Szerző: Boa Bence

  • A rekord, amin Räikkönen és Ascari osztoznak

    A rekord, amin Räikkönen és Ascari osztoznak

    Amikor a versenyen futott leggyorsabb körök kerülnek terítékre, akkor szinte mindenkinek Kimi Räikkönen neve jut eszébe elsőnek. A finn világbajnok ugyanis számos alkalommal bebizonyította, hogy a versenynapokon nagyon szeret gyors köröket autózni. Räikkönen a ferraris korszakában szinte versenyről versenyre autózta a leggyorsabb köröket. Most pedig nézzük meg azt az ezzel kapcsolatos Forma-1-es rekordot, amin 2007 világbajnoka és a szintén egykori Ferrari legenda Alberto Ascari osztoznak.

    Ez a rekord pedig nem más, mint a legtöbb zsinórban futott leggyorsabb kör vasárnaponként, ugyanis mindkét pilóta képes volt zsinórban hat alkalommal véghez vinni ezt. Habár Ascarinak ez a szám valójában hét, azonban a hetedik már átcsúszott a következő szezon első versenyére.

    Räikkönen sorozata a 2008-as Spanyol Nagydíjon vette kezdetét és a barcelonai fordulót követően Törökországban, Monacóban, Kanadában és Nagy-Britanniában is övé volt a versenyben futott leggyorsabb kör. A finn versneyző csak a Spanyol Nagydíjat tudta megnyerni az előbb felsorolt versenyek közül, ami a második győzelme volt a 2008-as szezonban a Malajziában aratott sikerét követően.

    A másik tény pedig, hogy Räikkönen és Schumacher rendelkeznek az egy szezonban futott legtöbb leggyorsabb versenykörrel – szám szerint 10-zel. A finn Jégembernek ezt a bravúrt 2005-ben és 2008-ban is sikerült összehoznia. A számos rekord mellett Räikkönen rendelkezik a legtöbb versenyben futott leggyorsabb körrel a Forma-1 története során, kettővel megelőzve a regnáló bajnok Lewis Hamiltont és hárommal egykori csapattársát Sebastian Vettelt.

    A 40 éves Räikkönen az idei szezonban is tagja lesz a Forma-1-es mezőnynek, ugyanis a finn-nek érvényes szerződése van az Alfa Romeo csapatával. Kérdés, hogy képes lesz-e megtartani a rekordját, vagy egy pár versenyen belül megint lesz egy újabb olyan rekord, amely mellett Hamilton neve fog szerepelni?

  • Sainz győzelmet hozott a Dakar ötödik szakasza

    Sainz győzelmet hozott a Dakar ötödik szakasza

    Carlos Sainz lett az első olyan versenyző, aki már másodjára tudott szakaszt nyerni az idei Dakar ralin. A spanyol veterán közvetlen a legnagyobb riválisa, Nasser Al-Attiyah előtt nyerte meg a szakaszt, ezzel több, mint hat percesre növelve az előnyét.

    Sainz – aki egy X-Raid Buggy volánja mögött versenyez – három perces előnnyel vághatott neki a mai etapnak Al-Attiyah előtt. A szakasz elején úgy nézett kik, hogy csökkenhet a kettejük közötti különbség, ugyanis a spanyol már az első 50 kilométeren körülbelül két és fél percet veszített el az előnyéből katari riválisával szemben. Azonban a kétszeres ralivilágbajnok Sainz összeszedte magát, és 250 kilométernél átvette a vezetést és ezt követően már nem tudták őt megállítani. Carlos Sainz Jr. édesapja megnyerte a szakaszt, 2 perc 56 másodpercet verve toyotás riválisára. Mindez azt jelenti, hogy Sainz immáron 5 perc 59 másodperccel előzi meg a második helyen álló Al-Attiyahot az összetettben.

    A másik Minivel versenyző Stephane Peterhansel több, mint három percet veszített a mai szakaszon egy defekt miatt. A francia versenyző több, mint hat perces lemaradásban ért be csapattársa, Sainz mögött a célba. Peterhanselnek a defekt miatt tovább nőtt a hátránya Sainzcal szembe, ami immáron 17 perc és 53 másodperc. Azonban a francia pilóta magabiztosan tartja az összetettbeli harmadik helyét a szaúdi Yazeed Al-Rahji előtt, aki a mai etapon a negyedik leggyorsabban tudta teljesíteni a távot.

