Szerző: Boa Bence

  • Sainz: A középmezőny összes csapata veszélyt jelenthet majd ránk

    Sainz: A középmezőny összes csapata veszélyt jelenthet majd ránk

    A McLaren leendő pilótája, Carlos Sainz szerint a wokingi istállónak minden csapattól tartania kell majd a következő szezonban. A spanyol szerint ugyanis bármelyik csapat a középmezőny élére állhat.

    Az idei évben a Renault gyűjtötte a legtöbb pontot az élcsapatok után. A Sauber rengeteget fejlődött a 2017-es szezonhoz képest, amit a Ferrarinak is köszönhetnek. Emiatt nagyon szoros küzdelmet láthattunk a középmezőnyben, amiben a Haas és néha a McLaren is aktívan rész vett.

    „Mindenki komoly veszélyt jelenthet majd ránk,” – nyilatkozta Sainz a motorsportweek.com-nak. „A Sauber egy év alatt óriási fejlődésen ment keresztül és a Force Indiának jövőre nagyobb lesz a költségvetése. A Renault is sokat fejlődhet jövőre. Ha a Haas továbbra is szorosan együttműködik majd a Ferrarival, akkor velük is számolnunk kell.

    „Nekünk a McLarennél az a célunk, hogy kimásszunk a gödörből, ahol eddig voltunk és szeretnénk szoros csatát vívni a többi csapattal. Legfőbb célunk a konstruktőri bajnokság negyedik helyének megszerzése 2019-ben.

    „Ha megnézed a középmezőny csapatait, akkor azt a következtetést fogod levonni, hogy szinte bármelyik csapat esélyes lesz majd a konstruktőri bajnokság negyedik helyére. Bízom benne, hogy csökkenni fog majd a különbség az élcsapatok és a középcsapatok között. Már csak azért is, hogy izgalmasabb versenyeket teljesíthessünk a következő szezonban.”

  • Adrian Newey ma ünnepli 60. születésnapját!

    Adrian Newey ma ünnepli 60. születésnapját!

    Sok ember úgy gondolja a Forma-1 világában, hogyha ez a személy egy csapat főtervezőjeként dolgozik, akkor annak a csapatnak nincs szüksége a leggyorsabb pilótára ahhoz, hogy világbajnokok legyenek.

    A Red Bull főtervezője, Adrian Newey ezen a napon töltötte be 60. életévét. Az a Newey, aki valószínűleg a legjobb mérnök, aki valaha megfordult a Forma-1-ben.

    A brit tervezőguru először a March csapatánál dolgozott, akik az IndyCarban versenyztek. Azonban mérnökként, itt még nem ért el kiugró sikereket.

    Az első komolyabb sikereit a Williams Forma-1-es csapatánál érte el. Newey 1992-ben érkezett meg a grovei istállóhoz és gyorsan összebarátkozott a csapatfőnökkel, Patrick Headdel. Head és Newey vezetésével a Williams rengeteg egyéni és konstruktőri világbajnokságot zsebelt be.

    A Red Bull tervezőjeként a csapat négy világbajnoki címet és négy konstruktőri bajnokságot tudott megnyerni 2010-től 2013-ig. A hibrid érában még nem sikerült bajnoki autót terveznie, azonban erre még minden lehetősége megvan.

  • Wolff: Nem fogok motort ajándékozni Hamiltonnak karácsonyra

    Wolff: Nem fogok motort ajándékozni Hamiltonnak karácsonyra

    A Mercedes csapatfőnökét, Toto Wolffot meglepte, hogy az immáron ötszörös világbajnok, Lewis Hamilton részt vett egy teszten, ahol motorokat próbálhatott ki.

    Az osztrák csapafőnök elmondta, hogy nem tudott arról, hogy Hamilton egy Yamaha R4-es motort tesztelt a jerezi aszfaltcsíkon december 1-én. A brit klasszis két Superbike legenda, Michael Van der Mark és Alex Lowes mellett motorozhatott. Hamilton nagyon élvezte a tesztet és elmondta, hogy gyakrabban kéne két keréken furikáznia.

