Szerző: Boa Bence

  • Marko: A Forma 1 nem lenne az igazi Lauda nélkül

    Marko: A Forma 1 nem lenne az igazi Lauda nélkül

    Dr. Helmut Marko szerint a soron következő nagydíjak mások lesznek Niki Lauda távolléte miatt.

    Az háromszoros világbajnok osztrák legenda tüdő transzplantáción esett át, így jelenleg egy bécsi kórházban kénytelen rehabilitálódni.

    „Mindannyian tudjuk, hogy Niki egy nagyon komoly műtéten van túl és sajnos még mindig nem tudunk semmit az állapotáról. Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy ez egy olyan dolog, ami jelen pillanatban nem publikus.” – nyilatkozta Marko a Servus TV-nek.

    „Szüksége van a támogatásunkra, de Niki egy remek harcos és biztosak lehetünk abban, hogy meg fog gyógyulni.” – tette hozzá Marko.

    „Az embereknek tudomásul kell venniük azt, hogy kötelesek vagyunk megvédeni a betegeinket.” – mondta a bécsi kórház egyik orvosa, aki ott dolgozik, ahol a Mercedes 69 éves tanácsadója lábadozik. „Semmiféle pletykára nem fogunk reagálni.” – szögezte le a kórház egyik munkatársa.

  • Versteppen: A Renault motornak több mint 40 lóerő hátránya van

    Versteppen: A Renault motornak több mint 40 lóerő hátránya van

    A Red Bull holland versenyzője, Max Verstappen elmondta a véleményét a Renault motor teljesítményéről.

    A holland reméli, hogy jól tud majd szerepelni a majdnem hazai versenyén, azonban a Red Bull pilótája úgy véli, hogy a Renault motor miatt sokkal lassabbak lesznek az egyenesekben a Mercedes és a Ferrari versenyzőihez képest.

    „Körülbelül 30-40 lóerő hátrányunk van a Mercedeshez és a Ferrarihoz képest.” – mondta Verstappen az RTL-nek válaszolva arra a kérdésre, hogy körülbelül mekkora a Renault motorerő hátránya. „Ez sajnos óriási hátrány, ami miatt szinte esélytelenek leszünk majd a hétvége során.”

    Dr. Helmut Marko elmondta, hogy a csapata már semmit sem remél a francia motorgyártótól.

    „Soha nem tudtak összerakni egy jó motort a 2014-es szezontól.” – mondta Marko a Servus TV-nek. „Soha sem voltunk versenyképesek a turbó érában.”

    „Nincsenek a Mercedes vagy a Ferrari szintjén, még a megbízhatóság szempontjából sem.

    „Egy olyan partnerünk lesz a Honda személyében, akik készek mindent megtenni a győzelem érdekében, rendelkezik a megfelelő emberi és technikai háttérrel. A legfontosabb pedig az lesz, hogy mi leszünk a Honda számára az első számú csapat.

    „A Renault-nak soha nem mi voltunk az első számú csapat. Jól bántak velünk, azonban mindig is a saját csapatukat tekintették a legfontosabbnak. Ezért is döntöttünk a Honda mellett,” – magyarázza Marko.

  • Audi: Minimum 16 fős mezőnyre lesz majd szükség a Mercedes nélkül

    Audi: Minimum 16 fős mezőnyre lesz majd szükség a Mercedes nélkül

    Az Audi elnöke, Dieter Gass szerint a 16 fős rajtrács lenne a legjobb a DTM számára a Mercedes nélkül, ugyanis a Mercedes már nem lesz tagja a DTM jövő évi mezőnyének.

    A Mercedes távozásával csak a BMW és az Audi autói fognak szerepelni a sorozatban 2019-től. Ugyanakkor lehetséges, hogy lesz egy harmadik gyártó az Aston Martin személyében, ugyanis az angol gyártó lehet, hogy tagja lesz a mezőnynek 2020-tól.

