Szerző: Boa Bence

  • Makino a főfutamot, Russell a sprintversenyt nyerte meg Monzában

    Makino a főfutamot, Russell a sprintversenyt nyerte meg Monzában

    Főfutam

    A Honda által protezsált, Tadesuke Makino nyerte meg a Forma 2 főversenyét Monzában. Senki nem számított arra, hogy a japán fiatal fog diadalmaskodni, azonban egy jó stratégiának köszönhetően sikerült nyernie a Russian Time-os csapattársa, Artem Markelov előtt.

    Makino volt az egyik azon három pilóta közül, aki a közepes keverékű gumikkal vágott neki a monzai főversenynek. A japán pilóta már az ötödik kör után az élen találta magát, ugyanis az előtte utózó versenyzők mindannyian kiálltak friss kerekekért, mert a szuperlágy gumik nagyon gyorsan elhasználódtak.

    Makino meg tudta előzni a csapattársát és ennek köszönhetően már az első helyen haladt.  Makino jó tempót autózott a közepes keverékeken, így a kiállása után képes volt visszajönni a vezető versenyzők mögé a friss szuperlágy gumikon. A japán pilóta jól ki tudta használni a gumielőnyét, így a japán pilóta lett a tizedik pilóta, aki futamot tudott nyerni az idei Forma-2-es szezonban.

    A verseny elején még Artem Merkelov vezetett, aki a fantasztikus rajtjának köszönhetően a negyedik helyről rögtön átvette a vezetést. Az orosznak az is a kezére játszott, hogy az előtte rajtoló Camarának már a felvezető körben ki kellett állnia a boxba, a poleból rajtoló George Russell pedig nagyon rossz rajtot vett.

    Russellt a thaiföldi versenyző, Alexander Albon is megelőzte, azonban a brit pilótának sikerült visszaszereznie a pozícióját a kiállások után.

    A kiállások után Markelov, Russell és Albon vívtak nagyon komoly csatát a dobogós helyekért. Russell meg tudta előzni Markelovot, azonban az orosz vissza tudta előzni a Mercedes fiatalját. A bajnokság éllovasát ezután Alexander Albon helyezte nyomás alá, majd előzte meg a bajnokság éllovasát. Russellnek így már Lando Norrisra kellett figyelnie. Norris megpróbálta megelőzni a legnagyobb riválisát, azonban Russellnek sikerült megtartania a pozícióját, amivel tovább tudta növelni az előnyét az összetettben.

    Norris a verseny vége előtt nem sokkal még egy pozíciót vesztett a DAMS-os, Nicholas Latifivel szemben. A brit versenyzőnek így már 13 pontos a hátránya Russell-lel szemben.

    Norris csapattársa, Sette  Camara képes volt felzárkózni azután, hogy a brazil pilótának már a felvezető körben ki kellett jönnie a boxba. Camara végül a hetedik helyen ért célba.

    Antonio Fuoco lett a nyolcadik, azonban a verseny után kiderült, hogy szabálytalan az autója, ezért a versenybírák diszkvalifikálták a hazai környezetben versenyző pilótát.

    Makinon kívül az MP Motorsport versenyzői rajtoltak a közepes keverékű gumikon, azonban ők nem jártak olyan jól, mint Makino. Dorian Boccolacci kiesett, azonban Ralph Boschung a kilencedik helyen ért célba, Fuoco kizárása után pedig előrelépett a nyolcadik helyre.

    A világbajnoki esélyes Nyck De Vries csak a kilencedik lett. A futamot Jack Aitkennek és Arjun Maininak  kellett feladnia. Alessio Lorandi pedig Roy Nissanyval ütközött a Roggia sikánban, így a két pilóta az utolsó két helyen végzett.

    Sprintverseny

    A Mercedes fiatalja, George Russell megszerezte idei ötödik Forma-2-es győzelmét, kihasználva Artem Markelov hibáját, amit a Rettifilo sikánban vétett az orosz pilóta.