    Wolff a La Gazzetta dello Sportnak nyilatkozott Hamilton tesztjével kapcsolatban: „Amint elterjedt a hír, azonnal megpróbáltam beszélni vele. Szóval felhívtam az egyik ott tevékenykedő versenymérnököt. Ő elmondta, hogy mindhárman teszteltek, de már befejezték a körözést addigra”

    Azonban Hamilton a teszt során könnyebb sérüléseket szenvedett. Amikor Van der Markot kérdezték az esetről, ő csak annyit mondott, hogy az ötszörös bajnok néha elég meggondolatlan volt.

    Ennek ellenére Wolff elég viccesre vette a figurát: „Nyilvánvaló, hogy Lewis karácsonyra nem egy motort fog tőlem kapni.”

  • Webbernek továbbra is kétségei vannak Ricciardo döntése kapcsán

    Webbernek továbbra is kétségei vannak Ricciardo döntése kapcsán

    Mark Webber, 2002-től 2013-ig a száguldó cirkuszban versenyzett, nem változtatta meg az álláspontját honfitársa, Daniel Ricciardo döntésével kapcsolatban. Ricciardo ugyanis a következő szezonban már a gyári Renault versenyzője lesz.

    Az örökké vidám ausztrál egy több, mint egy évtizedig volt a Red Bull család tagja. A Forma-1-ben hét évet versenyzett a Red Bull csapataiban: két évet a Toro Rossonál, öt évet pedig az anyacsapat színeiben. Szinte mindenki biztosra vette, hogy az ausztrál pilóta hosszabbítani fog a milton keynesi istállóval, azonban az ausztrál pilóta inkább a Renault ajánlatát fogadta el.

    Ricciardo szinte mindenkit lesokkolt a döntésével, beleértve a Red Bull csapatfőnökét, Christian Hornert is, aki szomorúan vette tudomásul, hogy a hétszeres futamgyőztes, aki 2014-től versenyzett náluk, elhagyja őket.

    Webber, aki mind a kilenc Forma-1-ben aratott győzelmét a milton keynesi istálló színeiben szerezte, volt az első, aki közölte Ricciardoval, hogy hibát követ el. A 42 éves ausztrál továbbra sem változtatta meg véleményét az eset kapcsán.

    „Úgy gondolom, hogy mindannyian tartunk tőle,” – mondta Webber a macquariei Sports Radionak. „A Red Bullnál dolgozó emberek nagyon szerették volna őt megtartani. Még mindig közel állok a Red Bullhoz. Az eset után már volt alkalmam együtt vacsorázni Daniellel. Daniel tudja, hogy mit gondolok a döntéséről. Imádtam volna, hogyha meghosszabbítja a szerződését a Red Bull-lal.”

    Amíg a Red Bull a Hondával fog majd együttműködni 2019-től, Webber szerint a Renault sokkal több problémával fog majd szembesülni, mint a Ferrari vagy a Mercedes.

    „Ha engem kérdeztek, nem hinném, hogy a Red Bull kiemelkedő eredményeket fog majd elérni a Hondával,” – tette hozzá Webber. „Azonban 2020-tól akár az élmezőnybe is visszatérhetnek. Biztos vagyok benne, hogy kihívásokkal teli éve lesz majd Danielnek a Renaultnál.

    „Renault… költségvetési sapkákat akarnak, csökkenteni akarják a költségeket. Azt akarják, hogy mindenkinek ugyanakkora esélye legyen a győzelemre. Ha versenyzőként egy olyan csapathoz érkezel meg, akik így látják a dolgokat, akkor kezdhetsz félni.”

  • Sacha Fenestraz már nem tagja a Renault pilóta akadémiájának

    Sacha Fenestraz már nem tagja a Renault pilóta akadémiájának

    A 2017-es Formula Eurocup bajnoka, Sacha Fenestraz távozni kényszerült a Renault pilóta akadémiájából. A francia istálló akadémiája döntése nem alaptalan, ugyanis Fenestraz nem volt képes teljesíteni a kitűzött célt.

    A francia pilótának az lett volna a feladata, hogy az első három hely valamelyikén végezzen az FIA Formula 3 European Championship-ben. A francia pilóta jól kezdte a szezont, ugyanis már a szezon első futamán nyerni tudott Pauban. Azonban Fenestraz ezek után beleszürkült a középmezőnybe és mindössze két dobogós helyezést ért el a győzelmén kívül. Mivel a francia nem volt képes elérni a kitűzött célt, a Renault ajtót mutatott neki.