    A mezőny már régóta 18 főből áll, ugyanis mind a három gyártó (Mercedes, Audi, BMW) hat autóval képviselteti magát minden egyes versenyhétvégén. A csapatok elutasították a 24 fős rajtrácsot, a költségek csökkentése érdekében. Ha elfogadták volna a javaslatot, akkor mindegyik gyártónak 8 autót kellett volna építenie, ami nem egy olcsó mulattság.

    Gass jelezte, hogy az Audi-nak is és a BMW-nek is nyolc autót kellene működtetnie a következő szezontól a 16 fős rajtrács érdekében.

    „Erről a dologról tárgyalunk a BMW-vel jelen pillanatban,” – mondta Gass. Gass azt is felvetette, hogy a bónusz két autót az Audi helyett egyes ügyfél csapatok versenyzői is vezethetnék. Az autókat természetesen a legjobb technikával látná el az Audi.

    „Jelenleg azt tervezem, hogy megfelelő autókat kapjak a vevőim számára, ugyanis Gerhardnak az a célja, hogy minél több gyártó szerepeljen a sorozatban,” – mondta Gass.

    „Nagy lesz a különbség, ugyanis az előző években az ügyfélcsapatok autói mindig is régebbi modellek voltak. A következő évtől kezdve viszont az ügyfélcsapatok versenyzői is az adott év autójával versenyezhetnek.”
    A következő évtől fog érvénybe lépni a DTM új szabálykönyve, amelyben a szabályok szinte teljesen megegyeznek a japán Super GT sorozat szabályaival.

    A szabályok között fellelhető az, hogy a jövőben V4-es turbófeltöltős motorok fogják működtetni az autókat a klasszikus V8-as motorok helyett. A V4-es motorok bevezetését már 2017-ben meg akarták valósítani, azonban ezt a döntést a Mercedes megvétózta.

    „Minden a tervek szerint halad,” – mondta Gass a felkészüléssel kapcsolatban.
    „Nyilvánvalóan már évek óta dolgozunk ezen a projektem, ugyanis az újfajta V4-es motorok használatát már 2017-ben felvetették. Azonban a Mercedeses barátaink keresztbe tettek nekünk, ugyanis ők mondták azt, hogy „ez nagyon drága lenne és mi ezt képtelenek vagyunk megcsinálni”.

    „Így későbbre halasztottuk az új motorok bevezetését a Mercedes miatt. Ezek után pedig kijelentik, hogy távoznak a szériából, ami egy kicsit kiábrándító. Azonban a munka megy tovább és mi nem állunk le,” – tette hozzá a német elnök.

  • Forma 2: Roberto Merhi kiszáll a sorozatból

    Forma 2: Roberto Merhi kiszáll a sorozatból

    A volt Forma-1-es versenyző, Roberto Merhi tagja az idei Forma-2-es bajnokságnak, ugyanis a spanyol pilóta az MP Motorsport csapatában versenyez. Azonban a spanyol pilóta már nem fog rajthoz állni Spa-Francorchams-ban, ugyanis szerződést bontott az MP Motorsport csapatával. A helyét a GP3-mas versenyző, Dorian Boccolacci fogja átvenni.

    Merhi ebben az évben nem teljesít valami jól, ugyanis az időmérőkön egy jó eredményt sem tudott eddig felmutatni és a versenyeken sem tudott nagyot alkotni. A 27 éves spanyol pilóta jelenleg csak a 11. helyet foglalja el az összetettben annak ellenére, hogy már a Forma-1-ben is versenyezhetett.

    A volt Manor pilóta a monacói sprintversenyen állhatott fel a dobogó legalsó fokára és a Francia Nagydíjon is a pódiumon ünnepelhetett, azonban a verseny után diszkvalifikálta őt a versenybíróság.

