Szerző: Boa Bence

  • AlphaTauri: Ha nincs a teszt, Ricciardo fasorban sem lenne

    AlphaTauri: Ha nincs a teszt, Ricciardo fasorban sem lenne

    Az idei szezon egyik legnagyobb meglepetése Daniel Ricciardo visszatérése volt. Az ausztrál pilóta a kirúgott Nyck de Vriest váltotta, és nagyon jól jött a számára, hogy újfent F1-es autót vezethetett a silverstone-i gumiteszten. Franz Tos szerint a szóban forgó teszten elért jó eredménynek óriási szerepe volt a Red Bull döntésében.

    Miután Ricciardo elveszítette az ülését a McLarennél, és az energiaitalosok mentőövet dobtak neki, nem volt minden olyan, mint régen. Dr. Helmut Marko és Christian Horner sem volt elégedett Ricciardo munkájával, mert Max Verstappennél és Péreznél is sokkal lassabb volt. Azonban az idő múlásával a Méhészborznak sikerült megszabadulnia a „furcsa szokásaitól”, és egyre jobb munkát nyújtott a szimulátorban.

    Ricciardo jelenlététől máris botladozott a csapattársa

    Ennek hatására a Red Bullnál úgy döntöttek, hogy Ricciardo sok hónap kihagyás után újra vezethet egy mai generációs F1-es autót. A nyolcszoros futamgyőztes az RB19-et vezethette a Pirelli Silverstone-ban megrendezett gumitesztjén, és Horner, valamint Marko is nagyon elégedett volt az általa elért időeredményekkel.

    Nem sokkal a tesztet követően robbant a bomba, hogy Nyck de Vries már nem vezetheti az AlphaTaurit a Magyar Nagydíjon, a helyét pedig Ricciardo fogja átvenni a helyét a faenzai kicsapatnál. Az FIA egykori vezetője pedig azt tanácsolta a tavalyi szezon lapátra tett Mick Schumachernek, hogy az ausztrál példája lebegjen a szeme előtt, és azt kövesse, ha vissza akar térni a királykategória mezőnyébe.

    „Ha Daniel számára nem lett volna ott a silverstone-i teszten nyújtott jó produkciója, akkor nagy valószínűséggel most sehol nem lenne – nyilatkozta Bayer, aki anno az AlphaTaurinál is dolgozott. – A kihívás pedig pont ebben rejlik, mert nagyon nehéz megmutatnia, hogy [Mick] mennyire gyors valójában. Ha Toto Wolff nem ültei őt autóba, akkor nagyon nehéz dolga lesz.”

    Schumacher jelen pillanatban a Mercedes tartalék és fejlesztő versenyzőjeként dolgozik. Mindig jelen van a versenyhétvégéken, ha nincs halaszthatatlan dolga a szimulátorban. Ugyan Lewis Hamilton és George Russell is elismerően nyilatkozott a munkájáról, a rátermettségét ténylegesen csak egy F1-es autó volánja mögött mutathatja meg.

  • Ez a 22 éves modell lehet Mick Schumacher új barátnője

    Ez a 22 éves modell lehet Mick Schumacher új barátnője

    A Forma-1-ben dolgozók már a jól megérdemelt szabadságukat töltik. Mick Schumacher is hasonlóan tesz, és a német fiatal nemrégiben arról posztolt a nyaralásán, hogy újra rátalált a szerelem.

    Köztudott tény, hogy Schumacher – aki jelen pillanatban a Mercedes tartalék és fejlesztő pilótájaként dolgozik – nagyon jó barátságot ápol az Alpine pilótájával, Esteban Oconnal. A két pilóta idén is együtt tölti a nyaralását, ugyanis a német fiatal számos olyan képet posztolt, ahol Oconnal és más barátaival egy hajón voltak kint a nyílt vízen.

