Szerző: Boa Bence

  • Jean-Karl Vernay nyerte az első futamot Makaóban

    Jean-Karl Vernay nyerte az első futamot Makaóban

    Nagy meglepetésre Jean-Karl Vernay nyerte meg a WTCR első futamát Makaóban, megelőzve Rob Huffot, akinek minden esélye megvolt a győzelemre. Az Audi pilótájának először Huff Volkswagenjét, majd Yvan Müller Hyundaiát utasította maga mögé a győzelem érdekében.

    A rajtnál Vernaynak sikerült megelőznie Esteban Guerrieri Hondáját. Az argentin versenyzőnek volt a legkisebb végsebessége az egyenesekben, szóval nagyon nehéz volt számára a védekezés. Müllernek pedig sikerült megelőznie azt a Robert Huffot, aki a makaói aszfaltcsík specialistája.

    Mehdi Bennani Fréderic Vervischssel ütközött, miközben a hatodik helyért csatáztak. Az eset miatt a pályára gurult a biztonsági autó. A versenyt a harmadik körben indították újra. Vernay azonnal megtámadta Müllert a célegyenesben és sikerült megelőznie a bajnoki esélyes francia pilótát

    Vernaynak ezek után védekeznie kellett, ugyanis Müller és Huff is nagyon közel autózott hozzá. Huff és Müller autója 60 kilogrammal könnyebb volt az Audinál, azonban ennek ellenére nem sikerült megelőzniük Vernay Audiját.

    A versenyt ezután piros zászlóval félbeszakították, mert Vernay csapattársa, Gordon Shedden a falnak csapódott és az autója elzárta a pályát. Ezek után egy négykörös sprintverseny erejéig tartott még a futam, ahol Vernay továbbra is utolérhetetlennek bizonyult.

    Vernay fél másodperces előnnyel nyerte meg a futamot Müller és Huff előtt. Az Audi pilótája a győzelmének köszönhetően már a harmadik helyen áll az összetett pontversenyben.

    A negyedik helyen a bajnokság éllovas, Gabriele Tarquini végzett. Az olasz a hetedik helyről rajtolva sikerült felzárkóznia, ami egy olyan utcai pályán, mint Makaó, elképesztő teljesítmény. Tarquininek holnap még nehezebb dolga lesz, ugyanis az olasz csak a tizennegyedik helyről vághat majd neki a holnapi versenyeknek.

    Az olasz Hyundai pilóta 33 ponttal előzi meg a márkatárs Müllert. A hátralevő két futamon összesen 55 pontot lehet még szerezni. A két Hyundai pilóta között fog eldőlni a bajnoki cím sorsa.

    A második versenyt holnap reggel 8:20-kor rendezik majd, ahol a Münnich Motorsport versenyzője, Timo Scheider rajtolhat majd az első rajtkockából.

  • Ricciardo „érzelmes” búcsúra számít Abu-Dzabiban

    Ricciardo „érzelmes” búcsúra számít Abu-Dzabiban

    Az Red Bull ausztrál pilótája, Daniel Ricciardo nehéz szívvel fogja elhagyni a milton keynesi istállót. Az ausztrál pilóta Abu-Dzabiban fog utoljára versenyezni a Red Bull színeiben.

    Az utolsó futama lesz egyben a századik futama, amit a Red Bull színeiben teljesített. Ricciardo 2014-ben csatlakozott a Red Bullhoz és öt év alatt hét győzelmet és számos dobogós helyezést szerzett.

    „Abu-Dzabi után a Red Bullos korszakom le fog zárulni,” – mondta a leendő Renault pilóta, aki a Red Bull fiatal pilótaprogramjának tagja volt. „Biztos vagyok benne, hogy nagyon érzelmes lesz, különösen akkor, amikor utoljára fogok áthaladni a célvonalon a csapat színeiben. A srácok nagyon a szívemhez nőttek, szóval nehéz lesz majd elbúcsúznom tőlük.

    „Remélem, hogy Abu-Dzabiban sikerül dobogóra állnom, ugyanis szépen szeretnék búcsúzni a csapattól.”

    Ricciardo elhatározta, hogy dobogóra fog állni Abu-Dzabiban. Az ausztrál pilóta a monacói győzelme óta nem pezsgőzhetett a pódiumon.

