Szerző: Boa Bence

  • Rast az utolsó helyről felzárkózva nyert futamot a Norisringen

    Rast az utolsó helyről felzárkózva nyert futamot a Norisringen

    A bajnoki éllovas René Rast még úgy is nyerni tudott a Norisringen, hogy a rajtot követően majdnem lefulladt az autója. A német pilóta emiatt visszaesett az utolsó helyre és onnan kellett felzárkóznia.

    A német, akinek az Audija egy eléggé impozáns Bayern Münchenes festésben pompázott,  több, mint harminc másodperccel előzte meg a második helyen célba érő Nico Müllert. A németet egy biztonsági autós fázis miatt tudott ekkora előny kiautózni, ugyanis amikor már az ötödik helyen haladt a fázis végén, akkor az előtte lévőknek még ki kellett állniuk a boxba friss kerekekért.

    Miközben Rast a rajtrácson ragadt a rajtnál, Müller kiválóan kapta el a rajtot és átvette a vezetést az Audi pilótájától. A svájci pilótát Bruno Spengler és Phillip Eng előtt, aki eredetileg a második helyről rajtolt volna, azonban az időmérő után kapott öt rajthelyes büntetése miatt csak a hetedik helyről indulhatott el.

    Pietro Fittipaldi balesete miatt beküldték a biztonsági autót a pályára a harmadik körben. Rast kapva kapott az alkalmon és azonnal kiállt a boxba. Rajta kívül még Daniel Juncadella és Jake Dennis tett hasonlóképpen. Ennek köszönhetően Rast már a tizedik helyen haladt, miután az előtte autózó pilóták kiálltak előle a biztonsági autós fázist követően.

    A huszadik körben pedig már Jamie Greent is megelőzte az egyes kanyarban a negyedik helyért. A harmincadik körben pedig már újra vezette a versenyt, miután Müller kiment kereket cserélni. Ekkor Rastnak már tíz másodperces előnye volt a BMW-s Joel Erikssonnal szemben. Azonban 2017 bajnoka ezek után meglógott a svéd elől és végül hatalmas előnnyel szerezte meg idei harmadik győzelmét.

    Müller a hetedik helyre ért vissza a kiállást követően. A friss gumik segítségével először a két Aton Martint, Dennsit és Habsburg Ferdinándot, majd Marco Wittmannt is megelőzte. Ezek után Eriksson következett a svájci számára. Müller végül az utolsó sikánban előzte meg a svédet, megszerezve ezzel a második helyet.

    Louic Duvalt kizárták az időmérőről, azonban a francia pilóta nem esett kétségbe és az utolsó helyről egészen a negyedik helyig tudott felkapaszkodni, megelőzve ezzel Spenglert, aki végül ötödik lett. Juncadella a hatodik helyen ért célba, amivel megszerezte az R-Motorsport legjobb eredményét a sorozatban.

    További pontszerzők: Philipp Eng, Marco Wittmann, Jake Dennis és Habsburg Ferdinánd.

  • Räikkönen: Kevesebb adattal jobb lenne a Forma-1

    Räikkönen: Kevesebb adattal jobb lenne a Forma-1

    Kimi Räikkönen szerint érdekesebb Forma-1-et látnánk, hogyha a csapatok által elemezhető adatokat korlátoznák.

    A 39 éves finn, aki már több, min 300 versenyhez állt rajthoz a száguldó cirkuszban, a legidősebb és a legtapasztaltabb versenyző a száguldó cirkusz mezőnyéből.

    Räikkönen még 2020-ban is az Alfa Romeo csapatát fogja erősíteni, azonban azt is elmondta, hogy nem igazán érdekli a sportág jövője. „Vakációk,” – válaszolta nevetve a finn arra a kérdésre, miszerint mit szeretne a sporttól pár éven belül. „Nem rám tartozik, hogy egy ekkora sportág jövője miként alakul,” – nyilatkozta a finn a Motor Profisnak.

    „Ha már nem leszek itt, akkor be sem fogom kapcsolni a tv-t, ugyanis nem szeretném erre pazarolni a szabadidőmet. Azonban ha engem kérdezel, akkor én személy szerint nagyon sok dolgot megváltoztatnék. Ha lehetne, akkor az adatelemzés szüntetném be először. Ha nem az adatok alapján fejlesztenénk az autókat, hanem a versenyzők érzései alapján, akkor sokkal jobban kijönne a pilóták közötti különbség.

