Szerző: Boa Bence

  • Hamilton elégedett a Mercedes eredményével, de ennél többre vágyik

    Hamilton elégedett a Mercedes eredményével, de ennél többre vágyik

    Egy elégedett top hármat láthattunk a Spanyol Nagydíj leintését követően. Max Verstappen, Lewis Hamilton és George Russell is egyaránt pozitívan nyilatkozott a saját, illetve a saját csapata Barcelonában nyújtott teljesítményéről.

    A Red Bull holland kiválósága ismételten dominálni tudott, aminek köszönhetően egy számára eseménytelen futam végén szerezte meg pályafutása 40. és az energiaitalosok 99. győzelmét a száguldó cirkuszban. Mondani sem kell, a holland ezúttal is boldogan nyilatkozott a futamot követően.

    Feltámadt a Mercedes Barcelonában, de Verstappen ellen ez is kevés volt

    „Nagy örömömre szolgál, hogy egy ilyen autót vezethetek, és ez ma is megmutatkozott. Elég sok gumistratégia volt, szerintem a futam nagy részében a jón voltunk. Hihetetlen itt győzni.” Sainzcal a rajtnál „Én voltam a keményebb keverékeken, úgyhogy tudtam, hogy a rajt talán kicsit trükkös lesz. Az egyes kanyar külső ívén mindig nehéz elmenni, de szerencsére semmi nem történt.” Elhúzott Péreztől „Ismét erős hétvégénk volt, természetesen ezt akarom látni magamtól és a csapattól. Remélhetőleg ezt fenn tudjuk tartani az év során.”

    Hamilton nagyszerű versenyzéssel szerezte meg a 2. helyet. A hétszeres brit világbajnoknak végig jó volt a tempója, és emellett számos előzést is be tudott mutatni a pályán. A Mercedes ásza még az öklét is rázta valamelyest, miután leintette őt a kockás zászló.

    „Micsoda közönségünk volt itt Barcelonában” – értékelt a 103-szoros futamgyőztes egykori csapattársának, Nico Rosbergnek. – Nagyszerű eredmény ez a csapatunk számára. Szeretném megemelni a kalapom a gyárban dolgozó munkatársaim előtt, hogy folytatták a kemény munkát, és megpróbáltak faragni a Bikákkal szemben lévő hátrányunkon. Még mindig előttünk vannak, de tovább fogjuk üldözni őket. Ez a mai eredmény nagyon jó a számunkra, George is remek munkát végzett.”

    Hamilton szerint a „Red Bull még mindig jóval előttük van”, de bízik abban, hogy „a szezon végére már szorosabb lehet a köztük lévő csata.”

    Russell, a csapattársához hasonlóan, pozitívan értékelt, miután meg tudta tartani a 3. helyét az őt rohamléptekben utolérő Sergio Péreztől.

    „Kicsit meglepődtem, ez biztos. Elismerésem a csapatnak, hogy nagyszerű autót adtak ma nekem. A tizenkettedik helyről rajtoltam, és egészen a harmadik pozícióig jöttem fel. Ez annak a jele, hogy remélhetőleg kedvezően alakulnak a dolgok a csapatnál.” Jobban érzi-e magát „Egyértelműen jobban érzem magam. Amikor futjuk a köridőket, és összehasonlítjuk magunkat a többi sráccal, az Astonokkal és a Ferrarikkal, egyre gyorsabbak és gyorsabbak vagyunk. Tudjuk, hogy nagyobb tapadást adtunk az autónak, és jobb a dolgok működési tartománya, úgyhogy nagyon elégedett vagyok a dobogóval.”

  • Feltámadt a Mercedes Barcelonában, de Verstappen ellen ez is kevés volt

    Feltámadt a Mercedes Barcelonában, de Verstappen ellen ez is kevés volt

    A Red Bull holland versenyzőjének, Max Verstappennek a győzelmét hozta a Spanyol Nagydíj. A kétszeres holland világbajnok ezúttal is dominált, és senki sem tudott a nyomába érni.

