Szerző: Boa Bence

  • Leclerc egyáltalán nem lepődött meg az F1-en

    Leclerc egyáltalán nem lepődött meg az F1-en

    Charles Leclerc elmondta, hogy csak egy kicsit lepődött meg, mióta tagja a Forma-1-es mezőnynek. A fiatal monacói szerint ez annak köszönhető, hogy a Ferrari pilótaakadémiáján töltött időben kellőképpen fel tudott készülni a száguldó cirkusz kihívásaira.

    A Ferrarinál versenyző Leclercnek az idei a második szezonja a Forma-1-ben. Tavaly még a Sauber csapatánál versenyzett, mielőtt a maranellói istálló leszerződtette őt a legutolsó világbajnokuk, Kimi Räikkönen helyére.

    Egy futammal a 2019-es szezon vége előtt, a 22 éves monacói hét pole pozíciót, két győzelmet és kilenc dobogós helyezést szerzett. Leclerc – aki először tudta megnyerni a Ferrarinak az Olasz Nagydíjat – a fantasztikus eredményeinek köszönhetően nagy valószínűséggel a sokk rutinosabb négyszeres világbajnok csapattársa, Sebastian Vettel előtt fog végezni az egyéni pontversenyben.

    Habár a Forma-1 nem volt számára nagy meglepetés, a monacói elmondta, hogy szerinte őrületes, hogy mennyi ember dolgozik a csapatuk két autóján. „Nem hinném, hogy túl sok dolog lepett volna meg, ugyanis a Ferrari pilótaakadémiáján tökéletesen felkészültem mindenre,” – nyilatkozta Leclerc.

    „Az viszont hihetetlen, hogy mennyi ember dolgozik a két autón. Sok emberre számítottam, azonban itt sokkal többen dolgoznak az autókon, mint az alsóbb kategóriákban. Az elmúlt két évben sokat fejlődtem, azonban még bőven van mit tanulnom. Először fog előfordulni a karrieremben, – a gokartos időszakom óta -hogy a következő szezonban is ugyanabban a csapatban fogok versenyezni, mint a tavalyi szezonban. Érdekes lesz majd megfigyelni, hogy mennyit sikerül fejlődnöm egyik szezonról a másikra és hogyan leszek majd képes hosszú távon fejleszteni az autót.”

    A Ferrari idei szezonjának első fele csalódást keltő volt, ugyanis az olaszok egyetlen egy versenyt sem tudtak megnyerni a Belga Nagydíjig, ahol Leclerc megszerezte a csapat első győzelmét a tavalyi spai verseny óta. Azonban a nyári szünetet követően a Ferrari pilóták, különösen Leclerc, megmutatták, hogy igen is számolni kell velük és ha sikerül tovább vinniük ezt a jó lendületet a 2020-as szezonra, akkor akár bajnoki esélyesek is lehetnek.

    „Mindig a győzelem a cél,” – szögezte le a Ferrari monacóija. „Ez volt a tervünk idei szezonra és a következő évekre sem fogunk változtatni ezen. Ahhoz, hogy ezt megvalósítsuk, össze kell raknunk a dolgokat. Számomra ez a kulcsa az egésznek. Csapatként versenyről versenyre fejlődünk, szóval már csak idő kérdése az egész. A szezon második felében sokkal több pozitív dolog történt, mint az elsőben. Nagyon várom már, hogy tovább fejlődjek, ugyanis véleményem szerint jó úton járok.”

  • Bourdais kénytelen elhagyni a Dale Coyne Racinget

    Bourdais kénytelen elhagyni a Dale Coyne Racinget

    A Dale Coyne Racing a tegnapi nap folyamán jelentette be, hogy az eddigi négyszeres Champ Car bajnok versenyzőjük, Sebastien Bourdais a szponzorproblémái miatt távozni kényszerül a csapatuktól.

    „Elengedni Sebastient nagyon rossz érzés, azonban ennek semmi köze nincs a pilótapiacon levő versenyzőknek vagy bármi másnak,” – nyilatkozta Coyne a Motorsport.com-nak. „Ez rendkívül sajnálatos. Ez egy finanszírozási probléma miatt alakult így. Valami nagy dolog omlott össze két és fél héttel ezelőtt.