    Az ötödik helyet az argentin Orlando Terranova foglalja el, aki eddig a legelőkelőbb helyen álló 4X4-es Mini Cooperrel versenyző pilóta, megelőzve a két gyári toyotás Mathieu Serradorit és Giniel de Villierst. Utóbbi az utolsó olyan versenyző, akiknek még egy óránál kisebb hátránya van az éllovas Sainzcal szemben.

    A kétszeres világbajnok Fernando Alonso pedig megszerezte dakaros pályafutása második top 10-es helyezését a mai szakaszon. Az ex-F1-es spanyol a hetedik helyen ért célba, több, mint 12 percet kapva szakaszgyőztes honfitársától. A Toyotánál versenyző Alonsonak az összetettben már három óránál is több a lemaradása Sainzcal szemben a hétfői második szakaszon elszenvedett balesete miatt.

  • Fittipaldi és Doohan is a HWA versenyzői lesznek

    Fittipaldi és Doohan is a HWA versenyzői lesznek

    A Ferrari által támogatott Enzo Fittipaldi és a Red Bull junior programjába tartozó Jack Doohan is a HWA Formula 3-as csapatának versenyző lesznek 2020-ban. A két újonc mellett a Formula 3-as veterán, Jake Hughes fog versenyezni, aki a tavalyi szezont is ennél a csapatnál töltötte.

    Fittipaldi – aki a kétszeres világbajnok Emerson Fittipaldi unokája – bajnokesélyeként közvetlen a bajnok Fredereik Vesti mögött végzett a vadonatúj Formula Regional Championshipben a Prema csapatának pilótájaként.

    A 16 éves Doohan – aki pedig az ötszörös MotoGP Mick Doohan fia – az Euroformula nevezetű sorozatban szerepelt a tavalyi szezonban és a 2018 óta pedig Red Bull juniorként versenyez.

    Hughesnak pedig ez már a sokadik éve lesz a Formula 3-ban, ugyanis a brit már a sorozat elődjében, a GP3-ban is szerepelt. A brit pilóta egyébként Spielbergben versenyt is tudott nyerni az FIA Formula 3 tavalyi kiírásában.

    „Az ígéretes első évünket követően a második szezonban már megpróbáljuk kamatoztatni a megszerzett tapasztalatainkat és harcba szeretnénk szállni a dobogós helyezésekért,” – nyilatkozta a HWA csapatfőnöke, Ulrich Fritz. „Örülök, hogy sikerült lecsapnunk két olyan tehetségre, mint Enzo és Jack. Azonban nem csupán a nevük miatt szerződtettük őket, hanem a tehetségük miatt, amit az előző évben már sikerült is demonstrálniuk az elmúlt években.

    „A FIA Formula 3 a következő nagy lépcső mindkettőjük számára. Jake személyében pedig lesz egy tanáruk, aki már kellő tapasztalattal rendelkezik és hiszem, hogy rengeteg mindent képesek lesznek majd megtanulni tőle.”

  • Russell: Munkára fogni a Pirelli gumikat olyan, mintha Rubik-kockáznál

    Russell: Munkára fogni a Pirelli gumikat olyan, mintha Rubik-kockáznál

    A Williams brit versenyzője, George Russell nyíltan kritizálta a Pirellit és az általuk a csapatok rendelkezésére bocsájtott gumikat. A brit ugyanis azt állítja, hogy az olasz gumigyártó keverékeit optimális hőmérsékletre felmelegíteni olyan, mint kirakni a Rubik-kockát.

    Számos Forma-1-es csapat küzdött gumiproblémákkal a 2019-es szezon során, különösen a Haas és a Williams. „Most már rendelkezem némi tapasztalattal, hogy miként kell optimális hőmérsékletre melegíteni az abroncsokat. Ezt szeretném még jobban helyre tenni a jövőben,” – idézte a fiatal britet a GPToday.net. „Tudom, hogy mikor vagyok képes hatékonyan dolgozni velük. Azonban munkára bírni őket olyan, mint ha megpróbálnád kirakni a Rubik-kockát.”

    A Williams britje már versenyzett korábban a Pirelli abroncsival az alsóbb kategóriákban, azonban az ott használatos keverékek teljes mértékben különböznek a Forma-1-ben használatos kerekekkel. „Igen, egy leheletnyit segített, azonban a Forma-1 teljesen más játék. Nagyon trükkös, és nem csak nekem, hanem az összes versenyzőnek meggyűlhet a baja a gumikkal alkalmanként.

