Szerző: Boa Bence

  • Óriási fejlődés kapujában állhat az AlphaTauri

    Óriási fejlődés kapujában állhat az AlphaTauri

    A SkySports kiderítette, miben nyilvánulhat meg a Red Bull és az AlphaTauri között, a 2024-es szezon kezdetétől létrejövő szorosabb technikai együttműködés. A brit médium értesülései szerint a faenzai kiscsapat a Bikák idei autójának, az RB19-nek egy másolatával versenyezhet majd a következő szezonban.

    A két csapat között óriási a különbség a 2022-es szabályváltozások óta. A Red Bull a tavalyi szezonban mindkét bajnokságot megnyerte, és a címeik megvédése is már csak idő kérdése. Ehhez képest az olasz kiscsapat már a tavalyi szezonban is szenvedett, az idei évre pedig még jobban visszaesett a teljesítményük.

    A Franz Tost által vezetett csapat neve mellett mindösszesen 4 pont szerepel 12 futam után, amivel jelen pillanatban a konstruktőri bajnokság utolsó helyét foglalják el. A helyzetüket a Magyar Nagydíjon való pilótacseréjük sem egyszerűsítette meg, ahol Daniel Ricciardo váltotta a lapátra tett Nyck de Vriest.

    Szorosabbra fűzi az együttműködését a Red Bull és az AlphaTauri

    A Red Bull szaktanácsadója, Dr. Helmut Marko már több alkalommal is jelezte, hogy a faenzai kicsapat a jövőben több Red Bull-alkatrészt tervez majd használni az autóikon, és ez a paddockban olyan pletykákat szült, hogy az AlphaTauri jövőbeli konstrukciói túlnyomó részben az energiaitalosok másolásán alapulnak majd.

    A SkySports ezt emelte ki a cikkében, és emellett azt is hangsúlyozta, hogy a Super Aguri csapat folytatott hasonló volumenű együttműködést a Hondával 2006-ban és 2007-ben is. Emellett a Ferrari-Haas kapcsolat, valamint a Racing Point „rózsaszín Mercedese” is előkerült a forrásban.

    Az FIA az utóbbi autó megjelenését követően szigorított a másolható alkarészeket illető szabályokon, ami miatt az AlphaTauri nem másolhatja majd le 100%-ban a Red Bull idei autóját. Vannak olyan alkatrészek, amiket egy az egyben át tudnak venni, de olyanok is akadnak, amiket az olasz kiscsapatnak kell majd megterveznie és legyártania. Idővel kiderül majd, hogy ez a fajta másolásos projekt miként sülhet majd el a számukra.

  • Botrányt sejt Mexikó – direkt lassítaná Pérezt a Red Bull?

    Botrányt sejt Mexikó – direkt lassítaná Pérezt a Red Bull?

    Egy mexikói üzletember, Artura Elias Ayub eléggé hevesen reagált a Max Verstappen és Sergio Pérez közötti különbségről a Forma-1-es Belga Nagydíjat követően. Az üzletember a Fox latin-amerikai kiadásának adott nyilatkozatában elárulta, hogy szerinte a honfitársa és a holland világbajnok nem egyenlő feltételek mellett versenyeznek.

    Pérez nagy meglepetésre pariban volt a bajnoki címvédővel a szezon első versenyein. A mexikói pilóta a jó eredményeinek és a 2 győzelmének köszönhetően mindössze 6 ponttal volt lemaradva Verstappentől.

    Azonban a Miami Nagydíjat követően Pérez zsinórban 5 alkalommal volt képtelen bejutni az időmérőn a Q3-ba, és amíg Verstappen már szóban forgó verseny óta zsinórban 8 alkalommal tudott nyerni, addig a 6-szoros futamgyőztes csak a legutóbbi Belga Nagydíjon volt képes közvetlenül mögötte célba érni. A kettőjük közötti különbség ennek hatására 6-ról 125 pontra nőtt.

