Szerző: Boa Bence

  • Már a szezon elején bajba kerülhet a Ferrari

    Már a szezon elején bajba kerülhet a Ferrari

    A Ferrari számára nem elég, hogy rosszul indították a szezont és egy újabb kulcsember hagyta el a csapatukat, egy újabb esetleges kockázatos lépés miatt tovább folytatódhat a 2023-as kálváriája.

    A Vörösök ugyanis azt a specifikációjú hátsó szárnyat fejlesztik majd tovább, amivel már a teszteken és a versenyen is problémájuk volt. Az újfajta szárny – amin egy darab rögzítő elem található – DRS problémát okozott az olaszok számára a bahreini teszt utolsó napján.

    Amikor pedig a Bahreini Nagydíj első szabadedzésen újra felkerült a problémás elem az autóra, rekord gyorsan le is kellett cserélni azt, miután túlzott mértékben rezgett menet közben. A Ferrarinál már régóta dolgozó Jock Clear szerint azonban a problémát pusztán a kevés tesztelési lehetőség váltotta ki.

    Leclerc kiesése nélkül is csúnya verést kapott volna a Ferrari Bahreinben

    „A két rögzítő elemmel ellátott hátsó szárnyat már tavaly is használtuk és rendkívül megbízható is volt” – árulta el a brit szakember. – A másik specifikációt már csak a szezon vége előtt kezdtük el fejleszteni, csak a szezon utolsó pár hónapjában foglalkoztunk vele igazán.”

    „Még közel sem forrott ki az elképzelésünk. A koncepció az lenne, hogy az egy elemnek köszönhetően tisztább légáramlat érkezne a szárny főelemére a másikhoz képest. Szeretnénk ezen téren is jobbá válni. Alig volt időnk tesztelni, de a teszten és az első szabadedzésen már így is hasznos tapasztalatokat tudtunk gyűjteni. A jövőben pedig újra meg fog jelenni az elem az autónkon, és folytatni fogjuk az elkezdett munkát.”

    Mivel még nagyon kezdeti fázisban van a tesztelési folyamat, így Clear még nem tudott pontos adatot mondani, hogy vajon mikor jöhet el az a pillanat, amikor Charles Leclerc és Carlos Sainz autóján már a versenyen is az új hátsó szárny specifikációt látjuk majd.

    Binotto után újabb kulcsember mondott fel a Ferrarinál

  • Visszatérhet a kultikus helyszínre az F3 mezőnye

    Visszatérhet a kultikus helyszínre az F3 mezőnye

    Pár év kihagyást követően több híresebb sorozat is visszatérhet majd Makaóba. A nagy múltú verseny legfőbb attrakciója a Formula 3-as verseny lenne, amit 3 év kihagyást követően rendeznének meg újfent.

    Az utóbbi években a Kínában uralkodó rendkívül szigorú COVID-19 szabályok miatt, ami miatt idén is elmarad a Forma-1-es versenyük – lehetetlenség volt megoldani azt, hogy egy nemzetközi mezőny versenyezhessen a legendás Guia Circuit-en.

    Az első Makaói Nagydíjat még 1983-ban rendezték meg és a versenyt egy feltörekvő brazil tehetség, Ayrton Senna nyerte meg. Az évek alatt pedig egy elég nívós eseménnyé nőtte ki magát a futam, amit egy több, mint 6 kilométer hosszú utcai pályán rendeztek meg egészen 2019-ig. A szigorú szabályok bevezetése óta csakis kizárólag a helyi Formula 4-es sorozat versenyzői mérhették össze tudásukat az aszfaltcsíkon.

    A Formula 3 idei szezonja már szeptemberben véget fog érni Monzában, ami miatt a novemberben esedékes versenyt gond nélkül meg lehetne rendezni. Azonban az autók logisztikája még okozhat némi fejtörést a sorozat csapatinak, mivel a helyszín Távol-Keleten van.

