Szerző: Boa Bence

  • Verstappen nem teljesen mértékben elégedett a pénteki napjával

    Verstappen nem teljesen mértékben elégedett a pénteki napjával

    Max Verstappen a második szabadedzést követően elmondta, hogy nem volt teljesen elégedett az RB15-ösének beállításaival. A holland azonban hozzátette, hogy elégedett a csapata ma végzett munkájával.

    A Red Bull hollandja az első szabadedzésen a második helyet szerezte meg az edzést megnyerő Valtteri Bottas mögött – aki a motorcseréje miatt az utolsó helyről fog majd nekivágnia a szezonzárónak. Verstappen a délutáni gyakorláson már „csak” az ötödik legjobb időt tudta autózni, több, mint egy tizeddel lemaradva a negyedik leggyorsabb Sebastian Vetteltől.

    „Összességében rendben volt a pénteki nap,” – véli a nyolcszoros futamgyőztes holland. „Még nem vagyok teljesen elégedett az autó egyensúlyával. Még csomó olyan dolog van, aminek utána kell néznünk és javítani kell, azonban összességében örülök a ma mutatott formánknak.”

    Verstappen úgy érzi, hogy a Mercedes lesz az a csapat, akiket elsősorban le kell majd győzniük, ugyanis az Ezüst Nyilak mindkét pénteki szabadedzésen nagyon jól szerepeltek. „A Mercedesek újfent nagyon erősnek tűnnek és szerintem nehéz lesz majd felvenni velük a kesztyűt, azonban véleményem szerint szoros lesz majd a holnapi időmérő.

    „Az abroncsokat is elemezni fogjuk majd, azonban egyelőre nincs nagy meglepetés. Igaz, hogy a lágy nagyon gyors egy körön, azonban a teljesítménye képes rendkívül gyorsan visszaesni.”

    Alex Albon – aki a hatodik helyen fejezte be a második edzést – szintén többet vár a szombati naptól csakúgy, mint csapattársa. „Trükkös volt mai nap, azonban egyelőre ígéretes hétvégének néz ki a mostani. Nehéz volt munkára fogni a gumikat és a pálya is rendkívül poros volt, ami miatt sokan meg is forogtak a mai nap folyamán.

    „Az autó egyensúlya rendben volt, azonban van még min javítanunk. Max gyors volt a délután folyamán, szóval holnap még bármi megeshet. Nekem is van még min javítanom, ugyanis a harmadik szektorban például sok időt hagytam ott a gyors köreimen. A Ferrarikra is természetesen figyelnünk kell majd az időmérőn, ugyanis ők is gyorsak lesznek, biztos vagyok benne. Meglátjuk, mi lesz.”

  • Vergne a Formula 2-es stewardok tanácsadója lesz Abu Dhabiban

    Vergne a Formula 2-es stewardok tanácsadója lesz Abu Dhabiban

    Jean-Eric Vergne a versenybírák munkáját fogja segíteni a Formula 2 szezonzáró hétvégéjén Abu Dhabiban. Azonban az elektromos széria kétszeres bajnoka nem a büntetése miatti közmunkát fogja betölteni ezt a szerepet.

    Az ex Forma-1-es versenyző elfogadta az FIA elnök Jean Todt ajánlatát, miszerint segítse a munkájukat a versenyhétvége során. Az FIA azonban azt is megerősítette, hogy Vergne csak a Formula 2-es versenyeken fog majd segíteni a döntéshozásban, a Forma-1-es versenyen már nem.

    Vergne azt is elárulta, hogy a büntetése – amit a botrányos rádiózásáért kapott még a Formula E tavalyi szezonjának new yorki versenyén kapott – még nem lett pontosan megbeszélve. A franciát azért büntették, mert azt kérte a csapatától, hogy a balesetbe keveredő csapattársa, André Lotterer álljon meg a pályán, ezzel biztonsági autós fázist előidézve, ami előnyhöz juttatta a szintén balesetező Vergnet, aki így fel tudott zárkózni a mezőnyhöz.

    Amikor az FIA bejelentette a Formula E regnáló bajnokának büntetését, akkor az is kiderült, hogy a franciának 2020. január 14-éig mindenféleképpen le kell töltenie a büntetését.