    „A Pirelli gumik általános jellemzői már tíz éve változatlanok. Néha ugyan eszközölnek kisebb változtatásokat, azonban ezek a változtatások soha nem drasztikusak. Lehet, hogy egy lágyabb vagy keményebb felületű abroncsot kapunk, azonban az évek alatt egyetlen nagyobb változás sem történt ezen téren.”

    A Forma-1-es csapatoknak minden lehetőségük megvolt, hogy lecseréljék a tavaly használt gumikat. Az austini versenyhétvégén próbálhatták ki az olasz gumigyártó 2020-ra készített abroncsait, azonban a csapatok közös megegyezés alapján leszavazták az új gumikat és inkább maradtak a régieknél.

  • Vasseur Leclercről: Ezek a tulajdonságok teszik őt bajnokká

    Vasseur Leclercről: Ezek a tulajdonságok teszik őt bajnokká

    Charles Leclerc egykori főnöke, Frederic Vasseur, aki immáron az Alfa Romeo csapatfőnöke – szerint a monacói két olyan fontos tulajdonsággal rendelkezik, amik a későbbiekben Forma-1-es világbajnokká tehetik őt. Vasseur szerint a monacói kellőképpen magabiztos és önkritikus, és szerinte Leclerc-t ez a fajta mentalitása emelheti a száguldó cirkusz legtetejére.

    Leclerc első ferraris szezonjában ugyan vétett kisebb-nagyobb hibákat, azonban a 22 éves monacói a hibái ellenére mégis egy eredményes szezont zárt, ráadásul még a sokkal tapasztaltabb négyszeres világbajnok csapattársát, Sebastian Vettelt is sikerült legyőznie. Az idei teljesítménye pedig épp elég volt ahhoz, hogy meggyőzze a Ferrarit és meghosszabbítsa a szerződését az olasz istállóval a 2024-es szezon végéig.

    Nagyon úgy néz ki, hogy a Ferrari megtalálta a csiszolatlan gyémántot és még jó ideig rajta szeretné tartani a kezét. Vasseur szerint nincs kétség afelől, hogy Leclerc képes rá, azonban hangsúlyozta, hogy a tehetsége mellé helyes mentalitás párosul.

    „Charles rendkívüli módon magabiztos az autóban ülve és ez egy olyan tulajdonság szerintem, amivel csak a legnagyobb bajnokok rendelkeznek,” – véli az Alfa Romeo csapatfőnöke. „Emiatt a magabiztossága miatt képes olyan dolgokat véghez vinni, amiket még a legmerészebb álmában sem mert elképzelni.

    „Ez a fajta magabiztosság lehetővé teszi számára, hogy az autón kívül önkritikusan viselkedjen magával szemben, hogy ha hibázik, akkor képes legyen magát okolni. Ők a bajnokok, akik képesek azt mondani: „Rendben, felejtsük el a mai napot, ez egyáltalán nem volt jó.” Ez pedig nagyon jó a csapat számára, ugyanis, ha nem erről lenne szó, akkor félre is vezethetnék a versenyzőt, ami pedig senkinek nem lenne hasznos.”

  • Kialakult az ART Grand Prix pilótahármasa

    Kialakult az ART Grand Prix pilótahármasa

    Az ART Grand Prix bejelentette, hogy Sebastian Fernandez lesz a harmadik pilótájuk az FIA Formula 2020-as szezonjában.

    Feranandez a tavalyi szezonban is az FIA Formula 3-ban versenyzett, csak akkor még a Campos Racing pilótája volt. A spanyol-venezuelai származású versenyző egy borzalmas szezont zárt, mivel a Campos Racing triójából egyedül az az Alex Peroni tudott csak pontot szerezni, akinek a Monzában szenvedett hatalmas balesete miatt idő előtt véget ért a szezonja.

    Fernandez legjobb eredménye egy tizenkettedik hely volt a tavalyi szezonban, és mivel nem tudott pontot szerezni, ezért csak a huszonnyolcadik helyen végzett az egyéni bajnokságban. Azonban a 19 éves Fernandez már sokkal jobban teljesített a Makaói Nagydíjon és az év végi valenciai teszteken, szóval a következő szezonban minden bizonnyal jobban fog majd teljesíteni.

