Szerző: Boa Bence

  • Nagy az öröm Montoyáéknál – Sebastian a dobogón végzett a mai F3-as futamon

    Nagy az öröm Montoyáéknál – Sebastian a dobogón végzett a mai F3-as futamon

    Nagyszerű eredményt ért el Sebastian Montoya a Formula 3 történetének első ausztrál versenyén. A kolumbiai Red Bull junior a 2. helyen végzett és a sikerének a helyszínen tartózkodó édesapja, Juan Pablo is örülhetett.

    A balesetekkel és biztonsági autós fázisokkal tarkított futamon Montoyát csak Franco Colapinto és Zak O’Sullivan tudta megelőzni, így a pályán a 3. helyen láthatta meg a kockászászlót.

    A futam után azonban kiderült, hogy a versenybírák az MP Motorsport autóit szabálytalannak találták a futam utáni ellenőrzésen. Emiatt a futamot megnyerő Colapintót diszkvalifikálták és így Montoya a 2. helyen végzett O’Sullivan mögött. A dobogó harmadik fokára pedig a Prema észt tehetsége, Paul Aron kapaszkodott fel.

  • Verstappen szerint Pérez nem lesz tényező a futamon

    Verstappen szerint Pérez nem lesz tényező a futamon

    Az Ausztrál Nagydíj időmérőjének első három helyezettje, Max Verstappen, George Russell és Lewis Hamilton szerint a mezőny legvégéről induló Sergio Pérez nem jelenthet veszélyt rájuk a vasárnapi versenyen.

    A Red Bull mexikói pilótája két hét leforgása alatt jutott mennyből a pokolba. Amíg Jeddah-ban minden klappolt a számára és a pole-pozíció mellett a futamgyőzelmet is meg tudta szerezni, addig Melbourne-ben szenvedett és a fékproblémája miatt már a Q1-ben a sóderágyban kötött ki, ami miatt korán elvérzett a kvalifikáción.

    Verstappen hozta a kötelezőt, míg a hamvaiból támadt fel a Mercedes

    A pole-t megszerző Verstappentől az időmérő utáni sajtótájékoztatón megkérdezték, hogy szerinte a csapattársa fel tud-e majd zárkózni az élmezőnybe az 58 körös futam során. A kétszeres holland világbajnok úgy véli, hogy a mexikói nem lesz tényező a futam során, de ennél bővebben nem is ment bele az esélylatolgatásokba.

    „Őszintén, nem tudom. Az biztos, hogy ezen a pályán nehéz előzni, de a bónusz DRS zóna valamilyen szinten megkönnyíti majd ezt a folyamatot. Azonban ezt nagyon nehéz megmondani, mert rengeteg különböző tényező játszhat szerepet. Ilyen például a többiek versenytempója és gumikopása például.”

    A Mercedes pilótái is egyetértettek Verstappen szavaival. Russell szerint Pérez „biztosan benne lesz a legjobb tízben”, de „egy ilyen karakterisztikájú pályán nem hiszi azt, hogy képes lesz felzárkózni az élmezőnyhöz.” Hamilton pedig csak annyit mondott csapattársa után, hogy ugyanígy gondolja.

    Pérez állítja: nem ő hibázott a melbourne-i időmérőn

     

  • Pérez állítja: nem ő hibázott a melbourne-i időmérőn

    Pérez állítja: nem ő hibázott a melbourne-i időmérőn

    Sergio Pérez szerint „utas” volt és semmit sem tudott tenni az Ausztrál Nagydíj időmérő edzésénvaló incidense során.

    A Red Bull mexikói versenyzőjének már a harmadik szabadedzésen is akadtak problémái. Az utolsó gyakorlás első 20 percét a garázsban töltötte, majd a végén több, mint fél másodpercet kapott a csapattársától, Max Verstappentől.

    Az 5-szörös futamgyőztesnek azonban olyan komoly fékproblémái voltak, hogy számos alkalommal elhagyta a pályát és látogatta meg a sóderágyakat az Albert Park különböző részein. A Red Bull azt hitte, meg tudta oldani a problémát az időmérőre a mexikói RB19-esén, de ez, mint kiderült, nem sikerült a számukra.

