Szerző: Boa Bence

  • Giovinazzinak majdnem az ülésébe került a belga balesete

    Giovinazzinak majdnem az ülésébe került a belga balesete

    Az Alfa Romeo csapatfőnöke Frederic Vasseur felfedte, hogy Antonio Giovinazzi a Belga Nagydíjon elszenvedett balesetét követően nagyon közel állt ahhoz, hogy elveszítse az ülését a csapatnál.

    Az olasz versenyző a pontszerző kilencedik helyen haladt a versenyutolsó körében, amikor a Pouhonban elveszítette az uralmát az autója felett és a nagy sebességgel a falba csapódott. Giovinaziinak ez lett volna az első pontszerzése az Osztrák Nagydíj óta, ahol egy tizedik helyet szerzett.

    Mivel a csapattárs Kimi Räikkönen 31 pontot tudott szerezni a Spa-Fracorschamps-i versenyig, az ART Grand Prox egykori csapatvezetője elismerte, hogy közel álltak a Giovinazzival való szakításhoz, aki végül az Olasz Nagydíjon elért jó eredménye miatt tarthatta meg a helyét. Vasseur elismerte, hogy egyáltalán nem számított arra, hogy Giovinazzilyen jól fog majd menni a saját és az Alfa Romeo hazai versenyén.

    „A baleset minden egyes csapattagra sokként hatott, ugyanis egy jó lehetőségünk lett volna a pontszerzésre,” – nyilatkozta Vasseur a Motorsport.com-nak. „Antonio a semmiből jött vissza és az utolsó körben pedig balesetet szenvedett.

    „Nehéz volt meghoznunk a döntést Antonio helyzetével kapcsolatban, ugyanis ezek a dolgok akár a karrieredről is dönthetnek. A jövőről gondolkodtunk. Egy héttel később le kellett ülnünk, hogy megbeszélhessük a helyzetet Antonioval, aki a létező legjobban reagált a történtekre. Számomra nagyon fontos volt, ahogy Antonio szerepelt Monzában. A fejemben azonban nagyon megmaradt, amit Antonio Olaszországban produkált, több tízezer szurkoló előtt, a csapatunk hazai futamán. Rendkívül nagy volt rajta a nyomás, azonban nem rettent meg és magabiztos versenyzéssel szerzett fontos pontokat a csapatnak.”

    Giovinazzi a szezon második felében több pontot tudott szerezni a finn Jégembernél, ugyanis az olasz 13, Räikkönennek pedig 12 egységet sikerült gyűjtenie a 2019-es idény utolsó nyolc versenyén. Azonban Vasseur tisztában van vele, hogy az olasz akkor is jobban teljesített Räikkönennél, amikor a csapat nem volt valami versenyképes, még a többi középcsapathoz képest sem.

    „A probléma az volt, hogy Antonio pont akkor szerepelt jól, amikor az autó nem működött úgy, ahogyan kellett volna. Amikor a csapattársad előtt végzel és csak a tizennegyedik, tizenötödik helyen értek célba, arról nagyon kevesen beszélnek. Azonban, ha a hatodik és hetedik helyen értek célba és győzöd le a márkatársad, na az már beszédtéma.”

  • A Ferrari Vettel vezetési stílusához fogja igazítani a 2020-as autójukat

    A Ferrari Vettel vezetési stílusához fogja igazítani a 2020-as autójukat

    Már mindenki azt gondolta, hogy Charles Leclerc éppen eleget tett az első ferraris évében, hogy lenyűgözze az olasz istálló dolgozóit. A fiatal monacói a tavalyi évben érkezett a Ferrarihoz és jött, látott és győzött, miután hét pole pozíciót és két győzelmet is tudott szerezni. Még a jóval tapasztaltabb csapattársát Sebastian Vettelt is sikerült megelőznie az összetettben. Mindezek ellenére a Ferrari továbbra is a négyszeres világbajnokot fogja előnyben részesíteni.

    A Scuderia csapatfőnöke Mattia Binotto elárulta, hogy a 2020-as Ferrarit úgy tervezték, hogy az megfeleljen Vettel vezetési stílusának. Emiatt sokan gondolhatják azt, hogy Leclercet ismét cserbenhagyta az a csapat, aminek 2024-ig biztosan a tagja lesz.

