Szerző: Boa Bence

  • Michelisz rajt-cél győzelmével indult az idei TCR World Tour

    Michelisz rajt-cél győzelmével indult az idei TCR World Tour

    Stílusoson kezdte meg a TCR World Tour idei kiírását Michelisz Norbert. A magyar pilóta magabiztos rajt-cél győzelmet ünnepelhetett az első vallelungai versenyen.

    Ugyan a bajnoki címvédő a startnál elveszítette a vezető pozícióját Yann Ehrlacher-vel szemben, nem sokkal később vissza tudta szerezni azt. Ettől a ponttól kezdve senki sem volt veszélyes Micheliszre, és Ehrlacher mellett még Esteban Guerrieri fért fel a dobogóra.

    A rajt legnagyobb vesztese a lefulladó Néstor Girolami volt, akit nagy szerencsére mindenki ki tudott kerülni a mezőnyből. Mikel Azcona a Marco Buttival való kontaktja miatt visszaesett a hetedik helyre. Michelisz spanyol csapattársa azonban gyorsan el tudta venni a hatodik helyet az előtte autózó Ma Csinghuától.

    Butti ezt követően Thed Björkkel kezdett el meccselni, de az olasz hibázott, és Azcona ki tudta használni azt, és így már az ötödik helyen haladt. Eközben az élen is kialakult egy érdekes párharc a második helyért Ehrlacher és Guerrieri között. Az argentin keményen támadta a franciát, és mögöttük Björknek is védekeznie kell Buttival és Azconával szemben.

    A hatodik körben Butti visszaelőzte Azconát, amivel a Lynk & Co svéd versenyzője némi levegőhöz jutott. Azonban pár körre később a vonat összeért, és Azcona Björköt és Buttit is át tudta ugrani a Soratte kanyarban. Ám a spanyol hibázott, és olasz riválisa vissza tudta venni tőle a negyedik helyet.

    Pár körrel később Santiago Urrutia is jobb tempót kezdett el autózni, aminek köszönhetően elvette svéd márkatársától a hatodik helyet. Ugyan az uruguayi sebessége nagyon jó volt, és úgy tűnt, hogy Azconát is elkaphatja, végül kifutott az időből, és a futam utolsó szakaszára már a köridejei sem voltak túlzottan acélosak.

    Michelisz mindeközben az élen jó tempót tudott diktálni, és végig kontroll alatt tartotta a közte és Ehrlacher között lévő távolságot. A magyar pilóta majdnem két másodperces előnnyel nyerte meg a TCR World Tour szezonnyitóját Ehrlacher és Guerrieri előtt.

    Mögöttük a Butti, Azcona, Urrutia trió végzett. Björk végül csak a hetedik lett, és Ma lett az utolsó Lynk & Co-pilóta a nyolcadik pozícióban. Rajtuk kívül még John Filippi és Girolami fért be a legjobb tízbe.

    A vasárnapi fordított rajtrácsos futamot magyar idő szerint 14:25-kor rendezik meg, és Michelisz majd a 10. helyről várhatja a piros lámpák kialvását.

  • A Ferrari pilótái nem képesek eldönteni, hogy rendezték-e a nézeteltérésüket

    A Ferrari pilótái nem képesek eldönteni, hogy rendezték-e a nézeteltérésüket

    Carlos Sainz és Charles Leclerc ellentétes dolgokat állítottak, amikor a Kínai Nagydíj sprintfutamán történt incidensükről nyilatkoztak. A monacói szerint mindent megbeszéltek egymás között, amíg spanyol kollégája azt állítja, hogy még nem volt idejük rendezni a soraikat e téren.

    Kisebb konfliktus alakult ki a vörösök versenyzői között a kínai sprintfutam végén történtek miatt. A 16. kör végén Leclerc megpróbálta megelőzni Sainzot a hátsó egyenesben, de Sainz keményen védekezett, és a sikán kigyorsításán majdnem összeütközött egymással a két SF-24.

    Leclerc szerint az őt leterelő Sainz túlment a határon a sprintfutamon

    Ugyan az 5-szörös futamgyőztes a következő kör elején ki tudta használni a csapattársa hibáját, és meg is tudta előzni őt, ettől függetlenül a csapatrádióban hangot adott az elégedetlenségének. Leclerc – aki nyolc ezreddel verte meg Sainzot az időmérő edzésen – úgy látta, hogy a spanyol túllépett egy határt, de állítása szerint a futam után meg tudták beszélni egymással a pályán történt eseményeket.