    „Abu-Dzabit mindig is szerettem, imádok azon a pályán versenyezni. Még nem sikerült dobogóra állnom Abu-Dzabiban, azonban ha ez sikerülne, az lenne a lehető legjobb befejezés a számomra a Red Bullnál.”

  • Ticktum minél hamarabb szeretné megszerezni a hiányzó szuperlicensz pontjait

    Ticktum minél hamarabb szeretné megszerezni a hiányzó szuperlicensz pontjait

    A Red Bull fiatal pilótája, Daniel Ticktum alacsonyabb szériákban is elindulhat a tél során annak érdekében, hogy megszerezze a hiányzó pontjait az F1-es szuperlicenszhez.

    A fiatal brit emiatt nem vezethette a Red Bullt a hungaroringi teszten, mivel nem volt elegendő pontja. Azonban Ticktumnak vannak lehetőségei, hogy megszerezze a liszencét, mielőtt a következő Forma-1-es szezon kezdetét nem veszi.

    A Red Bull üdvöskéjének még 32 pontra lenne szüksége a szuperliszenchez. Öt pontot kapott, amiért megnyerte a tavalyi Makaói Nagydíjat és még további kettőt a MSA Formulában elért hatodik helyezéséért. Azonban a 2015-ben szerzett pontjait még az idei évben el fogja veszíteni.

    A Formula-3-as bajnokság második helyezettje a mostani Makaói Nagydíjon újabb öt pontot zsebelhet be, ha valamelyik futamot meg tudja nyerni. Mivel a brit az egyik futamon a pole pozícióból rajtolhat, ezért minden lehetősége megvan a győzelemre, amivel további öt pontot szerezne.

    Tictumnak a Makaói Nagydíj után kell eldöntenie, hogy szükséges lesz-e számára versenyezni a télen, például az új-zélandi Toyota Racing Series, hogy meglegyen a kellő pontszáma ahhoz, hogy Forma-1-es autót vezethessen.

    „Kicsit idegesítő a jelenlegi helyzetem,” – nyilatkozta Ticktum az Autosportnak a szuperlicensz történetről. „Most már van elegendő pontszámom, hogy tesztelhessek vagy bármit csináljak a versenyzést leszámítva.

    „Szóval már részt vehetnék pénteki szabadedzéseken, azonban meg kell szerezzem a 40 pontot, ugyanis sosem tudhatod, hogy mi fog történni.

    „Számos lehetőségem van, ahol megszerezhetem a szükséges pontjaimat, mint például az MRF Challenge és a Toyota Racing Series.”

    Az indiai MRF-fel jelen pillanatban nem lehet pontokat szerezni, ráadásul Ticktum lemarad az első hétvégéről, ugyanis a brit pilóta a hétvégén Makaóban fog versenyezni.

    Az MRF-ben általában azok a fiatal pilóták szoktak elindulni, akik szeretnének extra kilométereket megtenni, miközben Európában uborkaszezon van, azaz nincsenek versenyek.

    Az előző bajnokok, mint például a Williams pilótája, Lance Stroll vagy a McLaren szupertehetsége, Lando Norris megnyerték ezt a szériát, mielőtt a Forma-3-ba kerültek volna.

    Ticktum elismerte, hogy valószínűleg nem fog versenyzői ülést kapni a következő Forma-1-es szezonra. A fiatal britnek az a legfőbb célja, hogy a szuperlicenszét legkésőbb 2020-ra megszerezze.

    „Az F2 a költségvetéstől függ, ami nem jó se a RedBullnak, sem pedig az édesapámnak.

    „Sajnálatos módon az F2 költségei mostanában elég nagyok. Ha viszont meg tudnánk állapodni egy olyan csapattal, akiknek van esélyük a bajnoki cím megszerzésére, akkor én benne lennék, azonban ez eléggé valószínűtlen.

    „Azonban sosem tudhatod, hogy mi fog történni. Egyik napról a másikra óriási változások mehetnek végbe. Ha a következő évben is jól teljesítek, akkor jók lesznek az esélyeim az egyik Toro Rosso ülésre.