    A pole-ból induló Max Verstappen jól kapta el a rajtot, és meg tudta tartani a vezető pozícióját Carlos Sainzcal szemben. Lando Norris számára rosszabbul nem is alakulhatott volna a start, miután ütközött az egyes kanyarban Lewis Hamiltonnal, ami miatt megsérült az első szárnya, és számos pozíciót veszített. A rajt másik nagy vesztese Pierre Gasly volt, aki a tegnapi rajtbüntetése után további 4 pozíciót is bukott a rajtnál.

    Alonso megmondta  – Gasly példátlan rajtbüntetést kapott

    Az 5. körre Sergio Pérez is megkezdte a felzárkózását, és először megelőzte Nico Hülkenberget, majd Guanyu Zhout is a 8. helyért. A mexikói mellett Charles Leclerc is megkezdte az előzgetést, és Logan Sargeant megelőzésével már a 16. helyen haladt.

    Lewis Hamilton egy bátor manőverrel vissza tudta szerezni a rajtnál elveszített pozícióját Lance Stroll-lal szemben. Nem a hétszeres világbajnok volt az egyetlen Mercedes, aki próbált javítani a helyzetén: George Russell először Fernando Alonsón jutott túl, majd a 11. körben bevetődött Esteban Ocon Alpine-ja mellé, és elvette a francia 5. helyét.

    Az élmezőnyből először Stroll tudta le a kötelező kerékcseréjét a 15. körben. A Ferrari részben emiatt reagált a Zöldek cseréjére Sainzcal, akit Hamilton már DRS-sel támadott a 2. helyért. Az olaszok ezt követően ismét hoztak egy furcsa stratégiai döntést: a kemény gumikon induló Leclerc-t 17 kör után kihívták a bokszba, és lágyakkal küldték vissza őt a pályára.

    Sainz Ocont, Leclerc pedig Gaslyt előzte a pályán, és menet közben Alonso is lágyakra váltott. Amíg szinte mindenki a kerékcserékkel volt elfoglalva, addig a Mercedesnél az egy kiállásos stratégián kezdtek el gondolkodni. Russell és Hamilton is jó tempót diktált a lágy gumikon, még a 20. kör után is.

    Először Hamilton érkezett a 25. körben friss közepesekért, és Sainz mögé ért vissza, de sokkal frissebbek voltak az abroncsai a Ferrari hazai hőséhez képest. Russell egy körrel később követte őt, aki a 6. helyre ért vissza a pályára. A hétszeres világbajnok ki is tudta használni a gumielőnyét, és el is tudta venni Sainztól a 2. helyet, és a 35. körben Russell is meg tudta előzni őt.

    Pérez a kiállása után nem sokkal 3 pozíciót is szerzett Alonso, Tsunoda és Ocon megelőzésével. A Red Bull mexikói pilótája – aki az újabb hibája után komoly kritikát kapott Helmut Markótól – ezzel már a 6. helyen haladt. Alonso és Sainz második kiállásával pedig már csak egy hely választotta el őt a dobogótól.

    A kétszeres spanyol világbajnok a friss kemény Pirelliken 2 kör alatt 2 előzést is bemutatott. Először Zhout, majd Tsunodát utasította maga mögé. Russell a 4. helyen a friss lágy gumijain gyorsan elkezdte levadászni Pérezt a folyamatos leggyorsabb köreinek köszönhetően. A mexikói nem is várt többet, és Hamiltonnal együtt ő is kiállt friss lágyakért.

    Ocon és Alonso ezúttal egymásra talált a pályán, és a francia ismét keményen, már a szabályosság határán védekezett, de nem tudta megállítani egykori csapattársát.

    Pérez a friss lágy gumikon célba vette a dobogót, és gyorsan meg is előzte Sainzot, hogy minél hamarabb Russell nyomába eredhessen. A mexikói folyamatosan közeledett a brit fiatalhoz, de egy ponton túl elkezdett stagnálni a különbség, így a mexikónak be kelltt érnie a 4. hellyel.

