Szerző: Boa Bence

  • A Formula 3-ról és a räikkönenes sisakjáról is kérdeztük Marcus Armstrongot

    A Formula 3-ról és a räikkönenes sisakjáról is kérdeztük Marcus Armstrongot

    A Formula 3 osztrák sprintverseny után sikerült feltennem a kéréseimet Marcus Armstrongnak. A Prema új-zélandi fiatalja jelen pillanatban a Prema Formula 3-as csapatát erősíti és a negyedik helyet foglalja el a bajnoki összetettben.

    Kezdjük a sprintverseny eseményeivel. Nagyszerű felzárkózást mutattál be a hatodik helyről rajtolva, és már a második helyen haladtál. Azonban az utolsó körben összeütköztél a csapattársaddal és visszaestél. Mi a véleményed az esetről?

    Armstrong: Kívülről próbálkoztam Robert (Shwartzman) ellen, azonban ő elfékezte magát és szabályszerűen belém csúszott. Sajnos én jártam rosszabbul, ugyanis az eset következtében defektet kaptam, neki pedig csak az első szárnya sérült meg. Ez a versenyzés velejárója, azonban Robert nem véletlenül kapott büntetést, ugyanis szerintem is ő hibázott, nem én.

    Tavaly az FIA Formula 3-ban versenyeztél, ami az idei szezonra megújult és egy vadonatúj Formula 3-as széria lett belőle. Nehéz volt azonosulni az idei autóval, ugyanis sok a különbség a két autó között?

    Armstrong: Nem, igazából közel sem volt olyan nehéz, mint ahogy azt az emberek gondolnák. Nyilvánvalóan másak a fékek, a motor is más, ráadásul idén már a Formula 3-as autókon is van halo. A lehető leggyorsabban sikerült megszoknom az autót, ami nagyon jó hír. Ezt pedig a most szerzett pole pozícióm tökéletesen bizonyítja.

    Ahogy sétáltál a rajtrács felé, észrevettem, hogy a sisakod kísértetiesen hasonlít Kimi Räikkönen sisakjához, ugyanis a te fejfedőd tetejét is szinte ugyanaz a minta díszíti. Miért pont ezt a festést választottad?

    Armstrong: Szemfüles vagy, hogy kiszúrtad. 8 évesen hatalmas Kimi Räikkönen szurkoló voltam, és amikor a belső kamerás felvételeken mutatták a sisakját, nekem nagyon megtetszett a festése. Gondoltam miért ne használhatnám ugyanazt a festést, mint ő.

    Tavaly már versenyezhettél a Hungaroringen. Várod már a Formula 3 magyar versenyhétvégéjét?

    Armstrong: Várom már nagyon, ugyanis a Hungaroring az egyik legkedvesebb helyszín a számomra. Nagyon szeretem a pályát, ugyanis tele van lassú kanyarokkal, amik eléggé technikásak. Remélem, hogy ezen a pályán sikerül majd csökkentenem a ponthátrányomat a többiekkel szemben.

    Köszönöm a lehetőséget és sok szerencsét kívánok a Silverstone-i hétvégére!

    „Köszönöm, nagyra értékelem,” – válaszolta a fiatal új zélandi.

  • Norris izgatottan várja az első hazai versenyét

    Norris izgatottan várja az első hazai versenyét

    A McLaren újonca, Lando Norris már alig várja az első Forma-1-es Angol Nagydíját. A brit fiatal reméli, hogy ezen a pályán is sikerül majd a legjobb formájukat hozni és további értékes pontokat gyűjteniük.

    A fiatal brit eddig szenzációsan teljesít az újonc szezonjában, ugyanis kilenc futam alatt 22 pontot sikerült összegyűjteni és nem sokkal marad el a rutinosabb csapattárs, Carlos Sainz Jr.-tól. Norrisnak tavaly sikerült dobogóra állnia a Formula 2-ben, azonban ha a Forma-1-ben ezt már eléggé nehéz lenne elérnie. Azonban ha a McLaren idei formájából indulunk ki, akkor egy top 10-es helyezés bőven benne van a pakliban.