    Amikor Lewis Hamilton 2007-ben valóságosan berobbant a Forma-1 világába és sikerült legyőznie a bajnoki címvédő, kétszeres bajnok Fernando Alonsot, a McLaren attól a ponttól fogva mindent megtett azért, hogy eleget tegyen a brit tehetség igényeinek. Ehhez képest a Ferrari leragadt múltnál (Vettel) és nem képesek tudomásul venni, hogy a jövőre, Leclercre kellene inkább koncentrálni. „Egy olyan autót fogunk tervezni, ami jobban fekszik majd Sebastian vezetési stílusának,” – mondta Binotto.

    A Ferrari csapatfőnöke el is magyarázta, hogy miért döntöttek így. „A leszorító hiánya nagyobb végsebességet eredményezett, azonban ez nem úgy sült el, mint ahogy azt előzetesen terveztük. Seb jobban szenvedett az autóval, mint Charles, különösen a szezon elején. A nyári szünetet követően már jobb volt a helyzet, ugyanis számos változtatást eszközöltünk az autón.

    „Vettel határozottan egy olyan versenyző, aki a projektünk középpontjában áll. Seb egy rendkívül tapasztalt pilóta és nagyon jól ismeri a csapatunkat. A visszajelzései nagyon fontosak és Charles sokat tanult belőlük.”

    Leclercnek emiatt mérgesnek és zavartnak kellene lennie. Mindent tőle telhetőt megtett, hogy bizonyítson és be is bizonyította, hogy gyorsabb, mint négyszeres világbajnok csapattársa.

    Vajon mikor fogja megtanulni a Ferrari, hogy kockázat nélkül nincs nyereség és inkább egy fiatal tehetséget támogatni egy olyan négyszeres világbajnok helyett, akinek már leáldozóban van a karrierje. A Ferrari addig nem fog bajnoki címet nyerni, amíg nem fogják fel, hogy Leclercre kellene építeni a csapatot, nem pedig Vettelre.

  • Prost: Teljes siker volt Leclerc első éve a Ferrarinál

    Prost: Teljes siker volt Leclerc első éve a Ferrarinál

    Alain Prost nem győzte dicsérni Charles Leclerc szereplését, amit az első ferraris évében nyújtott a 2019-es Forma-1-es szezonban. A francia legenda szerint a monacói éve teljes sikernek számít, ugyanis sikerült megbirkóznia a a Scuderia által jelentette nyomással és emellett hét pole pozíciót és két győzelmet is tudott szerezni.

    Leclerc egy nagyszerű bemutatkozó szezont produkált a Sauberrel még 2018-ban, ami miatt a maranellóiak egyből le is szerződteték az utolsó világbajnokuk Kimi Räikkönen helyére. A fiatal monacóinak már a második versenyén közel állt a győzelemhez, azonban egy motorhiba végül miatt visszaesett a harmadik helyre. A 22 éves Leclercnek ezért tovább kellett várnia az első királykategóriás győzelmére.

    A Ferrari monacóija a Belga Nagydíjon megszerezte a harmadik pole pozícióját, amit a másnapi versenyen sikerült is győzelemre váltania, habár a Mercedes britje Lewis Hamilton már egy másodpercen belül volt a monacói versenyzőhöz képest. Egy héttel később pedig a Ferrari hazai versenyén, Monzában is sikerült győzelmet szereznie, miután sikerült visszavernie a hatszoros világbajnok Hamilton támadásait. Az év végén pedig még a négyszeres világbajnok csapattársát, Sebastian Vettelt is sikerült megelőznie az egyéni pontversenyben.

    „Rengeteget szoktam beszélgetni Charles-lal,” – nyilatkozta a négyszeres világbajnok Prost a francia Auto-Hebdonak. „Az első nyilvánvaló dolog, amit ki szeretnék emelni az az, hogy már rendkívül fiatalon sikerült meggyőznie a Ferrarit, hogy szerződtessék őt. A Scuderiánál való versenyzés hatalmas nyomással jár. Ezzel sikerült megbirkóznia, szóval nyugodtan mondhatjuk, hogy az első ferraris éve egy teljes siker volt.”

    A monacói újonc szezonjában nyújtott nagyszerű teljesítménye elég volt ahhoz, hogy az olasz istálló egy szerződéshosszabbítással magához láncolja őt a 2024-es szezon végéig. Prost szerint pedig Leclerc ezzel már kivívta magának a saját rangját a csapaton belül.