    „Igen, mindent megbeszéltünk és szuper a helyzet – árulta el monacói kiválóság. – Nem fogom elárulni a beszélgetésünk tartalmát, mert ezek privát jellegűek, és az ott elhangzott dolgoknak ebből kifolyólag nem is szabad kiderülniük. Szerintem minden jó volt, és ezt követően nem lesz semmilyen probléma.”

    Sainz ezzel ellentétben azt nyilatkozta, hogy az egyedi formátum miatt még nem volt elég idejük megbeszélni a történteket a sprintfutam és az időmérő között.

    „Az igazság az, hogy még nem voltunk képesek beszélni egymással – árulta el Sainz, aki a 2024-es év végén biztosan távozik az olasz istállótól. – A mostani rendszer miatt nem sok időnk van arra, hogy sokat beszélgethessünk a többiekkel. A mai este folyamán megpróbálunk erre sort keríteni.

    A spanyol Ferrari-pilóta azt is hozzátette, hogy szerinte nem érdemes nagy ügyet csinálni ebből, mert az ehhez hasonló esetek megtörténhetnek a kemény versenyzés során.

    „Nincs ebben semmi pikáns, és mondani vagy tenni sem kell semmit ez ügyben. Keményen versenyeztünk egymás ellen a sprinten. Másokkal is megtettem ezt, nem csupán vele, és mégsem panaszkodtam.”

    „Mindig a létező legtöbb helyet próbálom hagyni a csapattársam számára, mindig is így csináltam, és fogom is tenni a karrierem során. Egyszerűen rossz helyzetben voltam, miután megsérült az autóm a Fernando [Alonso] elleni csatában. A padlólemezem teljesen összetört, az abroncsaim is koszosak voltak, szóval nem tudtam sok mindent tenni.”

  • Egykori csapattársa kemény kritikával illette a szenvedő Hamiltont

    Egykori csapattársa kemény kritikával illette a szenvedő Hamiltont

    Nico Rosberg nem nagyon tudja mire vélni Lewis Hamilton állandó kifogásait. A német ex-F1-es szerint a korábbi csapattársa idén egy indokot mindig felhoz, ha valami nem sikerül számára az adott időmérő edzésen.

    A brit Mercedes-pilóta csak a 18. helyre kvalifikálta magát a Kínai Nagydíjra. Ezzel az eredménnyel nagyon rövid idő alatt óriásit fordult vele a világ, miután a sprintfutamon a 2. helyen lett rangsorolva, és egy ideig az első helyen is autózhatott.

    Hamilton 18., Sainz csattanás után állt vissza, Verstappen 1999-es rekordot állított be az időmérőn

    A 103-szoros futamgyőztes elmondása szerint rengeteg változtatást eszközöltek az autóján a sprintfutam és az időmérő között, azonban a módosított beállítás nem hozta meg az elvárt javulást, ráadásul szenvedett is a W15 volánja mögött.

    Rosberg azonban nem hisze Hamiltonnak, és erős kritikával illette jó barátját a Sky Sports időmérős közvetítésében.

    „George [Russell] a legtöbb alkalommal Hamilton előtt képes végezni – jegyezte meg a német F1-es világbajnok. – Idén már 4-1 az állás közöttük, ami az időmérőket illeti. Lewis manapság hajlamos azt állítani, hogy ’igen, de nagy különbség volt a két autó beállítása között’. Eddig ez a kifogása az idei évben. George állítása szerint azonban hasonlóak voltak a beállítások, amikor legutoljára ellenőrizte őket, szóval nagyon érdekes, hogy Lewis megint ezt hozta fel.”

    A hétszeres világbajnoknak minden esélye megvolt egy jó gyorskör elérésére. Az első két szektorban egyéni legjobbakkal nyitott, azonban a sikánban vétett hibájával értékes tizedmásodperceket dobott el saját magától, és ez végül csúnyán meg is bosszulta magát.

    Rosberg azt is hozzátette, hogy egy ilyen jellegű hibának elkerülhetőnek kellett volna lennie egy Hamiltonhoz hasonló képességekkel rendelkező versenyző esetében.

