Szerző: Boa Bence

  • Íme, a csapatok a gumiválasztása a Német Nagydíjra

    Íme, a csapatok a gumiválasztása a Német Nagydíjra

    A Pirelli nyilvánosságra hozta a csapatok gumiválasztását a soron következő Német Nagydíjra.

    Az olasz gumigyártó a C2-es (kemény), a C3-as (közepes) és a C4-es (lágy) keverékű abroncsait használhatják majd a csapatok Hockenheimben. Minden versenyző tizenhárom szett gumit használhat el egy versenyhétvége alatt. A Pirelli mindegyik szett gumiból kötelezően előír egyet, így a csapatok tíz szett gumit határozhatnak meg szabadon.

    A Renault és a Toro Rosso ment el a legmesszebbre, ugyanis mindkét csapat tíz szett lágy gumit választott. Danyiil Kvyatnak és Nico Hülkenbergnek emiatt mindössze egy garnitúra közepes gumija lesz majd. Kilenc versenyzőnek pedig a kemény keverékű gumiból lesz csak egy szettje, amit felhasználhat a versenyhétvégén.

    Ha száraz körülmények között fog zajlani a hétvége, akkor két versenygumi valószínűleg a kemény és a közepes lesz majd. A lágy gumikat leginkább a szabadedzéseken és az időmérő edzés első és harmadik szakaszában láthatjuk majd, ugyanis ennek a keveréknek a legnagyobb a tapadása.

    A teljes gumikiosztást pedig itt megtekinthetitek:

  • Vettel szerint az idei szezon teljes más, mint a 2014-es volt

    Vettel szerint az idei szezon teljes más, mint a 2014-es volt

    Sebastian Vettel elmondta, hogy az idei Ferraris szezonját egyáltalán nem hasonlítaná a 2014-es évéhez, amikor még a Red Bullnál versenyzett.

    A német egy új csapattársat kapott Daniel Ricciardo személyében a 2014-es szezonra. A négyszeres világbajnok szenvedett a hibrid éra első évében, ami miatt az újdonsült ausztrál csapattársa simán le is tudta győzni őt.

    Alonso távozásával Vettel előtt megnyílt az út a Ferrarihoz, amit a német azonnal ki is használt és ott is hagyta a milton keynesi istállót, akikkel négy világbajnoki címet szerzett. Most pedig Charles Leclerc érkezésével a német megint ugyanabban a cipőben jár, mint öt szezonnal ezelőtt.

    A fiatal monacói az időmérőkön és a versenyeken is jól teljesít és már kétszer is nagyon közel volt ahhoz, hogy megszerezze élete első győzelmét a száguldó cirkuszban. Vettel silversone-i nullázása miatt pedig már csak három ponttal előzi meg őt az összetett pontversenyben.

    Vettel ezt válaszolta a Motorsport.com-nak, amikor arról faggatták, hogy az idei szezonja hasonló-e a 2014-eshez: „Nem igazán. Először is, az már öt éve volt, másodszor pedig tényleg különböznek. Amikor arról beszélsz, hogy mi zavar igazán, akkor nyilván azt fogod mondani, hogy az eredmények, ugyanis még futamot sem tudtunk nyerni idén.

    „Ha visszanézem az idei versenyeket, akkor nyilván másként is csinálhattuk volna. Hatodikok lettünk az időmérőn, pedig Charles tempóját elnézve akár az első sorban is lehettünk volna.

    „A biztonsági autó igenis kapóra jött, ugyanis emiatt kerülhettem oda a harmadik helyre. Az első etap jó volt, igaz máshogy csináltunk egyes dolgokat a többiekhez képest, azonban működtek. Nem aggódok túlságosan, ugyanis tudom, hogy jobb eredményeket érhetünk majd el a jövőben.

    „Már nagyon várom a következő versenyt Németországban,” – mondta Vettel, aki utoljára 2013-ban tudott nyerni hazai közönség előtt a Nürburgringen.

  • Hivatalos: André Lotterer megegyezett a Porschéval!

    Hivatalos: André Lotterer megegyezett a Porschéval!

    André Lotterer két szezon után otthagyja a DS Techeetah csapatát a Porsche kedvéért. Így immáron biztos, hogy a német pilóta lesz Neel Jani csapattársa az újonnan csatlakozó német gyártónál.

