Szerző: Boa Bence

  • Alonso szívesen profitálna a Red Bull hibáiból

    Alonso szívesen profitálna a Red Bull hibáiból

    Fernando Alonso nagyon reméli, hogy már az idei szezonban képes lesz megszerezni Forma-1-es pályafutása 33. sikerét. A spanyol pilóta szerint a Red Bull pilótapárosa közötti feszültség még a segítségére is lehet majd e célja elérésében.

    Az energiaitalosok szó szerint tarolnak az idei szezonban, ugyanis az eddigi összes versenyt meg tudták nyerni, ráadásul eddig csak Melbourne-ben nem arattak kettős győzelmet.

    Mégis tovább maradhat Alonso az Aston Martinnál?

    Alonso az eddigi 5 futamból 4 alkalommal tudott a dobogóra állni, és az egyetlen kivétel során is mindössze 8 tizedmásodperc választotta el őt a 3. helyről. A tegnapi nap folyamán volt pont 10 éve, hogy Alonso megszerezte a legutolsó F1-es győzelmét a 2013-as Spanyol Nagydíjon. A 32-szeres futamgyőztes jelen pillanatban az egyetlen valós veszély a 2 Red Bullra, és hogy ha történne velük valami az elkövetkezendő versenyeken, a kétszeres világbajnok ott szeretne lenni a lepattanók begyűjtésénél.

    „Remélem, hogy még az idei szezonban meg tudom szerezni a 33. futamgyőzelmemet, mert az utóbbi időben nagyon sokat beszéltek róla az emberek” – idézi Alonso szavait a DAZN. – Tudjuk, hogy a Red Bullok kimagaslanak a mezőnyből és mindenki előtt vannak, de bármi megtörténhet. Elég egy megbízhatósági probléma vagy egy koccanás kettőjük között. Kifejezetten nagy a verseny közöttük, szóval figyelni fogunk, és ha lesz alkalom, akkor le fogunk csapni.”

    Alonso az eddigi 5 verseny során 75 pontot szerzett, amivel még a ferraris szezonjainál is jobban indította a szezont. Ezt a tényt olvasva pedig kijelenthető, hogy a már 41. életévét taposó spanyol nagyon jól döntött, amikor az Aston Martinhoz igazolt még a tavalyi nyári szünet folyamán.

    Alonso elárulta kinek köszönheti azt, hogy idén a dobogós helyezésekért harcolhat

  • A legendás csapatfőnök ezt tanácsolja Hamiltonnak

    A legendás csapatfőnök ezt tanácsolja Hamiltonnak

    Eddie Jordan szerint Lewis Hamilton számára eljött az idő, hogy elhagyja a Mercedest, hogy valahol máshol élessze újra a karrierjét.

    A hétszeres világbajnok brit pilóta a Miami Nagydíj időmérő edzésén nagy meglepetésre már a Q2-ben kiesett, és így idő előtt nyilatkozhatott a különböző sajtóorgánumoknak. A 103-szoros futamgyőztes az előző szezonban egyetlen futamot sem tudott megnyerni, és ez először fordult elő vele a 2007 óta tartó Forma-1-es karrierje során.

    Twingo és Ferrari után Mercedes – így hajókázott együtt Shakira és Hamilton

    Hamilton csapattársa, George Russell valamivel jobb formában indította az idei évet, és Miamiban is 18 másodperccel Hamilton előtt ért célba. Azonban eddig a két brit közül csak a rekordbajnoknak van dobogós helyezési, akit a 2. pozícióban intett le a kockászászló az Ausztrál Nagydíjon.

    Jordan mindezek ellenére azt gondolja, hogy Hamiltonnak szednie kellene a sátorfáját a Mercedestől, és egy másik csapatnál kellene megtalálnia a régi önmagát.

    „Lewisnak valahol máshol kellene újra felépítenie magát” – mondta a brit csapatfőnök a Formula For Success podcastjében. – Ugyanúgy csapatot kellene váltania, mint azt régen a McLarennél tette. Lewis, itt az idő, hogy elhagyd a Mercedest, és egy másik csapatnál találd meg önmagadat.”

    Jordan ezen kijelentése már csak azért is valószínűtlen, mert az élcsapatoknál nincsen szabad hely. A Red Bullnál Max Verstappen és Sergio Pérez is hosszú távú szerződéssel rendelkezik, amíg a Ferrarinál Charles Leclerc-ről és Carlos Sainz ugyanez elmondható.

