Szerző: Boa Bence

  • Máris fény derült az RB19 egyik legnagyobb erényére

    Máris fény derült az RB19 egyik legnagyobb erényére

    A Red Bull szerint az RB19 már csak azért is egy fajta előrelépés az RB18-hoz képest, mert az idei autó volánja mögött Max Verstappen és Sergio Pérez is jól érzi magát egyelőre.

    A Milton Keynes-i istálló tavalyi autója, az RB18 rendkívül domináns volt, azonban hiába nyert meg 17 versenyt is a 22-ből, csak és kizárólag Verstappennek kedvezett az autó. A szezon elején a súlyproblémák okozta alulkormányzottság miatt még Pérez is élvezte a vezetést, de a szezon előrehaladtával és a fejlesztések érkezésével egyre kényelmetlenebbül érezte magát a tavalyi bajnoki konstrukcióban.

    Mivel a holland és a mexikói pilóta igényei eltérők a beállítások terén, így a Bikáknak nincsen könnyű dolga ezen téren. Azonban nagyon úgy néz ki, hogy az RB19-cel megoldották ezt a problémát, mert mindkét pilótájuknak fülig ért a szája a 3 napos bahreini tesztet követően.

    „Tavaly egy olyan autónk volt, amivel Checo (Pérez – a szerző) az év elején még remekelt, de a fejlesztések megérkezését követően már Max (Verstappen – a szerző) oldalán pattogott a labda” – ismerte el a Red Bull szaktanácsdója, Dr. Helmut Marko a Sky német kiadásának adott interjújában.

    „Max szereti, ha az autó egy erős első tengellyel rendelkezik, amíg Checo más hozzá képest. Ő egy szelídebb autóban képes a maximumot nyújtani. A tél folyamán viszont sikerült megoldást találni erre a problémára és egy olyan autót tudtunk építeni, ami mindkettőjük számára megfelel.”

    A Red Bull idén is jó eséllyel pályázik a címvédésre, miután ők voltak a legjobbak a teszt folyamán. Az RB19 rendkívül gyors volt, a hosszú és egykörös etapok során is remek teljesítményt nyújtott és mindezek mellett még megbízhatósági probléma sem volt vele.

    Verstappen elégedett: Soha nem volt még ilyen sima tesztem

  • Ez lesz Sainz legfőbb célja 2023-ban

    Ez lesz Sainz legfőbb célja 2023-ban

    Az előző hét szombati napján ért véget a 2023-as Forma-1-es táli tesztje Bahreinben. A teszt során a Red Bull érte el a legjobb köridőt Sergio Pérez révén, de a Ferrarinál emiatt még egyáltalán nem aggódnak.

    Az utolsó tesztnapom számos csapat – köztük a Vörösök is – teljesített időmérős szimulációkat. A Ferrari pilótái ugyan egy körön is kikaptak a Bikáktól, ráadásul még a versenytempójuk sem volt, a csapatfőnök Frédéric Vasseur szerint ez azon rossz beállításoknak volt köszönhető, amik csak utólag derültek ki, hogy azok.

    Sainz a tavalyi szezonban már megízlelhette a siker ízét, miután Silverstone-ben elsőként láthatta meg a kockászászlót a verseny legvégén. A spanyol idén szeretne tovább gyarapítani a győzelmei számát és emellett még azt is elárulta, miként szeretnének közelebb kerülni a Red Bullhoz.

    „Próbáljuk megnövelni az autónk végsebességét, mert a Red Bullok tavaly nagyon gyorsak voltak az egyenesekben” – mondta Sainz. – Nem tudom, hogy ez sikerült-e. A teszteken elért eredményeket mindig fenntartással kell kezelni, mert ezek a napok legfőképpen az adatgyűjtésről szólnak.”

