Szerző: Boa Bence

  • Ciabatti: A júliusi szezonkezdet maga lenne a csoda

    Ciabatti: A júliusi szezonkezdet maga lenne a csoda

    A Brit Nagydíj rendezői még Húsvét előtt dönteni fognak a Silverstone-i verseny sorsáról.

    A Forma-1 hivatalos weboldalán már el is tüntették a tervezett hivatalos versenynaptárat és egy magyarázatot tettek a helyére, ami jelentős mértékben hasonlít versenynaptárhoz.

    Azonban a szervezők készek elhalasztani vagy akár törölni is a nagy múlttal rendelkező versenyt.

    „Teljes mértékben tiszteletben tartjuk a döntést, miszerint az összes júliusig autosport esemény sorsáról döntéseket fognak hozni,” – állt a közleményben.

    „Azonban ez jól összefoglalja, hogy mennyire más az ő logisztikájuk és rendezésük mennyire eltér a Silverstone-ban megszokottól. Ebből következően április végéig biztosan dönteni fogunk a nagydíjjal kapcsolatban.”

    A korábbiakban már beszámoltunk arról, hogy a szigetországban az összes júniusig esedékes autosport eseményt elhalasztották. Most viszont már az a helyzet, hogy brit motorsport fanatikuson júliusban is verseny nélkül fognak maradni.

    „Ha júliusban auto vagy motorsport eseménynek lehetnénk szemtanúi, az maga lenne a csoda,” – véli Paolo Ciabatti, aki Ducati Moto GP csapatának sportigazgatója. „Csak akkor vághatunk neki a szezonnak, ha garantált a versenyzők és a szurkolók biztonsága és egészsége. Amíg ez nincs meg, addig semmi értelme sincs tárgyalni a szezonok újraindításról.”

  • Vettel: A pénz képes elrontani az embereket

    Vettel: A pénz képes elrontani az embereket

    A Ferrari Forma-1-es versenyzője, Sebastian Vettel elárulta, hogy az új ferraris szerződésének tárgyalásai során nem a pénz lesz az elsődleges tényező.

    Amíg a tavalyi szezonban érkező Charles Leclerc már hosszú távú szerződéssel rendelkezik, addig a négyszeres világbajnok csapattársának a jövője korán sem olyan biztos az olasz istállónál. A német pilóta szerződése ugyanis le fog járni a 2020-as szezon végeztével.

    Vettel – aki még 2015-ben csatlakozott a Maranellóiakhoz – már állítólag tárgyal a Ferrarival az új szerződéséről. Az olaszok csapatfőnöke, Mattia Bniotto már a februári teszteken azt nyilatkozta, hogy előbb vagy utóbb, de sikerül majd megegyezniük Vettellel.

    A négyszeres világbajnok egy exkluzív interjú során mondta el, hogy az az új szerződésében nem a pénz mennyisége lesz a legfontosabb számára.

    „Ez attól függ, hogy szerinted mi fontos, mi vezet téged,” – véli a négyszeres bajnok.

    „Ha a pénz motivál, akkor akár nagyon messzire eljuthatsz és sikeres is lehetsz. Rendkívül sok ilyen sportoló és üzletember van a világban, akiket a pénz éltet. Az igazi kérdés csak az, hogy az emberek képesek-e egyszer megelégedni a pénzükkel, és ez nem csak a Forma-1-re vonatkozik.

    „Nyilvánvalóan az F1 hasonlít egy cirkuszhoz, egy picit elrontott cirkusz. Ezt azért mondom, mert ez egy olyan sportág, ami teli van pénzzel és ez képes elrontani az embereket. Azonban a kérdés az, mint már mondtam, hogy egy idő után képes leszel-e beérni a pénzzel, amit megszereztél.”