    „Fájdalmas volt, kifejezetten fájdalmas. Csak a 18. hely, Lewis. Tudod, hogy hátszél fúj az egyenesben. Addig a pontig egy remek körön volt, de semmi szükség nem volt arra, hogy ebben a helyzetben a határokat keresse. Egy hétszeres világbajnok esetében egy ilyen jellegű hibának nem szabadott volna megtörténnie. Túlságosan előre volt tolva fékerőeloszlása. Legalább három vagy négy tizedet bukott el abban a pillanatban, és ha ez nincs, könnyen továbbjutott volna.”

    Hamilton nevetve nyilatkozott a Q1-es kiesése után

  • Alonso felfedte a döntését, ami megmentette az időmérőjét

    Alonso felfedte a döntését, ami megmentette az időmérőjét

    Nem sokon múlott, hogy egy hiba teljes mértékben tönkretegye Fernando Alonso időmérő edzését Sanghajban. Az Aston Martin spanyol versenyzője ugyanis majdnem elvette a gázt az utolsó gyorskörén, miután már az egyes kanyarban hibázott.

    A 32-szeres futamgyőztes lenyűgözte a sportág szerelmeseit az időmérő edzésen nyújtott teljesítményével, miután többek között a McLareneket és a Ferrarikat megelőzve végzett a 3. helyen. Alonso ezzel az eredményével a második sorba repítette az Aston Martint, és így a holnapi rajtnál csak a két Red Bull foglalhat majd el nála előkelőbb pozíciót a rajtrácson.

    Hamilton 18., Sainz csattanás után állt vissza, Verstappen 1999-es rekordot állított be az időmérőn

     

    Azonban a spanyol helyzete az utolsó próbálkozások elején még egyáltalán nem nézett ki jól, mivel már a köre elején hibázott a kínai pálya kezdetén található technikás részen, aminek következtében fontos tizedmásodperceket veszített.

    „Az első szektorban volt egy meleg pillanatom az egyes és kettes kanyar között, amikor majdnem elveszítettem az autót – nyilatkozta Alonso, aki a sprintfutam után egy 10 másodperces időbüntetést kapott a versenybíráktól. – Utána kérdéses volt, hogy folytatom-e a kört, mert két kanyar alatt buktam két-három tizedet. Végül nem adtam fel, nyomtam neki keményen, és sikerült egy jó időt elérnem.”

    A spanyol azt is elmondta, hogy éltek a vadonatúj, parc fermére vonatkozó szabály által biztosított lehetőséggel, aminek értelmében a csapatok a sprintfutamokat követően is változtathatnak az autóik beállításain. Szerinte a folyamatosan változó körülmények nehézzé tették ezt, ami miatt egy érmedobáshoz hasonlította a folyamatot.

    „Szerintem az autó jobb lett reggel óta, változtattunk pár dolgon. Meglátjuk, hogy ezt sikerül-e holnap jó pontokra átváltanunk. Nem lehet átvariálni mindent, mert már van egy kialakult ritmusod a hétvégén. Apróbb cseréket viszont lehet eszközölni.”

    „Egyes változtatások a jobb egyensúly elérését szolgálják, de vannak olyanok is, amik csak találomra történnek, és így olyanok, mintha feldobnál egy érmét. Ezekre a kérdésekre holnap délutánig biztosan nem kapunk majd választ. Nagyon büszke vagyok a csapatomra. Soha nem adjuk fel, és ugyan jelenleg nem abban a pozícióban vagyunk, mint ahol lenni szeretnénk, azonban ennek ellenére próbáljuk nyomni neki.”

    Az Aston Martin pilótájának már a sprintfutamon is megvolt az esélye egy jó eredményre, de a Carlos Sainzcal való kerék a kerék elleni csatája során jobb első defektet kapott, ami miatt végül pontot sem tudott szerezni. Ugyan az utólagos időbüntetés nem változtatott az eredményén, a büntetőpontjainak a száma viszont hatra nőtt a szankció értelmében.

  • Michelisz Norbert pole-pozíciót szerzett Vallelungában

    Michelisz Norbert pole-pozíciót szerzett Vallelungában

    Michelisz Norbert győzelmével zárult a TCR World Tour szezonnyitó időmérő edzése. A magyar pilóta a kvalifikáció legvégén volt képes összerakni azt a gyorskört, ami végül rajtelsőséget ért a számára.

