Szerző: Boa Bence

  • Ma olyasmit érhet el Verstappen, amit előtte csak négy ember az F1 történetében

    Ma olyasmit érhet el Verstappen, amit előtte csak négy ember az F1 történetében

    Max Verstappen már a Katari Nagydíj sprintkvalifikációján megszerezheti harmadik Forma-1-es világbajnoki címét. Ugyan szokatlannak tűnhet a szombati bajnokavatás a királykategóriában, a múltban több precedens volt rá, mint azt gondolnánk.

    Példának okáért Nelson Piquet – aki a Red Bull holland kiválóságának a barátnőjének, Kelly Piquet-nek az édesapja – mindhárom bajnoki címét szombaton szerezte meg. A brazil klasszison kívül még Juan Manuel Fangio, Jack Brabham, Graham Hill és Keke Rosberg mondhatja el magáról a szóban forgó bravúrt.

    Piquet az első bajnoki címét az 1981-es szezon utolsó versenyén, Las Vegas-ban szerezte meg, ahol a versenyt egy szombati napon, október 17-én tartották meg. A második titulusa szintén egy szombati versenyen született meg az 1985-ös Dél-afrikai Nagydíjon október 15-én.

    Sok bosszúságot hozott a katari időmérő, de Verstappen kikerülte az akadályokat

    A brazil utolsó 1987-ben szerezte meg az utolsó, szám szerint harmadik bajnoki címét. Lényegében már pénteken eldőlt a cím sorsa, miután a bajnoki rivális Nigel Mansell egy olyan súlyos balesetet szenvedett az egyik szabadedzésen, ami miatt befejeződött a szezonja. Maga a tény azonban szombaton vált hivatalossá, így Piquet utolsó címét is egy szombati napon szerezte meg, és bármennyire nem szerzett pontot a szezon utolsó versenyén, a bajnoki riválisa hiányzása miatt nyugodt szívvel tehette meg mindezt.

    A Forma-1 történelmének első versenyét is egy szombaton tartották meg 1950-ben Silverstone-ban. A Brit Nagydíjon ez egy hagyományt teremtett, és a futamokat egészen 1977-ig mindig szombaton bonyolították le. Az utolsó szombati versenyt 1985-ben rendezték meg Kyalamiban, ami Mansell győzelmével zárult.

    Verstappen első meccslabdája a mai sprintkvalifikáción lesz Katarban. A hollandnak mindössze annyi a dolga, hogy a legjobb 6-ban végezzen, és ebben az esetben a bajnoki riválisának, Sergio Péreznek már matematikai esélye sem lenne a vb-cím megszerzésére.

    Ha a Red Bull holland kiválósága valamilyen okból kifolyólag nem szerezne pontot, akkor Péreznek legalább a 2. helyen kellene végeznie, hogy életben tartsa a minimális bajnoki esélyeit. A mexikóinak azonban ebben az esetben sem lenne oka örömködni, mert így vasárnap Verstappennek elég lenne a 8. helyen befutnia a bajnoki cím megszerzéséhez. Mivel a 48-szoros futamgyőztes az első rajtkockából indul majd vasárnap, ez nagy valószínűséggel sikerülni fog neki.

  • Ezért szenvedett Sainz a katari időmérő edzésen

    Ezért szenvedett Sainz a katari időmérő edzésen

    Csalódást keltő kvalifikációt zárt Carlos Sainz a Katari Nagydíjon. A Ferrari spanyol pilótája nagy meglepetésre már a Q2-ben kiesett, és szerinte ebben több tényező is szerepet játszott.

    Sainz nagyon jó formában indította a szezon második felét, miután Monzában és Szingapúrban is pole-pozíciót tudott szerezni. Utóbbi helyszínen még a győzelmet is meg tudta szerezni egy zseniális taktikának köszönhetően, ami arra épült, hogy DRS-t adott Lando Norrisnak, aki így sikeres ki tudta védeni a mögötte frissebb gumikon érkező Mercedesek támadásait.

    Sok bosszúságot hozott a katari időmérő, de Verstappen kikerülte az akadályokat

    Azonban a spanyol jó sorozata 2 futamot élt meg, Szuzukában ugyanis már kikapott Charles Leclerc-től, és a mostani Katari Nagydíj sem alakul ideálisan a számára.