    Russell szerint „ez a sportág szégyene”, Hamilton úgy véli, évekig unalmas lesz az F1

  • Az ex-F1-es szakértő szerint Leclerc csak hátráltatja a Ferrarit

    Az ex-F1-es szakértő szerint Leclerc csak hátráltatja a Ferrarit

    Martin Brundle szerint Charles Leclerc-nek azonnal abba kell hagynia a folyamatos autótöréseit. A Sky Sports brit szakkommentátora szerint a monacói így felesleges terhet rak az olasz istálló nyakába.

    Az esetek túlnyomó részében Leclerc-t mindig élmény nézni az időmérők folyamán, mert a monacói egy igazi egykörös specialista, és számtalan remekül kivitelezett pole-pozíciót láthattunk már tőle. Azonban néha alapján még a legjobbak is hibáznak, és Leclerc-rel ez 2 alkalommal is megtörtént a legutóbbi Miami Nagydíjon.

    Leclerc csalódott magában, miután szinte megismételte korábbi hibáját

    A monacói először a második szabadedzésen, majd egy nappal később az időmérőn is megtörte a Ferrarit, miután elveszítette az uralmát az autója felett a 7-es, 8-as kanyar körnéykén, majd az ott megtalálható tecpro falban landolt a szóban forgó alkalmakkor.

    Brundle pedig úgy látja, hogy ezek a hibák nem csupán a személyes fejlődését gátolják az 5-szörös futamgyőztesnek, hanem a csapatának is megnehezíti a dolgát. Minden egyes autójavítás nagyon rosszul a fejlesztésekre szánt pénzösszegnek a költségsapka miatt. Emiatt pedig a McLaren egykori pilótája szerint Leclerc-nek össze kellene szednie magát, és az elkerülhető hibák nélkül kellene kihoznia az autójában rejlő potenciált.

    „A Ferrarik nagyon szenvedtek a versenyen, és az 5. és a 7. hely egy csalódást keltő eredmény volt a számukra” – nyilatkozta a Sky Sports szakmai stábját erősítő Brundle. – Az ilyen baleseteknek mindig vannak kihatásai egy versenyhétvégére. Leclerc a balesete miatt egy más fajta diffúzorral és padlólemezzel teljesítette a versenyt, ami hozzájárulhatott az autója túlzott mértékű pattogásához.”

    „Leclerc rendkívül gyors és elkötelezett a munkája iránt, de ha egy picit lejjebb tudna adni a gyorsaságból, akkor jobb fel tudná építeni a versenyhétvégéit. Győzelemre kellene vezetnie kellene a csapatot, nem pedig a szerelőinek plusz munkát adni a baleseteivel.”

    A Ferrari monacói pilótájának nem csak az időmérője, de a verseny is pocsék volt Miamiban, miután az 57 körös versenyt csak a 7. helyen fejezte be. A Ferrari gyenge végsebessége pedig csak rontott a helyzetén, és emiatt még a Haast erősítő Kevin Magnussent is alig bírta megelőzni a futam során.

    Leclerc már előre látta sorsát Miamiban, a legújabb dala is erről árulkodik

  • Verstappen nyerte a Red Bullok csatáját Miamiban

    Verstappen nyerte a Red Bullok csatáját Miamiban

    A Red Bull pilótája, Max Verstppen nagyszerű versenyzést követően nyerte meg a Forma-1 történetének 2. Miami Nagydíját. A holland klasszis a 9. helyről rajtolva gázolt végig a mezőnyön, és növelte tovább előnyét az összetett pontversenyben.

    A pole-ból induló Sergio Pérez meg tudta tartani a vezető pozícióját, és az élmezőnyben egyedül Kevin Magnussen bukott pozíciót Pierre Gaslyval, George Russell-lel és Charles Leclerc-rel szemben. A kemény gumikon induló Max Verstappen is meg tudta tartani a 9. helyét, miután vissza tudta előzni Esteban Ocont.

    Az élen Pérez azonnal egy másodpercen kívül tudott kerülni Alosnóval szemben, akit Sainz, Gasly és Russell üldözött. Leclerc és Magnussen csatákának legnagyobb győztese Verstappen lett, aki a 4. körben a célegyenesben mindkettőjüket meg tudta előzni.