    „Versenybíróként leszek majd jelen Abu Dhabiban, azonban nem gondolnám, hogy ez lesz a büntetésem” – nyilatkozta Vergne. „Ez egy olyan eset volt, amikor felkértek arra, hogy segítsem a versenybírók munkáját és hogy zz egy remek alkalom a számomra, ugyanis így lehetőségem lenne megismerni a másik oldalt és belesni a kulisszák mögé. Örülök, hogy ezt csinálhatom. Nem lesz más dolgom akkortájt és így lehetőségem nyílik megtanulni valami újat a sportágammal kapcsolatban.

    Amikor Vergnet arról kérdezték, hogy mi lesz, ha a büntetése különálló lesz majd a mostani F2-es szerepétől, a francia ezt válaszolta: „Igen, ez valószínűleg így lesz. Ez azonban nem egy unalmas dolog lesz, hanem számomra és az FIA számára is érdekes feladat lesz majd.

    „Őszintén, nem tudom mi lesz. Eredetileg az FIA Motorsport Games-en kellett volna részt vennem Olaszországban, azonban másként alakultak a dolgok. Biztos találni fogunk majd mást, azonban az eset óta már tisztázódtak a dolgok.

    „A rádióüzeneteket átvizsgálták és megértettük, hogy semmi káros dolog nem volt abban, amit mondtam. Amit nem láttak az emberek az az, hogy amikor beszéltem a rádióban, André már a sérült szárnyával együtt a falban volt. Az eset hevében történt az egész. Ez egy olyan dolog, amit nem szívesen ismételnék meg. Azonban, ha szerintük ez olyan rossz volt, akkor akár súlyosabb büntetést is kiszabhattak volna rám.”

    Még idén januárban volt hasonló büntetése a Red Bullnál versenyző Max Verstappennek. A holland pilóta a tavalyi Marrakesh ePrix-n töltötte le a rá kiszabott közmunkát, amit az Esteban Oconnal való lökdösődéséért kapott a 2018-as Brazil Nagydíjat követően.

  • A Ferrari döntött a junior pilótái sorsáról

    A Ferrari döntött a junior pilótái sorsáról

    A Ferrari vezetősége eldöntötte, hogy a junior pilótáik – köztük Mick Schumacher – melyik Formula 2-es csapatnál fognak versenyezni a 2020-as szezonban.

    A hétszeres Forma-1-es világbajnok fia a következő idényben is a Prema csapatát fogja erősíteni. A fiatal német szezonja egy igazi hullámvasút volt, tele jó és rossz pillanatokkal egyaránt. Schumachernek azonban egy futamot mégis meg tudott nyerni a Hungaroringen még a balszerencséje ellenére is.

    A német fiatal csapattársa pedig a Formula 3 idei bajnoka, Robert Shwartzman lesz. A 20 éves orosz három győzelmet és hét dobogós helyezést szerzett a vadonatúj Formula 3-as bajnokságban, ami elég volt neki a bajnoki cím megnyeréséhez. Shwartzman 54 ponttal előzte meg a szintén Ferrari junior Marcus Armstrongot a bajnokságban.

    Az új-zélandi versenyző csalódott lehet, ugyanis a Prema nem őt választotta Schumacher mellé a Formula 2-es csapatukba. Azonban Armstrongnak sincs miért csüggednie, ugyanis a Formula 3 ezüstérmese annál az ART Grand Prixnál kapott lehetőséget, ahol George Russell és Nyck de Vries is bajnok tudott lenni az előző kiírásokban.

    Callum Ilott – aki az idei Formula 2-es szezonban eddig legjobban teljesítő Ferrari ifjonc – az UNI Virtuosi csapatánál folytatja majd pályafutását. A brit fiatal jelen pillanatban öt ponttal előzi meg Schumachert a bajnoki összetettben. Az UNI Viruosi – ami az egykori Russian Timeból alakult meg – egy kitűnő választás Ilott számára, ugyanis a csapat jelenleg a második helyet foglalja el a konstruktőrök versenyében.

    Az egykori Ferrari versenyző Jean Alesi fia, Giuliano pedig Artem Markelov csapattársa lesz majd az Arden csapatát átvevő HWA-nál.