    „Charlesnak már kost sikerült rangot szereznie csapaton beül,” – véli a francia, aki 52 alkalommal diadalmaskodott a száguldó cirkuszban. „Már most első számú versenyzőnek számít a Ferrarinál. Az, hogy már az első évében képes volt felvenni a versenyt a négyszeres világbajnok csapattársával, valami fantasztikus. Ha előre tekintek, az se baj, ha alkalmanként egy kicsit gyorsabb vagy lassabb lesz nála. Charles komoly érettségről tett tanúbizonyságot, és még akkor sem rettent meg, amikor meg kellett védeni a pozícióját. Amikor a rádióüzeneteit hallgatom, olyan érzés hogy el, hogy ennek a gyereknek vannak megérzései.”

  • Frederik Vesti a Prema második igazolása

    Frederik Vesti a Prema második igazolása

    A Prema bejelentette a második versenyzőjének kilétét. A Formula 3 Regional European Championship bajnoka, Frederik Vesti is az FIA Formula 3 bajnok csapatánál folytatja majd a pályafutását.

    A fiatal dán versenyző Logan Sargeant csapattársa lesz az olasz csapatnál, akiknek három szabad ülésük volt, miután az eddigi versenyzőik, Robert Shwartzman, Marcus Armstreong és Jehan Daruvala a bajnokság első három helyén végeztek és a következő szezonban már felsőbb kategóriában fognak versenyezni.

    A 17 éves dán versenyző a tavalyi évben egy zseniális szezont zárt, ugyanis 10 pole pozícióval és 13 győzelemmel magabiztosan szerezte meg a bajnoki címet a Formula Regional European Championshipben.

    Vesti együléses versenyzői pályafutása 2016-ban vette kezdetét, amikor a dán Formula Fordban állt rajthoz, mielőtt megszerezte a második helyet a dán Formula 4-ben. 2018-ban a sikersorozat tovább folytatódott, ugyanis a dán négyszer is a dobogó tetején ünnepelhetett az német és az olasz Formula 4-ben és a Makaói Nagydíjon is versenyezhetett, ahol a tizennyolcadik helyen intették le.

    A dán versenyző és az olasz csapat kapcsolata tavaly kezdődött el, amikor a dán versenyző az olasz csapathoz szerződött egy vadonatúj sorozatba, a Formula 3 Regional European Championshipbe. Már az első évében bajnok tudott lenni és ismét megmérethette magát a Makaó utcáin rendezett versenyen, ahol a hetedik helyen zárt.

    „Hihetetlenül hálás vagyok, amiért a Prema megadta neked ezt a lehetőséget,” – lelkendezett Vesti. „Mindegyik fiatal versenyző egy Premás szerződésről álmodik és csak kevesünknek adatik meg ez a lehetőség. Minden lépés, amit a Formula 3 Regional European Championshipben sikerült megtennem a tavalyi évben, különleges volt és 2020-ban is ez lesz a célom.

    „Imádom a csapat, a környezetet és a mentalitásukat, hogy minden részletre odafigyelnek. Készen állok, hogy viszonozzam a csapatnak, amit a Formula 3 Regional European Championshipben tettek értem a srácom.”

    A Prema csapatvezetője, Rene Rosin pedig ezt nyilatkozta a dán szerződtetéséről. „Már nagyon várjuk, hogy láthassuk Frederiket versenyezni az FIA Formula 3-ban. A tavalyi szezonban dominálni tudtunk és tisztában vagyunk vele, hogy nagyon nehéz lesz megismételni ezt a teljesítményt a következő szezonban.

    „Frederik nagyszerűen ment a Formula 3 Regional European Championshipben és a valenciai teszten és a Makaói Nagydíjon is lenyűgözött minket az ott nyújtott teljesítményével. Izgatottak vagyunk, hogy ismét a mi csapatunk színeiben versenyezhet. Frederik egy tehetséges és kitartó versenyző, szóval biztos vagyok benne, hogy ő lesz a csapatunk egyik meghatározó személyisége.”

  • Toto Wolff Oconról: „Nem lett volna jó, ha betesszük Hamilton mellé

    Toto Wolff Oconról: „Nem lett volna jó, ha betesszük Hamilton mellé

    Esteban Ocon része volt a Mercedes tervének, miszerint a francia pilóta átveszi a gyengélkedő Valtteri Bottas helyét a csapatnál, aki immáron harmadjára volt képtelen felvenni a kesztyűt csapattársa, Lewis Hamiltonnal szemben. Azonban a brackleyi istálló ennek ellenére kitartott a finn mellett, így Oconnak egy másik lehetőség után kellett néznie, amit végül a Renaultnál talált meg.