    Vettel – aki július 3-án fogja betölteni 33. születésnapját – hozzátette, hogy már a Forma-1 utáni életéről is elkezdett gondolkodni. A német nem zárja ki, hogy akár egy másik bajnokságban is kipróbálhatja magát a jövőben a Forma-1-es kívül, ahol már a 2007-es szezon óta jelen van.

    „Ha realista leszek, tíz éven belül vissza fogok vonulni,” – ismerte el a Ferrari németje. „Szóval szerintem ez egy olyan dolog, amiről természetes, hogy az emberek egy időt követően elkezdenek gondolkodni.

    „Rendkívül szerencsének mondhatom magam, hogy ebben a helyzetben vagyok, ugyanis a visszavonulásomat követően is számos új dolgot próbálhatok ki. Talán egy másik szériában is versenyezhetnék, vagy valami teljes másba belefogni. Vannak ötleteim, azonban még nem hoztam komolyabb döntést ezzel kapcsolatban,” – fejezte be a gondolatmenetet a négyszeres világbajnok.

  • Button a top pilóták fizetéscsökkentésén gondolkodik

    Button a top pilóták fizetéscsökkentésén gondolkodik

    A korábbi Forma-1-es világbajnok Jenson Button elismerte, hogy ebben a helyzetben elég nehéz meggyőzni a versenyzőket a fizetésük csökkentéséről, ugyanis a koronavírus járvány miatt a Forma-1 komoly anyagi gondokkal találhatja szembe magát.

    A COVID 19 okozta járvány miatt már a 2020-as szezon első nyolc versenyét elhalasztották. A versenyek hiánya pedig komolyan elkezdte megterhelni számos Forma-1-es csapat, különösen a kisebb csapatok pénztárcáját.

    Az FC Barcelona és a Juventus azon kevés futball csapatok közé tartozik, ahol az edzők és a játékosok saját maguk mondtak le a fizetésükről, ezzel javítva a klubjuk anyagi helyzetén. Többek között emiatt is fogalmazódott meg a kérdés egyes emberekben, hogy a száguldó cirkusz versenyzői miért nem követik ezen futballisták példáját.

    2009 Forma-1-es világbajnoka szerint azonban erre a helyzetre nem létezik egyszerű megoldás, mert amíg számos versenyző keres milliókat, vannak olyanok is, akik a top pilótákhoz képest szinte alig keresnek valamennyit.

    „Ez nagyon nehéz,” – mondta Button a SkySports-nak. „Hat-hét olyan versenyző van, akik sok-sok milliót tesznek zsebre. Azonban a mezőny nagy részének még szponzorokat is kell hoznia a csapathoz, hogy így egyáltalán fizetést kaphassanak.

    „Azonban ott vannak azok a versenyzők, akik hatalmas mennyiségű pénzt keresnek. Ez már akkor is így volt, amikor még én is tagja voltam a mezőnynek, körülbelül négy-öt éve.

    „Azonban azt tényleg nehéz végrehajtani, hogy csökkentsenek a szerződésben megszabott fizetésen, és azt mondják a versenyzők, hogy rendben, megteszem a csapatért. Ennek meg kellene történnie, azonban nagyon távol áll a versenyzők gondolkozásától.

    „A versenyzők fizetését a költségvetési sapkába is bele kellene integrálni. Ha az élcsapatok sokat fizetnek a versenyzőjének, akkor sokkal kevesebb pénz maradna az autó fejlesztésére.”

    A mostani Forma-1-es mezőny két legjobban fizetett versenyzője Lewis Hamilton és Sebastian Vettel. A hatszoros világbajnok brit versenyző feltehetően 48 millió eurót, amíg német riválisa 42 milliót keres évente.

  • Gasly hiszi, hogy Verstappen bajnok lehet a Red Bullal

    Gasly hiszi, hogy Verstappen bajnok lehet a Red Bullal

    Ugyan Pierre Gasly már nem fogja tudni vezetni a Red Bull másik autóját a 2020-as Forma-1-es szezonban, azonban az autóban lévő Honda motor minden eddigieknél erősebb. Az AlphaTauri franciája többek között ezért is biztos abban, hogy a milton keynesi istálló képes lesz harcba szállni a bajnoki címért.

