Szerző: Boa Bence

  • Egy abszurd hiba miatt kapott büntetést az újonc F3-as versenyző

    Egy abszurd hiba miatt kapott büntetést az újonc F3-as versenyző

    A csütörtöki nap folyamán a Formula 3 történetének egyik leggyorsabb büntetését osztották ki. Az újonc Mari Boya ugyanis elképesztő hibát vétett már a betétsorozat gyakorlása előtti napon.

    A versenyhétvége előtti pályabejárás során szegett szabályt az MP Motorsport spanyol pilótája. A pilóta és a személyi edzője is tisztában volt azzal a ténnyel, ami elhangzott a versenyzői eligazításon. Ez pedig az volt, hogy bahreini helyi idő szerint 18:00-ig nem szabad megkezdeni a pályabejárást.

    Az FIA azonban talált egy olyan videófelvételt, amin jól látható, hogy Boya és edzője helyi idő szerint 17:49-kor átmásztak a kerítésen, amivel bejutottak a pályára. A két vétkes már akkor megkezdte volna a pályabejárást, amikor az orvosi autó még körözött a pályán.

    Ezzel óriási balesetveszélyt okoztak, amit a versenybírák nem is hagytak szó nélkül. Boyát egy 1000 eurós pénzbüntetéssel sújtották, amit neki kell majd kifizetnie az FIA számára.

  • Na erre ki számított? – Alonso mindenkit megelőzött Bahreinben

    Na erre ki számított? – Alonso mindenkit megelőzött Bahreinben

    Az Aston Martin pilótája, Fernando Alonso nyerte a Bahreini Nagydíj második szabadedzését. A spanyol pilóta mellett a Red Bullok is remekeltek, amíg a Ferrarinál és a Mercedesnél továbbra is problémák voltak.

    A második edzés az éj leple alatt zajlott a Bahrain International Circuit-en. A Ferrarik már az első 5 percben magukhoz ragadták a kezdeményezést és az élre álltak Charles Leclerc, Carlos Sainz sorrendben. A monacói pilóta a hétvége eddigi legjobb körével, egy 1:31.843-as idővel.

    Nagy meglepetésre a Vörösöket Lewis Hamilton és a két Alpine, Pierre Gasly és Esetban Ocon követte. Max Verstappen problémái pedig tovább folytatódtak. A regnáló bajnok ugyanis már az első szabadedzésen sem érezte jól magát az autóban és a mostani edzés során is „túlzott pattogásra” panaszkodott többek között.

    Red Bull-Alonso párharcot és Ferrari-megpördülést hozott a bahreini nyitány

    35 perccel a vége előtt a csuklóműtéten átesett Lance Stroll begyújtotta a rakétákat és átvette a vezetést egy 1:31.450-es köridővel. Nem sokkal ezután már Sergio Pérez volt az élen, de nem élvezhette sokáig az első helyet, mert Fernando Alonso be tudott menni 1:31.0 alá és majdnem 2 tizedmásodpercet adott a Red Bull mexikói pilótájának.

    Verstappen ezután nem sokkal elvette csapattársától a 2. helyet, de Alonsót nem bírta megelőzni. A Red Bull holland kiválósága 2 ezredmásodpercet vert Pérezre, így ő sem tudott sokkal közelebb kerülni a kétszeres világbajnok spanyol pilótához.

    Az utolsó 25 percben szinte mindenki már a saját versenyszimulációját futotta, ami miatt a sorrendben már érdemi változás nem történt. Nico Hülkenberg 5. helye volt még egy pozitív meglepetés és a német jó szereplése bizakodásra adhat okot a Haasnál.

    A Mercedes vesszőfutása pedig tovább folytatódott, mert Hamilton a 8., George Russell pedig csak a 13. legjobb köridőt érte el. A Ferrarinál sem lehetnek teljes mértékben elégedettek a délutánnal, mert Leclerc 5. pozíciója nem egy rossz eredmény, azonban Sainz 14. helye már egyáltalán nem mondható annak.