    Azonban a hétszeres F1-es világbajnok Michael Schumacher fia egy olyan történetet is közzétette, ahol egy lánnyal visel azonos mintázattal ellátott karkötőt. Ez arra enged következtetni, hogy Schumacher szíve ismét foglalt lett, és egyes információk szerint ki is derült Schumacher új párjának kilétre. Schumacher egy 22 éves dán modell, Laila Hasanovic mellett találhatta meg a boldogságot.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Laila Hasanovic🦂 (@lailahasanovic) által megosztott bejegyzés

  • Marko szerint Verstappen még egy Haasszal is képes lenne pole-t szerezni

    Marko szerint Verstappen még egy Haasszal is képes lenne pole-t szerezni

    Dr. Helmut Marko soha nem hagyja ki a lehetőséget, hogy elismerően beszéljen Max Verstappenről. A Red Bull osztrák szaktanácsadója egyszerűen nem találja a szavakat a regnáló holland világbajnokra, aki rohamléptekben száguld a harmadik vb-címe felé.

    Verstappen idei eredményei magukért beszélnek. Az eddigi 12 futamból 10-et meg tudott nyerni, a kimaradó 2 versenyen pedig a 2. helyen ért célba. Ráadásul a Red Bull holland kiválósága képes volt felépíteni egy 8 futamból álló sikersorozatot, és ha Zandvoortban is nyerni tud, akkor beállítja Sebastian Vettel 9 futamból álló győzelmi rekordsorozatát.

    Verstappen azért óvatosabb: „erre még a Mercedes sem volt képes”

    Marko ebből kifolyólag a Motorsport Totalnak nyilatkozva elmondta, hogy Verstappen autótól függetlenül mindig képes lenne klasszis teljesítményt nyújtani.

    „Max bármilyen autóban ülve képes világklasszisként versenyezni. A 2020-as Maxot nem lehet összehasonlítani az ideivel, azt leszámítva, hogy ezen időszak alatt nem változott meg a neve. Azóta rengeteg idő eltelt, és egy teljesen más szintet képvisel.”

    „Számomra mindig is Hamilton számított a legjobbnak a versenyszituációk, illetve a gumik kezelésében is. Max azonban rendkívül sokat ért fejben az elmúlt években, és már hasonló, de még az is lehet, hogy magasabb szintet képvisel hozzá képest.

    Verstappen a legutóbbi Belga Nagydíjon is megmutatta, hogy az idei szezonban senki nem veheti fel vele a versenyt. A 45-szörös futamgyőztes a váltócseréje miatt csak a 6. helyről indulhatott, de úgy ment át az előtte rajtoló pilótákon, mint kés a vajon, és a végén még a saját csapattársának, Sergio Péreznek is 20 másodpercet adott, miután az élre tudott állni. Ez körönként 8 tizedmásodperces különbséget jelentett körülbelül.

    „Ha adottak a körülmények, akkor lehet alatta egy Haas vagy egy AlphaTauri is, Max azt is pole-be fogja állítani az időmérő edzésen – zárta a mondandóját Marko.

    „Jó lenne megnézni, mire menne Alonso és Verstappen egymással egyforma autóban”

  • A korábbi pilótája szerint ezért nem kap elég elismerést a sikereiért a Red Bull

    A korábbi pilótája szerint ezért nem kap elég elismerést a sikereiért a Red Bull

    Mark Webbernek megvan a véleménye arról, hogy sokan miért nem veszik elég komolyan a Red Bull által ekért jó eredményeket. Az ausztrál ex-F1-es szerint nagyon más lenne a helyzet, ha az energiaitalosok gyári csapatként lennének jelen a királykategóriában.

    A Red Bull idén a Kanadai Nagydíjon ünnepelhette meg a 100. sikerét a Forma-1-ben, miután Max Verstappen magabiztos előnnyel szelhette át a célvonalat az első pozícióban. Az előbb említett bravúrra nagyon kevés F1-es istálló, egészen pontosan a Ferrari, a Mercedes, a McLaren és a Williams volt képes a sorozat 73 éves története során.