    A bajnoki címvédő a Q1-et az 5. pozícióban lett rangsorolva zárta, mindösszesen 16 századdal kapott ki a leggyorsabb időt elérő Yann Ehrlachertől. Azonban Michelisz az időmérő utolsó szakaszának elején még a Néstor Girolamitól kapott szélárnyék ellenére sem volt képes jobb kört autózni francia riválisánál.

    Négy perccel a vége előtt Marco Butti előre tudott jönni a 4. helyre, amíg John Fillippi két nagyon jó szektorral kezdett, és minden esélye megvolt a pole-pozícióra. Azonban az Audi pilótájának ideje végül csak a 6. helyre volt elég, miután hibázott az utolsó szektorban.

    Amikor Esteban Guerrieri sem tudta elvenni az első helyet Ehrlachertől, már nagyon úgy nézett ki, hogy nem fog változni a rajtsorrend. Azonban a Hyundai magyar pilótája egy olyan gyorskört autózott az utolsó pillanatban, amivel átvette a vezető helyet, és már senki nem tudta tőle elvenni azt a leintésig.

    Michelisz mellől Ehrlacher indulhat még majd az első sorból, mögöttük Guerrieri és Mikel Azcona várhatja majd a piros lámpák kialvását a mai első futamon, amit 17:15-ös kezdéssel rendeznek majd meg.

  • Hamilton nevetve nyilatkozott a Q1-es kiesése után

    Hamilton nevetve nyilatkozott a Q1-es kiesése után

    Ugyan a sprintfutam nagyon jól alakult Lewis Hamilton számára, az időmérő edzésre ez már nem volt igaz. A brit hétszeres világbajnok nagy meglepetésre már a Q1-ben kiesett, és elárulta, hogy mi okozhatta a korai búcsúját.

    A 103-szoros futamgyőztes – aki a 2. helyen zárta a szombat délelőtt megrendezett 19 körös sprintfutamot – jó eséllyel pályázott a Q2-re, miután két egyéni legjobb szektorral rendelkezett az utolsó gyorskörén. A pálya utolsó szegmensében azonban hibázott, és az ezzel elveszített pár tizedmásodperc elég volt ahhoz, hogy a brit klasszis csak a mezőny végéből vághasson neki a holnapi futamnak.

    Hamilton az időmérő után a Sky Sportsnak adott interjújában elmondta, hogy a sprintfutam és az időmérő között kísérleti jelleggel változtattak az autója beállítási paraméterein. Azonban ezen lépésük rosszul sült el, mivel a szóban forgó lépések nem hozták meg a várt javulást.

    „Egyszerűen szenvedtem – árulta el a Mercedes brit kiválósága. – Jelentős változtatásokat eszközöltünk az autón az időmérőre, amik egyes helyen működtek is, de a tizennégyesben például nem tudtam megállni. Ez van sajnos, ebből a pozícióból kell felküzdenem magam holnap.”

    „Ma reggel még közel azonos autóval rendelkeztem George-dzsal [Russell]. Ezután külön utakat kezdtünk el járni, és jelen helyzetünkben ezt is kell tennünk, mivel a különböző stratégiák sok lehetőséget biztosíthatnak a számunkra. Sajnos ez végül nem működött, hiába adtam bele mindent. A 18. hely elfogadhatatlan, de rosszabb módon nem is nyúlhattunk volna hozzá az autóhoz. A sz*r néha megtörténik – zárta mondandóját nevetve a 103-szoros futamgyőztes.

    A brit szemszögéből több szempontból is kínosnak számít a Q1-es kiesése. Egyrészt az összetettben csak a 9. pozíciót elfoglaló Hamilton így aligha fog tudni előrébb kerülni, másrészt a házon belüli időmérős csatában jelentős mértékben alulmarad Russellhez képest. A brit fiatal négy kvalifikáción tudta már megverni a csapattársát, aki ezzel szemben eddig kizárólag Szuzukában tudta felülmúlni őt e téren.

  • Prost szerint ezért nem érnek sokat Verstappen világbajnoki címei

    Prost szerint ezért nem érnek sokat Verstappen világbajnoki címei

    Max Verstappen szurkolói aligha zárták a szívükbe Alain Prostot a legutóbbi nyilatkozatát követően. A francia szerint az ellenfelek hiányában nem érnek sokat a Red Bull pilótájának világbajnoki címei.