    2007 Forma-1-es világbajnoka szerint a Nascar, ahol 2009-től egészen 2011-ig versenyzett, egy remek példa erre. Itt a csapatok szinte nem is használhatják a telemetriai adatokat, ami miatt sokkal szorosabb köztük a verseny.

    „Ez teszi egyszerűvé az ovál pályán való versenyzést, azonban a tljes igazságtól még így is nagyon messze járunk,” – magyarázta az Alfa Romeo finnje. „Ha realizálod, hogy „Basszus, nem vagyok elég gyors”, akkor akár a versenyzőtársaidtól is kérhetsz tanácsokat. Azonban a végén mindig a saját megérzésedre kell hallgatnod.

    „Azonban a Forma-1 manapság arról szól, hogy a telemetria alapján állítod be az autódat. Ha azonban a saját megérzéseid alapján választasz beállítást, akkor az teljes mértékben el fog térni a másik beállítástól.”

  • A Volkswagen megdöntötte a McLaren 20 évig tartó rekordját Goodwoodban

    A Volkswagen megdöntötte a McLaren 20 évig tartó rekordját Goodwoodban

    A Volkswagen ID.R elektromos prototípusa egy 20 éves rekordot adott ma át a múltnak a Goodwoodi Sebességfesztiválon. Az elektromos autóval a McLaren által körrekordot állították be a hegyekkel körbevett goodwoodi pályán.

    Az ID.R, amit a Le Mans győztes Romain Dumas vezetett, tavaly már megdöntötte az elektromos autó által futott körrekordot, azonban az idei évben még Nick Heidfeld abszolút körrekordját is sikerült túlszárnyalnia.

    A csapat technikai igazgatója, Francois-Xavier Demaison szerinta rekord érdekében időmérős beállításokat alkalmaztak, alacsonyabb töltöttségi szinten mentek és a Bridgestone lágy abroncsait használták.  Ennek köszönhetően a francia pilóta több mint fél másodpercet vert a német körrekordjára, amit még 1999-ben autózott a McLaren MP4/13-sal.

    A Volkswagen leggyorsabb köre egy 41.16 másodperces idő volt. Heidfeld egy 41.6-os köridővel tartotta a rekordot 20 éven keresztül. A Volkswagen motorsport igazgatója, Sven Smeets elmondta, hogy jobb volt, hogy a pénteki napon állították be a rekordot. „Nem számítottunk rá, hogy ilyen hamar meglesz,” – nyilatkozta Smeets.

    „Most már nyugodtan készülhetünk a szombati és a vasárnapi napra. Kétségtelenül, vannak olyan dolgok, amikben jobbak lehetnénk. Ha minden összeáll, akkor akár 41 másodperc alá is bemehetünk majd. A hegymenet nem olyan vészes, ugyanis az út egyáltalán nem hepehupás.

    „Romaintól nem kaptunk üzenetet, ugyanis amikor megtudta, hogy megvan a rekord, akkor rögtön eldobta a fülesét. Ő ezzel el is végezte a munkáját. Az autó sokkal fejlettebb tavalyhoz képest, szóval nagyon örülünk, hogy a kemény munkánk kifizetődött.

    „Mókás volt. Egy kicsit izgultunk is, ugyanis az időjárás előrejelzés nem volt valami jó a mostani hétvégére. Ezért már a mai napon elkezdtük nyomni, azonban nagyon remélem, hogy a holnapi napon még gyorsabbak leszünk majd.”

    Dumas a rekord beállítása után elmondta, hogy most már semmi nyomás nincs rajta. „Goodwood egy nagyon trükkös helyszín, soha nem tudhatod előre, hogy mi fog történni. Az ideális ív akár poros is lehet, ha valaki meg előtted és még sorolhatnám. A holnapi nap folyamán remélhetőleg már be fogok tudni menni 41 másodperc alá. Nem tudom, hogy meglesz-e, azonban azt garantálhatom, hogy mindent meg fogok tenni a 40-es köridőért.”

  • Binotto egyáltalán nem hibáztatja Vettelt a hibái miatt

    Binotto egyáltalán nem hibáztatja Vettelt a hibái miatt

    Az idei szezon előtt nagyon úgy festett, hogy a bajnoki cím egyik legnagyobb esélyese a Ferrari német versenyzője, Sebastian Vettel lesz.

    Azonban az olasz istálló idei autója képtelen felvenni a versenyt a Mercedesekkel, ami miatt Vettelnek egyre kevesebb esélye lesz a bajnoki címre. A négyszeres világbajnoknak ráadásul még az újdonsült csapattársával, Charles Leclercel is meg kell birkóznia, ami miatt még nagyobb nyomás alatt kell versenyeznie.

