Szerző: Boa Bence

  • Kettős Jaguar-győzelem és egy páratlan rekord- ez történt az első berlini futamon

    Kettős Jaguar-győzelem és egy páratlan rekord- ez történt az első berlini futamon

    Mitch Evans ott folytatta, ahol Brazíliában abbahagyta, és Sao Paulo után Berlinben is nyerni tudott. Mivel az új-zélandi mögött a csapattársa, Sam Bird végzett, így a brit márka egy kettős győzelmet könyvelhetett el.

    Evans a verseny utolsó szakaszában tudta megszerezni az első helyet, miután ki tudta használni, hogy az előtte autózó Sebastien Bueminek kevesebb energiája volt. A svájci pilóta ezen olyannyira rajtavesztett, hogy még Birdön kívül Max Günther is át tudta ugrani őt, amivel le is csúszott a dobogós helyekről.

    Az 5. helyen az a Nick Cassidy ért célba, akinek egy defekt miatt kellett visszaküzdenie magát az élmezőnybe. Mindez a második biztonsági autós fázis alatt történt, amit Dan Ticktum balesete okozott, amibe Stoffel Vandoorne-t is belekeverte.

    A brit még vezette is a versenyt az első körökben, azonban már Brazíliában látszott az, hogy az energia szempontjából rosszul jár az, aki a verseny elején az első helyen halad. Ez most is így volt, és Ticktum szépen lassan esett hátra, egészen a balesetéig.

    A korábbi botrányhős pilóta szerint sok versenyzőnek nincs keresnivalója az F1-ben

    A bajnokság szempontjából is történt egy fontosabb esemény: az összetett 2. helyén álló Jake Dennis egyik előzési manővere kudarcba fulladt, és a brit pilóta nekiment Antonio Félix da Costa Porschéjának. A portugál ki is esett a futamból, amíg az Andretti pilótája visszaesett a mezőny legvégére, és esélytelenné vált a pontszerzésre.

    A 6. helyet végül a pontversenyt vezető Pascal Wehrlein szerezte meg az utolsó körös hajrájának köszönhetően, ahol 3 autót is maga mögé tudott utasítani. További pontszerzők: Jean-Éric Vergne, André Lotterer, Edoardo Mortara és Oliver Rowland.

    A második berlini verseny a holnapi nap folyamán kerül megrdenezésre a Tempelhof-repülőtéren kialakított versenypályán.

    Óriási Jaguar dráma után Vergne győzelem született Indiában

  • A korábbi csapatfőnök szerint Hamilton képes lenne gatyába rázni a Ferrarit

    A korábbi csapatfőnök szerint Hamilton képes lenne gatyába rázni a Ferrarit

    Eddie Jordan szerint ha Lewis Hamilton a Ferrarihoz szerződne, az egy „mennyei párosítás” lenne.

    Nagy kérdés, hogy mi lesz a hétszeres világbajnokkal, ugyanis a Mercedesszel való szerződése az idei szezon végén lejár, és még mindig nem hosszabbította meg azt.

    A brackley-i istálló az új szabályok érkezésével visszább esett az erősorrendben, ami miatt Hamilton akár más lehetőségeket is számításba vehet. A Jordan csapat egykori első embere pedig nagyon megnézné a 103-szoros futamgyőztest, hogy mire lenne képes a Ferrarinál az elkövetkezendő pár évben.

    Hamilton fergetegeset bulizott, Justin Bieberrel is spanolt

    „Véleményem szerint csak egy helyre mehetne, és az a Ferrari – nyilatkozta az egykori Jordan-istálló alapítója és csapatfőnöke Expressnek. – Egy olyan tehetséges srácnál, mint ő, azt hiszem, ez a mennyben [köttetett] házasság lehet. Szerintem a Ferrarit fel kellene rázni, ahogyan Lewis Hamiltont is. Ha Lewis folytatja, akkor szerintem változásra van szüksége. A gondolkodásmódja és a lendülete miatt, egy [új] kezdet gyanánt, szórakozásból. Megtanulni olaszul, együtt enni a tésztát azokkal a srácokkal, ez egy másik világ. Mivel egy csapatot vezettünk, mindig láttuk, hogy a Ferrari mennyire másképp működik, és én szívesen látnám Lewist abban a környezetben.”

