Szerző: Boa Bence

  • Alonso lényeges kérdésekre szeretne válaszokat kapni az FIA-tól

    Alonso lényeges kérdésekre szeretne válaszokat kapni az FIA-tól

    Fernando Alonso számára eseménydúsan alakultak a legutóbbi Forma-1-es versenyek. Az Aston Martin pilótája mindig benne volt a sűrűjében, azonban az FIA két alkalommal is megbüntette őt baleset okozásáért, és a spanyol meg szeretné érteni, hogy a versenybírák mi alapján gondolkoznak egy incidens során.

    A silverstone-i istálló felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a spanyol büntetése ellen, amit még a Kínai Nagydíj sprintfutama után kapott. A spanyol pilóta egy 10 másodperces időbüntetést és 3 büntetőpontot kapott, miután egy késői manőverrel leterelte Carlos Sainzot a pályáról a kilences kanyarban.

    Alonsót vétkesnek találták a Sainz elleni csatában, egészen furcsa büntetést kapott

    A döntés minden bizonnyal a mai nap folyamán meg fog születni, és nagy kérdés, hogy az Aston Martin képes lesz-e elég bizonyítékot szerezni, hogy a FIA-nál meggondolják magukat, és eltöröljék a 3 büntetőpontot a 32-szeres futamgyőztes licenszéről.

    Alonso a Miami Nagydíj csütörtöki sajtónapján nem részletezte az esetet, de azt elárulta, hogy a csapatával azért lebbeztek fel a döntés ellen, mert lényeges kérdésekre szeretnének válaszokat kapni a felügyelőktől.

    A spanyol klasszist az a tény bántja, miszerint a legutóbbi incidense során mindkét alkalommal súlyos büntetésekkel sújtották őt. Ebben benne van az is, amikor Ausztráliában vétkesnek találták a George Russell ellen mutatott utolsó körös védekezési manőverei során.

    „Nyilvánvalóan mást gondolunk a dolgokról, de ez minden sportban így szokott lenni – nyilatkozta Alonso, akinek jelen pillanat 6 büntetőpont szerepel a neve mellett az előbb említett szankciók miatt.

    „Ha egy futballmérkőzést nézel a televízióban, a lapot érő ítéletek során is nagy mértékben számít, hogy melyik csapatot erősíted. Emellett az emberek véleményében is lesz különbség, ebben biztos vagyok. Azonban véleményem szerint a kínai sprintet és a pályán történt csatákat a nézők 99%-a élvezte, szóval a büntetésem eléggé szigorúnak nevezhető.”

    Alonso azt is hozzátette, hogy a fellebbezésük legfontosabb fontos célja, hogy megértsék, mi alapján hoznak a döntést a versenybírák egy kérdéses incidens során.

    „A szabályok azok szabályok, el kell fogadnunk őket. Néha egyetértünk velük, de olyan pillanatok is vannak, amikor ezt nem tesszük meg. Azonban még ezekben a helyzetekben is bele kell törődnünk az ítéletbe, mert mindig a stewardok kezében van a sorsunk.”

    „Azonban, mint azt már korábban elmondta, a legutóbbi kétszer is rajtam csattant legkeményebben az ostor, Ausztráliában és Kínában is egyaránt. Meg kell győződnünk róla, hogy semmi ilyesmi nem fog történni a jövőben, és minden rendben lesz.

    Alonso büntetésének visszavonásáért harcol a csapata

  • Verstappen is megszólalt Newey távozásáról

    Verstappen is megszólalt Newey távozásáról

    Nemrég hivatalossá vált, hogy a Red Bull első számú tervezőzsenije, Adrian Newey 19 év után el fogja hagyni Milton Keynes-t. Max Verstappen szerint azonban a brit szakember távoása nem befolyásolja majd őket olyan mértékben, mint azt sokan gondolják.

    Az elmúlt hetek pletykái a héten nyertek hivatalosságot Neweyt illetően, miután a Red Bull egy hivatalos közleményben adta tudtára a nagyvilágnak, hogy a 65 éves brit tervezőzseni 2025 első negyedévében távozni fog a soraiból. A brit szakember oroszlánrészt vállalt abban, hogy az energiaitalos istálló a Forma-1 élcsapatai közé kerüljön. Emellett Sebastian Vettel és Max Verstappen is részben az ő munkásságának köszönheti, hogy a bikások pilótájaként megannyi győzelmet és világbajnoki címet tudtak szerezni.