    „A rossz hírről közvetlen a sebringi teszten, november 5-én nyertünk tudomást Sebastiennel. Aznap este már mindenki tudott a hírről. Ez nagyon szomorú, ugyanis Sebastien az olyan körülményeknek lett az áldozata, amiket egyáltalán nem lehetett már kezelni.”

    Coyne azt is elmondta, hogy a négyszeres Champ Car bajnok távozása ellenére a 18-as rajtszámú Honda továbbra is Jimmy Vasser és James Sullivan kezében fog majd maradni. Emellett azt is elmondta, hogy szerinte a csapat technikai guruja, Craig Hampson továbbra is az ő csapatában fog majd dolgozni. „Craig is csüggedt,” – tette hozzá Coyne. „Ő és Seb már sok-sok éve barátok és rengeteg sikert értek el közösen, szóval egyáltalán nem boldog a történtek miatt. Azonban sikerült beletörődnie és szerintem továbbra is számíthatunk majd rá.”

    Bourdais távozása egy utolsó utáni lehetőség lehet James Hinchcliffenek, aki hoppon maradt, miután az Arrow McLaren SP nem szerződtette le a rutinos kanadait. Azonban Coyne egyáltalán nem akart bemenni a részletekbe az új versenyző kilétét illetően. „Nyilvánvaló, hogy James-szel is felvettük a kapcsolatot, azonban a korábbiakban már elmondtam, hogy nem emiatt szakítottunk Sebastiennel.”

    Végül Coyne értékelte a Bourdais-val töltött három közös évet. „Nagyon jó volt. Élveztük azt, hogy volt potenciál az autónkban. Például sikerült sorozatban két versenyt is megnyernünk St. Pete-ben (2017-ben és 2018-ban). Jó érzés az, hogy az utóbbi években képesek voltunk felvenni a versenyt az élmezőnnyel az IndyCarban. Sebastien hihetetlenül gyors volt. A legjobbakat kívánom neki a jövőt illetően.”

  • Christian Lundgaard a Tridenttel mutatkozhat be a Formula 2-ben

    Christian Lundgaard a Tridenttel mutatkozhat be a Formula 2-ben

    Christian Lundgaard készen áll az első Formula 2-es versenyhétvégéjére. A Renault ifjonca a Trident csapatának egyik autóját vezetheti majd Abu Dhabiban a Yas Marina Circuiten.

    Lundgaardnak az a Giuliano Alesi lesz majd a csapattársa, aki mindössze 13 pontot tudott gyűjteni az idei szezonban. A 18 éves dán pilóta az idei évben a Formula 3-as bajnokságban versenyzett az ART Grand Prix csapatának színeiben. A dán a hatodik helyen végzett az összetettben és két dobogós helyezést, beleértve a Hungaroringen aratott győzelmét is.

    „Büszke vagyok és nagyon várom már a Formula 2-es bemutatkozásomat,” – lelkendezett a fiatal dán. „Szeretném megköszönni a lehetőséget a Renault Sport Academynek, a Tridentnek és a szponzoraimnak, ugyanis nélkülük ez nem jöhetett volna létre. Nagy kihívás lesz, ugyanis az utolsó versenyhétvégén fogok majd bemutatkozni a bajnokságban, azonban értékes tapasztalatokat gyűjthetek, ami nagyszerű érzéssel tölt el.

    „A Formula 2 egy nagy előre lépés a számomra. Nagyon kemény versenyek vannak és azon is kell gondolkodnod a verseny közben, hogy miként kerülhetsz stratégiai előnybe a többiekhez képest. Alig várom már, hogy autóba üljek és meglássam, hogy mire vagyok képes.”

    Lundgaard mindössze három éve kezdte el együléses versenyzői karrierjét egy sikeres gokartozási időszakot követően. 2017-ben lett tagja a Renault pilótaakadémiájának és egy évvel később bajnok lett a spanyol és az SMP Formula 4-ben is.

    Talán emiatt is választotta őt a Trident csapata. „Örömmel köszöntünk egy olyan tehetséges versenyzőt a csapatunkban, mint Christian,” – nyilatkozta a Trident csapatfőnöke, Giacomo Ricci. „Christian az egyik legtehetségesebb fiatal pilóta, szóval nem is volt kérdés, hogy neki adjuk meg a lehetőséget.