    Várható volt, hogy a német pilóta váltani fog, ugyanis a korábbi években már versenyzett a Porsche csapatánál a WEC-ben. Igaz, hogy gyári csapatnál versenyzett a korábbiakban, azonban Lotterer az immáron kétszeres Formula E bajnok Jean-Eric Vergne mellett nem igazán tudott érvényesülni.

    Ezzel azonban megüresedett egy hely a bajnokcsapatnál, amire elég sok versenyzőnek fáj a foga. Szerintetek ki lesz majd a regnáló bajnok csapattársa a DS Techeetahnál a hatodik szezonban?

    A német pilóta pedig már az új szerelésében is pózolt, amiről itt láthattok képet:

    https://www.instagram.com/p/B0AtftiF6aS/

  • Perez szerint a rossz fékerőeloszlás miatt ütközött össze Hülkenberggel

    Perez szerint a rossz fékerőeloszlás miatt ütközött össze Hülkenberggel

    Sergio Perez elmondta, hogy valami nem volt rendben a kormányával, ami rossz hatással volt az autója fékerő oszlására. A mexikói pilóta szerint ezek a körülmények játszottak közre a Nico Hülkenberggel történt baleseténél az Angol Nagydíjon.

    Perez annak reményében vágott neki a silverstone-i hétvégének, hogy ezúttal sikerül pontot szereznie, ugyanis a legutóbbi öt futam mindegyikén pont nélkül maradt.

    A Racing Point pilótája a tizenötödik rajtkockából vághatott neki a Brit Nagydíjnak. A mexikói pilóta jó stratégián volt, ugyanis az első kiállását a biztonsági autós fázis – amit a sóderágyba sodródott Antonio Giovinazzi okozott – alatt teljesítette. Minden esélye megvolt a pontszerzésre, egészen az újraindításig, ugyanis rögtön azt követően koccant össze a Renault német pilótájával.

    „Nem volt szerencsénk a mai napon,” – nyilatkozta a mexikói a verseny után. „Az első etapom nagyszerű volt. Kontroll alatt tartottam a versenyem és jól is kezeltem a gumijaimat. Minden esélyünk megvolt a pontszerzésre. Ekkor jött a biztonsági autós fázis és kiálltam a boxba, ami mindent elrontott.

    „A biztonsági autós fázis alatt problémáim akadtak a kormányommal, ami hatással volt az autó fékerő eloszlására is. Túl előre volt állítva, ami miatt összeütköztem Hülkenberggel, ugyanis nem tudtam kellő mértékben lefékezni az autómat. Letört az első szárnyam, ami miatt vissza is estem az utolsó helyre.

    „Nem hiszem el, hogy megint ilyen balszerencsések voltunk. Ez csalódást keltő, ugyanis a hazai versenyünkön kijárt volna számunkra egy jó eredmény. Mindenünk megvolt ahhoz, hogy pontokat szerezzünk.”

  • Horner elárulta, hogy miért kapkodtak a Red Bull szerelői a rajt előtt

    Horner elárulta, hogy miért kapkodtak a Red Bull szerelői a rajt előtt

    A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner elmondta, hogy a Brit Nagydíj rajtja előtt nem sokkal derült ki, hogy mindkét autójuk hátsó szárnya meg van repedve.

    Már minden csapat az utolsó simításokat végezte a rajtrácson, amikor a Red Bull szerelői gyors kapkodásba kezdtek Max Verstappen autóján. Mint kiderült, a holland pilóta hátsó szárnyát kellett kicserélni. Nem sokkal később Pierre Gasly is egy új hátsó légterelőt kapott. Az egész esetben az volt a legdrámaibb, hogy a cseréket követően a szerelők már kevesebb, mint hatvan másodpercig maradhattak a rajtrácson.

    Horner elmondta, hogy azért vállalták a kockázatot, mert mindkét pilótájuk hátsó szárnyán repedéseket találtak. „Az egyik szerelőnk a kötelező ellenőrzéseket végezte és jelezte, hogy repedéseket talált Max hátsó szárnyán,” – nyilatkozta Horner a Motorsport.com-nak. „Ezek után adtuk meg az engedélyt a cserére. Max autója után Pierre-ét is átnéztük és az ő hátsó szárnyán is találtunk egy repedést. Biztonsági okok miatt döntöttünk úgy, hogy mindkét autón kicseréljük az elemet és megérte kockáztatni, ugyanis sikerült a csere.