    A Mercedes csapatfőnöke elárulta, hogy rendkívül nehéz döntés volt elengedi Ocont, azonban nem ültethették volna be Hamilton mellé őt, így pedig nem volt másik opció. „Hagyni Ocont versenyezni Hamilton mellett, aki már hét éve itt van nálunk és jelen pillanatban a karrierje csúcsán van, nem lett volna helyes döntés,” – mondta Wolff. „Különösen úgy, hogy parkolópályára került egy év erejéig.

    „Az izgalmasabb változatot is kipróbálhattuk volna, ugyanis Esteban újoncként jó teljesítményt nyújtott 2018-ban. Azonban csupán egy olyan újonc volt a Forma-1 történetében, aki már az első évében fel tudta venni a versenyt a kétszeres világbajnok csapattársával és ez az újonc nem volt más, mint maga Lewis (A 2007-es szezonban Fernando Alonso ellen a McLarennél). Rajta kívül az összes zöldfülűnek időre volt szüksége. Nem akartuk kockára tenni a jövőjét.”

    Rendkívül érdekes lesz majd a helyzet, amikor Hamilton szögre fogja akasztani a bukósisakját, ugyanis a Mercedesnek több opciója is lesz majd. Az egyik pont Ocon lesz, azonban a másik oldalon George Russell is ott van, aki szintén legalább akkor tehetség, mint a francia fiatal. Máskülönben jó lesz látni újra egy francia tehetséget a Forma-1-ben, érdemes lesz majd figyelni őt a 2020-as szezon során.

  • Hamilton le szeretné csökkenteni az alsóbb kategóriák költségeit

    Hamilton le szeretné csökkenteni az alsóbb kategóriák költségeit

    A hatszoros Forma-1-es világbajnok Lewis Hamilton elárulta az egyik hosszú távú célját. A Mercedes brit versenyzőjének az a célja, hogy egyensúlyozza az emelkedő költségeket az alsóbb kategóriákban.

    A junior szériák az elmúlt években még költségesebbek lettek, mint régen voltak, ami miatt a fiatal pilótáknak a tehetségük mellett a komoly szponzori hátérre is szükségük van ahhoz, hogy versenyezhessenek és eljuthassanak a Forma-1-ig. Egyes információk szerint már egy év a Formula 3-ban is millió eurókba kerül és akkor a Formula 2-ről még nem is beszéltünk, ami természetesen még a Formula 3-nál is költségesebb.

    „Ahol a motorsport jeloenlegi állapotában van – ha például ránézel a Formula 3-ra – akkor látszik, hogy a mostani állapot közel sem olyan volt, mint régen volt,” – jegyezte meg a száguldó cirkusz regnáló bajnoka. „Már nem a Formula Renault a mérce, pedig régebben még az volt az egyik legnívósabb széria.

    „A GP2 és a GP3 – amit most már Formula 2 és Formula 3 néven ismerünk – folyamatosan emelkednek a költségek, azonban nem kellene és a gokartozással is ugyanez a helyzet. Ennek pedig az azt ok, hogy az üzletvezetők nem követik az általam felsorakoztatott eszményeket.

    „Szóval folyamatosan azon gondolom, hogy miként tudnék javítani a helyzeten. Azonban a sokféleség egy folyamatos probléma és ezzel nem is fogunk tudni mit csinálni. Szerintem csak egy részét lennék képes megoldani a problémának.

    „Azon agyalok, hogy  hogyan tudnék dolgozni a Forma-1-ben ezen, sem, mint csak kipipálni egy kisebb problémát a sok közül. Értitek mire gondolok, nem?,” – érdeklődött Hamilton. „Amiket az üzletemberek csinálnak gyakran: valós döntéseket hozni, ami nagy hatással lehet a jövőre az adott témában. Még mindig próbálom megérteni, azonban a hosszú távú céljaim között ezt előnyben részesítem.”

  • Sainz volt az igazi oka Gasly lefokozásának?

    Sainz volt az igazi oka Gasly lefokozásának?

    Pierre Gasly lefokozása a Red Bulltól az idei Forma-1-es szezon egyik – ha nem a legmeglepőbb – történése volt.

    A francia pilótának nem sikerült alkalmazkodnia az energiaitalosok igényeihez. A szezon első felében nyújtott gyenge teljesítménye miatt a Red Bullnak „lépnie kellett” és a Belga Nagydíjon már Alexander Albon ülhetett a francia autójában, aki visszakerült a tavalyi csapatához, a Toro Rossohoz.