    Verstappen hozta a kötelezőt, míg a hamvaiból támadt fel a Mercedes

    Pérez ugyanis már a Q1 elején elfékezte magát a hármas kanyarban és a sóderágyban találta magát, ahol el is ásta magát. Mindez azt jelentette, hogy Pérez a holnapi versenyt majd csak a 20. helyről kezdheti majd meg. A Szaúd-Arábiában győzedelmeskedő versenyző szerint a fékerő eloszlással volt a gond, miután az túlzott mértékben előre tolódott, amikor fékezett.

    „A harmadik szabadedzéstől kezdődően volt egy technikai problémánk, amiről azt hittük, hogy sikerült orvosolnunk. Azonban most már nyilvánvalóvá vált, hogy nem jártunk sikerrel.”

    „Nehéz volt bármit is csinálni. Amint a fékre léptem, utas voltam az autóban és nem volt ráhatásom a dolgokra. Remélem, hogy a holnapi napra találunk egy optimálisabb egyensúlyt és minimalizálni tudjuk a mai veszteséget.”

    A Red Bull Pérez bakija miatt Szaúd-Arábiába után Ausztráliában sem tudott jelen lenni a Q3-ban mindkét autójával. Jeddah-ban a kétszeres világbajnok vérzett el a Q2-ben, miután problémák akadtak az erő átvitellel az RB19-ben.

    Pérez helyzete azonban egyáltalán nem reménytelen, ugyanis az energiaitalosok rendelkeznek az egyik legnagyobb végsebességgel a mezőnyből és ez majd nagyon jól fog jönni az előzések során. A 4 kijelölt DRS zóna pedig kapóra fog jönni a mexikóinak, aki jelen pillanatban csak egyetlen ponttal van lemaradva Verstappentől az egyéni pontversenyben.

    A Ferrari korábbi versenyzője szerint Péreznek ezért nincs esélye Verstappen ellen

  • Leclerc a csapatát okolta szarkasztikus nyilatkozatában a rossz időmérős szereplésért

    Leclerc a csapatát okolta szarkasztikus nyilatkozatában a rossz időmérős szereplésért

    Charles Leclerc szerint a Ferrarival való rossz kommunikációja mellett ő rossz teljesítménye sem javította az esélyeit az Ausztrál Nagydíj időmérő edzésén. A monacói pilóta nagy meglepetésre csak a 7. helyről kezdheti majd meg a versenyt.

    Leclerc – aki tavaly rendkívül magabiztosan tudott győzedelmeskedni az Albert Parkban – több, mint 6 tizedmásodpercet kapott a pole-pozíciót megszerző Max Verstappentől. Emellett pedig a csapattársától, Carlos Sainztól is kikapott, aki az 5. rajthelyet szerezte meg a holnapi 58 körös versenyre.

    Verstappen hozta a kötelezőt, míg a hamvaiból támadt fel a Mercedes

    Az olaszok annak ellenére mentek ilyen rosszul, hogy a Red Bullal és a Mercedesszel ellentétben ők már a mostani hétvégén bevetettek pár új aerodinamikai újítást az autójukon. Az 5-szörös futamgyőztes egyáltalán nem örült a végeredménynek és elmondása szerint ez annak volt köszönhető, hogy nem vezetett eléggé jól.

    „Már a Q1-ben és a Q2-ben sem mentem elég jól” – árulta el a monacói, aki számára az idei volt a legrosszabb szezonkezdete eddigi ferraris pályafutása során. – Egyszerűen nem állt össze a dolog, és ez csakis kizárólag az én hibám.”

    „A Q3-ban már valamennyire összeállt a kép, és tudtam is nyomni neki. A második gyorskörömön azonban nem tudom, mi történhetett. Nem tudom, hogy a rossz kommunikáció vagy mi miatt találkoztam Carlosszal az első szektorban, de az biztos, hogy ez egyáltalán nem segített a körömön. Erre majd biztosan ki fogunk térni az időmérő utáni beszélgetés során.”

    Az edzés után gyorsan kiderült, hogy Sainz miért tartotta fel Leclerc-t. Az Albert Parkban rendkívül alacsony az aszfalt hőmérséklete a mostani hétvégén, ami miatt a Vörösök mérnökei arra kérték a pilótáikat, hogy az optimális gumihőmérséklet elérésének érdekében csak 2 melegítő kör után kezdjék meg a gyorskörüket.