    Azonban a francia-argentin versenyző úgy érzi, hogy mindent kihozott az autójából. Azonban ez a teljesítménye mégsem volt elég ahhoz, hogy a Renault junior programjának tagja maradjon. Fenestraznak több lehetősége is van: vagy marad az FIA Formula 3-ban vagy pedig a japán Formula 3-ban keres magának egy csapatot.

    „Igaz, hogy vétettem pár hibát a szezon során, ennek ellenére úgy érzem, hogy a maximumot hoztam ki az autóból,” – véli Fenestraz. „A szezon elején a Renault azt a célt tűzte ki számomra, hogy az összetett pontverseny első három helyének valamelyikén végezzek  az FIA Formula-3-ban. Azonban a szezon elejétől láttuk, hogy rengeteg mindenben kell fejlődnünk a cél elérése érdekében. Tudtam, hogy nehéz lesz megfelelnem az elvárásoknak és sajnos nem is sikerült.”

    A francia pilóta nemrégiben tesztelhette az Audi DTM-ben használt autóját a Forma-1-ből távozó Sergey Sirotkinnal és a szintén az FIA Formula 3-ban versenyző, Jonathan Aberdeinnel egyetemben.

    „Karrierem ezen szakaszában még van időm arra, hogy átgondoljam az adódó lehetőségeimet. A tesztet nagyon élveztem, a DTM-es autók egyszerűen hihetetlenek,” – lelkendezett a francia fiatal.

  • Bottas úgy sírt bakui kiesése után, mint egy „kisbaba”

    Bottas úgy sírt bakui kiesése után, mint egy „kisbaba”

    A Mercedes finn pilótája, Valtteri Bottas bevallotta, hogy elsírta magát miután egy defekt megakadályozta, hogy megnyerje az Azeri Nagydíjat.

    A finn pilóta a negyedik futamgyőzelme felé autózott, azonban három körrel a verseny vége előtt áthajtott egy törmelékdarabon, ami Kevin Magnussen és Pierre Gasly ütközése miatt került oda. A defekt miatt fel kellett adnia a versenyt Bottasnak, aki karrierje egyik legnagyobb csalódásaként élte meg a kiesését.

    „Sokáig úgy tűnt, hogy ez lesz karrierem egyik legjobb versenye,” – magyarázta Bottas, akinek idén nem sikerült futamot nyernie. „Nem sokáig voltam az élen, azonban képes voltam odaverekedni magam az élre.”

    Bottas a biztonsági autós fázis alatt vette át a vezetést, ugyanis a finn pilótának volt annyi előnye, hogy a kerékcseréjét követően a poleból rajtoló, Sebastian Vettel elé érjen vissza.

    „Magabiztos voltam a kiállásokat követően, minden a legnagyobb rendben volt. Tudtam, hogyha nem történik semmi váratlan, akkor meg fogom nyerni a versenyt. Azonban nem sokkal a verseny vége előtt áthajtottam egy törmeléken, amit nem láttam a pilótafülkéből és sajnos kiestem a versenyből.”

    Bottast lesújtotta a dolog, ugyanis két egymást követő helyszínen (Kína, Azerbajdzsán) is nyerni tudott volna, hogyha másképp alakultak volna a dolgok. „Voltak versenyek, amiket majdnem megnyertem, emellett pedig sokszor lettem második. Már vártam, hogy mikor fogom megnyerni az első futamomat ebben a szezonban, de ez sajnos nem történt meg.

    „A bakui kiesésem után a csapatom összes tagja csalódott volt. Sok támogatást kaptam tőlük a történtek után. Amint visszaértem a hotelszobámba, térdre ereszkedtem és elkezdtem sírni. Azonban egy kis idő múlva összeszedtem magam és eldöntöttem, hogy egyetlen rossz szereplés miatt nem szabad ezt csinálnom.”

    Bottas ugyan kiesett, azonban Lewis Hamilton megnyerte az 51 körös Azeri Nagydíjat. A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff szerint elfogadhatatlan, ami Bottasszal történt.

    „Hihetetlen, mindössze három kör volt hátra és egy törmelék miatt kapott 25 ponttal kevesebbet a kelleténél.”

  • Sebastian Vettel karácsonyi levelet írt a Ferrari dolgozóinak!

    Sebastian Vettel karácsonyi levelet írt a Ferrari dolgozóinak!