  • Horner szerint közelebb vannak, mint egy évvel ezelőtt

    Horner szerint közelebb vannak, mint egy évvel ezelőtt

    A korábbiakban már beszámoltunk arról, hogy a Red Bull és a Toro Rosso autóiban 2021-ben is a Honda hajtásláncai fognak majd dolgozni, miután a japán gyártó egy évvel meghosszabbította a szerződését a száguldó cirkusz vezetőivel.

    A milton keynesi istálló csapatfőnöke, Christian Horner pedig többek között a szerződéshosszabbítás bejelentéséről és a pozitív szezonjukról is beszélt. A Red Bull fantasztikusan szerepelt az idei szezonban, különösen Max Verstappen, aki az egyéni pontverseny harmadik helyén várhatja majd a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjat.

    „Véleményem szerint az idei évadban számos pozitív dolog történt a csapattal,” – véli Horner. „Az idei év már csak azért is volt érdekes, mert ez volt az első évünk az új motorszállítónkkal. Egyértelműen közelebb vagyunk a Mercedeshez és a Ferrarihoz, mint tizenkét hónappal ezelőtt. Mivel a szabályok csak kis mértékben fognak megváltozni 2020-ra, szerintem az idei autónak fontos szerepe lesz majd a következő évi konstrukció építésében.”

  • Räikkönen már nagyon várja a téli szünetet

    Räikkönen már nagyon várja a téli szünetet

    Kimi Räikkönen már nem győzi várni az Abu Dhabi Nagydíjat és emellett reméli, hogy a lehető legjobb módon sikerül majd befejezniük az idényt az Alfa Romeoval.

    A finn és csapattársa, Antonio Giovinazzi rengeteg, szám szerint 22, pontot tudtak bezsebelni Interlagosban, aminek köszönhetően már csak 10 pont a lemaradásuk a konstruktőri bajnokság hetedik helyén álló Racing Pointhoz képest.

    „Várom már a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjat,” – mondta 2007 világbajnoka. „A Brazíliában elért eredmény megnövelte a csapat minden tagjának önbizalmát. Erre szeretnénk építeni és egy jó eredménnyel zárni a szezont. Természetesen már a téli szünetet is várom már, ugyanis rám férne egy kis pihenés. Azonban most nem erre, hanem az utolsó versenyhétvégére kell összpontosítanunk. Tudjuk, hogy képesek vagyunk jó eredményt elérni és mi mindent meg fogunk tenni ennek érdekében.”

    Az Alfa Romeo a jelenlegi pilótafelállásukkal fog majd nekivágni a 2020-as szezonnak. A Fred Vasseur által vezetett csapat abban is reménykedik, hogy egy lehetséges jó eredmény a szezonzárón megadhatja az alaphangot a következő szezonra.

  • A Honda 2021-ig biztosan a Forma-1-ben marad!

    A Honda 2021-ig biztosan a Forma-1-ben marad!

    Dr. Helmut Marko megerősítette, hogy az Aston Martin Red Bull Racing és a Scuderia Toro Rosso továbbra is a Honda erőforrásait fogja használni. A japán gyártó ugyanis 2021-ig meghosszabbította a szerződését a száguldó cirkusz vezetésével.

    A Honda eredeti szerződése a 2020-as év végéig szólt az energiaitalosokkal és sokan kérdésesnek tartották a maradásukat az autósport királykategóriájában, ugyanis 2021-től új szabályok fognak érvénybe lépni.

    A Red Bullnak és a Toro Rossonak is sikerült jó eredményeket elérni az idei szezonban. Max Verstappen három versenyen is diadalmaskodni tudott, amíg a faenzai istálló két dobogós helyezést is szerzett Daniil Kvyatnak és Pierre Gaslynak köszönhetően. A japán gyártó pozitív formája kulcsfontosságú volt a maradásuk szempontjából, ugyanis az elért sikereik miatt most már van elég önbizalmuk és bátorságuk a folytatáshoz. „Ez egy hatalmas megkönnyebbülés a számunkra, ugyanis nagyon boldogok vagyunk a Hondával,” – idézte Marko szavait a Servus TV.

    Az egy éves szerződéshosszabbítás azt jelenti, hogy az új szabályrendszerben is a japán gyártó erőforrásait fogja majd használni a Red Bull és a Toro Rosso is egyaránt. Vajon a Red Bull képes lesz majd beleszólni a bajnoki címért folyó küzdelembe?