    Hamilton mellett a Scuderiának sem ártana összekapnia magát, ugyanis a Vörösök 2009 óta nem kezdtek olyan rosszul szezont, mint azt idén tették. A tavalyi év elején pedig ők számítottak viszonytási alapnak a többi csapat számára, most pedig már olyan versenyek is voltak idén, ahol csak a 4. legjobb csapat volt a Ferrari.

    „Szerintem nagyon fel tudná rázni őket – fogalmazott az ír üzletember. – Új irányba állíthatná őket, a Ferrari sok apró problémáját megoldhatná. Szóval ezért szeretném, ha Lewis ott lenne egy-két évig, mielőtt teljesen visszavonul, hogy lássuk, mi történik. Gondoljunk csak [az újságok] hasábjaira. Ez egy elképesztő történet [lenne]. Nem valószínű, hogy így lesz, de ez az én álmom.”

    Azonban ha objektívan megvizsgálva a dolgot, nyugodtan kijelenthetjük, hogy a Hamilton-Ferrari házasság aligha fog létrejönni. Egyfelől a hétszeres világbajnok nemrégiben azt nyilatkozta, hogy Sir Stirling Mosshoz hasonlóan a végsőkig kitartana és hű lenne a stuttgarti márkához, másfelől Carlos Sainz és Charles Leclerc is 2024-ig érvényes kontraktussal rendelkezik a Ferrarinál.

    Hamilton Ferrari rajongó, vajon fog valaha náluk versenyezni?

  • Drasztikus lépéssel reagált a botrányos Schumacher-interjúra az azt lehozó újság

    Drasztikus lépéssel reagált a botrányos Schumacher-interjúra az azt lehozó újság

    A német bulvármagazin, a Die Aktuelle bocsánatot kért a Schumacher-családtól, amiért Michael Schumacherről megjelentettek egy olyan interjút „az első” címmel, amit valójában mesterséges intelligenciával generáltak.

    Az interjú nagy port kavart a Forma-1 közösségében, mivel annak célja teljes mértékben a megtévesztés és a kattintásvadászás volt. Az interjút ugyanis egy mesterséges intelligencia csinálta meg, és ezt az információt a lap munkatársai csupán a cikk legvégén tüntették fel.

    A Die Aktuelle bocsánatot kért a Schumacher-családtól a „félrevezető” interjú miatt, „aminek igazából soha nem kellett volna megjelennie”, és emellett azonnali hatállyal eltávolítottak a pozíciójából a főszerkesztő Anne Hoffmannt, aki már 2009 óta látta el ezt a feladatot a német lapnál. A vezető igazgató Bianca Pohlmann mindezek mellett azt is hozzátette, hogy „a cikk egyáltalán nem képviseli az általuk jónak látott újságírási értékeket”.

    Ugyan a lap tényleg bocsánatot kért, de az ügy ezzel még nem ért véget, mert a Ferrari-legenda családja már jelezte, hogy az eset miatt pert fognak kezdeményezni a lap ellen az álhír megjelenítése miatt.

    Elképesztő pofátlanság – „friss” Michael Schumacher-interjúval veri át olvasóit egy német lap

  • Schumacher fontos szerepet vállalhat a Mercedes fejlődésében

    Schumacher fontos szerepet vállalhat a Mercedes fejlődésében

    A Mercedes teszt és tartalékpilótája, Mick Schumacher az európai Forma-1-es versenyek során rengeteg időt fog eltölteni a brackley-i istálló szimulátorában. A német fiatalra így óriási szerep hárul, és ha jól végzi a munkáját, azzal Toto Wolffék fejlődését is elősegítheti.

    Miután az ifjabb Shcumacher számára nem maradt hely a Haas csapatánál, a stuttgarti márka dobott mentőövet a számára. Mick Nyck de Vries tavalyi szerepkörében találta magát, és minden egyes versenyhétvégén feltűnt eddig a Mercedes bokszában, ahol Toto Wolff mellől figyelte a pályán történő eseményeket.