    „Már az elejétől fogva nagyon nehéz volt számomra az időmérő edzés – nyilatkozta a 2-szeres futamgyőztes a DAZN kamerái előtt a kiesését követően. – Hiányzott a jó ritmus, és még a gumikat is állandóan túlmelegítettem, miközben az első szabadedzésen semmi problémánk nem volt ezzel.”

    „Lehetetlen volt optimális tartományban tartani a gumikat az időmérőn, nem éreztem jól magam az autóban, és tapadásom sem igazán volt. Meg kell vizsgálnunk, miben javíthatunk szombatra, hogy a sprinten, majd utána a vasárnapi versenyen is újra játékban lehessünk. Ezen a pályán nagyon nehéz előzni, de mindent meg fogok tenni ennek érdekében.”

    Sainz és Sergio Pérez búcsúja a Q2 legvégén:

  • Hamilton ismét beszólt az FIA vezetőinek az időmérő után

    Hamilton ismét beszólt az FIA vezetőinek az időmérő után

    Lewis Hamilton újfent egy éles kritikát szegezett a FIA munkatársainak fejéhez. A Mercedes brit pilótája szerint a Katarhoz hasonló pályákon el kellene törölni a pályahatárokra vonatkozó szabályokat.

    A Katari Nagydíj időmérő edzését jövetően egy ideig még nem lehetett pontosan megállapítani a pontos végeredményt, mert számos pilóta veszítette el a négykerekes pályaelhagyás miatt. Hamilton többek között ennek is köszönhető a 3. rajthelyét, ugyanis többek között az előtte végző két McLaren, Lando Norris és Oscar Piastri is erre a sorsra jutott.

    Sok bosszúságot hozott a katari időmérő, de Verstappen kikerülte az akadályokat

    Hamilton – aki végül nem szivárványos sisakban teljesítette az időmérő edzést – azonban az edzés utáni nyilatkozatában elmondta, hogy a pályahatárok használata nem helyes ezeken a helyszíneken, és Norrisnak most itt kellene lennie a top3-ban. A brit azért ragaszkodik ehhez az állásponthoz, mert szerinte az agresszív rázókövek már épp elég büntetést jelentenek azoknak, akik lesodródnak a pályáról.

    „Kifejezetten remeknek tartom az új rázóköveket – nyilatkozta Hamilton a katari pályáról, ami nemrégiben egy óriási felújításon esett át. – Már amikor tegnap rollerrel körbementem látszódott, hogy óriásiak [a rázókövek].”

    „Szerintem az a legnagyobb előnyük, hogy ha valaki túlhalad a legmagasabb pontján, akkor azzal időt veszít. Ezt a megoldást már évekkel ezelőtt alkalmaznia kellett volna az FIA-nak. Ezek a fajta rázókövek lehetővé teszi számunkra, hogy sokat tanuljunk, számos másik helyszínen is alkalmazhatnánk őket.”

    Nem a mostani futamon volt az első őrület a pályahatárok kapcsán. Az Osztrák Nagydíjon több, mint 1200 esetet kellett megvizsgálnia az FIA-nak. Végül 83 szabályszegést regisztráltak, ami miatt utólag 15 darab időbüntetést osztottak ki a vasárnapi futam leintését követően. Hamilton mellett még a pole-pozíciót megszerző Max Verstappennek is bejöttek a keményebb rázókövek, még a negatívumai ellenére is.

  • Ez lesz Verstappen első számú célja a Katari Nagydíjon

    Ez lesz Verstappen első számú célja a Katari Nagydíjon

    Max Verstappen akár már a mostani hétvégén megszerezheti a harmadik világbajnoki címét a Forma-1-ben. A bajnokavatás akár már a szombati sprintkvalifikáción is megtörténhet, amivel Red Bull holland kiválósága ismételten nem a szokványos módon válna világbajnokká.

    Az egész 2021-ben kezdődött, ahol a Forma-1 történelmének egyik legizgalmasabb szezonját láthattuk. Verstappen és közvetlen bajnoki riválisa, Lewis Hamilton pontegyenlőséggel érkezett meg a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjra, ami azt jelentette, hogy aki megnyeri a futamot, az lesz a világbajnok.