    A Red Bull szerint „őrület”, hogy a többiek még mindig nem értik a lényeget

    A Bikák 14 év alatt érték el ezt, az első sikerükig egészen 2009-ig kell visszamenni az időben, amikor Sebastian Vettel és Mar Webber egy kettős győzelmet szerzett a rendkívül esős Kínai Nagydíjon. Ezzel pedig ők lettek azok, akik a legrövidebb időintervallum alatt elérték a 100 győzelmet, mögöttük a Williams áll a sorban 18 évvel (1979-1997).

    Azonban a kezdetek kezdetén a Red Bull még nem volt több egy egyszerű „parti csapatnál”, ahol mindent a rendkívüli módon gazdag Red Bull alapítónak, Dietrich Mateschitznek köszönhetnek, és csupán a különböző marketing események rendezésében voltak csak jók.

    Adrian Newey mellett számos neves szakember érkezett az energiaitalosokhoz, és a kemény munkájuk 2009-re ért be, amikor elkezdtek futamokat nyerni, és a középcsapatból az élcsapatokra is veszélyes istálló lett. Egy évvel később pedig már világbajnoki címeket ünnepelhettek, és 2014-ig senki nem tudta őket legyőzni. Webber szerint pedig a Red Bull F1-es története az egyik, hanem a legnagyobb siker a széria történetében.

    „Ha a Red Bull gyári csapatként érte volna el az eredményeit, szerintem sokkal több elismerésnek és figyelemnek örvendhetnének – véli Webber, akik a Milton Keynes-i istállóval 9 alkalommal nyert a Forma-1-ben.

    „Ez a csapat tele van remek egyéniségekkel, akik közösen olyan autókat terveztek, amikkel számos világbajnoki címet tudtak szerezni. Ez a fajta képességük pedig egy nagyszerű sikertörténetet eredményezett. Az is elképesztő, hogy mennyi fejlesztést eszközöltek a gyárépületükkel, és mennyi új munkatárssal bővültek. Ezek nem kis dolgok, és az elkötelezettségre utal a részükről. Mindezt pedig két csapattal csinálják, szóval sokan elfelejtik, hogy a Red Bull mennyi mindent megtesz a siker érdekében.”

    Webber: Én szóltam Ricciardónak, hogy maradjon a Red Bullnál

  • Először járt versenypályán a Lamborghini vadonatúj hiperautója (videó)

    Először járt versenypályán a Lamborghini vadonatúj hiperautója (videó)

    Túlesett az első éles bevetésén a Lamborghini új hiperautója, az SC63. Az olasz márka a WEC-ben és az IMSA-ban is ezzel az autóval fogja képviseltetni magát a 2024-es szezontól kezdődően.

    Az olasz márka egyik gyári pilótáját, Andrea Caldarellit érte az a megtiszteltetés, hogy teljesíthette az első köröket az SC63 volánja mögött Imolában az Auutdromo Enzo e Dini Ferrarin. Azonban egy hónappal korábban a goodwoodi Sebességfesztiválon már felbőgött a Lamborghinit működtető hajtáslánc, és a legendás pályán is megtett pár kört az eseménysorozat keretin belül.

    A Lamborghini SC63 motorját augusztus 10-én reggel 9 óra után pár perccel indították be, és Caldarelli első ízben csupán egyetlen installációs kört teljesített, majd vissza is tért a bokszba. Ezt követően azonban az olasz pilóta visszatért a pályára, hogy további tapasztalatokat és adatokat szerezzen az új autó volánja mögött. A csütörtökön teljesített programjuk arra szolgált, hogy teszteljék az autó megfelelő működését, és hogy tovább ismerkedjenek a hibrid hajtáslánccal.

    Goodwoodhoz képest voltak komolyabb változások az autón, különösen az aerodinamikai elemek voltak látványosak. A Lamborghini folytatta a tesztelést Imolában, és lassan a fejlesztési munkálatokkal is fel kell pörögniük a 2024-es WEC szezonnyitó előtt, amit Katarban rendeznek majd meg. Az évad későbbi részében pedig a legendás Circuit de la Sarthe-ra is visszatérnek, ahol az óriási presztízzsel bíró Le Mans-i 24 órás futamot rendezik meg évről évre.