    Horner hozzátette, hogy a cseréket követően a szárnyvéglapokat még le is ragasztották. „A szikszalag nem javított volna semmin, ezért inkább a ragasztó mellett döntöttünk.

    Egyik Red Bull versenyző hátsó szárnyával sem voltak problémák a futam alatt. Gasly idei legjobb eredményét elérve lett negyedik, amíg Verstappen azért maradt le a dobogóról, mert Sebastian Vettel nekiment hátulról egy félresikerült manőver miatt.

  • Buemi nyert, Vergne nullázott, így elmaradt a bajnokavatás New Yorkban

    Buemi nyert, Vergne nullázott, így elmaradt a bajnokavatás New Yorkban

    Sebastien Buemi megtörte a Nissan több, mint két évig tartó nyeretlenségi sorozatát New Yorkban. A svájci pilóta rajt-cél győzelmet aratott az amerikai nagyváros utcáin megrendezett versenyen, megszerezve ezzel idei első győzelmét.

    Bueminek még mindig van esélye a bajnoki címre, miután Jean-Eric Vergne egy pocsék délutánt zárt. A francia pilóta többször is balesetbe keveredett a középmezőnyben autózva, ami miatt esélye sem volt a pontszerzésre.

    A Nissan svájci pilótája meg tudta őrizni az első helyét a rajtot követően. Azonban a középmezőnyben már ekkor baleset történt: Sam Bird ütközött José Maria Lopezzel a hetes kanyarban, aminek következtében a Dragon argentinja a menetiránnyal szemben találta magát.

    Vergne csapattársa, André Lotterer próbált vigyázni, azonban a hetes kanyarban történt incidensnél nekiment a saját csapattársának, aki defektet kapott. A regnáló bajnoknak ki kellett állnia a boxba, ami miatt visszaesett mezőny végére.

    Az élen Bueminek figyelnie kellett, ugyanis Alex Lynn komoly nyomás alá helyezte őt. Az élen haladó kettőst a BMW versenyzője, Alexander Sims követte. 20 perccel a verseny vége előtt azonban Lynn autója hirtelen lelassult, majd megállt. A brit nagyon rossz helyre parkolta le a Jaguárját, ami miatt be kellett hívni a biztonsági autót.

    Az zöld zászló után Buemi, Sims, Daniel Abt volt a sorrend. Azonban Mitch Evans a másik Jaguárral már az újraindítás utáni első körben megelőzte Abtot, majd egy késői bevetődéssel Simset is maga mögé utasította. Buemit ezek után nem lehetett elkapni és végül meg is nyerte a versenyt. A svájci pilóta mellett Evans és Sims csapattársa, Antonio Felix da Costa ünnepelhetett a pódiumon.

    A dráma azonban nem az élen történt, hanem a középmezőnyben. A verseny utolsó körében Vergne próbálta megelőzni Felipe Massát, azonban a brazil rosszul mérte fel a helyzetet és a falban kötött ki, megrongálva ezzel a bajnoki éllovas első szárnyát. Emiatt nem sikerült Vergne-nek már az első versenyen bebiztosítania második bajnoki címét.

    Vergne a történtek ellenére kényelmes pozícióban várhatja a szezon utolsó versenyét. A francia pilóta 22 ponttal előzi meg a bajnoki tabella második helyén álló Lucas di Grassit. Evansnek és Bueminek még szintén van esélye, bár inkább csak matematikai, ugyanis az új-zélandi 25, a svájci pedig 26 egységgel van lemaradva a DS Techeetah francia versenyzőjétől.

  • Jüri Vips rajt-cél győzelmet aratott a Silverstone-i főfutamon

    Jüri Vips rajt-cél győzelmet aratott a Silverstone-i főfutamon

    A Red Bull juniorja, Jüri Vips a pole pozícióból tudta megnyerni a Formula 3 első versenyét Silvertone-ban.

    A Hitech GP észt versenyzője jól kapta el a rajtot, azonban már az első köröktől fogva nyomás alatt volt, ugyanis Jahan Dauvala többször is megpróbálta őt megelőzni.

