémiáján nevelkedett és az F1-ben elért eredményei alapján jó úton haladt a ferraris ülés felé. Azonban a 2014-es Japán Nagydíjon való hibája a Dunlop kanyarban mindent megváltoztatott. Leclerc szerint „Bianchi is sikeres lett volna a Ferrarinál”, de erre a kérdésre sajnálatos módon már soha nem fogunk választ kapni.

    Leclerc cáfolta, hogy köze lenne Vasseur ferrarais szerződtetéséhez

  • Autót villantott a címvédő: bemutatkozott a valódi RB19

    Autót villantott a címvédő: bemutatkozott a valódi RB19

    A Red Bull az utolsó pillanatig rejtegette az idei autóját, az RB19-et, amit a The Race egyik munkatársa kapott lencsevégre Bahreinben, miután az energiaitalosok szerelői éppen a gépátvételről tolták vissza az autót a garázsba.

    Christian Hornerék csapata volt az egyetlen a mezőnyben, akik a bemutatójjuk során nem a tényleges autójukról rántották le a leplet. Az RB19 New York-i bemutatóján ugyanis az RB18-at láthattuk az idei festéssel és egy pár új szponzormatricával.

    Ugyan az RB19 silverstone-i bejáratásáról már készült már videó, de ott nem lehetett látni a tényleges autót. Most azonban teljes nagyságában pompázik az RB19, amivel Sergio Pérez és a regnáló bajnok Max Verstappen fog körözni a három napos téli tesztek során Bahreinben.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    The Race (@wearetherace) által megosztott bejegyzés

    FORDult a világ a Red Bull körül: megmutatták milyen lesz az idei autójuk

  • Sajtó: Több millió ütheti Verstappen markát a heinekenes szerződésének köszönhetően

    Sajtó: Több millió ütheti Verstappen markát a heinekenes szerződésének köszönhetően

    Holland sajtóértesülések szerint Max Verstappen nagyon jól járt anyagilag, hogy elvállalta a Heineken nagyköveti szerepét. A holland De Limburger újság szerint a megállapodás 6 évre szól és a Red Bull kiválósága akár több millió dollárt is kereshet ezzel.

    A tegnapi nap folyamán már beszámoltunk arról, hogy a holland pilóta és a holland sörmárka egymás oldalán folytatja tovább a jövőben. Verstappen a Heineken új gaming projektjének lesz az első számú arca, illetve a „When you drive, never drink” kezdeményezést is népszerűsíteni fogja.

    „Ez a lehetőség rendkívül egyedi Verstappen számára, mivel a Heinekennek nem szokása sportolókkal együttműkdöni” – nyilatkozta a holland F1-es szakértó, Erik van Haren.

    A Heineken vezérigazgatója, Dolf van der Brink csakis pozitív dolgokat tudott mondani a 35-szörös futamgyőztes kétszeres világbajnokról, akinek köszönhetően a Forma-1 népszerűsége ugrásszerűen nőtt meg Hollandiában az elmúlt pár évben.

    „Anno 2016-ban nem gondoltuk azt, hogy éveken belül ilyen népszerű lesz a Forma-1 Hollandiában. Max-nek (Verstappen – a szerző) pedig óriási szerepe van ebben, elképesztően pozitívan hatott az egész folyamatra. Az F1 eredetileg csak Európában volt felkapott, de manapság Amerikában is egyre népszerűbb. Ez pedig a hirdetők számára is vonzó lesz.”

    Verstappen lett a Heineken alkoholmentes sörének az első számú arca

  • Mercedes: Megbánhatjuk még de Vries elvesztését

    Mercedes: Megbánhatjuk még de Vries elvesztését

    A Mercedes műszaki igazgatója, Andrew Shovlin szerint a csapata akár pórul is járhat egy napon Nyck de Vries elveszítése miatt.

    A holland fiatal a tavalyi évben még a Mercedes tartalék és tesztpilótája volt. Az Olasz Nagydíjon azonban megkapta élete nagy lehetőségét és vezethette az egyik Williamst, miután Alex Albon nem tudott rajthoz állni a vakbélgyulladása miatt. A beugrása pedig olyan meggyőzőre sikeredett, hogy Dr. Helmut Marko egy versenyzői ülést ajánlott fel neki az AlphaTaurinál, amit a Formula E bajnok el is fogadott.

    Shovlin pedig nagyon sajnálta a dolgot, mert szerinte de Vries egy rendkívül tehetséges fiatal pilóta volt és a jövőben még nagyon hasznos lett volna az ezüstnyilak számára.

    „Nincs kétségem afelől, hogy ha Nyck (de Vries – a szerző) egy jó csapatnál kap lehetőséget, akkor képes lenne futamokat nyerni” – árulta el Shovlin. – Akár világbajnok is lehet, de ez rajta fog múlni. A korából adódóan kevesebb ideje lesz e cél elérésére, ugyanakkor több tapasztalattal rendelkezik jó pár versenyzőhöz képest.”

