Szerző: Boa Bence

  • Az egyik légkulcs hibája miatt volt lassú Norris kerékcseréje

    Az egyik légkulcs hibája miatt volt lassú Norris kerékcseréje

    A McLaren felfedte, hogy miért volt olyan lassú Lando Norris boxkiállása a Magyar Nagydíjon. Mint kiderült, az egyik légkulcs rakoncátlankodott, ami végül a fiatal brit újonc idei legjobb eredményébe került.

    Sokáig nagyon úgy nézett ki, hogy Norris közvetlen a csapattárs, Carlos Sainz Jr. mögött fog majd befutni a hatodik helyen. Azonban a fiatal brit kiállásakor a wokingi istálló szerelői nagyon nehezen tudták csak lecserélni a bal hátsó kerekét, ami miatt a mögötte haladó versenyzők át tudták ugrani őt.

    A kiálláskor elveszített két pozíció mellett még Valtteri Bottas is meg tudta előzni Norrist a verseny utolsó szakaszában, ami miatt a brit végül csak a kilencedik helyen látta meg a kockás zászlót.

    A McLaren csapatfőnöke, Andreas Seidl a futam után elnézést kért a brittől és elmondta, hogy Norris a légpisztolynál fellépő váratlan probléma miatt esett vissza a kilencedik helyre. „Sajnos problémánk akadt a bal hátsó keréknél levő légkulccsal, ami miatt a kelleténél hosszabb lett a kiállás,” – mondta Seidl. „A hiba miatt Lando két pozíciót is vesztett, ráadásul még Bottasnak is lehetősége adódott megelőzni őt.

    „Szeretnénk bocsánatot kérni Landotól, ugyanis újfent remekül teljesítményt nyújtott a versenyen. Azonban ezek a hibák néha alapján megtörténnek, ugyanis szerves részét képezik a versenyzésnek.”

    Habár csalódott volt a kilencedik helye miatt, Norris elmondta, hogy élvezettel vezette az autót egy olyan helyszínen, ahol nem számítottak túl sok jóra a versenyhétvége előtt. „Jó volt a tempónk, szóval a poharunk legalább félig tele volt,”- nyilatkozta Norris. „Jó lehetőségeink voltak, ugyanis az autó fantasztikusan működött. Ebből következik, hogy sok pozitívum is van, nem csak az egy negatívum.

    „Ez néha megtörténik és mindössze annyi volt, hogy a kiállásom nem volt tökéletes. Általában a csapat jó munkát szokott végezni, ami miatt nagyon sokkal tartozom nekik. Remek munkát végeznek, különösen a tavalyi évhez képest, amikor szenvedtek a kiállásokkal. Szóval még mindig azt mondom, hogy sokat fejlődtünk és a mai eset csak egyszeri alkalom volt.”

  • Wolff: Végtelenül csalódótt vagyok Bottas miatt

    Wolff: Végtelenül csalódótt vagyok Bottas miatt

    A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff elmondta, hogy Valtteri Bottas számára maximum a nyolcadik hely volt elérhető a Magyar Nagydíjon.

    A finn pilóta már a rajt után bajba került, miután összeért csapattársával, Lewis Hamiltonnal. A kontakt miatt Bottas lendületet veszített és még Charles Leclerc is el tudott menni mellett a négyes kanyar előtti egyenesben. Igen ám, azonban a Mercedes finnje a Ferrari monacóijával is összeért, ami miatt megsérült az első szárnyának jobb oldali véglapja.

    Bottas, akinek még kérdéses a jövője a brackley-i istállónál, a sérült szárnya miatt sokkal lassabb volt, mint az élcsapatok versenyzői, ezért a csapat gyorsan ki is hívta őt a boxba egy új első szárnyért.

    „Végtelenül csalódott vagyok miatta,” – mondta Wolff a Magyar Nagydíj leintését követően. „Örömmel töltött el minket a szombati időmérőn nyújtott teljesítménye, ugyanis csak pár század hiányzott neki a pole pozícióhoz. Egy jó eredményt szeretett volna szerezni, azonban már a rajt után szerte foszlottak a vágyai, miután összeért Hamiltonnal és Leclercel. Ezek után nem is vártunk tőle túl sokat, ugyanis emiatt hatalmas hátrányba került a többiekhez képest.

