Szerző: Boa Bence

  • David Beckmann lesz az ART Grand Prix egyik versenyzője

    David Beckmann lesz az ART Grand Prix egyik versenyzője

    David Beckmann az ART Grand Prix színeiben fog majd versenyezi az FIA Formula 3 Championship első szezonjában.

    A német fiatal számára eléggé rosszul kezdődött a szezon, ugyanis a Jenzer Motorsport autóival képtelen volt tartani a képest a többi versenyzővel. Azonban Beckmann a hungaroringi hétvégétől kezdve már a Trident csapatát erősítte. Alessio Lorandi helyét vette át a csapatnál, aki a Trident Forma-2-es csapatához került át, miután a csapat vezetősége ajtót mutatott Santino Ferruccinak.

    A német fiatal ettől a ponttól fogva megtáltosodott: három győzelmet, két pole pozíciót és négy dobogós helyezést szerzett a szezon hátralevő részében. Ha a hungaroringi hétvégétől kezdődött volna a bajnokság, akkor Beckmann a második helyen végzett volna az összetettben.

    Eredetileg Beckmann maradt volna a Tridentnél, mivel anyagi gondok miatt nem tudott ülést szerezni magának a Forma-2-ben. Azonban a német pilóta az év végi teszten már az ART csapatának autóit tesztelhette. Most már azonban biztos, hogy Beckmann az ART csapatát fogja majd erősíteni.

    Az ART csapatát csak a Carlin tudta legyőzni a 2014-es szezonban a konstruktőri bajnokságban. Azon kívül az ART az összes konstruktőri címet megnyerte a GP3 történetében.

    „Az Abu-Dzabi teszten minden a legnagyobb rendben volt,” –véli a fiatal német pilóta. „Az ART-nál dolgozó emberek mindig a maximumot nyújtják. Ezt örömmel konstatáltam, ugyanis én egy olyan ember vagyok, aki mindig szeretné magából a lehető legjobbat kihozni. Biztos vagyok benne, hogy a következő szezonban komoly sikereket fogok majd elérni a csapat versenyzőjeként.”

    Az ART csapatának egyik fontos embere, Sebastien Philippe hozzátette, hogy Beckmann volt a pilótáik legkeményebb ellenfele az idei szezonban. „David több pontot szerzett a szezon második felében, mint Nikita (Mazepin). Pár verseny alatt sikerült felhívnia magára a figyelmet, hogy vele igen is számolni kell. Reméljük, hogy David a következő szezonban is hasonló eredményekre lesz majd képes.”

  • Luca Ghiotto az UNI-Virtuosi pilótája lesz majd 2019-ben

    Luca Ghiotto az UNI-Virtuosi pilótája lesz majd 2019-ben

    Az UNI-Virtuosi csapata bejelentette, hogy Luca Ghiotto vezetheti majd a csapat egyik autóját a 2019-es Forma-2-es szezonban. Az olasz pilóta számára nem lesz ismeretlen a környezet, ugyanis a 2017-es szezonban már versenyzett ebben a csapatban, igaz, akkor a csapatot még Russian Time-nak hívták.

    Az idei szezon végén Ghiotto negyedik lett az összetett pontversenyben. Az olasz pilóta visszatérésével, a csapat vezetősége arra számít, hogy a következő szezonban nagyobb sikereket fognak majd elérni. Ghiotto annak a kínai származású Guanyu Zhounak lesz majd a csapattársa, aki idén az FIA Formula 3-ban versenyzett Mick Schumacher csapattársaként.

    A csapat vezetője, Andy Roche elmondta, hogy Luca már a teszt során nagyon jól teljesített és azt is, hogy már szinte otthon érzi magát a csapatnál. „Olyan lett volna, mintha el se ment volna! Lucánál és Guanyunál jobb pilótákat nem is kívánhatnánk magunknak.”

    Ghiotto nagyon örül annak, hogy visszatérhet egykori csapatához. „Örülök, hogy csatlakozhatok az UNI-Virtuosi csapatához. Rendkívül nagy történelemmel rendelkezik a csapat, ugyanis rengeteg futamot és egy konstruktőri bajnokságot is nyertünk már. A következő szezonban a célunk egyértelmű: az idei szezonnál jobb eredményeket elérni, ugyanis 2017-ben csak a negyedik helyet tudtuk megszerezni a konstruktőri bajnokságban.