    A futam végén azonban az FIA versenyigazgatója, Michael Masi egy óriási hibát vétett. Az ex-FIA alkalmazott ugyanis a biztonsági autós fázisnál megváltoztatta az álláspontját a Hamilton és Verstappen között lévő lekörözött versenyzők kapcsán, ami miatt az újraindítást követően a holland könnyen meg tudta előzni brit riválisát a sokkal frissebb abroncsainak köszönhetően. Masi ezzel befolyásolta a vb-cím kimenetelét, és Verstappen ennek köszönhetően lett világbajnok.

    Max Verstappen, Lewis Hamilton, Red Bull, Mercedes, Abu Dhabi Nagydíj
    Mai napig beszédtéma a szóban forgó Abu Dhabiban megtartott 2 évvel ezelőtti futam Fotó: Mark Thompson/ Getty Images / Red Bull Content Pool

    2022-ben már nem volt ilyen szoros a verseny, de a furcsa események ott sem maradtak el. Az eső miatt a mezőny nem tudta teljesíteni a teljes versenytáv 75%-át, ami miatt nem is oszthattak volna teljes pontokat. Az FIA azonban egy kiskaput kihasználva mégis megtette ezt, és a holland pilóta ennek, valamint a 2. helyen célba érő Charles Leclerc utólagos időbüntetésének köszönhetően lett kétszeres világbajnok.

    Verstappen az idei szezonban pedig akár már a szombati sprintkvalifikáción világbajnok lehet, és ehhez hasonló még nem sokszor fordult elő a királykategória történelmében. A kétszeres világbajnoknak mindössze annyi a dolga, hogy a top 6-ban végezzen, és akkor a csapattársának, Serigo Péreznek már matematikailag sem lesz esélye a bajnoki koronára. A bajnokavatás abban az esetben is megtörténik, ha Verstappen nem végezne a legjobb hat között, és Pérez nem az első három hely valamelyikén lenne rangsorolva.

    „Jó érzés úgy megérkezni Katarba, hogy a konstruktőri cím már a zsebünkben van – értékelt Verstappen a Katari Nagydíj előtt. – Nagyon élvezetes itt vezetni a pályán, habár a nagy meleg miatt mindenkire egy nagyon nehéz hétvége vár majd. A magas hőmérséklet biztosan érdekessé teszi majd a dolgokat.”

    „Ezen a hétvégén sprintkvalifikáció is lesz, szóval mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy már a szabadedzésen is sokat tanuljunk. Az egyéni bajnoki címet a sprintkvalifikáción megszerezhetem, szóval ez lesz az első számú célom. Remélem egy olyan hétvége előtt állunk, amire még sokáig fogok emlékezni.”

    Verstappen szerint egy versenyzőnek muszáj hibáznia, ha jobbá akar válni

  • Az ex-F1-es pilóta komoly kritikával illette Leclerc-t

    Az ex-F1-es pilóta komoly kritikával illette Leclerc-t

    Charles Leclerc szempontjából kifejezetten hektikusan alakul a 2023-as Forma-1-es szezon. A monacói pilóta a csapattársa, Carlos Sainz mögött áll az összetettben, és Ralf Schumacher szerint sürgősen javítania kell a jelenlegi helyzetén.

    Leclerc-nek az idei már az 5. teljes szezonja a Vörösöknél, de a 2023-as éve egyértelmű visszalépés a számára a tavalyihoz képest. Amíg a monacói 2022-ben 3 versenyt is nyert, és a szezon elején még bajnokaspiráns volt, addig idén még futamot sem nyert, és mindössze az egyéni bajnokság 6. helyén áll a megszerzett 135 pontjával.

    Leclerc: A Ferrari hasznos leckékkel gazdagodik 2024-re

    Amíg Sainz képes volt egyedüli nem Red Bull pilótaként futamot nyerni az idei évadban, addig Leclerc legjobb eredmény egy 2. hely volt, amit még az Osztrák Nagydíjon szerzett meg. Leclerc-t számtalan alkalommal hozta kényelmetlen helyzetbe a maranellói gárda, és mivel a szerződése a 2024-es szezon végén lejár, ezért válaszút előtt áll. Ugyan a hosszabbítás is opció, és Leclerc elmondása szerint a szíve a Scuderiáé, de az előbb említett ok miatt a távozása is lehetséges.

    A Sky német kiadásának szakkommentátoraként dolgozó Schumacher szerint azonban a maranellói istállónak többet kellene elvárnia az 5-szörös futamgyőztestől, aki a Ferrari idei autója miatt számos alkalommal feszegeti a határait, és néha alapján lépi is túl azokat.

