Szerző: Boa Bence

  • Leclerc üléspróbán járt ma Maranellóban

    Leclerc üléspróbán járt ma Maranellóban

    A Ferrari leendő pilótája, Charles Lelclerc a mai napon beleülhetett az idei Ferrarijába. Ma reggel véglegesítették a monacói tehetség ülésének alakját.

    A gyárban

    Leclerc az üléspróbája után találkozott az újonnan kinevezett csapatfőnökkel, Mattia Binottoval és az olasz istálló munkatársaival, akikkel együtt fog dolgozni az idei szezonban. A mindössze 21 éves Leclerc lesz az első monacói származású versenyző, aki a Ferrari színeiben versenyezhet a száguldó cirkuszban.

    A leleplezés

    Valójában már csak pár napot kell aludnunk az olasz istálló autóbemutatójáig. A bemutató a maranellói gyárban lesz majd megtartva február 15-én. Az esemény 10:45-kor veszi majd kezdetét, amit a Ferrari weboldalán élőben fognak közvetíteni. Természetesen a Ferrari közösségi oldalain is nyomon követhető lesz majd az esemény.

  • Nigel Mansell bajnoki autójára lehet majd licitálni Goodwoodban

    Nigel Mansell bajnoki autójára lehet majd licitálni Goodwoodban

    Az FW14B-s Williams, amivel Nigel Mansell Forma-1-es világbajnok lett 1992-ben, eladásra kerül majd a Goodwoodi Sebességfesztiválon.

    Az angol legenda ezzel az autóval képes volt arra, hogy az első öt futam mindegyikét megnyerte. Ezért ez az egyik legnépszerűbb autója a grovei istállónak.

    A Borhams aukciós cége kijelentette, hogy az autót, a júliust 5-én megrendezésre kerülő Goodwoodi Sebességfesztiválon fogják elárverezni. „Ez az autó tényleg olyan jó, ahogy van,” – véli a Borhams vezérigazgatója, Mark Osborne. „Ez az autó hozzásegítette Nigel Mansellt a bajnoki címhez 1992-ben. Adrian Newey egyik legjobb alkotásáról van szó, ezért olyan értékes ez az autó.”

    A Borhamsnek nem ez lesz az első Forma-1-es autója, amit elárvereznek, ugyanis a korábbiakban már elárvereztek egy 1993-as McLarent, amiben a brazilok háromszoros világbajnoka, Ayrton Senna versenyzett. Az aukciót a Forma-1 előző tulajdonosa, Bernie Ecclestone nyerte meg.

    Osborne szerint a legendás Williams akár többet is érhet a Senna McLarenjénél. „Ennek a McLarennek nem valami jó a dizájnja. Azonban a Williams kérdés nélkül az egyik legjobb autó, amit árverésre bocsátunk.”

  • A Red Bullos srácok napszemüveget reklámoztak

    A Red Bullos srácok napszemüveget reklámoztak

    Egy évvel ezelőtt a Red Bull megállapodott a DITA nevezetű céggel, akik napszemüvegeket gyártanak. A 2019-es szezon előtt Max Verstappen és Pierre Gasly felpróbálhatta az amerikai gyártó legújabb kollekcióját.

    Valószínűleg az idei szezon során is láthatjuk majd ezeket a napszemüvegeket a Red Bullos srácokon az együttműködés értelmében. A képeken jól látszik, hogy Verstappen és Gasly is úgy néznek ki, mint a hollywoodi színészek. Akár a Top Gun vagy akár a James Bond filmek főszerepét is eljátszhatnák.

    A milton keynesi istálló február 13-án fogja bemutatni az RB15-öst. Ezen a napon még a Racing Point és a Mercedes fogja még leleplezni az idei konstrukcióját.

    Viszont nem ők lesznek az elsők a sorban, hanem a Haas, ugyanis az amerikai istálló a holnapi nap folyamán fogja megrendezni a saját autóbemutatójukat.

  • Leonardo Pulcini a Hitech GP pilótája lesz idén

    Leonardo Pulcini a Hitech GP pilótája lesz idén

    Leonardo Pulcini, aki tavaly futamot tudott nyerni a GP3-ban, csatlakozott a Hitech GP csapatához. Az olasz fiatal a megújuló Formula 3-ban fog versenyezni az észt, Jüri Vips csapattársaként.

    A 2016-os Euroformula Open bajnoka egy felejthető szezont futott első GP3-as évében az Arden csapatával. Az olasz pilóta azonban nem adta fel és a 2018-as szezonban két futamgyőzelmet szerzett a Campos versenyzőjeként, a bajnokságot pedig a negyedik helyen zárta.