    „Nem egy rossz verseny alapján akarunk dönteni a jövőjéről. Meg kell vizsgálnunk az adatokat, illetve az ellene és a mellette szóló tényezőket is számításba kell vennünk. Nem szeretnék többször beszélni erről a nyilvánosság előtt,” – szögezte le a Mercedes csapatfőnöke.

  • Elhunyt a DAMS és az e.dams alapítója, Jean Paul-Driot

    Elhunyt a DAMS és az e.dams alapítója, Jean Paul-Driot

    Életének 68. évében elhunyt Jean-Paul Driot, a DAMS és a Nissan e.dams csapatának alapító atyja.

    A csapata, akik számos Forma-1-es versenyzőnek segítettek az alsóbb kategóriákban, egy közleményben jelentette be Driot halálát a mai napon. A DAMS neki ajánlotta Nicolas Latifi szombati Formula 2-es győzelmét és Sergio Sette Camara dobogóját, amit a mai sprintversenyen szerzett.

    A francia 1988-ban alakította meg a saját csapatát, és a következő évben már be is mutatkoztak a Formula 3000-ben. Több, mint olyan 30 versenyző ért el a Forma-1-be, akik korábban megfordultak a DAMS-nál. Ezek a versenyzők közé tartozik Romain Grosjean, Pierre Gasly, Kevin Magnussen, Varlos Sainz Jr. és Alexander Albon is.

    Driot csapata összesen 13 egyéni és 12 konstruktőri bajnokságot nyert a Formula 3000-ben, a Formula Renault 3.5-ben, a Formula E-ben. a GP2-ben (Formula 2) és a GP3-ban (Formula 3).

    Nem sokkal később Driot a honfitársával, Alain Prosttal hozta létre az e.dams csapatát a Formula E-ben. Az elektromos széria első négy szezonjában a Renaultként, az ötödik szezontól kezdve pedig már Nissanként működik a csapat.

    „Szomorúan fogadtuk a hírt, miszerint a DAMS csapatának alapítója, Jean-Paul Dirot 68 éves korában elhunyt,” – áll a DAMS csapat közleményében. „Sajnos Jean elvesztette a betegséggel folytatott harcát, ami már hosszú hónapok óta kínozta őt. Mélységesen együtt érzünk Jean feleségével, Genevieve-vel és két fiával, Oliverrel és Gregoryvval.”

  • Armstrong első győzelmét szerezte a hungaroringi sprintversenyen

    Armstrong első győzelmét szerezte a hungaroringi sprintversenyen

    Marcus Armstrong hatalmas előnnyel nyerte meg a Formula 3 sprintversenyét a Hungaroringen. Az új-zélandi versenyzőnek ez volt az első győzelme a sorozatban, ami ne is jöhetett volna jobbkor, mint közvetlen a nyári szünet kezdete előtt.

    A Prema új-zélandi versenyzője a pole-ból rajtolhatott, miután a tegnapi főversenyen őt intették le a nyolcadik helyen. A rajtot követően nagyon agresszívan támadta őt a második helyről rajtoló, Leo Pulcini, azonban Armstrongnak sikerült megvédenie az első helyét.

    A Prema új-zélandi pilótája ezek után ki tudott építeni egy magabiztos előnyt tduott kiépíteni a többiekkel szemben, amit a verseny végéig meg is tudott tartani. Pulcini is egyedül, magányosan autózott az egész versenyen.

    A harmadik helyen autózó Felipe Drugovich lassabb volt az élen álló kettőshöz képest, ami miatt hátráltatta a mögötte autózókat. Azonban hiába Drugovich lassú tempója, a bajnoki éllovas Robert Shwartzman bárhogyan is próbálta megelőzni őt, nem sikerült neki. Azonban a verseny tizenötödik körében az orosz pilóta első szárnya kivágta Drugovich hátsó kerekét, ami miatt defektet kapott és visszaesett.