    Mivel Ralph Boschung és Sergio Sette Camara is rosszul rajtolt, ezt ki tudta használni a DAMS-os Nicholas Latifi és a bajnokság éllovasa, a brit George Russell. A két pilóta a negyedik és az ötödik helyről rajtolt.

    Latifi vezetett, azonban a Mercedes juniorja nagyon gyorsan utolérte őt, majd az ötödik körben meg is előzte a kanadai pilótát. A brit fiatal azonban átvágta a Rettifilo sikánt, így nem csak Latifi előzte őt vissza, hanem Artem Markelov is megelőzte az ART Grand Prix versenyzőjét.

    Markelov pár körön belül megelőzte Latifit és sikerült kiépítenie annyi előnyt, hogy Latifi ne tudja nyitni az állítható hátsószárnyát. Russell követte Markelovot, a brit pilótának sikerült megelőznie a kanadai pilótát.

    Markelov magabiztosan vezetett Russell előtt, azonban az orosz pilóta elfékezte magát az első sikánnál. Az orosz nagyon lassan tért vissza a pályára, míg Russell lendületből érkezett a Curva Garndéba, így a brit pilóta átvette a vezetést.

    Markelov autójával kisebb probléma volt, ami Russellnek kapóra jött és a brit pilóta zavartalanul autózhatott az élen, majd nyerte meg a futamot egy másodperccel Markelov előtt, aki a hétvégét két darab második hellyel zárta.

    A Carlin brazil pilótája, Sergio Sette Camara is meg tudta előzni Latifi autóját, majd sikerült felzárkóznia Markelovra. A brazilnak volt egy sikertelen próbálkozása az utolsó körben, így be kellett érnie a harmadik hellyel.

    Latifi lett harmadik, megelőzve Camara csapattársát, Lando Norrist, aki a kilencedik helyre esett vissza a rajt után. A McLaren szupertehetségének így már 22 pont a hátránya George Russell-lel szemben az összetettben.

    Luca Ghiotto lett a hatodik, míg a GP3-ból érkező, Dorian Boccolacci hetedik lett, a francia pilóta az első pontjait szerezte meg a sorozatban. Russell csapattársa, Jack Aitken csak a nyolcadik lett.

     

  • Vettel: Kimi szabadon versenyezhet a győzelemért a holnapi futamon

    Vettel: Kimi szabadon versenyezhet a győzelemért a holnapi futamon

    A négyszeres világbajnok, Sebastian Vettel szerint a finn csapattársa, Kimi Räikkönen a győzelemért mehet majd a holnapi versenyen Monzában, miután 2007 világbajnoka megnyerte pályafutása 18. időmérő edzését.

    A finn pilóta a harmadik helyet foglalja el a bajnoki összetettben 68 ponttal lemaradva a csapattársától, míg a bajnokság éllovasával szemben már 85 pont hátránya van.

    A ponthátránya ellenére a négyszeres világbajnok szerint a csapattársa mindent meg fog tenni a győzelem érdekében.

    „Ha Kimi az első rajtkockából fog rajtolni, akkor szerintem nincs akadálya annak, hogy megnyerje a versenyt,”- véli Vettel. „Hosszú lesz a verseny és mivel mindketten szeretnénk nyerni, remélem, hogy ez sikerülni fog majd valamelyikünknek”

    Vettel elmondása szerint egy kicsivel óvatosabb lenne a rajtnál, ugyanis a saját csapattársa mellől rajtolhat majd el a Ferrari németje. Azonban Räikkönen nyilatkozatából leszűrhető, hogy a finn nem fog másképpen viselkedni a rajtnál.

    „Tudjuk, hogy szabadon versenyezhetünk, azonban vigyáznunk kell egymásra,” – mondta Räikkönen.  „Nem hiszem, hogy bárki belemenne egy olyan manőverbe a rajtnál, aminek törés lenne a vége.”