    Pulcini részt vett a Forma-2 szezonzáró tesztjén Abu-Dzabiban, ahol kipróbálhatta a Campos és a Trident autóját is. Végül a GP3-at választotta, amit az idei szezontól European Formula 3 néven követhetünk majd.

    „A célom egyértelmű: Meg akarom nyerni a bajnokságot, ugyanis már volt időm kiismerni a működését,” – jelentette ki az olasz fiatal. „Tavaly az ART versenyzőivel is fel tudtam venni a versenyt annak ellenére, hogy valamivel gyorsabbak voltak a Tridentemnél. Biztos vagyok benne, hogy a Hitech GP-vel fel fogok jutni a csúcsra.

    „Ismerem a csapatfőnököt és a dolgozókat is. Professzionális munkát végeznek, mindig a maximumot szeretnék kihozni mindenből. Ezzel a mentalitással simán bajnok lehetek. A csapattársaim nagyon gyorsak, ráadásul még tehetségesek is. Alig várom már, hogy egymás ellen versenyezzünk.”

    Pulcininek az egyik csapattársa az észt Jüri Vips lesz, aki a Red Bull pilótaakadémiájának a tagja. A csapat harmadik pilótájának még nem tudjuk a kilétét. A Hitech GP leendő versenyzője a Forma-2-ben is folytathatta volna, azonban az anyagiak megakadályozták ebben, ugyanis egy Forma-2-es ülésért másfél millió fontot kellett volna fizetnie. Pulcini pedig nem tudta kifizetni ezt az összeget.

    „A GP3-as szezon után tesztelhettem a Tridenttel és a Campos-szal is,” – meséli Pulcini. „Nagyon szerettem volna szerződést kötni a Campos-szal, azonban a pénzügyi dolgok miatt kellett lemondanom a Forma-2-ről. A Hitech GP-től kaptam egy visszautasíthatatlan ajánlatot, amit azonnal elfogadtam.”

    A Hitech GP csapatfőnöke, Ollie Oaks szerint Pulcini egy remek versenyző és örül annak, hogy a csapatában tudhatja az olaszt. „Már a tavalyi szezonban megmutatta rátermettségét a GP3-ban. Leonardo egy páratlan versenyző és biztos vagyok benne, hogy jól fogja érezni magát a csapatnál.”

  • A Mercedesen különleges festés fog megjelenni 2019-ben

    A Mercedesen különleges festés fog megjelenni 2019-ben

    A Mercedes a Twitter oldalán árult el egy kisebb részletet az idei autófestésükről. A brackleyi istálló február 13-án fogja bemutatni az idei konstrukcióját és ez a kép arra enged következtetni, hogy egy teljesen új festést láthatunk majd Lewis Hamilton és Valtteri Bottas Mercedesén.

    A címvédő alakulat ezt írta ki a Twitter oldalára: „Az ezüst annyira ódivatú.”

    Habár a Mercedes még nem dolgozta ki a terveit teljes mértékben a W10-re, az első szárnyról arra következtethetünk, hogy a Mercedes idén valami olyat próbálhat ki, amit az eddigi években még soha.

    Az is benne van a pakliban, hogy ezt a „terepmintás” festést csak a technikai megoldások elrejtése végett fogják használni a barcelonai tesztek során. Nem ők lennének az elsők, akik ezt a trükköt vetnék be, ugyanis a Red Bull 2015-ben a teszteken fekete fehérben pompázott.

    A csapatoknak rengeteget kellett dolgozniuk az új fejlesztésű első és hátsó szárnyakon. Az új festést segítségével megakadályozhatják azt, hogy a rivális csapatok lemásolják a címvédő istálló megoldásait.

  • 2023-ig biztosan lesz nagydíj Azerbajdzsánban

    2023-ig biztosan lesz nagydíj Azerbajdzsánban

    Az Azerbajdzsáni Nagydíj öt évig még biztosan része lesz a Forma-1-es versenynaptárnak. A verseny szerevői ugyanis sikeresen meghosszabbították a szerződésüket a mai nap folyamán.

    A jelenlegi szerződés 2020-ig szólt, azonban az új szerződésnek köszönhetően 2023-ig biztosan meg fogják rendezni a versenyhétvégét Baku utcáin. A Kaszpi-tenger partján fekvő országban először 2016-ban rendeztek először versenyt a száguldó cirkuszban. Már a kezdetekkor egy sok éves szerződést kötöttek a Forma-1 előző tulajdonosával, Bernie Ecclestonenal.