    A Scuderia csapatfőnöke, Mattia Binotto folyamatosan próbálja megvédeni Vettelt az idei szezonban elkövetett hibái miatt. Az egyik legjelentősebb hibája a Kanadai Nagydíjon történt, amikor a Lewis Hamiltonnal való csata közben átvágta a pályát, ami miatt végül elveszítette a győzelmet.

    „Mindig versenyszituációban történtek a hibák, ahol Seb a határon táncolt, sőt még túl is,” – nyilatkozta Binotto az Auto Bildnek. „Őszintén, egyáltalán nincs könnyű dolga, ez nem kérdés. Az az álma, hogy világbajnoki címet szerezzen a Ferrarival. Seb elképesztően tehetséges és emellett egy nagyon tapasztalt versenyző. Egy karizmatikus vezető, aki csapatjátékosként versenyez.”

    Vettelnek egy kisebb csodára lenne szüksége, ha már idén ötszörös világbajnok szeretne lenni, ugyanis jelen pillanatban az összetett negyedik helyén áll és már 74 ponttal van lemaradva a listavezető Lewis Hamiltontól.

  • Rosberg szerint meg kellett volna büntetni Verstappent

    Rosberg szerint meg kellett volna büntetni Verstappent

    Habár a Mercedes egykori versenyzője, Nico Rosberg jobb versenyeket és kevesebb büntetést szeretne látni a Forma-1-ben, szerinte a stewardok rosszul döntöttek, hogy nem büntették meg Max Verstappent az Osztrák Nagydíjon.

    A Red Bull holland pilótája volt a nap versenyzője, ugyanis az elrontott rajtját követően egy hatalmas felzárkózást bemutatva nyerte meg megint a csapatának hazai versenyét. A holland pilótának többek között Sebastian Vettelt és Valtteri Bottast is sikerült megelőznie.

    Azonban a Chalres Leclercel szembeni előzése nem volt tiszta, ugyanis a holland leszorította a pályáról monacói riválisát, miután a Ferrari és a Red Bull összeért. Az esetet ugyan megvizsgálták, azonban a versenybírók versenybalesetnek titulálták, így Verstappen megúszta büntetés nélkül. Rosberg örömmel fogadta az eredményt.

    2016 F1-es világbajnoka ugyan örült Verstappen sikerének, azonban úgy gondolja, hogy a Red Bull versenyzője nagyon messze volt az ideális ívről és direkt terelte le a pályáról Leclercet.

    „Verstappen megérdemelte a győzelmet, mert nagyszerűen versenyzett,” – nyilatkozta Rosberg. „Azonban azt is el kell mondanom, hogy szerintem Max direkt fordult be ilyen későn a kettes kanyarban. Már az előzés előtt tudhatta, hogy ez lesz az egyetlen működő stratégia. Nagyon messze volt az ideális ívtől, mert a versenyzők normális esetben még a rázókőre is rámennek.”

    Rosberg szerint a fiatal holland büntetést érdemelt volna ezért a manőverért. „Mivel köze sem volt az ideális ívhez, ezért mindenféleképpen büntetni kellett volna. Másfelől pedig jó volt, ugyanis ilyen kerék a kerék elleni csatákért rajongunk ezért a sportágért.”

  • Palmer szerint a stewardok jól döntöttek a Verstappen-Leclerc ügy kapcsán

    Palmer szerint a stewardok jól döntöttek a Verstappen-Leclerc ügy kapcsán

    Jolyon Palmer szerint a versenybírók jó döntést hoztak meg az Osztrák Nagydíj végén történt vitatható előzés kapcsán.

    A Red Bull hollandja, Max Verstappen a győzelemért menő csata hevében leterelte a mellette haladó Charles Leclercet a pályáról és össze is ütköztek. Az esetet ugyan megvizsgálták, de végül nem büntették meg Verstappent, aki így megtörte a Mercedes kilenc futamig tartó győzelmi szériáját.

    Palmer sokáig nem tudott dönteni, azonban most magabiztosan állítja, hogy a versenybírók a lehető legjobb döntést hozták meg az eset kapcsán. „Napokig hezitáltam a történteken,” – meséli a Renault egykori pilótája. „Sokszor megnéztem a felvételt és egyetértek a stewardokkal. Azonban nehéz dönteni ebben a helyzetben, ugyanis mindkét oldalon számos jó érvet lehetne felsorakoztatni.