    Verstappen csak szórakozott a mezőnnyel Spában, a 6. helyről is simán nyert

    Az üzletembert azonban nem az előbb említett tény bosszantotta, hanem az, hogy Verstappen Spában úgy nyerte meg több, mint 20 másodperces előnnyel a futamot Pérez előtt, hogy a váltócseréjéből származó rajtbüntetése miatt csak a 6. rajtkockából indulhatott. Elias Ayub – aki Pérez egyik legfőbb támogatójának, Carlos Slimnek a veje – szerint ez csak azért lehetséges, mert a mexikói autója egyszerűen lassabb, mint Verstappen RB19-ese.

    Az üzletember az interjúban kiemelte, hogy szerinte egyik pilóta sem jelenthet ekkora különbséget, mint ami Verstappen és Pérez között van, és ez csak azért lehetséges, mert Verstappen egy sokkal gyorsabb autóban ül.

    Mondani sem kell, hogy az interjút felkapta a mexikói sajtó, és számos Twitter poszt is született róla. Ezeket azonban időközben töröltek, mert az üzletember állítása több sebből is vérzik. A Red Bullnak nem lehet az a célja, hogy direkt lassítsa Pérezt, mivel ez egy óriási tiszteletlenség lenne azokkal az emberekkel szemben, akik éjjel-nappal dolgoznak a Red Bullnál azon, hogy ők rendelkezzenek a Forma-1 legerősebb konstrukciójával.

    A Red Bull hosszú idő után pozitívan nyilatkozott Pérezről

  • F1-es edzéslehetőséget kap a Mercedes egyik juniorja

    F1-es edzéslehetőséget kap a Mercedes egyik juniorja

    Az idei Formula 2-es bajnokság egyik legnagyobb meglepetése már nagyon várja a Mexikóvárosi Nagydíjat. Frederik Vesti ugyanis ekkor vezetheti majd az egyik Mercedest a pénteki első gyakorláson.

    Vesti – akinek a mostani lesz az első hivatalos szereplése egy F1-es versenyhétévégén – a Prema csapatát erősíti a Formula 2-ban, és jelen pillanatban a 2. helyen áll az egyéni bajnokságban a 4 megszerzett győzelmével.

    „Hihetetlenül büszke vagyok, egy álmom válik ezzel valóra – nyilatkozta a dán fiatal a bejelentés kapcsán. – Belegondolni is zseniális, hogy pár hónap múlva egy, zsinórban nyolc konstruktőri bajnoki címet megszerző csapat autóját vezethetem majd.”

    Ugyan Vestinek a mexikóvárosi lesz az első hivatalos F1-es versenyhétvégéje, Forma-1-es autót már nem először fog vezetni, ugyanis a tavalyi szezon végén megrendezett újonc teszten már vezethette az egyik Mercedest Abu Dhabiban.

    Akár a Forma-1-ben is megjelenhet a Mercedes juniorját lenyűgöző pulzusmérő

  • Alonso brazil neveltje lehet a Formula 3 idei bajnoka

    Alonso brazil neveltje lehet a Formula 3 idei bajnoka

    Ugyan Gabriel Bortoleto spái hétvégéje közel sem úgy alakult, mint ahogyan azt eltervezte, a riválisai gyenge szereplése miatt a Formula 3-as bajnoki cím kapujába került. A fiatal brazil versenyzőnek mindössze egyetlen pontot kell szereznie a monzai szezonzárón, hogy matematikailag is bebiztosítsa a bajnoki elsőségét.

    Bortoleto – akit sok más fiatal pilóta mellett Fernando Alonso menedzsel – egy zseniális, 13 versenyig tartó pontszerzési sorozatot volt képes produkálni, ami most Spába megszakadt. A Trident brazil fiatalja önhibáján kívül esett ki a sprintverseny 9. körében, miután Dino Beganovic elfékezte magát, eltalálta az autóját, aminek megsérült a hátsó felfüggesztése.

    Bortoletónak a főfutamon sem volt szerencséje, a 11. helyen ért célba, éppen a pontszerző zónán kívül. Azonban ebben a rosszban is volt számára valami jó, mivel a közvetlen riválisa, Paul Aron a Prema rossz stratégiájának köszönhetően a győzelmet jelentő 25 pont helyett csak 4 pont volt képes szerezni. A Mercedes észt fiatalja így a szezonzáró monzai hétvégére 38 pontos hátránnyal érkezik majd meg. Ez pedig azt jelenti, hogy Bortoletónak mindössze egyetlen pont kell ahhoz, hogy bajnokká váljon.