    „Szerintem Leclerc karrierje egy fontos válaszúthoz érkezett – nyilatkozta a Jordan, a Williams és a Toyota egykori pilótája. –  Magára kell koncentrálnia, mert nem lehet egy örök ígéret, aki hiába gyors, sosem képes a jó teljesítményre.”

    „Charles mindent megtesz annak érdekében, hogy ő jelentse a különbséget, de emiatt néha túllépi a saját határait is, és hibákat vét. Sainz jelen pillanatban sokkal jobb formában van.”

    Nagy kérdés, hogy az idő múlásával Sainz vagy Leclerc képes lesz-e egyértelmű első számú pilótájává válni a Ferrarinak, ahol az eddigi majdnem két teljes szezonjuk során egyenlő félként kezelték őket Frédéric Vasseurék.

    Leclerc szerint a Ferrari sokat tanult az egyik riválisától

  • Alonso és Piastri elvesztése ellenére volt minek örülni az Alpine-nál 2022 kapcsán

    Alonso és Piastri elvesztése ellenére volt minek örülni az Alpine-nál 2022 kapcsán

    Az Alpine nagyszerűen zárta a 2022-es szezont anyagi szempontból. Ugyan a francia istállótól Fernando Alonso és Oscar Piastri is távozott, ennek ellenére 26,2 millió angol font profitot tehetett zsebre.

    Az Alpine bevételeit két fontos tényező növelte meg. Egyfelől az új kiemelt támogató, a BWT rengeteg pénzt invesztál az enstone-i istállóba, másfelől a konstruktőri bajnokságban elért 4. hely is jól fizetett. Többek között ennek köszönhető az, hogy végül 2021-ben elért 201.485.000 fonthoz képest egy évvel később 249.038.000 font folyt be a franciákhoz, ami 23.6%-os növekedést jelent.

    Botrány az Alpine-nál – Gasly őrjöngött, miután a csapat utasítására kellett elengednie Ocont

    A csapat F1-es projektre költött összege is csökkent, egészen pontosan 170.395.000-ról 145.264.000 fontra a különböző becslések alapján. A jelentésben az is szerepel, hogy a működtetés költségeit az infláció is befolyásolhatta valamilyen szempontból, a költségvetési sapka arra ösztönözte őket, hogy hatékonyan csökkentsék a költségeiket.

    A számok azt is megmutatják, hogy a bevételek növekedésének hatására a Renault is kevesebb pénzt invesztál a csapatba. A francia márka 60.2 millió font helyett „csak” 42.2 millió fontot injekciózott bele a már szebb napokat is megélt istállóba.

    Emellett az is elmondható, hogy csapat szinten is sikerült bővülnie az Alpine-nak. A munkatársaik száma egy év alatt 820-ról 871-re nőtt, habár ez a szám csalóka lehet. Az érkező emberek túlnyomó többsége ugyanis az adminisztrációs részlegen dolgozik, mérnöki pozíciókba csupán 14 új embert szerződtettek.

    Végezetül pedig az is nagyban megnövelte a francia csapat bevételeit, hogy 3 befektetési csoport is komolyabb mértékű részesedést vásárolt. Az Otro Capital, a Red Bird Capital Partners és a Maximum Effort Investments – amit többek között egy Hollywood-i világsztár, Ryan Reynolds vezet – összesen 24%-át vásárolta fel az Alpine-nak.

    Az Alpine már előre tudta a végzetét

  • Az FIA elfogadta, 11 csapatosra nőhet az F1-es rajtrács

    Az FIA elfogadta, 11 csapatosra nőhet az F1-es rajtrács

    Hivatalossá vált, hogy az FIA elfogadta az Andretti jelentkezését a Forma-1-be. Ez azt jelenti, hogy ha az amerikai csapatnak sikerül megegyezni a FOM-mal (Formula One Management), akkor 11 istálló lehet a királykategóriában.

    A Forma-1 irányító szervezete egy hivatalos közleményben juttatta a nagyközönség számára azt a hírt, hogy az újonnan csatlakozó csapatok számára kiírt tender során csak az Andretti felet meg az általuk megszabott követelményeknek.