    „Ez lesz az első hazai versenyem Forma-1-es pilótaként,” – nyilatkozta McLaren britje. „Ez nagyon sokat jelent nekem. Rengeteget versenyeztem itt az alsóbb kategóriákban, azonban Forma-1-es versenyzőként ez egy teljesen más élmény lesz. Alig várom, hogy láthassam a papaja narancssárgába öltözött szurkolókat a lelátón. Meg szeretném tapasztalni, hogy milyen is egy ilyen hétvége.

    „A pálya nagyon jó, ugyanis tele van gyors kanyarokkal és még előzni sem lehetetlen. A tavalyi F2-es hétvége nagyon jó volt, különösen az a pillanat, amikor egyszerre két embert is meg tudtam előzni a tizenhatos, tizenhetes kanyarban. Remélhetőleg az eddigiekhez hasonló eredményt fogunk majd elérni. A lefontosabb, hogy továbbra is keményen dolgoztunk annak érdekében, hogy még gyorsabbak legyünk. Nyomni fogjuk keményen, ugyanis sok pontot szeretnénk gyűjteni.”

  • Az idei Williamsről és a hosszútávú céljairól is kérdeztük Nicholas Latifit

    Az idei Williamsről és a hosszútávú céljairól is kérdeztük Nicholas Latifit

    Az Osztrák Nagydíj versenyhétvégéjén pont a születésnapján sikerült interjút készítenem Nicholas Latifivel. A kanadai pilóta a DAMS Formula 2–es csapatánál versenyez és jelen pillanatban a második helyet foglalja el az összetettben. A kanadai pilóta emellett már számos első szabadedzésen vezethette az idei Williamst és a tavalyi Force Indiát.

    Kezdjük az idei Formula 2-es szezonnal. Sokáig vezetted a bajnokságot, azonban a legutóbbi hétvégék közel sem a terveid szerint alakultak és most már Nyck (de Vries) vezeti a bajnokságot. Mi volt a probléma?

    Latifi: A Formula 2-ben az a nehéz, hogy hiába vezetsz 50 ponttal a másik előtt, ha esetleg rosszul sikerül egy hétvégéd, akkor ez az 50 pontos előny akár el is tűnhet. Igaz, nem volt valami jó hétvégém se a Paul Ricardon, sem pedig Monacóban, azonban minél hamarabb szeretném összeszedni magamat, ugyanis a legfőbb célom az, hogy megnyerjem az idei Formula 2-es bajnokságot, ugyanis ezek után a lehető leghamarabb már a Forma-1-ben szeretném folytatni a pályafutásom.

    Ki a legkeményebb riválisod a Formula 2-es mezőnyből?

    Latifi: Huhh, nehéz kérdés. Már a szezon kezdete előtt tudtam, hogy sok olyan pilóta lesz majd, akikre nagyon figyelnem kell. Ezek közé a pilóták közé tartozik Nyck (de Vries), Luca (Ghiotto) és Sergio (Sette Camara) is. Már a szezon első versenyein bebizonyosodott, hogy velük tényleg számolnom kell, ugyanis mindannyian tapasztaltak és gyorsak egyaránt. Ők a legnagyobb riválisaim, azonban bízom benne, hogy valamilyen úton-módon, de a szezon végén sikerül majd legyőznöm őket.

    Idén már két első szabadedzésen is vezethetted a Williams Forma-1-es autóját. Tudjuk, hogy most milyen helyzetben van a Williams, a kérdésem pedig az lenne, hogy milyen érzés volt vezeti az autót?

    Latifi: Őszintén, nem ezzel voltam elfoglalva. Amikor beülök egy Forma-1-es autóba, az számomra egy különleges pillanat. Amikor először vezethettem, még nehezebb volt, azonban a második alkalommal már sokkal jobban ment. Remélem, hogy a jövőben még több ilyen lehetőséget fogok majd kapni és azt is, hogy előbb vagy utóbb, de nem csak első szabadedzéseken ülhetek majd autóba.

    Nemrégiben napvilágot láttak olyan pletykák, miszerint a Williams elégedetlen Robert Kubica teljesítményével és meg sem akarják hosszabbítani a szerződését. Ha igazak a pletykák, akkor szerinted mekkora az esély arra, hogy téged választanak majd?

    Latifi: Erre nem nagyon tudok mit mondani. Annyit tényleg elmondhatok, hogy minden esélyem megvan arra, hogy megkapjam az ülést. Ha ezeknek a pletykáknak tényleg van valóságalapjuk, akkor nagyon remélem, hogy a Williams vezetősége engem tart majd a legalkalmasabbnak erre a feladatra.