    Ez eddig a tengerentúli futamokon volt így, amikor a Mercedes távolt volt a Brackley-ben található központjától. Azonban az európai helyszínek érkezésével ez meg fog változni.

    A tekintélyes német szaklap, az Auto Motor und Sport értesülései szerint a hétszeres világbajnok Michael Schumacher fia az Emilia Romagna Nagydíj során a szimulátorban fog dolgozni, hogy tesztelje a W14 beállítását George Russell és Lewis Hamilton számára a szimulátorban autózva.

    Ha valamelyik Mercedes pilóta pedig nem tudná vállalni a versenyhétvégén való szereplést, akkor természetesen Schumacher a helyszínre repülne, és vállalná a beugrást Russell vagy Hamilton helyére. A német nem csak az imolai hétvégén, hanem a többi európai versenyhétvége során is a szimulátorban szorgoskodhat majd a tervek szerint.

    Váratlan fordulat: Korábbi nagyágyújával támad a Mercedes!

  • A korábbi botrányhős pilóta szerint sok versenyzőnek nincs keresnivalója az F1-ben

    A korábbi botrányhős pilóta szerint sok versenyzőnek nincs keresnivalója az F1-ben

    A Formula E-ben szereplő, a különböző botrányairól is híres Dan Ticktum szerint sok olyan pilóta van a Forma-1 jelenlegi mezőnyében, akik egyáltalán nem érdemlik meg a helyüket.

    A brit pilótának 2 alkalommal is komoly esélye volt arra, hogy bekerüljön a száguldó cirkuszban, miután a Red Bull és a Williams pilótaakadémiájára is bekerült. Azonban Ticktumnak ami a szívén, az a száján, és emiatt már számtalan alkalommal került bajba.

    Először a Bikák tették lapátra, miután kétségbe vette Mick Schumacher F3-as bajnoki címét és vállalhatatlan nyiatkozatokat adott róla a sajtóban, majd a Williamsnél azért kötöttek útilaput a talpára pár évvel később, mert az egyik Twitch élő adásban a „sz*r” jelzővel illette Nicholas Latifit, aki akkor még a grove-i istállót erősítette.

    Azonnali hatállyal kirúgta Ticktumot a Williams

    Dacára az előbb említett 2 botránynak, Ticktum lehetőséget kapott a Formula E-ben a NIO 333 csapatánál, akikkel eddig 3 pontszerzése is van az eddig megrendezett 6 futamból, legjobb eredménye pedig egy 6. hely volt.

    A botrányhős nemrégiben a Formula E-ben és a Forma-1-ben szereplő pilótákat hasonlította össze egy, az Independent-nek adott nyilatkozatában, és tett pár meglepő kijelentést.

    „Szerintem a sorozatunkból mindenki, kivétel nélkül megállná a helyét a Forma-1-ben. Nyilvánvalóan vannak olyanok is, akik már voltak ott, és megérdemelték volna, hogy több időt kapjanak ott a bizonyításra.

    „Aki eljut erre a szintre, az már nagyon tehetségesnek számít, de még itt is megesik, hogy a pénz beszél. A tehetség nem minden, mert ha van egy olyan jelölt is, aki nem olyan ügyes, de nagyobb szponzori tőkét hozna, akkor általában őket választják.”

    „Itt a Formula E-ben mindannyian professzionálisak vagyunk, és a bérezésünk is hasonló. Ez a Forma-1-ben nem így van, és véleményem szerint sok olyan pilóta van ott, akinek semmi keresnivalója nem lenne ott. Akár innen a Formula E-ből is ott lehetnének egyes versenyzők azok helyén, akik nem valók oda.”

  • Sajtó: Veszélybe került a veterán csapatfőnök állása

    Sajtó: Veszélybe került a veterán csapatfőnök állása

    A híres Forma-1-es újságíró, Joe Saward úgy tudja, hogy meg vannak számlálva a napjai az AlphaTauri csapatfőnökének, Franz Tostnak.