    A hetedik körben virtuális biztonsági autós fázis lépett érvénybe, miután Frederico Malvestiti autója megállt a célegyenesben. A VSC fázis vége után Vipsnek sikerült maga mögött tartania a Prema indiai pilótáját. A kettejük csatája kapóra jött Marcus Armstrongnak, aki így fel tudott zárkózni mögéjük. Az új-zélandi fiatalnak számos előzést kellett bemutatnia a versenyen, ugyanis az elrontott rajtja miatt a hatodik helyre esett vissza a másodikról.

    Daruvala ezek után kétszer is megpróbálta megelőzni Vipset a Brooklands külső ívén, azonban az észt pilótának sikerült kivédenie mindkét támadást. A második kísérletnél Daruvala lecsúszott az ívről, ami miatt Armstrong meg tudta őt támadni a Luffieldben.

    Raoul Hyman a tizenhatodik körben összetörte az autóját a Brooklands-ben, ami miatt be kellett hívni a pályára a biztonsági autót. A pályabíróknak két kör kellett ahhoz, hogy el tudják takarítani Hyman autóját a pályáról. Ebből következik, hogy a tizennyolcadik körben folytatódhatott a száguldás.

    Daruvala próbálkozott, azonban igazán komoly előzési kísérletet nem nagyon tudott bemutatni. Vips a spielbergi főverseny után Silverstone-ban sem talált legyőzőre, folytatva ezzel remek formáját. Az észt pilóta ezzel a győzelmével még közelebb került a Prema versenyzőihez az összetettben.

    Az észt pilóta mellett Daruvala és Armstrong fértek fel a dobogóra. A negyedik helyen Vips csapattársa, Leonardo Pulcini végzett, megszeretve ezzel idei legjobb eredményét. Roberrt Shwartzman lett az ötödik, miután sikerült megelőznie Christian Lundgaardot. Az orosz pilótáé volt a leggyorsabb versenyben futott kör, azonban ennek ellenére nem nagyon sikerült előzéseket bemutatnia.

    Végül Pedro Piquetnek is sikerült megelőzni Lundgaardot a hatodik helyért. További pontszerzők: Liam Lawson, Jake Hughes és Alex Peroni

  • Bottas nyerte a második szabadedzést Silverstoneban

    Bottas nyerte a második szabadedzést Silverstoneban

    Valtteri Bottas egy eléggé impozáns körrel nyerte meg az Angol Nagydíj második szabadedzését. A finn pilótát a csapattárs, Lewis Hamilton és Charles Leclerc követte.

    Bottas egy 1:26.732-es körrel volt a leggyorsabb a mezőnyből. Hamilton egy paraszt hajszálnyival, 0.069 ezred másodperccel kapott ki a csapattársától. Azonban a brackleyi istállónak is adódtak problémái, ugyanis Bottasnak problémái adódtak az egyik gyújtó gyertyájával, ami miatt ki kellett hagynia az edzés végét.

    Hamilton nem tudott gyorsabb lenni az edzés második felében, ugyanis a szeles időjárás többször is megtréfálta az ötszörös világbajnokot.

    A két Mercedes mögött a két Ferrari végzett, Charles Leclerc és Sebastian Vettel sorrendben. A fiatal monacói még éppen be tudott férni 1:27 alá az 1:26.929-es idejével, amíg a négyszeres világbajnok csapattársának leggyorsabb köre egy 1:27.210-es idő volt.

    Pierre Gasly egy újabb erős edzésen van túl, ugyanis a fiatal francia lett az ötödik, megelőzve a csapattársát, Max Verstappent. A holland pilótát folyamatos gumiproblémák hátráltatták az edzés során, ami miatt végül csak a hetedik helyen zárt.

    A hazai pályán versenyző Lando Norris lett a hatodik, beékelődve ezzel a két Red Bull pilóta közé. A brit reméli, hogy a versenyhétvége hátralevő részében is hasonló teljesítményre lesz majd képes a McLarennel.

    A Renault-k szenvedtek az egész edzésen, ráadásul 15 perccel az edzés vége Daniel Ricciardonak félre kellett húzódnia a második szektor végén. A francia istállónál már most azt vizsgálják, hogy mi romolhatott el az ausztrál autójában.