    Mivel egy magyar médiumot képviselek, ezért feltétlen meg kell kérdeznem, hogy várod-e már a magyar hétvégét?

    Latifi: Őszinte leszek veled, a Hungaroringet sokáig nem tartozott a kedvenc pályáim közé. Eleinte nagyon nem szerettem, azonban évről évre egyre jobban teljesítek, szóval kezdem megkedvelni. A kedvenc részem második szektor, ugyanis rengeteg trükkös kanyarkombináció található meg itt. Rengeteg a szurkoló is, akik mindig hatalmas elánnal szurkolnak kedvencüknek, szóval nagyon várom már a magyar versenyhétvégét.

  • Vergne még nem mer az újabb bajnoki címre gondolni

    Vergne még nem mer az újabb bajnoki címre gondolni

    A DS Techeetah versenyzője, Jean-Eric Vergne egyelőre függetleníti magát a bajnoki címvédés gondolatától. A francia pilóta kényelmes előnnyel vezeti a bajnokságot a New York-i duplafutam előtt, még gondolni sem mer arra, hogy ő lesz az első olyan pilóta az elektromos széria történetében, aki képes lenne megvédeni a címét.

    A regnáló bajnok 32 pontos előnnyel vághat majd neki az ötödik szezon utolsó két versenyének New Yorkban. Vergne előnye nagyobb a tavalyi évhez képest, ugyanis akkor 23 ponttal vezetett Sam Birddel szemben az utolsó versenyhétvége előtt. Tavaly már az első verseny után sikerült bebiztosítania a bajnoki címét, ugyanis a Virgin britversenyzőjének közel nem úgy alakult a hétvégéje, ahogy ő azt eltervezte.

    Vergne szerint, ha sikerülne megvédenie a címét, akkor az lenne karrierje legnagyobb eredménye. „Még nem merek a bajnoki címre gondolni,” – jelentette ki a DS Techeetah francia versenyzője. „Egyáltalán nem agyalok azon, hogy „Mi lenne, ha a második címemet is New Yorkban zsebelném be?”

    „Remélem emlékeztek, hogy tavaly előtt Sebastien Buemi 10 ponttal vezette a bajnokságot Lucas di Grassi előtt két futammal a bajnokság vége előtt. Lucas nagyszerű eredményeket ért el az utolsó két futamon Montreálban,aminek segítségével meg is nyerte a bajnokságot Sebastien előtt.

    „Még semmi sem biztos, ugyanis a Formula E-ben rendkívül gyorsan megváltozhatnak a dolgok. Jó érzés, hogy bajnoki éllovasként utazhatok majd New Yorkba. Az idei előnyöm nagyobb, mint tavaly volt, azonban ez lényegtelen. Az eredeti céljaimmal fogok nekivágni a New York-i hétvégének: nyerni akarok és a legjobbamat nyújtani a páláyn.”

    Di Grassinak egy kisebbfajta csodára lenne szüksége ahhoz, hogy bajnok legyen

    A DS Techeetah előny nem csak az egyéni, hanem emellett még a konstruktőri bajnokságot is magabiztos, 43 pontos előnnyel vezetik az Audi előtt, akik tavaly pont őket győzték le a konstruktőri bajnokságért folytatott harcban.

    Di Grassi úgy lett második a tavalyi bajnokságban, hogy az utolsó két futamon már matematikai esélye sem volt esélye az egyéni bajnoki címre, amit Vergne már az első futamon megnyert.

    A harmadik szezon bajnokának idén még van esélye az egyéni bajnoki címre, azonban egy hatalmas fordításra lenne szüksége ahhoz, hogy megszerezze második bajnoki címét a sorozatban.

    „Egy kisebb fajta csodára lenn szükség, azonban a nyomás JEV-en (Vergne) van,” – véli az Audi brazilja. „Nyugodt szívvel fogok vezetni és a célom az, hogy mindkét futamon engem intsenek le először a kockás zászlóval. Soha nem lehet tudni, lehet, hogy Vergne-nyel is történni fog valami, ugyanis a Formula E kiszámíthatatlan. Soha nem tudod megmondani előre, hogy mi fog történni.”

  • Újra autóba fog ülni Robert Wickens!

    Újra autóba fog ülni Robert Wickens!