    Az olasz kiscsapat 2020-ban még futamot is tudott nyerni Pierre Gasylval, 2021-ben pedig fennállásuk legjobb szezonját tudták produkálni. Az új szabályok érkezésével azonban Franz Tosték hátrébb kerültek az erősorrendben, és az idei szezonra tovább romlott a helyzetük.

    Az olasz kiscsapat neve mellett mindössze egyetlen pont szerepel Yuki Tsunodának köszönhetően. A japán pilóta ki tudta használni az Ausztrál Nagydíj 3. állórajtjánál elszabadult káoszt, önerőből viszont aligha végzett volna ilyen előkelő pozícióban.

    Az AlphaTaurinál az előbb említett okok miatt már a csapaton belül is óriási a feszültség: Tost már nem bízik meg a mérnökökben, mert ő nem csupán nagy ígéreteket, hanem eredményeket is szeretne látni.

    Marko csúnyán beszólt az AlphaTaurinak

    A rossz eredmények pedig az AlphaTauri ruhamárkájára is rossz nevet vetnek, és ha a csapatnak nem megy jól, akkor az eladások is csökkenhetnek az F1-ből származó bevételek mellett. Mivel az energiaitalosok pénzelik a faenzai kiscsapatot, a rossz eredmények egyik legnagyobb vesztese Tost lehet, akinek Saward szerint komoly veszélyben van az állása.

    „A rossz eredmények miatt a Red Bullnál már Tost menesztését tervezik, és ezen apropóból már el is kezdték keresni az utódát” – írta a brit F1-es újságíró. – Tost napjai ebből kifolyólag meg vannak számláva az AlphaTauri vezéreként.”

    A lehetséges új csapatfőnök kilétéről még semmit nem lehet tudni, annyi viszont biztos, hogyha Tost tényleg lapátra kerülne, akkor egy nagyon hosszú korszak záródna le az Alphataurinál. Az osztrák szakember ugyanis a kiscsapat 2006-os alapítása óta – amikor még Toro Rosso néven versenyeztek – jelen volt csapatvezetőként.

    Szorosabbra fűzi az együttműködését a Red Bull és az AlphaTauri

  • Alonso világhírű énekesnővel randizik?

    Alonso világhírű énekesnővel randizik?

    Ugyan még egy hét van az Azeri Nagydíjig, de a Forma-1 Twitter-közössége egy rendkívül érdekes témával kezdett el foglalkozni. Spanyol sajtóértsülések szerint ugyanis Fernando Alonso a kétszeres Grammy-díjas énekesnővel, Tayor Swifttel randizgat.

    A korábbiakban már beszámoltunk arról, hogy a kétszeres világbajnok spanyol pilóta nem sokkal az Ausztrál Nagydíj után váltak külön az útjaik akkori partnerével, az osztrák Servus TV riporternőjével, Andrea Schlagerrel. Azonban nagyon úgy tűnik, hogy a 32-szeres futamgyőztes nem sokáig tétlenkedett a szakítást követően.

    Drámai változás történt Alonso magánéletében

    A Deuxmoi információs szerint „Alonso és Swift már egy hete találkozgatnak egymással”, de eddig még semmi komoly dolog nincsen közöttük, mivel a híres énekesnő is nemrég szakított a barátjával, a színész Joe Alwynnal.

    A híreket azonban érdemes fenntartással kezelni, ugyanis eddig a spanyol forráson kívül egyik másik médium sem számolt be erről. Az információ azonban rekord gyorsasággal terjedt szét az F1 közösségében, és mindkét tábor rajongói szeretnének többet megtudni e téma kapcsán.

  • Egy korábbi F1-es pilóta vezérletével alapított versenyzőakadémiát a McLaren

    Egy korábbi F1-es pilóta vezérletével alapított versenyzőakadémiát a McLaren

    A McLarennél nagy erőkkel dolgoznak azon, hogy újra az élemzőny tagjai lehessenek a Forma-1-ben. A wokingi istálló – akik az IndyCarban és a Formula E-ben is képviseltetik magukat az F1 mellett – ezen törekvései mellett saját pilótaakadémiát hozott létre, amivel számos fiatal tehetség útját szeretnék segíteni.