    Mennyire a távozó Newey érdeme a Red Bull jelenlegi egyeduralma?

    Newey távozása abban az esetben érheti igazán érzékenyen a Red Bullt, ha végül az egyik rivális csapat háza táján kötne ki. A legfrissebb sajtóértesülések szerint a Ferrari lehet befutó a szóban forgó versenyfutásban, de ezen híreket egyelőre érdemes fenntartásokkal kezelni.

    Verstappen a Miami Nagydíj csütörtöki sajtónapján először nyilatkozott a nyilvánosság előtt, és többek között erről a témáról is szót ejtett. A Red Bull holland kiválósága nagyon sajnálja, hogy Newey nem marad velük a jövőben, de ő ezt nem egy tragédiaként éli meg.

    „Természetesen Adrian rendkívül fontos szerepet vállalt a Red Bull sikereiben, de az évek alatt valamilyen szinten megváltozott a szerepköre – árulta el a háromszoros világbajnok, aki eddig mindkét Miami Nagydíjat képes volt megnyerni.

    „Szerintem nagyon sok ember nincs tisztában azzal, hogy mit is csinált ő valójában. Nem azt mondom, hogy nem csinált semmit, de a szerepköre fejlődésen esett át. Rengeteg tehetséges szakember érkezett a csapathoz, akik képesek voltak megerősíteni az egész részleget.”

    „Nyilvánvalóan jobb lett volna, ha marad, mert az ő tapasztalatára minden esetben lehet számítani. Emellett egy nagyszerű embert is tisztelhetünk benne, akivel remekül el lehet beszélgetni, legyen szó bármilyen témáról. Azonban Adrianen kívül más emberek is vannak a technikai gárdában, és én bennük is megbízok maximális mértékben. Az elmúlt években megmutatták, hogy mire képesek, és az autónk részben emiatt volt ennyire domináns.”

    „Lehetséges, hogy kívülről egészen drámaian fest a helyzet, de ha az emberek tudnák, hogy mi történik valójában a csapaton belül, akkor rájönnének, hogy igazából nem is az.”

    A holland 58-szoros futamgyőztes végül azt is elmondta, hogy semmi értelme nem volt győzködni Neweyt a maradásról, mert szerinte, ha valaki elvágyódik valahonnan, annak mindenféleképpen távoznia kell, és egy új kihívást kell keresnie magának.

    Verstappen apja először utalt rá, hogy fia tényleg elhagyhatja a Red Bullt

  • Hamilton: Nagy megtiszteltetés lenne együtt dolgozni Newey-val

    Hamilton: Nagy megtiszteltetés lenne együtt dolgozni Newey-val

    Lewis Hamilton elárulta, hogy Adrian Newey neve szerepel az első helyen azon emberek listáján, akikkel szívesen dolgozna együtt a jövőben a Forma-1-ben.

    A szerdai napon vált hivatalossá, hogy a brit tervezőguru 2025 első negyedévében távozik a Red Bulltól. A döntés értelmében a rivális csapatok – köztük a Ferrari is – versenybe szállhatnak a 65 éves brit szakember aláírásáért.

    Hivatalos: Newey távozik a Red Bulltól, lezárul egy nagy korszak

    Mivel Hamilton a 2025-ös szezont már az olasz istállónál fogja megkezdeni, ezért ha a Scuderia valóban le tudná igazolni Newey-t, az jelentősen javítaná a brit klasszis esélyeit a rekordot jelentő nyolcadik világbajnoki cím megszerzésére. Newey jövő márciusban hagyja el végleg a bikásokat, és ennek köszönhetően a szerencsés istálló már a 2026-os autóján érezheti majd a brit tervező keze munkáját.

    Hamilton a Miami Nagydíj csütörtöki sajtónapján elismerte, hogy nagyon izgatott lenne, ha együtt dolgozhatna Newey-val, de azt nem fedte fel, hogy a szóban forgó téma már a Ferrarival folytatott megbeszélései során is felmerült-e a téli szünet folyamán vagy sem.

    „Ezek a beszélgetések teljes mértékben magánjellegűek – véli a 103-szoros futamgyőztes, aki Forma-1-es pályafutása legnehezebb szezonkezdetén van túl. – Ha írnom kellene egy listát azon emberekről, akikkel szívesen dolgoznék együtt, akkor ő biztosan az élen szerepelne.”