    A verseny végéig már érdemi változás nem történt: Verstappen megszerezte pályafutása 40. győzelmét a két Mercedes, Hamilton és Russell előtt. Pérez lett a negyedik, a hazai hős Sainz csak az ötödik lett. További pontszerzők: Stroll, Alonso, Ocon, Zhou és Gasly. Yuki Tsunoda ugyan a  9. helyen végzett, de az FIA bűnösnek találta őt, miután Zhout leszorította a pályáról az egyes kanyarban, és ezért egy 5 másodperces büntetéstk kapott. A japán emiatt csak a 12. helyen lett rangsorolva.

  • Leclerc-t újabb csapás érte – íme a Spanyol Nagydíj rajtrácsa

    Leclerc-t újabb csapás érte – íme a Spanyol Nagydíj rajtrácsa

    Charles Leclerc számára egyelőre rémesen alakul a Spanyol Nagydíj. A Ferrari monacói pilótája az időmérőn csak a 19. helyet szerezte meg, és az olasz istállónak meg kellett javítania a hibás autóját, ami miatt csak a bokszból indulhat majd el a mezőny után.

    Leclerc egy rejtélyes probléma miatt a bal kanyarokban nagyon szenvedett az SF-23-mal. Az ötszörös futamgyőztes pedig olyan lassú volt az előbb említett hiba miatt, hogy már a Q1-ben búcsúzni kényszerült.

    Ferrari-dráma Barcelonában  – Leclerc utolsó előtti lett az időmérőn

    Ugyan a parc fermé szabályok miatt a Ferrari egy ideig nem nyúlhatott hozzá Leclerc autójához, a tapasztalt problémák miatt mégis úgy döntöttek, hogy megteszik ezt, és az autó teljes hátsó részét kicserélték, beleértve a felfüggesztést és a sebességváltót is.

    Leclerc emiatt csak a bokszból vághat majd neki a Spanyol Nagydíjnak, de így a Ferrari a vélhetően hibás alkatrészeket időben visszaküldi majd Maranellóba, ahol majd tüzetesen átvizsgáhatják majd őket.

    Leclerc malőrjét leszámítva még Pierre Gasly miatt változott a rajtrács. Az Alpine francia pilótája Carlos Sainz és Max Verstappen Q1-ben való feltartása miatt kétszer 3, azaz összesen egy 6 rajthelyes büntetést kapott. Emiatt a 4. helyett csak a 10. helyről várhatja majd a piros lámpák kialvását.

    Ha végignézzük a rajtsorrendet, akkor az is feltűnhet, hogy Sergio Pérez neve is hátrébb van a megszokotthoz képest. A mexikói pilóta Monaco után Barcelonában is hibázott az időmérőn, és már a Q2-ben kiesett, miután az utolsó gyorskörén pár századmásodperccel kikapott a 10. helyezett Nico Hülkenbergtől.

     

     

     

     

     

     

    Spanyol Nagydíj – a rajtrács

    1.
    1. sor Max Verstappen
    2.
    Carlos Sainz
    3.
    2. sor Lando Norris
    4.
    Lewis Hamilton
    5.
    3. sor Lance Stroll
    6.
    Esteban Ocon
    7.
    4. sor Nico Hülkenberg
    8.
    Fernando Alonso
    9.
    5. sor Oscar Piastri
    10.
    Pierre Gasly*
    11.
    6. sor Sergio Pérez
    12.
    George Russell
    13.
    7. sor Guanyu Zhou
    14.
    Nyck de Vries
    15.
    8. sor Yuki Tsunoda
    16.
    Valtteri Bottas
    17.
    9. sor Kevin Magnussen
    18.
    Alex Albon
    19.
    10. sor Logan Sargeant
    20.
    Charles Leclerc**

     

    *= Gasly a 6 rajthelyes büntetése miatt került hátrébb

    **= Leclerc a bokszutcából rajtol majd

     

  • Az egykori világbajnok is állást foglalt a Hamilton-Russell esetben

    Az egykori világbajnok is állást foglalt a Hamilton-Russell esetben

    A Spanyol Nagydíj időmérőjének egyik legfurcsább pillanata az volt, amikor két Mercedes majdnem összeütközött egymással. Nico Rosberg pedig elárulta, hogy szerinte melyik brit pilóta volt a hibás a baleset során.