    Ugyan Verstappen az első címét egy rendkívül kiélezett csatában nyerte meg a Lewis Hamiltonnal szemben, azonban a 2021-es Abu-dzabi Nagydíjon történtek miatt még a mai napig árnyék vetül a holland pilótára.

    Azonban a szívóhatásos autók korszakának kezdete óta kis túlzással szinte minden a Red Bull holland kiválóságáról szól. A háromszoros világbajnok 2022-ben 15, a következőben pedig 19 sikert ért el, aminek köszönhetően mindkét alkalommal már jóval a szezon vége előtt bebiztosította a címvédését.

    Verstappen rendkívül sok elismerést kapott a 2023-ban mutatott dominanciájáért, azonban Prost a dicsérete mellett egy komoly kritikát is megfogalmazott. A McLaren és a Williams korábbi világbajnoka szerint a holland pilóta a világ legjobb versenyzői közé tartozik, de komoly ellenfelek hiányában az eredményei kevesebbet érnek a kelleténél.

    Verstappen szerint nem lenne jó ötlet, ha a Red Bull leigazolná Alonsót

    „Max az egyik legjobb pilótának számít manapság, ezt el kell fogadnunk – árulta el a 69 éves Prost. – Azonban egy bajnokság többet ér, ha két vagy akár három csapat is harcol érte.”

    „A Mercedesnek és a Ferrarinak a jövőben több esélye lesz abban az esetben, ha a Red Bullhoz hasonlóan talál magának egy igazi első számú versenyzőt, és jobban összpontosít rá. Kár, hogy jelen pillanatban egyiküknél sincs meg ez. Remélhetőleg jövőre mindketten meglépik ezt, és ismételten láthatunk majd egy jó csatát.”

    Prost végül Lewis Hamilton Ferrarihoz való igazolásáról is elmondta a véleményét. Az 51-szeres futamgyőztes úgy látja, hogy mindkét fél számára kétséges, hogy megérte-e aláírni a szerződést.

    „Meg tudom érteni a döntését, mert nyilvánvaló, hogy amikor az ember egy olyan csapatnál van, mint a Mercedes, ahol két éve nem nyert futamot, és nagyon küszködnek, hogy visszatérjenek az élre, akkor az ő korában lehet mondani, hogy »rendben, miért ne próbálnék ki valami mást?« – nyilatkozta a Sports Illustratednek a négyszeres világbajnok. – Nem vagyok benne biztos, hogy a Red Bullhoz volt lehetősége menni, Max csapattársaként biztosan nem. Szóval erre nem volt esély. Aztán mehetett a Ferrarihoz, különösen a ’26-os szabályváltoztatások miatt. Így csak egy éve van, a ’25-ös, hogy beilleszkedjen a csapatba.”

    „’26 után, azt hiszem, negyvenkettő lesz, sőt, talán negyvenhárom, szóval az egy másik történet – fogalmazott. – Ugyanakkor megértem, ha nem akarja abbahagyni a versenyzést. A kérdés az, hogy jó-e ez a lépés. Jó választás lesz? A Ferrari szempontjából szintén feltehetnénk a kérdést. A sportágnak ez jó, mert mindenki nézni fogja. Az embernek lehet egy elképzelése, de lehetséges, hogy jövőre az év ugyanezen szakaszában már más lesz, mert egy évvel idősebb lesz. Az is kérdéses, hogy vajon újra megtalálja-e a motivációját. Lehetséges, mert ha rövid időre, mondjuk csak évre veszíti el, és a Ferrari jól megy, akkor újra rátalálhat.”

    Hamilton Räikkönen bőrébe bújt a PlayStationön

  • Sajtó: Nagy dobásra készül a Ferrari a hazai futamára

    Sajtó: Nagy dobásra készül a Ferrari a hazai futamára

    Sajtóértesülések szerint a Ferrari egy hatalmas fejlesztési csomaggal készül az Emilia-romagnai Nagydíjra. A forrásokban az áll, hogy a Scuderia idei autójának „2.0-s változatát” láthatjuk majd Imolában.

    A napokban az olasz Formu1a.uno hasábjain jelent meg az a cikk, amiben az állt, hogy az olasz istálló egy fejlesztési csomagját a Red Bull konstrukcióján, az RB20-on található elemek egy része ihleti. A Ferrari azonban mindössze inspirációt gyűjtött a bikásoktól, nem fogják egy az egyben lemásolni a szóban forgó elemeket.