    Hamilton azt is megjegyezte, hogy a vörösök jó úton haladnak a Forma-1-ben, és amennyiben Newey tényleg csatlakozna hozzájuk, az csak még tovább növelné a Scuderia bajnoki ambícióit.

    „Adrian nevéhez számos rekord és kiváló eredmény fűződik – folytatta a Mercedes brit klasszisa. – Remek munkát végzett eddig az összes olyan csapatnál, ahol megfordult a karrierje során, és emellett a tudása is lenyűgöző.”

    „A Ferrari már most egy remek csapatnak számít. Rengeteget fejlődtek, folyamatosan képesek előrelépni, és az autójuk is jelentősen erősebb a tavalyihoz képest. Nagy megtiszteltetés lenne, ha együtt dolgozhatnék Newey-val.”

    Hamilton és Newey soha nem szerepelt egymás oldalán egyik F1-es csapatnál sem, de egyszer már majdnem összeálltak a dolgok e tekintetben. A brit pilóta 2007-ben csatlakozott a McLarenhez, pár évvel azután, hogy a brit tervező elhagyta a wokingi istállót a Red Bull kedvéért.

    Newey megkaphatta az engedményt, elkezdődött az F1 szupercsapatának széthullása

  • Vérző orral és bekötözött fejjel kapták lencsevégre Norrist Hollandiában

    Vérző orral és bekötözött fejjel kapták lencsevégre Norrist Hollandiában

    A tegnapi nap folyamán egy meglepő kép kezdett el terjedni Lando Norrisról a különböző közösségi média felületeken. A brit fiatal arca számos helyen megsérült, azonban azt nem lehet tudni pontosan, hogy mit történhetett.

    A közösségi médiában megjelent információk szerint Norris a mai nap folyamán Amszterdamban tartózkodott, és a Király Napja alkalmából rendezett ünnepségen vett részt. A szóban forgó esemény egy nemzeti ünnepnek számít Hollandiában, és minden évben április 27-én, a uralkodó születésnapján tartják meg.

    A McLaren brit pilótája minden bizonnyal a rendezvényen sérülhetett meg, de a pontos okokat még nem lehet tudni, mivel még a wokingi istálló sem kommentálta az esetet. Emellett arra sem lehet tudni a választ, hogy a képen láthat sérülések befolyásolják-e majd Norrist a jövő héten esedékes Miami Nagydíjon való részvételben.

  • Pérez édesapja szerint a fia a második legjobb pilóta az F1-ben

    Pérez édesapja szerint a fia a második legjobb pilóta az F1-ben

    Antonio Pérez nemrégiben bővebben nyilatkozott a fia és Max Verstappen kapcsolatáról. Az idősebb Pérez emellett egy meglepő dolgot is kijelentett Sergióval kapcsolatban, amivel nem biztos, hogy sokan egyetértenek.

    Verstappen és Pérez viszonya nem mindig volt felhőtlen az együtt töltött idejük alatt. A holland pilóta hiába szerezte meg idő előtt a bajnoki címet 2022-ben, ennek ellenére nem volt hajlandó segíteni a csapattársát az egyéni 2. helyéért folytatott harcban. Egyszer még a bikások utasítása sem hatotta meg, és részben emiatt is bukta el Pérez a szóban forgó pozíciót Charles Leclerc-rel szemben.

    A Red Bull szerint ennek köszönheti Pérez a formajavulását

    „Két tigrishez tudnám hasonlítani őket, akik egy ketrecben vannak, ezt mondtam nekik – árulta el Antonio Pérez a TV Aztecának adott interjújában. – Ha engem kérdeznek, hogy kit szeretnék látni Checo mellett a Red Bullban, akkor egyértelmű, hogy a világ legjobbját. Szerintem Checo a második legjobb pilóta az F1 világában, és a legjobb változatát még nem is láthattuk.”

    2023-ban kizárólag az első hat futamon volt szoros a futam a két pilóta között, miután Pérez számtalan hibát vétett el a Miami Nagydíjat követő versenyeken. Verstappen ismételten ideje korán védte meg a címét, de ezúttal már megpróbált segíteni Péreznek.

    Las Vegasban azonban hiába próbált meg neki szélárnyékot adni, Leclerc egy utolsó körös kifékezéssel vette el tőle a 2. helyet. Azonban a mexikói pilóta végül képes volt a holland kollégája mögött végezni az egyéni pontvadászatban, így a Red Bull történetében először volt képes elérni ezt a bravúrt.