    Mindkét Ezüst Nyíl az utolsó gyorskörére készült a Q2-ben. George Russell a célegyenesben kikerülte Carlos Sainz autóját, de a mögötte érkező Lewis Hamiltonra már nem figyelt. A hétszeres világbajnok a szélárnyéknak köszönhetően kis is húzódott, és kívülről próbált előzni.

    Csillaghullás és a Mercedesek ütközése után Verstappen nagyon megverte a mezőnyt Barcelonában

    Azonban az előzési kísérletnek ütközés lett vége, és Hamilton jobb oldali elsőszárny eleme megsérült, de ennél akár sokkal nagyobb kár is keletkezhetett volna mindkét Mercedesben. Az eset nagyon hasonlított a 2016-os Spanyol Nagydíjon történtekhez, amikor ugyanis Hamilton a verseny első körében ütközött Rosberggel, ami miatt végül mindketten ki is estek. A német világbajnok pedig állást is foglalt, és elmondta, hogy szerinte melyik Mercedes pilóta volt a hibás.

    „Lewis úgy döntött, hogy megelőzi George-ot, aki azonban egyáltalán nem látta őt, és emiatt ütköztek” – nyilatkozta Rosberg a Sky-nak. – Ez egy sajnálatos történés volt. George már bocsánatot kért, és szerinte ezt Lewisnak is meg kellene tennie.”

    „Ha elé kerül, akkor George amiatt nem tudott volna javítani. Ez lett volna George utolsó esélye a Q3-ba jutásra, szóval szerintem emiatt kell Lewisnak elnézést kérnie.”

    Russell az előbb taglalt incidens miatt csak a 12. helyről, amíg Hamilton Pierre Gasly rajtbüntetésének köszönhetően majd a 4. rajtpozícióból kezdheti majd meg a 66 körös Spanyol Nagydíjat.

    Az FIA vizsgálta Russell és Hamilton ütközését, íme az eredmény (videó)

  • Erre lehetett volna képes Alonso, ha nem hibázik nagyot az időmérőn

    Erre lehetett volna képes Alonso, ha nem hibázik nagyot az időmérőn

    Fernando Alonso számára közel nem úgy alakult a hazai időmérője, mint ahogyan azt megtervezte. A kétszeres spanyol világbajnok autója már a Q1-ben megsérült, és a rossz rajtpozíciója miatt nem valószínű, hogy dobogóra állhat majd a vasárnapi versenyt követően.

    Az Aston Martin pilótája csak a 8. helyről kezdheti majd meg a 66 körös futamot, és Alonsónak ez az idei legrosszabb rajtpozíciója. Már a Q1-ben eldőlt, hogy a 32-szeres futamgyőztesnek nehéz időmérője lesz, mivel már az első mért köre előtt hibázott, és kihajtott a kavicságyba, ami miatt az AMR23 padlólemeze megsérült. A Zöldek szerelői ragasztóval próbálták meg orvosolni a problémát, de a spanyol autója így közel sem volt 100%-os.

    Csillaghullás és a Mercedesek ütközése után Verstappen nagyon megverte a mezőnyt Barcelonában

    „Szerintem egy pár tizedmásodpercet biztos buktam a sérülések miatt” – értékelt a hazai hős az időmérőt követően a Sky stábjának. – A srácok mindent megtettek az ügy érdekében, és szerintem a Q3-ban még a nedves részre is rámentem a 10-es kanyarban, szóval nem ez volt életem legjobb szombatja. Remélhetőleg a vasárnap egy fokkal már jobb lesz.”

    Alonso az eddigi 6 futamból 5 alkalommal állhatott fel a dobogóra, és Azerbajdzsánban is egy másodpercen belül végzett a 3. helyezett Charles Leclerc-hez képest. Azonban most nem valószínű, hogy a spanyol ezen jó sorozata folytatódni fog.

    „Nagyon jó a tempónk és a gumikat is jól kezeljük. Nem tudom, hogy az új pályán könnyebb vagy nehezebb lesz előzni, de a stratégia akár még kedvezhet is nekünk. A mai nap nem voltam formában, szeretnék is elnézést kérni a csapatomtól, és a versenyen mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy kiküszöböljük a csorbát.”