    A Lotus korábbi fiatalja, Dorian Boccolacci fogja átvenni Merhi helyét az MP Motorsport-nál. A francia fiatal, aki eddig a GP3-ban versenyzett, megszerezte az MP Motorsport első győzelmét a paul ricard-i aszfaltcsíkon, azonban a verseny végén nem maradt elég üzemanyag az autójában, így a felügyelők nem tudtak elég mintát szerezni az autóból, így Boccolaccit kizárták. Azonban a franciát nem lehetett megállítani a hungaroringi sprintversenyen, ahol megszerezte csapata első GP3-mas győzelmét.

    „Mindkét kezemmel meg fogom ragadni ezt a lehetőséget,” – mondta Boccolacci.

    „Az, hogy előreléphettem Forma-2-be, másfél év GP3-mas versenyzés után, az csakis az MP Motorsport-nak köszönhető. Szeretném megköszönni neki, hogy engem választottak. Remélem, hogy a bizalmukat majd jó eredményekkel tudom majd meghálálni” – tette hozzá a fiatal francia.

    A francia a hetedik helyet foglalja el az összetett pontversenyben és így ő lesz a második olyan pilóta, aki szezon közben érkezik egy Forma 2-es csapathoz. Rajta kívül még Alessio Lorandi csatlakozott a szezon közben a Trident istállójához, ugyanis a csapat korábbi pilótáját, Santino Ferruccit a silverstone-i „ámokfutása” miatt menesztette a csapata.

    A MP Motorsport menedzsere, Sandor Dorsman szerint Boccolacci sokkal jobb pilóta bármelyik jelenlegi GP3-mas pilótánál. Richard Verschoor fogja átvenni Boccolacci helyét a csapatnál. Ő lesz a hatodik pilóta, aki vezetheti az MP Motorsport GP3-mas autóját. Verschoor eddig a Formula Renault Eurocup-ban versenyzett.

    Christan Lundgaard, aki a második a Formula Renault Eurocup-ban, is versenyzett az MP színeiben. Will Palmert helyettesítette a Francia Nagydíjon, ugyanis Palmer inkább az egyetemi tanulmányaira koncentrál. A Belga Nagydíjtól kezdve az ex-Formula 3-mas versenyző, Devlin DeFrancesco fogja őt helyettesíteni.

  • Fisichella: Alonso nem egy „bajkeverő” típusú versenyző

    Fisichella: Alonso nem egy „bajkeverő” típusú versenyző

    Fisichella és Alonso két évig voltak csapattársak a Renault-nál, és az olasz versenyző szerint jó barátságot ápolt a kétszeres spanyol világbajnokkal.

    „Két nagyszerű évet töltöttünk el csapattársakként,” – mondta Fisichella az El Mundo Deportivo-nak. „A csapaton belüli hangulattal sosem volt baj, mindig is jó volt. Barátok voltunk, jól kijöttünk egymással,” – tette hozzá. „Közös erővel mindent meg tudtunk nyerni, mindenkit le tudtunk győzni.”

    Az olasz csak azt kívánta Alonsónak, hogy legyen sikeres a jövőben bármelyik szériában is fog versenyezni.

    „Azt javasolnám neki, hogy abban a szériában folytassa a karrierjét, amiben van esélye nyerni,” – jegyezte meg az olasz. „Nagyon sok mindent ért már el a pályafutása során és további sok szerencsét kívánok neki,” – tette hozzá a Force India egyetlen pole pozícióját megszerző olasz pilóta.

    Fernando Alonso volt Ferraris csapattársa, Felipe Massa szerint Alonso rendkívül rossz hatással volt a csapataira.

    „El kell ismernem, hogy rendkívül nehéz volt Fernando csapattársának lenni” – mondta a brazil. „Bomlasztó egy személyiség. Rossz hatást gyakorolt a csapatira, ahol megfordult és ez szabad szemmel is látható volt. Talán ha nem viselkedett volna így a csapataival, akár többet is elérhetett volna a Forma 1-ben” – véli a brazil.

    A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner is egyetért Massával. Szerinte a spanyol már túl sok csapatnál fordult meg és csak egy csapatnál tudott világbajnok lenni, ezért is távozik a Forma 1-ből.

