Szerző: Boa Bence

  • Íme, a csapatok gumiválasztása az Olasz Nagydíjra

    Íme, a csapatok gumiválasztása az Olasz Nagydíjra

    A Pirelli nyilvánosságra hozta a csapatok gumiválasztását a másfél hét múlva megrendezésre kerülő Olasz Nagydíj kapcsán. Az olasz gumigyártó a C2-es (kemény), a C3-as (közepes) és a C4-es (lágy) keverékű abroncsait használhatják majd a csapatok Monzában.

    Mindössze három versenyző kért tíz szett lágy keveréket: Max Verstappen és a két Racing Point, Sergio Perez és Lance Stroll. Rajtuk kívül szinte mindenkinek kilenc szett áll majd rendelkezésére ebből a keverékből, kivéve a Ferrari és a Mercedes pilótákat, ugyanis ők csak nyolc szettet kértek az olasz versenyhétvégére. A C3-as keverékből pedig Sebastian Vettelnek és Valtteri Bottasnak áll majd legtöbb a rendelkezésére, egészen pontosan négy szett.

    A teljes gumipalettát pedig itt tekinthetitek meg:

  • A Porsche leleplezte a vadonatúj Formula E autóját, a 99X Electricet

    A Porsche leleplezte a vadonatúj Formula E autóját, a 99X Electricet

    A Porsche bemutatta a 99X Electricet, amivel az első szezonjukat fogják teljesíteni a Formula E-ben. Az autót a csapat pilótái, André Lotterer és Neel Jani leplezte le egy interaktív bemutató végén, amit a Twitchen közvetítettek élőben.

    A 99X Electric hagyományos, piros, fehér fekete színekben pompázik. A Porsche a saját szokásai alapján nevezte el az autót – a hármas számjegy a német gyártó versenygépeit, illetve kétajtós modelljeit szimbolizálja. „A legnagyobb számot, a kilencest, kétszer is felhasználtuk, hogy érzékeltessük a Formula E projektünk fontosságát,” – állt a német gyártó közleményében.

    A Porsche csapata egy négy fős szerkezetre fog majd épülni. Pascal Zurlinden, aki a Porsche motorsport igazgatója, is csatlakozott a Formula E-s gárdához, mivel a GT programban is fontos szerepet tölt be. Zurlinden együtt fog dolgozni Malte Hunekevel, aki a csapat technikai igazgatója lesz, és a csapatfőnök Amiel Lindesay-jal, aki korábban a német márka LMP1-es csapatánál is ugyanezt a szerepet töltötte be még a WEC-ben. Carl Wiggers is tagja lesz a vezetőségnek, neki a csapat üzleti kapcsolatainak intézése lesz a feladata.

    „Fontos nap a mai,” – mondta a Volkswagen AG vezetője, Fritz Erlinger. „A Porsche 99X Electric bemutatásával szinte már be is létünk a Formula E világába. Nagyon büszke vagyok a csapatomra, ugyanis rendkívül elkötelezettek a Formula E-s projektünkkel kapcsolatban. Alig várom, hogy végre a pályán is láthassam a 99X Electricet. Ez egy különleges nap azon emberek számára, akik rengeteg munkát tettek bele ebbe az előző hónapokban.”

    A Porsche autójának színe is nagyon szép és emellett számos neves szponzor is jelen van az autóikon, mint például a TAG Heuer vagy éppen a Vodafone, akik egy hosszú szünet után térnek vissza a motorsport világába. A mobil szolgáltató logóit legutoljára a McLaren F1-es autóin lehetett látni még a 2013-as szezonban.

    A Porsche vadonatúj elektromos autójáról pedig egy galériát is megtekinthettek:

  • Vettel izgalmasabb trófeákat szeretne a Forma-1-be

    Vettel izgalmasabb trófeákat szeretne a Forma-1-be

    Sebastian Vettel szerint a Forma-1-nek meg kell szabadulnia az unalmas trófea dizájnoktól.

    A Ferrari németje emellett azt is elárulta, hogy oda van a régebbi stílusú serlegekért. A négyszeres világbajnok német sokkal jobban szereti ezeket a fajta serlegeket, mint amikor a futam főszponzoráról mintázott kupákat kapnak, mint például a Heineken vagy a Johnny Walker által támogatott nagydíjakon.