    Alonso rámutatott, miben kell még sokat fejlődnie az Aston Martinnak

  • Alonso megmondta  – Gasly példátlan rajtbüntetést kapott

    Alonso megmondta  – Gasly példátlan rajtbüntetést kapott

    Nem úszta meg rajtbüntetés nélkül a szabályszegéseit Pierre Gasly. Nem gyakran látni ilyesmit, de az Alpine francia pilóta a két feltartása kétszer 3, azaz összesen egy 6 rajthelyes büntetést ért.

    Gasly a 4. helyet szerezte meg az időmérő edzésen egy 1:12.816-os köridővel, amivel csak fél másodperccel kapott ki a pole pozíciót megszerző Max Verstappentől. A rajtbüntetések nélkül ez lenne a 2020-as Olasz Nagydíj győztesének a legelőkelőbb rajtpozíciója a két évvel ezelőtti Katari Nagydíj óta.

    Csillaghullás és a Mercedesek ütközése után Verstappen nagyon megverte a mezőnyt Barcelonában

    Azonban Gasly a Q1-ben két gyors körön lévő pilótát is feltartott. Először az utolsó előtti kanyarban találkozott Carlos Sainz Ferrarijával, és az Alpine olyannyira rossz helyen volt, hogy a hazai hősnek el kellett vennie a gázról a lábát, amivel fontos tizedmásodperceket veszített.

    A másik eset pedig még rosszabb volt, ugyanis a francia pilóta olyannyira feltartotta Verstappent a 4-es kanyarban, hogy a regnáló bajnoknak félbe kellett szakítania a gyorskörét. Az esetet Fernando Alonso testközelből nézhette végig, és azonnal jelezte is a versenymérnökének, hogy az Alpine csúnyán feltartotta az egyik Red Bullt.

    Ugyan Gasly elmondása szerint „egyik incidensben sem volt szándékosság”, az FIA-t ez nem hatotta meg, és mindkét esetben egy-egy 3 rajthelyes büntetéssel jutalmazta a franciát, aki így csak a 10. helyről kezdheti majd meg a 66. körös Spanyol Nagydíjat.

    A döntés értelmében Lewis Hamilton, Lance Stroll, Esteban Ocon, Nico Hülkenberg, Alonso és Oscar Piastri is egy hellyel előrébb indulhat majd az időmérőn megszerzett pozíciójukhoz képest.

    Folytatódott Leclerc monacói pechszériája, rajtbüntetést kapott

  • Ferrari-dráma Barcelonában  – Leclerc utolsó előtti lett az időmérőn

    Ferrari-dráma Barcelonában  – Leclerc utolsó előtti lett az időmérőn

    Rosszabbul nem is indulhatott volna a Spanyol Nagydíj időmérője a Ferrari számára. Charles Leclerc számára ugyanis már az első szakasz után véget ért az edzés.

    A monacói pilóta a korai piros zászlós szakasz után szenvedett a lágyakon, és a kiesők között volt az első gyorskörét követően. A már eleve rossz helyzetén az sem segítette, hogy 5 perccel a Q1 vége előtt kihívták őt egy kötelező mérlegelésre.

    Az ötszörös futamgyőztes az utolsó, friss lágy Pirellijein teljesített körével is csak a 11. helyre tudott feljönni. Ez pedig nem volt elég, mivel szinte mindenki tudott javítani a pálya egyre jobb állapotának köszönhetően. Leclerc számára ez egy óriási balszerencse volt, és így holnap csak a 19. rajthelyről indulhat majd a 66 körös versenyen.

    „Nincs pontos válaszom arra, hogy mi történt” – nyilatkozta csalódottan Leclerc a kiesését követően. – Annyi biztos, hogy a balos kanyarokban vezethetetlen volt az autó, és érdekes módon a jobbosokban minden rendben volt. Meg kell vizsgálnunk, mi történhetett, mert a délelőtt tapasztalt érzéseim egyáltalán nem voltak meg.”