    A 6. körre Alonso elkezdett lemaradni Péreztől, és Sainz fel tudott zárkózni rá, aki így DRS-sel támadta őt. Az állítható hátsó szárnynak köszönhetően Gasly is tapadt a spanyol duóra. Russellnek pedig Verstappen ellen kellett védekeznie, aki körről körre szórta a lila szektorokat. A holland a 8. körben előzni is tudott, miután be tudott vetődni a Mercedes mellé a hátsó egyenes féktávján. Egy körrel később Gasly is a regnáló bajnok áldozatává esett, és mellette Russell is át tudta ugrani a franciát a szemfülességének köszönhetően.

    Lewis Hamilton horror hétvégéje tovább folytatódott, mivel a hétszeres világbajnok egy DRS-vonatba keveredett, ami miatt nem tudott elmozdulni a 13. helyről. Eközben Leclerc és Magnussen kezdett el csatázni, aminek köszönhetően Ocon is fel tudott zárkózni rájuk.

    Verstappen a 14. körben már a 3. helyen haladt, miután Sainzot is kikerülte. A holland pár pillanattal később már Alonsót is üldözőbe vette, majd egy kör múlva meg is előzte őt. A 37-szeres futamgyőztes ezt követően Pérez nyomába eredhetett.

    Az élmezőnyből Leclerc és Russell állt ki először friss Pirellikért a 18. körben. Egy körrel Sainz is kiállt, amivel alávágott Alonsónak. A Ferrari pilótája azonban forgalomba jött vissza a pályára, de Hamiltonon gyorsan át tudta rágni magát. Az élen álló Pérez a 21. körben váltott keményekre, és ennek köszönhetően Verstappen már az élen haladt.

    Az Aston Martinnál jól tették, hogy nem reagáltak Sainz kiállására, mert a spanyol kapott egy 5 másodperces büntetést, miután túl nagy sebességgel hajtott be a bokszutcába. A spanyolok kétszeres világbajnoka a 25. körben cserélte le a kerekeit, és ugyan Sainz átugrotta őt, de az 5 másodperces büntetését még nem töltötte le. A 32-szeres futamgyőztes pár kör múlva csatába is bonyolódott a honfitársával, és a 27. körben maga mögé is utasította őt.

    Russell nagyon elemében volt, és nagyon közel tudott kerülni Sainzhoz, majd a 37. körben simán meg tudta előzni őt a 9-es kanyarban. Leclerc-nek pedig 38 kör kellett ahhoz, hogy megelőzze Magnussen Haasát, aki számtalan alkalommal viccelte meg őt.

    Az élen egész futamon pokoli tempót diktáló Verstappen a 46. körben állt ki friss kerekekért, és ugyan Pérez mögé jött vissza a pályára, de a hátránya mindössze 1 másodperc volt. A holland pilóta a 48. körben át is tudta venni a vezetést, kihasználva a frissebb gumijai tapadását.

    Az utolsó körökben a Gasly, Leclerc, Hamilton trió csatája volt még érdekes. Az Alpine pilótája az 54. körben 2 pozíciót is veszített, és ezután Hamilton és Leclerc küzdött meg egymással a 6. helyért. A hétszeres világbajnok pedig nem sokat gondolkozott, könnyen ki tudta fékezni a Ferrari monacói pilótáját.

    A futam végéig már nem változott a sorrend: Verstappen nyert Pérez és Alonso előtt. További pontszerzők: Russell, Sainz, Hamilton, Leclerc, Gasly, Ocon és Magnussen.

  • Péreznek szerencséje volt- a baleset nélkül simán kikapott volna Verstappentől

    Péreznek szerencséje volt- a baleset nélkül simán kikapott volna Verstappentől

    Ugyan Sergio Pérezé lett a Miami Nagydíj pole-pozíciója, a mexikóinak nagy szerencséje volt az időmérő legvégén. Charles Leclerc autótörése nélkül ugyanis Max Verstappen nagy valószínűséggel legyőzte volna őt.

    A Red Bull holland kiválósága hibázott az első Q3-as gyorskörén a 7-es kanyarban, ami miatt mindent az utolsó próbálkozására kellett feltennie. Azonban miután Leclerc összetörte a Ferrariját, és már csak 1 perc 36 másodperc volt vissza az edzésből, az FIA úgy döntött, hogy nem indítják újra az edzést, még annak ellenére se, hogy lett volna idejük a pilótáknak egy gyors kivezető körre, majd egy mért körre is.