    2019-ben Gaslynak megadatott az a lehetőség, hogy egy topcsapatnál versenyezhet. Azonban számos ok miatt a francia képtelen volt kihozni az autóban rejlő valós lehetőségeket, miközben csapattársa kétszer is a dobogó legfelső fokán ünnepelhetett a szezon első felében.

    A Red Bull-nál a Magyar Nagydíjig voltak türelmesek, és a nyári szünetben robbant a bomba, miszerint az újonc Alexander Albon fogja átvenni a francia pilóta helyét a csapatnál. Gasly ebből kifolyólag a Toro Rossonál fejezte be a 2019-es szezont és a 2020-as szezont is itt fogja kezdeni, igaz, immáron az AlphaTaurinál.

    „Természetesen az eredmények magukért beszélnek,” – mondta Gasly. „Ha visszatekintünk a Honda első peridósára még a McLaren-nel, akkor látszik, hogy ahhoz képes most hol tartanak. Lenyűgöző az elmúlt években mutatott fejlődésük.

    „Soha nem kételkedtem a Hondában, mivel ők a világ egyik legnagyobb autómárkája és számos sorozatban képviseltetik magukat az auto és motorsport világában. Felállították maguk előtt a célt, hogy világbajnokok akarnak lenni, és tudom, hogy ennek érdekében mindent be fognak vetni,” – idézi a francia pilótát a Canal+.

    A téli tesztek során a Honda erőforrása jól teljesített és a Red Bull is közel volt a Mercedesekhez. Azonban egyelőre hiába tett meg mindenki mindent, ugyanis a koronavírus miatt a szezon első nyolc versenyét elhalasztották, és a Forma-1 vezetői még továbbra sem tudtak egy konkrét dátumot mondani, hogy ezen a helyszínen és ekkor veheti kezdetét a száguldás 2020-ban. Gasly azonban pontosan tudja, hogy jelen pillanatban hol áll a Red Bull.

    „Jelen pillanatban ugyanott állunk a bajnokságban, mint a bajnoki címvédő Lewis Hamilton,” – viccelődött Gasly, aki a tavalyi Brazil Nagydíjon szerezte meg élete első dobogós helyezését egy Toro Rosso volánja mögött.

    „Azonban a téli tesztek alapján nagyon nehéz bármit is megítélni. „Úgy néz, ki hogy mindössze pár tizedről van csak szó, azonban az erőviszonyok majd csak az első versenyek után fognak körvonalazódni.”

  • Karantén épület lett az egykori Forma-1-es pályából

    Karantén épület lett az egykori Forma-1-es pályából

    A Buddh International Circuit-et ideiglenesen egy karantén épületté alakították át a helyi szervezetek, hogy megakadályozzák a koronavírus további terjedését Indiában.

    Az 5,14 kilométer hosszú pálya – ami a Forma-1-es Indiai Nagydíjnak adott otthont 2011 és 2013 között – olyan bevándorló munkások számára lesz fenntartva az elkövetkező időszakban, akik a március 25-én bevezetett lezárást követően hagyták el hazájukat.

    Az utóbbi napokban jelentősen megnőtt a koronavírusos estek száma Indiában, ugyanis csak az előző hét pénteki napján 1300 megfertőződésről és 32 halálos áldozatról számoltak be a helyi hatóságok.

    Ennek eredményeképpen a Budhh International Circuit átmeneti karantén épületként fog szolgálni ezen munkások számára egészen a lezárás végéig, április 14-ig.

    A létesítmény központi elemeit – beleértve a pálya teljes területét – el fogják zárni, azonban a helyi hatóságok továbbra is abban reménykednek, hogy a létesítmény képes lesz majd 5.000 ember befogadására.

