Szerző: Boa Bence

  • Albon majdnem felhagyott a versenyzéssel a Red Bullos szakítás után

    Albon majdnem felhagyott a versenyzéssel a Red Bullos szakítás után

    A Toro Rosso frissen bejelentett pilótája, Alexander Albon elmondta, hogy majdnem abbahagyta a versenyzést, miután kirúgták a Red Bull pilótaakadémiájáról 2012-ben.

    A Forma-2-es bajnokság harmadik helyezettjének már szerződése volt a Nissan Formula-E-s csapatával. A thaiföldi pilóta azért fogadta el a Nissan ajánlatát, mivel addig nem kapott ajánlatot egyik F1-es csapattól sem. Nem sokkal később ajánlatot kapott a Toro Rossotól, amit habozás nélkül el is fogadott.

    Albon a Red Bull junior programjához tartozott, amikor bemutatkozott, azonban már az első évében menesztették, miután Albon nem szerepelt valami jól a Formula Renaultban. Egy interjú során még azt is elárulta, hogy a történtek után majdnem úgy döntött, hogy abbahagyja a versenyzést.

    „Abban az évben számtalan dolog hátráltatott, ami miatt képtelen voltam jó eredményeket elérni,” – meséli a fiatal thaiföldi.

    „Azonban miután kirúgtak, még nehezebb dolgom volt. Már azon gondolkodtam, hogy abbahagyjam-e a versenyzést. Végül nem hagytam abba és sikerült meggyőznöm Dr. Helmut Markot, így kaptam még egy esélyt.”

    Albon tudta, hogyha be akar mutatkozni a száguldó cirkuszban, akkor az egyetlen esélye a Toro Rossonál van. A thaiföldi pilóta mellett két fiatal brit is a Forma-1-ben fog versenyezni Lando Norris és George Russell személyében.

    „Soha nem adtam fel, és mindig hittem benne, hogy az enyém lesz majd a hőn áhított Toro Rosso ülés. Tudtam, hogy a többi csapatnál szinte alig lett volna esélyem, ugyanis az anyagi hátterem nem valami jó.

    „Valójában a Toro Rosso volt az egyetlen esélyem. Azonban meg kellett győznöm Helmut Markot arról, hogy én vagyok a legalkalmasabb a feladatra. Nehéz volt, de végül sikerült!”

    A fiatal thaiföldi hozzátette, hogy a Toro Rossos üzlet a szezonzáró Abu-Dzabi Nagydíj másnapján lett végleges, miközben ő éppen edzőcipőt vásárolt magának.

    „Erre a pillanatra vártam hat éves korom óta,” – lelkendezett a 22 éves thaiföldi pilóta. „Még mindig nem hiszem el, hogy ez valóban megtörtént.”

    Albon, aki az idei Forma-2-es szezon során négyszer pezsgőzhetett a dobogó legfelső fokán, még soha nem vezetett Forma-1-es autót korábban. A thaiföldi pilóta nem vett részt az évadzáró teszten, amit Abu-Dzabiban rendeztek. Albon elmondta, hogy emiatt egyelőre nem tűz ki magának célokat.

    „Minden versenyhétvégén a legjobbat szeretném kihozni magamból és természetesen az autóból is. Nem lesz sok időm tesztelni Melbourne előtt, szóval nagyon alaposan fel kell, hogy készüljek.

    „Természetesen jó lenne, hogyha folyamatosan a pontszerző helyekért tudnánk csatázni,” – zárta a beszélgetést a thaiföldi.

  • Mick Schumachert lenyűgözte a Forma-2-es autók teljesítménye

    Mick Schumachert lenyűgözte a Forma-2-es autók teljesítménye

    Az FIA Formula-3-as bajnokság nyertese, Mick Schumacher életében először vezethetett Forma-2-es autót az évadzáró teszten, Abu-Dzabian. A hétszeres világbajnok F1-es legenda fiát elkápráztatta a Forma-2-es autók gyorsasága.

    A 19 éves német pilóta eggyel feljebb lépett a létrán, ugyanis következő szezonban már a Forma-2-ben fog versenyezni a Prema Racing színeiben, csakúgy, mint a Formula-3-ban.

    A Formula-2 évadzáró tesztje csütörtökön vette kezdetét, szóval a versenyzők a tegnapi nap folyamán már a második tesztnapjukat teljesítették.