    „Az idei szezonban remek teljesítményt nyújtott az FIA Formula 3-ban. Minden egyes alkalommal lenyűgözött a képességeivel, amikor láttam őt a pályán versenyezni. A csapatunk egy kiváló lehetőség Christian számára, hogy jó eredményeket érjen el és a tapasztalatgyűjtésre is. Minden tőlünk telhetőt meg fogunk tenni, hogy támogassuk őt a bemutatkozásakor, ami egy olyan pályán lesz, ahol még nem is versenyzett a korábbiakban.”

  • Correa: Nem csak magamért, hanem Hubert miatt is vissza kell térnem a versenyzéshez

    Correa: Nem csak magamért, hanem Hubert miatt is vissza kell térnem a versenyzéshez

    Először adott hosszabb interjút a balesetét követően Juan Manuel Correa, aki még a Formula 2 belgiumi főversenyén sérült meg súlyosan abban a balesetben, amiben a 22 éves Anthoine Hubert az életét vesztette. Az amerikai fiatal legfőképp a balesetről, a felépüléséről és az akaraterejéről beszélt az interjúban.

    „Legutoljára életem legfontosabb napja előtt beszéltem veletek, a Forma-1-es tesztem előtt egy nappal,” – mondta az amerikai. „A spai baleset az egész évemet és a következőt is nagy mértékben megváltoztatta. Folytatnom kell a harcot és mindenféleképpen fel szeretnék épülni.”

    A felépülés

    „Lényegében az orvosok újjáépítették a jobb lábamra. A bal lábam nem sérült meg olyan mértékben, mint a jobb, ezért mindössze egy műtétet elég volt végrehajtaniuk rajta. A rehabilitációs még további egy évet fog igénybe venni és még további műtétek is lesznek. Sajnos nagy a valószínűsége annak, hogy a jobb lábam már soha nem lesz majd a régi. Azonban minden erőt bele fogok adni, hogy legalább annyira fel tudjak épülni, hogy képes legyek nyomni a gázpedált.

    „Hat centimétert veszítettem a jobb lábamban található „tibia” nevezetű csontból. Egy különleges eszköznek köszönhetően ez most növésben van. Ezért van a lábam körül az a sok fém, amit a közösségi média felületeimen láthattatok. A csont naponta egy millimétert nő körülbelül. December 23-án nyeri majd vissza a teljes méretét és ekkor lesz majd a következő műtétem. Ezután megint hosszú pihenés következik, és a rehabilitációt követően már újra terhelhető lesz a lábam.”

    Visszatérés a Formula 2-be

    „Nem csináltam semmit, ugyanazokkal az emberekkel vagyok körülvéve, akikkel eddig is voltam. A Sauber Junior Team by Charouz volt a bázisom a családom mellett. Egy erős karakterű embernek tekintem magam. Mikor felkeltem az ágyamból a kómát követően, képes voltam az ágyban maradni és semmi rossz érzés nem fogott el. Harcoltam azért, hogy felkelhessek és végül sikerült is. Nagyon jó érzés volt. Motivált vagyok és mindenféleképpen vissza szeretnék térni a Formula-2-be, hogy majd onnan kerülhessek be a Forma-1-be.”

    A baleset

    „Nyilvánvalóan a balesetet követően számos alkalommal találkoztam az FIA embereivel. Egy rendkívül szerencsétlen baleset volt, események hosszú sora követte egymást. Olyan volt, mint egy láncreakció, ahol négy vagy öt autó volt érintett. A vizsgálódásnak vége, azonban ez semmit nem változtat a helyzetemen és a tényen, hogy egy rendkívül nehéz időszakon mentem keresztül az elmúlt hónapokban.

    „Amikor átmentem az Eau Rougeon a törmelékeken, amik Alesi autójáról szakadtak le, azon az első kerekeim alá szorultak. Csak mentem egyenesen, nem tudtam mit csinálni. Hatalmas balszerencse volt az, hogy pont Hubert autójába mentem bele ekkora sebességgel.”

    A baleset, ami megváltoztatta a 20 éves Correa életét

    „A baleset teljes mértékben megváltoztatta az életemet nem csak fizikálisan, hanem mentálisan is. Ha átélsz egy halálközeli élményt, és sikerül életben maradnod, akkor nyílik ki a szemed csak igazán. Voltak olyan pillanataim a kórházban, amikor nem voltam biztos benne, hogy akarok-e versenyezni még az életem során. Felismertem, hogy nem a versenyzés a legfontosabb dolog az életemben. Ez a szenvedélyem, azonban ezek a balesetek megmutatják, hogy mit kell reflektorfénybe helyezned és én a gyógyulást és a családomat választottam.