    „Szeretném megköszönni a lehetőséget a csapat vezetőségének. Biztos vagyok benne, hogy ez egy gyümölcsöző együttműködés lesz majd.”

  • Leclerc két helyszínen mindenféleképpen szeretne futamot nyerni jövőre

    Leclerc két helyszínen mindenféleképpen szeretne futamot nyerni jövőre

    A Ferrari leendő pilótája, Charles Leclerc leszögezte, hogy első Ferraris évében legalább két futam végén szeretne a dobogó legfelső fokán ünnepelni.

    A monacói pilótának már a bemutatkozó évében sikerült berobbannia a Forma-1 világába. Leclerc a Saubernál versenyzett a 2018-as szezonban, Marcus Ericcson csapattársaként. A monacói fiatalnak 39 pontot sikerült gyűjtenie az idei évben. A legjobb eredményét az Azerbajdzsáni Nagydíjon érte el, ahol a hatodik helyen ért célba.

    A Ferrari vezetősége az eredményeket látván úgy döntött, hogy bedobják a monacóit a mélyvízbe, ugyanis Leclerc a következő szezonban már Sebastian Vettel csapattársa lesz majd a maranellói istállónál.

    Leclerc a csütörtöki nap folyamán részt vett a „Cashi d’Oro” nevezetű rendezvényen Olaszországban. A fiatal monacói a rendezvényen ezt nyilatkozta az Autosprintnek: „Nyomás? Nem, egyáltalán nem érzem. Mindenki nagyon segítőkész a csapatnál, aminek kifejezetten örülök. A legfőbb célom az lesz, hogy a lehető legjobb teljesítményt nyújtsam a következő a szezonban. Emellett természetesen a csapat elvárásainak is meg szeretnék felelni.

    „Sebastian Vettel lesz a csapattársa, aki nagyon sokat segíthet majd nekem. Seb egy csodálatra méltó ember, egy remek versenyző. Akkor ismertem meg Sebet, amikor megköszönte nekem azt a munkát, amit a szimulátorban végeztem.

    „Visszatérve a céljaimhoz, természetesen szeretnék futamokat nyerni a következő szezonban. Két nagydíjat mindenféleképpen meg szeretnék nyerni: a hazai versenyemet Monacóban és az Olasz Nagydíjat Monzában. Azonban még mindig nem bírom elképzelni, hogy milyen érzés lesz majd a Ferrari pilótájaként versenyezni az Olasz Nagydíjon!”

    Leclerc már bemutatkozhatott a Ferrari színeiben a szezonzáró teszten, Abu-Dzabiban. A tesztnap után a monacói ekképp vélekedett? „Hogy milyen volt? Egyszerűen hihetetlen! Az autót kész élmény volt vezetni. Nyilvánvalóan ez csak egy teszt, amiből nem szabad túl sok mindenre következtetni. Azonban én nagyon jól éreztem magam az autóban,” – fejezte be a gondolatmenetet a mindössze 21 éves monacói.

  • Hülkenberg: A Renault-nak nagyot kellene előre lépnie 2019-ben

    Hülkenberg: A Renault-nak nagyot kellene előre lépnie 2019-ben

    A Renault német pilótája, Nico Hülkenberg szerint a Renault mérnökeinek iparkodniuk kell annak érdekében, hogy a francia alakulat közelebb kerüljön az élcsapatokhoz.

    Habár az enstone-i istálló a negyedik helyen végzett az idei konstruktőri bajnokságban, pilótáik egy alkalommal sem tudták megközelíteni az élcsapatok versenyzőit.

    A francia gyártó feladata az lesz a téli szünet folyamán, hogy valamilyen úton-módon csökkentsék a hátrányukat a Mercedeshez és a Ferrarihoz képest. Hülkenberg szerint az aerodinamikai szabályváltoztatások a francia alakulat előnyére válhat majd.

    „Mindenféleképpen fejlődnünk kell,” – véli a német pilóta, akinek még nem sikerült dobogóra állnia F1-es pályafutása során. „Tudjuk, hogy mit csinálunk. Ez nem hangzik rosszul, azonban egyes területeken még mindig a sötétben tapogatózunk.