    Verstappen és Leclerc megrogyott a nyomástól, meglepő rajtsorrend alakult ki

    A rajtelsőség így azonban Pérezé lett, aki a kvalifikáció utáni sajtótájékoztatón elismerte, hogy szerencséje volt, mert amikor a csapattársának telemetriáját nézegette, már elkönyvelte magában, hogy itt esélye sem lesz ellene.

    „Hiányzott a magabiztosság az autóban ülve” – fogalmazott a 33 éves mexikói pilóta. – Amikor megláttam az adatokat, és hogy Max mire képes, már elkönyveltem magamban, hogy én erre nem leszek képes. Sokat szenvedtem, és emiatt nem kicsi volt a kettőnk közötti különbség.”

    „Az időmérő előtt csináltunk egy változtatást, aminek a részleteibe most nem fogok belemenni, de nagyon bejött. Elkezdtem érezni az autót, és az egyensúly is remek volt. A helyen ritmus megtalálása pedig fontosabb szerepet játszott ezen a pályán, mint azt előzetesen gondoltam.”

    Ha Pérez képes lesz a mostani versenyen legalább 7 ponttal többet szerezni a 9. helyről startoló Verstappenhez képest, akkor ő lehet a Forma-1 történetének első mexikói versenyzője, aki vezetni tudta az egyéni pontversenyt.

    Nem Leclerc balesete, hanem az FIA furcsa döntése pecsételte meg végleg Verstappen sorsát

  • Teljesen el van veszve a Mercedes- Wolff lesújtóan nyilatkozott

    Teljesen el van veszve a Mercedes- Wolff lesújtóan nyilatkozott

    A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff „elfogadhatatlannak” tartja a csapata folyamatos teljesítmény ingadozását.

    A brackleyi-i istálló nagyon jól indította a hétvégét Miamiban, miután az első szabadedzésen kettős sikert arattak. Azonban George Russellnek és Lewis Hamiltonnak is hamar le kellett szállni a Földre, ugyanis az időmérőn utóbbi versenyző már a Q2-ben elvérzett. A fiatal britugyan be tudott jutni a Q3-ban, de ott csak a 6. rajthelyet tudta megszerezni magának.

    Verstappen és Leclerc megrogyott a nyomástól, meglepő rajtsorrend alakult ki

    Az előbb leírtak után pedig nem csoda, hogy Wolff nagyon nehezen tudott bármit is mondani a stuttgarti márka jelenlegi helyzetére.

    „Pont ugyanott tartunk most, mint a tavalyi Miami Nagydíjon” – fogalmazott az osztrák szakvezető. – Az autó valamivel jobb, mint 2022-ben volt, de ez sovány vigasz a számunkra. Tavaly nagy probléma volt az autó egyenesben való rázkódása, de idénre ez eltűnt, szóval ez az egyetlen pozitívum.”

    „Nem vagyunk elég gyorsak, és ötletünk nincsen, hogy mi lehet a probléma. Az egyik edzésen még miénk az első két pozíció, majd az időmérőn csak a 6., illetve a 13. helyen lettünk rangsorolva. Ez a tény egyszerűen elfogadhatatlan.”

    Wolff szerint a W14 „nem számít egy rossz autónak”, viszont „nem is tartozik a jobbak közé.” Ebből kifolyólag már mindenki nagyon várhatja az imolai hétvégét, ahová az Ezüst Nyilak rengeteg új fejlesztéssel érkeznek majd meg, aminek köszönhetően át fog alakulni a W14.

    A Mercedes osztrák csapatfőnöke szerint az lesz az újítások legfontosabb feladatai, hogy „új alapokra helyezzék a W14-et”, és hogy „a kérdőjeleket ki tudják venni az egyenletből”, ami az autó problémás területeit illeti.

    Hamilton a Mercedes döntését is okolta korai kieséséért

  • Primitív jelzőkkel illette dolgozóit az Alpine vezére

    Primitív jelzőkkel illette dolgozóit az Alpine vezére

    Az Alpine ügyvezető igazgatója, Laurent Rossi közel sem elégedett a csapata eddig szereplésével. A francia szakember szerint eddig túl sokszor viselkedtek „amatőrökként” csapatszinten.