    A 38 éves finn pilóta régen tudott időmérő edzést nyerni, ugyanis a legutolsó időmérő edzését még 2017-ben nyerte Monaco utcáin.

    Ennek ellenére Räikkönen szerint nem szabad hátradőlnie csak azért, mert az első helyről fog rajtolni.

    „Ha ez lenne az első pole pozícióm, természetesen máshogy reagálnék,”- mondta a finn. „Állandóan próbálod a maximumot nyújtani a pályán, ami néha összejön, néha pedig nem. Ez nem olyan könnyű, mint ahogy az a televízió képernyőjén látszódik.

    „Idáig jól szerepeltünk a hétvégén annak ellenére, hogy az időjárás folyamatosan változott.

    „A szabadedzések után nyilvánvaló volt, hogy három versenyző fog harcolni a pole-ért. Ma én nyertem meg a párharcot, de ez semmin nem változtat, ugyanis a holnapi verseny lesz a legfontosabb.”

    Räikkönen jövője még mindig tisztázatlan az olasz istállónál, de nagyon úgy tűnik, hogy a finn világbajnok 2019-ben is a Ferrarinál fog versenyezni.

    A 38 éves finn szerint Monza volt a legtökéletesebb helyszín a pole megszerzésére.

    „Az utolsó gyorskörömön a második sikánnál hagytam egy kis időt, de még így is sikerült megszereznem a polet,” – véli Räikkönen.

    „Sokszor volt az, hogy egyszerre hajtottunk ki a pályára és nagy volt a forgalom. Szerencsére a Q3-ban nem zavart meg senki a gyorskörömön, aminek nagyon örülök. Az autó nagyon jól működött. A beállításokon nem változtattunk, szóval eddig minden gördülékenyen ment.

    „Remélhetőleg ez holnap sem lesz majd másképp,” – fejezte be a gondolatot a Ferrari finn versenyzője.

     

  • A Sauber már nem aggódik a hátsószárny probléma miatt

    A Sauber már nem aggódik a hátsószárny probléma miatt

    A Sauber úgy véli, hogy sikerült azonosítaniuk és megoldaniuk a hátsószárnnyal kapcsolatos problémákat, ami mindkét autójukat hátráltatta a második szabadedzésen. A hiba miatt a csapat svéd pilótája, Marcus Ericsson hatalmas balesetet szenvedett a délutáni tréningen.

    Ericssonnak nyitva maradt az állítható hátsószárnya a Rettifilo sikán előtt, ami miatt az autója megcsúszott és belevágódott a szalagkorlátba. A svéd autója több fordulatot tett a levegőben és csak azután állt meg. Szerencsére Ericsson sértetlenül szállhatott ki az autóból.

    A csapat ezután megkérte a csapat másik pilótáját, Chalres Leclerc-ket, hogy nézze meg, hogy nincs-e problémája a hátsószárnyával. A monacói pilótának viszont nyitva maradt a hátsószárnya a Serraglio egyenesben, így kiderült, hogy nem Ericsson hibázott a balesete során.

    „Nagyon ijesztő volt, ugyanis az egyenes végén nem tudtam, hogy vissza fog-e csukódni a DRS-em vagy nem,” – magyarázta a monacói pilóta.

    „Ugyanazzal a problémával szembesültem, mint Marcus, de én egy picit olcsóbban megúsztam. Megtaláltuk a probléma okát és sikerült is megoldanunk azt, de sajnos emiatt kicsit lassabbak lettünk.

    „Tudjuk, hogy mit kell tennünk a holnapi nap folyamán, hogy a lehető legjobban teljesítsünk.”

    Mielőtt Leclerc visszatérhetett volna a pályára a csapata tájékoztatta őt, hogy csak kézi vezérléssel tudja lecsukni a hátsószárnyát. Később viszont már azt tudatták vele, hogy a rendszer tökéletesen működik, automatikusan le fog csukódni a hátsószárnya. A monacói ifjoncnak sikerült teljesítenie a programját és emellett az előkelő kilencedik pozícióban zárt.