    Alonso az F1 utánpótlásában is tarolt a bahreini hétvégén

  • Binotto után újabb kulcsember mondott fel a Ferrarinál

    Binotto után újabb kulcsember mondott fel a Ferrarinál

    Alig vette a kezdetét a 2023-as Forma-1-es szezon, de a Ferrarinak máris át kell szerveznie a technikai részlegét. Erre azért lesz szükség, mert au autó koncepciójáért felelős mérnök, David Sanchez távozik Maranellóból.

    A Ferrarit érzékenyen érintheti Sanchez hiánya, ugyanis a francia szakember tervei alapján épült meg a maranellói istálló idei és tavalyi autója is. Az SF-23 fejlesztése emiatt pedig szinte biztosra vehető, hogy nem lesz zökkenőmentes.

    Sanchez még 2012 októberében csatlakozott a Vörösökhöz a McLarentől és egészen 2016-ig aero mérnökként tevékenykedett. Ebben az évben eljött számára a várva várt előrelépés, ugyanis ő lett a csapat legfőbb aero mérnöke, miután leválthatta az addig ott dolgozó Dirk de Beert.

    Sebstian Vettel, David Sanchez
    Sanchez távozása fájó pont lehet a Ferrarinak Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

    A francia 2019-ben vehette át az aerodinamikai részleg vezetését, és e pozíciója mellett még ő lett a csapat tervező mérnöke, valamint az autó koncepciójáért is ő volt az első számú felelős.

    Sanchez oroszlán részt vállalt abban, hogy a Ferrari anno Mattia Binotto vezetésével újra bajnokesélyes csapattá vált 2017-re az SF-70H-val.

    Az aerodinamikai szakember távozását biztosan meg fogja érezni a Ferrari, ugyanis így nem valószínű, hogy közelebb fognak tudni a Red Bullhoz a nehéz bahreini szezonkezdést követően. Az olasz istállónak rövid távon máris újra kell osztania a szerepeket a technikai részlegen, mert így egy olyan probléma keletkezett, ami nem hagyhatnak megoldatlanul.

    Az még nem ismert, hogy Sanchez hol szeretné folytatni a pályafutását, de az biztos, hogy – Binottóhoz hasonlóan – egy ideig biztosan nem vállalhat munkát egyik rivális F1-es csapatnál sem.

    A Mercedesé után a Ferrari bátor megoldása is csődöt mondott a pályán?

  • Verstappennek mozizni is volt ideje a fölényes győzelme alatt

    Verstappennek mozizni is volt ideje a fölényes győzelme alatt

    Nemrégiben új szezon kezdődött a Forma-1-ben, azonban Dr. Helmut Marko újra a régi. A Red Bull szaktanácsadója a domináns Mercedesnek szúrt oda, akiktől ugyan rendre kikaptak, de most az osztrák szerint szerepet cseréltek egymással.

    A 2014 óta tartó turbóhibrid éra egészen a 2020-as szezonig csakis kizárólag a csillagos márka csapatáról szólt. Addig ugyanis Toto Wolffék az összes létező bajnokságot meg tudták nyerni. Azonban a 2022-es szabályváltozásokat rosszul reagálta le a Mercedes, így az egész szezonjuk az élcsapatokhoz való felzárkózásról szólt.

    Ez idén sem lesz másképp ugyanis a Red Bull mellett az Aston Martin és a Ferrari is sokkal meggyőzőbb volt a stuttgartiakhoz képest. Fernando Alonso révén Lawrence Stroll csapata még a dobogóra is felállhatott, és látva a Zöldek jó szezonnyitányát, Marko szerint a spanyol idén akár még futamot is nyerhet.

    Pérez óriásit trollkodott – Alonso valójában a Red Bullnak köszönheti a dobogót?

    „Ez nagyban függ attól, hogy mire lesznek képesek” – árulta el a szaktanácsadó. – Az Alonso-Hamilton csata rendkívül izgalmas volt. Mindketten sportszerűek voltak és rendkívüli képességekről tettek tanúbizonyságot. Max-nek [Verstappen] is meg akartam mutatni a felvételeket, de azt mondta, hogy mindent látott az óriás kivetítőkön.”