    A kis Schumi eredményes első napot zárt annak ellenére, hogy életében először vezetett Forma-2-es autót. A német fiatalnak még szoknia kell az új környezetet és az autót is egyaránt. A második napon azonban Schumacher az előkelő második helyen zárt, csupán egy tizeddel elmaradva a leggyorsabb időeredménytől.

    „Hihetetlen, nagyon izgatott voltam,” – örvendezett a német, aki Sebastian Vettel csapattársaként fog részt venni a Race of the Champions-on, Mexikóban.

    „Ha össze kell hasonlítanom ezt az autót a Formula-3-assal, akkor a teljesítményét és az autó súlyát emelném ki. Ezek az autók valamivel nehezebbek, azonban sokkal gyorsabbak, mint a Formula-3-as autók.

    „Szinte hihetetlen, hogy mennyivel gyorsabban mentem ezzel az autóval az egyenesben. A mai napon főként az autó aerodinamikáját teszteltük, ugyanis szeretnénk tovább fejleszteni az autót. Természetesen emellett időmérős köröket is futottunk.”

    Schumacher hozzátette, hogy sokat gondolkodott azon, hogy hol folytassa a Formula-3 után. Számára a Forma-2 volt legopcionálisabb lépés, ezért is döntött a Forma-1 előszobája mellett. A fiatal német megerősítette, hogy továbbra is Forma-1 a célja, azonban nem fogja elsietni a dolgokat.

    „Úgy érzem, készen állok a feladatra,” – véli Schumacher. „Jó döntés volt, hogy a Premánál maradtam, ahol a Formula-3-as éveimet is töltöttem.

    „Meglátjuk majd, hogy mi lesz. Egyszerre mindig csak egyet szabad lépnünk előre, nem többet. Nincs okom arra, hogy siessek.”

  • Vettel: Nem álltam a helyzet magaslatán az idei szezonban

    Vettel: Nem álltam a helyzet magaslatán az idei szezonban

    Sebastian Vettel elismerte, hogy nem állt a helyzet magaslatán a 2018-as szezonban. A németek négyszeres világbajnoka már azt is tudja, hogy neki és a Ferrarinak miben kell fejlődnie 2019-re.

    Vettel tíz futam után még vezette a bajnokságot legnagyobb riválisa, a Mercedeses, Lewis Hamilton előtt. Azonban a német pilóta a nyári szünet után csak a Belga Nagydíjon ünnepelhetett a dobogó legfelső fokán.

    A német, aki még 2013-ban ünnepelhette utolsó világbajnoki címét a Red Bull színeiben, rengeteg vezetői hibát követett el az idei szezonban. Németországban az élről esett ki, Japánban és Amerikában pedig felelőtlen manőverei miatt járt pórul.

    „Meg voltak a lehetőségeim idén, azonban végül nem sikerült nyernünk,” – mondta csalódottan a Ferrari német pilótája.

    „Tisztában vagyok vele, hogy a dolgok nagyon gyorsan rosszra fordulhatnak. Vannak dolgok, amiket át kell, hogy gondoljak a hibáim közül. Azonban a hibáim nagy részével nem fogok foglalkozni, ugyanis tudom, hogy mikben hibáztam.

    „Tudom, hogy min kell változtassak jövőre. Őszintén, az idei szezonban nem álltam a helyzet magaslatán. A legfontosabb az, hogy összeszedjem magam a szezonnyitóig. Ha ez sikerül, akkor a következő szezonban sokkal jobb eredményeket érhetek el, mint idén.”

    Vettel idén öt futamot tudott megnyerni, amíg Hamilton tizenegyet. Azonban nem csak Vettel hibái miatt veszítette el a Ferrari a bajnokságot.

    Az Olasz Nagydíjon a Ferrarinak minden lehetősége megvolt, hogy jól szerepeljenek, ugyanis Räikkönen és Vettel az első sorból rajtolhatott. Azonban Vettel már a rajtnál megpördült, miután Hamilton Mercedesével ütközött. Ráadásul a maranellóiak az Olasz Nagydíj után fejlesztési zsákutcába kerültek.