    „Leclerc nagyot hibázott, hogy üresen hagyta a belső ívet Verstappennek, aki ezt könyörtelenül ki is használta. A kanyar végén összeértek, ami miatt Leclercnek le kellett mennie a pályáról. A szabály pedig azt mondja ki, hogyha az illető direkt szorítja le versenyzőtársát a pályáról, akkor büntetni kell. A kérdés már csak az, hogy Verstappen direkt csinálta-e vagy sem? Ha igen, akkor az szembe megy a szabályokkal, ha pedig nem, akkor egy remek csatát láthattunk.”

  • Horner szerint Gaslynak egy „Ctrl+Alt+Delete-re” van szüksége

    Horner szerint Gaslynak egy „Ctrl+Alt+Delete-re” van szüksége

    A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner elmondta, hogy Pierre Gaslynak egy mentális „Ctrl+Alt+Delete-re” lenne szüksége. Horner szerint ezen akár az idei szezonja is múlhat a fiatal franciának.

    Gasly-nak nehezen indult a szezonja és a szenvedése tovább folytatódott az Osztrák Nagydíjon. A francia csapattársa Max Verstappen úgy nyerte meg a versenyt, hogy még le is körözte őt. Ennek ellenére a Red Bull kitart mellette, habár egyre többet pletykálnak arról, hogy Danyiil Kvyat már a szezon közben át fog ülni a helyére.

    Azonban Horner tisztán elmondta, hogy Gasly-nak el kell felejtenie az eddig történteket és tiszta lappal kell nekivágnia a szezon hátralevő részének. „Pierre egy nehéz időszakon megy keresztül, mi pedig a lehető legjobb módon próbálunk segíteni neki,” – nyilatkozta a Red Bull csapatfőnöke. Tudjuk, hogy Pierre mire is képes valójában. Egyszerűen csak nyomnia kellene egy Ctrl+Alt+Delete-et és tiszta lappal indulni.

    „Alapjáraton egy gyors versenyző, azonban véleményem szerint az a baja, hogy Max hétről hétre jól teljesít, ami miatt egyre nagyobb rajta a nyomás. Ezután is teljes mértékben mögötte fogunk állni. Hiszünk benne és minden tőlünk telhetőt meg fogunk majd tenni azért, hogy megmutathassa a benne rejlő tehetséget.”

    Horner azt is elmondta, hogy Gaslynak semmi problémája nem volt az autójával a Red Bull Ringen és cáfolta a francia leváltásáról szóló pletykákat. „Semmi okunk nincs lecserélni Pierre-t. Ő hozzánk tartozik és megpróbáljuk a lehető legjobbat kihozni belőle. Mint mondtam, most egy nehéz időszakot él meg. Nekünk pedig az a feladatunk, hogy minél hamarabb túlsegítsük őt ezen a nehéz időszakon.”

  • Nyilvánosságra került a Formula E legújabb helyszínének alaprajza

    Nyilvánosságra került a Formula E legújabb helyszínének alaprajza

    Bemutatták a Formula E legújabb versenyhelyszínének, a szöuli pályának az alaprajzát. A tizenkilenc kanyart tartalmazó versenypálya a Jamsil Sport Centrumban található, ahol az 1988-as olimpiai játékokat is rendezték.

    Dél-Korea fővárosa lesz az egyik új versenyhelyszín az elektromos széria versenynaptárjában. A Szöuli ePrix-t közvetlen a párizsi és a berlini verseny között, 2020 május 3-án kerül majd megrendezésre.

    A versenyzők az utcán is fognak versenyezni és az ötös kanyarban fognak belépni a sport centrumba hét kanyar erejéig. Komoly féktávokkal és trükkös kanyarokkal kell majd megbirkózniuk a versenyzőknek. „Nagyon várom már, hogy a következő szezonban a mezőny Dél-Korea fővárosában, Szöulban versenyezhessen,” – nyilatkozta a sorozat vezető elnöke, Alejandro Agag.

    „Szöul egy nagyon sokoldalú, élénk város és emellett a versenyrendezésben is van tapasztalatuk. A Formula E autók nagyon gyorsak lesznek majd ezen az egyedi pályán, ahol egy stadion rész is található.”

    https://www.instagram.com/p/BzaNc2QlFMf/

  • Jüri Vips a főfutamot, Jake Hughes pedig nevető harmadikként a sprintversenyt húzta be Spielbergben

    Jüri Vips a főfutamot, Jake Hughes pedig nevető harmadikként a sprintversenyt húzta be Spielbergben

    A Hitech GP észt versenyzője, Jüri Vips nyerte a Forma-3-asok főfutamát a Red Bull Ringen. Az észt versenyző, akinek ez volt az első győzelme a sorozatban, megtörte a Prema versenyzőinek győzelmi sorozatát. A sprintversenyen pedig az élen haldó Premaák ütközése után a HWA britje, Jake Hughes diadalmaskodott.