    „Izgatott és hálás vagyok egyszerre a lehetőség miatt, amit az ART Grad Prix adott nekem,” – mondta örömében Fernandez. „Már a Makaói Nagydíjon és a valenciai teszteken is közösen dolgoztunk, szóval nagyon remélem, hogy a következő szezonban képesek leszünk majd közös erővel jó eredményeket elérni.”

    Az ART Grand Prix csapatfőnöke, Sebastien Philippe hozzátette: „Sebastian még csak 19 éves, azonban rendkívüli tapasztalattal rendelkezik, különösen az F3-as kategóriákban. Ez a tapasztalat még akár ki is fizetődhet majd számára a későbbiekben.

    „Az első makaói hétvégéjén is jól szerepelt, rengeteget fejlődött a hétvége során. Valenciában pedig megmutatta, hogy hallgat a tanácsokra és képes szorgalmasan együtt dolgozni a csapattagokkal. Mindene megvan ahhoz, hogy az idei szezonban az élmezőnyben legyen és a bajnoki címért csatázzon a többiekkel.”

    Az ART GP a tavalyi szezonban harmadik lett a konstruktőri bajnokságban a Prema és a Hitech GP mögött. Fernandez mellett pedig a német Formula 4 regnáló bajnoka Theo Pourchaire és az orosz Alexander Smolyar kap majd lehetőséget az ART-nál.

  • Hivatalosan is visszavonták Hubert rajtszámát

    Hivatalosan is visszavonták Hubert rajtszámát

    A Formula 2 szervezői visszavonultatták a 19-es rajtszámot a bajnokságban, az elhunyt Anthoine Hubert emlékére.

    A francia fiatal a Formula 2 belga főversenyén szenvedett olyan súlyos sérüléseket, hogy az orvosok már nem tudták megmenteni az életét és két órával a balesetet követően távozott az élők sorából.

    Hubert az elmúlt három évet a Forma-1 nevelőszériájában töltötte. 2017-ben és 2018-ban a GP3-ban szerepelt, ahol a második évében sikerült megnyernie a bajnokságot, 2019-ben pedig felléphetett a Formula 2-be. A francia fiatal – aki tagja volt a Renault pilótaakadémiájának – már újoncként futamot tudott nyerni a sorozatban, ugyanis először Monacóban, majd a hazai versenyén Le Castelletben sikerült elsőként célba érnie. Hubert végül a tizedik helyet szerezte meg az összetett pontversenyben.

    A tragédiát követően a Formula 2 szervezői még egy díjat is elneveztek a fiatal franciáról. Az Anthoine Hubert díjat a sorozat legeredményesebb újonca kapja meg ezentúl minden egyes szezon végén. Az első ilyen díjat a kínai Guanyu Zhou nyerte meg.

    Hubert helyét Artem Markelov vette át az utolsó két versenyhétvégére a BWT Ardennél, akiket a következő szezontól HWA néven találunk majd meg a mezőnyben. A HWA Racelab leendő versenyzői a 16-os és 17-es rajtszámot fogják majd megkapni, miután az Arden a nyolcadik helyen végzett az idei konstruktőri bajnokságban.

    A kilencedik helyezett Prema versenyzői használnák a 18-as és a 19-es rajtszámokat, azonban a visszavonás miatt Mick Schumacher és Robert Shwartzman autóin a 20-as és 21-es számok lesznek majd megtalálhatók. Ebből következik, hogy az utolsó helyezett Trident pilótái pedig a 22-es és 23-as rajtszámokkal vághatnak neki az idei szezonnak.

    Formula 2-ben 1-től 23-ig, a Formula 3-ban pedig 1-től 30-ig vannak a rajtszámok az előző szezon konstruktőri bajnokságának végeredménye alapján, ellentétben a Forma-1-gyel, ahol a 2014-es szezon óta a versenyzők kiválaszthatják a saját maguk rajtszámát.

  • Wolffnak kétségei vannak a Mercedes 2020-as dominanciája kapcsán

    Wolffnak kétségei vannak a Mercedes 2020-as dominanciája kapcsán

    Toto Wolff úgy véli, hogy a Mercedes nem lesz képes fenntartani a jelenlegi lehengerlő formáját a következő szezonban. A Mercedes csapatfőnöke szerint ugyanis a Ferrari és a Red Bull is utolérte és a következő évben akár komoly kihívói is lehetnek az Ezüst Nyilaknak.