    „Volt egy olyan egyességünk, hogy ha nem tudunk Nycknek lehetőséget adni, akkor elfogadhatja már rivális csapatok potenciális ajánlatait. Lehet megbánjuk még, hogy elengedtük a kezét. Azon sem lennék meglepve, ha Nyck egy napon már a Red Bull pilótájaként versenyez majd ellenünk.”

    De Vries útja a Forma-1-be rendkívül szokatlan volt, ugyanis a Formula 2 bajnokaként nem volt helye a mezőnyben 2020-ra, így kénytelen volt a Formula E felé venni az irányt, ahol bajnokságot tudott nyerni a Mercedesszel. Az elemek azonban összeálltak és a 28 éves holland zseniális beugrása egy F1-es szerződést ért a számára az AlphaTaurival.

    Nemrég indult az év, és Nyck de Vries már pert nyert

  • Újabb két tesztpilótát szerzett magának a McLaren

    Újabb két tesztpilótát szerzett magának a McLaren

    A McLaren bejelentette, hogy az Aston Martin két tartalékosa, Felipe Drugovich és Stoffel Vandoorne is lehetőséget kaphat majd náluk a jövőben.

    A wokingi és a silverstone-i istálló – akik a Mercedes erőforrásait használják – megegyezett egymással arról, hogy a Formula E bajnok Vandoorne, illetve a regnáló Formula 2-es Drugovich szolgálataira mindketten igényt tarthatnak a 2023-as szezon során. A belga és a brazil pilóta eredetileg csak a Zöldekhez tartozott, azonban így, ha Lando Norris vagy Oscar Piastri valamiért nem lesz versenyre alkalmas, akkor a McLaren rájuk is számíthat majd.

    Az előbb említett két pilóta mellett Mick Schumacher is a patinás brit istálló rendelkezésére fog állni. Vandoorne fő fókusza a Formula E lesz, mivel a DS Penske pilótájaként részt vesz a sorozatban. Azonban Drugovichnak és Schumachernek is a teszt és tartalékpilótai szerepköre lesz az első számú, mivel egyikük sem fog versenyezni egy sorozatban sem idén.

    McLaren párosa a legfiatalabb, de ismét öregedett az F1-es mezőny

  • Verstappen Messi és Mbappé ellen szállhat majd harcba a Laureus-díjért

    Verstappen Messi és Mbappé ellen szállhat majd harcba a Laureus-díjért

    Max Verstappent idén is jelölték a Laureus-díj megnyerésére, miután 2021 után 2022-ben is világbajnok tudott lenni a Forma-1-ben. A Red Bull holland kiválósága többek között a Paris Saint Germain két híres focistáját, Lionel Messités Kylian Mbappét is le kell győznie a díjért folytatott versenyfutásban.

    Verstappen 2021-ben meg elnyerte a Laureus-díjat, miután egy végletekig kiélezett küzdelemben felül tudta múlni Lewis Hamilton a világbajnoki címért folyó harcban és így az ő fejére került fel a korona.

    A holland a 2022-es díjra is jó eséllyel pályázik, mert a tavalyi 23 futamból 15-öt is meg tudott nyerni, amivel mondani sem kell, hogy kifejezetten domináns módon védte meg a bajnoki címét. Azonban a díj újbóli elhódításához számos jeles sportolót kell legyőznie.

    Messi a tavalyi világbajnoki döntőben sikerre tudta vezetni Argentínát, így a dél-amerikai ország 1986 után újra vb aranyat ünnepelhetett. A döntőben 7-szeres aranylabdás klasszis PSG-s csapattársa, Mbappé is remekelt, miután mesterhármast tudott lőni, de végül be kellett érnie az ezüstéremmel, miután a franciák elveszítették a 11-es párbajt.

    A spanyol teniszcsillag, Rafael Nadal tavaly az Australian Opent, valamint a 14. Roland Garrosát is meg tudta nyerni és ezen eredményeinek köszönhetően ő is ott van a jelöltek hosszú listáján.

    Verstappenen kívül még Michael Schumachernek (2002 és 2004), valamint Sebastian Vettelnek (2014) sikerült elhódítania az elismerést.

    A Red Bull Racing pedig az év csapata címért száll majd harcba az argentin fociválogatottal, az angliai női fociválogatottal, a Real Madrid labdarúgó klubbal és a Golden State Warriors kosárlabda csapatával szemben.

    Szintén említésre méltó tény, hogy a MotoGP világbajnokát, Francesco Bagnaiát pedig „az év felzárkózása” díjra jelölték, miután a Ducati olasz motorosa 91 pontos (!) hátrányból tudta megszerezni az egyéni bajnokság első helyét FFabio Quartararóval szemben.

    Verstappen lett a Heineken alkoholmentes sörének az első számú arca