  • Sainz őszintén vallott arról, milyen érzés versenyezni a Ferrarinál

    Sainz őszintén vallott arról, milyen érzés versenyezni a Ferrarinál

    Carlos Sainz már a 2021-es szezon óta versenyez a Ferrari pilótájaként. A spanyol pilóta már számos jó eredményt, három pole pozíciót és győzelmet is el tudott érni a Vörösök számára. Sainz a Forma-1 hivatalos oldalának adott nyilatkozatában elárulta, hogy nagyon szereti a vörös overált, de szerinte ez néha alapján eléggé megterhelő tud lenni a számára.

    Sainz számos csapatot járt meg F1-es pályafutása során, mielőtt a Ferrarihoz került volna. A 2022-es Brit Nagydíj győztese még 2015-ben mutatkozhatott be a királykategóriában a Toro Rossóban, Max Verstappen csapattársaként. Amíg a holland már valamivel több, mint egy év múlva már a Red Bullban versenyzett, Sainz először csak a 2017-es szezon derekán került át a Renault-hoz.

    Ezt követően 2019-ben már a McLarent erősítette, de Wokingban sem időzött sokáig, mert 2 szezon után áttette a székhelyét Maranellóban, és innen egíelőre még nem állt tovább. Sainznak – aki egyes sajtóértesülések szerint előszerződést írt alá az Audival – ha visszatekint a mögötte álló évekre, akkor azt rendkívül elégedetten tenné meg.

    „Nagyon büszke vagyok magamra, különösen azért, mert sikerült egy Ferrari szintű csapathoz kerülnöm – jegyezte meg a spanyol versenyző. – Ezt egyáltalán nem vettem biztosra, mert tudtam, hogy nagyon kemény lesz az idáig vezető út, és már csak emiatt is jelent ez sokat nekem. Rengeteg áldozatot kellett hoznom, amíg eljutottam erre a szintre.”

    A pletykák ellenére Sainz nagyon jól érzi magát a Ferrarinál, mert megfelelőnek találja a környezet arra, hogy tovább fejlessze magát versenyzőként. A spanyol nem titkolja, hogy folyamatosan szeretne haladni a célja felé, ami nem más, mint hogy Forma-1-es világbajnok legyen.

    „A Ferrari egy remek csapat. Bármelyik versenyhelyszínre mész, a Tifosi mindig ott lesz. Emiatt pedig olyan érzésem van, mint ha minden pályán a hazai futamunkat teljesítenénk, annyian szurkolnak nekünk a világ körül.”

    Az már egy másik kérdés, hogy a Ferrari teljesítménye a tavalyi szezonhoz képest drasztikusan rosszabb lett. Ugyan a Spanyol Nagydíjon bevetett újítások javítottak a helyzeten, az olasz istálló eddig csak 3 dobogós helyet tudott szerezni Charles Leclerc révén, és a konstruktőri bajnokságban is csak az 5. helyen állnak.

    Sainz és Hülkenberg a korábbi csapataikhoz térhetnek vissza?

  • Mazepin miatt rúgták ki Schumachert a Haastól?

    Mazepin miatt rúgták ki Schumachert a Haastól?

    Mick Schumacher és a Haas „házassága” mindössze két szezont élt meg. David Schumacher úgy véli, hogy az amerikai kicsapat Nikita Mazepin miatt vált meg unokatestvérétől.

    Mick még a tavalyi szezon végén szorult ki az F1 rajtrácsáról, miután Günther Steinerék nem adtak neki új szerződést. Sokan annak tudták be ezt, hogy a német fiatal nem nyújtott elég meggyőző teljesítményt, de a Schumacher-család most Mazepint is bevette az egyenletbe.