    „Az új tervezésű első szárnyak kulcsfontosságúak lesznek majd. Nagyon nehéz már most véleményt alkotni a következő szezonról, azonban mindenféleképpen fejlődnünk kell. Ezt pedig úgy érhetjük el, ha célokat tűzünk ki magunknak.”

    A német pilóta, akinek az ausztrál Daniel Ricciardo lesz majd a csapattársa a következő szezontól, elégedett a francia csapat teljesítményével, ugyanis a Renault rengeteget fejlődött az F1-es visszatérésük óta.

    „Sok területen tudtunk fejlődni az elmúlt években, különösen a csapategység az, ami sokkal erősebb lett,” – magyarázta Hülkenberg. „Azonban a technikai dolgokat elnézve, az idei szezonban nem tudtuk felvenni a versenyt az élmenőkkel, szóval bőven van miben fejlődnünk. Összességében jó évet zártunk, ugyanis a tavalyi hatodik helyhez képest, idén negyedikek lettünk a konstruktőri bajnokságban.”

  • Guanyu Zhou az UNI-Virtuosi színeiben fog majd bemutatkozni

    Guanyu Zhou az UNI-Virtuosi színeiben fog majd bemutatkozni

    Guanyu Zhou, aki az idei szezonban a nyolcadik helyen végzett az FIA Formula 3-ban, a következő szezonban már a Forma-2-ben fog versenyezni. A kínai pilóta az UNI-Virtuosi csapatánál fog majd versenyezni a 2019-es szezon során.

    A kínai pilóta, aki a Ferrari pilótaakadémiájának a tagja, két győzelmet, hat dobogós helyezést és három pole pozíciót ért el az idei Formula-3-as szezonban. Zhounak már a Forma-2 évadzáró tesztjén, Abu-Dzabiban sikerült lenyűgöznie a brit istálló vezetőségét, ugyanis a kínai rendkívül gyorsnak bizonyult a tesztek során.

    Az UNI-Virtuosi csapatvezetője, Andy Roche nagyon örül Zhou érkezésének és már alig várja, hogy elkezdhessék a közös munkát. „Zhou egy kivételes tehetség, nagyon gyorsan megbarátkozott a Forma-2-es autóval. Nagyon szoros bajnokságra számítunk, azonban mi úgy véljük, hogy Guanyunak megvan a kellő tehetsége ahhoz, hogy jó eredményeket érjen el a következő szezonban.”

    A kínai tehetség nagyon örül, hogy a brit alakulat vezetői lehetőséget adtak számára. „El sem tudom mondani, hogy mennyire boldog vagyok, hogy a következő szezonban az   UNI-Virtuosi pilótája lehetek! A tesztet nagyon élveztem, élmény volt az autót vezetni. Készen állok, hogy a következő szezonban komoly sikereket érjek el.”

  • Ulrich Fritz: A Formula E-re váltás olyan, mint egy új barátnő

    Ulrich Fritz: A Formula E-re váltás olyan, mint egy új barátnő

    A HWA csapatfőnöke, Ulrich Fritz szerint a német autógyár csatlakozása az elektromos szériához olyan, mint egy újonnan szerzett barátnő.

    A Mercedes vezetősége úgy döntött, hogy 18 év versenyzés után kiszállnak a DTM-ből és csapatot indítanak a Formula E-ben. Az elektromos széria ötödik szezonja ezen a hétvégén veszi majd kezdetét Szaúd-Arábia fővárosában, Rijádban.

    A csapat egyik pilótája az a Gary Paffett lesz majd, aki megnyerte az idei szezont a DTM-ben. A brit pilóta csapattársa pedig a McLaren Forma-1-es csapatából érkező Stoffel Vandoorne lesz majd.

    „Ugrás az ismeretlenbe,” – nyilatkozta Fritz az Autosportnak arra a kérdésre, hogy mire számítanak az első szezonjukban. „Ha már régóta versenyzel egy szériában, mint ahogy mi is versenyeztünk a DTM-ben az elmúlt két évtizedben, akkor szinte mindenre fel vagy készülve, nem érhet semmi meglepetés.