    A döntés miatt a létesítmény egy karantén zónává vált másfél hónappal azután, hogy a helyi szervezetek lezárták a pályát a különböző féle díjak befizetésének elhagyása miatt (80 millió dollár!). Azonban a pályán zajló élet nem állt meg a Forma-1-es verseny távozását követően, és a lezárás ellenére is számos versenynek adott otthont a Buddh International Circuit.

    A pálya felépítéséért felelőt Jaypee Group már évek óta finanszírozási gondokkal küzd, és emiatt folyamatosan háborúznak a helyi szervezetekkel 2017 óta.

    Mindez azt jelenti, hogy a Buddh International Circuit-en sokkal kevesebb versenyt rendeznek 2014 óta, amikor ugyanis a pálya kiesett a száguldó cirkusz versenynaptárjából. Azóta csupán az Asia Road Racing Championship és az MRF Challenge futamait rendezik meg a versenypályán.

  • De la Rosa: Räikkönen nem minden autóhoz képes alkalmazkodni

    De la Rosa: Räikkönen nem minden autóhoz képes alkalmazkodni

    Kimi Räikkönen „nem fogja” egy olyan autóhoz igazítani a vezetési stílusát, amiben nem igazán érzi jól magát. Ez a véleménye az ex-F1-es versenyző Pedro de la Rosanak, aki tesztpilótaként dolgozott 2007 világbajnoka mellett még a McLaren-nél.

    „Kimi egy rendívülien gyors versenyző, és emellett világbajnok is” – idézi a spanyolt az Iltalehti. „Azonban neki is szüksége van egy stabil első tengelyre, hogy a vezetési stílusát kamatoztatni tudja. Máskülönben nem fog alkalmazkodni.

    „Ez a különbsége közte és Alonso vagy Hamilton között. Alonso alá bármilyen autót raksz, azonnal képes gyors lenni vele. Ezek a versenyzők már az első másodpercekben képesek alkalmazkodni.

    „Kimi azonban nem képes erre. 2005-ben és 2006-ban még a Michelin abroncsait használta a McLaren, és nekem és Montoyának (Juan-Pablo) sűrűn akadtak problémáink, azonban mindeközben meg Kimi sziporkázott.

    „Bizonyos helyzetekben Räikkönen van olyan jó, mint Hamilton vagy Alonso. Ennek ellenére ők még is jobbak valamivel, ugyanis nem minden autó viselkedik úgy, mint ahogy az Räikkönennek megfelelne.”

  • Marko létre akart hozni egy „Korona-tábort”, hogy megfertőzze a versenyzőit

    Marko létre akart hozni egy „Korona-tábort”, hogy megfertőzze a versenyzőit

    A Red Bull tanácsadója, Dr. Helmut Marko egy „Korona-tábort” szeretett volna rendezni a Red Bull versenyzői számára, hogy direkt megfertőzze őket a COVID-19-cel.

    Az osztrák – akiről köztudott, hogy szinte mindig Dietrich Mateschitz-cel vitatta meg az elképzeléseit – állítólag kitette volna pilótáit a koronavírus által okozott veszélyeknek, hogy a jövőben már immúnisak legyenek rá és ne kelljen vele foglalkozniuk, ha a szezon végre kezdetét veszi.

    Marko az osztrák ORF-nek adott nyilatkozatában ezt mondta: „Négy Forma-1-es versenyzővel és emellett nyolc-tíz juniorral rendelkezünk.

    „Az ötlet az volt, hogy rendezzünk egy tábort, ahol időtöltésként mentális és fizikai kihívásokkal terheltük volna a versenyzőinket. A kihívások mellett ez a tábor a pilótáink megfertőzésre is alkalmas lett volna.