  • Még el sem indult a szezon, de máris folytatódott a cirkusz Hamilton körül

    Még el sem indult a szezon, de máris folytatódott a cirkusz Hamilton körül

    A 2023-as Bahreini Nagydíj első szabadedzése már kezdetét vette, de szinte azonnal meg is történt az első összeesküvést kiváltó esemény a paddockban. A Mercedes ugyanis nem erősítette meg azt a tényt, hogy Lewis Hamilton semmilyen ékszert nem visel majd az autójában ülve.

    Az ékszerekre és piercingekre vonatkozó szabályok kapcsán a tavalyi szezonban szigorított az FIA, azonban a hétszeres világbajnok brit pilótának ez nem tetszett és mindig is lázadt a regula ellen.

    Hamilton elismerte, füllentett az „ékszerbotrány” alatt

    A csapatoknak még a versenyhétvége előtt értesítniük kell arról a Nemzetközi Automobil Szövetséget, hogy ellenőrizték a versenyzőiket az ékszerek szempontjából. Ezt mindegyik csapat megtette a Mercedest kivéve, ahol George Russellt be tudták írni a listába, azonban Hamiltont már nem.

    Az FIA megvizsgálta ugyan az esetet, de a 103-szoros futamgyőztes brit pilóta végül nem kapott büntetést, miután a Mercedes és az FIA orvosi stábja konzultált egymással a téma kapcsán.

  • Leclerc-nek van egy jó és egy rossz híre a Ferrari-szurkolók számára

    Leclerc-nek van egy jó és egy rossz híre a Ferrari-szurkolók számára

    A Ferrari új reményekkel és célokkal vág majd neki a 2023-as Forma-1-es szezonnak. Charles Leclerc reméli, hogy idén is képes lesz harcba szállni a futamgyőzelmekért még annak ellenére is, hogy tisztában van a Red Bull erősségeivel.

    A Vörösök jól szerepeltek a bahreini teszten, és ugyan az első számú riválisuk formája is meggyőző volt, a csapatfőnök Frédéric Vasseur, illetve Charles Leclerc és Carlos Sainz sem fél a Bikáktól.

    „Fred mindenkiből ki tudja hozni a maximumot azzal, hogy a létező legjobb pozícióba helyezi az embereket” – véli Leclerc, aki idén már szeretne harcba szállni a vb-címért. – Már látom az előnyeit annak, hogy ő lett a csapatfőnökünk. Idővel ez még jobb lesz, de lenyűgözött az, hogy milyen könnyen be tudott illeszkedni.”

    A Ferrarinál sok fronton történt változás, és emiatt már a stratégiai részleg sem a régi. A tavalyi szezonban hibát hibára halmozó Inaki Rueda helyét Ravin Jain veszi majd át, és nagy kérdés, hogy a mindössze 26 éves szakember képes lesz-e megbirkózni a pozíciójával járó nagy nyomással.

    „Volt pár változás, de ezeket nem igazán szeretném kommentálni” – folytatta a Ferrari monacói pilótája. – Pusztán azt tesszük, ami a legjobb a csapat számára. Fred hozta meg ezeket a döntéseket, és majd idővel elválik, hogy azok jók voltak-e, vagy sem.”

    „A Red Bull nagyon erősen kezdett, és Max [Verstappen] is jó formában van. Ugyan még csak a tesztet teljesítettük, de szerintem valamivel előttünk járnak. Ők sem mutattak meg még mindent, viszont még mi sem mentünk teljes erőbedobással. Az időmérőn majd elválik, mi lesz. Egyelőre azonban nagyon úgy fest a dolog, hogy mögöttük vagyunk valamivel.”

    Leclerc szerint „a teszten elért eredmények csalókák lehetnek”, mivel egyesek a vasárnapi versenyhez képest eltérő időjárási körülmények között autózták a legjobb gyorskörüket. A Ferrari 5-szörös futamgyőztese „továbbra is hisz a csapatában”, és „pozitívan tekint az SF-23 leendő fejlesztéseire”, amelyek segítségével majd közelebb kerülhetnek az energiaitalosokhoz.

    Leclerc: Nem a Red Bull lesz az első számú ellenfelünk

  • Verstappent dicséri a legendás futballcsapat edzője

    Verstappent dicséri a legendás futballcsapat edzője

    Max Verstappen az utóbbi időben rengeteg elismerést kapott a jó teljesítményei miatt. A Red Bull holland kiválósága már két világbajnoki címnél és 35 győzelemnél jár a Forma-1-ben, és a sikerei honfitársa, Erik ten Hag figyelmét sem kerülték el.