    „A mostani helyzetünket pedig ahhoz hasonlítanám, mint amikor egy új barátnője lesz az embernek. Szinte még alig tud róla valamit. Csak most kezded megismerni, például, hogy miket szeret csinálni, szóval ez egy elég érdekes szituáció.

    „Rengeteg új embert ismerünk majd meg. Minden egyes apró részletet meg kell majd figyelnünk, hogy a többiek hogyan miként csinálják. Nagy kihívás ez a számunkra, azonban mi tudjuk, hogy mire vállalkoztunk. Szeretnénk majd a győzelemért csatázni a többi csapattal.”

    A HWA a Venturi hajtásláncait fogja majd használni az ötödik szezonban. Azonban a hatodik szezontól már a saját fejlesztésű motorjukat fogják használni. Fritz elmondta, hogy a HWA és a Venturi emberei szoros munkakapcsolatban állnak egymással az esélyeik növelése érdekében.

    „Majdnem mindent megosztunk egymással, mert szeretnénk minél jobb eredményeket elérni az idei szezonban. A két csapat versenyzői is jól kijönnek egymással, ami szintén egy pozitív jel.

    „Mérnökeink közösen dolgoznak, ugyanis nem csak a mi két autónk adatait megszerezni. A Venturi autóinak adatait is meg fogjuk kapni, így sokkal nagyobb rálátásunk lesz majd a dolgokra. Meg kellett tennünk ezt a lépést, ugyanis olyan autómárkákkal szeretnénk felvenni a versenyt, mint az Audi vagy a BMW.”

  • Whiting: Az aeroscreen nem lett volna olyan hatékony Spában, mint a glória

    Whiting: Az aeroscreen nem lett volna olyan hatékony Spában, mint a glória

    Az FIA versenyigazgatója, Charlie Whiting szerint az aeroscreen nem védte volna meg úgy Charles Leclercet a Belga Nagydíj rajtbaleseténél, mint ahogy azt a glória tette.

    A versenyzők biztonsága érdekében az FIA rengeteg megoldást kipróbáltatott a csapatokkal. A csapatok a halot és az aeroscreent tesztelhették számos pénteki szabadedzésen. A szélvédőt még az IndyCar-ban is tesztelték, azonban az F1 vezetősége a halora szavazott.

    Szinte mindenki a halo ellen volt, ugyanis a csapatok jobban tetszett az aeroscreen, mint a glória. Ráadásul a szélvédőnek sokkal esztétikusabb a kialakítása, mint a haloé.

    A Nemzetközi Automobil Szövetség nemrég hozta nyilvánosságra a Belga Nagydíj rajtbalesetének vizsgálati eredményét. A vizsgálat eredményeit végig olvasva arra következtethetünk, hogy Leclerc akár meg is sérülhetett volna, ha a glória nem lett volna az autóján.

    Whiting szerint a szélvédő nem lett volna olyan hatékony Leclerc esetében, mint a glória. „Láthattuk a Spában történteket és nyugodt szívvel kijelenthetjük, hogy az IndyCar-ban tesztelt aeroscreen nem védte volna meg úgy Leclercet, mint a glória. Közel sem nyújt akkora védelmet a versenyző számára, mint a glória.”

    A jövőben meg fog változni a glória kinézete, ugyanis a 2021-es szabályváltozásoknál egy teljesen új koncepcióval fognak majd előállni a csapatok.

    „A következő generációs glória része lesz majd a 2021-es szabályváltozásoknak,” – nyilatkozta az FIA biztonságért felelős embere, Adam Baker. „A glória már a kezdetek óta szerves részét képezi az autóknak. Védelmet ad a pilóták számára és még a versenyzők látását sem akadályozza.

    „Az új kameraállások lehetővé teszik majd számunkra, hogy jobban rálássunk a pilótafülkére és az ott történő dolgokra. Az első ilyen kamerák a Formula E-ben fognak majd megjelenni, már a szezonnyitó versenyen, Rijádban. A Forma-1-ben a 2019-es, a Forma-2-ben a 2020-as szezontól vetjük majd be ezt az újfajta megoldást.”