    „Még mindig a versenyzés a szenvedélyem. Egyszer az egyik barátom megkérdezte, hogy a baleset miatt fel fogom-e adni az álmomat, hogy bekerülhessek a Forma-1-be. Elmondtam neki, hogy a baleset ellenére sem fogom feladni az álmomat, azonban elgondolkoztatott, azon, hogy érdemes-e kockázatot vállalni a vágyaink megvalósításához. Igen, ezért is hajszolom őket tovább.”

  • Nyilvánosságra hozták a csapatok gumiválasztását az Abu Dhabi Nagydíjra

    Nyilvánosságra hozták a csapatok gumiválasztását az Abu Dhabi Nagydíjra

    A Pirelli bejelentette a csapatok gumiválasztását a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjra.

    A Forma-1 2019-es szezonjának utolsó versenyét két hét múlva fogják majd megrendezni a Yas Marina Circuiten. Az olasz gumigyártó a leglágyabb keverékeit, a C3-as, a C4-es és a C5-ös keverékeket használhatják majd a csapatok.

    A mezőnyből mindössze öten – név szerint Max Verstappen, Alex Albon, Daniil Kvjat, George Russell és Robert Kubica – kértek kilenc szettet a leglágyabb keverékű abroncsokból.

    A teljes gumiválasztást pedig itt tekinthetitek meg:

     

  • Verstappen: Alonso számomra az egyik legjobb versenyző

    Verstappen: Alonso számomra az egyik legjobb versenyző

    Minden dicsőség Max Verstappent illeti a kaotikus Brazil Nagydíjon aratott győzelmét követően. Azonban a Red Bull holland versenyzője nem saját magát, hanem sokkal inkább a kétszeres világbajnok spanyol pilótát, Fernando Alonsot dicsérte.

    Alonso nemrégiben méltatta Vestappent, ugyanis 2005 és2006 világbajnok szerint jelen pillanatban nincs jobb versenyző a hollandnál a jelenlegi Forma-1-es mezőnyben. Az immáron nyolcszoros futamgyőztes nem hagyhatta váasz nélkül a spanyol bókját és elmondta, hogy őt tartja az egyik legjobb versenyzőnek.

    Alonso és Verstappen négy szezon erejéig versenyezhettek egymás ellen, azonban a pályán egyszer sem vívhattak komolyabb csatát, ugyanis amíg a holland fiatal a dobogós helyekért harcolt a Red Bullal, addig Alonso a középmezőnyben harcolt leginkább a McLaren gyenge teljesítménye miatt.

    Verstappen elismerően beszélt a kétszeres világbajnok spanyolról az Auto Bildnek adott interjújában. „Számomra Fernando az egyik legnagyobb és nagyon sajnálom, hogy amikor még a Forma-1-ben versenyzett, nem vívhattunk kerék a kerék elleni csatákat egymás ellen, ugyanis akkortájt egy jóval gyengébb autóban ült, mint én,” – sajnálkozott holland. „Hamilton, Vettel és Leclerc is nagyszerű versenyzők, habár a stílusuk eléggé különböző. Lewis és Sebastian már most a Forma-1 legnagyobb versenyzői közé tartoznak.

    Egy olyan sportágban versenyzünk, ahol rengeteg múlik az autón. A pilóták között nincs akkora különbség, azonban az autók között igen és ez jelenti a különbséget. Például, ha Fernando (Alonso) visszatérne az egyik élcsapathoz, akkor nyilvánvaló, hogy ő lenne az egyik legnagyobb esélyese a bajnoki címnek.

    „Néha a versenyzőn, néha pedig a szerencsén is sok dolog múlik. Nézzétek Alonsot, ő az egyik legnagyobb, azonban a rossz csapatai miatt egyáltalán nem tudott érvényesülni.”

  • Egy 11 éves rekord dőlt meg a Brazil Nagydíjon!

    Egy 11 éves rekord dőlt meg a Brazil Nagydíjon!

    Amint végleges lett a 2019-es Brazil Nagydíj végeredménye, nyilvánvalóvá vált, hogy egy olyan rekord dőlt meg, amire senki nem számított a korábbiakban.