    Leclerc az elmúlt öt évében soha nem érezte olyannak a Ferrarit, mint idén

    Az olasz forrás szerint a leglátványosabbak az elképesztően szűkre szabott oldalsó hűtőnyílások lesznek. Az ötletet a Red Bull biztosította, amely már Szuzukában bevetette a szóban forgó megoldást mindkét autóján. A beszámolóban az is kiderül, hogy a Ferrari a várthoz képes több időt talált az újításoknak köszönhetően, amiket Carlos Sainz és Charles Leclerc minden bizonnyal az első európai versenyhétvégétől kezdődően használhat majd.

    A Ferrari az idei szezon egyik legnagyobb pozitív meglepetése, miután rengeteget tudott fejlődni a versenytempó és a gumikezelés terén is. Ugyan az előbbi két területen való javulás miatt az időmérős sebessége csökkent valamilyen szinten, összességében mindkét pilóta elégedettebb lett az autóval.

    Az eddig megrendezett négy futam alapján a vörösök számítanak a második legjobb csapatnak, és ezt a tényt konstruktőri bajnokságban való második helyük is tökéletesen alátámasztja, ahol jelenleg 21 pont a lemaradásuk a listát vezető Red Bull-lal szemben.

    Sainz korábban már felvetette, hogy ugyan nagyon jól érzi magát az SF-24 volánja mögött, a fejlesztésekre nagy szükségük lesz, hogy csökkenteni tudják a hátrányukat a Red Bullhoz képest. Az imolai újításokon kívül még két nagyobb csomaggal készülhet a Ferrari a 2024-es szezonra.

    „Nyerd meg az egészet” – Sainz Đokovićtól kapott biztatást Monacóban

  • Az Audi minél hamarabb szeretne választ kapni Sainztól

    Az Audi minél hamarabb szeretne választ kapni Sainztól

    Miután a héten eldőlt Fernando Alonso jövője, Carlos Sainz lett a Forma-1 pilótapiacának legértékesebb versenyzője. A spanyol pilóta aláírásáért számos istálló versenyben van, és sajtóértesülések szerint az Audi azon dolgozik, hogy minél hamarabb választ kapjon a háromszoros futamgyőztestől.

    A Volkswagen konszernhez tartozó német márka 2026-ban csatlakozik az F1 mezőnyéhez, s már hivatalossá vált, hogy ehhez teljes mértékben felvásárolta a Sauber csapatát. Ennek ellenére a hinwili istálló az idei és a következő szezonban is a Sauber nevet fogja használni.

    Az Audi friss lépése végre elárulja az F1-es terveit

    Az Audi érkezésével a jelenlegi pilótapáros is alighanem meg fog változni, miután Valtteri Bottas és Csou Kuan-jü szerződése is lejár az idei szezon végén. A német márka legnagyobb kiszemeltjének Sainz számít, és az Auto Motor und Sport információi szerint minél hamarabb szeretne választ kapni a spanyol kiválóságtól a jövőbeli csatlakozást illetően.

    Ugyan a spanyol háromszoros futamgyőztes számára visszalépés lenne egy Ferrariból átülni egy Sauberbe, hosszú távon kifizetődő lehet a projekt az Audi érkezésével. Az évek múlásával minden bizonnyal egyre versenyképesebb lesz az autó, és a spanyol ralilegenda fia emellett egy hosszú távú, igencsak jövedelmező szerződést köthetne az Audival.

    A spanyol az idei szezon végén biztosan távozni fog a Ferraritól, miután már a szezon előtt kiderült, hogy Lewis Hamilton érkezik majd a helyére 2025-től. Sainz emiatt kénytelen bizonyítani a rivális csapatok számára, és ezt egyelőre meg is teszi, miután az összes olyan futamon képes volt dobogóra állni, ahol el tudott indulni.

    Az Ausztráliában aratott győzelmét követően a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner is méltatta őt, és elmondta, hogy ha nem hosszabbítanának Sergio Pérezzel, akkor a jelöltek keresésénél számításba kell venniük olyan versenyzőket is, akik nem tartoznak a kötelékükbe.