    A francia istálló nagy ambíciókal vágott neki az idei szezonnak a teljes mértékben francia pilótapárosukkal, Esteban Oconnal és Pierre Gaslyval. Azonban az első 5 versenyhétvége csalódást keltően alakult a számukra: mindössze 8 pont szerepel a nevük mellett, és csak a 6. helyet foglalják el a konstruktőri bajnokságban.

    Verstappen és Leclerc megrogyott a nyomástól, meglepő rajtsorrend alakult ki

    Ugyan a Miami Nagydíjon Gasly az 5., Ocon pedig a 8. helyet szerezte meg az időmérőn, Rossi még a szombati főesemény előtt kritizálta az enstone-i istálló eddigi produkcióját a Canal+-nak adott interjújában.

    „Nagyon rossz, már-már csalódást keltő volt a teljesítményünk” – nyilatkozta Rossi. – A szezont hátráltatott körülmények között kezdtük meg, ami nem könnyítette meg a dolgunkat. A bajnoki tabella jelenlegi állása pedig nem tükrözi az általunk befektetett munkát és erőforrást.”

    „Itt most nem csak a jó teljesítmény hiányáról beszélünk, hanem a hozzáálláshoz és a gondolkodásmódról is, ami egyáltalán nem felel meg a múltban alapul vett értékeknek.

    Az Alpine az Ausztrál Nagydíjon is fájdalmas hétvégét zárt, miután Gasly és Ocon egymást ütötte ki, ami miatt mindketten nulláztak, de az igazi mélypont az Azeri Nagydíj volt a számukra. A franciáknak a szabadedzésen, az időmérőkön és a versenyeken is problémákba ütköztek, ami miatt pont nélkül távoztak Bakuból.

    Rossi a bakui hétvége mellett Bahreint is kiemelte, ahol Ocon számtalan alkalommal lett megbüntetve a különböző szabályszegései miatt. A franciák ügyvezető igazgatója azt is hozzátette, hogy „lehet hibákat véteni”, de „azokból tanulni kell”, és az már „teljes mértékben elfogadhatatlan, ha „egymás után kétszer is elvéti ugyanazt a hibát” a csapata.

    Alonso az időmérő után is belerúgott egyet az Alpine-ba

  • Alonso az időmérő után is belerúgott egyet az Alpine-ba

    Alonso az időmérő után is belerúgott egyet az Alpine-ba

    Fernando Alonso teljes mértékben meg volt elégedve a Miami Nagydíjon megszerzett 2. rajthelyével. A kétszeres spanyol világbajnok pedig ismét megragadta a lehetőséget, hogy beszóljon egykori munkaadójának, az Alpine-nak.

    A 32-szeres futamgyőztes rajtolhat majd a mai futamon Sergio Pérez mellől az első sorból, miután Charles Leclerc ismét megtörte az autójét az utolsó körös próbálkozásán, ami miatt már senki nem tudott javítani az idején.

    Verstappen és Leclerc megrogyott a nyomástól, meglepő rajtsorrend alakult ki

    Ez a fajta jó eredmény meglepő is volt az Aston Martintól, ugyanis a Zöldek a 3. szabadedzésen mindkét autójukkal a legjobb 10-en kívül végeztek, és szinte egyáltalán nem látszódott az eddig mutatott jó formájuk.

    „Egy remek időmérőn vagyunk túl” – értékelt Alonso az időmérőt követően. – A 3. szabadedzés nehéz volt a számunkra, mert kipróbáltunk egy más fajta beállítást, ami nagyon nem jött be. Azonban az időmérőn életre kelt az autó, miután visszaálltunk a normális beállításra.”

    „Nagyon elégedett vagyok a 2. helyemmel, és majd meglátjuk, hogy innen rajtolva mire leszünk képesek a verseny folyamán.”

    Alonso még a tavalyi Magyar Nagydíj előtt döntött úgy, hogy elhagyja az Alpine-t az Aston Martin kedvéért. A franciáknál rengeteg technikai meghibásodása volt a szezon során, ráadásul számtalan alkalomszor került összetűzésbe a pályán a csapattársával, Esteban Oconnal.

    A spanyol klasszis döntése azonban kifizetődött, mert a silverstone-i istálló sokkal jobb autóval rendelkezik az franciákhoz képest, és a 2 fél közötti csipkelődés most is folytatódott.