    „Az év vége felé sajnos visszaesett a tempónk, azonban az Amerikai Nagydíjtól kezdve újra versenyképesek voltunk. Összességében nehéz évünk volt. A csapatunk motivált és megvan bennük a kellő potenciál, azonban az év közben rengeteg minden történt csapaton belül.

    „Nagy hatással volt ránk Mr. Marchionne elvesztése is, szóval nehéz dolgunk volt. Minden egyes dokumentumot tanulmányoznunk kell annak érdekében, hogy 2019-re erősebben térhessünk vissza.”

    Az idei szezon statisztikailag a Ferrari legjobb szezonja volt 2008 óta. Kimi Räikkönen egy, Vettel pedig öt alkalommal tudott futamot nyerni idén. Ez volt az első olyan éve a Ferrarinak 2008 óta, amikor mindkét pilótájuk futamot tudott nyerni a száguldó cirkuszban.

    Vettel szerint az is fontos, hogy a pozitív dolgokat se felejtsék el.

    „Voltak olyan versenyhétvégék, ahol sikerült mindent kihoznunk az autóból. Azokon a hétvégéken minden tőlem telhetőt megtettem a legjobb eredmény érdekében.

    „Most viszont időre van szükségem, hogy lezárjam ezt az évet. A téli szünetben lesz arra időnk, hogy elemezzük az adatokat.

    „Nem hinném, hogy bármin is változtatnom kellene jövőre, azonban azt megígérem, hogy 2019-ben még erősebb leszek,” – fejezte be a gondolatmenetet a négyszeres bajnok.

  • Hivatalos: Stroll lesz Perez csapattársa a Force Indiánál

    Hivatalos: Stroll lesz Perez csapattársa a Force Indiánál

    A Racing Point Force India vezetősége bejelentette, hogy Lance Stroll lesz Sergio Perez csapattársa a csapatnál. A kanadai pilóta hosszú távra tervez annál a Force Indiánál, ami immáron az édesapja tulajdonában áll.

    Otmar Szafnauer, a Force India csapatfőnöke szerint nagyszerű érzés, hogy bejelenthették a fiatal kanadai érkezését.

    „Érdekes lesz a pilótapárosunk a következő szezonban, ugyanis Lance egy fiatal tehetség, Sergio pedig rengeteg tapasztalattal rendelkezik,” – véli a nemrég kinevezett csapatfőnök. „Lance még csak 20 éves, azonban már a második szezonját teljesítette a száguldó cirkuszban.

    „Képes jól teljesíteni, ugyanis a tavalyi Azerbajdzsáni Nagydíjon harmadik lett, Monzában pedig az első sorból indulhatott. Mindig is élvezet volt fiatal tehetségekkel foglalkozni, ezúttal sem lesz másképp.

    „Egyúttal szeretném megköszönni Esteban Oconnak a munkáját, amit a nálunk töltött két év alatt végzett. A legjobbakat kívánom neki.”

    Stroll már nagyon várja a közös munkát a Force India munkatársaival. „Ez egy hihetetlenül izgalmas fordulat Forma-1-es karrierembe,” – véli a fiatal kanadai, aki idén rengeteget szenvedett a Williamsnél.

  • Arrivabene: Az igazi Vettel visszatért közénk

    Arrivabene: Az igazi Vettel visszatért közénk

    A Ferrari csapatfőnöke, Maurizio Arrivabene úgy véli, hogy az utolsó pár futamon az igazi Sebastian Vettelt láthattuk.

    A maranellóiknak 2018-ban sem sikerült megnyerniük egyik bajnokságot sem. Azonban az olaszok már gőzerővel készülnek a 2019-es szezonra, ugyanis mindenkinek az a legfőbb vágy a Ferrarinál, hogy az 1-es rajtszám vissza kerülhessen valamelyik vörös autóra.

    Vettel a hibái miatt rengeteg kritikát kapott, különösen az olasz média újságíróitól. Azonban a Corriere dello Sport ezt írta a szezonzáró Abu-Dzabi Nagydíjat követően: „Vettel búcsút intett az idei szezonnak, ami sok csalódással járt a Ferrari számára. Nem csak Vettel hibája, hogy a Ferrari ismét kudarcot vallott a Mercedesszel szemben.”

    Azonban a következő szezonban nagy lehet a csata a Ferrarin belül, ugyanis a következő szezontól már Charles Leclerc lesz majd Vettel csapattársa.