    Shwartzman sem úszta meg szárazon, ugyanis neki pedig az első szárnya sérült meg, ami miatt a mögötte autózók simán el tudtak menni mellette. Jüri Vips örökölte meg a harmadik helyet, azonban a verseny vége felé elkezdett szenvedni a gumikkal, amit a mögötte autózó Jake Hughes ki is tudott használni és elvette tőle a harmadik helyet.

    Armstrong végül magabiztos, majdnem nyolc másodperces előnnyel nyerte meg a versenyt Pulcini és Hughes előtt. Az új-zélandi pilóta még a leggyorsabb kört is megfutotta, ami miatt nem 15, hanem 17 pontot zsebelt be.

    A gumikkal küszködő Vips lett a negyedik, a tegnapi verseny győztese, Christian Lundgaard pedig az ötödik helyen ért célba. Yuki Tsunoda lett a hatodik, megelőzve az utolsó két pontszerzőt Jehan Daruvalát és Logan Sergeantet.

    A futam legnagyobb vesztesei Shwartzman és Max Fewtrell. A bajnoki éllovas egy biztos dobogós helyet dobott el magától, ami miatt csökkent az előnye az összetettben. Gewtrell pedig pontszerző helyen haladt, amikor megadta magát az autója.

    A bajnokság a nyári szünetet követően Belgiumban, Spa-Francorchamps-ban folytatódik majd.

  • Luca Ghiotto a Toro Rosso pilótája lehet 2020-tól

    Luca Ghiotto a Toro Rosso pilótája lehet 2020-tól

    Egy újabb versenyző jelent meg a Toro Rosso „radarján” Luca Ghiotto személyében. Az olasz pilóta jelen pillanatban az UNI Virtuosi csapatnál versenyez a Formula 2-ben és könnyen lehet, hogy 2020-tól akár már be is mutatkozhat a Forma-1-ben.

    Pierre Gaslynak egyelőre nincsenek valami jó eredményei a Red Bullnál, azonban Christian Horner elmondta, hogy nem tervezik szezon közben lecserélni a fiatal francia pilótát. „Ott lesz neki a szezon második fele, hogy összeszedje magát,” – szögezte le a Red Bull csapatfőnöke. „Azonban nem fogjuk őt elküldeni és a Toro Rossoból sem fogunk senkit átültetni a helyére a szezon közben. Mostantól a saját kezében van a sorsa. Szépen fejlődik, azonban nem csak alkalmanként, hanem minden egyes alkalommal jó eredményeket kellene elérnie.”

    Azonban egyelőre úgy néz ki, hogy Ghiottonak nem lesz helye a Toro Rossonál. Daniil Kvyat nemrég a dobogón ünnepelhetett Hockenheimben és Alex Albon is magabiztosan gyűjtögeti a pontokat a faenzai istállónak. „Egyáltalán nem gondolok rá,” – válaszolta Albon arra a kérdésre, miszerint mit szólna, ha már a szezon közben átülhetne a Red Bullba. „Az igazság az, hogy bármelyik csapatnál boldog lennék egészen addig, ameddig gyors autót tudnak adni nekem.”

    A Sky Italia értesülései szerint azonban Ghiottonak komoly lehetőség a Toro Rosso számára a 2020-as évadra. „Helmut Marko a korábbiakban jelezte, hogy Ghiottonak is van esélye a faenzai istálló egyik ülésére.”

  • Ricciardo régen volt már olyan mérges, mint a mostani időmérő után

    Ricciardo régen volt már olyan mérges, mint a mostani időmérő után

    Daniel Ricciardo nagyon csalódott volt, miután már a Q1-ben véget ért számára az időmérő edzése. Az ausztrál, aki csak a tizennyolcadik leggyorsabb időt tudta autózni, szerint emiatt nagyon nehéz dolga lesz majd a vasárnapi versenyen.

    Ricciardo forgalomba került az időmérő első szakaszának utolsó perceiben, ami tönkretette az utolsó körét. A Renault ausztrálja megpróbálta elmenni Sergio Perez Racing Pointja mellett, azonban a mexikói nem engedte azt, tönkretéve ezzel mindkettejük gyors körét.