    „Szóval meg kell bizonyosodjak arról, hogy mindent a lehető legjobban csinálok. Még van amiben még fejlődnöm kell, természetesen igykszem a lehető legjobb teljesítményt nyújtani a pályán.”

  • Jos Verstappen megvédte fiát a Brazil Nagydíj történései után

    Jos Verstappen megvédte fiát a Brazil Nagydíj történései után

    Az egykori Forma-1-es pilóta, Jos Verstappen megvédte a fiát, Max Verstappent, miután a fiatal Red Bull pilóta a Brazil Nagydíj hajrájában összeütközött Esteban Oconnal.

    Verstappent rengetegen kritizálták, amiért a futam után meglökdöste a Force India francia pilótáját a Parc Fermében.

    „Amit Max csimált, az nem volt helyénvaló,” – véli Jos Verstappen, aki szabályosan „felöklelte” az élen haladó Juan-Pablo Montoyát a 2001-es Brazil Nagydíjon. „Természetesen megértem, hogy miért csinálta ezt.

    „Ocon felelőtlen manővere miatt elvesztett egy olyan futamot, ami már szinte meg volt nyerve. „Azonban nem szabad felfújnunk ezt a témát,” – véli az Arrows egykori pilótája. „A focisták hétről hétre csinálják ezt, azonban Max van annyira érett, hogy többet ne csináljon ilyet.

    „Remek volt látni, hogy az eset után rengeteg szurkoló védte meg őt,” – zárta a beszélgetést az idősebb Verstappen.

  • Perez szerint Alonso sikertelensége mutatja meg a Forma-1 sötét oldalát

    Perez szerint Alonso sikertelensége mutatja meg a Forma-1 sötét oldalát

    Sergio Perez szerint a kétszeres spanyol világbajnok nehézségei rámutatnak az autóversenyzés problémáira.

    A spanyol klasszis a 2014-es szezon végén távozott a Ferraritól a McLarenhez. A McLaren ekkor kötött szerződést a Hondával annak reményében, hogy a wokingiak visszatérjenek a siker útjára.

    Sajnálatos módon a japán gyártó képtelen volt egy erős és egyben megbízható erőforrást előállítani a McLaren számára. Alonso több éven keresztül szenvedett a középmezőnyben. A wokinigaiak az idei szezonban már a Renault erőforrásait használták több kevesebb sikerrel. A szezon Alonso rendkívüli ötödik helyével indult, azonban a csapat azóta folyamatosan le van maradva a középcsapatok versenyzőitől.

    Perez szerint a Forma-1 nagyon rossz irányba hald, ugyanis az élcsapatok évről évre növelik az előnyüket a középcsapatokkal szemben.

    „Ez mutatja meg, hogy mennyire rossz a mostani F1. Mindig csak azért harcolhatsz, hogy te legyél a legjobb pilóta az élcsapatok versenyzői mögött.

    „Ha pedig beülhetnénk a topcsapatok autóiba, mi is képesek lennénk futamokat, bajnokságokat nyerni,” – véli a Force India mexikóija. Jelen pillanatban itt tart a Forma-1. Mindannyian ugyanabban a csónakban evezünk.

    „Fernando ugyanakkor szerencsének mondhatja magát, ugyanis sok évben vezethetett versenyképes konstrukciókat. Két világbajnoki címet és számtalan futamgyőzelmet szerzett pályafutása során. Fernando egy kivételes tehetség, aki megérdemelné a sikert. A legjobbakat kívánom neki, hiányozni fog.”

    A 37 éves Alonsonak már csak egy darab F1-es futamon kell rajthoz állnia: az Abu-Dzabi Nagydíjon. A következő évtől már közel sem lesz olyan sűrű a spanyol versenynaptára az ideihez képest. A Toyotával továbbra is folytatja versenyzést Kazuuki Nakajima és Sebastien Buemi csapattársaként, valamint a következő Indy 500-on is részt fog venni.

    „Fernanddo egy remek versenyző. Ő egy remek karakter, aki páratlan személyiséggel rendelkezik,” – tette hozzá Perez, aki szerint Alonso elvesztése egy komoly veszteség az F1 számára.