    Egy Formula 3-as versenyhétvégén maximum 39 pont szerezhető. A sprintversenyen való sikerért 10, a főfutamon elért első hely 25 pontot ér. Ezeken kívül még az időmérő megnyerésért lehet 2, illetve a versenyeken futott leggyorsabb körökért lehet még egy-egy bónuszpontot szerezni, így jön ki a matek.

    Ugyan Alonsónak a legutóbbi pár versenyhétvége nem alakult valami jól, de legalábbi a juniorjai jó szereplése miatt boldog lehet, mivel Bortoletón kívül még Pepe Marti is ott van a legjobb 5 pilóta között az F3 egyéni összetettjében.

    A Formula 3 egyéni bajnokságának állása (top5):

    1. Gabriel Bortoleto – 144 pont
    2. Paul Aron – 106 pont
    3. Pepe Martí – 105 pont
    4. Zak O’Sullivan – 101 pont
    5. Franco Colapinto – 100 pont
  • Megszületett az első női pontszerzés az F3-ban

    Megszületett az első női pontszerzés az F3-ban

    Sophia Flörschtől most már senki nem veheti el a Formula 3 spái főfutamán megszerzett pontjait. A PHM Racing női versenyzője a 7. helyen ért célba, ami F3-as karrierje eddigi legjobb eredménye volt.

    Ugyan Flörsch az osztrák hétvége főversenyén már célba tudott érni a top10-en belül, akkor a versenybírák találtak egy rendellenességet az autóján, ami miatt kizárták őt a futam végeredményéből. A PHM Racing németje egy 9. helyet és az ezzel járó 2 pontot veszítette el, azonban a sors Spa-Francorchampsban kárpótolta őt.

    Csak pár óráig élt az F3 első női pontszerzése

    Mivel Flörsch hátulról, egészen pontosan a 24. helyről indult, ezért a csapata kockáztatott, és az esős gumikon küldték fel a versenyzőnőt a rajtrácsra. A pálya pedig még számos helyen nedves volt, ezért ez volt a jó döntés. A mezőny túlnyomó része azonban száraz pályás gumikon startolt, ezért az esős gumikon érkezők villámgyorsan rágták át magukat rajtuk.

    Így tett Flörsch is, aki már az első kört követően a 8. helyen haladt, és a futam végéig képes volt még egy pozíciót nyerni. A befutónál pedig az 5. és 6. helyen végző Caio Collet-től és Sebastian Montoyától is csak centiméterek választották el őt, szóval a német versenyzőnő elégedett lehet a saját, és csapata teljesítményével is.

    Mondani sem kell, Flörsch nagyon örült a 7. helyének, és a 6 pontjának is. Megköszönte a helyszínen szurkolóknak a támogatást, és a csapatának is a kemény munkát. A német versenyzőnő a pontjait a Spában tragikus módon életét veszítő fiatal pilótának, Dilano van’t Hoffnak ajánlotta fel.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Formula 3 (@fiaf3) által megosztott bejegyzés

  • Így élte meg Gasly az Alpine számára jelentős 3. helyet

    Így élte meg Gasly az Alpine számára jelentős 3. helyet

    Pierre Gasly nagyszerű szombati napot zárt Spa-Francorchampsban. Az Alpine francia pilótája a 3. helyen ért célba a sprintkvalifikáción, és szerinte ez a jó eredménye egy fordulópontot is jelenthet a csapata szerencséjében.

    Nehéz időkön megy keresztül a francia istálló, ugyanis nemrégiben a rossz eredmények miatt komoly változások történtek a vezetőségben. A Magyar Nagydíj hétvégéjén még a lapunknak is mesélő Otmar Szafnauer, a sportigazgató Alain Permane, és a technikai igazgató Pat Fry is távozott a pozíciójából.