    Robert Wickens, aki tavaly egy hatalmas balesetet szenvedett a Pocono Racewayen, aminek következtében súlyosan megsérült, újra autót fog vezetni.

    A kanadai pilóta az Instagram oldalán jelentette be a hírt, hogy az IndyCar torontoi versenyén fog megtenni egy kört az utcai pályán közvetlen a verseny kezdete előtt.

    https://www.instagram.com/p/BzqXWxPnfQZ/

  • Interjú Juan Manuel Correával, aki imádja Budapestet

    Interjú Juan Manuel Correával, aki imádja Budapestet

    A Sauber Junior Team Forma-2-es csapatában versenyző, Juan Manuel Correával beszélgettünk az Osztrák Nagydíj helyszínén Spielbergben. Az ecuadori versenyzőt karrierje kezdetéről és az idei Forma-2-es eredményeiről is kérdeztük.

    Juan, mikor és kezdted el a versenyzést?

    Juan Manuel Correa: 2007-ben kezdtem el hét éves koromban, Ecuadorban, ahol születtem. És hogy miért? Az apukám miatt, aki régebben főként motorokkal versenyzett. A motoros korszaka után váltott ralira és ekkor találkozott olyan emberekkel, akik gokartokkal versenyeztek. Ekkor gokartozhattam életemben először és már az első pillanattól kezdve imádtam. Ki se akartam szállni belőle, annyira megkedveltem.

    Nehéz volt a GP3-ról a Forma-2-re való váltás?

    Correa: Nyilvánvalóan nem volt könnyű, ugyanis eggyel feljebb léptem a létrán. Az autók sokkal gyorsabbak, nagyobb a leszorító erejük és még a fékek is teljesen másak a GP3-as autóhoz képest. A versenyzők is egyre jobbak, mert mindig csak a jobb versenyzők kerülhetnek eggyel magasabb szintre. Nagyon tehetséges versenyzők ellen versenyzem és persze, hogy nehéz felvenni a ritmusukat.

    Amerikai versenyzőként miért ezt az utat választottad az IndyCar vagy a NASCAR helyett?

    Correa: Mindenféleképpen Európában akartam versenyezni, mivel a legfőbb célom az, hogy bekerüljek a Forma-1-be. Soha nem gondoltam arra, hogy az IndyCarban versenyezzek, ugyanis mindig is az F1 volt a célom. Ezért jöttem Európába 2014-ben. Ekkor még gokartoztam, azonban azóta már eltelt öt év és most már a Forma-2-ben versenyzem. Véleményem szerint jobban benne vagyok az európai versenyzésben, mint az amerikaiakban. Másfelől pedig az IndyCarban szinte senkit nem ismerek, amíg itt Európában sok barátom van és a lehetőségek is jobbak.

    Elégedett vagy az eddigi Forma-2-es eredményeiddel vagy van még miben fejlődnöd?

    Correa: Mindig fejlődnöd kell valamiben. Eddig jó eredményeim vannak újoncként: van két dobogós helyezésem, aminek kifejezetten örülök. Azonban voltak olyan hétvégék az idei szezonban, ahol nem tudtam kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtani. A dobogóimon kívül mindössze két versenyen szereztem pontot Bakuban és a Paul Ricardon, szóval ezen téren mindenféleképpen fejlődnünk kell. Nagyon örülnék neki, ha ezek után minden versenyen pontot tudnánk szerezni. Az összes versenyen nem állhatunk a pódiumra, mert az eléggé nehéz lenne, de meg fogjuk próbálni. Sok a megoldandó házi feladatunk, azonban már a szezon eddigi versenyein is gyorsak tudtunk lenni, ami pozitív. Gyorsan meg tudtam szokni az autót, a gumikat és a csapattal is jól kijövök.

    Az Alfa Romeo Team tagjaként láthatunk majd valamikor F1-es autóban?

    Correa: Határozottan igen. Az Alfa Romeo nagy potenciált lát bennem, azonban nem szabad elkapkodnom a dolgokat. A lehetőség majd idővel jönni fog. Az egyik felem már legszívesebben most beülne, azonban a másik felem pedig azt mondja, hogy még fejlődnöm kell ahhoz, hogy egy ilyen kaliberű autót vezessek. Meglátjuk, hogy mit hoz majd a jövő.