    „Minden rendben volt, azonban az utolsó próbálkozás… Ez az a helyzet, amikor azonnal kell cselekedned, eléggé zavaros ez helyzet volt,” – nyilatkozta Ricciardo a Sky Sportsnak a kiesését követően. „Forgalomba kerültünk és rögtön arra gondolta, hogy a csapat máskor is kiengedhetett volna a pályára. Az utolsó kanyarban kerültem forgalomba, szóval már a pálya korábbi részén helyet kellett volna csinálnom magamnak.

    „Azonban nem csináltam helyet magamnak és egyszer csak azt vettem észre, hogy az utolsó kanyarban vagyunk és hatalmas előttem a forgalom. Megpróbáltam megelőzni Perezt és azt éreztem, hogy ezzel egymás gyors körét tettük tönkre.”

    A mai időmérő is egy tökéletes példa, hogy az ausztrál első szezonja közel sem úgy alakul a francia istállónál, mint ahogy azt eltervezte. Az ausztrál hozzátette, hogy az elmúlt időben soha nem volt olyan mérges, mint most.

  • Lundgaard rajt-cél győzelmet aratott a Hungaroringen

    Lundgaard rajt-cél győzelmet aratott a Hungaroringen

    A Renault junior Christian Lundgaard élete első Formula 3-as győzelmét szerezte meg a Hungaroringen. A dán pilóta semmitől és senkitől nem zavarva haladt az élen a rajttól egészen a kockás zászlóig.

    Az ART Grand Prix versenyzője megtartotta az első helyét a rajtot követően majd el is lépett a csapattársa, Max Fewtrell elől. A dán versenyző, aki ugyan az első helyen ért célba a szezonnyitón Barcelonában, azonban egy időbüntetés miatt végül második lett, magabiztosan autózott és végül meg is nyerte a versenyt Fewtrell előtt, bebiztosítva ezzel az ART kettős győzelmét.

    A két ART-os mögött Niko Kari haladt, akinek sikerült lerajtolnia az első sorból rajtoló Jüri Vipset. Jakes Hughes pedig a bajnokság éllovasát Robert Shwartzmant előzte meg a rajtnál. Vips komoly nyomás alá helyezte Karit, aki rengeteget hibázott a verseny során.

    Hosszú körök múlva a Hitech GP észtjének végül sikerült megelőznie finn riválisát az egyes kanyarban, és a kettes kanyarban pedig már Hughes is el tudott menni mellette. A HWA versenyzőjének ezek után még Vipset is sikerült elkapnia, megszerezve ezzel a harmadik helyet.

    Négy körrel a vége előtt Shwartzman is meg tudta előzni Karit. Az orosz Ferrari junior, akit az ötödik helyen intettek le, növelni tudta előnyét Jehan Daruvalával szemben az összetettben, miután az indiai nem tudott pontot szerezni a mai futamon. Az SMP Racing által támogatott orosz versenyző, aki az idei szezonban nem végzett az ötödik helynél lejjebb, immáron 20 ponttal vezeti a bajnokságot Vips előtt, aki a negyedik helyének köszönhetően megelőzte Daruvalát a pontversenyben.

    Felipe Drugovich lett a hatodik, megelőzve Vips csapattársát, Leo Pulcinit, aki a hetedik helyen ért célba. Marcus Armstrong minden tőle telhetőt megtett a tizenharmadik helyről rajtolva, ami a nyolcadik helyre volt elég, azonban ezzel megszerezte a pole pozíciót a holnapi sprintversenyre.

    Az utolsó két pontszerző helyen pedig Yuki Tsunoda és Logan Sargeant, aki az utolsó körben vettel az utolsó pontszerződ helyet Daruvalától, osztoztak.

    Kari hiába halad a harmadik helyen a verseny elején, a folyamatos elfékezései miatt szinte egyáltalán nem maradt tapadása a verseny utolsó harmadára, ami miatt egészen a tizenötödik helyre esett vissza. Kari csapattársa, Pedro Piquet pedig hiába autózott az élmezőnyben, egy korai fékhiba miatt már a verseny elején kiállni kényszerült.