    Verstappen-dominancia, Pérez-blama és meglepetésdobogósok a Belga Nagydíj sprintjén

    Mindezek tetejében a vezérigazgató, Laurent Rossi is el lett távolítva a pozíciójából, és immáron „különleges projekteken” dolgozik az Alpine-on belül. Az előbb felsorolt szakemberek menesztésében nagy szerepet játszott az, hogy az enstone-i istálló idei eredményei elfogadthatatlanok, és még az autóik is sokszor küzdöttek különböző megbízhatósági problémákkal. Ez abban nyilvánul meg, hogy jelen pillanatban a konstruktőri bajnokság 6. helyén állnak csupán, és nagyon messze vannak az idei évadra kitűzött céljaik elérésétől.

    A káosz és a csomó rossz hír mellett azonban most némi jó is történt az Alpine-nal. Gasly jól jött ki az újraindítás után való kerékcserékből, és ezt követően képes volt a verseny végéig őrizni a 3. helyét Lewis Hamiltonnal szemben.

    „Az utóbbi hetek eléggé mozgalmasan teltek a csapat számára – nyilatkozta Gasly a sikerét követően. – Az év elején érkeztem meg a csapathoz, és egy ilyen kaliberű váltás mindig óriási lépésnek számít, mert rengeteg új emberrel kell együtt dolgoznod. El kell mondanom, hogy bármit is mondanak a hírek, Laurent, Otmar, Alan és Pat is nagyszerű szakemberek, és mindig a létező legkeményebben dolgoztak a csapatárt.”

    „Sajnálatos dolog, ami történt, rengeteg dolog nem úgy működik idén, mint azt szerettük volna, és nem is olyan mértékben fejlődünk csapatként. A változások is soknak érződnek jelen pillanatban. Csak megköszönni tudom a munkájukat, és a legjobbakat kívánni nekik a jövőre nézve.”

    A mostani 3. hely volt az Alpine második kiugró eredménye Esteban Ocon Monacói Nagydíjon elért 3. pozíciója óta. Ez nagyon kellett már a franciáknak, mert a legutóbbi két versenyhétvégén 0 pontot szereztek a megbízhatósági hibáik és ütközéseik miatt.

    Ugyan Gasly számára a sprintem elért harmadik hely merőben más volt, mivel csak egy kis plakettet kapott, nem is állhatott fel és pezsgőzhetett a dobogón, de ennek ellenére is jót tett neki, és a csapatának is a szóban forgó eredmény.

  • Pérez próbált megértő lenni, de kijelentette: Hamilton tönkretette a versenyemet

    Pérez próbált megértő lenni, de kijelentette: Hamilton tönkretette a versenyemet

    Sergio Pérez tegnapi sprintversenye közel sem úgy alakult, mint ahogyan azt eltervezte. A mexikói pilóta szerint Lewis Hamilton túlságosan sietősre vette a figurát, ezért ütköztek össze egymással.

    Hamilton a Stevelot kijáratán próbálta megelőzni Pérez Red Bullját a tegnapi sprint 6. körében. A két fél azonban ütközött, a brit Mercedesének bal első kereke kilyukasztotta Pérez bal oldalon található karosszéria elemét, ami miatt tapadást veszített, ki is csúszott a kavicságyba, majd nem sokkal később ki is esett a versenyből.

    Hamilton értetlenül áll a büntetése előtt – Senna idézetével magyarázta tettét

    Ugyan Hamilton kapott egy 5 másodperces büntetést, ami miatt nem a negyedik, hanem csak a hetedik helyen lett rangsorolva, ez a tény aligha vigasztalja Pérezt, aki ismét nullázott, ellentétben a csapattársával, Max Verstappennel, aki egy újabb sikert könyvelhetett el.

    „Nagy mértékben sérült az autóm a Lewisszal való ütközésemet követően – nyilatkozta Pérez a sprintet követően. – Egyszerűen kilyukasztotta az autóm jobb oldalát. Amint megvolt a találkozás, számomra véget ért a játék, rengeteg tapadást veszítettem emiatt.”

    „Szerintem túlságosan sietett, és ez okozta a balesetet. Mindenki így járt el, mert nem volt sok idő arra, hogy pozíciókat fogjunk a rövid futamon. Nyilvánvalóam emiatt kockázatot kell vállalni, de az nem jó érzés, hogy ha valaki emiatt teszi tönkre a futamodat. Lényegében nem volt tapadása, alulkormányzott lett, és belecsapódott az autóm oldalába, amivel tönkretette a padlólemezem és az oldaldobozom. Ez nagyon sajnálatos volt.”