    „A vérében van a versenyzés. Rengeteg mindent elért a pályafutása során, rengeteg élcsapat színeiben versenyezhetett. A sportban és a sporton kívül is rengeteg minden sikerült megvalósítania.

    „Véleményem szerint ő egy remek karaktere a sportnak és szégyen, hogy el fogjuk őt veszíteni.”

  • Corinna Schumacher egy levélben beszélt férje állapotáról!

    Corinna Schumacher egy levélben beszélt férje állapotáról!

    A hétszeres világbajok Forma-1-es legenda felesége egy szívet melengető levélben beszélt férje állapotáról, aki továbbra is az életéért küzd.

    Corinna Schumacher egy igazi harcosként tekint a férjére egy jegyzetben, ami majdnem öt év után került nyilvánosságra. A hétszeres világbajnok német legenda még 2013-ban szenvedett balesetet síelés közben, aminek következtében az agya súlyosan megsérült.

    A levél kapcsán Corinna ekképp vélekedett: „Őszintén szeretném megköszönni ezt az üzenetet, ugyanis ez egy nagyszerű ajándék, amely segíteni fog nekünk túljutni ezen a nehéz időszakon.

    „Jó érzés, hogy rengeteg jókívánságot kapunk az emberektől. Mindannyian tudjuk, hogy Michael egy olyan harcos, aki soha nem adja fel.”

    A levelet válaszként írták egy bizonyos Sascha Herchenbachnak, aki egy hamburgi zeneszerző. Herchenbach a Schumacher család számára írt egy dalt melynek a címe „Born to Fight” vagyis harcra született.

    Egyes források szerint a 49 éves német klasszist a svájci luxusotthonában egy orvosi szakértőkből álló csoport kezeli. Állítólag egy hét kezelés 115.000 angol fontba kerül, amit tizenöt darab orvos és nővér hajt végre. Azonban a friss részletek csak azután derültek ki, miután Schumacher egykori menedzsere, Willi Weber beszélt a bajnok csodálatos karrierjéről.

    Nem sokkal később megjent egy poszter, ami a bajnok pályafutását ábrázolja. Schumi pályafutása során 91 alkalommal ünnepelhetett a dobogó legfelső fokán. A poszter azt a pillanatot örökíti meg, amikor a még csak kétszeres bajnok a harmadik címe felé száguld a Ferrarival 2000-ben.

    Sabine Kehm szerint a család el van ragadtatva, hogy sikerült megegyezniük a ZOOM-mal, akik pénzzel támogatják a Keep Fighting alapítványt.

    „Ez egy rendkívüli módja annak, hogy megünnepeljük azt a csodálatos karriert, amit Michael magáénak tudhat. A poszter nagyon szép lett, meg vagyunk vele elégedve.”

    Nem is olyan régen Schumacher lánya, Gina-Maria ezt írta az Instagram oldalára: „Egyetlen boldogság van az életben: szeretni és szeretettnek lenni.”

    2016-ban Schumacher orvosi stáb kénytelen volt letagadni egy német magazin híreit, miszerint a hétszeres világbajnok német legenda már képes járni a terapeutái segítségével.

  • Hatalmas volt a feszültség a Toro Rossonál a Brazil Nagydíjon

    Hatalmas volt a feszültség a Toro Rossonál a Brazil Nagydíjon

    A feszültség tapintható volt a Toro Rosso garázsában, ugyanis a csapat két pilótája, Pierre Gasly és Brendon Hartley összetűzésbe került a Brazil Nagydíjon.

    Hartley és Gasly más stratégián volt a Brazil Nagydíjon. Az új-zélandi pilóta a verseny végén gyorsabb tudott lenni francia csapattársánál a kedvezőbb stratégia miatt.

    Egy késői kiállás után az új-zélandi pilóta villámgyorsan utol tudta érni francia csapattársát a friss szuperlágy gumikon. Gaslyt ezek után arra kérte a csapat, hogy engedje el a csapattársát a Senna S-ek után következő egyenesben. A francia pilóta azonban makacs volt és nem tett eleget a csapat kérésének, ami miatt Hartley egyre frusztráltabbá vált.

    „Srácok, egyre közelebb kerülök Gaslyhoz,” – mondta Hartley a vasárnapi versenyen a rádióban. „Mi folyik itt srácok, Sainz el fog kapni engem, ha Gasly nem enged el. Mi folyik itt? Rengeteg időt veszítek el miatta.”