    Magyar újságíróként mindenféleképpen meg kell kérdeznem, hogy várod-e már a hungaroringi hétvégét?

    Correa: Igen, mert ez az egyik kedvenc pályám. Alsóbb kategóriákban már versenyeztem ott és egyszerűen imádom. Nem csak a pálya, hanem a város is fantasztikus. Jó a kultúra, szépek az épületek, ráadásul még a lányok is gyönyörűek, szóval alig várom már, hogy újra visszatérhessek Magyarországra.

  • Rajtbüntetést kapott Esteban Guerrieri a ningboi versenyhétvégére!

    Rajtbüntetést kapott Esteban Guerrieri a ningboi versenyhétvégére!

    Esteban Guerrieri egy három rajthelyes büntetéssel vághat majd neki a WTCR ningboi hétvégéjének. Az argentin versenyző ugyanis a villa reali hétvége harmadik versenyén Nicky Catsburggal ütközött. A versenybírók megvizsgálták az esetet és végül az argentin pilótát találták vétkesnek.

    Guerrieri és Catsburg az ötös kanyarban értek össze, ami miatt mindketten kiestek a versenyből. A Hyundaios Catsburg a külső íven próbálta megelőzni a Münnich Motorsport Honda argentin versenyzőjét, azonban Guerrieri a féktávon eltalálta a Hyundai hátulját.

    Az argentin pilóta egy három rajthelyes büntetést kapott baleset okozásáért, amit majd a nyári szünet utáni első versenyhétvégén, a kínai Ningboban fog majd letölteni.

  • Spengler véget vetett két éves nyeretlenségi szériájának a Norisringen

    Spengler véget vetett két éves nyeretlenségi szériájának a Norisringen

    A BMW versenyzője, Bruno Spengler hosszú idő után újra nyerni tudott a DTM-ben. A kanadai pilótát intették le elsőnek a második norisringi futamon, amivel véget vetett két évig tartó nyeretlenségi szériájának.

    Spengler már a rajt után az élre keveredett annak ellenére, hogy Jamie Green megpróbált bevetődni mellé az egyes kanyarban. A poleból rajtoló René Rastnak már jobb volt a rajtja a tegnaphoz képest, azonban ennek ellenére a német pilótát Nico Müller és Loic Duval is el tudott menni.

    Mindhárom Audi túlszaladt a sikánnál, amit Spengler ki tudott használni és a negyedik helyről rögtön az élen találta magát. Rast ezek után megpróbálta megelőzni Müllert, azonban a két Audi összeért és Rast a menetiránnyal szemben találta magát. Müller ezek után üldözőbe vette Spenglert. Az üldözés egészen addig tartott, amíg a svájci pilótát ki nem intették egy boxutca áthajtásos büntetésre a Rasttal történt ütközése miatt.

    Ezek után Spengler kényelmesen vezetett, a kiállását pedig a hetven körös verseny harminckettedik körében teljesítette. Green sokáig közel volt hozzá, azonban 2012 bajnoka el tudott húzni az Audik elől és ki tudott építeni magának egy öt másodperces előnyt. A kanadai végül meg is nyerte a versenyt, ami az első győzelme volt a 2017-es nürnburgringi verseny óta.

    Robin Frijns, aki a kiállások után Duvalt és Phillip Enget is meg tudta előzni, sokáig tartotta a harmadik helyét, azonban Mike Rockenfeller a verseny vége előtt 15 perccel mégis elvette tőle azt. A duó hosszú köröket töltött egymás mögött, azonban Rockenfeller az egyik körben nagyon jól gyorsított ki a tizes kanyarból és végül sikerült megelőznie holland riválisát.

    Rockenfeller még Greent is majdnem elkapta a végén, azonban Greennek sikerült német riválisa előtt átszelni a célvonalat. Frijns negyedik lett a végén, megelőzve Enget, aki az ötödik helyen zárt.

    Marco Wittmann sokáig harcban volt, azonban a német motorja a végén megadta magát, ami miatt kiesett a versenyből.

    További pontszerzők: Duval, Rast, Müller, Timo Glock és Daniel Juncadella

  • F1 2020: Nézzük, ki hova igazolhat?

    F1 2020: Nézzük, ki hova igazolhat?

    Kezdetét vette a „silly season”, vagyis a Forma-1 átigazolási piaca. Nézzük, hogy miként alakulhat az aktuális pilóták sorsa a száguldó cirkuszban?