    „Tisztelem Fernandot, ugyanis ő az egyik legjobb pilóta a mostani mezőnyből,” – mondja Horner. „Azonban képes komoly felfordulást okozni csapaton belül.”

    Azonban Alonso és a Toyota WEC csapata egyelőre jól megvannak egymással. A spanyol eddig mindhárom futamot megnyerte a 8-as Toyota versenyzőjeként Sebastien Buemi és Kazuki Nakajima oldalán, habár a silverstone-i versenyről mindkét Toyotát kizárták.

    Most Alonsonak a Forma-1-es Belga Nagydíj lesz a következő versenye, erre kell összpontosítania.  A spanyol pilótának még kilenc versenyt kell teljesíteni a Forma-1-es visszavonulása előtt.

    „Annak ellenére, hogy nyári szünet van a Forma-1-ben, rengeteg dolog történt a Magyar Nagydíj óta. Nagyon sok dologban kell még fejlődnünk és alig várom, hogy újra autóba üljek. Habár a WEC-ben szereplő pilóták közül én ismerem a legjobban a silverstone-i aszfaltcsíkot, már nagyon várom a Belga Nagydíjat. Ez az egyik legjobb pálya a versenynaptárban, szóval biztosan jól fogunk szórakozni.

    „Spa a leghosszabb pálya a versenynaptárban, tele egyenessel és gyors kanyarral, szóval izgalmas lesz a mostani hétvége. Frissnek és motiváltnak érzem magam, és azt hiszem, hogy készen állok a szezon második felvonására,” – zárta a beszélgetést a kétszeres spanyol világbajnok.

  • Gasly: Javult a viszonyunk Markoval

    Gasly: Javult a viszonyunk Markoval

    Dr. Helmut Marko már sokkal barátságosabban viselkedik Gaslyval, amióta a francia a Forma-1-ben versenyez.

    A Milton Keynes-i alakulat nemrégiben bejelentette, hogy a 22 éves francia pilóta fogja majd átvenni Daniel Ricciardo helyét a csapatnál. Marko még nem volt biztos abban pár évvel ezelőtt, hogy Gasly hibátlanul teljesítene a száguldó cirkuszban, ezért késleltette a francia pilóta bemutatkozását.

    A Forma-1 helyett Marko Japánba küldte Gaslyt, hogy Super Formulában versenyezhessen.

    „Konkrétan semmit sem tudtam, amikor megérkeztem Japánba. Sem a nyelvet, sem azt, hogy hova menjek a repülőtérről. Egy másik kultúrába csöppentem bele, nem volt könnyű dolog hozzászokni,” – mondta Gasly az Auto Motor und Sport-nak. „Viszont az itt eltöltött egy év sokat segített számomra.”

    A francia az idei szezonban eddig sokkal jobban teljesít az új-zélandi csapattársánál, Brendon Hartleynál, így a Red Bull nyilvánvalóan a francia pilótát választotta Ricciardo helyére. Elmondása szerint már sokkal jobb viszonyban vannak Dr. Helmut Markóval.

    „Fiatalabb koromban Marko rengeteget követelt tőlem, én pedig minden követelésének eleget tettem. Meg akartam mutatni neki, hogy én egy igazi harcos vagyok. Egy olyan harcos, aki sosem adja fel az álmait” – meséli a Torro Rosso franciája.

    Azonban az a tény is ott van, hogy rengeteg olyan pilóta volt akkor a Red Bull junior programjában, akik nem tudtak jó eredményeket felmutatni, kivéve Gasly-t. A Red Bull emiatt is döntött úgy, hogy a francia lesz majd Max Verstappen csapattársa a jövőben.

  • Aggódhatunk Monza jövője miatt?

    Aggódhatunk Monza jövője miatt?

    Az Olasz Nagydíjra évek óta egyre kevesebb néző látogat ki, ezért az olasz közlekedési miniszter aggódik, hogy nem lesznek képesek kifizetni a versenyrendezés jogát a szerződésük lejártával.