    A Manchester United menedzsere – aki nemrégiben nyerte meg az angol Ligakupát a Newcastle United ellen – a Sky Sports-nak adott nyilatkozatában beszélt pozitívan Max Verstappenről, aki szerinte idén zsinórban a harmadik világbajnoki címét is meg fogja tudni szerezni.

    „Nem szeretnék tippelgetni, de Max az utóbbi években rendkívül impozáns teljesítményt nyújtott a pályán” – véli Ten Hag, aki a Manchester United előtt az Ajax futballcsapatát irányította.

    „Max egy remek versenyző és a személyisége is nagyszerű. Tisztában van azzal, hogy mi szükséges a győzelem megszerzéséhez. Biztos vagyok benne, hogy idén is menni fog neki a szekér, mert képes folyamatosan jól teljesíteni. Max fiatal még, de már most rendkívül sok tapasztalattal rendelkezik. Mindannyian büszkék vagyunk rá, és reméljük, hogy újra képes lesz megnyerni a világbajnoki címet Hollandia számára.”

    A Red Bullnál egyelőre rendkívül nagy az öröm, mert Verstappen mellett Sergio Pérez is nagyon elégedett az RB19-cel, szóval a hollandnak minden esélye megvan arra, hogy akár már idén beérje Ayrton Sennát, Sir Jackie Stewartot, Nelson Piquet-t, Niki Laudát és Sir Jack Brabhamet a világbajnoki címek tekintetében.

    Máris fény derült az RB19 egyik legnagyobb erényére

  • A Red Bullt másolja a Mercedes a legújabb megoldásával

    A Red Bullt másolja a Mercedes a legújabb megoldásával

    A turbóhibrid éra kezdete óta a Mercedes hosszú évekig dominált a Forma-1-ben. A brackley-i istálló mindig is gyorsabb volt az egyenesekben a rivális csapatokhoz képest, de ez a trend megváltozott az új szabályok érkezésével.

    Az ezüstnyilak tavalyi autója, a W13 rendkívül sokat szenvedett a leszorítóerő hiánya, valamint a pattogás jelensége miatt is. Lewis Hamiltonnak és George Russellnek mindezek mellett pedig még a rossz végsebességgel is meg kellett barátkoznia.

    Toto Wolffék egyik legnagyobb célja az volt, hogy optimalizálják az autójuk aerodinamikai hatékonyságát. Azonban a stuttgarti márka nagy meglepetésre nem kezdte el másolni a Red Bullt, hanem maradt az eredeti elgondolásánál. Ez viszont egyelőre nem fizetődik ki, mert a bahreini teszten még az Aston Martin is erősebb volt náluk a Ferrarival és a Red Bull-lal egyetemben.

    A Mercedes pilótái a teszt során végig egy nagyobb leszorítóerős szárnnyal köröztek, de a bahreini paddockban most számos olyan fotó látott napvilágot, ahol a W14-en egy kisebb leszorítóerős, az RB19-en használthoz hasonló hátsó szárny látható. A hétszeres világbajnok brit pilóta szerint az új elemet kísérleti célból fogják majd használni.

    „Reméljük, hogy az új elemmel majd jobban működik majd az autó, de nem hinném, hogy nagy lesz a változás” – nyilatkozta Hamilton az Autosportnak Bahreinben. – A cél az, hogy a jó irányba mozduljunk el ezzel.”

    „Idén már sokkal tisztábban látjuk a dolgokat, és tudjuk, mik a gyenge pontjaink, illetve, hogy mit kell csinálnunk az autóval. Ezeket a problémákat nem egy perc alatt fogjuk megoldani, de a gyárban dolgozó férfiak és nők is azon dolgoznak, hogy ez minél hamarabb megtörténhessen.”

    Az új hátsó szárny használata már arra enged következtetni, hogy a brackley-i istálló már most a szezon elején elindul a koncepcióváltás útján. A tavalyi évben csak Miamiban kapta meg ezt a fajta fejlesztést a W13. Akkor a szárny felső eleme lett kisebb, és ezzel a konstrukció légellenállását csökkentették.