    A brackleyi istállót egyik csapatnak sem sikerült megállítania a turbó hibrid éra kezdete óta, ugyanis a német márka a tavalyi szezonban már zsinórban a hatodik egyéni és konstruktőri címüket zsebelték be. 2020 lesz az utolsó idény a komoly szabályváltozások előtt, szóval a Mercedes az idei szezonnak is az egyik legnagyobb favoritjaként vághat majd neki, habár Wolff szerint ez nem így van.

    „Nem hiszem, hogy a következő szezonban is képesek leszünk tíz vagy annál több versenyt is megnyerni, azonban nyilvánvalóan azon leszünk, hogy kijavítsuk a gyengeségeinket és hogy továbbra is jól szerepeljünk,” – nyilatkozta az osztrák csapatfőnök a Forma-1 hivatalos oldalának.

    Csak hogy érezzük, hogy Wolff állítása csalóka, ugyanis a tavalyi 21 versenyből 15 versenyen vagy Lewis Hamilton vagy pedig Valtteri Bottas ünnepelhetett a dobogó legtetején.

  • Russell szerint a Williams egy nagy lépést tehet majd előre 2020-ban

    Russell szerint a Williams egy nagy lépést tehet majd előre 2020-ban

    George Russell szerint a Williams képes lesz majd előrébb lépni 2020-ban, miután a tavalyi évben ismét egy katasztrofális évet zártak. A brit újonc egy pontot sem tudott szerezni, ugyanis a grovei istálló az egész szezonban hatalmas lemaradásban volt a többi csapathoz képest.

    Azonban a szörnyű szezon ellenére, a brit újonc hírneve számára igen is hasznos volt a tavalyi szezon. A brit újonc 21-0-ra nyerte az időmérős küzdelmet a csapattárs Robert Kubicával szemben és a Magyar Nagydíjon majdnem sikerült bejutnia a Q2-be.

    Azonban az nyilvánvaló, hogy Russellnek egy gyorsabb gépre lenne szüksége, hogy megmutathassa tehetségét, amit legutoljára 2018-ban bizonyíthatott, amikor bajnok lett a Formula 2-ben, legyőzve Lando Norrist és Alex Albont.

    „Szerintem képesek leszünk majd fejlődni, azonban azzal nem vagyunk tisztában, hogy a többiek milyen mértékben fognak majd javulni a következő szezonra,” – mondta Russell. „Remélem, hogy a következő szezontól ismét tagjai lehetünk majd a középmezőnynek. Ugyan nem olyan lesz, mint öt vagy hat évvel ezelőtt, azonban bízom benne, hogy minden egyes versenyhétvégén lehetőségünk lesz majd továbbjutni az időmérő edzés második szakaszába.”

    A fiatal britnek Nicholas Latifi személyében új csapattársa lesz az idei szezontól kezdődően. Russell és Latifi együtt versenyeztek a Formula 2-ben 2018 folyamán és most újfent egy sorozatban fognak szerepelni, ráadásul csapattársakként.

  • Räikkönen WRC bajnoki címet szeretne szerezni az F1-es visszavonulását követően

    Räikkönen WRC bajnoki címet szeretne szerezni az F1-es visszavonulását követően

    Kimi Räikkönen készen áll arra, hogy a második Forma-1-es korszakát is lezárja és a 2020-as szezon végén szögre akassza a bukósisakját. 2007 F1-es világbajnoka emellett azt is elárulta, hogy szívesen visszatérne ralizni a WRC-be, ahol bajnoki címet is szeretne nyerni.

    A Jégember korábban már versenyzett a WRC-ben a 2010-es és 2011-es szezon folyamán, amikor átmenetileg távozott a Forma-1 világából. A finn mindkét szezonban az összetett tizedik helyén végzett, a legjobb eredménye pedig egy negyedik és egy ötödik hely volt.

    A ralizás egy nyilvánvaló opció Räikkönennek, már csak a finn származása miatt is. A finn világbajnok emellett azt is elárulta, hogyha sikerülne bajnoki címet szereznie a WRC-ben, az még a Forma-1-es világbajnoki címénél is jobb lenne.

    A finn Jégember a Red Bull magazinjában, a Red Bullettinben adott interjújában elmondta, hogy mennyit is jelentene a számára egy bajnoki korona a WRC-ben. „Többet, mint a Forma-1-es világbajnokságom. Senki nem tudta még ezt véghez vinni, szóval már csak emiatt is érdekes ez a téma,” – véli a finn világbajnok.