    „Mindig keményen dolgoztam, és motiváltam mindenkit, de soha nem állt mögöttem a csapat, egyáltalán nem hittek bennem” – folytatta Alonso, aki ezzel a mondandójával az egykori kenyéradójára célzott.

    „Nem hittek abban, hogy jól be tudom lőni az autó beállításait, és az autóm sosem volt igazán gyors. Én soha nem változtattam semmin, azonban itt az Aston Martinnál minden megváltozott, és nagyon jól érzem magam itt.”

    Alonso odaszúrt az Alpine-nak: A szabadedzés az ő nagy pillanatuk

  • Verstappen más dimenzióban, hátrébb felborultak az erőviszonyok a miami időmerő előtt

    Verstappen más dimenzióban, hátrébb felborultak az erőviszonyok a miami időmerő előtt

    A Red Bull pilótája, Max Verstappen volt a leggyorsabb a Miami Nagydíj 3. szabadedzésén. A regnáló világbajnok több, mint 4 tizedmásodpercet adott mindenkinek, és így nagyon jó eséllyel pályázik a pole-pozícióra.

    A mostan 60 perc volt az utolsó lehetőség a csapatok számára, hogy finomra hangolják az autóik beállítását, illetve, hogy időmérős szimulációkat teljesíthessenek.

    Az első valamire való próbálkozások után a 2 Red Bull volt az élen Max Verstappen, Sergio Pérez sorrendben. A tegnapi nap folyamán autót törő Charles Leclerc nem sokkal később el tudta választani őket egymástól, de a monacói pilóta hátránya így is majdnem 7 tizedmásodperc volt.

    Leclerc kritikaáradatot zúdított a Ferrarira

    A 4. helyen Fernando Alonso következett az Aston Martinnal, aki legutoljára a 2007-es Amerikai Nagydíjon állhatott fel a dobogóra a tengerentúlon. A legjobb 10-ben 2 meglepő nevet találhattunk: Pierre Gasly és Kevin Magnussen is egy elég erős kört tudott összerakni.

    35 perccel a vége előtt Carlos Sainz is begyújtotta a rakétákat, és egy 1:28.125-ös körrel előrelépett a 2. helyre. Nem sokkal később Verstappen rátett még egy lapáttal, és megjavította pályacsúcsot egy 1:27.669-es körrel. Pérez is tudott javítani, de csak a 3. helyre volt elég az ideje, a lemaradása pedig fél másodpercnél is nagyobb volt a csapattársához képest.

    Verstappen pedig nem állt meg, ugyanis további másfél tizedmásodperccel meg tudta javítani a saját legjobbját, és ezzel a pályarekordot is. Az utolsó próbálkozások során nagy meglepetésre a 2 Alpine következett a Verstappen-Leclerc-Pérez-Sainz kvartett után Ocon, Gasly sorrendben.

    Mögöttük Valtteri Bottas és Nico Hülkenberg is ki tudta használni a tapadási viszonyok javulását. Rajtuk kívül még Alex Albon, valamint George Russell fért be a legjobb 10-be. Az edzés legnagyobb negatív meglepetései Alonso és Lewis Hamilton, akik csak a 12., illetve a 13. helyen végeztek az időmérő előtt.

    Leclerc összetörte a Ferrarit a második edzésen

  • Ilyen földöntúli reflexei vannak az F1-es pilótáknak

    Ilyen földöntúli reflexei vannak az F1-es pilótáknak

    A Miami Nagydíj helyszínén számos sztárvendéget kaptak lencsevégre. Ezen sztárok közé tartozik a Miami Dolphins amerikai futballcsapatának játékosa, Tyreek Hill is, aki számos csapatnál bukkant már fel a paddockban.

    Hill legutóbb az Alpine-nál járt, ahol Pierre Gaslyval próbára tették egymás reflexeit az egyik ehhez kapcsolódó rutinfeladattal, ahol teniszlabdákat kell elkapni. Ezt a versenyzők az edzések, valamint a verseny előtt szokták csinálni egyfajta bemelegítésként.

    Az NFL-sztár egyáltalán nem ért el rossz eredményt, azonban az Alpine francia pilótájának reflexei sokkal jobban bizonyultak. Pedig Hill az egész NFL egyik leggyorsabb, legagilisabb játékosa, de ami a reflexeket illeti, óriási a különbség közte és a 2020-as Olasz Nagydíj győztese között.