    A Ferrari német pilótája, Sebastian Vettel egy különleges ajándékkal lepte meg a Ferrari munkatársait. A négyszeres világbajnok német pilóta egy karácsonyi üzenetet küldött a Ferrari dolgozóinak, amiben megköszönte az egész éves munkájukat.

    Vettel ezekkel a szavakkal köszönte meg a maranellói istálló dolgozóinak erőfeszítéseit:

    Kedves srácok!

    Hálás köszönetet szeretnék mondani mindenkinek. Még ha nem is sikerült visszahódítanunk a világbajnoki címet Maranellóba, akkor is büszkén elmondhatjuk, hogy mindent megtettünk idén és tovább kell folytatnunk a munkát.

    Tegyük oda magunkat, próbáljunk meg bizalommal és kölcsönös tisztelettel kommunikálni egymással. Csak úgy érhetjük el a céljainkat, hogyha csapatként működünk együtt és továbbra is keményen dolgozunk. Elkötelezettség és lelkesedés terén idén sem volt hiány, fantasztikus munkát végeztetek idén. Megígérem nektek, hogy 2019-ben mindet tőlem telhetőt meg fogok tenni, hogy elérjük a céljainkat.

    Mindenkinek a legjobbakat kívánom és még egyszer köszönöm:

    Sebastian

  • Russell készen áll a Forma-1 megpróbáltatásaira

    Russell készen áll a Forma-1 megpróbáltatásaira

    A Williams leendő pilótája, George Russell nem becsüli alá a Forma-1-et, azonban a fiatal pilóta úgy érzi, hogy készen áll arra, hogy a legjobb pilótákkal versenyezzen.

    A 20 éves fiatal két sikeres év után kapott lehetőséget a Williams istállójánál. A brit fiatal a GP3-ban és a Forma-2-ben is újoncként lett bajnok, ami valljuk be, nem kis teljesítmény.

    Azonban Russell annál a Williamsnek lesz majd a pilótája, akik az idei szezonban látványosan szenvedtek. Azonban Russellt ez egyáltalán nem zavarja. A brit fiatal elmondta, hogy készen áll a Forma-1-re.

    „Az előző két év a lehető legjobban alakult a számomra, és úgy érzem, hogy felkészültem a kihívásokra” – lelkendezett a Mercedes junior. „Nyilvánvalóan egy újonc leszek majd, szóval ügyelni fogok arra, hogy mindent a lehető legjobban csináljak. Azonban úgy érzem, hogy eljött az én időm, és készen állok a közös munkára.

    „Ez egy óriási lépés számomra és nem csak a sebesség miatt. A Forma-1 rengeteg extrával jár. Emberek milliói követnek figyelemmel minden egyes versenyen. A Forma-2-es csapatomnál mindössze 30 ember dolgozik és most egy olyan csapatnál fogok versenyezni, akik körülbelül 750 embert foglalkoztatnak. Emiatt sokkal nagyobb nyomás helyeződik ránk versenyzőkre.”

    Russell karrierjének nagyon jót tett, hogy bekerült a Mercedes pilótaakadémiájára, ugyanis a brit fiatal számos alkalommal vezethette a brackley-i istálló versenyautóját. Ezen kívül a Forma-2 idei bajnoka rengeteget tanulhatott az immáron ötszörös világbajnok, Lewis Hamiltontól.

    „Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy tagja lehetek a Mercedes pilótaakadémiájának. Emiatt is vehettem részt számos csapatmegbeszélésen, ráadásul még Lewisszal is találkozhattam. Mióta a Mercedes család tagja vagyok, lépésről lépésre kerültem közelebb a végső célomhoz. Álomszerű, hogy jövőre a száguldó cirkusz mezőnyének tagja lehetek.”

  • Vettel: Idén nem használtuk ki a lehetőségeinket

    Vettel: Idén nem használtuk ki a lehetőségeinket

    A Ferrari német pilótája, Sebastian Vettel szerint a Szingapúri Nagydíj volt a 2018-as szezon fordulópontja. A négyszeres világbajnok elmondta, hogy ettől a ponttól a Ferrari képtelen volt tartani a lépést a Mercedesszel.

    Vettel álomszerűen kezdte az idei szezont, ugyanis a német pilóta az első két futamon, Ausztráliában és Bahreinben, senki sem tudta megállítani. Minden a legnagyobb rendben volt a Ferrari és Vettel számára, egészen a Német Nagydíjig. Vettel egy vezetői hiba miatt kiesett, ami miatt Lewis Hamilton meg tudta előzni Ferraris riválisát az összetettben.