    Pérez szerint egy jó eredmény kapujában állt, mivel a nyolcadik helyről indulva már a harmadik helyért csatázott Pierre Gaslyval.

    „Jól nézett ki a dolog – folytatta a mexikói pilóta. – A csapat remek munkát végzett a stratégia terén, és fel tudtunk zárkózni. Már Gasly mögött haladtam, amikor bejött a pályára a biztonsági autó. Ezt követően pedig megtörtént a sajnálatos eset.”

    Pérez zárásként azt is elmondta, hogy a mai versenyen szeretne egy jó eredményt elérni. A hatszoros futamgyőztes a harmaadik helyet szerezte meg az időmérőn, de a csapattársa 5 hellyel hátrébb került a rajtrácson a váltócseréje miatt. Ez pedig azt jelenti, hogy a mexikói Charles Leclerc mellől a második rajtkockából várhatja majd a 44 körös verseny startját.

    A Red Bull hosszú idő után pozitívan nyilatkozott Pérezről

  • A Red Bull hosszú idő után pozitívan nyilatkozott Pérezről

    A Red Bull hosszú idő után pozitívan nyilatkozott Pérezről

    A Red Bull szaktanácsadója, Dr. Helmut Marko az utóbbi időben rengeteget ekézte Sergio Pérezt. Az osztrák szakember szerint a mexikói legutóbbi időmérős teljesítményei után arra lehet következtetni, hogy a mexikói felébrédt a világbajnoki álmából.

    Ugyan a Red Bull mexikói pilótája soha nem tudta megelőzni Max Verstappent az összetettben, az Azeri Nagydíjat követően mindösszesen 6 pont volt a kettőjük közötti különbség.

    Újabb „amatőr” hiba Péreztől – egyre nagyobb rajta a nyomás

    Azonban Pérez formája a Miami Nagydíjat követően hanyatlásnak indult, és zsinórban 5 futamon nem tudott bejutni a Q3-ba. Bármennyire van alatta a mezőny leggyorsabb autója, ez mindig rányomta a bélyegét a versenyeire, mivel Miami óta egyszer nem volt képes a futamot megnyerő Verstappen mögött végezni a 2. helyen.

    Marko szerint ez a nehéz út lehetőséget adott Pérez számára, hogy felkelhessen a világbajnoki álmából, és a vb-trófea helyett a versenyeken való teljesítményére koncentráljon. Az osztrák szakember azt is hozzátette, hogy egyetért Christain Horner azon álláspontjával, miszerint Pérez ülése addig nem lesz veszélyben, amíg tartani tudja a 2. helyét az egyéni bajnokságban.

    „Szerződésünk van Pérezzel a 2024-es szezon végéig, és jelen pillanatban a 2. helyen áll az egyéni összetettben – kezdte mondandóját a Red Bull szaktanácsadója. – Nem hiszem, hogy cselekednünk kellene, mert felébredt az álmából, és ez biztosan segíteni fogja őt a soron következő futamokon.”

    Marko azt is hozzátette, hogy Verstappen a szezon első futamain túlságosan alul volt értékelve, és a rendkívül magas intelligenciája és versenyzői kvalitásai miatt esélye sem lett volna Péreznek megelőzni őt az egyéni pontvadászatban.

    „Max nagyon alul volt értékelve. Ő egy kivételes versenyző, elég megnézni, hogy fejben mennyire erős. Vezetés közben még azt is meghallotta a rádióban, amikor csörgött a telefonom! [idei Spanyol Nagydíj második szabadedzés]. Senkinek nem lenne esélye mellettem ő egy teljesen más dimenzió.”

    Marko zárásként azt is megjegyezte, hogy Pérez versenytempójával soha nem volt igazán probléma, az egy körös tempójával azonban már a kezdetektől fogva tudták, hogy vannak problémák.

    A Red Bull továbbra sem kíméli a szenvedő Pérezt

  • Alonso elmagyarázta a furcsa balesetének okát

    Alonso elmagyarázta a furcsa balesetének okát

    Fernando Alonsónak egyáltalán nem telt vidáman a születésnapja, ha a pályán történő eseményeket nézzük. A spanyol pilóta idő előtt kiesett a sprinten, és nem sokkal később magyarázatot is adott a megpördülésére.