    Mercedes

    Lewis Hamilton – 2020-ig szerződése van

    Valtteri Bottas – Idén lejár a szerződése

    A Mercedes továbbra is ragaszkodott ahhoz a Valtteri Bottashoz, aki 2018-ban egyetlen futamot sem tudott megnyerni. Azonban az idei szezonra a finn összekapta magát és már két futamgyőzelme van, szóval valószínűleg jövőre is ő lesz majd Lewis Hamitlon csapattársa a brackleyi istállónál.

    Ferrari

    Sebastian Vettel – 2020-ig szerződése van

    Charles Leclerc – 2022-ig szerződése van

    Vettel szenved és ezzel kapcsolatban számos őrült pletyka látott napvilágot, miszerint a négyszeres világbajnok ki sem fogja tölteni a szerződését a Scuderiánál és már az idei szezon végén vissza fog vonulni. Azonban a németnek és monacói csapattársának is érvényes szerződése van az olasz istállóval, tehát szinte biztosan nem fog változni az olaszok pilótafelállása.

    Red Bull

    Max Verstappen – 2020-ig szerződése van

    Pierre Gasly – Eléggé bizonytalan

    A Red Bull nagyon reméli, hogy Verstappen még hosszú évekig játszik majd meghatározó szerepet a csapatuknál. Azonban a holland jövő évi csapattársának kiléte eléggé kérdéses, ugyanis Gasly jelentős mértékben elmarad a holland eredményeitől. Már olyan pletykák is napvilágot láttak, hogy a franciát mára az idei szezon közben visszaültethetik a Toro Rossoba.

    Renault

    Daniel Ricciardo – Több éves szerződéssel rendelkezik

    Nico Hülkenberg – Nincs szerződése

    A Renaultnak korántsem sikerült elérnie a szezon előtt kitűzött célját, mivel egyelőre nagyon messze vannak a három élcsapattól. Többek között ezért igazolták le Daniel Ricciardot, aki 2020-ban is a franciáknál fog versenyezni. Azonban a csapatfőnök, Cyril Abiteboul megerősítette, hogy Nico Hülkenberg helye egyáltalán nem biztos. Lehet, hogy a német pilóta helyét a Mercedes junior, Esteban Ocon fogja majd átvenni, Hülkenberg pedig tényleg elhagyja a száguldó cirkuszt a Formula E kedvéért?

    Haas

    Romain Grosjean – Még nincs megerősítve

    Kevin Magnussen – 2020-ig szerződése van

    Magnussen csodálatraméltó teljesítménye miatt, amit a tavalyi szezonban nyújtott, egy két éves szerződést kapott az amerikai istállótól. A dán idén is magabiztosan felülmúlja Grosjeant, aki alatt erősen rezeg a léc. A francia pilóta szenved és ez meg is látszik, ugyanis eddig mindössze két pontot tudott szerezni.

    McLaren

    Carlos Sainz Jr. – Több éves szerződése van

    Lando Norris – Több éves szerződése van

    Talán a wokingi istálló pilótapárosának a legbiztosabb a helyzete az F1-es csapatok közül. Nyilvánvaló, hogy tavalyhoz képest rengeteget fejlődtek, ugyanis idén már ők a negyedik erő, vagyis ők a leggyorsabbak az élcsapatok versenyzői után.  Norrisnak és Sainznak is szerződése van a wokingiakkal, szóval több, mint valószínű, hogy a McLaren pilótapárosa nem fog megváltozni.

    Racing Point

    Sergio Perez – Nincs megerősítve

    Lance Stroll – Biztos a maradása

    Stroll biztosan maradni fog a Racing Pointnál, ugyanis a csapat az édesapja tulajdonában áll. Pereznek pedig több dolog miatt is ésszerű lenne meghosszabbítania a szerződését. Egyrészt nem nagyon lenne más csapatnál helye, másrészt a Racing Point akár egy még erősebb csapatként vághat majd neki a 2020-as szezonnak.