    „Teljes mértékben megbízom a srácokban és azt is tudom, hogy nagyon keményen dolgoznak a siker érdekében.

    „Ha azt mondják, hogy működik, akkor biztosan működik. Megoldottuk a problémát és összességében egy sikeres napon vagyunk túl.”

    A Sauber csapatfőnöke, Frederic Vasseur szerint Ericsson hibája annak volt köszönhető, hogy az új fejlesztésű, alacsony leszorítóerejű hátsószárnnyal akadtak problémáik.

    „Ez volt az első alkalom, hogy ez megtörtént. Ez valószínűleg annak köszönhető, hogy a hátsószárnyunk nem az elvárásoknak megfelelően viselkedett,” – mondta Vasseur. „A mostani szárnyunk vadonatúj, azonban nem ezzel volt problémánk, csak szimplán a DRS nem csukódott vissza.”

    Marcus Ericssonra a becsapódáskor több mint 20 G hatott rá, ami kis mértékben megrázhatta a svéd pilótát.  A pilótát azonnal a pályakórházba szállították és az orvosok megvizsgálták Ericssont. A svéd pilóta zöldutat kapott az orvosoktól, tehát folytathatja a versenyzést Monzában.

    „Marcus rendben van,”- mondta Vasseur. „Az edzés után elbeszélgettünk egymással. Csalódott volt, hogy ki kell hagynia a teljes edzést, de az autója már a harmadik szabadedzésre el fog készülni,” – vallotta be a svájci alakulat csapatfőnöke.”

     

  • Claire Williams: Stroll még sokáig a Williams pilótája lesz

    Claire Williams: Stroll még sokáig a Williams pilótája lesz

    A Williams helyettes vezetője, Claire Williams szerint az Orosz Nagydíjig nem számít arra, hogy bármelyik pilótájuk is csapatot váltana. Claire Williams azért nyilatkozott ezzel a témával kapcsolatban, mert a csapat egyik pilótájának, Lance Strollnak az édesapja vásárolta fel a Force India csapatát. Valószínűsíthető, hogy a kanadai előbb vagy utóbb a Force Indiánál fog kikötni.

    Ha Stroll távozna, akkor az a Robert Kubica ülhet újra az autóba, aki utoljára a 2010-es Abu-Dzabi Nagydíjon versenyzett. Stroll érkezezésével Estbeban Ocon járhat pórul, ugyanis Sergio Pereznek tehetősek a szponzorai. A francia pilótát egyre többször hozzák hírbe a McLarennel, ahol Stoffel Vandoorne helyét venné át.

    Mindenki azt hitte, hogy Stroll már az Olasz Nagydíjon rózsaszínbe fog öltözni.  Azonban egyes pletykák szerint a Force India nem szeretné, hogy Stroll Szingapúrban már náluk versenyezzen, ugyanis a csapat a szingapúri hétvégére komoly fejlesztési csomagot fog hozni.

    „Nem hiszem, hogy ez a dolog nagyon gyorsan fog megtörténni” – nyilatkozta Claire Williams a Sky-nak. Az új tulajdonosoknak sok mindent kell még elintézniük. Amikor ez megtörténik, akkor eshet meg a dolog.  Szerintem Stroll még Szingapúrban is Williamst fog vezetni.”

    Miután a Force India pilótái fontos pontokat szereztek Belgiumban, a csapat úgy döntött, hogy Szingapúrban is a jelenlegi pilótáikkal fog versenyezni. A Force Indiának iparkodnia kell a konstruktőri bajnokságban, ugyanis a csapat új neve miatt az eddig megszerzett pontjaikat törölte az FIA.