    Ugyan a Red Bull rendkívül domináns volt Bahreinben, és sokan már attól tartanak, hogy az idei év minden egyes futamát ők nyerik majd meg, Marko ezekkel a kijelentésekkel egyáltalán nem ért egyet.

    „Ez nonszensz, ilyet nem lehet mondani már egy verseny után. Lehet, hogy valaki most csak pusztán a rossz beállítása miatt nem volt jó, mint mi tavaly Brazíliában.”

    Döbbenetes rekordot fog felállítani a Red Bull, ha beválik Russell jóslata

  • Alonso főnöke nem akart háborúzni a Red Bull-lal, úgyhogy inkább csöndben maradt

    Alonso főnöke nem akart háborúzni a Red Bull-lal, úgyhogy inkább csöndben maradt

    Egyelőre az Aston Martin a 2023-as Forma-1-es szezon legnagyobb pozitív meglepetése. Senki nem számított arra, hogy a Zöldek Fernando Alonso révén már Bahreinben dobogóra tudnak állni. A silverstone-i csapat vezetője, Mike Krack pedig érhető okokból elégedett a látottakkal és ebből kifolyólag elégedetten is nyilatkozott a szezonnyitót követően. 

    A luxemburgi szakvezető mindkét pilótájával elégedett, de Lance Stroll teljesítményét külön kiemelte. A kanadai nem sokkal a szezon kezdete előtt egy biciklibalesetben mindkét csuklóját eltörte és egyéb sérüléseket is szerzett, ami miatt teljes egészében ki kellett hagynia a teszteket. Ehhez képest Stroll a fájdalmai ellenére a 6. helyet szerezte meg a bahreini éjszakában, ráadásul még George Russellt is le tudta győzni.

    „Fernando és Lance is nagyszerű teljesítményt nyújtott. Lance különösen, ha figyelembe vesszük a balesetét. A tesztet emiatt ki kellett hagynia és a pénteki nap folyamán még egy technikai jellegű hiba is hátráltatta őt. Emiatt az időmérő során nagyon stresszes volt, és még a kemény gumikat sem próbálta ki, inkább mindkettőt meghagyta a futamra. Viszonyítási alap nélkül kellett nekivágnia a futamnak, ahol nagyszerűen helyt állt és mindannyian gratuláltunk neki a 6. helyét követően.”

    Még súlyosabb volt Stroll balesete, mint hittük, egy sérüléséről eddig nem beszéltek

    Az Aston Martin remeklését Sergio Pérez is kiszúrta és a mexikói egy picit oda is szúrt neki. A mexikói szerint ugyanis „3 Red Bull állt a dobogón”. Ezzel arra utalt, hogy a Red Bulltól az Astonhoz távozó Dan Fallowsnak is köszönhetik az előrelépésüket, mivel az AMR23 az RB19-hez hasonló koncepció alapján épült meg. Krack azonban diplomatikusan reagált Pérez kritikájára.

    „Nem fogunk nyilatkozatháborúba bonyolódni, szóval itt most meg is állnék. Szerintem még mindig jelentős a kettőnk közötti különbség. Nem vagyok tisztában azzal, hogy mennyire vették vissza a tempót a futam legvégén. A kötelező cserét le kellett tudniuk és onnantól kezdve csak be kellett hozniuk az autóikat az első két helyen.”

    „Nekünk eddig csak egy jó eredményünk volt. Az autó óriási fejlődésen ment keresztül és már olyan autókkal tudtuk felvenni a versenyt, akik már tavalyi is a győzelmekért mehettek. Ők sokkal több erőforrással rendelkeznek hozzánk képest, szóval én szerény maradnék és szeretném megnézni, miként alakulnak számunkra a soron következő futamok” – zárta a mondandóját Krack.

    A futamon még megbüntette volna, utána megdicsérte csapattársát a dobogós Alonso

  • A fájó kiesés után a rivális csapat kulcsembere is belerúgott a Ferrariba

    A fájó kiesés után a rivális csapat kulcsembere is belerúgott a Ferrariba

    A Ferrari számára nagyon rosszul kezdődött a 2023-as Forma-1-es szezon. Az olaszok Bahreinben végig nagyon messze voltak a Red Bulloktól és mindezek mellett Charles Leclerc egy technikai meghibásodás miatt nullázni kényszerült. Dr. Helmut Marko pedig azonnal le is csapta a Ferrari magas labdáját.