    „Idén egyértelmű a célom: szeretnék több alkalommal is futamot nyerni. Mindent meg fogok tenni, hogy lépést tartsak az élmezőny tagjaival és próbálok a teljesítményemmel mosolyt csalni a leendő vendégeink, illetve a munkatársaink arcára is.”

    A spanyol futamgyőztes korábban azt is elmondta, hogy abban reménykedik, képes lesz visszatérni a 2021-es énjéhez. Akkor ugyanis az első ferraris évében képes volt legyőzni a csapattársát, Charles Leclerc-t az egyéni pontversenyben.

    Öröm a Ferrarinál: jó az SF23 megbízhatósága

  • Verstappen csúnyán meghízott a téli szünetben

    Verstappen csúnyán meghízott a téli szünetben

    Max Verstappen túlságosan elengedte magát a téli szünet folyamán. A holland pilóta tavaly a második világbajnoki címét ünnepelhette a Forma-1-ben, azonban miután eléggé elengedte a gyeplőt, a szezon kezdéséig 10 kilótól kellett megszabadulnia.

    A Red Bull 35-szörös futamgyőztes kiválósága 10 kilót adott le a szezon előtti tesztek kezdetéig. Verstappen a 74 kilós versenysúlyára az utóbbi években maximum 5 kilót szedett fel, azonban az idei télen megduplázta ezt a mennyiséget.

    „Tavaly egész végig abban a tudatban voltam, hogy jelentősen a normális testsúlyom alatt vagyok” – idézi Verstappen szavait a De Telegraaf. – A szezon után adtam magamnak egy hónapot, ahol csak olyan dolgokat ettem és ittam, amiket szeretek.”

    Vannak pilóták, akik teljes mértékben elítélik a holland mentalitását és inkább fegyelmezettek maradnak a tél folyamán. Ez pedig azzal jár, hogy tartják magukat az előírt diétájukhoz és csakis kizárólag az előírt ételeket fogyasztják.

    Azonban nem csak Verstappen, hanem a Red Bull új autója, az RB19 is fogyott tavalyhoz képest. A folyamatos fejlesztések mellett Christian Hornerék idén valószínűleg már a könnyített pilótafülkéjüket is alkalmazták, ami akár 3 mínusz kilót is jelenthet az energiaitalosok számára.

    A holland pilóta a végén még azt is megjegyezte, hogy „szereti kínozni magát az extrém edzésekkel”, valamint azt is, hogy „valószínűleg az autójuk sem volt olyan túlsúlyos, mint ő volt decemberben.”

    Verstappen elégedett: Soha nem volt még ilyen sima tesztem

  • Így lett a Liverpool egykori játékosából autóversenyző

    Így lett a Liverpool egykori játékosából autóversenyző

    Nem sokan ismerik Jerzy Dudek történetét. A lengyel származású férfi egykoron profi labdarúgó volt, de a visszavonulását követően sem tétlenkedett: újra elkezdett egy régi hobbijának, az autóversenyzésnek élni.

    Dudek profi pályafutása 1991-ben vette kezdetét a labdarúgásban és a karrierje alatt olyan csapatokban is megfordult, mint a Real Madrid. A legfőbb sikereit azonban a Liverpoolnál érte el, akikkel 2005-ben még a legrangosabb európai trófeát, a Bajnokok Ligáját is meg tudta nyerni. Mindezek mellett pedig még hazája válogatottjának kapusa is lehetett, a címeres mezt 60 alkalommal húzhatta magára.

    A lengyel származású hálóőr azonban visszavonulását követően újra elkezdett autóversenyzéssel foglalkozni, mert ez volt a másik szenvedélye a labdarűgás mellett. A 49 éves Dudek erről nemrégiben az LFCTV-nek (a Liverpooli futballcsapatának külön csatornája – a szerző) beszélt részletesebben.