    A szezon második felében Hamilton sikert sikerre halmozott, amíg Vettel rengeteg hibát vétett, ami miatt újfent elveszítette a hőn áhított világbajnoki címet. A Mercedes pilótái a Szingapúri Nagydíjtól egészen az Amerikai Nagydíjig mindenkinél gyorsabbak voltak. Vettel szerint ez jelentette a fordulópont.

    „Véleményem szerint Szingapúrban fordul meg a kocka,” – véli a négyszeres bajnok. „Innentől fogva képtelen voltunk lépést tartani a Mercedesekkel. Sajnálatos módon voltak olyan pillanatok is, amikor a saját hibáim miatt szereztem kevesebb pontot a kelleténél.”

    A német gyorsan hozzátette, hogy a dolgok nem egy hétvége alatt fordultak meg idén. A német azt is elmondta, hogy a Ferrari jó úton halad és továbbra is fejlődniük kell.

    „Nem egy verseny számít, hanem az egész évben nyújtott teljesítményed. Idén megvoltak a lehetőségeink, amit részben ki is tudtunk használni. Végül azonban kiderült, hogy az idén nyújtott teljesítményünk nem volt elég a bajnoki címhez.”

  • Laudát újfent láthatjuk majd a versenyhétvégéken 2019-től

    Laudát újfent láthatjuk majd a versenyhétvégéken 2019-től

    A háromszoros világbajnok osztrák pilóta, Niki Lauda tiszta vizet öntött a pohárba visszatérése kapcsán. Az osztrák legendát 2019-től újra láthatjuk majd a versenyhelyszíneken.

    Laudát még augusztusban műtötték meg. A Mercedes résztulajdonosa egy tüdő transzplantáción esett át, ami miatt az idei szezon második felében nem tudott ott lenni a futamokon. Azonban a 69 éves osztrák elmondása szerint egy versenyről sem maradt re.

    „Minden egyes futamot végignéztem annak ellenére, hogy egy kórházban lábadoztam,” – nyilatkozta Lauda a La Gazzetta dello Sportnak. „Figyelemmel követtem a versenyeket, fel is hívtam a csapatot telefonon, hogy éppen mi történik. Mindig tájékoztattak az aktuális eseményekről.”

    Az osztrák legenda azt is elmondta, hogy soha nem félt a haláltól, inkább a halál elleni küzdelem motiválta őt, csakúgy, mint amikor 1976-ban súlyos balesetet szenvedett a Nürnburgringen, ami majdnem az életébe került.

    „Még mindig harcolok,” – ismerte el Lauda. „Két nap erejéig voltam kórházban. Ezek után zöld utat kaptam, hogy hazautazhassak Ibizára. A Karácsonyt is itt fogom tölteni a családom társaságában.”

    Laudát továbbra is fizikoterapeuták segítenek abban, hogy a lehető leghamarabb felépüljön. „Az orvosok azt mondták, hogy fel fogok épülni egy hónapon belül. A felépülésem után pedig újra normális életet élhetek majd. Ott fogok lenni minden egyes versenyhétvégén.”

    A Mercedes résztulajdonosa elismerte, hogy a felépülésének legkellemesebb pillanata az volt, amikor kapott egy levelet, amit a Ferrari négyszeres világbajnok, Sebastian Vettel írt.

    „Egyáltalán nem számítottam rá,” – mondta a háromszoros világbajnok. „A versenyzők általában nem törődnek az ilyen dolgokkal, azonban Seb egy csodálatraméltó ember.

    „Voltak nehéz pillanatai az idei szezonban, azonban óriási hiba lenne elítélni őt a hibái miatt. Seb egy négyszeres bajnok és egy bajnok soha nem felejti el, hogy hogyan kell vezetni.”

    Azonban Laudát elkápráztatta Lewis Hamilton idén nyújtott teljesítménye, ugyanis a brit pilóta a szezon második felében kilenc futamból hat alkalommal ünnepelhetett a dobogó tetején.

    „Átlagon felül teljesített. Lewisnak az idei volt az egyik legnehezebb bajnoksága, ugyanis a Ferrari gyakran meg tudott lepni minket. Azonban Lewis hibátlanul teljesített az idei évben.”