    Leclerc a két nappal ezelőtti évadzáró teszten, amit Abu-Dzabiban rendeztek, már magára ölthette a vörös overált. A La Gazzetta dello Sport ezt írta Leclercről: „Leclerc bemutatkozhatott a Ferrarinál és egyből jobb időt autózott Vettelnél, ami arra enged következtetni, hogy nagyon gyors.”

    Azonban Arrivabene ismét kiállt a négyszeres világbajnok német pilóta mellett.

    „Az utolsó pár versenyen az igazi Sebastian Vettelt láthattuk,” – véli az olasz. „Emberek vagyunk, néha hibákat követük el. Azonban felesleges ujjal mutogatni egyes emberekre.

    „Többet vártunk 2018-tól, azonban a 2018-as szezon már a múlt, a következő szezonra kell koncentrálnunk. Rengeteget fejlődtünk tavalyhoz képest, azonban ismét alul maradtunk.

    „Pilótáink a második és a harmadik helyet szerezték meg az egyéni pontversenyben, azonban a Forma-1-ben csakis a győzelem számít. Azonban a második, harmadik hely jobb annál, mintha az ötödik, hatodik helyen zárnánk a bajnokságban.”

  • Sean Gelael a következő szezonban is a Prema versenyzője lesz

    Sean Gelael a következő szezonban is a Prema versenyzője lesz

    Az indonéz származású, Sean Gelael továbbra is a Forma-2-ben fog versenyezni. Az indonéz pilóta továbbra is a Prema Racing csapatát fogja erősíteni. Gelaelnek az a Mick Schumacher lesz majd a csapattársa, aki idén Forma-3-as bajnok lett.

    Gelaelnek ez lesz a negyedik teljes szezonja a sorozatban. Ő is és Schumacher is részt fog venni a három napos évzáró teszten, ami Abu-Dzabiban rendeznek majd meg november 29-től december 1-ig.

    „Örülünk, hogy továbbra is Seannal dolgozhatunk,” – véli a Prema csapatfőnöke, Rene Rosin. „Tisztességesen helyt állt az idei szezonban, fontos pontokat szerzett a csapat számára.

    „Sean lesz az első versenyző, aki egynél több évet fog tölteni a csapatunknál. Kíváncsiak vagyunk, hogy a következő szezonban mire lesz képes Mick mellett, akinek ez lesz majd az első szezonja a Forma-2-ben.”

    Az indonéz pilóta, aki nemrég töltötte be a huszonkettedik életévét, 2012 óta versenyzik együléses versenyautókban. Az idei Forma-2-es szezont a tizenötödik helyen zárta.

    Legjobb eredményét Monacóban érte el, ahol a második helyen látta meg a kockászászlót a főversenyen.

    „Eléggé hullámzó volt a teljesítményem a szezon során,” – véli Gelael. „Jól kezdtem az évet, azonban a szezon második fele nem úgy alakult, ahogy elterveztem.

    „Tudjuk, hogy hol hibáztunk és azt is, hogy miben kell fejlődnünk a következő szezonra. Még mindig vannak befejezetlen ügyeink a csapaton belül. Örülök, hogy a Prema vezetősége továbbra is megbízik bennem, szóval már nagyon várom a következő szezont, ugyanis be szeretném bizonyítani, hogy érdemes volt bízni bennem.”

  • Nyck De Vries lesz Nikita Mazepin csapattársa az ART Grand Prixnál

    Nyck De Vries lesz Nikita Mazepin csapattársa az ART Grand Prixnál

    A McLaren holland ifjonca, Nyck De Vries a következő szezont is a Forma-2-ben fogja tölteni. A holland pilóta az idei szezonban a Prema színeiben versenyzett, azonban a következő szezonban már az ART Grand Prixnál fog versenyezni.

    A kétszeres gokartvilágbajnok De Vries rendkívül jól szerepelt az alsóbb kategóriákban. Rengeteg tapasztalatot szerzett, miközben a Formula Renaultban és a GP3-ban versenyzett.

    De Vries számára nem ismeretlen a francia alakulat, ugyanis a fiatal holland az Art színeiben versenyzett a GP3-ban. A holland abban az évben nagy segítséggel járult hozzá az Art konstruktőri bajnoki címéhez, csakúgy, mint a csapattársai. De Vriesnek az a Nikita Mazepin lesz a csapattársa, aki idén a GP3-as bajnokság második helyén zárt.