    Azonban a spanyol média egy szenzációs elmélettel állt elő a francia leváltása kapcsán. Szerintük Helmut Marko elfogadhatatlannak tartotta, hogy Gasly a McLaren versenyzője, Calros Sainz mögött végezzen. Ebben az elméletnek van valóságalapja, ugyanis a francia a kérész életű Red Bullos korszaka alatt négy alkalommal is a spanyol mögött ért célba. „Azért tették őt vissza a Toro Rossoba, mert Marko nem volt képes elhinni, hogy Gasly Sainz mögött van.”

    Ez nagyon rosszul jött Gaslynak, ugyanis a szerződtetését követően a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner elmondta, hogy azért választották őt Sainz helyett, mert benne több potenciált láttak, mint spanyol vetélytársában. Köztudott, hogy Sainz egy közkedvelt versenyző volt már Red Bull juniorként is. Mivel 2016-ban Max Verstappen érkezésével lett egy első számú pilótájuk, a Red Bull vezetősége el akarta kerülni a csapaton belüli viszályt, ezért nem Sainz mellett döntöttek.

    „A Magyar Nagydíjon Sainz gyorsabb volt a McLarennel, mint Gasly a Red Bullal. Az osztrák istálló 2018-ban a franciának adta oda az ülést 2019-re. A csapaton belül van egy fajta csalódottság, amiért Sainz kezét el kellett engedniük, mivel nem ő kapta meg a lehetőséget. Egy másik ok, amiért nem egykori fiatal pilótájukat választották, pedig az, hogy nem akarták beültetni őt Verstappen mellé a Red Bullba.”

    2017-ben a McLaren versenyző leszögezte, hogy nem akarja megkezdeni a negyedik szezonját a Toro Rossoval, hanem inkább megcélozza az anyacsapat egyik ülését. Azonban Horner elmondta, hogy Sainz a Toro Rossonál fog maradni 2018-ban is, azonban a spanyol csak a Japán Nagydíjig maradt a faenzaiaknál, ugyanis Austinban már Jolyon Palmer helyén versenyzett a Renaultnál.

    A francia istállónál másfél évet húzott le és 2019-ben átszerződött a McLarenhez a visszavonuló Fernando Alonso helyére, amíg a Red Bullnál sokáig volt kérdés, hogy Gasly, Albon vagy Kvyat kapja meg a Red Bull ülést a 2020-as szezonra. A legjobb pedig az volt az egészben, amikor a spanyol a Brazil Nagydíjon – ahol harmadik lett és megszerezte az első dobogós helyét – megmutatta a volt csapatának, hogy mit is hagytak ki.

  • Leclerc: Nem csak rólam és Verstappenről fog szólni a jövő

    Leclerc: Nem csak rólam és Verstappenről fog szólni a jövő

    Charles Leclerc szerint a jövőben másik versenyzők is beleszólhatnak majd a bajnoki küzdelembe és nem csak közte és Max Vertstappen küzdelméről fog majd szólni a jövőben a Forma-1. A két fiatal ugyanis már most komoly csatákat vív és elképzelhető, hogy a száguldó cirkusz következő évtizede a kettejük rivalizálásáról fog majd szólni.

    A Red Bull holland és a Ferrari monacói versenyzője is számos alkalommal villantották meg a tehetségüket, azonban Lewis Hamiltonnal és a domináns Mercedes ellen egyikük sem volt képes felvenni a versenyt. Azonban, ha előretekintünk az időben, Leclerc magabiztos abban, hogy nem csak ketten fognak majd csatázni a bajnoki címekért.

    „Fényes jövő áll előttünk és nem csak miattam és Max miatt. Egy vadonatúj generáció kopogtat az ajtón, telis tele tehetségekkel,” – nyilatkozta a monacói a Sky Italianak. „Olyan srácok, mint Pierre Gasly, George Russell vagy Alex Albon tökéletes példái ennek. Piszkosul nehéz dolga lesz annak, aki világbajnok akar majd lenni az elkövetkező években, azonban mindent meg fogok tenni, hogy jobb legyek náluk.”

    Leclerc a szerződés hosszabbításának köszönhetően egészen a 2024-es szezon végéig biztosan a Ferrarinál fog versenyezni. A következő szezonban is Sebastian Vettel csapattársaként szállhat majd harcba a világbajnoki címért. A fiatal monacói szerint a világbajnoki cím megszerzése nagyon nehéz feladat lesz majd. „Nem lesz könnyű, azonban, ha kevesebb hibát vétek, mint tavaly, akkor jó esélyeim lehetnek a címre.”