    Vettel már a 2015-ös Magyar Nagydíjon aratott győzelme után is elmondta ezt, miután hatalmasat csalódott az akkor kapott trófea miatt. „Nagyon boldog voltam, hogy nyerni tudtunk, azonban csalódott lettem, miután megkaptam a kupát,” – mondta a német. „Amikor elkezdtem nézni a Forma-1-et a TV-ben még gyerekként, akkor számos különleges anyagból készült serlegeket kaptak az akkori versenyzők.”

    Vettel azt is elmondta, hogy az egyedi és az excentrikus kupák érdeklik őt és az apró részleteket is nagyra értékeli egy serlegen. „Nekem nem az a célom, hogy hajszoljam a sikert és az ismeretségre sem vágyom,” – szögezte le a Ferrari németje. „Azt hiszem jó sportot választottam, ugyanis legtöbbször bukósisakban látnak az emberek, szóval ritkán látják az arcomat az emberek.

    „Ezek az apró dolgok tesznek különbséget a trófeák között, amiket én mindig észreveszek. Ezek részei a tradíciónak, ugyanis amikor visszanézem a régi képeket, akkor azt tapasztalom, hogy a versenyzők az összes helyszínen más-más kupát emelhettek a magasba. Véleményem szerint kellene egy kis stabilitás vagy legalább fejlődnünk kellene ezen téren.

    „A legrosszabb dolog az, hogy vanna olyan kupáink, amik a verseny főtámogatóját ábrázolják. Ezek a kupák elképesztően unalmasak. A hirdetőtábláik ott vannak szinte mindenhol a pályán, szóval nem értem, hogy a kupának miért kell ugyanolyannak lennie.”

  • Albon már Red Bullos szerelésben pózol!

    Albon már Red Bullos szerelésben pózol!

    Alex Albon ezen a héten fog bemutatkozni a Red Bull színeiben a Belga Nagydíjon. A fiatal thaiföldi pilótát a nyári szünetben léptette elő az energiaitalos istálló, ami azt jelenti, hogy a szezon végéig ő versenyezhet majd a lefokozott Pierre Gasly helyén.

    Most pedig megnézhetjük, hogy hogyan is áll a Red Bull csapatruházata Alobonon, ugyanis megjelentek az első hivatalos fényképek róla a közösségi médiában.

    A thai pilóta eddig nagyon jó teljesítményt nyújt az újonc szezonjában és nagyon reméli, hogy a Red Bullnál majd sikerül is lenyűgöznie a főnökeit. Meg szeretné mutatni nekik, hogy igenis megérdemli az egyik top csapat versenyzői ülését.

    Szerintetek jól áll Albonnak a milton keynesi istálló felszerelése és versenyzői overálja? A

  • Racing Point: Továbbra is az a célunk, hogy megelőzzük a McLarent

    Racing Point: Továbbra is az a célunk, hogy megelőzzük a McLarent

    A Sport Pesa Racing Point csapatfőnöke, Otmar Szafnauer elárulta, hogy a csapata tovább fogja nyomni a gázt, hogy megpróbálják visszaszerezni a konstruktőri bajnokság negyedik helyét. Szafnauer azért nyilatkozta ezt, mert 2016-ban és 2017-ben az övék volt az a bizonyos negyedik hely, amikor a csapatnak még Force India volt a neve.

    A Lawrence Stroll által megvásárolt istálló azonban jelen pillanatban csak a nyolcadik helyen áll a konstruktőri pontversenyben és a legutolsó öt futamon csupán egy alkalommal szereztek pontot Lance Stroll révén, aki a negyedik helyen ért célba Hockenheimben. Ez korántsem a Racing Point legjobb szezonja, ugyanis a csapat rutinos pilótája, Sergio Perez az Azeri Nagydíj óta nincsen valami jó formában.

    „Ugyanazok az emberek dolgoznak a csapatnál és még a felszerelésünk is jobb, szóval csak idő kérdése, hogy előrébb lépjünk,” – nyilatkozta Szafnauer a Reutersnek. „A szezon második fele sokkal szorosabbnak kell lennie az előző évekből kiindulva. A Renaultnak érdemes lesz majd vigyáznia. Az előző szezonban voltak problémáink, amik igencsak megnehezítették a dolgunkat.