    „Micknek az volt a problémája, hogy az újonc évében nem igazán tudta magát hasonlítani Mazepinhez – ismerte el a legifjabb Schumacher, akinek a magyar autóversenyzőnő, Keszthelyi Vivien a barátnője. – Mindketten újoncok voltak, de Mick messze jobb volt, mint Mazepin, így nem volt számára egy viszonyításai alap.”

    „Fiatal versenyzőként azonnal szükséged van a fejlődésre. Azonban már a második évében egy nagyon erős csapattársat kapott maga mellé Kevin Magnussen személyében. Nem hiszem, hogy a Haas elég időt hagyott volna neki a fejlődésre ezen új körülmények között. Szerencsére ezt most már békében megteheti a Mercedesnél, mert a Haasnál erre nem volt lehetősége.”

    Schumachernek Toto Wolff és a Mercedes nyújtott egy fajta mentőövet a kirúgása után. A hétszeres F1-es világbajnok Michael Schumacher fia az azóta már munkanélküli Nyck de Vries helyét vehette át, aki 2022-ben a tartalék és fejlesztő pilóta szerepét töltötte be.

    Schumacher – akivel exkluzív interjút is készítettünk Spielbergben – nagyon jól végzi a munkáját, mert Lewis Hamilton és George Russell is számos alkalommal jelezte, hogy az általa elvégzett szimulátorozásnak köszönhetően nagyon sokat tudtak fejlődni péntekről szombatra egyes versenyhelyszíneken.

    Szívesen éjszakázik, ha ez segít – exkluzív interjú Mick Schumacherrel

  • Russell optimista  – ezt tűzte ki célként a szezon második felére

    Russell optimista  – ezt tűzte ki célként a szezon második felére

    A Mercedes pilótája, George Russell nemrégiben visszatekintett a 2023-as Forma-1-es szezon első felére. A brit felemás első 12 futamon van túl, de ennek ellenére a szezon második felében már szeretne a dobogó legtetejére állni.

    Russell mindössze a Spanyol Nagydíjon ünnepelhetett a dobogón, de ez részben a Mercedes rossz szezonkezdetének is köszönhető. A brackley-i istálló megtartotta az oldaldoboz nélküli koncepcióját 2023-ra, de már az első versenyek után látszódott, hogy ezzel a döntésükkel bakot lőttek. A Red Bull mellett az Aston Martin és a Ferrari is eléjük került, így változtatniuk kellett.

    Russell beszélt a Mercedes visszatérő problémájáról

    A monacói fejlesztések jó irányba tolták el a W14-et, és a soron következő barcelonai versenyen meg is születetett Toto Wolffék első kettős dobogója. Azóta az eredmények is jobbak lettek a stuttgarti márkánál, és magabiztosan tartják a 2. helyüket a konstruktőri bajnokságban.

    Lewis Hamilton azonban sokkal többet járult hozzá a Mercedes sikereihez idén. Russell ezt a balszerencsének és az egyéni hibáinak tudta be. Melbourne-ben vezető helyről esett ki motorhiba miatt, Montreálban pedig az 5. helyen haladt, amikor falhoz csapta az autóját. A brit fiatal ennek ellenére pozitívan várja az évad második felét, ami augusztus legvégén veszi majd kezdetét Zandvoortban.

    „A szezon első felét is 2 részre osztanám – kezdte meg értékelését a 2022-es Brazil Nagydíj győztese. – Az első hat futamon rendkívül elégedett voltam az ott nyújtott teljesítményeimmel, valamint az elért eredményeimmel is. A következő 6 futam során viszont számos lehetőséget puskáztam el.”

    „Az utóbbi időben sokat szenvedek az autó volánja mögött. Vannak ötleteink, hogy ez miért történhetett meg, lehetséges, hogy a beállítást közelítettük meg egy rossz oldalról. Emiatt vagyok magabiztos, hogy képesek leszünk talpra állni a szezon második felére. A szemünk a Red Bullokon lesz, szeretnénk versenyt is nyerni, és azon fogunk dolgozni, hogy ezt meg tudjuk valósítani.”