    Sainz számára még a Mercedes is szóba jöhetne, és a La Gazzetta dello Sport információi szerint a két fél már meg is egyezett egymással, de ezeket a híreket még érdemes fenntartásokkal kezelni. Az viszont biztos, hogy nem a spanyol pilóta, hanem Andrea Kimi Antonelli számít az első számú esélyesnek Toto Wolffék számára. Ehhez azonban az olasz tehetségnek először a Forma-2-ben kell bebizonyítania a rátermettségét.

    Azonban az Audi számára akkor sem dől össze a világ, ha Sainz esetleg kikosarazná őket. Erre az esetre más alternatívákkal is készült a német márka a sajtóorgánumok szerint. A legkapósabb jelölt a német Nico Hülkenberg lehet, de az Audi azzal is tisztában van, hogy számos pilótának jár le a szerződése az idei év végén. Ebbe a táborba tartozik az Alpine duója, Pierre Gasly és Esteban Ocon is, akik minden bizonnyal nem szívesen maradnának a küszködő a francia istállónál, ha befutna hozzájuk egy jó ajánlat a németektől.

  • Leclerc Alonso hosszabbításáról: „Ennyi idősen már biztosan nem leszek itt”

    Leclerc Alonso hosszabbításáról: „Ennyi idősen már biztosan nem leszek itt”

    A csütörtöki napon vált hivatalossá, hogy Fernando Alonso egy hosszú távú szerződéssel biztosította be a jövőjét az Aston Martinnál. Charles Leclerc a hírek megjelenését követően nem sokkal elárulta, hogy a spanyol kiválósággal ellentétben 43 éves korára már nem a száguldó cirkuszban szeretne lenni.

    Alonso – aki az új szerződésének köszönhetően még 45 éves korában is F1-es pilóta lesz – jövője sokáig bizonytalan volt, és számtalan olyan pletykát lehetett olvasni, ahol a Red Bullnál vagy a Mercedesnél képzelik el őt. Azonban a spanyol kétszeres világbajnok mindig is hangsúlyozta, hogy a silverstone-i istálló az első számú opciója, és a zöldek is hasonlóan gondolkodtak e téren.

    Alonso eldöntötte, hogy az elmúlt 50 év legidősebb F1-es versenyzője lesz

    Nem számít meglepetésnek, hogy a két fél 2024 után is folytatni fogja a tavaly megkezdett közös munkát, és a média képviselői Charles Leclerc véleményére is kíváncsiak voltak ezzel kapcsolatban.

    „Fernando a mostani mezőny egyik legtehetségesebb versenyzője, egyértelműen helye van a Forma-1-ben – árulta el az 5-szörös futamgyőztes, aki az idei évben egyelőre nem találja a régi önmagát. – Sok olyan fiatal van, aki megérdemelne egy esélyt a sportban, de nehéz megtalálni az optimális egyensúlyt.”

    „Személy szerint 43 évesen már nem valószínű, hogy itt leszek, még akkor sem, ha nagyon szeretek itt versenyezni. Számos másik kategóriában is szeretném kipróbálni magam, például a Le Mans-i 24 órás versenyen.”

    Leclerc-nek számos házi feladatot el kell végeznie a Kínai Nagydíj előtt, mert az idei szezonban eddig jelentősen el van maradva a csapattársa, Carlos Sainz teljesítményétől. A monacói pilóta az eddigi mindhárom idei közös futamukon a spanyol mögött ért célba, aki Szaúd-Arábiában nem tudott rajthoz állni a vakbélgyulladása miatt.

    A monacói kiválóság az utóbbi időben a szimulátorban próbálja meg az egyik legnagyobb idei gyengeségét, ami a gumikkal kapcsolatos. Leclerc arra panaszkodott az utóbbi hétvégéken, hogy az időmérőkön nem volt képes optimális hőmérsékleti tartományt elérni, ami miatt a Pirellijei csak a kör utolsó harmadára keltek életre.

    A Ferrari csillaga Kínára már szeretne készen állni, de a sprintfutamos formátum biztosan meg fogja nehezíteni a dolgát. Emiatt ugyanis az időmérők előtt mindösszesen egyetlen szabadedzésen ismerkedhet majd a pályával, ahol 2019-ben versenyzett utoljára.

    Leclerc az elmúlt öt évében soha nem érezte olyannak a Ferrarit, mint idén