    A kanál alakú főelemet előszeretettel használták a csapatok már a tavalyi évben is, mert az alsó elem mélyebbre nyúlik a másik koncepcióhoz képest, ami nagyobb leszorítóerőt eredményez. A felső elem pedig a vágásnak köszönhetően kisebb légellenállást generál.

    Már csak emiatt is érdekes lesz figyelni az eseményeket Bahreinben, ahol a 2023-as Forma-1-es szezon első versenyét rendezik majd meg.

  • Hamiltonnak vannak aggályai, ezért nem hosszabbított még a Mercedesszel

    Hamiltonnak vannak aggályai, ezért nem hosszabbított még a Mercedesszel

    Lewis Hamiltonnak az idei szezon végén le fog járni a szerződése a Mercedes Forma-1-es csapatánál. A hétszeres világbajnok brit klasszis korábbi csapattársa, Jenson Button szerint pedig Hamilton azért nem kötelezi el még magát, mert még mindig bizonytalan a W14 kvalitásai kapcsán.

    A 103-szoros futamgyőztesnek a tavalyi szezonban soha nem látott mélységeket kellett megélnie. A Mercedes ugyanis nem jól reagálta le az új szabályok jelentette kihívásokat, ami miatt a szezon elején az ezüstnyilak rendre a középmezőnyben találták magukat.

    Ugyan Toto Wolffék helyzete a szezon végére valamilyen szinte jobb lett, Hamilton mégsem tudott futamot nyerni egy szezonon belül, amire még soha nem volt példa korábbi F1-es pályafutása során. Button szerint, ha a Mercedesnél való krízis tovább folytatódik, akkor még nagyobb lehet a feszültség a garázson belül.

    „Miért várna Hamilton ennyi időt a hosszabbítással, egyértelmű, hogy még bizonytalan” – árulta el a Williams szaktanácsadója a The Telegraph-nak. – Vannak olyan kérdések, amiket egy idő után már unni fog és már nem szeretne többet válaszolni rájuk. Ez pedig csak azért lehet, mert azon agyal, hogy vajon milyen versenyképesek lehetnek majd idén.”

    2009 világbajnoka idén Hamilton és Russell között is élesebb versenyre számít, ugyanis a rekordbajnok nagy meglepetésre kikapott honfitársától a 2022-es évad végelszámolásánál.

    Habár a 103-szoros futamgyőztesben még ég a tűz, az idő nem az ő oldalán áll. Hamilton jelen pillanatban 38 éves és ha a jövőben aláírna a egy újabb 2 éves kontraktust a Mercedesszel, akkor annak lejártakor már 40 éves lesz.

    Hamilton az erdőben fut és közben egy brazil bankot reklámoz

  • Leclerc: Nem a Red Bull lesz az első számú ellenfelünk

    Leclerc: Nem a Red Bull lesz az első számú ellenfelünk

    Charles Leclerc tisztában van azzal, hogy ha a Ferrari nem szeretné megismételni a 2022-es szezonban átélt kudarcot, akkor számos dolgon kell változtatnia. A monacói pilóta azzal is tisztában, hogy ha még sikerrel is járnak e téren, még akkor is nehéz lesz legyőzni a bajnoki címvédő Red Bullt.

    Ha a bahreini teszt eredményeit végigböngésszük, akkor azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a Bikák ott folytatják idén, ahol a tavalyi szezon legvégén abbahagyták. Az RB19 egy komoly előrelépés a Milton Keynes-i istálló számára, mert a csökkentett súly mellett még az egyensúllyal és a megbízhatósággal sem volt komolyabb problémájuk.

    A Ferrari sem zárt rossz tesztet, azonban az 5-szörös futamgyőztes Leclerc szerint a Red Bull jelen pillanatban elérhetetlennek tűnik a számukra és most inkább hátrafelé kell nézelődniük.

    „Biztos vagyok benne, hogy a Mercedes is aktívan részt vesz majd a bajnoki harcban” – árulta el a Ferrari monacói fiatalja az F1 Beyond the Grid podcastjében. – Az Aston Martinról is sok dolgot hallottam a téli szünetben, gyorsak is voltak, de nem tudjuk, hogy milyen motormóddal, illetve üzemanyagszinten érték el az eredményeiket.”