  • Latifi: Két rossz szezon miatt nem szabad megítélni a Williamst

    Latifi: Két rossz szezon miatt nem szabad megítélni a Williamst

    Nicholas Latifi megvédte a Williamst, akiknek az a célja, hogy 2020-ban sikeresen kilábaljanak abból a gödörből, amiben már két éve ücsörögnek. A kanadai pilóta szerint a grovei istállót nem ez alapján a két rossz év alapján kellene megítélni.

    Latifi a Williams teszt és fejlesztő pilótája volt a 2019-es szezon során, az idei szezonban pedig őt választották George Russell csapattársának, miután a visszatérő Robert Kubica nem hosszabbította meg a szerződését a groveiakkal és távozott a csapattól.

    A Williams mindössze nyolc pontot tudott szerezni az elmúlt két Forma-1-es szezon során. Ebből következik, hogy a legutolsó két évben a konstruktőri bajnokság utolsó helyén végzett a Sir Frank Williams által alapított legendás istálló.

    „Újoncként belevágni a Forma-1-be mindig is nehéz, ugyanis a sorozatnak megvannak a saját maga kihívásai,” – mondta a kanadai. „Egy nagyszerű csapat versenyzője lehetek már az első évemben. Hatalmas történelemmel rendelkeznek, számos fiatal pilótát neveltek ki az évek során és ők a Forma-1 egyik legeredményesebb csapata.

    „Szóval úgy gondolom, hogy két sikertelen év nem befolyásolhatja a csapat történelmét. Mindenkiben hiszek, akit láttam, az idei szezonban a csapatnál dolgozni. Remélhetőleg a dolgozók képesek lesznek megoldani majd a problémákat és abban is bízom, hogy jövőre már a középmezőny tagjai leszünk újfent. Nagyon várom már a szezont, hogy megláthassam, hogy mit leszek képes csinálni a csapatért.”

    Latifi ennek ellenére felhívta a figyelmet arra, hogy közel sem biztos a Williams formajavulása 2020-ra, szerinte egy igazi kihívás lesz majd ez számukra. „Őszintén nem tudom, hogy milyen kihívások várnak majd az F1-ben. Tudom, hogy rengeteg mindent kell majd megtanulnom, azonban az idei szezonban számos első szabadedzésen vezethettem a csapat autóját. Tudom, hogy mire számíthatok majd az autóban ülve.

    „Jól érzem magam itt, a környezet már az első naptól fogva nagyszerű. Otthon tudom érezni magam, ami rendkívül fontos, amikor megérkezel egy új csapathoz, különösen, ha egy Forma-1-eshez. Szóval igen, már nagyon várom.”

  • Marko szerint a Forma-1-nek nincs miért félnie a Formula E-től

    Marko szerint a Forma-1-nek nincs miért félnie a Formula E-től

    A Formula E kétségtelenül egy olyan széria, ami egyre nagyobb népszerűségnek örvend a motorsport rajongók körében. Az elektromos szériának már ez lesz a hatodik szezonja, azonban Dr. Helmut Marko szerint a Forma-1-nek még akkor sem kell aggódnia a Formula E miatt, amikor már a száguldó cirkuszban használatos autók is teljes mértékben elektromosok lesznek.

    Az elektromos széria ötödik szezonjában rengeteg drámai pillanat történt, ugyanis az első nyolc versenyen nyolc különböző versenyző tudott versenyt nyerni. Jean-Eric Vergne volt az első versenyzője, aki megtörte ezt a sorozatot a Monaco ePrix-n és a franciának végül a bajnoki címet is sikerült megszereznie, amivel elsőként tudta megvédeni bajnoki koronáját a sorozatban.

    Másfelől rengeteg ember van azon a véleményem, hogy az évek alatt a Formna-1 túlságosan kiszámítható lett, a három élcsapat pedig a markában tartja a többieket. Annak ellenére, hogy a Formula E is világbajnokság lesz a következő (a 2020/2021-es szezontól), a Red Bull tanácsadója szerint a Forma-1-nek egyáltalán nem kell aggódnia emiatt.

    „A Forma-1 továbbra is sportként fogja szórakoztatni az embereket és természetesen egy normális költségvetés mellett,” – véli Marko. „A Forma-1-nek a jövőben is élen kell maradnia a technológia terén, szóval úgy gondolom, hogy az F1-nek nincs oka félnie a Formula E-től.”