    „Életerős fiatalokról beszélünk, akiknek az immunrendszere rendkívül erős és emellett egészségesek is. Ebben a helyzetben készen álltak volna a szezonra, és nem kellett volna aggódniuk a vírus miatt.  Készen állhattak volna egy olyan szezonra, ami, ha egyszer kezdetét veszi, rendkívül nehéz lesz a többihez képest.”

    Amíg Marko komolyan vette ezt az ötletet, addig a Red Bull háza táján egyáltalán nem támogatták az elképzelést, ami miatt azonnal el is vetették a gondolatot.

    Marko hozzátette, hogy most már inkább a versenyzőik mentális és a fizikai felkészülése, sem mint, hogy immúnissá tegye őket a koronavírusra.

    „Például Max Vertsappen sokkal több online versenyen vesz részt, mint valóson. Nagyon komolyan csinálja a szimulátoros versenyzést és naponta akár több versenyt is teljesír,” – mondta a Red Bull tanácsadója.

    „Ugyanakkor mindegyok versenyzőnek ott van a saját fizikoteraputája, akik jelen vannak a versenyzőik edzései során. Ez a létező legjobb módja az edzésnek.

    „Ha egy 15-18 versenyből álló szezonunk lesz, az nagyon, nagyon nehéz lesz. Nem lesz lehetőséged komolyabb lehetőséged arra, hogy fejleszd az állóképességedet, szóval a mostani időt erre kell felhasználni.”

  • Kvyat megnevezte a jelenlegi mezőny legjobb pilótáját

    Kvyat megnevezte a jelenlegi mezőny legjobb pilótáját

    Daniily Kvyatnak már számos csapattársa volt a 2014-es bemutatkozása óta a Forma-1-ben. Az AlphaTauri orosz versenyzőjének többek között emiatt is esett nehezére az, hogy kiválassza közülük a legjobbat.

    Amikor Kvyatot erről kérdezte a Sky Sports, ekképp felelt: „Mindannyian rendkívül gyorsak és versenyképesek voltak, azonban Daniel (Riccciardo) volt közülük a leggyorsabb. Amikor csapattársak voltunk a Red Bull-nál, az egy nagyon jó év volt. Azonban, mint elmondtam, az összes csapattársam gyors volt,” – emlékezett vissza az orosz versenyző.

    Az olasz médium azonban ezzel még nem volt megelégedve, és Kvyattól azt is megkérdezték, hogy szerinte ki a mezőny legjobb versenyzője.

    „A tények magukért beszélnek, ugyanis Lewis (Hamilton) szinte mindegyik év végén győztesként ünnepelhet. Kimeríthetetlen önbizalommal képes versenyezni évről-évre a Mercedes volánja mögött.”

    Az Alpha Tauri orosz versenyzője mindezek mellett még a tavalyi Német Nagydíjon szerezett dobogójára is röviden kitért. A 25 éves Kyvat egyáltalán nem számított rá, hogy képes lesz elérni egy ilyen teljesítményt a jelenlegi csapatával, amit a tavalyi szezon során még Toro Rosso volt a neve.

    „A dobogóm egy rendkívül szép pillanat volt. Korábban még az járt a fejemben, hogy talán soha nem leszek képes újra a Forma-1-ben versenyezni, és az a bizonyos harmadik hely egy hatalmas elismerés volt a számomra.”

  • Lewis Hamilton háborút tervez a szomszédja ellen!

    Lewis Hamilton háborút tervez a szomszédja ellen!

    Lewis Hamilton komoly vitába keveredett a szomszédjával, David Hockneyval. A vita tárgya pedig nem más, mint a brit versenyző 18 millió font értékű ingatlanja, amibe állítólag a hatszoros Forma-1-es világbajnok soha nem tette még be a lábát.

    Hamilton pár évvel ezelőtt vásárolta meg azt a bizony nyugat Londonban található villát, és nemrégiben úgy döntött, hogy számos újítást szeretne eszközölni a hat hálószobás lakásában. A művész szomszédja azonnal tiltakozni kezdett, amint meglátta a felújításról szóló terveket még januárban.

    Hockney szerint ugyanis Hamilton villája elvenné a természetes fényt a 4,8 millió fontot érő háza mellett található stúdiójától, ahol rendszeresen dolgozik az alkotásain.

    Hamilton tervei között szerepel egy köves terasz és egy pergola építése, amivel a kertjének hátsó részét bővítené ki, valamint egy vadonatúj veranda is.

    Hockney – aki nem mellesleg az Egyesült Királyság egyik legismertebb festője – és számos olyan másik művész, akikkel együtt dolgozik, küldött levelet a Mercedes brit versenyzőjének tiltakozás gyanánt.

    „Ezeknek a lakásoknak a tulajdonosaiként és olyan művészekként, akiknek a nappali munkájához elengedhetetlen a napfény, az alábbi tervek rendkívüli mértékben gátolnák az életkörülményeinket,” – állt a Hamiltonnak címzett levelekben.

    A petíciót aláíró emberek szerint Hamilton tervei még a lakókörnyezet nyugalmát is nagy mértékben zavarná. Ezek mellett pedig azt is kiemelték a bizottság számára, hogy a Mercedes brit pilótája még 2017-ben vásárolta meg az ingatlant és azóta még egyszer sem tette be a lábát a lakásba.

    Hamilton anno még Christopher Baileytól – aki egy híres brit divattervező -vásárolta meg a villát, miután kétmillió fontot sikerült lealkudnia az eredeti árból.

  • Binotto: Az idei szezon akár 2021-ben is véget érhet

    Binotto: Az idei szezon akár 2021-ben is véget érhet

    Mattia Binotto elárulta, hogy a Forma-1 vezetői komolyan fontólra veszik, hogy az idei szezont kiterjesztik 2021-ig és emellett a versenyhétvégék csupán két naposak lennének az eddig jól megszokott három helyett.

    Mivel a 2020-as versenynaptár első hét versenyét elhalasztották, a Monacói Nagydíjat pedig törölték a COVID-19-es koronavírus miatt, a szezon leghamarabb a Kanadai Nagydíjjal kezdődhet meg, amit június 14-én rendeznek majd Montrealban.

    Azonban a Forma-1 ügyvezető igazgatója, Chase Carey elmondta, hogy bármikor is veszi majd kezdetét a szezon, 15-18 versenyt mindenféleképpen meg szeretne rendezni. A Liberty Media első embere arra is kitért, hogy ezt miként valósítaná meg.

    „A csapatok teljes szabadságot adtak az FIA-nak és a Liberty Media-nak a versenynaptár kialakításában,” – mondta Carey a Sky Italia-nak. „Normális helyzetben ez nem így lenne, azonban most ezt meg kellett lépnünk, hogy megkönnyítsük a dolgukat.

    „Mindez azt jelenti, hogy számos változás várható. Például a versenyhétvégéket két naposakra rövidítenénk és ezzel tennénk lehetővé, hogy a lehető legtöbb versenyt rendezhessük meg ebben a helyzetben. Azonban még így is könnyen megeshet, hogy a 2020-as szezon átcsúszik 2021 első hónapjaiba.

    „Azonban még semmi sincs eldöntve, meg kell várnunk, miként alakulnak majd a tárgyalások.”

    Ha 2021-ben is a 2020-as autókat használnák a csapatok, az egy rendkívül költséghatékony megoldás lenne a fejlesztések és a termelés szempontjából.

    Azonban hiába lehet az említett terv egy potenciális megoldás, ugyanis még mindig kérdéses, hogy hány versenyt lennének képesek lebonyolítani a téli hónapok során.

    A kisebb csapatokat érzékenyen érinthetik az elmaradó versenyek pénzügyileg, szóval a Liberty Media a lehető legtöbb elmaradó versenyt meg fogja próbálni beintegrálni az új, módosított versenynaptárba.