    „Nem, biztosan nem”- válaszolta Otmar Szafnauer, aki ezzel megválaszolta azt a kérdést, hogy Stroll biztosan nem fog a Force Indiánál versenyezni Szingapúrig. „Meg kell néznünk, hogy milyen lehetőségeink lesznek a következő évre. Sok helyet kell javítanunk a konstruktőri bajnokságban.

    „Jelenleg a kilencedik helyen állunk a konstruktőri bajnokságban és minden lehetőségünk megvan arra, hogy előrébb végezzünk az idei évben. A Belga Nagydíjon megszerzett 18 pont volt a csapat legjobb eredménye. Továbbra is ilyen eredményekre van szükségünk.

    „Remélhetőleg Monzában is jól fogunk majd teljesíteni, Szingapúrba pedig fontos fejlesztéseket fogunk hozni. A lehető legjobban kell majd teljesítenünk ezen a két hétvégén” – zárta gondoltait a Force Inida újonnan kinevezett csapatfőnöke.

  • Perez: Ricciardónak nehéz dolga lesz Hülkenberggel szemben

    Perez: Ricciardónak nehéz dolga lesz Hülkenberggel szemben

    A hétszeres futamgyőztes pilóta, Daniel Ricciardo lehet majd a Renault elsőszámú pilótája a német, Nico Hülkenberg mellett. Azonban Hülkenberg volt csapattársa, Sergio Perez szerint az ausztrálnak fel kell kötnie a gatyáját,mert Hülkenberg mindent megfog tenni azért hogy legyőzze az ausztrált.

    Hülkenberg és Perez a Force Indiánál voltak csapattársak 2014-től egészen a 2016-os szezon végéig. A három év alatt a két pilóta között mindig szoros verseny volt csapaton belül. Perez elismeri a volt csapattársáról, hogy igen is vigyázni kell vele.

    „Ricciardo döntése eléggé meglepett engem,” – mondta Perez. „Azt gondolom, hogyha egy ilyen kaliberű versenyző fog csatlakozni a középmezőnyhöz, mint Daniel, akkor még szorosabb verseny várható majd a középmezőnyben.

    „Ha a Renaultból nem lesz top csapat a következő szezonra és a középmezőny továbbra is szoros csatákat fog vívni egymással, akkor nyilvánvaló, hogy Daniel élvezni fogja majd a csatákat.

    „Érdekes lesz látni majd őt Hülkenberg csapattársaként, ugyanis Nico sok borsot törhet majd Daniel orra alá.”

    Ami Perez jövőjét illeti, valószínűleg hosszabbítani fog a Force Indiával, azonban egyes pletykák szerint a mexikói visszatérhet a McLaren istállójához. Perez egy évet versenyzett a McLarennél még 2013-ban. Ha a Force Indiánál marad, akkor a következő szezontól Lance Stroll lesz majd a csapattársa, ugyanis a kanadai pilóta édesapjának az egyik vállalata vásárolta fel a csapatot.

    „Nehéz megítélni egy olyan versenyzőt, akivel még soha nem versenyeztél egy csapatban,” – mondta Perez. „Sok különbség van a csapatok között a Forma 1-ben, ugyanis egyes autó akár két és fél másodperccel is gyorsabb lehet a másiknál. Szóval eléggé nehéz dolog megítélni egy versenyzőt.

    „Jól teljesített az újonc szezonjában Felipe mellett, aki valljuk be egy igen tapasztalt versenyző. Jelen pillanatban a Williams nehézhelyzetben van, szóval nehéz véleményt alkotnom.

    „Lance már felnőtt, rengeteg tapasztalatot szerzett másfél év alatt, szóval majd meglátjuk, mire lehet majd képes,” – fejezte be a gondolatmenetet a mexikói pilóta.

  • Arrivabene: A Mercedes nincs hozzászokva a vereséghez

    Arrivabene: A Mercedes nincs hozzászokva a vereséghez

    Maurizio Arrivabene szerint a Mercedesnél rettegnek attól, hogy az év végén megszakad a dominanciájuk.