    „Nehéz helyzetben voltunk, ugyanis tavaly májustól júniusig volt egy olyan időszak, ahol folyamatosan nehéz döntéseket kellett meghoznunk az idei autó kapcsán, ugyanis akkor még pénzszűkében voltunk. Szóval már ott bajba kerültünk az idei autóval és akkor ég nem igazán fogtam fel, hogy a tavalyi ügy miatt akár ekkora slamasztikába is kerülhetünk.

    „Most megpróbálunk fejlődni, ugyanis most már biztos anyagi forrásokkal rendelkezünk. Most az az elsődleges célunk, hogy javítsunk az autónk teljesítményén.”

  • Ralf Schumacher szerint már eldőlt a világbajnoki cím sorsa

    Ralf Schumacher szerint már eldőlt a világbajnoki cím sorsa

    Ralf Schuamacher nem számít arra, hogy a Red Bull meg fogja törni a Mercedes bajnoki sorozatát az év végén. Az ex F1-es német még Max Verstappen lehengerlő formája ellenére tartja reálisnak ezt.

    A Red Bull hollandja két versenyt is meg tudott nyerni a legutolsó négyből. A Magyar Nagydíjon a második, a Brit Nagydíjon pedig az ötödik helyen ért célba, azonban ha nem ütközött volna Sebastian Vettellel, akkor biztosan a dobogón végzett volna.

    A Hungaroringen szintén nyerhetett volna, azonban a Mercedes bevállalt egy kockázatos stratégiát, aminek köszönhetően Lewis Hamilton le tudta vadászni a hollandot a sokkal frissebb lágy gumijai segítségével. A brackleyi istálló tíz versenyt tudott megnyerni az eddigi tizenkettőből, ami miatt Schumacher szerint szinte biztos, hogy az Ezüst Nyilak zsinórban hatodszor fogják megszerezni mindkét címet az év végén.

    „A Red Bull nagyobb kihívója volt a Merecedesnek, különösen a legutolsó versenyeken,” – nyilatkozta Schumacher a Sky Deutchlandnak. „A legnagyobb probléma az volt, hogy a Mercedesek legyőzhetetlenek voltak a szezon elején és sem a Ferrari, sem pedig a Red Bull nem volt képes felvenni velük a versenyt. Összességében nagyon nehéz dolga lesz annak, aki meg szeretné törni az Ezüst Nyilak dominanciáját.

    „Talán a Red Bull megnehezítheti a dolgukat egy picit és a Ferrarinak is lesz majd esélye nyerni az elkövetkező versenyeken. Rajtuk kívül egyik csapatnak sincs esélye arra, hogy felvegyék a versenyt a Mercedesekkel. A Renaultnál például közel sem az elvárásaiknak megfelelően teljesítenek.

    A Jordan, a Williams BMW és a Toyota egykori versenyzője hozzátette, hogy a Red Bull jó formája nem csupán Verstappennek köszönhető. „A Német Nagydíjon mutatta meg a Red Bull, hogy mennyit is fejlődtek az utóbbi időben, azonban a Toro Rosso is megmutatta Daniil Kvyat harmadik helyével, hogy képesek ragyogni. Mindkét csapat előre tudott lépni, ami valószínűleg azért van, mert mindketten meg tudták oldani az aerodinamikai problémáit. Emellett pedig a Honda is remek munkát végez, amiből mindkét csapat hasznot tud húzni.”

  • Hamilton: Még nem szeretnék visszavonulni

    Hamilton: Még nem szeretnék visszavonulni

    Lewis Hamilton elmondta, hogy még mindig imád versenyezni és nem tervezi azt, hogy visszavonuljon a Forma-1-ből. Az ötszörös világbajnok brit ugyanis még több sikert szeretne elérni a sorozatban.

    Hamilton, aki 62 ponttal vezeti a bajnokságot a csapattársa Valtteri Bottas előtt, egyre közelebb kerül a hatodik világbajnoki címéhez, ami azt jelentené, hogy már csak egy világbajnoki címre lenne a rekorder Michael Schumachertől, akinek hét van. A brit nem csak a világbajnoki címek, hanem a győzelmek terén is közel van a némethez, ugyanis már csak kilenc futamgyőzelem választja el őt a rekord beállításától.