    Főfutam

    A poleból induló Marcus Armstrong vezette a versenyt, amikor az ötödik körben Vips bevetődött az új-zélandi pilóta Premája mellé a hármas kanyarban. Armstrongot még az egyik ART is meg tudta előzi Max Fewtrell személyében.

    Vips nem tudott elszakadni a többiektől, ugyanis Fewtrell 0.8-0.9 tized másodperccel volt csak lemaradva tőle. Három DRS zóna is van a pályán, azonban ennek ellenére nem volt valami sok előzés a pályán az első kilenc pilóta között.

    Armstrong ezek után védekezni kényszerült saját csapattársa, Jehan Daruvala ellen. Az indiai pilóta a hármas kanyar külső ívén próbálkozott, azonban az új-zélandi keményen védekezett és egy kicsit le is terelte a pályáról a csapattársát.

    Az első négyes meglógott a többiek elől a verseny vége felé. Mögöttük Pedro Piquet kezdte el kóstolgatni Jake Hughest. A brazil sikeresen megelőzte brit riválisát a hármas kanyarban, azonban a brit visszaelőzte őt a négyes kanyarban. Kettejük csatájából profitált a bajnoki éllovas Rober Shwartzman, aki mindkettőjüket faképnél tudta hagyni. Végül Piquetnek sikerült maga mögé utasítania Hughest, megszerezve ezzel a hatodik helyet.

    A regnáló Forma-4-es bajnok, Lirim Zindeli pedig az utolsó körben előzte meg Leo Pulcinit a nyolcadik helyért.

    A végeredmény: 1. Jüri Vips, 2. Max Fewtrell, 3. Marcus Armstrong, 4. Jehan Daruvala, 5. Robert Shwartzman, 6. Pedro Piquet, 7. Jake Hughes, 8. Lirim Zindeli, 9. Leonardo Pulcini, 10. Richard Verschoor

    Sprintverseny:

    A poleból rajtoló Lirim Zindeli már a rajtnál visszaesett, az előkelő helyről rajtoló Pedro Piquet pedig megforgott az első kanyarban. Robert Shwartzman és Marcus Armstrong folyamatosan nyerték a pozíciókat egészen addig, amíg meg nem szerezték az első második helyet.

    Kettejüket Jake Hughes követte. A két Premás sokáig harcolt egymással a győzelemért, még az utolsó körben is. Azonban Shwartzman elfékezte magát és nekiment Armstrongnak, aki defektet kapott és visszaesett. Shwartzmannak megsérült az első szárnya, ami miatt Hughes fel tudott rá zárkózni.

    Shwartzman ugyan megnyerte a futamot, azonban a versenybírák megbüntették őt az Armstronggal történt ütközése miatt. Az orosz fiatal egy öt másodperces büntetést kapott, ami miatt végül harmadik lett.

    A büntetésnek köszönhetően a nevető harmadik Hughes nyerte meg a versenyt Daruvala és Shwartzman előtt. További pontszerzők: Max Fewtrell, Leo Pulcini, Jüri Vips, Zendeli és Niko Kari.

  • Horner szeretné megváltoztatni a rázóköveket a hatalmas anyagi károk miatt

    Horner szeretné megváltoztatni a rázóköveket a hatalmas anyagi károk miatt

    A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner az ellső gyakorlást követően elmondta, hogy sürgősen meg kellene változtatni a Red Bull Ringen található rázóköveteket. Horner javaslatát Toto Wolff is támogatta, ugyanis a brackleyi istálló egy edzés alatt két első szárnnyal lett rövidebb a rázókövek miatt.

    Horner szerint az ő autóikon okozott körülbelül 250. 000 dollár kár keletkezett. „Ez eléggé kihívással teli,” – nyilatkozta Horner a Sky Sportsnak. „Már három első szárnyunk sérült meg, ami körülbelül negyed millió dolláros kárt jelent. Azonban nem mi vagyunk az egyetlen csapat, aki így járt, szóval nagyon meg kellene változtatni ezeket a sárga háromszög alakú rázókat.”

    A Red Bullon kívül a Renault járt még így, ugyanis az edzése vége felé Nico Hülkenberg lesodródott az utolsó előtti kanyarban és az előbb említett rázókövek miatt elveszítette az első szárnyának a felét.