    Tanabe elégedett a közös munkával

    A japán gyártó technikai igazgatója, Toyoharu Tanabe maximálisan meg van elégedve az idei munkával, amit a két fiókcsapatukkal együtt végeztek el. „285 nappal a téli tesztek után, pénteken Abu Dhabiban idén utoljára fogunk versenyezni,” – mondta Tanabe. „Talán többet is elérhettünk volna, azonban be kell vallanom, hogy ez az év rendkívül gyorsan lepörgött. Kétség nélkül az idei egyik legszebb pillanatunk a két héttel ezelőtti Brazil Nagydíjon volt, amikor ugyanis mindkét csapatunk részt vehetett a pódium ceremónián.

    „A Brazíliában elért első második hely miatt még motiváltabbak lettünk, hogy megbirkózzunk az előttünk álló kihívásokkal. Reméljük, hogy az idei szezont sikerül stílusosan befejeznünk és azt követően további sikereket elérni a 2020-as szezonban.”

     

  • Vettel szerint Hülkenberg távozása rámutat a Forma-1 problémáira

    Vettel szerint Hülkenberg távozása rámutat a Forma-1 problémáira

    Sebastian Vettel szerint az, hogy honfitársának, Nico Hülkenbergnek el kell hagynia a száguldó cirkuszt, arra enged következtetni, hogy valami nincsen rendjén.

    Hülkenberg távozásával a négyszeres bajnok lesz egyedüli német nemzetiségű versenyző a száguldó cirkusz mezőnyében. Ez rendkívül érdekes, ugyanis évekkel ezelőtt akár öt-hat német versenyző is tagja volt a Forma-1-es mezőnynek. Habár Hülkenberg soha nem végzett dobogós a Forma-1-es pályafutása alatt, Vettel szerint kétség nem fér ahhoz, hogy honfitársa megüti a száguldó cirkusz szintjét.

    „Ez eléggé hihetetlen helyzet, mert Nicoval már gyerekkorunk óta egymás ellen versenyzünk,” – emlékezett vissza Vettel. „Eléggé szomorú, hogy egy olyan versenyző, mint Nico, nem jut üléshez az F1-ben. Ez rámutat arra, hogy problémák vannak a Forma-1-gyel. Remélem rövid időn belül vissza fog térni, ugyanis megvan benne a potenciál, hogy itt versenyezzen és nem szeretnék egyedüli német lenni a mezőnyben.”

    Hülkenberg jelenlegi csapattársa, Daniel Ricciardo is reméli, hogy a német képes lesz majd visszatérni a száguldó cirkuszba. „Határozottan képes arra, hogy visszatérjen közénk,” – véli az ausztrál. „Akkor sem fogok aggódni érte, ha nem jön vissza, ugyanis Nico nem egy rossz versenyző. Ha egy másik sorozatban kap majd lehetőséget, biztos vagyok benne, hogy ott is képes lesz majd jó eredményeket elérni.”

  • A Porsche biztosan nem fog beszállni a Forma-1-be

    A Porsche biztosan nem fog beszállni a Forma-1-be

    A Porsche kizárta a Forma-1-be való belépésüket. A Volkswagen csoport által birtokolt német márka nemrég szállt ki a WEC-ből, hogy maximálisan tudjanak összpontosítani a Formula E projektjükre.

    A német gyártó korábbi versenyzője Mark Webber szerint a Porsche uralni szeretné az elektromos szériát. „A kesztyűt felvettük, a lehető legjobb teljesítményt kell nyújtanunk,” – véli az ex F1-es ausztrál.

    Mivel a német gyártó most már csak is kizárólag az elektromos szériára összpontosít a versenyzőikkel, Neel Janival és André Lottererrel – aki már az új szezon évadnyitó versenyén megszerezte a német márka első dobogós helyezését a sorozatban.

    Ebből következik, hogy a Forma-1 ki van zárva a Porsche számára. „Rossz volt az időzítés,” – nyilatkozta a német gyártó csapatfőnöke, Fritz Enzinger. „A Forma-1 egy olyan téma, ami a múltban volt aktuális a számunkra.”