    „Hálás vagyok az ART Grand Prixnek, hogy lehetőséget adtak nekem, így folytathatom a versenyzést a Forma-2-ben,” – lelkendezett De Vries.

    „Versenyeztem már a csapat színeiben, még a GP3-ban, szóval nagyon örülök, hogy hazatérhettem. Még van egy befejezetlen ügyem a Forma-2-ben, ugyanis az idei bajnokságot nem sikerült megnyernem. Örülök, hogy akövetkező szezonban egy olyan csapatnál versenyezhetek, ahol George (Russell) idén bajnok lett.”

    A francia alakulat elnöke, Sébastien Philippe hozzátette, hogy nagyon örül annak, hogy De Vries újfent a csapatát fogja erősíteni.

    „A tapasztalata és gyorsasága miatt már most ki merem jelenteni, hogy Nyck lesz a következő szezon egyik legnagyobb esélyese. Már a GP3-ban láttuk rajta, hogy egy kivételes tehetség. Nyck képes rá, hogy elérje az álmait, és természetesen az álmai elérésében mi is segíteni fogunk neki.”

  • Barrichello fia az USF2000-ben fog versenyezni 2019-ben

    Barrichello fia az USF2000-ben fog versenyezni 2019-ben

    A Miller Vinatieri Motorsport, akik részt fognak venni a 2019-es USF200-es bajnokságban, bejelentette, hogy a csapat egyik pilótája az egykori brazil F1-es pilótának, Rubens Barrichellónak, a fia, Eduardo lesz majd.

    A 17 éves Eduardo Barrichello csapattársa az a Jack William Miller lesz, akinek az apja, Dr. Jack Miller, évekig az IndyCar mezőnyét erősítette. Barrichello és Miller az IndyCar egyik utánpótlásszériájában, a Mazda Road to Indy-ben is versenyezni fognak.

    „Nagyon örülök, hogy csatlakozhatok a Miller Vinatieri Motorsprts csapatához,” – lelkendezett az ifjabb Barrichello, aki ezen a héten Floridában tesztelhetett egy olyan autót, amit az USF2000-ben használnak.

    „A Road to Indy programot már a gokartos éveim óta figyelemmel követem és most végre én is részt vehetek benne. Az a tervem, hogy rengeteget teszteljek még a szezon kezdete előtt. Alig várom már az első versenyhétvégét Saint Petersburgben.”

    Az ifjú Barrichellonak ez lesz az első teljes szezonja. A fiatal brazil korábban az amerikai Formula 4-ben versenyzett, több-kevesebb sikerrel. 17 versenyből négy alkalommal intették le a legjobb tízben.

    „Nagyon örülünk, hogy immáron Eduardo az MVM család tagja,” – nyilatkozta Jack Miller, a csapat társtulajdonosa. „Eduardo annak a Rubens Barrichellonak a fia, aki egykoron a Forma-1-ben versenyzett. Biztos vagyok benne, hogy a fiam és Eduardo rendkívül erős csapatot fognak alkotni.

    „Ez lesz az első évünk az USF2000-ben, azonban a csapatunk munkáját tapasztalt mérnökök és szerelők segítik. Ez a sorozat egy remek lehetőség Eduardo számára, hogy tapasztalatot szerezzen.”

    Rubens Barrichello Forma-1-es pályafutása során tizenegy alkalommal ünnepelhetett a dobogó legfelső fokán. A brazil legenda 19 évet húzott le a száguldó cirkuszban, 1993-tól egészen 2011-ig tagja volt a Forma-1-es mezőnynek. Barrichello, aki Schumacher csapattársa volt a Ferrarinál 2000-től 2004-ig, hazájában versenyez jelenleg, és nagyon büszke a fiára, hogy neki is a vérében van a versenyzés.

    „Jackkel még a Formula 4-es szezon közben találkoztam és azonnal barátok lettünk. Jack imádja ezt a sportot, csakúgy, mint én. A gyerekeinknek is ez a szenvedélye, amit öröm kimondani. Kíváncsi vagyok, hogy Eduardo mire lesz majd képes az USF2000-ben. Ez egy remek lehetőség számára, hogy egy jobb versenyzővé váljon.”