  • Leclerc már az első körök után tudta, hogy szenvedni fog a Ferrari

    Leclerc már az első körök után tudta, hogy szenvedni fog a Ferrari

    A Ferrari idei szezonban elért eddigi eredményei kifejezetten említésre sem érdemesek. Ugyan a Ferrari még futamokat tudott nyerni a tavalyi évben, az idei autójuk nagyon nem sikerült, és Charles Leclerc már nagyon korán megérezte a bajt.

    A monacói pilóta a 12 futam alatt csak 3 dobogós helyezést tudott elérni, a legjobb eredménye pedig egy Ausztriában elért 2. hely volt. Ezzel Leclerc csak az 5. helyen áll az egyéniben, a csapattársa, Carlos Sainz pedig dobogós helyezés nélkül van jelenleg a 7. pozícióban, szóval a Vörösöknél bőven van hely a javulásra.

    Az olasz sajtó megszellőztethette Leclerc új ferraris szerződésének részleteit

    Ugyan Leclerc a Belga Nagydíjon szerzett 3. helyével jó érzésekkel mehetett el a nyári szünetre, a monacói fiatal már az első tesztek után megérezte azt, hogy az idei autó egy fajta visszalépés lesz a tavalyi konstrukciójukhoz képest.

    „Már az első körök alatt furcsán éreztem magam a volán mögött – olvashatók Leclerc szavai a Corriere della Sera hasábjain. – Valami nem volt rendben az egyensúllyal, és ez csak a kezdet volt, mert később az is feltűnt, hogy nincs meg a tavalyihoz hasonló teljesítmény sem.”

    „A 3 dobogós helyezés nagyon szép dolog, de egyáltalán nem élveztem őket. A tavalyi élmények [amikor még futamgyőzelmekért harcolhattunk] még túlságosan frissek. Nem szabadna megelégednünk azzal, hogy a 2. vagy 3. helyen érünk célba, mert a Ferrari a győzelmet érdemli meg.”

    Ehhez képest az idei szezon első 12 futamának mindegyikét a Red Bull pilótái nyerték meg, és nem valószínű, hogy ez a trend komolyan meg fog változni a szezon második felében. Amíg az RB19 már az első futamtól kezdődően egy jól működő autónak számít, addig a riválisoknak – beleértve a Ferrarit is – voltak kisebb-nagyobb problémái, és komoly időre volt szükségük ahhoz, hogy azokat orvosolják.

  • A statisztika, amiben Pérez magasan veri eddig Verstappent

    A statisztika, amiben Pérez magasan veri eddig Verstappent

    Sergio Pérez azzal a céllal vágott neki a 2023-as Forma-1-es szezonnak, hogy világbajnoki címet szerezzen. A mexikói pilóta egy ideig nem is állt rosszul, azonban egy rosszabb periódusa miatt már most 125 pont a hátránya Max Verstappennel szemben. A vb-cím így aligha lesz, egy statisztikai adatban azonban Pérez sokkal jobb csapattársánál.

    Ez az adat nem más, mint a versenyeken nyert pozíciók száma. Pérez a szezon első 12 versenyén összesen 56 helyet tudott javítani, amíg Verstappen „csak” 29-et. Ennek azonban a magyarázata is megvan.

    Botrányt sejt Mexikó – direkt lassítaná Pérezt a Red Bull?

    Pérez számára a Miami Nagydíj után egy kialakult trend lett 5 futam erejéig, hogy nem volt képes bejutni a Q3-ba az időmérő edzéseken. A hatszoros futamgyőztesnek emiatt a rossz rajtpozícióiból kellett felzárkóznia. Ezt pedig nagyon könnyen megtehette, mert a Red Bull rendelkezik a legjobb autóval a mezőnyből. Ebbe az 56-ban még az Ausztrál Nagydíjon való produkciója is benne van Pérezben, ahol szintén már a Q1-ben kiesett.

    A két Red Bull pilótán kívül még George Russel, Lance Stroll, Logan Sargeant és Yuki Tsunoda fért még fel az ezzel kapcsolatos listára.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés