Szerző: Boa Bence

  • Renault: A Honda hátrányban van minden motorgyártóhoz képest

    Renault: A Honda hátrányban van minden motorgyártóhoz képest

    Rémi Taffin – aki a Renault motorfejlesztő részlegének a vezetője – szerint a Honda még mindig egy lépéssel a többi motorszállító mögött van. A francia mérnök azt is hozzátette, hogy a francia istálló erőforrása jelen pillanatban még a Mercedes hajtásláncánál is erősebb.

    A francia motorgyártó a tavalyi szezonban veszítette el a legnagyobb partnerét a Red Bull személyében, de a McLaren négy év szenvedést követően szakított a japán motorgyártóval és megállapodott a Renaultval, hogy a jövőben az általuk gyártott motorokat fogják használni. Azonban a wokingi istálló hatalmasat fejlődött a tavalyi szezonban és képesek voltak elvenni a motorszállítójuk konstruktőri negyedik helyét is.

    Az enstoneiaknak még mindig van miben fejlődniük, többek között a hajtásláncuk megbízhatóságát illetően is. Taffin elmondása szerint azonban az ő által készített erőforrások megbízhatósága és teljesítménye a legjobb gyártókéval is egy szintet képvisel.

    „A Ferrarival és a Mercedesszel csatázunk a motorerő terén,” – véli a francia istálló motorrészlegének vezetője. „Mindhármunk szekere jobban áll, mint a Hondáé.”

    Taffin azt is elmondta, hogy a Honda esetében minimális különbségekről beszélünk, ugyanis manapság nincsen akkora különbség a motorok teljesítménye között, mint ami régen volt, például a turbó-hibrid éra kezdetén. „Manapság már nem kell 50 kilowattos különbségekről beszélünk,” – folytatta Taffin. „A Ferrari, a Mercedes és köztünk körülbelül 5-10 kilowatt differencáról beszélünk, amíg a Honda lemaradása körülbelül 15-20 kilowattra tehető.”

  • Schumacher egykori stratégája a Formula Renault Eurocup-ban folytatja

    Schumacher egykori stratégája a Formula Renault Eurocup-ban folytatja

    Luca Baldisseri – aki a Ferrari egyik legfontosabb stratégája volt a Schumacher érában – egy teljesen új dologba vágott bele. Az olasz szakember a Formula Renault Eurocupban szereplő GRS csapatának lesz a vezető mérnöke.

    Az 57 éves Baldisseri a korábbiakban már be lett jelentve, mint az amerikai Formula 4-ben induló Jensen Global Advisors csapatának technikai igazgatója, azonban az olasz meggondolta magát és inkább a Spanish Global Race Services istállójának ajánlatát választotta. A Ferrari egykori stratégája már a W Series novemberi tesztjén is megjelent, ahol két újoncát, Belen Garcia és Xavier Lloveras munkáját segítette.

    Baldisseri először 1989-ben lett tagja a maranellói istállónak, és első körben Gerhard Berger és Eddie Irvine versenymérnöke volt, a 2000-es szezontól pedig az akkor még kétszeres világbajnokkal, Michael Schumacherrel kezdett el dolgozni. A németnek pont ebben az évben sikerült megtörnie a Ferrari huszonegy évig tartó bajnoki nyeretlenségét, a többi pedig már történelem.

    Az olasz mérnök sikerei tovább folytatódtak: 2003-ban már a német legenda stratégájaként dolgozhatott a Ferrari pit wall-ján. Baldisseri egyik legemlékezetesebb versenye a 2004-es Francia Nagydíj volt, amikor Schumacher még úgy is volt képes volt megszerezni a győzelmet Magny Coursban, hogy négy alkalommal látogatta meg a boxutcát. 2006-ban egy új szerepkört kapott: ő lett a maranellóiak pályaüzemeltetéséért felelős vezetője egészen addig, amíg a Ferrari akkori technikai igazgatója, Ross Brawn el nem távolította őt.

    Amikor azonban a Ferrari még pontokat sem volt képes szerezni a 2009-es szezon elején, Baldisserit azonnal visszahívták és azzal bízták meg, hogy mentorálja az olasz istálló akkori junior pilótáit. Az olasz veterán olyan fiatalokat vett a szárnya alá, mint például Sergio Pérez, Jules Bianchi vagy éppen Lance Stroll.

    Az egykori stratégának köszönhető a Ferrari Florida Winter Seriesnek a megalapítása, ami például Max Verstappen első együléses sorozata volt 2014-ban. Baldisseri 2016-ban távozott a Scuderiától és egykori mentoráltjával , Stroll-lal együtt a Williamshez igazolt. A grovei alakulatnál a 2017-es szezon végén ideiglenesen lett a kanadai versenymérnöke, mialatt Stroll addigi versenymérnöke, James Urwin apasági szabadságon volt.

    A tíz versenyhétvégéből álló Eurocup – ami a Formula Renault ötvenedik szezonja lesz – az áprilisi 17-19-ei monzai hétvégével vesz majd kezdetét és a novemberben esedékes hétvégével zárul majd Abu-Dhabiban.

  • Ocon: Látni fogjuk még egymást a Mercedesszel

    Ocon: Látni fogjuk még egymást a Mercedesszel

    Esteban Ocon elmondta, hogy biztos benne, hogy ő és a Mercedes fognak még találkozni a közel jövőben. A francia pilóta a tavalyi szezonban a brackleyi istálló tartalék és fejlesztő pilótája volt, azonban az idei szezonban már egy másik konstruktőr, a Renault színeiben fog visszatérni a száguldó cirkusz mezőnyébe egy év kihagyást követően.

    A fiatal francia a 2015-ös szezon óta tagja a Mercedes pilótaakadémiájának, ami lehetővé tette számára, hogy a GP3-as bajnoki címét követően már 2016-ban bemutatkozhasson az autosport királykategóriájában az egykori Manor istálló versenyzőjeként. 2017-ben és 2018-ban pedig a Force India – aminek most már Racing Point a neve – csapatát erősítette, azonban Lance Stroll érkezése miatt elvesztette az ülését és nem volt képes máshol helyet találni, ami miatt egy évet a parkolópályán kellett töltenie.

    Ocon hiába pályázott jó eséllyel a Mercedes egyik ülésére, a brackleyi istálló továbbra is ragaszkodik a Lewis Hamilton, Valtteri Bottas pároshoz, ami miatt a franciának más opciók után kellett néznie. A 23 éves francia elmondta, hogy a Renault-s szerződése előtt nagyon közel járt ahhoz, hogy ő legyen a regnáló brit csapattársa az Ezüst Nyilaknál. A Renault leendő versenyzője azt is hozzátette, hogy nem zárja ki, hogy egyszer még visszatérhet a német márkához.

    „Nagyon közel,” – mondta Ocon a mercedeses ülésről az ESPN-nek adott interjújában. „Még az utolsó pillanatokban is folytak a tárgyalások. Azonban ennek már vége és az előttem álló dolgokra kell koncentrálnom.

    „Nem hiszem, hogy bele akarok menni a részletekbe. Talán, ha megkérdezed Totot (Wolff), akkor. Azt hiszem, hogy ő hozta meg ezt a döntést és erről több információval tudna szolgálni nektek, mint én. Elmagyarázta nekem a döntését, azonban a legfőbb ok az volt, hogy még fiatal vagyok és bőven van még időm.

    „Még mindig a Mercedes támogat engem, ami jelentősen eltér a jelenlegi csapatomtól. Azonban még hosszú út áll előttem a Forma-1-ben és bízom benne, hogy még látjuk majd egymást a Mercedesszel. Amúgy sem vagyunk valami messze a Paddockban egymástól.”

    Oconnak a 2021-es szezon végéig van szerződése a francia istállóval, ahol Daniel Ricciardo csapattársaként fog versenyezni. Az enstoneiaknak az lesz a célja az idei szezonban is, hogy végre valahára visszatérjenek az élmezőnybe.

  • Van der Garde figyelmeztette a Red Bullt Newey kapcsán

    Van der Garde figyelmeztette a Red Bullt Newey kapcsán

    A Red Bull-nak észben kell tartania, hogy nem szabad túlságosan megbízniuk Adrian Neweyban, aki technikai vezetőként dolgozik a milton keynesi istállónál.

    Sokan Neweyt tartják a Forma-1 történetének legjobb technikai gurujának, aki már számos bajnoki autót rajzolt meg munkássága során. Azonban a 61 éves brit tervező az utóbbi időben kevesebbet foglalkozott a Red Bull F1-es projektjével és sokkal inkább az Amerika Kupa vitorlásainak és az Aston Martin szuper autójának, a Valkyrie tervezésére összpontosított.

    Van der Garde szerint a Red Bullnak Paddy Lowe egykori példáját kell észben tartaniuk. „Lowe évekig játszott kulcsszerepet a Mercedesnél, azonban a Williamsnél már semmit sem volt képes felmutatni,” – idézi a holland szavait a német RTL GP magazin.

    Az 57 éves Lowe volt az egyik legfontosabb eleme a brackleyi istálló sikereinek, azonban a tavalyi évben a Williams elbocsátotta őt, miután a brit is felelős a csapat mostani gyenge formájáért. „Láthatjuk, hogy egy élcsapatnál veszélyes dolog állandóan ugyanazokkal az emberekkel dolgozni, ugyanis a kihívásokra folyamatosan szüksége van ezeknek a csapatoknak,” – véli a Caterham egykori versenyzője.

    „Minden csapatnak biztosítani kell azt, hogy a tapasztaltabb csapattagok mellett a fiatal tehetségek is lehetőséget kapjanak. A Red Bull-nak is erre lenne szüksége,” – tette hozzá a holland.

  • Koncerthelyszínné alakulhat át a Hockenheimring

    Koncerthelyszínné alakulhat át a Hockenheimring

    A Forma-1 tavalyi versenynaptárából mindössze egyetlen egy helyszín fog majd hiányozni az ideiben: a Német Nagydíj. Vietnam és Hollandia érkezésével biztossá vált, hogy a száguldó cirkusz mezőnye egy jó ideig biztosan nem fogja meglátogatni a Hockenheimringet, ha csak egy kisebb fajta csoda nem fog történni a közeljövőben.

    Szükségtelen elmondani, hogy a Baden-Württenberg tartományában található pályán számos emlékezetes versenyt rendeztek, beleértve a tavalyit is, ahol az eső okozta őrült kavarodásból Max Verstappen került ki győztesen. Már a 2019-es verseny sem került volna megrendezésre, ha a Mercedes nem áll be az esemény mögé, mint főtámogató. A német gyártó azonban az eseményt követően elmondta, hogy a tavalyi csupán egyszeri eset volt, szóval egy jó darabig biztosan nem fogunk Németországban Forma-1-es versenyt látni.

    A versenynaptár pedig még nehezebbé teszi a helyszín visszatérését, ugyanis jelenleg rekordnak számító, 22 versenyt tartalmaz és a naptárban szereplő helyszínek mellett még vannak komoly érdeklődőd Szaúd-Arábia, Miami és Panama személyében, szóval helyet találni irgalmatlanul nehéz feladat lesz.

    Az aktuális helyzet miatt a szervezőknek nincs mit tenniük: egyes híresztelések szerint a Hockenheimring vezetői már is új lehetőségeket keres. A német médiumok információ szerint pedig az egykori F1-es helyszín teljes mértékben elhatárolódhat a versenyzéstől és a jövőben üzleti rendezvényeknek, koncerteknek és más egyéb programoknak adhat majd otthont.

    Nemrégiben a gazdasági problémákkal foglalkozó miniszterelnöknő, Nicole Hoffmeister-Kraut meglátogatta a nagy múltú versenypályát. „A Hockenheimring egy fontos gazdasági tényezője Rheine-Neckar régiónak és az országunknak is,” – mondta. „Azonban szívesen fogadjuk azon kezdeményezést, miszerint egy teljesen új koncepció alapján egy modern üzleti helyszínné építenénk át a helyet.

  • Günther őrült csatában győzte le da Costát a győzelemért Santiagoban

    Günther őrült csatában győzte le da Costát a győzelemért Santiagoban

    A BMW versenyzője, Maximillian Günther pályafutása első győzelmét szerezte meg a Formula E-ben a Santiago ePrix-n. A fiatal német versenyző parázs csatát vívott a parádés formában versenyző Antonio Felix da Costával szemben és az utolsó körben sikerült visszavennie a vezető helyet portugál riválisától.

    Günther – aki azért veszítette el az első dobogós helyezését Szaúd-Arábiában, mert a biztonsági autós fázis alatt előzött – az első győzelmét szerezte az elektromos szériában, miután neki és da Costának is sikerült átrágnia magát a poleból rajtoló Mitch Evansen.

    A rajtnál az új-zélandi Jaguar pilótának még sikerült megtartania az első helyet, amíg Günther leszorította Pascal Wehrleint apályáról a kettes kanyarban, amit a mezőny előszeretettel vágott át a verseny során.

    Az verseny elején történő események zöme a mezőny hátsó traktusában zajlottak, miközben Evans folyamatosan növelte az előnyét, majd a negyven körös verseny nyolcadik körében az első attack mode-ját is aktiválta. Az új-zélandi a második attack mode-ját meglepően korán, öt körrel később elhasználta annak ellenére, hogy nagy előnnyel rendelkezett a mögötte haladó Wehrlein előtt. Evans emiatt sebezhetővé vált, ugyanis a mögötte autózók később mentek át az aktiválási zónán, ami lehetővé teszi számukra, hogy nagyobb teljesítményen használhassák az akkumulátort.

    Így tett Günther is: 235 kilowattra kapcsolt és először Wehrleint, majd a tizenkilencedik körben Evanst is maga mögé utasította. A BMW németje a kilences kanyar külső ívén ment el a Jaguar új-zélandi versenyzője mellett.

    Eközben az élen haladók mögött a DS Techeetah duója – da Costa és a sorozat regnáló bajnoka Jean-Eric Vergne – elkezdték a felzárkózást a tíz és tizenegyedik helyről. A kínai istálló duója folyamatosan rágta át magát az előttük autózó pilótákon: először a két Mercedest, Stoffel Vandoornet és Nyck de Vriest, majd a két Venturit, Felipe Massát és Edoardo Mortarát kapták el.

    A francia bajnok ezt követően Wehrleint vette üldözőbe, majd egy pár kör múlva őt is maga mögé utasította. Azonban a regnáló bajnok balszerencse sorozata tovább folytatódott: a verseny elején összeszedett első szárny sérülése súlyosbodott és a leváló szárnyfelület folyamatosan érintkezett a bal első gumi felületével. Vergne eleinte csak pozíciókat veszített, de mivel a kerék az éles felület miatt lapos lett, a bajnok kénytelen volt boxba hajtani és feladni a versenyt.

    Da Costa – miután villámgyorsan átrágta magát Wehrleinon és Evansen – célba vette Günthert, aki pont a portugál helyére érkezett a BMW-hez. A DS Techeetahnál versenyző da Costa egy rendkívüli manőverrel vetődött be Günther mellé a pálya hátsó részén található sikánban. Azonban da Costa óriási bajba került az előzést követően, ugyanis a nagy felzárkózás miatt őrült tempót kellett diktálnia szinte az egész verseny során, ami miatt az akkumulátora túlmelegedett.

    Ennek eredményeképpen az utolsó körben lassítania kellett, ugyanis, ha az akkumulátor elérte volna a kritikus hőmérsékletet, akkor da Costa akár ki is eshetett volna a versenyből. Günther ezt kihasználva tudta visszaelőzni a portugált a tizenegyes kanyarban, akinek már nem volt esélye visszatámadni. Günther ezzel első győzelmét szerezte meg az elektromos szériában, és ez volt a BMW második sikere az idei szezonban. Günther és da Costa mellett a poleból rajtoló, Mitch Evans állhatott fel a dobogóra.

    A Mahindránál versenyző Wehrlein lett a negyedik, amíg a Mercedes duója az erős szaúdi kezdést követően újra fontos pontokat tudtak szerezni a megszerezett ötödik és hatodik helyükkel, de Vries, Vandoorne sorrendben, aki ezzel az eredményével át is vette a vezetést az egyéni pontversenyben.

    Lucas di Grassi hatalmasat mentett, ugyanis az időmérőn zűrbe keveredő brazil az utolsó helyről tudott felkapaszkodni egészen a hetedik helyig. További pontszerzők: James Calado, Felipe Massa és Sam Bird.

    Kilencen nem tudták befejezni a versenyt. Az előbb említett Vergne mellett Brendon Hartley és Edoardo Mortara verseny fejeződött be a boxutcában, igaz, utóbbi a da Costával történt kakaskodásban szerzett sérülései miatt kellett kiállnia. André Lotterer 12 kör hátrányban versenyzett, miután a verseny elején összetűzésbe keveredett a bajnoki éllovas Alexander Simsszel, aki a lökdösődés következtében ki is esett a versenyből. Lotterer csapattársa, Neel Jani sem tudta befejezni a versenyt.

    A következő versenyhétvégét Mexikóban rendezik majd egy hónap múlva, február 15-én.

  • Binotto: Nem azért versenyzünk, hogy másodikok legyünk

    Binotto: Nem azért versenyzünk, hogy másodikok legyünk

    Mattia Binotto elmondta, hogy az a céljuk a Ferrarinál, hogy a legjobbak legyenek. Azonban az olasz istálló csapatfőnöke szerint eltelhet egy pár év, mire a Ferrari átugorja a sportágban hat éve egyeduralkodó Mercedest. A Ferrari legutoljára egy konstruktőri címet tudott nyerni a 2008-as szezonban, azonban azt követően végig kellett nézniük a Red Bull dominanciáját, most pedig a Mercedes lehengerlő formája miatt lehetnek csak a másodikok.

    A maranellóiak a tavalyi szezonban is jelentősen le voltak maradva az Ezüst Nyilakban, ami már a győzelmek tekintetében is megmutatkozik, ugyanis az olaszok mindössze háromszor tudtak futamot nyerni szemben a brackleyi istállóval, akik a tavalyi szezonban tizenöt sikert könyvelhettek el.

    Binotto az olasz Motorsport.com-nak adott interjújában ezt nyilatkozta: „Az, hogy rálépjünk a győzelem útjára és hogy folyamatosan a Mercedesek előtt tudjunk lenni, akár évekbe is telhet majd,” – véli az olasz szakember. „Azonban tisztában vagyok vele, hogy a Ferrari csapatának tagjaként kötelezettségünk ezt minden egyes évben megpróbálnunk. Ebből következően a 2020-as szezonnak is ezzel a céllal fogunk nekivágni, nem szeretnénk másodikok lenni.

    „Ha azonban azt kell mondanunk, hogy a csapat megfelelően érett lesz ahhoz, hogy rájöjjön a siker titkára és bizonyítsunk az összes létező területen, hogy újra   dominánsak legyünk, az valljuk be, hogy nem egy két napos munka.”

  • A rekord, amit Vettel legszívesebben letagadna

    A rekord, amit Vettel legszívesebben letagadna

    Sebastian Vettel a Forma-1-es bemutatkozása óta számos rekordot döntött meg. A német mind a mai napig a száguldó cirkusz legfiatalabb pole pozíciót szerzett versenyzője. Azonban a Ferrari négyszeres világbajnokának nevéhez egy olyan rekord is fűződik, amit legszívesebben kitörölne az emlékezetéből.

    Amikor a német debütált a Forma-1-ben, ő volt a legfiatalabb versenyző, aki egy hivatalos versenyhétvégén Forma-1-es autót vezethetett. Vettel a debütálásakor még a BMW Sauber csapatának volt a teszt és fejlesztő pilótája, a Forma-1-es bemutatkozása pedig a 2006-os Török Nagydíjon esett meg.

    Noha a Ferrari németjének bemutatkozása már önmagában hihetetlen volt, azonban ezen a bizonyos alkalmon szerezte meg azt a rekordot, ami még a mai napig kínos lehet a számára. Vettelt hat másodperccel a bemutatkozása követően megbüntettek, ugyanis a németet gyorshajtáson kapták a boxutcában a kihajtását követően.

    Ez volt a Forma-1 történetének leggyorsabb büntetése, amit kiszabtak egy versenyzőre. Az akkoriban még BMW-nél pallérozódó Vettel a túlbuzgóság áldozatává vált. Azonban a németnek sikerült kompenzálnia a büntetését, ugyanis a második szabadedzésen ő autózta a legjobb időt. Az akkor még újoncnak számító német olyan rutinos versenyzőket előzött meg, mint Felipe Massa vagy a Hondánál versenyző Jenson Button.

    Vettel bemutatkozása óta már 13 év telt el és a német versenyző ezalatt a tizenhárom év alatt négy csapatnál is megfordult már. A Red Bull-lal négy világbajnoki címet, számos pole pozíciót és harmincnyolc győzelmet tudott szerezni. A 2015-ös szezon óta pedig a Ferrarinál versenyez és az eddigi ferraris éve során 13 győzelmet tudott szerezni, amivel a harmadik helyen áll az olasz istálló örökranglistáján a győzelmeket tekintve Michael Schumacher és Niki Lauda mögött. Azonban a német ötvenhárom futamgyőzelme közül talán az első a legemlékezetesebb, amit még a Toro Rosso versenyzőjeként szerzett a 2008-as Olasz Nagydíjon.

  • Ma lesz a Santiago ePrix – íme a program!

    Ma lesz a Santiago ePrix – íme a program!

    A mai napon fogják megrendezni a Formula E hatodik szezonjának harmadik versenyét, amit Chile fővárosának utcáin, Santiagoban rendeznek majd.

    Az elektromos széria hatodik szezonjának már a harmadik versenye lesz a santiagói, azonban a dél-amerikai ország csupán a második versenyhelyszín lesz, ugyanis a szezon egy dupla fordulóval vette kezdetét Szaúd-Arábiában.

    Ez lesz a Formula E történetének harmadik versenye a dél-amerikai országban. A tavalyi versenyen az Envision Virgin Racing brit versenyzője, Sam Bird láthatta meg elsőként a kockás zászlót. Kérdés, hogy idén ki emelheti majd magasba az első helyért járó trófeát a chilei fővárosban?

    A hétvége programja (magyar idő szerint):

    Január 18 (szombat)

    12:00-12:45 – Első szabadedzés

    14:15-14:45 – Második szabadedzés

    16:00-17:05 – Időmérő edzés

    20:04-21:00 – Verseny (45 perc + 1 kör)

    Az időmérőt és a versenyt az Eurosport élőben fogja közvetíteni, a szabadedzéseket pedig a Formula E hivatalos Facebook oldalán tekinthetitek majd meg.

  • Leclerc a monzai győzelme után jött rá, hogy milyen érzés Ferrari pilótának lenni

    Leclerc a monzai győzelme után jött rá, hogy milyen érzés Ferrari pilótának lenni

    Charles Leclerc rendkívül nehéznek találta, hogy szavakba öntse az érzéseit az Olasz Nagydíjon aratott győzelmét követően. A monacói fiatalnak ugyanis már az első ferraris évében sikerült megnyernie a Ferrari hazai versenyét, ami az olasz istálló első sikere volt a hazai versenyükön Fernando Alonso 2010-es győzelme óta. Leclercnek Ferrari rajongók százezrei gratuláltak a sikerét követően, ami a tavalyi szezonjának legemlékezetesebb versenye volt a számára.

    Az olasz istállónak borzalmasan alakult a tavalyi Forma-1-es szezon első fele: frusztráció, ellentét a csapattársak közt, rossz döntések a csapattól és a technikai problémák is csak rontottak a csapat helyzetén. Azonban a nyári szünetet követően egyből felvillant a fény az alagút végén, Leclerc győzelmeit követően.

    A fiatal monacóinak a monzai volt a második győzelme a száguldó cirkuszban, amit egy héttel a spai sikerét követően volt képes behúzni. A Ferrari szupersztárja ugyan a pole pozícióból rajtolhatott, azonban nem volt egyszerű dolga, ugyanis a Mercedes immáron hatszoros világbajnok Lewis Hamilton végig nyomás alatt tartotta őt. Azonban Leclerc nem rettent meg, mindent képes volt a helyén kezelni és végül őt intették le elsőként a kockás zászlóval. Fél évvel az emlékezetes győzelem után a monacói megpróbálta elmondani, hogy mit érzett azona bizonyos napon.

    „Nagyon-nagyon nehéz megtalálni a szavakat, amik leírják, hogy mit is éreztem azon a bizonyos versenyen,” – mondta a kétszeres futamgyőztes Leclerc. „Rajtam és a Ferrarin is nagy volt a nyomás, ugyanis minden Ferrari szurkoló azt szeretné, hogy mi nyerjünk Monzában. A programok már hétfőn elkezdődtek és erre egyik másik helyszínen sincs példa, ugyanis a többi helyszínen mindig a csütörtöki sajtótájékoztatóval veszik kezdetét a versenyhétvégék. A nyomás fokozatosan épült fel, azonban már a pole pozíció megszerzése különleges volt a számomra.

    „A versenyen szinte annyi időm se volt, hogy levegőt vegyek,” – folytatta Leclerc. „Nagy volt a nyomás, azonban az, hogy a dobogó legtetején ünnepelhettem és láthattam sok tetőtől-talpig vörösbe öltözött szurkolókat, mindenért kárpótolt. Sikerült megnyugodtam és rájönnöm, hogy milyen érzés valójában a Ferrarinál versenyezni. Már ezelőtt is sejtettem, hogy milyen, azonban erre csak akkor jössz rá igazán, ha megnyered a monzai versenyt és látod a szenvedélyt és az örömöt az emberek arcán,” – zárta a beszélgetést az ifjú monacói titán.