    Az energiaitalosok egy tökéletes szezonnyitányon vannak túl. A tavalyi 0 ponttal ellentétben idén 43 ponttal távoztak Bahreinből, miután Max Verstappen és Sergio Pérez is érinthetetlen volt a többiek számára. Az RB19 pedig nem csak gyors volt, de még a gumikat is jól kezelte. Marko szerint azonban nem minden futamon lesz ekkora előnyük a többiekkel szemben.

    Leclerc kiesése nélkül is csúnya verést kapott volna a Ferrari Bahreinben

    Nagy kérdés, hogy a soron következő versenyeken melyik csapat léphet elő a Red Bull első szám kihívójaként. Elsőre a Ferrarit vagy a Mercedest mondanánk, de most nem ilyen egyértelmű a helyzet, mert kiderült, hogy az Aston Martinnal is komolyan kell számolni.

    Az olasz csapat pedig nagy valószínűséggel idén is egy félkarú óriás lesz, mert ugyan Leclerc tempója jó volt, és a hiba nélkül nagy valószínűséggel meg is tartotta volna a 3. helyét, addig Carlos Sainz szenvedett. A spanyol lassú volt, Alonso a verseny vége felé letolta őt a pályáról, és emellett még Hamilton is majdnem le tudta vadászni őt.

    A Scuderiának pedig hiába volt a legjobb végsebessége a hétvége folyamán, a monacói egy motorhiba miatt végül 0 ponttal távozott Bahreinből. Marko e téma kapcsán szúrt oda a Ferrarinak, és tette fel azt a költői kérdést, hogy „mit érnek egy gyors, de megbízhatatlan erőforrással?”

    Máris fény derült az RB19 egyik legnagyobb erényére

  • Hazugságvizsgálóra kötötték Hamiltont – ez lett a végeredménye

    Hazugságvizsgálóra kötötték Hamiltont – ez lett a végeredménye

    Nemrégiben egy érdekes kihívást teljesített Lewis Hamilton. A Mercedes brit ászára a Sky Sports stábja egy hazugságvizsgálót helyezett és úgy tettek fel neki számos eldöntendő kérdést.

    A videó mindössze 8 perc hosszú és a kérdésekre Hamilton többnyire csak igennel vagy nemmel válaszolt, egy-egy alkalommal bővebben belement a témába.

    Az egyik ilyen kérdés Hamilton kedvenc csapattárására vonatkozott. A brit elismerte, hogy nem Fernando Alonso volt a kedvenc partnere és a hazugságvizsgáló szerint a hétszeres világbajnok nem is blöffölt. Habár a válasz aligha volt meglepő, mert a 2007-es szezonban számos botrány volt a két klasszis között a McLarennél.

    Nem kell többet találgatni – ilyen viszonyban van Verstappen és Hamilton

    „Valtteri [Bottas] volt az” – válaszolta a 103-szoros futamgyőztes az Alonsóval kapcsolatos történetet követően. – Nagyon jó volt mellett versenyezni és jól is éreztük magunkat az évek alatt egymás társaságában. Nem hülyítettük a másikat, minden őszinte volt közöttünk. Imádtam vele lenni és együtt utazni a különböző helyszínekre.”

    A hazugságvizsgáló ebben a válaszában sem talált kivetni valót, így Hamilton ismét a szín tiszta igazat mondta. Egy másik érdekes kérdésből pedig az is kiderült, hogy a rekordbajnok jobban élvezi a pihenést és a nyaralásait, mint a munkáját.

    A tesztnek köszönhetően az is biztossá vált, hogy Hamilton egy darabig még biztosan itt lesz a Forma-1-ben. A brit klasszis ugyanis nagyon szeretné megszerezni a hőn áhított nyolcadik világbajnoki címét, amihez már közel 2021-ben, de ott végül Max Verstappen kiénekelte a sajtot a szájából.