    „Először azt hittem, hogy a hátsó gumikkal van a baj, de a friss szetten is ugyanolyan rossz volt vezetni az autót. Nem volt tapadásom a hátsó tengelyen. Meg fogjuk vizsgálni, minden rendben volt-e, de nagyon kétlem, hogy ez így volt.”

  • Megérkezett az eső és egy újabb Red Bull-siker – ez történt a harmadik szabadedzésen

    Megérkezett az eső és egy újabb Red Bull-siker – ez történt a harmadik szabadedzésen

    A Red Bull pilótája, Max Verstappen volt a leggyorsabb a Spanyol Nagydíj időmérő edzése előtt. Az edzés közben azonban megérkezett az eső, ami miatt a mezőny nem sok mért kört tudott megtenni a száraz pályás gumikon.

    Már a gyakorlás kezdete előtt villámlott és sötét felhők is gyülekeztek a Circuit de Catalunya felett, ami miatt a mezőny nagy része azonnal kihajtott a pályára.

    Verstappen erődemonstrációjával vette kezdetét a Spanyol Nagydíj

    Az első próbálkozások után a két Red Bull volt a leggyorsabb Max Verstappen sorrendben. Mögöttük az autó vezethetőségére panaszkodó Lewis Hamilton, és a két hazai hős Carlos Sainz és Fernanado Alonso következett.

    A piros zászló már 10 perccel az edzés megkezdése után előkerült. Logan Sargeant a falnak csapta az autóját az utolsó kanyarban, miután nagy sebességnél kellett korrigálni egy túlkormányzást.

    Az edzés újraindítása után már javában esett az eső, és emiatt egyedül Lando Norris teljesített pár kört az átmeneti eső gumikon. A mezőny többi tagja inkább a bokszban ülve figyelte az eseményeket. Nem sokkal később a két Ferrari is kimerészkedett a pályára, hogy az esős körülmények között is megtegyenek pár kört.

    Negyed órával a vége előtt megnőtt a pályára kihajtó versenyzők száma, egyedül Lewis Hamilton, Fernando Alonso és a két Alfa Romeo maradt bent a garázsban. Az edzés végén pedig már mindenki a lágy gumikon próbálkozott, miután felszáradt és ezzel jelentősen feljavult a pálya állapota.

    Azonban senki nem tudott javítani, így Verstappen nyert Pérez és Hamilton előtt. További sorrend: Sainz, Alonso, George Russell, Leclerc, Valtteri Bottas és Yuki Tsunoda.

    Verstappen ezúttal sem talált legyőzőre, ám a harmadik helyen váratlan név tűnt fel

  • Ezt gondolják a Ferrari pilótái a legfrissebb fejlesztéseikről

    Ezt gondolják a Ferrari pilótái a legfrissebb fejlesztéseikről

    A Ferrari egy nagy fejlesztési csomaggal készült a Spanyol Nagydíjra, és a versenyzőiknek már meg is van róla a véleményük. Carlos Sainz és Charles Leclerc is pozitívan értékelt a pénteki napot követően, habár az örömük nem teljes mértékben lehet felhőtlen.

    A fejlesztési csomag tartalmazott egy újragondolt tükör kialakítást, egy vadonatúj padlólemezt, és egy jelentősen átszabott oldaldobozt is. Sainz és Leclerc is a tegnapi nap folyamán próbálhatta ki először az új elemeket. A spanyol mindkét szabadedzésen az új autóval versenyzett, amíg a monacói kollégája csak a délutáni edzésre kapta meg az újításokat. Ez azért történhetett meg, mert a Ferrari az első edzésen össze szerette volna hasonítani a két konstrukciót egymással.

    A riválisait is másolta az új megoldásaival a Ferrari

    Leclerc így is Sainz előtt végzett a délutáni gyakorlás során. Az ötszörös futamgyőztes a 6. helyet szerezte meg, hátránya pedig több mint 3 tizedmásodperc volt az edzést megnyerő bajnoki éllovas Max Verstappennel szemben.