    Azonban a Ferrari esőt várt a Q3 végére, ami miatt Sainzot és Leclerc-t is arra kérték, hogy csak egy gumimelegítő kört teljesítsenek az utolsó próbálkozásuk előtt. Ezt a monacói be is tartotta, azonban a spanyol kollégája nem. Így amíg Leclerc már a gyorskörét teljesítette, addig Sainz ragaszkodott a 2 melegítő körhöz és elment még egyre, ahelyett, hogy ő is megkezdte volna a gyorskörét.

    Leclerc arra számít, hogy a Ferrari flörtölni fog a legjobb pozíciókkal

  • Gyerekként hoppon maradt a McLaren újonca, hiába várt az orosz F1-es pilótára

    Gyerekként hoppon maradt a McLaren újonca, hiába várt az orosz F1-es pilótára

    Oscar Piastrival nagyot fordult a világ pár év alatt. Az ausztrál fiatal pár évvel ezelőtt még kisgyerekként volt ott a rajtrácson, de idén már F1-es versenyzőként is ott lehet. Piastri ezzel kapcsolatban osztott meg egy érdekes történetet nem sokkal a hazai versenye előtt.

    Ugyan Piastri Ausztráliában látta meg a napvilágot, mégis most először vezethet majd ott egy együléses versenyautót. A McLaren ifjú tehetsége legutoljára 7 éves korában versenyezhetett hazai környezetben, de akkor még csak egy gokartversenyző volt.

    „Ez a hétvége nagyon különleges lesz a számomra, mert ez a hazai versenyem lesz, amit a szülővárosomban rendeznek majd meg” – árulta el Piastri az Ausztrál Nagydíj csütörtöki sajtónapján. – Tavaly már volt itt tesztpilótaként, azonban már korábban is volt szerencsém itt lenni, azt hiszem 2015-ben volt ez.”

    „A rajtrácson Danyiil Kvjat előtt álltam, még az orosz zászló is a kezemben volt. Azonban végül soha nem találkozhattam vele, mert már a rajtrács felé menet lefulladt és végül emiatt a versenyen sem tudott részt venni.”

    Az újonc Piastri egyébként nem nyújt rossz teljesítményt eddig. Ugyan Bahreinben egy technikai hiba miatt nem tudott célba érni és Jeddah-ban egy rajt utáni koccanás miatt esett vissza, utóbbi helyszínen be tudott jutni a Q3-ba az időmérőn. A wokingi istálló rossz felkészülését és az MCL60 eddigi teljesítményét elnézve pedig egy remek teljesítmény volt ez a 22 éves ausztrál pilótarészéről.

    Piastri úgy érzi, le tudja győzni Norrist

  • Sok Hamilton-szurkoló kiakadt az F1 új kiállításának egyik terméke miatt

    Sok Hamilton-szurkoló kiakadt az F1 új kiállításának egyik terméke miatt

    A Forma-1 rajongóinak Twitter közösségét egy bögre ugrasztotta össze, amit az újonnan nyitott madridi kiállításon lehet megvásárolni.

    A bögrén ugyanis a „No Michael no” felirat olvasható, ami mindenkiben a 2021-es Abu Dhabi Nagydíj eleveníti fel. A 2 évvel ezelőtti szezonzérón ugyanis Toto Wolff egy Michael Masival való rádiózása során így fejezte ki a nem tetszését az FIA egykori versenyigazgatójának döntésével szemben.

    „No Michael, no”: Ma egy évesek a szállóigévé vált abu dhabi dumák

    Mai ugyanis először úgy döntött, hogy a Hamilton és Max Verstappen között lévő lekörözött autók nem vehetik vissza a körüket, de rövid időn belül meggondolta magát. Ez a pillanat számos összeesküvés elméletet szült és sokak szerint ez a fordulat Hamilton 8. világbajnoki címébe került.

    A bögréről készült képek elárasztották a Twittert a kiállítás március 23-ai nyitását követően és biztosra vehető, hogy a stuttgarti márka szimpatizánsai a jövőben nem ebből a kávéból szeretnék majd inni a teájukat/kávéjukat.

  • Verstappen 10 vb-címig is eljuthat a korábbi csapatfőnök szerint

    Verstappen 10 vb-címig is eljuthat a korábbi csapatfőnök szerint

    Eddie Jordan szerint Max Verstappen minden nagyobb Forma-1-es rekordot átírhat a közel jövőben. A Jordan egykori csapatfőnöke szerint a holland pilóta akár 10 világbajnoki címet is szerezhet, amivel bőven felülmúlná a két jelenlegi rekorder Michael Schumachert és Lewis Hamiltont.