    Immáron, az interlagosi dobogó részvevőinek – Max Verstappennek, Pierre Gaslynak és Carlos Sainznak – a legfiatalabb az átlag életkoruk 23 évvel 8 hónappal és 23 nappal. Ez pedig kevesebb a 11 évig rekordnak számítót 2008-as Olasz Nagydíj dobogósainak átlag életkoránál.

    A 11 évvel ezelőtti monzai versenyen az akkor még Toro Rossos Sebasian Vettel, a McLaren finnje, Heikki Kovalainen és az akkor még BMW-nél versenyző Robert Kubica pezsgőzhettek a pódiumon. Hármójuk akkori életkorának átlaga 23 év 11 hónap és 16 nap volt.

    A 2008-as monzai verseny továbbra is rekordtartó lenne, ha a stewardok nem büntették volna meg utólag a harmadik helyen végző Lewis Hamiltont, aki megforgatta Alex Albont a verseny utolsó előtti körében. A McLaren spanyolja végül a regnáló bajnok öt másodperces büntetése miatt állhatott fel a pódiumra, megszerezve ezzel a wokingi istálló első dobogóját a 2014-es Ausztrál Nagydíj óta.

    És ha már a legfiatalabb dobogósok kérdését megvitattuk, akkor felmerül a kérdés, hogy melyik versenyen volt a Forma-1 történetének legnagyobb átlag életkorú dobogója? Erre is van válasz: az 1950-es Svájci Nagydíjon Nino Farina, Luigi Fagioli és Louis Roseire vehetett részt a pódium ceremónián. A hármójuk életkorainak átlaga több, mint 46 év. A száguldó cirkusz jelenlegi mezőnyének legidősebb tagja pedig nem más, mint a 40 éves Kimi Raikkönen. Mivel rengeteg fiatal versenyző van a mostani mezőnyben ezért nem valószínű, hogy ez a rekord nagy veszélyben lenne.

  • Tuka Rocha belehalt a repülőbalesetben elszenvedett sérüléseibe

    Tuka Rocha belehalt a repülőbalesetben elszenvedett sérüléseibe

    Christiano „Tuka” Rocha, aki egy brazil autóversenyző volt, belehalt sérüléseibe, amit még a repülőbalestében szenvedett el a csütörtöki nap folyamán Brazíliában. Tuka mindössze 36 éves volt.

    Rocha azon gép fedélzetén tartózkodott, ami Barra Grande térsége felett csapódott a földbe. A balesetben egy ember meghalt és a brazil versenyző mellett még kilenc embert szállítottak kórházba súlyosabb sérülésekkel. Tuka Rocha olyan súlyos égési sérüléseket és tüdőmérgezést szenvedett, amibe a vasárnapi nap folyamán bele is halt sérüléseibe.
    A karrierjének kezdetét követően Európába utazott, hogy ott versenyezhessen rangosabb szériákban. 2002-ben a World Series by Nissanban szerepelt Ricardo Zonta csapattársaként. Ezt követően az A1GP-ben és az olasz Formula 3000-ben is megmérettette magát.

    Mielőtt visszatért volna hazájába, a Superleague Formulában lehúzott még pár évet a Flamengo csapatának színeiben. A legjobb eredménye a Donington Parkban elért második helye volt.

  • Vettelt és Leclercet is beidézték a stewardok a balesetüket követően

    Vettelt és Leclercet is beidézték a stewardok a balesetüket követően

     

    A Ferrari mindkét versenyzőjét, Sebastian Vettelt és Charles Leclercet is beidézték a stewardok egy beszélgetésre a „találkozójuk” miatt a Brazil Nagydíj leintését követően

    A Leclerc és Vettel közötti valós feszültség Interlagosban csúcsosodott ki csak igazán. A két Ferrari pilóta ugyanis összeütközött egymással, véget vetve ezzel saját versenyüknek.

    Az ütközés a 71 körös Brazil Nagydíj vége előtt hat körrel történt. A négyszeres világbajnok német a Reto Opostán szükségtelenül húzta rá az autóját monacói csapatársára, ami miatt összeértek és Vettel defektet kapott, Leclercnek pedig eltört a jobb első felfüggesztése. Ebből következik, hogy egyikük sem tudta befejezni a versenyt.