  • Stroll vezetheti majd a Force Indiát az év végi teszten

    Stroll vezetheti majd a Force Indiát az év végi teszten

    Egyre valószínűbb, hogy a Williams kanadai pilótája, Lance Stroll a Force India pilótája lesz majd a következő szezontól. A kanadai pilóta ugyanis a Force India színeiben fog majd tesztelni a jövőheti szezonzáró teszten Abu-Dzabiban.

    A 20 éves kanadai pilóta először kedd délután vezetheti majd a VJM11-est. A szerdai napon pedig csak a kanadai pilóta fog körözni. A Force India mexikói pilótája, Sergio Perez kedd délelőtt róhatja majd a köröket a Yas Marina Circuiten.

    Szinte borítékolható, hogy Stroll lesz majd Perez csapattársa a Force Indiánál 2019-től. Már csak azért is, mivel a kanadai pilóta édesapja, Lawrance Stroll vásárolta fel az istállót.

    Stroll jelenlegi munkadója, a Williams már bejelentette a jövő évi pilótapárosát. A groveiak egyik pilótája a Forma-2 idei bajnoka, George Russell lesz. A másik pedig az a Robert Kubica lesz, aki 8 év kihagyás után tér vissza a száguldó cirkusz világába.

    Stroll, aki végül tizenharmadik lett a szezonzárón, szerint egy kihívásokkal teli versenyen van túl. „Élveztem a McLarenekkel való csatákat, szóval nem volt rossz versenyem. Már csak azért is, mert a csapattársam előtt értem célba.

    „A rajtom nem volt valami jó, ráadásul a verseny nagy részében szinte légüres térben autóztam, ugyanis a tempóm nem volt valami jó. Az első etapban viszont tovább kint tudtam maradni, ami miatt nagyon örültem.

    „A második etapban felerősödött a szél, ami miatt az ultralágy gumijaim nagyon gyorsan elkoptak. Sajnos a mai teljesítményünk nem volt elég a pontszerzéshez.”

  • Bottas egyáltalán nem aggódik a jövője miatt

    Bottas egyáltalán nem aggódik a jövője miatt

    A Mercedes finn versenyzője, Valtteri Bottas egy cseppet sem izgul amiatt, hogy elveszítheti az ülését a Mercedesnél.

    A finn pilótával hosszabbított a Mercedes, azonban lehetséges, hogy a finn pilóta helyére az az Esteban Ocon fog érkezni, akinek továbbra is elég bizonytalan a helyzete.

    Ocon, aki jövőre a Mercedes tartalékpilótája lesz, valószínűleg ki fogja hagyni a következő szezont, ugyanis a francia pilótának nem lesz helye egyik csapatnál sem. A helyét pedig valószínűleg Lance Stroll fogja átvenni a Force Indiánál, ugyanis a kanadai pilóta édesapja vásárolta fel az istállót.

    A háromszoros futamgyőztes szerint a 2018-as szezonja volt a legrosszabb mind közül.

    „Az első éveim is egyaránt nehezek voltak a Williamsszel, azonban azokat a szezonokat nem lehet összehasonlítani a mostanival,”- mondta Bottas. „2017 teljesen más volt. Én volta az új fiú és nagyon csalódott voltam az év végén. Azonban tavaly legalább nyertem futamokat, szóval most még jobban el vagyok keseredve.

    Ugyanakkor a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff eléggé komolynak tűnt, amikor Ocon jövőjéről beszélt. Valószínűleg az a terve, hogy 2020-ban a francia pilóta Bottas helyére fog érkezni a Mercedeshez.

    A finn pilótát azonnal megkérdezték, hogy aggódik-e. Bottas ekképp vélekedett: „Nem. A Forma-1-ben mindenki ki szeretné használni a lehetőségeit. Nem aggódom emiatt. Jó a kapcsolatom az összes csapattaggal, beleértve Totot is. Semmit nem titkolunk el a másik elől.

    „Ha a következő szezonban sikerül elérnem a céljaimat, akkor minden a legnagyobb rendben lesz. Ha viszont nem, akkor a csapat vezetőségén múlik, hogy kapok-e még egy esélyt vagy nem.”