    A Red Bull számára rendkívül jól alakulnak a dolgok, ugyanis Verstappen révén 2021-ben és 2022-ben is megnyerték az egyéni bajnokságot, utóbbi szezonban pedig a duplázás is összejött, miután a konstruktőri bajnoki trófeát is megszerezték. Az idei szezonban eddig csak 2 futamot rendeztek meg, de már most kijelenthető, hogy Verstappen jó eséllyel pályázik a 3. vb-címére.

    Verstappen felért a dobogóra, de nyerni nem tudott a 15. helyről

    „Ha minden jól alakul Max számára, és képes lesz hosszú távon fenntartani a jelenlegi fizikai és mentális állapotát, akkor akár 10 világbajnoki címig is eljuthat” – nyilatkozta a brit szakember a Formula for Success podcastjében. – Nagyon bízom abban, hogy ez így legyen.

    „Még mindig nagyon fiatal és nevetségesen gyors. Szerintem Lewisnak [Hamilton] el kell kezdenie iparkodnia a 8. címe kapcsán, ugyanis ha ezt nem teszi meg, akkor Max könnyen utol fogja érni őt.”

    A hétszeres világbajnok brit klasszis a 20 megszerzett pontjával jelen pillanatban az egyéni bajnokság 5. helyét foglalja el. Azonban az eddigi tapasztalatok alapján a Red Bull óriási előnnyel rendelkezik a többiekkel szemben, ami miatt nem valószínű, hogy Hamilton tényező lesz az idei bajnoki harcban.

    Összejöhet a Hamilton-Verstappen álompáros a Red Bullnál?

  • Nem csak a Ferrari rossz formája miatt aggódhatnak az olasz szurkolók

    Nem csak a Ferrari rossz formája miatt aggódhatnak az olasz szurkolók

    Nehéz időket él át az Autodromo Nazionale di Monza. Ugyan a kultikus helyszín érvényes F1-es szerződéssel rendelkezik, a hosszú távú jövője így sincs biztonságban.

    Monza jelenlegi kontraktusa a 2025-ös év végéig érvényes, azonban a már évek óta tervezett felújítás még mindig nem valósult meg. A 2020-ban visszatérő Imolában már javában folyik a teljes paddock renoválása, amíg a monzai helyszínen még csak tervek sincsenek erre vonatkozóan.

    A motori.corriereadriatico.it információi szerint a pálya vezetői még mindig az évtizedek óta változatlan, rendkívül balesetveszélyes állapotban lévő aluljárók felújításáról szóló terveken vitáznak, ami lassítja az egész folyamatot.

    Az olasz Automobil Klub elnöke, Angelo Sticchi Damiani változásokat sürget és a frusztrációjának hangot is adott.

    „A monzai pályának fejlődnie kell, változnia kell, lépést kell tartania a korral. De ebben nem hagyhatjuk magunkat. Azt mondják, hogy Európában túl sok F1-es nagydíj van, és vannak kérések Amerikából, Ázsiából, valamint Afrikából is. 44 millió eurót fektettünk be a tavalyi évben, és mégis veszteséget szenvedtünk. Ez azért történhetett meg, mert a pálya üzemeltetési költségei nagyon magasak, függetlenül a nagydíjtól” – folytatta Sticchi Damiani.

    „Egyre szűkösebb a költségvetésünk, de nem szabad, hogy ez befolyásoljon minket. Jelen pillanatban 4 projektünk van, amiből 2 az aszfalt és az aluljárók felújítására vonatkozik. A pálya újraaszfaltozására vonatkozó tervek már véglegesek, az aluljárókra vonatkozóra pedig már nem kell sokat várni. Ez nagyon fontos lesz, mert a pályán való könnyű és gyors közlekedés nagyon fontos a számunkra. A maradék két projekt pedig a lelátók és a paddock tetőszerkezetének felújítása lesz.”

    Monza kénytelen volt közleményt kiadni a sok panasz miatt

  • Ennek a trükknek köszönhető a Red Bull idei remeklése

    Ennek a trükknek köszönhető a Red Bull idei remeklése

    Az idei Forma-1-es szezonban még csak 2 versenyhétvégét rendeztek meg, de máris nyugodtan kijelenthetjük, hogy a Red Bull rendelkezik a legerősebb autóval. Az RB19 remekül kezeli a gumikat, gyors a kanyarokban és még az egyenesekben sincsen párja. A legutóbbi tényezőnek pedig annak köszönhető, hogy a DRS által jelentett pluszt rendkívül effektíven használják az energiaitalosok.