  • Bizonytalanná válhat a Mexikói Nagydíj jövője 2019 után

    Bizonytalanná válhat a Mexikói Nagydíj jövője 2019 után

    A Mexikói Nagydíj jövője kérdéses lehet a 2019-es verseny után annak ellenére, hogy idén még egy díjat is nyert az idei FIA gálán, Oroszországban. A visszatérő Mexikó Nagydíj idén is elnyerte a legjobb rendezőnek járó díjat. A díjat a Liberty Media elnöke, Chase Carey adta át a verseny főbb rendezőinek.

    A Mexikói Nagydíj, ami 2015-ben tért vissza a száguldó cirkusz versenynaptárjába, már a visszatérésük évében elhódította ezt az elismerést. A versenyhelyszín ezek után megállíthatatlan volt, ugyanis 2016-ben és 2017-ben is ők nyerték meg ezt a díjat.

    A pályának egyedi a vonalvezetése, ugyanis az utolsó szektorban a versenyzők egy baseball stadionon hajtanak keresztül. A verseny utáni pódiumceremónia helyszíne is dicséretet kapott, ugyanis az esemény óriási élmény volt a szurkolók számára.

    Az idei versenyen Lewis Hamilton bebiztosította ötödik világbajnoki címét Sebastian Vettellel szemben, Max Verstappen pedig zsinórban másodjára tudott nyerni Mexikóban. A verseny után pedig egy világhírű holland DJ, Armin van Buuren rendezett egy fergeteges bulit a szurkolók legnagyobb örömére.

    A Formula E mexikói versenyét is az Autodromo Hermanos Rodriguez-en rendezik meg évről évre. Januárban pedig számos autóversenyző, például Sebastian Vettel és Mick Schumacher is, fog versenyezi a Bajnokok Tornáján, aminek szintén Mexikó ad majd otthont.

    A népszerűség és a sok siker ellenére az aszfaltcsík jövője veszélyben van. Lopez Obrador egy programot szeretne bevezetni, melynek keretein belül rengeteg drága dologtól fognak megválni, köztük az elnöki repülőgéptől is. Obrador szerint az egyik legköltséghatékonyabb megoldás az lenne, hogyha nem rendeznék meg többet az amúgy is óriási költségekkel járó Mexikói Nagydíjat.

    „Meg kell találnunk a lehető legjobb megoldást,” – nyilatkozta Ana Gabriela Guevara, aki a Mexikói Nemzeti Sportbizottság tagja. „Mexikóban rengeteg ember él mélyszegénységben. A korrupció miatt térhetett vissza a Mexikói Nagydíj a Forma-1-be. Rengeteg pénzt kell kifizetnünk a versenyrendezés miatt.”

    Nem csak a Mexikói Nagydíj jövője forog kockán, ugyanis az Angol Nagydíj helyszíne, Silverstone is hasonló problémákkal küzd. Továbbá Monza jövője is eléggé bizonytalan annak ellenére, hogy a pályának óriási történelme van a Forma-1-ben.

  • A Mercedes örömmel támogatná Mick Schumachert

    A Mercedes örömmel támogatná Mick Schumachert

    A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff szerint Mick Schumacher sikeres lehet majd a Forma-1-ben. Wolff azt is hozzátette, hogy benne van a pakliban, hogy a hétszeres világbajnok fia pont a Mercedesszel lesz majd sikeres.

    A hétszeres világbajnok Forma-1-es legenda, Michael Schumacher a Forma-1-es évei előtt a Mercedes sportautóit vezette. A német legenda a száguldó cirkuszban 2010-től 2012-ig képviselte a német gyártó színeit.

    Mick Schumacher ebben az évben megnyerte a Formula-3-as bajnokságot. A német fiatalnak ez volt az első bajnoki címe pályafutása során. Azonban a kis Schumi hivatalosan még semelyik Forma-1-es csapathoz sem tartozik. A Formula-3-ban Mercedes motorokat használt, azonban ez még nem jelent semmit. A Ferrari, ahol édesapja öt világbajnoki címet tudott nyerni, már jelezte, hogy szívesen dolgoznának együtt az ifjú Schumacherrel.

    Mick, akinek az édesapja 2013-ban súlyos síbalesetet szenvedett , jövőre a Prema Racing csapatával fog majd versenyezni a Forma-2-ben.

    Amikor megkérdezték Wolfftól az FIA díjátadó gálán, hogy érdeke-e a Mercedesnek, hogy megszerezzék Schumachert, csak annyit válaszolt, hogy ez egy nagyon izgalmas kérdés.