    Embed from Getty Images

    „A visszavonulásomat követően elkezdtem komolyabban foglalkozni az autókkal és a versenyzéssel. Néha még magam sem érte, miért csinálom ezt, mert van egy feleségem és három gyerekem is. Egy nagyszerű életet élhetek, azonban, ha elveszítem az irányítást az utó felett, akkor könnyen bajba kerülhetek.”

    „Az embernek mindig csinálnia kell azt, amit szeret, mert az viszi őt előre. Számomra az autóversenyzés ebbe a kategóriába tartozik és rendkívül élvezem. Már túlságosan késő van ahhoz, hogy profivá váljak, de tisztában vagyok azzal, hogy milyen szintet képviselek. A dolgokat is mindig ez alapján közelítem meg.”

    „A vicces dolgokat meghagyhatod magadnak az autón kívül is, de amikor a pilótafülékében ülsz és rengeteg autó vesz körül, akkor csak arra tudok gondolni, hogy ’wow, ez nagyon komoly, itt nincsen helye a vicceskedésnek’,” – zárta  mondandóját Dudek, aki 186 alkalommal játszhatott tétmeccsen a Liverpool színeiben profi pályafutása során.

    Az egykori kapus már a Volkswagen Castrol kupán is kipróbálhatta magát és már a Hungaroringen is versenyzett többek között.

  • A Ferrarinál még nem pánikolnak a Red Bull jó formája miatt

    A Ferrarinál még nem pánikolnak a Red Bull jó formája miatt

    A Ferrari újdonsült csapatfőnöke, Frédéric Vasseur szerint a Ferrarinak annak ellenére nem kell tartania a Red Bulltól, hogy a Bikák teszten mutatott formája több, mint meggyőző volt.

    A Bikák ott folytatták a 2023-as bahreni teszten, mint ahol a tavalyi szezon végén abbahagyták. Max Verstappen és Sergio Pérez is csak jót tudott mondani az RB19-cel, ami továbbra is viszonyítási alapként szolgálhat majd a rivális csapatok számára a gyorsasága és a rendkívül jónak mondható megbízhatósága miatt.

    Amíg a Milton Keynes-i istálló impozáns formája tényleg rossz hír lehet a Ferrari számára, az olaszok francia szakvezetője egyáltalán nem aggódik. Vasseur szerint ők nem a jó köridőkre fókuszáltak a 3 tesztnap során, hanem a beállítás optimalizálására

    A francia szakember szerint a teszten elért köridők félrevezetők lehetnek, mert a futam a teszteléshez képest később lesz megrendezve, ami miatt a körülmények közel nem olyanok voltak, mint amilyen majd az egy hét múlva esedékes versenyen lesz.

    „Összességében elégedettek lehetünk a teszten elért eredményeinkkel” – értékelt Vasseur a Motorsport.com globális kiadásának. – Az autó teljesítménye egyáltalán nem rossz, azonban azzal nem vagyunk tisztában, hogy a többiek milyen üzemanyag mennyiség mellett érték el a legjobb köreiket.”

    „A legfontosabb az volt, hogy minden téren próbálgattuk az autót, mert a jövő héten szinte teljesen mások lesznek a körülmények, mint most voltak. Őszintén, nem tudom, hogy a tavalyi teszten ki érte el a legjobb időt, de az is biztos, hogy nem az illető szerezte meg a pole-pozíciót.”

    A Ferrarinál elkezdett idén is kirajzolódni a tavalyi trend: az egy körös tempó jó volt, de a versenytempóról már nem volt elmondható ez. Vasseur szerint ez azért történhetett meg, mert „egyes etapok során olyan beállítást használtak, amiről csak utólag derült ki, hogy egyáltalán nem volt jó.”

    Öröm a Ferrarinál: jó az SF23 megbízhatósága

  • Verstappen elégedett: Soha nem volt még ilyen sima tesztem

    Verstappen elégedett: Soha nem volt még ilyen sima tesztem

    Max Verstappen máris ódákat zeng a Red Bull idei autójáról, az RB19-ről. A kétszeres holland világbajnok rendkívül elégedetten nyilatkozott az autóról és mindennek tetejében még az egyensúllyal sem voltak problémái.