    Hartleynak végül önerőből kellett megelőznie a csapattársát. Gasly a verseny után azt nyilatkozta, hogy a verseny vége felé spórolnia kellett a benzinnel.

    „Spórolnom kellett, ugyanis ha nem teszem meg, akkor elfogyott volna az üzemanyagom,” – nyilatkozta a leendő Red Bull pilóta. „Ha egy ilyen helyzet áll elő, hagyniuk kellene miket versenyezni. Ő vadonatúj szuperlágy gumikon volt, miközben én szenvedtem a közepeseken.

    „Azt mondtam a csapatnak, hogy akkor engedem el őt, hogyha látom, hogy sokkal gyorsabb nálam. Azonban 10 kör kellett neki, hogy meg tudjon előzni. Utána eléggé visszavettem a tempóból, hogy ne fogyjon el a benzinem.”

    A fiatal francia szerint ebben a helyzetben hagyniuk kellett volna versenyezni, nem pedig egyből a csapatutasításhoz nyúlni.

    „Más a helyzet, hogyha pontszerző helyen haladsz, azonban ebben a helyzetben szinte lényegtelen, hogy ki van előrébb. Versenyző vagyok, és azért vagyok itt, hogy versenyezzek. Ez alapján kell cselekedni, nem pedig rögtön elengedni a másikat.”

    Hartley szerint nem ő miatta kellett a futam végén Gaslynak spórolnia a benzinnel.

    „Nem támadtam őt, mert azt hittem, hogy el fog engedni. Azonban ez nem történt meg. Ötletem sincs, hogy miért nem engedett el. Azonban a verseny vége felé sikerült őt tisztán megelőznöm. A gumijaim azonban eközben teljesen elkoptak. Sajnos nem sikerült pontot szereznem.”

    Annak ellenére, hogy egyik Toro Rosso pilóta sem végzett pontszerző helyen, Hartley elégedett volt a Brazil Nagydíjon nyújtott teljesítményével.

    „Nagyon örülök az eredménynek és annak is, hogy sokat tudtam előzni. A tizenegyedik hely egy picit frusztráló, ugyanis épphogy nem szeretünk pontot.

    „Összességében meg vagyok elégedve a teljesítménnyel, azonban hiába teljesítettem jól, mégsem kapok érte pontot,” – mondta kicsit csalódottan az új-zélandi pilóta, akinek még továbbra sem biztos a jövője a Toro Rossonál.

  • Ericsson szeretne emelt fővel távozni a Saubertől

    Ericsson szeretne emelt fővel távozni a Saubertől

    Marcus Ericsson szeretné megmutatni a Saubernek, hogy rosszul döntöttek vele kapcsolatban. A Sauber svéd pilótája a tegnapi Brazil Nagydíj időmérő edzésén hetedik lett, ami a leendő Indy Car versenyző pályafutása legjobb rajtpozíciója.

    A svéd pilóta helyét az olaszok nagy reménysége, Antonio Giovinazzi fogja majd átvenni. Ericsson a Sauber tartalék versenyzője lesz a következő szezontól, azonban a svéd nem maradt ülés nélkül, ugyanis az Indy Carban fogja folytatni a pályafutását a Schimdt Peterson Motorsport csapatánál.

    Ericsson élvezi, hogy ilyen jó eredményeket ér el Sauberes pályafutásának a végéhez közeledve. A legutolsó két versenyen pontszerző helyen zárt. Erre legutoljára a 2015-ös szezonban volt képes. A 29 éves svéd mindent meg fog tenni azért, hogy megszerezze Forma-1-es pályafutása legelőkelőbb helyezését Brazíliában.

    „Abu-Dzabi után távozom, azonban szeretnék emelt fővel búcsúzni és megmutatni a csapatnak, hogy hiányozni fogok majd nekik,” – mondta Ericsson. „A legutolsó két versenyen fontos pontokat szereztem, most pedig egy hetedik helyet. Folytatnom kell ezen az úton és akkor tényleg emelt fővel távozhatok a csapattól.