    Pérez – akinek az idei szezon végén le fog járni a szerződése az idei szezon végén – jövője kérdéses volt a Milton Keynes-i istállónál, de az idei szezonban egyelőre semmi kivetni való nincsen a teljesítményében. Az eddigi öt futamból négy alkalommal is a dobogóra tudott állni, és ennek köszönhetően közvetlenül Verstappen mögött helyezkedik el az egyéni pontversenyben. Christian Hornerék nem fogják elsietni az ezzel kapcsolatos döntést, de ha a 6-szoros futamgyőztes képes lesz tartani ezt a formáját, akkor nagy valószínűséggel megtarthatja az ülését az energiaitalosoknál.

    Horner lehűtötte Pérez várakozását

  • Hatalmas baleset történt az egyik tengerentúli betétsorozatban (videó)

    Hatalmas baleset történt az egyik tengerentúli betétsorozatban (videó)

    Kevésen múlott a tragédia az ASF Juniors alabamai versenyhétvégéjének első versenyén. A nézők egy horrorisztikus balesetnek lehettek szemtanúi, amikor Ava Dobson nagy sebességgel ütközött neki az előtte megpördülő Bruno Ribeiro autójának.

    Az incidens a Barber Motorsports Parkban megtartott hétvége első versenyén történt. A 17. körben Ribeiro megpördült az újraindítást követően. A brazil fiatal ezt a pálya egyik legtempósabb részén tette meg, ami rossz hír volt a mögötte érkezők számára.

    Ugyan sokan el tudták kerülni az ideális íven megálló autót, de Dobson nem volt ilyen szerencsés, és nagy sebességgel rongyolt bele Ribeiróba. Az ütközés óriási volt, mindkét jármű ripityára tört, és a sok törmelék miatt a sárga zászló mögött ért véget a futam.

    Nagy szerencsére mindkét érintett megúszta sérülések nélkül a balesetet, de a bukás miatt egyikük autója sem készült el a második futamra, ahol így egyikük sem volt képes rajthoz állni.

  • „Talán soha nem láthatunk Alonsóéhoz hasonlóan hosszú F1-es karriert”

    „Talán soha nem láthatunk Alonsóéhoz hasonlóan hosszú F1-es karriert”

    Fernando Alonso nemrégiben jelentette be, hogy egy több évre szóló szerződést írt alá az Aston Martinnal. Lando Norris szerint a jövőben nem nagyon fogunk olyan versenyzőt látni, aki olyan hosszú ideig és eredményesen tudjon versenyezni, mint azt a spanyol pilóta teszi.

    Alonso az új szerződésének köszönhetően még 2026-ban is versenyezni fog, és ekkor már 45 éves lesz. Ehhez hasonló, hogy egy ilyen idős Forma-1-es pilóta is tagja legyen a mezőnynek, legutoljára 1975-ben fordul elő Graham Hillnek köszönhetően.

    Alonso eldöntötte, hogy az elmúlt 50 év legidősebb F1-es versenyzője lesz

    A spanyol kiválóság 23 évvel ezlőtt mutatkozott be a királykategóriában, és jövőre lesz a 20. évfordulója az első világbajnoki címének, amit még 2005-ben szerzett a Renault pilótájaként. A 32-szeres futamgyőztes legutóbbi bajnoki címéig 2019-ig kell visszamennünk, amikor a Toyotával megnyerte a WEC 2018/2019-es kiírását.

    Norrist még a Kínai Nagydíj hétvégéjén kérdezték Alonso hosszú karrierjéről, és többek között arra is válaszolt, hogy versenyezne-e olyan hosszú ideig, mint az Aston Martin pilótája.

    „Vigyáznom kell arra, amit mondok – mondta a fiatal brit pilóta. – Szerintem ehhez egy óriási elhatározottság szükséges, és nem gondolnám, hogy Fernando esetében ez hiányozna. Ez megmutatja, hogy ő az élet minden területén ilyen, legyen szó a versenyzésről vagy a pályán kívüli dolgairól.”

    „Ez attól függ, hogy mit szeretnél csinálni. Mindenki más ebből a szempontból. Nagyon ritkán látni ilyesmit, hogy valaki ilyen hosszú ideig elkötelezett, legyen szó bármilyen sportágról. Ő az egyik legidősebb, aki valamilyen élsportolói tevékenységet folytat. Még mindig nagyon magas szintet képvisel, és ehhez hasonlót nagy valószínűséggel soha nem fogunk látni többet a Forma-1-ben.”