    Csak Hamiltonon múlt, hogy nem botrányos ütközéssel indult az idei szezon

  • Nem kell többet találgatni – ilyen viszonyban van Verstappen és Hamilton

    Nem kell többet találgatni – ilyen viszonyban van Verstappen és Hamilton

    Voltak olyan időszakok, amikor Max Verstappen és Lewis kapcsolata egyáltalán nem volt felhőtlen. A Red Bull holland kiválósága és a brit rekordbajnok a 2021-es szezon alkalom során számos alkalommal csatázott egymás ellen és 3 alkalommal is ütköztek egymással. Verstappen azonban az incidensek ellenére sem neheztel egykori riválisára.

    A két bajnok a tavaly mindössze Interlagosban került közel egymáshoz a pályán és még akkor is ütköztek egymással. Azonban az energiaitalosok jó formája, illetve az ezüstnyilak botladozása miatt nem sokszor találkozott egymással a versenypályán a két többszörös bajnok.

    Ez pedig az idei szezonban is így lehet, ugyanis a Red Bull ott folytatta Bahreinben, ahol tavaly abbahagyták: senkitől és semmitől nem zavartatva arattak kettős győzelmet. Ezzel szemben a Mercedes szenvedett és Hamilton csupán az 5., csapattársa, George Russell csak a 7. helyen fejezte be az 57 körös futamot.

    Hatalmas Ferrari-blama után Verstappen-győzelemmel és Alonso-dobogóval indult a szezon

    A hétszeres világbajnok brit pilóta próbál az autójából mindent kihozni és ezt holland ellenfelének is feltűnt, aki a Daily Mail-nek adott nyilatkozatában méltatta őt ezért.

    „Lewist a valaha volt legjobb autóversenyzők között tartom számon” – ismerte el a 36-szoros futamgyőztes Red Bull pilóta. – Nincs okom arra, hogy ezt letagadjam vagy ne ismerjem el az eredményeit. Fontos a folyamatos jó teljesítménye és többek között emiatt is képes még mindig a csúcson lenni. Ez pedig nem nehéz dolog az ő esetében, mert ő egy rendkívül tehetséges versenyző és már a folyamatos világbajnoki címei is lenyűgözőek voltak.”

    Verstappen azt is hozzátette, hogy „ugyan a 2021-es szezon során kifejezetten nagy volt a rivalizálás közöttük”, azonban ennek ellenére is „tisztelik a másikat.”

    Máris kukázhatja az idei szezonját a Mercedes?

  • Máris kukázhatja az idei szezonját a Mercedes?

    Máris kukázhatja az idei szezonját a Mercedes?

    Rég nem látott mélységeket él meg a Mercedes Forma-1-es csapata. A brackley-i istálló nagyon rosszul kezdte az évet és erről Damon Hill is beszélt az F1 Nations podcastjében.

    Ugyan Lewis Hamilton az 5. helyen zárt Bahreinben és még majdnem Carlos Sainzot is sikerült elkapnia, szerinte a reális kép alapján a Mercedes jelen pillanatban csupán a 4. legerősebb csapat a Red Bull, az Aston Martin és a Ferrari mögött. 1996 világbajnoka is szomorú, hogy Toto Wolfféknak nem sikerült előrelépniük a téli szünetben.

    Csak Hamiltonon múlt, hogy nem botrányos ütközéssel indult az idei szezon

    „Szegény Lewis és George [Russell]” – mondta a Williams, az Arrows és a Jordan egykori pilótája a podcastben. – Ez volt Toto csapatfőnöki pályafutásának legrosszabb versenye. Szó szerint meg lettek alázva, miután az egyik partnercsapatuk is legyőzte őket és emellett a hátrányuk még nagyobb lett a tavalyi évhez képest.”

    A Mercedes nagy meglepetésre nem váltott koncepciót a tavalyihoz képest, aminek a legfőbb lényege az volt, hogy az oldalszekrények nagyságát a létező legkisebbre szabták. Wolffék ragaszkodása azonban nagyon úgy néz ki, hogy nem vált be és akár már a szezon közben érkezhet egy „B autó”, de ennek hírét a német márka munkatársai cáfolták.