    A mezőny nagy része szenvedett a szeles időjárás miatt, ugyanis a Maggots-Backetts-Chapel kanyarkombinációnál erős hátszél volt, ami miatt sokan szaladtak le a bukótérbe vagy éppen pördültek meg. A versenyszimulációk során pedig a gumikkal is meggyűlt a baja egyes versenyzőknek.

    A Red Bull és a Ferrari versenyzői nem tudták megérteni a gumik viselkedését, amiért nem is mertek a határon autózni. Mindkét csapat azon ügyködik, hogy a holnapi időmérőn már ne legyenek problémáik a Pirelli idei abroncsaival.

     

  • Gasly fejlődést remél, azonban nem számít csodákra

    Gasly fejlődést remél, azonban nem számít csodákra

    Pierre Gasly szerint jobb teljesítményre lesz majd képes a Silverstone-i hétvégéjén, azonban továbbra is fenntartja a lehetőségét annak, hogy a vesszőfutása tovább folytatódhat.

    A Red Bull új fejlesztéseket fog majd bevetni az Angol Nagydíjon, ezért nyilatkozott ilyen bizakodóan a francia.

    Már nagyon úgy nézett ki, hogy a francia pilótának sikerült elkapnia a fonalat a Spanyol Nagydíjat követően. Azonban a Barcelonában elért eredmény csak egy pillanatnyi fellángolás volt a Red Bull franciájától, ugyanis az azt követő három versenyen mindössze egy nyolcadik, egy tizedik és egy hetedik helyet tudott felmutatni. A rossz tendenciája miatt már sok olyan pletyka látott napvilágot, miszerint a milton keynesi istálló már év közben megszabadulna Gaslytól.

    Az egyre nagyobb nyomás ellenére Gasly tovább folytatja a munkát és reméli, hogy minél előbb sikerül elindulni a fejlődés útján. „Egyszerre nem oldhatjuk meg az összes problémánkat, azonban a teljesítményünkön a lehető leggyorsabban kellene dolgoznunk,” – nyilatkozta Gasly. „Azonban most nem szeretnék erről túl sokat beszélni. Okkal várom magabiztosan a hétvégét, ugyanis a csapat számos fejlesztéssel készült erre a hétvégére.”

    Jól is kezdett Silverstone-ban, az első szabadedzésen ő volt a leggyorsabb.

  • Dorian Boccolacci a Tridenttel fog visszatérni a Formula 2-be

    Dorian Boccolacci a Tridenttel fog visszatérni a Formula 2-be

    Dorian Boccolacci a silverstone-i hétvégétől ismét tagja lesz a Formula 2-es rajtrácsnak. A francia pilóta a Trident csapatánál fog majd versenyezni.

    Boccolacci az idei Formula 2-es szezont a Campos Racingnél kezdte meg, azonban finanszírozási problémák miatt elveszítette az ülését Adrian Campos csapatánál. A helyére Arjun Maini érkezett, akinek még két versenyig érvényes a szerződése.

    A fiatal francia, aki a hatodik helyen zárta a tavalyi GP3-as bajnokságot, jelen pillanatban a tizenkettedik helyet foglalja el az F2 egyéni bajnokságában, legjobb eredménye pedig egy negyedik helyezés, amit még a monacói főfutamon ért el.

    Giulinao Alesi lesz majd a csapattársa az olasz csapatnál és annak a Ryan Tveter helyét veszi majd át, aki a Red Bull Ringen vette át a csapat eredeti pilótája, Ralph Boschung helyét.

    „Örömmel térek vissza a Tridenthez, miután óriási eredményeket értünk el a GP3 2017-es szezonjában,” – nyilatkozta Boccolacci. „Kölcsönös a tisztelet köztem és a csapat között, szóval örülök, hogy egy ekkora lehetőséget kaptam tőlük. Alig várom már, hogy újra autóba ülhessek Silverstoneban. Remélhetőleg értékes pontokat szerzek majd a csapatnak.”

    A csapatfőnök, Giacomo Ricci hozzátette: „Nagyon boldog vagyok, hogy Silverstoneban már Dorian vezetheti majd a Trident egyik autóját. Mindenben támogatni és segíteni fogjuk őt annak érdekében, hogy minél könnyebben megtalálja az összhangot az autóval.”