    „Még, ha látunk is, akkor is, biztosan nagyon ritkának számít majd. Nagyon tisztelem őt ezért a dologért. Fogalmam sincsen, hogy 20 év múlva is itt leszek-e, de annyi biztos, hogy most nagyon jól érzem magam. Meglátjuk, hogy mit hoz majd a jövő.”

    Amíg Norris próbált sejtelmes maradni, addig Charles Leclerc a korábbiakban már elég határozottan kijelentette, hogy ő ilyen idősen már biztosan nem lesz jelen a királykategória mezőnyében.

    „Fernando a mostani mezőny egyik legtehetségesebb versenyzője, egyértelműen helye van a Forma-1-ben – árulta el a Ferrari monacói pilótája. – Sok olyan fiatal van, aki megérdemelne egy esélyt a sportban, de nehéz megtalálni az optimális egyensúlyt.”

    „Személy szerint 43 évesen már nem valószínű, hogy itt leszek, még akkor sem, ha nagyon szeretek itt versenyezni. Számos másik kategóriában is szeretném kipróbálni magam, például a Le Mans-i 24 órás versenyen.”

  • Sajtó: Máris megvan, hogy ki érkezhet Hülkenberg helyére a Haashoz

    Sajtó: Máris megvan, hogy ki érkezhet Hülkenberg helyére a Haashoz

    A tegnapi nap folyamán hivatalossá vált, hogy Nico Hülkenberg az idei szezon végén elhagyja a Haast az Audivál alakuló Sauber kedvéért. Ugyan az amerikai istálló biztosan nem most fogja bejelenteni a német utódját, sajtóértesülések szerint a Ferrari-junior Oliver Bearman számít a legesélyesebbnek a pozíció betöltésére.

    A pénteken nyilvánosságra hozott döntés értelmében megüresedett az egyik versenyzői ülés a Haasnál. Az utóbbi időben számos médium számolt be arról, hogy Oliver Bearman van pole-pozícióban a szóban forgó pozíció betöltésére. Erről többek között a Forma-1 hivatalos oldalának újságírója, Lawrence Barretto is beszámolt az X.com oldalán.

    „A Haas nem most fogja bejelenteni, hogy ki veszi át Hülkenberg helyét 2025-re, de a hírek alapján jelen pillanatban Oliver Bearman tűnik a legnagyobb esélyesnek az ülésért folytatott versenyfutásban.”

    A Formula 2-ben versenyző fiatal pilótát már nem kell bemutatni senkinek, hiszen beugróként ő volt a Forma-1-es Szaúd-Arábiai Nagydíj egyik legnagyobb sztárja. Bearman a vakbélműtéte után lábadozó Carlos Sainz helyén versenyezhetett a Jeddah-i pályán, és a pontokat érő 7. helyen zárt, amivel meg is hálálta a belé vetett bizalmat az olasz istálló vezetőinek.

    Bearman
    Bearman a Ferrari idei szerelésében. Fotó: Ferrari

    Azonban az F1-ben mutatott jó teljesítmény még nem biztos, hogy elég lesz a fiatal brit számára, mert a Formula 2-ben eddig egyáltalán nem úgy alakul a szezonja, mint ahogyan azt eltervezte. Bearman neve mellett ugyanis csak 3 pont szerepel a harmadik versenyhétvégét követően, ami miatt csak a 19. helyet foglalja el az egyéni pontversenyben.

    Azonban a fiatal Ferrari-junior számára az is jó hír lehet, hogy a Haas másik versenyzőjének, Kevin Magnussennek bizonytalan a helye az amerikai csapatnál. A dán versenyzőnek az idei év végén lejár a szerződése, és az utóbbi versenyeken az eredmények és a pontok tekintetében is jelentősen alulmaradt Hülkenberghez képest.

    Hülkenberg: Bearmant el fogják felejteni, ha…

  • A Red Bull szerelői hulahoppkarikának használták a kínai trófeákat

    A Red Bull szerelői hulahoppkarikának használták a kínai trófeákat

    A Red Bull munkatársai egyedi módon ünnepelték meg a Kínai Nagydíjon aratott sikerüket. A különböző közösségi média platformokon elterjedt egy olyan kép, amin jól látható, hogy két energiaitalos munkatárs hulahoppozik Max Verstappen és a győztes konstruktőrnek járó serlegével.