    „Egyszer eljön majd az a nap, amikor abba kell hagynom, azonban most mentálisan és fizikálisan is fantasztikusan érzem magam,” – mondta Hamilton. „Még nem tervezem, hogy visszavonuljak. Vannak még tennivalóim a csapattal, ugyanis még többet szeretnék nyerni.”

    A brit azt is elmondta, hogy szinte biztosan meg fogja hosszabbítani a szerződését a Mercedesnél, ami a 2020-as szezon végén jár majd le. „Ez egy hihetetlen utazás,” – véli a Mercedes ötszörös bajnoka. „Izgatottan várom már, hogy mit hoz majd a jövő és mit érhetünk majd el a következő években közösen. Őszintén, nem tudom, hogy egy versenyző mi alapján dönti el, hogy mikor vonul vissza, azonban már említettem, hogy még mindig imádok versenyezni és kihívásokat is szeretem.”

    Hamilton egy sokkal nehezebb második szezonra számít

    A bajnokság éllovasa jelen pillanatban 62 pontos előnnyel mehetett el a nyári szünetre, ami a legnagyobb előny a 2011-es szezon óta. Hamilton az első tizenkét versenyből nyolcat megnyert, amire hosszú idő óta nem volt példa.

    A Mercedes britje szerint még mindig van hova fejlődniük és azt is hozzátette, hogy sokkal nehezebb dolguk lehet a szezon hátralevő részében. „Hihetetlen, hogy a szezon első felében nyolcszor sikerült nyernem,” – ismerte el Hamilton. „A Ferrari egy nagyon erős csomaggal rendelkezik, azonban az idei autójuk nem mindegyik helyszínen versenyképes. A Red Bull nem tudom mit változtatott az idei autóján, azonban nagyon úgy néz ki, hogy jó irányban haladnak. A Honda is rengeteget fejlődött, ami fantasztikus.

    „Ha visszatekintek a szezon első felére, akkor látszik, hogy van min javítani. Miért buktuk el azt a két győzelmet? Miért nem voltunk tökéletesek az összes hétvégén, sok ilyen kérdés felvetődhet. Voltak szerencsés pillanataink is, amikor a Ferrarik gyorsabbak voltak nálunk, de végül mi kerültünk ki győztesen. Néha a csapat, néha pedig a versenyzők hibáztak.”

  • Leclerc továbbra is óvatos az első győzelmet illetően

    Leclerc továbbra is óvatos az első győzelmet illetően

    Charles Leclerc nem esett kétségbe amiatt, hogy még nem sikerült megszereznie az első győzelmét a királykategóriában annak ellenére, hogy eddig egy nagyon erős szezont produkál.

    A fiatal monacói az ötödik helyen áll az egyéni pontversenyben 132 ponttal. Bahreinben és Ausztriában nagyon közel állt a győzelemhez, azonban végül egyik versenyen sem őt intették le elsőként. Azonban a 21 éves monacói egyáltalán nem szomorú emiatt és tudja, hogy egyszer az ő ideje is eljön majd.

    „Az év elején az volt a célom, hogy megértsem az autó viselkedését, a vezetési stílusomhoz akartam igazítani. Egy ponton sikerült jó dolgokat elérnem, azonban ekkor éreztem, hogy az autó teljesítménye nagyon sokat segített ebben. A Francia Nagydíj előtt kezdtem megérteni az autót igazán. Sikerült a vezetési stílusomhoz igazítani az autót, ami nagyon sokat segített.

    „A szezon eleje óta az a célom, hogy megszerezzem az első győzelmemet a Forma-1-ben,” – nyilatkozta Leclerc. „Azonban ez nem egy megszállottság és csakis kizárólag magamra szeretnék koncentrálni és lépésről lépésre szeretnék haladni. Nagyon keményen dolgozunk azon, hogy javítsunk a jelenlegi pozíciónkon és ez lesz a legfőbb célunk a szezon második felében is.”

    A monacói jó teljesítménye mellett a négyszeres világbajnok csapattárs Sebastian Vettel eredményei miatt is áll jelen pillanatban a második helyen a Ferrari a konstruktőri bajnokságban. Vettelnek és Leclercnek egyre kevesebb esélye lesz arra, hogy futamot nyerjenek idén, ugyanis a Mercedeseket nagyon nehéz legyőzni, habár a most következő belga és az utána következő Olasz Nagydíjon minden esélyük meg lehet a győzelemre.