    A közleményben az is szerepel, hogy számos jelentkező jelezte a csatlakozási szándékát feléjük, és 4 csapatot is érdemesnek találtak arra, hogy a kiválasztás második fordulójában részletesebben is foglalkozzanak velük. Ugyan a nevek nem derültek ki, de nagy valószínűséggel az Andrettin kívül a Rodin Carlinról, a Hitechről és a LKYSUNZ-ról lehetett szó.

    „Az Andretti Formula Racing LLC volt az egyetlen csapat, amely megfelelt az összes általunk felállított kritériumnak az F1-be való csatlakozás kapcsán – nyilatkozta az FIA elnöke, Mohammed Ben Sulayem a hírek megjelenését követően.

    „Szeretnék gratulálni Michael Andrettinek és csapatának, amiért túljutottak a rostán. Emellett az érdeklődő csapatoknak, és az FIA munkatársainak is szeretném megköszönni a közreműködésüket.”

    „A pályázat a Forma-1 új, 2026-ban érkező motorszabályaira is épített a meglévő motorgyártók körében, csatlakozásra bírta az Audit és a Fordot, valamint érdeklődést váltott ki a General Motors, illetve a Porsche részéről is.”

  • Hamilton üzent Verstappennek: „Csak így tovább”

    Hamilton üzent Verstappennek: „Csak így tovább”

    A Lewis Hamilton és Max Verstappen közötti rivalizálás már közel nem akkora, mint 2021-ben volt. Az idei szezonban a Red Bull túl gyors a holland pilóta alatt, és így a hétszeres brit világbajnoknak esélye sincs felvenni a versenyt vele szemben. A 103-szoros futamgyőztes azonban elismerte, hogy Verstappen elképesztő munkát végez 2023-ban.

    A 2023-as Forma-1-es szezon eddig megrendezett 16 futam közül mindössze 3 alkalommal nem a Red Bull holland kiválósága állhatott a dobogó legtetején. Verstappen a sikereinek köszönhetően számos rekordot adott át a múltnak, többek között Sebastian Vettel 2013-es 9 győzelemből sorozatát is 10-re tudta javítani.

    „Verstappent nem érdekli, hogy ki van a Red Bull garázsának másik felében”

    Hamilton a 2021-es Szaúdi Nagydíj óta nem tudott futamot nyerni, Verstappen pedig a 2022-es szezon kezdete óta már 27 győzelemnél jár, ami igen csak nagy különbségnek számít. A brit klasszis azonban nem irigy a holland riválisára, a legutóbbi nyilatkozatában is csak dicsérni tudta őt.

    „Mit szeretnétek hallani. Annyit tudok csak mondani, hogy nagyszerű munkát végez, csak így tovább! Max elképesztő munkát végez idén a Red Bullnál.”

    A Mercedes ászán kívül még Verstappen és Fernando Alonso mondhatja magát világbajnoknak az F1 mostani mezőnyéből. Mondani sem kell, hogy mindannyian klasszisokkal jobbak idén a csapattársaikhoz képes. Hamilton azt is hangsúlyozta, hogy a spanyol és a holland egy teljesen más szintet képvisel a többi versenyzőhöz képest.

    „Mindenki, aki eljutotti dáig, jó képességekkel rendelkezik, de mindannyiunknak más kihívásokat kell teljesítenünk – ismerte el a 103-szoros futamgyőztes. – Sok hasonlóságot látok a mai pilóták, és a fiatal önmagam között. Ez pedig remek érzéssel tölt el. Max-ben, Fernandóban és bennem is nagy a verseny szellem, még sokáig itt fogunk lenni, hogy elérhessünk az általunk kitűzött célokat. A személyiségükről viszont nem mondhatok semmit sem, mert még egyszer sem ültem velük egy nappaliban.”

    Hamilton nagyon akarja a második helyet csapatának: teljes csapatmunkára lesz szükség

  • Marko újabb részletek árult el Pérez Red Bull-os jövője kapcsán

    Marko újabb részletek árult el Pérez Red Bull-os jövője kapcsán

    Sergio Pérez F1-es jövője a paddock egyik legfelkapottabb témája manapság. A mexikóit a jövő év végéig köti szerződés az energiaitalosokhoz, és Dr. Helmut Marko elárulta, hogy ha nem kapja össze magát, akkor akár veszélybe is kerülhet az állása.