    Azonban a szervezők nem voltak elégedettek az aktuális szerződéssel, ami miatt megkérték a Liberty Mediat, hogy minél hamarabb kerítsenek sort a szerződéshosszabbításra. A bakui sportminiszter, Azad Rahimov szerint a szerződéshosszabbítás segítségével rengeteg új dolgot tudnak megvalósítani, ráadásul még egy vadonatúj szponzort is szereztek.

    Azerbajdzsán a hatodik olyan ország Japán, Németország, Szingapúr, Kína és Belgium után, akik a Liberty Media irányítása alatt hosszabbították meg a szerződésüket. 2020-tól már Vietnam is csatlakozni fog a száguldó cirkusz versenynaptárához.

    „Örömmel jelenthetem be, hogy az Azerbajdzsáni Nagydíjat 2023-ig biztosan meg fogjuk rendezni,” – jelentette ki Chase Carey, a Forma-1 első embere. „Ez a nagydíj nagyon rövid idő alatt az egyik legnépszerűbb verseny a versenynaptárban. Azerbajdzsán egy nagyszerű helyszín a Forma-1 számára, ugyanis Baku csodálatos hátteret biztosít a csapatok és a versenyzők számára. Az összes szurkolónak be kell írnia a naptárába, hogy elmegyek az idei Azerbajdzsáni Nagydíjra április 28-án.”

    „Ez a nap csodálatos a számunkra,” – véli az azerbajdzsáni sportminiszter. „Egy álom vált valóra 2016-ban, ugyanis az autosportot szerető azeri emberek a helyszínen csodálhatták meg a világ legjobb versenyzőit. Egy ötletként indult az egész, mára pedig a mi versenyhelyszínünk az egyik legnépszerűbb. Ez elmúlt két évben izgalmakkal teli versenyt láthattunk.

    „Szeretném megköszönni Mr. Careynek és a Liberty Media munkatársainak, hogy sikerült megegyeznünk és továbbra is részesei lehetünk a Forma-1-es versenynaptárnak. Most, hogy meghosszabbítottuk a szerződést, maximalizálhatjuk a kereskedelmi bevételeket, még több programot rendezhetünk a szurkolók számára. Egyértelmű volt, hogy nem szeretnénk távozni, szóval nagyon örülünk annak, hogy további 5 évre részesei lehetünk ennek a csodálatos sportnak.”

  • Alonso Mick Schumachernek: Először járni tanulj meg, mielőtt futnál

    Alonso Mick Schumachernek: Először járni tanulj meg, mielőtt futnál

    A kétszeres világbajnok, Fernando Alonso szerint Mick Schumachernek először helyt kell állnia a Forma-2-ben, mielőtt megérkezik a száguldó cirkuszba.

    Tavaly még olyan pletykák is elterjedtek, hogy a hétszeres világbajnok fia rögtön a Forma-1-ben fogja folytatni a pályafutását, miután bajnok lett a Formula 3-ban. A pletykák azonban alaptalanok voltak, ugyanis a német tehetség a Forma-2-ben fog versenyezni idén a Prema színeiben.

    Schumacher immáron a Ferrari juniorakadémiájának a tagja, szóval, ha idén jól teljesít a Forma-2-ben, akkor akár már 2020-tól tagja lehet a Forma-1-es mezőnynek.

    Alonsot az olasz Corriere della Serra kérdezte arról, hogy van-e bármilyen tanácsa az ifjú Schumachernek. A spanyol világbajnok ezt válaszolta: „Már eleve a Schumacher név miatt óriási rajta a nyomás. A legfontosabb az, hogy először járni tanuljon meg, mielőtt futna,” – véli a Daytona 24 órás verseny győztese. „Nehéz dolga lesz, tudom.”

    Michael Schumacher egészen 43 éves koráig versenyzett a száguldó cirkuszban. Alonso 37 évesen döntött úgy, hogy távozik a Forma-1-ből. A spanyol szerint a versenyzők nagy része nem az életkora miatt vonul vissza a versenyzéstől. „Schumacher még 43 évesen is versenyzett.

    „Ha erősnek érzed magad, akkor nem szabad foglalkozni az életkoroddal,” – tette hozzá a hétszeres világbajnok egykori riválisa. „Akkor kell abbahagyni, amikor úgy érzed, hogy többiek jobbak nálad. Ez bármikor előfordulhat, nem számít, hogy 25 vagy 48 éves vagy.”

  • A Pirelli szerint a gumik meg fogják nehezíteni a Formula 3-as versenyzők dolgát

    A Pirelli szerint a gumik meg fogják nehezíteni a Formula 3-as versenyzők dolgát

    Az újjászervezett Formula 3-ban, ami a GP3-at fogja leváltani, olyan fajta gumikat fognak használni a versenyzők, amik nagyon gyorsan képesek elkopni. Mario Isola szerint emiatt egy kicsit nehezebb dolga lesz majd a versenyzőknek.