  • Alan Jones teljesen kiábrándult a mai Forma-1-ből

    Alan Jones teljesen kiábrándult a mai Forma-1-ből

    Az egykori Forma-1-es világbajnok Alan Jones nem akar többé steward lenni, miután számos döntéssel nem értett egyet, amit az idei szezonban hoztak meg.

    Ez egy ritka alkalom, amikor egy versenybíró így érez a sport iránt. Erre a legjobb példa Max Verstappen, aki egyszer nem értett egyet a versenybírák döntésével, ami miatt több órára fel is függesztették őt.

    Az ausztrál nem volt lenyűgözve az utóbbi években bevezetett változásokkal és elárulta, hogy emiatt akár el is hagyhatja a mostani szerepkörét. „Egy kicsit csalódott vagyok a mostani Forma-1-el,” – mondta 1980 Forma-1-es bajnoka. „Komolyan, már azon gondolkozom, hogy nem leszek többé steward a Forma-1-ben. Egyáltalán nem értek egyet azokkal a megközelítéseikkel, amit alkalmaznak egy büntetés meghozása során. Nyilvánvalóan nem szidhatom és nem is kritizálhatom őket, ha én is közéjük tartozom,”

    Jones szerinte nem szabadna csakis kizárólag a szabálykönyvre hagyatkoznia és nem szabadna versenyről versenyre más döntést hozni. „Minden versenyhétvégére elhoznak egy könyvet, a versenybírák könyvét. Ha például az ötödik oldal harmadik paragrafusának negyedik sora azt mondja ki, hogyha eltört az akkumulátor kábele, akkor büntetést kapsz. Nem hiszem, hogy ez lenne a legmegfelelőbb módja a döntéshozásnak.”

  • Leclerc alig várja már az újabb Verstappen elleni csatákat

    Leclerc alig várja már az újabb Verstappen elleni csatákat

    Nincs kétség afelől, hogy Charles Leclerc előtt fényes jövő áll a Forma-1-ben.

    A Ferrari monacói pilótája már az idei szezonban is sokat csatázott a második fiatal titánnal, Max Verstappennel. Kettejük között óriási verseny lehet majd az elkövetkező években, ugyanis ők ketten biztosítják a száguldó cirkusz jövőjét. A két fiatal már a gokartos időkben is egymás ellen versenyeztek, azonban Verstappen jobb eredményeket ért el a monacóinál, ami miatt hamarabb mutatkozhatott be a Forma-1-ben.

    Azonban immáron mind a ketten élcsapatoknál versenyeznek és már vívtak komoly kerék a kerék elleni csatákat a szurkolók legnagyobb örömére. „Már a gokartos időszakomban is voltak kisebb-nagyobb csatáink, amiket néha alapján elveszítettem, azonban jó móka volt,” – idézte fel a régi emlékeit Leclerc. „Alig várom már, hogy még többet csatázhassunk. A karrierünk legnagyobb részében egymás ellen versenyeztünk, szóval nem meglepő, hogy most a Forma-1-ben is ezt tesszük.”

    A Leclerc és Verstappen közötti rivalizálás akár addig is elfajulhat, mint anno a Senna-Prost vagy Häkkinen-Schumacher közötti. Verstappen ennek kapcsán árulta, hogy a Leclercel való kapcsolata már most nem olyan, mint amilyen a gokartos időkben volt. „ Nagyon keményen versenyzünk egymás ellen és ezek a csaták már a gokartos időszakban is megvoltak,” – véli Verstappen. „Azonban most már mindketten a Forma-1-ben versenyzünk, szóval most a gyerekkori álmainkat élvezzük. Ott versenyzünk, ahol mindig is szerettünk volna és már kisgyerekként erről álmodoztunk.”

    Amíg Leclerc már méltó ellenfele a pályán a Red Bull pilótájának, Verstappen szerint még több versenyző fog majd becsatlakozni az élen folyó küzdelembe. „Charles egy remek versenyző, azonban nem csak vele fogok megküzdeni a jövőben. Számos olyan fiatal tehetség van a mezőnyben, mint például Alex Albon, Lando Norris és George Russell. Ha pedig kapnak majd egy versenyképes autót, akkor biztos jól fognak vele teljesíteni.”