    Pérez a szezon első futamain még képes volt lépést tartani Max Verstappennel, azonban a Miami Nagydíj után rengeteg egyéni hibát vétett. Ennek az lett a következménye, hogy a hollanddal szemben hátránya exponenciálisan megnőtt, és a Suzukában való nullázása miatt az egyéni pontversenyben is veszélybe került a 2. helyen. Lewis Hamilton ugyanis 33 pontra közelítette meg őt, és ha a Red Bull mexikóija nem lesz képes javítani, könnyen elfogyhat ez az előnye.

    Norris odaszúrt Péreznek: a versenyző feladata az, hogy a legtöbbet hozza ki az autóból

    A 6-szoros futamgyőztes – akinek nemrégiben született meg a negyedik gyermeke – a folyamatos rossz formája már a családdal való együttlétére is negatív hatással volt. A mexikóit olyan rosszul érintette a szóban forgó probléma, hogy sportpszichológushoz kellett fordulnia, de állítása szerint most már minden rendben van, és 2024-ben megpróbál harcba szállni a világbajnoki címért.

    Marko a legutóbbi nyilatkozatában elismerte azt a tényt, hogy Pérez 2024 utáni jövője egyáltalán nem biztos a Red Bullnál. Emiatt az is előfordulhat, hogy akár a zseniális munkát végző Liam Lawsont alkalmazzák majd Christian Hornerék 2025-től, de erről még túlságosan korai lenne beszélni.

    „Liam mindent remekül csinál – véli Mark, aki Pérezt számos alkalommal kritizálta már idén. – Mindenképpen készen kell állnia, mert még mi sem tudjuk azt, hogy Pérez folytatni nálunk szeretné-e folytatni a 2024-es szezon után. Nekünk az lesz az elsődleges feladatunk, hogy 4 nagyon erős versenyzőnk legyen, és mellettük a tartalékpilóta képességeivel se legyenek problémák.”

    A hírek szerint a Red Bull már döntött róla, kire váltja le Pérezt, ha szükség lesz rá

  • Az F1 egykori vezére megnevezte Russell legnagyobb gyengeségét

    Az F1 egykori vezére megnevezte Russell legnagyobb gyengeségét

    A Forma-1 korábbi első embere, Bernie Ecclestone szerint George Russellnek egy bizonyos területen még fejlődnie kell. A brit üzletember szerint a brit fiatal még nem kész akkora áldozatot hozni egy győzelemért, mint a csapattársa, Lewis Hamilton.

    Russell már az első Mercedesnél eltöltött évében meghálálta a belé vetett bizalmat Toto Wolfféknak. A brit fiatal meg tudta szerezni az első győzelmét Interlagosban, – ami a Mercedes egyetlen sikere volt 2022-ben – és emellett még a rutinosabb hétszeres világbajnok csapattársát is sikerült legyőznie az egyéni pontversenyben.

    „Russell nem panaszkodhat Hamilton csapaton belüli státusza miatt”

    Idénre azonban fordult a kocka, és Hamilton jócskán megelőzi Russellt, aki Szingapúrban akár nyerhetett is volna. A két Mercedes a késői virtuális biztonsági autós fázisnak köszönhetően kockáztatott, és mindkét autóját behozta friss Pirellikért. Russell és Hamilton nagyon gyorsan utolérték az élen autózó Carlos Sainz-Lando Norris duót, azonban Russell nem tudott mit kezdeni Norrisszal, ráadásul az utolsó körben nekiment a falnak, ami miatt a 3. helyét is elveszítette. Ecclestone ezt a fajta rámenősséget hiányolja Russellből.

    „Nem tudok dönteni vele kapcsolatban – nyilatkozta a 92 éves brit üzletember a Mercedes pilótájárók. – Kedvelem őt, nagyon tehetséges egy pilóta. Fel volt készülve arra, hogy nyerni fog. Abban bízott, hogy Carlos a futam végén majd hibázik, és azután az övé lesz a futam. Nagyon nyomta neki, de nem igazán gondolta végig logikusan a futamát. Ez pedig egy olyan dolog, amit Hamilton minden egyes alkalommal meg szokta csinálni.”

    Ecclestone emellett azt is megjegyezte, hogy Max Verstappen a legjobb a versenyző, akit valaha látott, és azt is hozzátette, hogy ha csapatfőnök lenne, akkor az első dolga a 22 éves Oscar Piastri leigazolása lenne.