    A Mercedes 2014 óta dominál a Forma-1-ben, mióta a csapatok V6-os turbómotorokat használnak. Az idei szezonban a Ferrari viszont felzárkózott a német gyártóra és lehet, hogy az maranellóiak képesek lesznek megtörni a Mercedes dominanciáját.

    Lewis Hamilton azt nyilatkozta Spa-ban, hogy a Ferrarinak elég „trükkös” a motorja.

    Amikor a Mercedes belgiumi versegéről kérdezték a Ferrari csapatfőnökét, Maurizio Arrivabenét, ő csak annyit válaszolt, hogy a Mercedesnél nincsenek hozzászokva ehhez.

    „Csendben voltunk, komoly pofonokat adtunk nekik, mert mi hozzá vagyunk szokva az utóbbi évek miatt, ők nem,” – mondta az olasz a milánói autós fesztiválon.

    Hamilton megjegyzését vegyesen kezelte a média. Egyeses szerint a Ferrari autója nem szabályos, mások pedig csak gratulálni tudnak az olaszoknak, hogy ilyen komoly munkát végezetek.

    „Rengeteg cikket olvastam a munkatársainkkal kapcsolatban, akik fantasztikus munkát végeznek.

    „Azóta viszont elmondtam mindenkinek, hogy még nem vagyunk a bajnokság élén, szóval továbbra is keményen kell dolgoznunk,” – tette hozzá Arrivabene.

    Az olasz szerint a Ferrari képes lesz megbirkózni azzal a nyomással, ami majd Monzában nehezedik majd a csapatára.

    „Álomszerű lenne a számunkra, hogyha az olasz szurkolókat egy győzelemmel lennénk képesek megajándékozni,” – véli Arrivabene.  „Ebben az évben nagyobb rajtunk a nyomás Monzában, ugyanis az előző versenyt megnyertük. Minden tőlünk telhetőt meg fogunk tenni a győzelem érdekében.

    „Még mindig egy fiatal csapat vagyunk, és még nem ígérhetek semmit a bajnoksággal kapcsolatban, de mindenki szeretné , és azt hiszem, tudod mire gondolok,” – fejezte be a gondolatmenetet a Ferrari 61 éves csapatfőnöke.

     

  • A Haas nem egyezett bele, hogy a Force India megkapja a jutalompénzét

    A Haas nem egyezett bele, hogy a Force India megkapja a jutalompénzét

    Lehet, hogy a Force India nem kaphatja meg a nekik járó pénz száz százalékát a szezon végén, ugyanis egy csapat még mindig nem írta alá a megegyezés legfrissebb verzióját.

    A RaceFans az előző héten nyilvánosságra hozta azt, hogy mind a kilenc csapat elfogadta, a Force Indiát leszámítva, hogy a csapat továbbra is részesüljön a közös pénzekből az év végén.

    Azonban később kiderült, hogy nem minden csapat adta be az írásbeli beleegyezését, miután kiderült, hogy a Force Indiának egy másik névvel kell újraneveznie a Forma-1-es bajnokságba. Ha egy csapatnak új névvel kell neveznie a bajnokságba, akkor az a csapat nem jogosult arra, hogy az „első oszlop” pénzmennyiségét megkapja. Az „első oszlop” pénzét csak abban az esetben kapja meg egy csapat, ha három Forma-1-es szezonból legalább kétszer képes pontszerező helyen végezni.

    A mai napon kiderült, hogy a Haas az egyetlen olyan csapat, aki nem egyezett bele abba, hogy a Force India továbbra is megkapja az „első oszlop” pénzmennyiségét. Az amerikai istálló csapatfőnöke, Günther Steiner árulta el ezt a Race Fans-nak Monzában.