    A sanghaji trófeák a 80-as évek emlékeit idézték elő, mivel a dizájn az akkori dobogósoknak járó olajágkoszorút szimbolizálta. Emellett a kínai nép hagyományai is megjelentek a díjakon, mert a vörös-arany színkombinációt a „Sárkány éve” miatt használták a tervezők. A kupák beépített szenzorokkal is rendelkeznek, és világítottak is, amikor a jogos tulajdonosaik a magasba emelték vagy a nyakukba vették azokat.

    Bottas motorja és Stroll torpedózása sem tudta kicsavarni a kínai győzelmet Verstappen kezéből

    Azonban hiába az innovatív kialakítás, a Milton Keynes-i istállónál viccesre vették a figurát, és nemes egyszerűséggel elkezdtek játszani a trófeákkal a futam leintését követően.

    Miután a kép elterjedt a különböző közösségi média felületeken, a szurkolók körében nagy vita alakult ki a szóban forgó eset miatt. Az egyik tábor szerint még az utóbbi időben aratott könnyű győzelmeik ellenére sem tehetnék meg a bikások, amíg mások szerint pont emiatt érdemlik meg azt, hogy egy győzelem után felszabadultan ünnepelhessék meg azt.

  • A Red Bull szerint ennek köszönheti Pérez a formajavulását

    A Red Bull szerint ennek köszönheti Pérez a formajavulását

    Christian Horner megfejtette Sergio Pérez idei jó teljesítményének okát. A brit szakember úgy látja, hogy a mexikói pilóta már nem koncentrál Max Verstappenre első sorban.

    A 6-szoros futamgyőztes jól indította az idei évet, miután az eddigi öt futamból négy alkalommal állhatott fel a dobogóra, és mindegyik alkalommal a második helyen végzett holland kollégája mögött.

    Hamilton 18., Sainz csattanás után állt vissza, Verstappen 1999-es rekordot állított be az időmérőn

    Ezen jó eredmények valamilyen szinten megerősítették a helyzetét csapaton belül, mert Péreznek az idei szezon végén le fog járni a szerződése az energiaitalos istállóval. A tavalyi idényben bemutatott szenvedése – ahol a két korai szakaszban aratott győzelmén kívül hétvégéről hétvégére alulmúlta magát – alapján nem úgy nézett ki, hogy a bikások vezetői továbbra is megbíznak majd benne, és egy új kontraktust írnak majd alá vele.

    Azonban a jó irányba történő változást Horner is észrevette, aki szerint mindez egy szemléletváltásnak köszönhetően valósulhatott meg. A Red Bull csapatfőnöke szerint a mexikói pilóta most már nem Verstappen lépéseit figyeli, és ennek köszönhetően nyugodtabb tud lenni a volán mögött.

    „Megvan bennetek a hajlandóság, hogy hamar leírjátok őt, de ő eközben remek munkát végez – nyilatkozta Horner a Sky Sportsnak. – Egy új fajta szemlélettel vágott neki az idei szezonnak, aminek köszönhetően sokkal nyugodtabb, és jól is képes vezetni az autót.”

    „Ennek az egésznek az a lényege, hogy nem csapattársára koncentrál, és az első öt verseny eredményei azt mutatják, hogy ez bevált neki. Jól vezet, egyre magabiztosabb, és ezt remélhetőleg a pontok tekintetében is meg fog nyilvánulni a holnapi nap folyamán.”

    Horner azt is hozzátette, hogy Pérezt a jövőjével kapcsolatos nyomásra is jól reagált.

    „Checo egy nagyon fontos része a csapatunknak. Szerintem egy remek mérnöki gárda veszi őt körül, akik remek munkát végeznek vele együtt. Jól érzi magát itt nálunk. Tisztában van azzal a ténnyel, miszerint az idén le fog járni a szerződése, és a jövőjéért versenyez. A létező legjobb módon kezeli az ezzel járó nyomást, és azt is megfigyelhetjük, hogy nem minden pilóta esetében szokott így lenni.”

    Pérez a második rajtkockából kezdheti majd meg a Kínai Nagydíjat, és csak és kizárólag Verstappen foglalhat el nála előkelőbb pozíciót a rajtrácson. A Red Bull mexikói pilótájának azonban nagy szerencséje volt, mert a Q1-ben egy feltartás miatt sokat veszített, és végül csak az utolsó továbbjutó helyen végzett, a Q2-ből pedig használt lágy keverékeken verekedte be magát a Q3-ba.

    Horner lehűtötte Pérez várakozását