    Az energiaitalosok holland kiválósága saját elmondása szerint „mindent sikerült megcsinálnia, amit elterveztek” a bahreini teszt előtt. Verstappen azt is hozzátette, hogy „egy igazi élmény volt vezetni az RB19-et”, ami egy hatalmas rossz hír a rivális csapatok számára.

    A Milton Keynes-i számára ez egy óriási előrelépés a tavalyi év óta. Akkor ugyanis az RB18-cal több komolyabb probléma is volt: a szezon első versenyein több megbízhatósági probléma is volt vele, illetve a súlya is nagy volt a többiek autójához képest. A szezon előrehaladtával azonban a Bikák nagyon jól fejlesztették az autójukat, amivel orvosolni is tudták az előbb felvetett két problémát.

    „A mostani generációs autókkal még soha nem zártam ilyen jó téli tesztet” – nyilatkozta Verstappen, aki idén akár már háromszoros világbajnokká válhat. – Nehéz összehasonlítani a mostani tesztet a korábbi évekkel, de a tavalyi évhez képest egyértelműen jobb volt a mostani.”

    „Reméltük, hogy a szélcsatornában és a szimulátorban látott számok a pályán is megmutatkoznak majd és ha az ott használt beállítások a pályán is működnek, akkor az a létező legjobb szituáció.”

    Az igazi főpróba azonban a jövő héten lesz az RB19 számára, mert a Bahreini Nagydíjjal kezdetét fogja venni a 2023-as Forma-1-es szezon. A Red Bull pedig a tavalyi évhez képest mindenféleképpen szeretne jobban indítani, mert a 2022-es versenyhétvégéről 0 ponttal távoztak.

    Verstappen ott folytatta, ahol tavaly Abu Dhabiban abbahagyta

  • Da Costa hatalmas felzárkózást követően nyert Dél-Afrikában

    Da Costa hatalmas felzárkózást követően nyert Dél-Afrikában

    A Porsche pilótája, Antonió Félix da Costa nyerte a Formula E kilencedik szezonjának dél-afrikai versenyét, amit két csapat is bojkottált. A portugál pilóta a 11. helyről volt képes végiggázolni a mezőnyön.

    A rajtrácsra 18 autó állhatott fel, de már a rajt után csökkent ez a szám. A bajnoki éllovas Pascal Wehrlein elrontotta Nico Müller 31. születésnapját, miután megtorpedózta őt hátulról. A balesetben mindkét autó komolyan megsérült, egyikük sem tudta folytatni a futamot.

    Az újraindítás után Günther őrizte az első helyét, amit el tudott csenni a pole-ból induló Sacha Fenestrazzal szemben. Mögöttük stabilizálódott a sorrend és a 10. körben elkezdték felvenni a versenyzők az attack modejaikat. Günther és Fenestraz is így tettek, aminek köszönhetően Cassidy átvehette a vezetést.

    A Jaguar csapata ismét egy óriásit hibázott: Mitch Evans az előírtnál nagyobb teljesítményt használt, ami miatt a versenybírók egy bokszutca áthajtásos büntetést szórtak ki rá. Az új-zélandi pilóta így kiszállt a pontokért való küzdelemből.

    Fenestraz a 14. körre visszavette a pozícióját Günthertől, akinek ezután az Indiában futamot nyerő Jean-Éric Vergne miatt kellett néznie tükreit. Cassidy azonban meg tudta tartani a vezető pozícióját az attack modeja elhasználása után is, amivel Fenestrazt és Günthert is átugrotta.

    Az egyetlen állva maradt Porschéval Antonio Félix da Costa remekelt. A portugál folyamatosan szórta a leggyorsabb köröket és a 20. körre már a 4. helyen haladt. A következő körben újabb dráma történt: A 3. helyen autózó Günther az egyik egyenesben hozzáért a falhoz, ami miatt ki is esett a versenyből.