    „Bajnok lett a Formula-3-ban egy olyan autóval, amit Mercedes erőforrás hajtott. Ez nagyon szép és jó, azonban Mick nem tagja a Mercedes pilótaakadémiájának.

    „A legfontosabb dolog az, hogy hagyjunk neki időt gondolkodni. Mick hihetetlen örökséggel rendelkezik, ugyanis az édesapja a valaha volt legeredményesebb Forma-1-es pilóta.

    „A Formula-3-at kipipálta, jövőre már a Forma-2-ben fog versenyezni, ami nehezebb lesz egy fokkal, mivel sok tapasztaltabb versenyzővel kell majd összemérnie a tudását.

    „Semmi kétség nem fér ahhoz, hogy Mick akár a Forma-1-ben is sikereket érhet majd el. Lehet, hogy beünk, viszont az is lehetséges, hogy nem.”

    A Mercedes pilóta akadémiájának jövője továbbra is kérdéses Wolff szerint. Jelen pillanatban a Mercedes három igen tehetséges fiatal pilótával rendelkezik. Az egyikük az az Esteban Ocon, aki jövőre a Mercedes tesztpilótája lesz majd. Rajta kívül ott van még George Russell, aki idén bajnok lett a Forma-2-ben, jövőre pedig már a Williams pilótája lesz majd a Forma-1-ben. A harmadik pedig Pascal Wehrlein, aki a Formula E-ben fog majd versenyezni. Azonban Wehrlein január végén hivatalosan is távozik a Mercedes családjából.

    Wolff ugyanakkor Oroszországban elmondta, hogy a Mercedes lehetőséget szeretne adni a fiatal pilóták számára, ami miatt a pilóta akadémiájukat továbbra is fent fogják tartani.

    „Anno Michael Schumacher is a Mercedesnél kezdte el a pályafutását és láss csodát, ő lett a sportág történetének legjobb pilótája. Per pillanat olyan pilóták tagjai a programunknak, mint Esteban Ocon, George Russell vagy Pascal Wehrlein. Mindannyiuk előtt egy szép, sikerekkel teli karrier áll.

    „Nagyon fontos, hogy a Mercedes szerves részét képezze a fiatal pilóták karrierjében.”

  • Bahreini MRF: Chadwick uralmával zárult az utolsó két verseny

    Bahreini MRF: Chadwick uralmával zárult az utolsó két verseny

    Jamie Chadwick mindkét futamon győzedelmeskedni tudott az MRF Challange utolsó napján. A brit versenyzőnő a két győzelmének köszönhetően közelebb került a bajnokság éllovasához, Max Defournyhoz.

    Chadwick, aki már a pénteki napon is nyerni tudott Bahreinben, a harmadik helyről várhatta a piros lámpák kialvását. A rajtnál azonnal megelőzte Michelangelo Amendolát, így rögtön a pole pozícióból rajtoló, Petr Ptacek mögött találta magát.

    A brit versenyzőnő kitartóan üldözte riválisát, majd a harmadik körben meg is tudta előzni őt az egyes kanyarban. Ezek után senki nem tudta őt megállítani Chadwicket, aki végül megnyerte a futamot Ptacek előtt. Az első futam győztese, Andreas Estner állhatott fel a dobogó harmadik fokára.

    Defournynak nem volt valami jó versenye, ugyanis a hatodik helyről rajtolva csak az ötödik helyig tudott felzárkózni. Ez volt az első olyan alkalom, amikor a belga nem állhatott fel a dobogóra.

    Defourny az utolsó futamon a pole pozícióból rajtolhatott. Azonban a belga pilóta a borzalmas rajtjának köszönhetően már a rajtnál elvesztette a vezető helyet Chadwickkel szemben. A belga fiatal megpróbálta visszaszerezni a pozíciót, azonban nem járt sikerrel. Ráadásul a második helye sem volt biztonságban, ugyanis Danial Frost folyamatosan nyomás alatt tartotta a belgát.

    Az utolsó futamot is Chadwick nyerte meg, egy másodperccel megelőzve Defournyt. Frostnak végül meg kellett elégednie a harmadik hellyel.