    Ugyan Leclerc sürgeti a változásokat, de ezt a csapatára bízza és nem szeretne ezen dolgokba beleavatkozni.

    „Nem hiszem, hogy ezzel előrébb jutnánk, ha ezt csinálnám” – folytatta Leclerc, aki még zongorázott is egy keveset a műsort vezető Tom Clarkson számára. – Az emberek nem értik meg azt, hogy a volán mögött ülve milyen kevés információ birtokában vagyunk. Hiszek abban, hogy ha fejlődünk csapatként és mindent jól csinálunk, akkor lesz esélyünk megnyerni a bajnokságot.”

    „Ez pedig nem fog úgy működni, hogy én hozom meg a döntéseket az autóban ülve. Ehhez tartom magam és a jövőben is így fogom megközelíteni ezt a témát.”

    Leclerc cáfolta, hogy köze lenne Vasseur ferrarais szerződtetéséhez

  • Alonso vezérletével akár a harmadik erő is lehet az Aston Martin

    Alonso vezérletével akár a harmadik erő is lehet az Aston Martin

    Az idei bahreini teszt egyik legnagyobb pozitívuma az Aston Martin volt. A Zöldek a Red Bulltól érkezett Dan Fallows segítségével egy rendkívül ütőképes autót építettek, ami akár a Mercedeseket megelőzve a harmadik erő is lehet az év első versenyein.

    Ugyan a silverstone-i istálló öröme Lance Stroll kerékpár balesete miatt nem lehet teljes mértékben felhőtlen, azonban a bahreini teszten mutatott formájuk több volt, mint lenyűgöző. A kétszeres világbajnok spanyol pilóta versenytempója jobb volt, mint mindkét Mercedesé, ráadásul az egykörös tempóban is közel vannak az ezüstnyilakhoz.

    Damon Hill az F1 Nations Podcast-jében egészen odáig ment, hogy az Aston Martin Alonso vezérletével akár futamokat is nyerhet majd 2023-ban. A brit márka nagyköveteként dolgozó Pedro de la Rosa is magasra tette a mércét és elmondta, hogy „miért nem lehetnek ők a harmadik erő?”

    „Nem adnék sok esélyt arra, hogy Fernando (Alonso – a szerző) idén futamot fog nyerni” – nyilatkozta a spanyol ex-F1-es. – Nyilván nem zárnám ki a lehetőséget, mert bármi megtörténhet, de a győzelem nem valószínű.”

    „Eléggé nagy szó, hogy sokan minket helyeznek a harmadik helyre az erősorrendben. Őszintén nem tudom, nehéz lesz bármit is mondani az időmérő edzésig, de az is felmerült bennem, hogy miért is ne lehetnénk mi a harmadikak?”

    A tényleges erősorrendre már tényleg nem kell sokat várnunk, ugyanis a holnapi nap folyamán már a szabadedzésekkel kezdetét veszi a Bahreini Nagydíj és azzal együtt a 2023-as Forma-1-es szezon is.

    Barátnője szerint Alonso úgy teljesít, mint egy fiatal

  • Hatalmas mérföldkövet ért el Charles Leclerc

    Hatalmas mérföldkövet ért el Charles Leclerc

    Mindannyian tisztában vagyunk azzal a ténnyel, hogy a Ferrari Forma-1-es pilótái nagy népszerűségnek örvendenek. Ezt a tényt pedig az is bizonyítja, hogy Charles Leclerc tegnapelőtt átlépte a 10 millió követőt az Instagram oldalán .

    A Ferrari monacói pilótája egy külön posztban köszönte meg a követőinek angolul, olaszul, illetve franciául is azt, hogy már több mint 10 millióan kíváncsiak arra, hogy mik történnek vele a mindennapjaiban.

    A fiatal monacói a tavalyi Forma-1-es szezonban a 2. helyezést érte el az egyéniben és 3 futamgyőzelmet volt képes szerezni. Az 5-szörös futamgyőztes azonban tanult a 2022-es szezonban elkövetett hibáiból és 2023-már egy hellyel előrébb szeretne végezni a végelszámolásnál.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Charles Leclerc (@charles_leclerc) által megosztott bejegyzés