    „Egy különleges gumit fejlesztettünk ki a Formula 3-as csapatok számára, mert az autók valamivel másabbak, mint a felsőbb kategóriákban,” – nyilatkozta Isola a Motorsport.com-nak. „A hátsó gumik jobban fognak majd kopni annak érdekében, hogy izgalmasabbak legyenek a versenyek. Nagyon sokat dolgoztunk az újfajta gumikon, hogy elérjük a kívánt hatást.  A gumik mérete nem fog megváltozni, ugyanakkorák lesznek, mint tavaly.”

    A Pirelli főnöke szerint az új gumik miatt a versenyzőknek minden egyes hétvégén spórolniuk kell majd az abroncsokkal, így könnyebb lesz majd felfedezni a tehetséges versenyzőket.

    „A versenyzők és a csapatok is dolgozhatnak majd az autó gumikezelésén. Azonban a legfőbb cél az, hogy az autó vezethetőségét megnehezítsük valamilyen szinten. A verseny vége felé már nem lesz sok a gumikban, szóval a pilóták tehetségén fog majd múlni, hogy kinek milyen nehéz dolga lesz az utolsó körökben.”

  • Daniel Ricciardo így amerikai focizott Tom Bradyvel Monacóban! – VIDEÓ

    Daniel Ricciardo így amerikai focizott Tom Bradyvel Monacóban! – VIDEÓ

    A New England Patriots sztárja, Tom Brady ma este mindent meg fog tenni, hogy a csapatával újfent megnyerje a Super Bowlt. Az amerikai sportoló legutóbb a Monacói Nagydíj helyszínén tesztelte Daniel Ricciardo amerikai foci tudását.

    Brady egy másik yachtról passzolt egy amerikai focilabdát az ausztrál pilótának. Vajon sikerült-e a Renault leendő pilótájának elkapni a labdát? A videóból megtudhatod!

    Videó forrása: Red Bull Racing twitter

  • Nagyobb lesz az Alfa Romeo Racing költségvetése 2019-ben

    Nagyobb lesz az Alfa Romeo Racing költségvetése 2019-ben

    Az Alfa Romeo Racing többet költhet majd fejlesztésekre az idei szezontól, ugyanis a csapatnak bővül a költségvetése.

    Nemrégiben jelentették be, hogy a hinwili alakulatnak más lesz a neve az idei szezontól. A Sauber név helyett Alfa Romeo Racing lesz a csapat hivatalos neve. „A nevünk mától Alfa Romeo Racing, azonban a vezetés a régi. A név megváltozott, a játék viszont ugyanaz,” – írta a csapat a Twitter oldalán.

    „Kár, hogy a Sauber nincs többé,” – véli az egykori Forma-1-es pilóta, Vitalij Petrov.

    A névváltozás arra enged következtetni, hogy a hinwili alakulat még szorosabban fog majd együttműködni a Ferrarival, ugyanis mindkét csapat a Fiat tulajdonában áll.

    A BudgetBookGP információi szerint az Alfa Romeo Racing tavalyi költségvetése 50 millió euró volt és az idei költségvetése idén akár 250 millió euró is lehet. Ez azt jelentené, hogy a svájci alakulatnak ugyanannyi pénzt költhetne a fejlesztésekre, mint egyes gyári csapatok, mint például a Renault és a McLaren.

    A Sauber a nyolcadik helyen zárta a konstruktőri bajnokságot a tavalyi szezonban, azonban a csapat óriási fejlődésen ment keresztül. „Ez egy hosszú folyamat lesz, szeretnénk lépésről lépésre haladni,” – nyilatkozta a svájci istálló csapatfőnöke, Frederic Vasseur. „Jó üzletet kötöttünk a Ferrarival és ezek után az Alfa Romeo is csatlakozott hozzánk. Az Alfa miatt rengeteg szponzorra és új munkatársat szereztünk.”

    Vasseur azt is hozzátette, hogy nagyon örülnek annak, hogy meg tudtak egyezni 2007 Forma-1-es világbajnokával, Kimi Räikkönennel. „Nagyon örülünk Kiminek, ugyanis nagy segítségünkre lehet majd az autó fejlesztésében,” – véli a francia csapatfőnök.

    Vasseur azt is elmondta, hogy hiába fog megnőni a költségvetésük, még így sem fogják tudni felvenni a versenyt a három élcsapattal. „Úgy vélem, hogy a középmezőnyben élvezetesebb csatákat vívnak a csapatok, mint az élmezőnybe. A következő évben akár a középmezőny élére is állhatunk, amit nagyszerű érzés kimondani.”