    A brit csapat szándékai pedig komolyak e téren, ugyanis egy neves pilótát neveztek ki az akadémia élére. Nevezetesen arról az Emanuele Pirróról van szó, aki a Forma-1-ben is versenyzett, és meg tudta nyerni a legendás Le Mans-i 24 órás versenyt.

    A hírt egy sajtóközleményben jelentette be a McLaren, céljuk pedig az lesz a pilótaakadémiával, hogy a fiatal pilótákkal már a gokartos korszakukban elkezdjenek foglalkozni, és végigkísérni őket az útjukon, ahogy egyre feljebb lépkednek a ranglétrán. Ezt pedig nem is vezethetné Pirrónál tapasztaltabb pilóta, mert az olasz ex-F1-es sokmindent látott a versenyzői pályafutása alatt.

    A patinás brit csapat számos tehetséges fiatal pilótával rendelkezik, és az a céljuk, hogy a jövőben is hasonló tehetségek kerülhessenek ki a kezeik közül. Elég csak a Forma-1-ben versenyző Lando Norrisra, vagy az IndyCarban brillírozó Alex Paloura és Pato O’Wardra gondolni, és akkor még a rendkívül tehetséges, mindössze 15 éves Ugo Ugochukwuról még szót sem ejtettünk.

    Egy afrikai fiatal lehet a McLaren következő nagy dobása?

    „A McLarennek rengeteget köszönhetek, ők indították be az F1-es karrieremet többek között” – nyilatkozta Pirro a bejelentését követően. – Olyan nagyszerű versenyzők mellett dolgozhattam, mint Senna, Prost vagy Berger. A csapatommal készen állunk arra, hogy a jövő nagy tehetségei számára biztosítsuk a megfelelő eszközöket, és átadjuk a tudásunkat, hogy egy napon ők is nagyszerű versenyzőkké válhassanak.”

  • Így változhat meg a Red Bull festésre Miamira – (képek)

    Így változhat meg a Red Bull festésre Miamira – (képek)

    Már az idei Forma-1-es szezon kezdete előtt tudni lehetett, hogy a Red Bull a 3 amerikai versenyhétvége során egyedivé fogja tenni az RB19 fényezését. Az energiaitalosok nemrégiben megmutattak pár ötletes dizájnt, amit a szurkolók készítettek el.

    A „Make Your Mark” kihívást a Forddal való bejelentésük után hozták létre a Bikák. A versenyben bárki részt vehet, és a győztes pályamunkákat élőben is láthatjuk majd a Red Bullokon Miami-ban, Austinban, valamint Las Vegas-ban is.

    Most te is megtervezheted a Red Bull három leendő idei festését!

    Az egyedi festés a hátsó szárnyon, az oldaldobozokon, illetve az első szárny oldallapjain lesz majd látható, és az első győztes pályamunka május 3-án kerül majd kihirdetésre. Egy kisebb fajta ízelítőkként a Red Bull közzétett 3 rendkívül fantáziadús alkotást a közösségi média felületén.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Oracle Red Bull Racing (@redbullracing) által megosztott bejegyzés

  • Ismerős arcokkal múlatta az időt Monacóban Charles Leclerc

    Ismerős arcokkal múlatta az időt Monacóban Charles Leclerc

    A Kínai Nagydíj napárból való kiesése közel egy hónapos szünetet hozott létre a Forma-1 idei versenynaptárárban. A pilótáknak így lehetőségük van feltöltődni az ausztrál és az azeri hétvége között. Charles Leclerc pedig egy, a versenyzéstől teljes mértékben eltérő sportágat csodált meg.

    A Ferrari monacói versenyzőjét számos alkalommal kapták már lencsevégre kosárlabda és futballmeccseken is, azonban most az ATP Monacóra látogatott ki. Az eseményen többek között Pierre Gaslyval és 2 testvérével, Arthurral és Lorenzóval is pózolt.

    A monacói tenisztorna a tegnapi nap folyamán ért véget, és a végső győztes az orosz származású Andrey Rublev lett, akinek Leclerc-ék személyesen gratuláltak a győztes meccsét követően.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Charles Leclerc (@charles_leclerc) által megosztott bejegyzés