  • Giovinazzit megbüntették Stroll feltartása miatt!

    Giovinazzit megbüntették Stroll feltartása miatt!

    Antonio Giovinazzi egy három rajthelyes büntetést kapott, amiért feltartotta Lance Strollt a Magyar Nagydíj időmérő edzésének első szakaszában.

    A Racing Point kanadai versenyzője már a Q1-ben búcsúzott, mert az utolsó mért körén feltartotta őt az Alfa Romeo olasz versenyzője az ötös kanyarban. Giovinazzi végül továbbjutott a Q2-be és ott a tizennegyedik helyen végzett. Azonban holnap nem onnan, hanem a tizenhetedik helyről várhatja majd a piros lámpák kialvását a Hungaroringen, miután a stewardok bűnöknek találták őt Stroll feltartása miatt.

    Rögtön az eset után jött is a felirat, hogy a stewardok meg fogják vizsgálni a feltartást. A felvételen jól látszódott, hogy Giovinazzi előtt villogott a kék panel a négyes és ötös kanyar között, hogy engedje el a mögötte érkező autót. A stewardok szerint az olasznak volt elég ideje, hogy észrevegye a jelzést és félre tudott volna állni Stroll elől, ezért büntették meg őt végül.

    Giovinazzi a rajtbüntetés mellett még egy büntetőpontot is kapott, ami azt jelenti, hogy már a négy egysége az idei szezonban.

  • Latifi nyerte a főfutamot, Mick Schumacher holnap a pole-ból rajtolhat majd a Hungaroringen

    Latifi nyerte a főfutamot, Mick Schumacher holnap a pole-ból rajtolhat majd a Hungaroringen

    A DAMS versenyzője, Nicolas Latifi nyerte a Formula 2 főfutamát a Hungaroringen. A kanadai mellett a pole-ból induló Nyck de Vries és Jack Aitken ünnepelhetett a pódiumon.

    Az ART Grand Prix hollandja jól kapta el a rajtot, azonban az elfékezte az egyes kanyart, ami miatt Latifi meg is tudta őt előzni. A duót Ghiotto és Mick Schumacher követte, aki Aitkennel csatázott nagyot a rajt utáni métereken.

    De Vriesnek nagyon hamar elfogytak a lágy gumijai, ami miatt ő kezdte meg a kiállásokat a hatodik körben. A holland után Aitken és Schuamcher is kiállt a boxba, azonban a Camposnál gyorsabban dolgoztak a Premás szerelőknél, ami miatt Aitken megelőzte a hétszeres világbajnok F1-es bajnok fiát a boxutcában.

    Latifi a kiállásokat követően olyan tempót autózott, amit De Vries nem tudott tartani. A holland pilóta ráadásul körökön át be volt ragadva olyan versenyzők mögé, akik még nem álltak ki a boxba kereket cseréni. A kanadai pilóta a huszonkilencedik körben vette a vissza a vezető helyet, miután mindenki letudta a kötelező boxkiállását.

    Latifi végül megnyerte a versenyt, megszerezve ezzel a negyedik győzelmét a szezonban. De Vries lett a második, akinek továbbra is nagy az előnye az összetettben Latifivel szemben.

    A kiállásokat követően Ghiotto elkezdte támadni az előtte haladó Aitkent, azonban a britnek sikerült visszavernie az olasz pilóta támadásait egészen a verseny végéig. Ezt követően Ghiottonak a tükrét kellett néznie, ugyanis komoly nyomás alá helyezte őt. A kettejük csatájába még Latifi csapattársa, Sergio Sette Camara is csatlakozott.

    A brazil pilóta meg is előzte a japán pilótát az egyes kanyarban, miután a japán megpróbálta megelőzni Ghiottot, azonban végül nem járt sikerrel. A verseny végül a biztonsági autó mögött ért véget, miután Ralph Boschung nagyon rossz helyre parkolta le az elfüstölt Tridentjét.

    Aitken meg tudta tartani a helyét, megelőzve ezzel Ghiottot, Sette Camarat és Jordan Kinget. Azonban Ghiottot és Kinget egy öt másodperces büntetéssel sújtották még a virtuális biztonsági autó mögött elkövetett szabálytalanság miatt.