    Alfa Romeo

    Kimi Räikkönen – 2020-ig van szerződése

    Antonio Giovinazzi – Még nem biztos a maradása

    Räikkönen, aki idén ünnepli majd 40. születésnapját, tagja lesz a száguldó cirkusz rajtrácsának a következő idényben is. Giovinazzi pedig rengeteget fejlődött a szezon kezdete óta. Az Alfa Romeo egy remek lehetőség a Ferrari juniorok számára, ugyanis szorosan együttműködnek a Ferrarival és a motorokat is az olaszoktól kapják. Nem valószínű, hogy Mick Schumacher fogja majd váltani az olaszt, ugyanis a német fiatal nem kezdte valami jól az újonc szezonját Forma-2-ben, ami miatt elképzelhető, hogy még egy évet le fog majd húzni a Forma-1 előszobájában.

    Toro Rosso

    Daniil Kvyat – Még nincs megerősítve

    Alexander Albon – Nem biztos a maradása

    Kvyat egy éves kihagyás után tért vissza, Albon pedig újoncként csatlakozott a faenzai istállóhoz. A tapasztalatlanságuk ellenére mindketten eléggé jól teljesítenek az idei szezonban. A pletykák alapján mindketten esélyesek a gyengén teljesítő Pierre Gasly versenyzői ülésére az anyacsapatnál. Szerintem mindketten maradni fognak, ugyanis a Red Bull juniorprogramjában nincsenek olyan versenyzők jellen pillanatban, akikkel helyettesíteni tudnák Kvyatot vagy éppen Albont.

    Williams

    George Russell – Több éves szerződése van

    Robert Kubica – Erősen kétséges a maradása

    Habár a Williams idén is jelentősen le van maradva a többiekhez képest, Russell futamról futamra felülmúlja Kubicát. A brit újonc az időmérőkön és a futamokon is sorra legyőzi a sokkal tapasztaltabb csapattársát. Lehetséges, hogy a lengyel tündérmesébe illő visszatérése az F1-be mindössze egy szezonig tart, ugyanis a csapat junior pilótája, Nicolas Latifnek Kubica ülésére fáj a foga.

  • Tassi Attila és Tiago Monteiro rajtolhat majd az első sorból Villa Realban a harmadik futamon!

    Tassi Attila és Tiago Monteiro rajtolhat majd az első sorból Villa Realban a harmadik futamon!

    Tassi Attila élete első rajtelsőségét szerezte meg a WTCR portugál versenyhétvégéjén, Villa Realban. A fiatal magyar versenyzőnek még Michelisz Norbert tegnapi körrekordjánál is gyorsabb tudott lenni. Tassi csapattársa, Tiago Monteiro lett a második a hazai szurkolók legnagyobb örömére, ezzel bebiztosítva a Honda első sort.

    Augusto Farfus időmérője gyorsan véget ért, ugyanis a brazil pilóta összetörte a Hyundai-át. Az eset miatt félbe kellett szakítani az edzést. Egy kisebb szünet után folytatódott a drámai időmérő edzés, ugyanis Michelisz Norbi, aki a tegnapi futamon nyerni tudott, már a Q1-ben búcsúzott. A magyar pilóta csak a tizenhatodik helyről rajtolhat majd, éppen megelőzve ezzel Gabrielle Tarquinit.

    Ez azt jelentette, hogy a Hyundai versenyzői közül csak Nicky Catsburgnak sikerült bejutni a Q2-be. A Hondák már ekkor is gyorsak voltak, ugyanis Tassi volt a leggyorsabb a Q1-ben a két Alfa Romeo előtt.

    Tassi már a Q2 elején megdöntötte a körrekordot egy 1:59.445-ös köridővel. Eközben Kevin Ceccon pont ugyanott törte össze az autóját, mint ahol azt Farfus tette meg a Q1-ben. A falat meg kellett javítani az esetet követően, ami miatt újfent előkerült a piros zászló.

    Az újraindítást követően Rob Huff és Yann Ehrlacher is javítani tudott. A javításnak köszönhetően mindketten bekerültek a legjobb ötbe. Nestor Girolami éppen kicsúszott a legjobb tízből, ugyanis az argentin a tizenegyedik leggyorsabb időt autózta.

    A Q3-ban sokáig Monteiro volt a leggyorsabb, azonban Tassi Attila egy briliáns első szektornak köszönhetően legyőzte a portugál csapattársát. A harmadik helyről pedig Yann Ehrlacher rajtolhat majd a harmadik futamon.

    A második futamon a kínai, Ma Qing Hua rajtolhat majd az első rajtkockából.