    „Mivel megváltoztatták a nevüket, így nem hagytuk jóvá,” – mondta Steiner. „Az, hogy nem írtuk még alá nem azt jelenti, hogy jól döntöttünk,” – tette hozzá Steiner, aki továbbra is információkat vár az FIA-tól és FOM-tól az eset kapcsán.

    „Amit meg kell értenünk az az, hogy az új nevet miért kellene úgy kezelnünk, mintha az a régi nevük lenne,” – mondta Steiner. „Ezt a dolgot kellene elmagyaráznia valakinek a számunkra, de ez még nem történt meg.”

    Steiner elmondása szerint ő nem tudott arról, hogy a többi csapat már jóváhagyta a feltételeket.

     

  • Brendon Hartley az IndyCarban köthet ki jövőre?

    Brendon Hartley az IndyCarban köthet ki jövőre?

    A Torro Rosso új-zélandi pilótája, Brendon Hartley az IndyCarba „menekülhet”a száguldó cirkusz világából? Ha ez megtörténne, akkor Hartley a Ganassi csapatánál köthet ki, ahol a honfitársa, Scott Dixon is versenyez.

    Hartley a tizenhárom futam alatt mindösszesen 2 pontot szerzett, így messze el van maradva a csapattársától, Pierre Gaslytól, aki eddig 28 pontot gyűjtött.

    A Kandadai Nagydíj tájékán pletykáltak arról, hogy a faenzai alakulat már a szezon közben búcsút int a 28 éves versenyzőjének és a helyére kerülne a McLaren szupertehetsége, Lando Norris.

    Ken Smith szerint, aki egy új-zélandi autóversenyző volt régebben, ha Hartley elhagyná a Forma-1-et, akkor az IndyCar lenne számára a legjobb választás.

    Hartley a tavalyi Amerikai Nagydíjon mutatkozhatott be a Forma-1-ben.  A Renault kirúgta az akkori pilótáját, Jolyon Palmert, helyére pedig az Carlos Sainz érkezett, aki azelőtt még a Torro Rosso pilótája volt.

    A faenzai alakulatnak így lett egy szabad ülése, amit az új-zélandi versenyző kapott meg. Az új-zélandi a Porsche kivonulása miatt döntött a Forma-1 mellett, ugyanis az új-zélandi a Porsche színeiben versenyzett a WEC-ben.

    „Brendont kiskora óta ismerem, dolgoztunk is együtt. Az első Red Bullos szerződését 16 éves korában kapta meg,” – mondta Smith.

    „Hasonlít Scottra (Dixon). Sohasem izgulja túl a dolgokat. A tavalyi Le-Mansi 24 órás versenyen nagyon nagy nyomás alatt tudott gyors lenni. Senki sem tudja, hogy a Torro Rossonál mire lesz képes a szezon hátralevő részében.

    „Majdnem egy csapatba kerültek Scott-tal, de a Torro Rosso hívta őt és szerintem Brendon jól járt a Forma-1-el,” – véli Smith.

    „Azonban ha Brendon nem tudja felvenni a Forma-1 ritmusát, akkor biztosan vissza fog térni az Államokba. Tudom, hogy Ganassi Brendon döntésének, de szerintem még mindig örömmel fogadná Brendont a csapatába.”

    Daniel Ricciardo távozásának köszönhetően Hartley nagyobb biztonságban érezheti magát a Torro Rossonál.

    Ha Hartleyt menesztené a Torro Rosso, akkor faenzaiaknak két új pilótát kell keríteniük, ugyanis a csapat másik pilótája, Pierre Gasly az anyacsapat pilótája lesz a következő szezontól.

    Elég valószínű, hogy Hartley maradni fog a Torro Rossonál, ugyanis a Red Bull junior programjában Daniel Ticktumon kívül nincs más pilóta, aki helyettesíteni tudná Hartleyt. A brit pilóta pedig a Forma-3 után valószínűsíthető, hogy a japán Super Formulában folytatja majd a pályafutását.