  • Az egykori F1-es csapatfőnök a futball világában köthet ki?

    Az egykori F1-es csapatfőnök a futball világában köthet ki?

    Az egykori Forma-1-es csapatfőnök, Monisha Kaltenborn következő nagy lépése a futball világába való belépés lehet. A 48 éves Kaltenborn volt a Forma-1 történetének első női csapatvezetője egészen a 2016-os év végéig a Sauber csapatánál.

    A német Auto Bild információi szerint Kaltenborn támogatja Martin Bruckner javaslatát, hogy az SK Rapid Wien osztrák focicsapat klubelnöke legyen. Az új elnök kilétéről szóló választást a mai napon rendezik majd meg.

    Az indiai születésű osztrák állampolgárságú Kaltenborn ezt nyilatkozta: „A Forma-1 és a futball is egyaránt csapatsportok, ahol mindenkinek oda kell tennie magát a sikerek érdekében. Minden gyerek kisautókkal játszik és emellett még focizni is nagyon szeretnek,” – tette hozzá.

    Kaltenborn azt is elárulta, hogy gyerekként az édesapja egyszer még a stadionba is kivitte őt, hogy élőben nézhesse a bécsi csapat játékát. Az egykori F1-es csapatfőnök úgy gondolja, hogy mos már akár kulcsfontosságú szerepet tölthet majd be az SK Rapid Wien focicsapatának jövőjében.

    „Rengeteg embert ismerek a Forma-1-ből és a vezetésben is aktív vagyok, szóval a szponzori dolgokban is segíthetek majd. Azt akarom, hogy a Rapid egy világszintű topcsapattá váljon.”

     

  • Jordan: Rosberg soha nem lett volna újra világbajnok

    Jordan: Rosberg soha nem lett volna újra világbajnok

    A korábbi F1-es csapatvezető, Eddie Jordan úgy véli, hogy Nico Rosberg egyszer sem lett volna képes újra legyőzni Lewis Hamiltont a 2016-os diadalát követően. A német versenyzőnek abban az évadban ugyanis sikerült legyőznie az akkor még háromszoros világbajnok britet.

    Rosberg és Hamilton már gyerekkorukban is egymás ellen versenyeztek és emellett jó kapcsolatot ápoltak egymással. Mindkettőjüknek sikerült bejutnia a Forma-1-be és még azt követően is barátok maradtak. Azonban minden megváltozott, amikor 2013-ban csapattársak lettek a gyári Mercedesnél.

    A 2013-as szezon egyáltalán nem az Ezüst Nyilakról szólt, azonban 2014-ben, a turbó hibrid éra kezdetétől fogva Hamilton és Rosberg kimagaslottak a mezőnyből és győzelmet győzelemre halmoztak. 2014-ben és 2015-ben a brit lett a bajnok, miután sikerült legyőznie német csapattársát. Már ekkor is feszült volt a kettejük közötti feszültség, ami a 2016-os szezonban csúcsosodott ki csak igazán. Rosberg és Hamilton gyakran csatázott a pályán és egyre többet ütköztek egymással. A leghíresebb találkozásuk a Spanyol Nagydíjon volt, amikor Hamilton megpróbálta megelőzni a németet, aki nem akarta elengedni őt és leszorította őt a fűre. A brit Mercedese pedig felúszott, majd kiütötte Rosberget és mindketten a kavicságyban kötöttek ki.

    Az év végén Rosbergnek sikerült felérnie a csúcsra. Legyőzte Hamiltont és még az az évi FIA gálán bejelentette visszavonulását. 2016 bajnoka a bejelentésével mindenkit lesokkolt, azonban Jordan szerint helyesen döntött. „Nico okos döntést hozott meg azzal, hogy a visszavonulás mellett döntött,” – véli az egykori Forma-1-es csapatfőnök. „Nico soha nem lett volna újra világbajnok, ha Lewis olyan formában versenyzett volna, mint most. Lewis a saját birodalmában van, úgy uralkodik a többiek felett, ahogy akar.”

    Rosberg visszavonulását követően Valtteri Bottas lett Hamilton csapattársa a brackleyi istállónál. A brit azóta mindhárom évben világbajnok lett és a finn csak az idei szezonban tudta őt valamilyen szinten megközelíteni az egyéni pontversenyben.