    A monacói fiatal – aki a hétvége előtt még nem tulajdonított túl nagy jelentőséget a fejlesztéseknek – jól érezte magát az autóban az edzés során, de szerinte még sok feladatuk lesz az időmérő edzés előtt, hogy optimalizálhassák az autójukat.

    „Számos új elem volt az autónkon a mai nap folyamán, és úgy gondolom, hogy a tesztelés szempontjából nem is lehetnénk jobb helyszínen” – véli Leclerc, akitől bocsánatot kért a Ferrari az elbaltázott Monacói Nagydíj miatt.

    „Jól éreztem magam az autóban, de még finomhangolnunk kell az autó beállítását. Fontos, hogy lépésről lépésre haladjunk, mert nincs sok időnk, és az időmérőn már nem rejtegethetjük a valós tempónkat. Ez mindig így van az új alkatrészeknél, egyszerűen jobban bele kell ásni magunkat a dolgokba.”

    Sainz pedig megerősítette Leclerc szavait, és a hazai hős legfontosabb feladata az volt a két edzés során, hogy segítse a csapat munkáját az autó egyensúlyának meghatározásában. Ez pedig sikerült a számára, mert ő is jól érezte magát az autóban az edzések során.

    Mivel a mezőny nagyon közel volt egymáshoz, így a Ferrari pilótái egy szoros időmérőre számítanak, ami egy jó kihívás lehet majd a számukra, mivel számos különböző vetélytársuk akadhat majd a versenypályán.

    A Ferrari csapatfőnöke ezt a nyomozást érzi a legnehezebbnek

  • Hamilton kicsit sem optimista a pénteki napot követően

    Hamilton kicsit sem optimista a pénteki napot követően

    Nem volt elégedett a Spanyol Nagydíj pénteki napja után Lewis Hamilton. A Mercedes pilótája aggódik a rivális csapatok jó teljesítménye miatt, és szerinte még a Q3-ba jutás is nehéz lesz a számára.

    A brackley-i istálló versenyzői először próbálhatják ki az újításokkal felszerelt W14-et egy épített versenypályán. Toto Wolffék ugyanis az elmaradt imolai futam miatt Monacóban vetették be az oda szánt újításokat, de a kultikus utcai pályán nehéz volt következtetni az új elemek hasznosságára.

    Verstappen erődemonstrációjával vette kezdetét a Spanyol Nagydíj

    Hamilton azonban szenvedett az első két barcelonai gyakorlás során. A hétszeres világbajnok a második edzést a 11. helyen fejezte be, majdnem 7 tizedmásodperccel lemaradva az első helyezett Max Verstappentől, és még a saját csapattársától, George Russelltől is 2 tizedmásodpercet kapott.

    A Red Bull mögött óriási a harc a csapatok között, ami miatt a 103-szoros futamgyőztes szerint rengeteg teendőjük lesz a szombati napra, ha biztosan szeretnének bejutni majd az időmérő edzés harmadik szakaszába.

    „A mai tempómmal szerintem még a legjobb tízbe is nehezen kerülnék csak be” – nyilatkozta Hamilton a második gyakorlást követően. – Azonban nagyon bízom abba, hogy képesek leszünk jó irányba elmozdulni a holnapi napra. Az 5. és a 10. hely között nagyon szoros lesz a verseny. Lenyűgöző látni azt, hogy szinte mindenki ennyit tudott fejlődni.”

    „Az Alpine-ok remekelnek, az Aston Martin ott van a Red Bull mögött, ami szerintem megsüvegelendő. Nem lesz egyszerű a dolgunk, de bízom benne, hogy sikerrel fogjuk venni az előttünk adódó akadályokat.”

    Egyelőre úgy néz ki, hogy nem nagyon jött be a koncepcióváltás a Mercedes számára, de erre a kérdésre majd a szombati időmérő, valamint a vasárnapi verseny után fogunk pontosabb választ kapni. Annyi biztos, hogy Hamilton egyáltalán nem elégedett a csapaton belüli helyzetével, amit az is jelez, hogy még mindig nem hosszabbította meg az idei szezon végén lejáró szerződését.

    Verstappen ezúttal sem talált legyőzőre, ám a harmadik helyen váratlan név tűnt fel