    A két szere spanyol világbajnok csak a 15. helyről várhatta az esős körülmények miatt 11 körre rövidülő sprintkvalifikációt. Alonso balszerencséjére a csapattársa, Lance Stroll a falnak vágta autóját az SQ2 végén, és mivel a piros zászló után már nem volt elég idő újraindítani a szakaszt, a 32-szeres futamgyőztes kör nélkül esett ki.

    Verstappen-dominancia, Pérez-blama és meglepetésdobogósok a Belga Nagydíj sprintjén

    Azonban a sprint 3. körében Alonso elveszítette az uralmát az AMR23 felett a Pouhon kanyar közepén, és a megpördülése végén a sóderágyban állt meg. A spanyol így nem tudott visszaszerezni egyetlen pozíciót sem, amit a kiállása során való kavarodásban bukott el. Az Aston Martin pilótálja nem kertelt, teljes mértékben magára vállalta az esetet.

    „Minden kanyarban próbáltam tapadást keresni, és ilyen körülmények között ez nagyon nehéz volt – nyilatkozta Alonso a kiesését követően. – Nagyon csúszós volt a pálya, és az én hibám volt [a kicsúszás].”

    Mindez pedig nem volt elég, ugyanis Alonso a kiállását kövezően az FIA szerint túl agresszívan húzódott balra, amivel veszélyeztette a mögötte érkező Nico Hülkenberget. A versenybírák be is idézték a spanyolt, és az eset megvizsgálását követően egy figyelmeztetésben részesítették őt.

  • Piastri megpróbálta tartani Verstappent, de nem volt túl sok esélye

    Piastri megpróbálta tartani Verstappent, de nem volt túl sok esélye

    Oscar Piastri mindent megtett, hogy megvédhesse a vezető pozícióját Max Verstappennel szemben a Belga Nagydíj sprintkvalifikációján. A Red Bull holland kiválósága azonban egy más szintet képviselt hozzá képest.

    Közvetlenül a sprint megkezdése előtt megérkezett az égi áldás, ami miatt csúszott is a start, majd a kezdés után is pár kört még a biztonsági autó mögött kellett megtenni a mezőnynek.

    Az újraindítás után 10 versenyző azonnal átmeneti esőgumikra váltott, és Piastri is ebben a csoportban volt. Verstappen egy körrel később érkezett, ami miatt némi időt veszített, és így a McLaren újonca át tudta ugrani őt.

    Verstappen-dominancia, Pérez-blama és meglepetésdobogósok a Belga Nagydíj sprintjén

    Az újonc öröme azonban nem tartott sokáig, mert a 6. körben már a biztonságos autós újraindítást követően faképnél hagyta őt Verstappen a Kemmel egyenesben. Piastrit nem érte váratlanul a dolog, és még saját elmondása szerint sem volt képes komolyabb ellenállást kifejteni Verstappennel szemben.

    „Próbáltuk a legjobbunkat nyújtani – nyilatkozta Piastri a sprintkvalifikációt követően. – Bejöttünk a bokszba a verseny kezdete után, vezettünk is pár kört, de nem voltunk komoly ellenfelek Max számára.”

    „Azt gondoltam, hogy a biztonsági autó az előnyömre fog válni, mert így kevesebbet kellett védekeznem. Az első kanyarban még azt gondoltam, hogy jól kaptam el az újraindítást, miután magam mögé néztem. Azonban az Eau Rouge-ban már láttam, hogy Max szinte mellettem van. Az egyenesben pedig már nem is tudtam magam mögött tartani őt.”

    Piastri emellett azt is hangsúlyozta, hogy Max-t leszámítva remek versenyt futottak, és csapatként is jó pontokat szereztek. A wokingi istálló a drasztikus formajavulása óta kétszer is fel tudott érni a dobogóra Lando Norris révén, most azonban Piastri volt az eredményesebb, aki nem győzi megköszönni a csapatának, hogy egy ilyen jó autót biztosítanak a számára.