    A teljes pályás sárga legnagyobb vesztese Fenestraz volt, aki a baleset előtt vette fel a maradék plusz lóerőjét, ami miatt visszaesett da Costa mögé, aki így már a 2. helyen haladt. A 23. körre az első 7 pilóta nagyon közel került egymáshoz és ezzel rendkívül nyílttá vált a győzelemért való küzdelem.

    A portugál megállíthatatlan volt, az első helyen haladó Cassidyt is le tudta vadászni és az előzést követően folyamatosan növelte a különbséget. Az Envision pilótájának spórolnia kellett az energiával, ami miatt Vergne is meg tudta előzni őt.

    Da Costa a 27. körben felvette az utolsó attack modeját és megpróbálta visszaszeretni a vezető helyét Vergne-nyel szemben. A biztonsági autós fázis miatti hosszabbításban a portugál egy látványos manőverrel előzte meg egykori csapattársát és meg is nyerte a versenyt.

    A harmadik helyen Cassidy végzett. További pontszerzők: René Rast, Sebastien Buemi, Dan Ticktum, Stoffel Vandoorne, Norman Nato, André Lotterer és Jake Hughes.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    ABB Formula E (@fiaformulae) által megosztott bejegyzés

    Dráma: két csapat is bojkottálja a dél-afrikai versenyt

  • Dráma: két csapat is bojkottálja a dél-afrikai versenyt

    Dráma: két csapat is bojkottálja a dél-afrikai versenyt

    A Formula E-ben versenyző Mahindra és a partnercsapata, a Cupra sem fog részt venni a sorozat dél-afrikai versenyén. Mindkét csapat képviselői úgy véli, hogy az utcai pálya egyáltalán nem biztonságos a versenyzésre.

    A vadonatúj helyszínen már több nagyobb baleset is történt, ami növelte a csapatok aggályait. A Mahindra egy részletesebb vizsgálat után olyan problémákat talált az autóik hátsó felfüggesztésén, ami miatt úgy döntöttek, hogy visszalépnek a dél-afrikai versenyen való további szerepléstől.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    ABB Formula E (@fiaformulae) által megosztott bejegyzés

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    ABB Formula E (@fiaformulae) által megosztott bejegyzés

    A csapat ezt egy hivatalos közlemény formájában közölte, ahol még azt is leírták, hogy további vizsgálatok érdekében a csapat Nagy-Britanniában található központjába szállítják az autókat további kivizsgálásra.

    A Mahindra és a Cupra így nem vesz részt az időmérőn és a szabadedzésen sem, ami azt jelenti, hogy a 22 autóból álló mezőny 18-ra csökkent. Az indiai csapatnál Lucas di Grassi és Oliver Rowland, a Cupránál pedig Nico Müller és a dél-afrikai származású Kelvin van der Linde maradt autó nélkül.

  • A McLaren kudarcot vallott az autója fejlesztése terén

    A McLaren kudarcot vallott az autója fejlesztése terén

    A McLaren elismerte, hogy nem tudott olyan mértékű fejlődést elérni az idei autójával, mint azt szerették volna.

    A wokingi istálló a tavalyi évhez hasonlóan idén is fékproblémákkal küszködött, ami miatt a csütörtöki nap folyamán rengeteg időtől estek el. Emellett Lando Norris és Oscar Piastri sem brillírozott a pályán, miután egyik fiatal köridejei sem voltak valami erősek.

    A McLaren küszködése azonban egyáltalán nem számít meglepetésnek, miután az újdonsült csapatfőnök, Andrea Stella már a bemutatón elmondta, hogy egyáltalán nem elégedettek az ott prezentált MCL60-nal.