    A trükkről a The-Race.com-on számolt be az egykoron a Forma-1-ben dolgozó technikai igazgató, Gary Anderson. A Red Bull új hátsó szárnyának az a lényege, hogy az állítható hátsó szárny használatakor az alsó elem olyan kevés leszorítóerőt generál, hogy az autó rendkívül magas végsebességre tehet szert.

    Máris fény derült az RB19 egyik legnagyobb erényére

    Ez részben megmagyarázza azt, hogy a Szaúd-arábiai Nagydíjon óriási felzárkózást bemutató Max Verstappen miért előzhette meg olyan könnyen George Russell Mercedesét. A Milton Keynes-i istálló az innovatív megoldásának köszönhetően ugyanis akár 10 km/órával lehet gyorsabb az egyenesekben a DRS használatával.

    Jeddah-ban a Red Bull még a hátsó szárny alatti elemeken is módosított. Az alkatrész az arra áramló levegőt felfelé tereli, ami a hátul haladó számára kedvez, mivel így sokkal kevesebb káros áramlással kell megbirkóznia.

    A megoldás egyetlen hátránya, hogy így valamilyen szinten csökken az autó végsebessége a függőleges szárny által blokkolt levegő miatt. Mivel az RB19 szinte tökéletesre fejlesztette a talaj kölcsönhatást (ground effect), így több lehetőségük nyílt a hátsó szárnynál való kísérletezésre. A forrás szerint pedig a Red Bull ezért is használ egy extrémebb szárnyat a riválisaihoz képest.

    Nem várt helyről kapott segítséget a Red Bull: „évekig mi is ilyen erősek voltunk”

  • A Mercedes főnöke megérzi elhunyt barátja hiányát

    A Mercedes főnöke megérzi elhunyt barátja hiányát

    Toto Wolff nemrégiben elárulta, hogy egyre jobban megérzi Niki Laudának a hiányát. Az osztrák F1-es legendának biztosan lennének hasznos ötletei a brackley-i istálló jelenlegi problémáira.

    Lauda még 2012-ben lett a Mercedes gyári csapatának nem ügyvezető elnöke és az érkezése pozitív hatással volt a stuttgarti márkára. A háromszoros világbajnok sokat segített az alapkövek lehelyezésében, ami megalapozta az ezüstnyilak 2014-től kezdődő dominanciáját. A Mercedes sokáig érinthetetlen volt a turbóhibrid érában és az elképesztő sikersorozatuk 7 darab egyéni, illetve 8 darab konstruktőri vb-címet eredményezett.

    Lauda azonban sajnálatos módon 2019-ben elhunyt életének 70. évében és Wolff szerint ezzel a Mercedes „elveszítette az utat mutató fényt”.

    „Nagyon hiányzik Niki, mert a jelenlegi nehéz helyzetben is megpróbálna mindent leegyszerűsíteni” – árulta el az osztrák szakember, akinek a csapata akár a Red Bullt is másolhatja a jövőben.

    A Mercedesnek még nem volt ideje kémlelni a meglepetéscsapat megoldásait

    „Néha elgondolkozok azon, hogy vajon most mit mondott volna nekem ebben a helyzetben. Az évek alatt remekül működtünk együtt, mert a dolgok leegyszerűsítésével könnyen sikeresek lettünk. Azonban voltak olyan pillanatok, amikor nagyon kicsin múlott az egész. Ez egy technikai sport és nekem csapatvezetőként az volt a feladatom, hogy ez a fajta felfogás megjelenhessen az autó dizájnjában is.”

    „Ez rendkívül egyszerű volt, mert a stopperóra soha nem hazudik és a gyűjtött adatokból is látjuk, hogy esetleg hiányzik valami vagy javítanunk kellene egy adott területen.”

    Wolff azt is hozzátette, hogy „a 2023-as szezon egy tanulási folyamat lesz a Mercedes számára”, hogy „minél jobban megértsék a W14-et”. Ezt pedig annak érdekében kell megtenniük, hogy a fejlesztésekkel finomra tudják hangolni a konstrukciójukat.

    Szobrot állított Niki Lauda tiszteletére a McLaren