    Az esetet követően mindketten őrjöngtek a rádióban és a másikat hibáztatták a történtekért. „Áhh, defektet kaptam, mégis mit csinált?” – ordibálta Vettel a rádióban. Leclerc rádióüzenete pedig tele volt nyomdafestéket nem tűrő angol és olasz kifejezésekkel és a monacói pilóta szerint egyértelmű, hogy a négyszeres világbajnok hibázott.

    Ez a baleset a Brazil Nagydíj győztesének, Max Verstappennek jött nagyon jól, aki a győzelmével magabiztos előnyt szerzett az olasz istálló versenyzőivel szemben az egyéni pontversenyben.

  • Richard Verschoor nyerte meg a 66. Makaói Nagydíjat

    Richard Verschoor nyerte meg a 66. Makaói Nagydíjat

    Az MP Motorsport versenyzője, Richard Verschoor hatalmas győzelmet aratott Makaóban, miután sikerült maga mögött tartania a poleból induló Jüri Vipset.

    Már a rajtnál bekövetkezett a dráma, ugyanis a Formula 3-as bajnok Robert Shwartzman és az ART Grand Prix versenyzője, Christian Lundgaard egymás mellett haladtak a vezető Vips mögött, amikor összeértek. A dán autója nem sérült meg, azonban az orosz versenyzőnek begyűrődött az első szárnya az autója alá, ami miatt defektet kapott. Shwartzman kénytelen volt leparkolnia az autóját a bukótérben, számára már az első körben véget ért a Makaói Nagydíj.

    A negyedik helyről rajtoló Verschoor pedig az ütközést kihasználva tudott bevetődni a belső íven, megszerezve ezzel a második helyet. Azonban a Hitech GP észt versenyzője már az első kört követően majdnem két másodperces előnyre tett szert.

    Azonban ez a különbség kérész életű volt, ugyanis Leo Pulcini a Lisboa kanyarban csapta oda az autóját a korlátnak, miközben pozícióért harcolt. Ezt követően pedig Habsburg Ferdinánd csapta a palánknak az autóját a pálya technikás részén. A két pályán maradó autó miatt be kellett hívni a biztonsági autót.

    Az újraindítást követően Verschoor azonnal elvette Vipstől az első helyet, ugyanis a holland a Lisboa kanyarban tudta maga mögé utasítani a kvalifikációs verseny győztesét. Vips ezt követően többször is megpróbált visszatámadni, azonban Verschoor szépen védekezett és maga mögött tudta tartani az észtet és végül sikerült megnyernie a nagy múlttal rendelkező versenyt.

    A holland mindössze a tizenharmadik helyen végzett a Formula 3-as bajnokság egyéni pontversenyében, azonban az egész makaói hétvégén zseniálisan versenyzett úgy, hogy ez volt az első versenyhétvégéje a Guia Circuiten.

    A hollandot Vips követte, a dobogó legalsó fokára pedig a szintén újonc Logan Sargeant állhatott fel. Az amerikai fiatalnak meg kellett küzdenie a harmadik helyért, ugyanis miután megelőzte az ott tartózkodó Lundgaardot, a dán versenyző a verseny végéig támadta őt. A dánnak  ugyan nem sikerült visszaszereznie a harmadik helyét, azonban Alessio Lorandit sikerült maga mögött tartania.

    Lornadit a Ferrari junior Callum Ilott követte, akinek ez volt az ötödik Makaói Nagydíja, de most sem sikerült felállnia a dobogóra. A britnek sem volt egy nyugodt versenye, ugyanis az új-zélandi Liam Lawson nagyon szerette volna megelőzni őt, azonban végül be kellett érnie a hetedik hellyel.

    Lawsont pedig a honfitársa Marcus Armstrong követte, aki a kvalifikációs futamon egy balesetbe keveredett egy csak a tizenhetedik helyről várhatta a piros lámpák kialvását. Azonban az új-zélandi Ferrari junior nem adta fel és valósággal átgázolt a mezőnyön annak ellenére, hogy a makaói pályán rendkívül nehéz előzni.

    Sophia Flöersch a tavalyi szörnyű balesetét követően ugyan visszatért Makaóba, azonban a német versenyzőnő most sem tudta befejezni a versenyt, ugyanis a verseny féltávjánál egy technikai hiba miatt kénytelen volt feladni a nagy presztízsű versenyt.