    „Az új szabályoknak köszönhetően még meg is lettek emelve az autók valamilyen szinten, de még ez sem jelentett megoldást a számukra” – folytatta Hill. – Lehetséges, hogy az általuk preferált koncepció már alapjaiban hibás, és ha ez a helyzet, akkor elég nagy bajban vannak. Az is benne van a pakliban, hogy kitartanak a megoldásuk mellett és megpróbálnak rácáfolni a riválisaikra.”

    Wolff hite töretlen: Hamilton akkor is világbajnok lesz, ha körbe kell tolnom a pályán

  • Az olasz sajtó fejeket követel a Ferrarinál?

    Az olasz sajtó fejeket követel a Ferrarinál?

    A Forma-1-ben nemrégiben egy új szezon vette a kezdetét, de a Ferrari eredményei olyanok, mint régen voltak. Az olaszok rendkívül sok mindent ígértek a szurkolóik számára, azonban a ballonjuk már Bahreinben kipukkadt. A csúfos nyitányt pedig az olasz sajtó sem hagyhatta szó nélkül és a különböző talján orgánumok máris lehordták a Vörösöket.

    A Ferrari átfogóan kikapott a Red Bulltól Bahreinben és mindennek tetejében Charles Leclerc még be sem tudta fejezni az 57 körös versenyt. A monacói pilóta Ferrarija a 40. körben állt meg egy motorhiba miatt és ugyan Sainz átvette a 3. helyét, de Fernando Alonso nagyon hamar el is vette tőle azt.

    Leclerc kiesése nélkül is csúnya verést kapott volna a Ferrari Bahreinben

    A Ferrarinak az volt a célja a téli szünetben, hogy az autójuk megbízhatóságán és gyorsaságán javítva közelebb kerüljenek a Red Bullhot, de nagyon úgy tűnik, hogy most sokkal inkább a mögöttük lévő riválisaik miatt kell izgulniuk.

    La Gazzetta dello Sport

    A neves olasz sportlap írója, Giusto Ferronato ezt írta a Bahreini Nagydíjat követően. „Mindenki a Red Bull mögött van és egy nagyszerű Max Verstappent láthattunk. Egy tökéletes versenyt láthattunk a Red Bulltól és tőle is, és ezzel egyértelművé is tették az idei évre kitűzött céljaikat.”

    „Rengeteg munka van előttünk. Charles-nak nem volt szerencséje a megbízhatósággal, amíg Carlos [Sainz] csak a 4. lett, de mindent beleadott és ebben a versenyben nem is volt több.”

    A Sky Sports olasz kiadása

    A Sky olasz kiadása elsős sorban Alonso remek teljesítményét emelte ki a Ferrari katasztrófája mellett és a kommentátorként dolgozó Carlo Vanzini szerint a spanyol kétszeres világbajnok megmutatta, hogy a „kor csak egy szám”.

    A Ferrariról pedig annyit mondott, hogy „megfejthetetlen” az SF-23. A teszteken, ugyanis úgy látszódott, hogy megoldódtak a Vörösök gumikezelési problémái, de a versenyen már újfent foghatták a fejüket a túlzott gumi használat miatt.

    A Sky Sports olasz kiadásával a Tuttosport és a Corriere della Sera is egyetértett. Mindkét médium „kész katasztrófaként” élte meg a Bahreinben történteket és az előbbi kiadás szerint az olasz istállónak „a két hét múlva esedékes Szaúdi Nagydíj miatt gyorsan lapozniuk kell” és „folytatniuk kell a megkezdett munkát”.

    Ha a helyzet azonban nem fog megváltozni az elkövetkezendő pár versenyen, akkor nagy valószínűséggel arról olvashatunk majd az olasz hírlapok címlapjain, hogy a Ferrarinál fejeknek kell hullania a csapat újbóli gyenge szereplése miatt.

    Ki gondolta volna, hogy a Ferrarinál emiatt fognak aggódni az első futam után?