    „Remek eredményt értem el, azonban a legfontosabb az, hogy én és Charles végeztünk az élcsapatok versenyzői mögött. Remek teljesítményt nyújtottunk a csapattal egyetemben. Tudjuk, hogy ezen a pályán nagyon szoros lesz a verseny közöttünk.”

    Daniel Ricciardo rajtbüntetése miatt Ericsson a hatodik, míg Leclerc a hetedik helyről vághat majd neki a 71 körös Brazil Nagydíjnak. Vajon sikerül-e a Sauber pilótáknak értékes pontokat szerezniük?

  • Whiting: Verstappennek benőtt a feje lágya

    Whiting: Verstappennek benőtt a feje lágya

    Nemzetközi Automobil Szövetség versenyigazgatója, Charlie Whiting szerint Max Verstappen érett versenyzővé vált.

    Az idei szezon első felében a Red Bull holland pilótája hibát hibára halmozott, azonban a szezon második felében a holland pilótát, mintha kicserélték volna. Verstappen a szezon második felében rengeteg dobogós helyezést szerzett, a Mexikói Nagydíjon pedig megszerezte pályafutása ötödik győzelmét.

    „Monacó után változott meg minden. Véleményem szerint a legutolsó 12 futamon nagyon összeszedetten versenyzett,” – nyilatkozta Whiting.

    „Túlságosan jól akartam teljesíteni, ez volt a legfőbb probléma,” – ismerte be Verstappen. „Sok mindenen kellett változtassak, hogy folyamatosan jól tudjak teljesíteni. A szezon első felében „mindent vagy semmit” alapon versenyeztem, felesleges kockázatot vállalva.

    „Még mindig agresszív vagyok, azonban most már kontroll alatt tartom a dolgokat,” – tette hozzá.

    Whiting felismerte Verstappen változását, annak ellenére, hogy a holland pilóta továbbra is szókimondó, ha valami büntetést kap.

    „Max új dimenziót teremtett a sportágban. Néha azért követ el hibákat, mert próbálja a határait feszegetni. Megértem, ha néha alapján az indulat beszél belőle, hogy őt vagy egy másik versenyzőt büntetnek.

    „Sikerült beszélnem vele a repülőúton, miután megnyerte a Mexikói Nagydíjat és úgy gondolom, hogy Maxnak benőtt a feje lágya,” – tette hozzá Whiting.

    Persze Whiting ezen nyilatkozatakor még nem tudta, mi fog történni Brazíliában, ahol miután Esteban Ocon megforgatta Verstappent – aki így elvesztette a győzelmet – a fiatal holland odament az éppen mérlegelő franciához és többször is ingerülten meglökte őt. Az eset miatt Verstappent közmunkára ítélték.

  • Verstappent még nem hozza lázba a Holland Nagydíj

    Verstappent még nem hozza lázba a Holland Nagydíj

    A Mexikói Nagydíj győztese, Max Verstappen nem valami izgatott azon hírek iránt, miszerint a Holland Nagydíj visszatérhet a Forma-1-es versenynaptárba.

    Korábban már beszámoltunk arról, hogy Zandvoort lehet hogy vissza fog térni a 2020-as szezontól. Azonban a fiatal holland ekképp vélekedett a Brazil Nagydíj helyszínén: „Még semmi konkrétum nincsen.

    „Nyilvánvalóan nagyszerű lenne, hogyha a Forma-1 mezőnye visszatérhetne Hollandiába. Remek lenne, hogyha Zandvoort adhatna otthont a Holland Nagydíjnak.

    „Azonban most a pénznek kell jönnie,” – mondta Verstappen.

    Verstappent a leendő Vietnámi Nagydíjról is kérdezték.

    „Remélem, hogy egy jó vonalvezetésű pálya lesz, azonban ezt az alaprajza alapján még nem tudom eldönteni. Először ki kell, hogy próbáljam.”

    Egy dolog viszont nagyon szembetűnő a Hanoi aszfaltcsíkon, ami nem más, mint a hosszú egyenesek. Természetesen ezt a 21 éves holland pilóta is észrevette.

    „Remélem 2020-ra már lesz annyi motorerőnk, hogy a hosszú egyenes miatt nem kerülünk majd komoly hátrányba.”