    A Ganassinál pedig egyre valószínűbb, hogy Felix Rosenqvist lesz majd Scott Dixon csapattársa a következő szezontól, miután Ed Jones távozik a csapattól a szezon végén.

     

  • Hamilton: Monzában nagyobb esélyünk lesz a győzelemre

    Hamilton: Monzában nagyobb esélyünk lesz a győzelemre

     

     

     

    Lewis Hamilton szerint a Mercedes sokkal versenyképesebb lehet majd az Olasz Nagydíjon, miután a britnek esélye sem volt Sebastian Vettellel szemben a Belga Nagydíjon.

    A Mercedes szerint a Ferrari azért volt jobb Spa-ban, ugyanis az olaszok autói sokkal gyorsabbak voltak az első és harmadik szektorban, ahol csak a sebesség számít, míg Hamilton és Bottas csak a második szektorban tudtak gyorsabbak lenni a Ferrariknál. Hamilton szerint Monzában könnyebb dolguk lesz.

    „Monzában nincsenek lassú kanyarok az első sikánt leszámítva. Remélem, hogy a következő futamon kevesebb időt fogunk veszíteni a lassú kanyarokban, mint Spa-ban.  A mai napon Sebnek nem volt semmi problémája. Végig elöl volt és a gumijaival sem akadtak problémái.”

    A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff is egyetértett Hamiltonnal annak kapcsán, hogy a Mercedes szenvedett a Belga pályán.

    „A legutolsó verseny, ahol mi voltunk a leggyorsabbak, Silverstone volt. A Francia és az Osztrák Nagydíjon sem volt rossz a tempónk.  Azóta a Ferrari gyorsabb volt Hockenheimben, a Hungaroringen és Spa-Francorchapsban is.

    „Monzában mindig képesek voltunk jól teljesíteni, szóval kíváncsian várom, hogy mi lesz majd az Olasz Nagydíjon. Az előző évben végig mi voltunk az élen, a Ferrari pedig szenvedett azon a hétvégén.”

    Wolff hozzátette, hogy nem aggódik a Ferrari előnye miatt. „Azt gondolom, hogy jól kell teljesítenünk a szezon második felében és ehhez az kell, hogy kihasználjuk az adódó lehetőségeket. Ha ezt sikerül végrehajtanunk, akkor mindkét bajnokságot mi fogjuk megnyerni a Ferrarival szemben.”

     

     

  • Berger: Mick Schumacher az apja képességeit örökölte

    Berger: Mick Schumacher az apja képességeit örökölte

     

    Mick Schumacher képes arra, hogy az édesapja nyomdokaiba lépjen. Ezt állítja a volt Forma-1-es legenda, Gerhard Berger arról a 19 éves Mick Schumacherről, aki jelenleg a Forma-3-ban bontogatja a szárnyait.

    A német fiatalnak már háromszor sikerült győzedelmeskednie az idei Forma-3-mas bajnokságban és jelenleg a negyedik helyen áll az összetett pontversenyben. Berger szerint a Mick némelyik versenyen úgy teljesített, mint az apja a Forma-1-ben.

    „A srác hirtelen megmutatta azt, hogy miért hívják őt Schumachernek,” – nyilatkozta Berger az Auto Bild-nek. „Rengeteget fejlődött a Forma-3-ban és ezt nagyon jó látni.

    „Remélem, hogy a következő futamokon is jól fog teljesíteni. Minden lehetősége megvan arra, hogy egy sikeres versenyző legyen a jövőben,” – tette hozzá Berger. „Mindenki örülne annak, hogyha egy újabb Schumachert láthatnánk a Forma-1-ben.”

    Mick Schumacher már a második Forma-3-mas szezonjában bajnok lehet, ugyanis a fiatal németnek csak 36 pont hátránya van a bajnokság éllovasával, Daniel Ticktummal szemben.