    Monza 2019-ig rendezheti meg az Olasz Nagydíjat, ugyanis a 2019-es futam után fog lejárni a szerződésük. Annak ellenére, hogy a Ferrarik képesek harcolni a Mercedesekkel a világbajnoki címért, a szurkolókat ez nem nagyon hatja meg. Az idei nagydíjra eddig nagyon kevés jegyet adtak el, ami eléggé aggasztó.

    Angelo Sticchi Damiani, aki az olasz Automobil Club elnöke, ezt nyilatkozta a La Gazetta Dello Sport-nak: „Az előző évben Sebastian Vettel úgy mehetett el a nyári szünetre, hogy vezette a világbajnokságot és Hamilton üldözte őt. Most Sebastian az üldöző.”

    „Jó lenne látni azt, ha a szezon végén Sebastian lenne a világbajnok, ugyanis az nagyon jó hatást gyakorolna a sportágra.”

    A kevés eladott jegy miatt pénzügyi gondok léphetnek fel és az olasz tisztviselők és Damiani azért aggódnak, hogy képtelenek lesznek majd kifizetni a versenyrendezés jogát, kivéve akkor, ha a Liberty Média csökkenti a költségeket.

    „A tavalyi évet komoly veszteséggel zártuk és félő, hogy ez idén sem lesz majd másképp” – mondta Damiani. „Nyilvánvaló, hogyha ilyen fenntarthatatlan a helyzet, akkor nem fogjuk tudni finanszírozni a versenyt.

    „(Chase) Carey már sokszor hangoztatta azt, hogy az F1 elképzelhetetlen lenne az Olasz Nagydíj nélkül, és azt is, hogy a pályánk négy év múlva fogja ünnepelni a 100. születésnapját. Mi teljesen egyetértünk vele, de most a tényekkel kell foglalkoznunk” – tette hozzá Damiani.

  • Massa jól teljesített az első Formula E-s tesztjén

    Massa jól teljesített az első Formula E-s tesztjén

    Felipe Massa úgy érzi, jó munkát végzett az első Formula E-s tesztjén. A brazil elkezdte a felkészülést, ugyanis a következő szezontól a Venturi csapat színeiben fog versenyezni az elektromos szériában.

    A brazil, aki Forma-1-es karrierje során 11-szer állhatott a dobogó legfelső fokán, egy három éves szerződést írt alá a monacói csapattal májusban.

    „Nagyon gyorsan megtanultam pár dolgot, különösen a gumik és az akkumulátor használatát. Azt, hogy hogyan kell használni őket az időmérőn és a versenyen, szóval eddig minden a tervek szerint alakul” – mondta Massa. „Sok nap van még a tesztünkből, amit nagyon várok. Azonban a pályákat még nem nagyon ismertem, de a Venturi szimulátorának segítségével fontos tapasztalatokat szereztem.”

    A 37 éves brazil szerint a versenyzőknek könnyebb dolguk lesz majd második generációs autóval, mint az előző év autóival. Massa szerint a második generációs autókban sokkal hatékonyabbak a fékek.

    „Ez az autó, sokkal jobban vezethető a korábbiaknál. Rengeteg területen fejlődött, például a fékek hatékonyságában. A több motorerő és a jobb gumik segítségével, sokkal könnyebb vezetni az autót, azonban még mindig sok dolog van, amit meg kell hogy tanuljak.”

    A brazil nagyon várja majd az utcai versenyeket, ugyanis a Forma-1-ben is szerette az utcai pályákat. Reméli, hogy ez majd az előnyére válhat majd itt a Formula E-ben.