    A büntetések miatt végül Camara lett a negyedik, Matsushita, Ghiotto és King előtt. Mick Schumacher, akinek teljesen elfogytak a gumijai a verseny vége felé, a nyolcadik helyen ért célba, ami azt jelenti, hogy a holnapi sprintversenyen ő rajtolhat majd a pole pozícióból. Az utolsó két pontszerző helyeket pedig Guanyu Zhou és Calum Ilott szerezték meg.

  • Bottas: Egyetlen hiba nem befolyásolhatja a jövőmet a Mercedesnél

    Bottas: Egyetlen hiba nem befolyásolhatja a jövőmet a Mercedesnél

    Valtteri Bottas szerint a Német Nagydíjon elkövetett hibája nem lesz hatással a mercedeses jövőjére.

    A finn pilóta egy biztos dobogót dobott el magától Hockenheimben, miután önhibájából törte össze a Mercedesét, miközben Lance Strollt üldözte a harmadik helyért.

    Bottas szerint ez a hiba pont a legrosszabbkor következett be, ugyanis a brackleyi istálló csapatfőnöke, Toto Wolff a nyári szünetben fogja majd eldönteni, hogy ki legyen Lewis Hamilton csapattársa a 2020-as szezonban. A legnagyobb esélye neki, illetve a csapat tesztpilótájának, Esteban Oconnak van.

    „Nyilvánvalóan nem volt ideális a hibám, azonban ez néha megtörténik,” – véli Bottas. „Sajnálatos módon ez a hiba nagyon rosszkor következett be, azonban a csapat érdekeit próbáltam követni, ugyanis nyomtam keményen. Nem gondolom, hogy egyetlen hiba bármin is változtatna.

    „Nem erre kell gondolnom, a lehető legjobbamat kell nyújtanom a pályán. A kérdéseket ugyanis én a pályán nyújtott teljesítményemmel szeretném megválaszolni. Tudom, hogy képes vagyok nyerni, szóval mindent bele fogok adni a Magyar Nagydíjon.”

    Bottas azt is elmondta, hogyha jól tudna szerepelni a Hungaroringen, akkor akár be is biztosíthatná a jövőjét a Mercedesnél. „Minden verseny fontos, azonban ha tudod, hogy még nem biztos a jövőd a csapatnál, szóval most minden verseny fontosabb valamivel. Már nem először vagyok ebben a szituációban, szóval tudom, hogy mit kell tennem.

    „Megérdemlem az ülésemet a csapatnál és nagyon is élvezem az itt töltött időt. Vannak céljaim, amit még el szeretnék érni, szóval ezeket mindenféleképpen szeretném teljesíteni. Őszintén, még nem is gondoltam arra, hogy nem fogják meghosszabbítani a szerződésem. Minden egyes futamnak komoly jelentősége van.”

    A finn hozzátette, hogy nem tudott arról, hogy a csapattárs Lewis Hamilton a egészen a mezőny végére esett vissza a Német Nagydíjon. „Nem tájékoztattak erről,” – mesélte Bottas. „Rengeteg minden történt a versenyen, szóval a csapatnak mérlegelnie kellett azt, hogy mik a lényeges információk, amiket el kell mondani nekem, amikkel jó, ha tisztában vagyok. Igazából csak kivetítőn láttam az esetet, amikor az egyik biztonsági autós fázis közben visszajátszották Lewis kicsúszását. A baleset előtt pedig csak a száraz ívet láttam, a vizes ívet nem lehetett szabad szemmel kiszúrni az autóból.

    „Ez nem az első csalódásom és valószínűleg nem is az utolsó. Mindig fájdalommal tölt el, amikor a saját hibád miatt dobsz el egy lehetőséget magadtól. Nem volt nagy hiba, azonban sajnos komoly következményekkel járt. Minél hamarabb túl kell lépnem rajta.”

    A Mercedes finnje egyetlen egy kört sem tudott megtenni az első szabadedzésen, mert az autójával számos probléma adódótt, amiért a Mercedes szerelői a váltót és a motort is kellett cserélniük.