    A brit csapat ügyvezető igazgatója, Zak Brown is megerősítette, hogy jelen pillanatban nem ott tartanak, ahol szeretnének, azonban azzal még nincsenek tisztában, hogy hol helyezkednek el az erősorrendben.

    „Az első futamig nehéz lesz belőni, hol állunk a mezőnyben” – ismerte el az amerikai üzletguru. – Azt viszont tudjuk, hogy nem értük el az általunk kitűzött fejlődési célokat. Ezzel tisztában voltunk és jobbnak gondoltuk, ha ezt őszintén bevalljuk.”

    „A többi csapathoz hasonlóan mi is sok újítással készülünk az elkövetkező futamokra. Emiatt pedig már nagyon izgatottak vagyunk, hogy mennyit fognak jelenteni az új elemek az autón. Nagyon nehéz lesz megmondani, hogy mi lesz, de mindent meg fogunk tenni a jó eredmény érdekében.”

    A túl nagy légellenállás

    A McLaren az idei téli szünetre azt a célt tűzte ki, hogy 3 fő területen szeretne fejlődést elérni: az aerodinamikai hatékonyságban, a gumik kezelésében és az autó kezelhetőségében. Az utóbbi kettőben sikerült, azonban az első célt még nem sikerült abszolválniuk, ami miatt az MCL60-nak túl nagy lett a légellenállása.

    Stelláék „egyáltalán nem lepődtek meg a teljesítményükön”, ugyanis „a korábban begyűjtött adatoknak köszönhetően már valamilyen szinten már kirajzolódott a mostani formájuk”. Az olasz szakember szerint „rengeteg a teendő”, amiben igaza van, mert ha a wokingi csapat nem szedi össze magát, akkor még a tavalyi évhez képest is hátrébb kerülhetnek a konstruktőri bajnokságban.

    Zhou állt az élre, a Mercedest hiába javították, megadta magát a pályán

  • Öröm a Ferrarinál: jó az SF23 megbízhatósága

    Öröm a Ferrarinál: jó az SF23 megbízhatósága

    A Ferrari az első tesztnap után a másodikat is problémamentesen tudta zárni. Charles Leclerc és Carlos Sainz csütörtökön 136 kört tett meg a Bahrein International Circuit-en és pénteken ezt a számot 2-vel meg tudtál toldani. Egyelőre mindkét fiatal elégedett az olaszok idei autójával, az SF23-mal.

    A Ferrarinak a tavalyi szezon elején óriási előnye volt a riválisokkal a kanyarokból való kigyorsítások során. Ezt az előnyt addig tudták fenntartani, amíg az MGU-H-jukat nem kellett letekerni a megbízhatósági problémák miatt (Barcelona, Baku).

    A Vörösök egyelőre nagyon jól szerepelnek, mert az SF23-nak még semmi problémája nem volt, ami miatt a pilóták aktívan körözhettek a pályán az eddigi 2 tesztnap során.

    „A mai nap is rendkívül pozitív volt” – nyilatkozta Sainz a pénteki tesztnapot követően. – A megbízhatóság ismét jó volt és a kitűzött céljainkat is sikerült teljesítenünk. Tovább feszegettük az autó határait, próbáltuk olyan területeket keresni, ahol még javulhatunk. Most az az elsődleges, hogy folytassuk a jó munkát szombaton is és hogy felkészüljünk a jövő hétre.”

    Délután Leclerc-é volt a terep és a monacói nem is tétlenkedett: 68 kört tett meg az SF23-mal. A monacói Sainzhoz hasonlóan elégedett volt az első két nappal és az értékelőjében elmondta, hogy „rengeteg mindent kipróbáltak a két nap folyamán” és „a prioritást az autójuk beállítása élvezte.” Az 5-szörös futamgyőztes azt is hozzátette, hogy szerinte „még túl korai lenne megjósolni a csapatok közötti erősorrendet.”

    A Ferrari szerint nem kell aggódni a delfinezés miatt