    „Szeretem az utcai pályákat. Igaz, hogy csak Valenciában sikerült utcai versenyt nyernem még 2008-ban, de a monacói futamot is behúzhattam volna, ha Lewisnak nincs akkora mázlija.” – véli a brazil. „Van pole pozícióm Szingapúrból, dobogós helyezéseim Monacóból, szóval igen is számolni kell majd velem az utcai versenyek során, ugyanis nagyon jól érzem magam az ilyen helyszíneken,” – zárta a beszélgetést a brazil.

  • Perez elutasította a Renault ajánlatát

    Perez elutasította a Renault ajánlatát

    Sergio Perez elmondta, hogy visszautasította a Renault ajánlatát, ami egy 2019-es versenyzői ülés lett volna a francia istállónál.

    A Renault-nak már megvan a jövő évi pilótapárosa, ugyanis Nico Hülkenberg mellett az a Daniel Ricciardo fog versenyezni, aki az év végén fog távozni a Red Bulltól.

    „Amikor nincs esélyed arra, hogy a Mercedes vagy a Ferrari versenyzője legyél, akkor azt hiszem, hogy a Force India a legjobb választás a számomra” – mondta a mexikói.

    Pereznek semmi köze sincs ahhoz, hogy a Force Indiát egy olyan cégnek adták el, amit Lawrence Stroll vezet, aki a Williamsnél versenyző, Lance Stroll édesapja. Egyes pletykák szerint a mexikói pár napon belül aláírhatja az új szerződését a Force Indiával.

    „Nem fogom megbánni, hogy nem szerződtem a Renault-hoz, ugyanis az előző két évben én gyűjtöttem a legtöbb pontot az élcsapat versenyzői után. Tavaly is megelőztük őket a konstruktőri bajnokságban és idén sincs komoly hátrányunk velük szemben.”

    Az új szerződésével kapcsolatban annyit árult el, hogy már csak napok vagy hetek kérdése és hosszabbít a csapattal. „A szerződés már készen áll, már csak a részleteket kell tisztáznunk,” – mondta Perez. „A csapat nehéz időszakon megy keresztül, de szerencsére a munkavállalóink biztonságban vannak, ugyanis egy olyan cég kezébe került a csapat, akik képesek biztosítani a jövőnket,” – tette hozzá.

  • Daniel Ticktum jövőre a Torro Rosso pilótája lehet?

    Daniel Ticktum jövőre a Torro Rosso pilótája lehet?

    A Formula 3-as bajnokság éllovasa, Daniel Ticktum arra a következtetésre jutott, hogy jó lenne a Forma-1-ben versenyezni a jövőben.

    Júliusban a Red Bull azt szerette volna elérni, hogy a 19 éves brit pilóta már a szezon közben átvegye Brendon Hartley helyét a Torro Rossónál. Azonban az FIA szabályai miatt Ticktum még nem szerezheti meg a „szuper liszenszet” és még a Hungarorinen sem tesztelhetett a Red Bullal.

    „Hogyan akarjuk így azt elérni, hogy a fiatal tehetségek a Forma 1-be kerüljenek?” – panaszkodott Dr. Helmut Marko.

    Egyes hírforrások szerint Ticktum részt vehet majd az Abu-Dzabiban rendezett teszten. A brit pilóta nem tagadja, hogy szívesen versenyezne a Forma-1-ben, akár már 2019-től.

    „Jelenleg a Formula 3-ban versenyzek, így még nem válaszolhatok erre a kérdésre” – mondta Ticktum. „Szeretnék válaszolni, de nem lehet. Még semmi sem dőlt el a jövőmmel kapcsolatban. Természetesen jó dolog lenne a Forma-1-ben versenyezni, de jelenleg a Forma 3-ban versenyzek és még rengeteg futam van előttünk.

    A másik esélyes a Torro Rosso ülésére az a Lando Norris, aki idén a Formula 2-es bajnokságban szerepel. A McLaren akkor cserélné el a brit pilótát a Torro Rossóval, ha a Torro Rosso technikai igazgatója, James Key a McLarenhez szerződik.

    „Még nem szeretnék a jövőmről beszélni” – mondta a 18 éves Lando Norris.